Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-22 / 81. szám, szombat

FFÖLDHÖZ, Bizerta ElAoulna TUNISZ izakieňľidiJuäMrfj fíaaetia ^SSr.-r,"SS.'SSSSSS/SSrSSSSSSŕ/SS.-'SSSSSS'SSS/

,SS/'SSSSSSS///SŕSSSSSŕSSS'/SSŕSfSSJSSSSSSSffSSf/SSSSSSSSSSS/SS<

: 1 * 1 i s i S s ^ - $ ^ AZ EGYESÜLT ARAB KÖZTÁRSASÁG legújabb tagjának Jemennek fővárosa Hodejda. % IA SZABADSÁG ÜTJl I AZ EGYESÜLT ARAB KÖZTÁRSASÁG megalakulása óriási visszahmgra talált az arab Világban. Azóta már napvilágra kerültek azok a dokumentumok, amelyek arról tanúskodnak, hogy az imperialisták minden eszközzel igyekeztek megakadályozni az arab országok egyesülését. Mikor ez nem sikerült nekik, nyugati kezdeményezésre létrehozták Irak és Jordánia szövetségét. Ez a szövetség az imperialisták érdekeit szolgálja és ezért népszerűtlen az egész arab vüágban. Irakban, Jordániában és Libanonban a dolgozó tömegek az Egyesült Arab Köztársasághoz való csatlakozást követelik, mert benne a nemzeti függetlenség és az önállóság biztosítását látják. Az Egyesült Arab Köztársasághoz nemrég csatlakozott az arab félsziget déli csücskén fekvő Jemen is, amelyről képriportunk szól. JEMEN DÉL-KELETI csücskén fekszik AZ ARAB VAROSOK központjában vanAI Beidha város. Képünk a sziklára nak a zajos piacok. Képünkön a Szanai éoitett várost ábrázolia piacot látjuk. S < ^ADEN LÁTKÉPE a tengerről. Ezt a fontos és gazdag kikötőt az angolok elrabolták^ ^Jementől és mindenképpen megakarják tartani. Jemen lakossága azonban soha nem'Jj b mond le erről a területről. w §AZ ANGOL IMPERIALISTÁK fegyveres támadásokkal igyekeznek térdre kényszeríteni^ fc a függetlenségéért harcoló jemeni népet, de a derék jemeni hazafiak fegyverrel i ^ a kezükben védelmezik hazájukat a betolakodókkal szemben. (ČTK felvételei) ív 1 A FRANCIÁK HOSSZÚ, sok évtizedes tuniszi gyarmati uralma hihetetlen nyomort és tudatlanságot eredményezett. A tuniszi dolgozók többsége rettenetes nyomorban él. Első képünkön egy tuniszi munkás lakását látjuk, amely inkább hasonlít ólra, mint emberi hajlékra. Tuniszban az írástudatlanság a világon talán a legnagyobb arányszámú. Nagyon kevés a tanító és az iskola, különösen vidéken. Második képünkön a Dzsebel Ahmam-i arab iskolát látjuk. A mi körülményeinkhez képest ezek nem is iskolák, hiszen a legminimálisabb tanszereknek is híján vannak és a tuniszi gyermekeknek korán munkába kell állniuk, hogy hozzájáruljanak a család szűkös megélhetéséhez.Bár Tunisz már két éve önálló, a gyarmati elmaradottság felszámolása nagyon lasáan halad. T

unisz minden szempontból furcsa ország. Képviselője van az ENSZ-ben és követe Párizsban. De mindkettőnek a fő dolga abban áll, hogy tiltakozzék a francia túlkapások ellen. Rendelkezik egy hadsereggel, amelynek nincsenek fegyverei, van azonban egy „hagyományos fegyverszállítója", aki nem akar fegyvert szállítani — nevezetesen Franciaország. Formálisan önálló és önállóságát hosszú éveken át tartó véres harcokkal kellett kivívnia. De még távolról sem független. Hetven éven át volt Tunisz úgynevezett francia védnökség. Vezetői a bejek, fiatalabb éveikben háremhölgyeket, öregségükben órákat gyűjtöttek. És volt egy francia főkormányzója, aki időnként a kormányzati ügyeket intézte. Az arabokat francia hivatalnokok igazgatták, francia csapatok tartották félelemben, francia nagybirtokosok és vállalkozók zsákmányolták ki. Ma a bej és a főkormányzó eltűntek. Azonban csaknem minden más megmaradt. A hivatalnokok még mindig négv órát ülnek íróasztaluk mellett és a nap többi részét a Jules Ferry körút nagy kávéházaiban töltik. A földbirtokosok, a colonok az olivaültetvényeken ülnek, a vállalkozók pedig irodájukban. A franciák azonban ma féltik húsos fazekaikat, bevételeiket, járadékaikat és profitjukat. Ezért olyan szálakat szőnek, amelyek Algériába és Párizsba vezetnek. A „régi jó időkről" álmodoznak, szabotálnak és konfliktusokat provokálnak ki. Tunisz egyike volt azon utolsó államoknak, amelyek francia gyarmati uralom alá kerültek és az első volt Észak-Afrikában, amely formális önállóságát ismét elnyerte. Ennek több oka van. Franciaország Tuniszban nem alkalmazhatta régi gyarmatosító trükkjeit. Tuniszban nem lehetett úgy mint Algériában és Marokkóban a berbereket az arabok ellen kijátszani. Tuniszban nincsenek feudális berb"- kádik és nasák, akikre a francia katonai parancsnokok számíthattak volna, amikor az arabok fellázadtak. így Marokkóban és Algériában a felkelő fellahok évek hosszú során át tobb egymással szemben álló csoportra oszlottak, ezzel szemben Tuniszban egységesen léptek fel. És mivel a felszabadító mozgalom eléggé egységes volt, a francia főkormányzóknak mindig nehézségeik vdltak abban, hogy „reprezentatív" arab kiszolgálókat találjanak védnökségi kormányuk számára. Az egységes tuniszi-arab lakosság emellett olyan európai lakossággal állt szemben, amely nem egységes. Tunisz kerek négymillió lakosa közül 220 ezer az európai, de közülük csak valamivel több mint százezer a francia. A franciák mellett kb. ugyanannyi „másodrangú" olasz él Tuniszban. Ezeknek az olaszoknak rosszabb földbirtokaik, kisebb üzleteik, kevésbé jól fizetett hivatalnoki állásaik vannak. Soha sem jutottak elég közel a húsosfazékhoz, és ezért elégedetlenek. Mindez együttvéve, valamint az ország aránylagos szegénysége Tuniszt ^ francia észak-afrikai gyarmati birodalom leggyengébb láncszemévé tette. A láncszem megpattant, a lánc azonban még mindig nem szakadt el teljesen. A franciák még mindig Tuniszban élnek. Burgiba, a „mérsékelt" Az az ember, akit ma a nyugati sajtó Tunisszal azonosít, Burgiba. Az 55 éves A SZAKIET-SZIDI-JUSSZEF elleni barbár francia légitámadás után óriási tüntetések voltak Tunisz-szerte. Képünkön a fővárosban tüntetők „Takarodjanak a franciák!". „Adjatok fegyvert nekünk!" feliratokat vittek. Az elemi erővel kibontakozó népi mozgalmat azonban az engedékeny Nyugat- barát kormány nem vette figyelembe ügyvéd, a Tuniszi Köztársaság elnöke, sokat ünnepelt „mérsékelt arab nacionalista". Ő az, aki Nasszertől eltérően" hagy magával beszélni." Ö az az államférfi, akit az amerikaiak az „Északafrikai Államszövetség elnökévé szemelték ki, amely szövetség Marokkótól Algérián és Tuniszon keresztül egész Libiáig terjedne. De Algériában gyilkos, véres gyarmati háború dúl, amelyet a franciák amerikai fegyverekkel az arabok ellen vívnak. Olyan háború, amely minduntalan átcsap Tuniszra is és Burgibát újra meg újra arra kényszeríti, hogy állást foglaljon Franciaország és a Nyugat ellen. Mióta Burgibát Mendes-Francé egy francia gyüjtőtáborból kihozta Tuniszba, mert a „kemény gyarmati politika" újból zátonyra futott, a nemzeti polgári Neodestour Párt vezére politikai kötéltáncot lejt. Megkísérli, hogy Franciaországot az amerikaiak segítségével háttérbe szorítsa. Rokonszenvet mutatott az algériai felszabadító mozgalom iránt. Megkísérli, hogy a francia csapatokat teljes visszavonulásra beszélje rá, mert e csapatok jelenléte az országban zavarja a tuniszi függetlenség képét. Az éhség statisztikája De nemcsak a francia csapatok kivonulásáról van szó. A tuniszi gazdaságról is. Az ország függetlenségének kikiáltása óta ez egyre inkább hanyatlik, mert Párizs zárolja a hiteleket. Burgiba és pénzügyminisztere megkísérelték, hogy az USA-ból szerezzenek kölcsönt. Ugyanezt a tapasztalatot tették mint más arab politikusok. Washington bőkezű volt a jótanácsokban és az erkölcsi támogatásban, de szűkmarkú dollárjaival. És azért, mert Burgiba mindenr.ak ellenére a „Nyugat táborában" akar maradni, Tunisz ma még mindig a világ egyik legnyomorúságosabb területe. A statisztikák az országról olyan számadatokat közölnek, amelyek első pillanatra valószínűtleneknek látszanak. Négyszázezer ember — minden harmadik munkaképes tuniszi — munka nélküli. Vannak törvény által megszabott minimális bérek, amelyeket senki sem tart be. Az arab napszámosok mihelyt vége van az idénymunkáknak a francia colonoktól egy sounnyi támogatást sem kapnak. Úgyszólván semmilyen szociális biztosítás, majdnem egy kórház sincs. Az egész országban csak mintegy 700 orvos működik, nagyrészük magában Tunisz fővárosában. A gyermekhalandóság Tuniszban nagyobb, mint bárhol másutt a világon. A „zabolátlan" lázadók Burgiba taktikája mind nagyobb ellenállást kelt Tuniszban. A Nyugat irányában való megalkuvó készsége szakadást okozott a Neodesztour Pártban, Salah Ben Juszef, a párt főtitkára, akit elkeserített főnökéFRANCIA Tengerészeti O Szárazföldi @ Támaszpontok •f Ĺlektrcmcs, fdrôtzôvényzär nek oly nagy „mérsékeltsége", fellázadt, Kairóba kellett menekülnie és Burgiba , azután távollétében halálra ítélte. Az Algériai Nemzeti Felszabadítás Frontja is célszerűnek tartotta, hogy Tuniszon kivül Kairóban is irodát nyisson. Ehhez járul a tuniszi kommunisták politikája, akik minden üldöztetésük ellenére egyre nagyobb befolyást nyernek, mert világos programjuk van. A kommunisták a legfontosabb gazdasági ágazatok államosítását. földreformot és iparosítást követelnek. Emellett azt akarják, hogy Tunisz olyan külföldi kölcsönöre támaszkodjék, amelyeket minden feltétel nélkül nyújtanak. A kommunisták rendszabályokat követelnek a munkanélküliség leküzdésére és olyan külpolitikát, amely nem teljesen a Nyugat felé irányul. Olyan külpolitikát. A GYARMATI MÚLT átkos maradványa: A rongyos tuniszi gyerekek. amely valamennyi országgal jó kapcsolatokat tart fenn és gyakorlati szolidaritást vállal a szabad arab országokkal s elsősorban Egyiptommal és Szíriával. Az utolsó öt év alatt Tuniszban sok minden megváltozott. Még 1953-ban Hautecloque francia főkormányzó három tuniszi minisztert egyszerűen börtönbe zárt azért, mert nem akartak engedelmeskedni, Most néhány héttel ezelőtt a tuniszi kormány négy francia konzult letartóztatott, mert nem tettek eleget annak a rendelkezésnek, amely a konzulátusuk bezárását követelte. Franciaország elveszti a játszmát Észak-Afrikában. De az még nem dőlt el, hogy vajon az arabok vagy az amerikaiak lesznek-e a közvetlen és legközelebbi győztesek. 139 SZÖ 6 * 1958. március 22.