Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-22 / 81. szám, szombat

Az irodalmi alkotásnak a társadalmi haladást kel! szolgálnia Egy héttel ezelőtt közöltük Dobos László kritikáját L. Kiss Ibolya: Túl a folyón című regényéről. A bírálat mondanivalójával, következtetéseivel teljes egészében egyetértünk. Szükségesnek tartjuk ezt előrebocsátani azért, hogy hangsúlyozzuk: ez nem• csak egy ember, hanem lapunk véleménye volt. Annál is inkább aláhúzzuk ezt a tényt, mivel alábbi cikkünkben egy más, Dobos elvtársétól eltérő szemszögből is meg akarjuk világítani, hogy miért tartjuk eszmeileg elhibázottnak a kérdéses regényt. Tehát félreértés ne essék, célunk az előbbi bírálat kiegészítése, újabb érvek felsorakoztatása a társadalmi igazság feltárása érdekében. Irodalmi mü boncolgatásakor első kérdésként kell felvetnünk: Mi a szerző mondanivalójának a funkciója, milyen társadalmi hatást vált ki? Természetes ez a kérdés, hiszen az irodalmi alkotás emberformáló erő nélkül üres játék a szavakkal, l'art pour l'art-izmus, amely teljesen idegen szemléletünktől. Ez nem az egyedüli értékmérő, ezzel dialektikus egységben mérlegelni kell a mü formai oldalát is. Számunkra mégis ez a fontosabb, az előbbre való és ezért erre összpontosítjuk figyelmünket. L. Kiss Ibolya regényével kapcsolatban kritikánk az eszmei vonalvezetés elfogadhatatlanságát hangsúlyozza. Nézzük csak közelebbről, hogy mit is akart a szerző szubjektíve mondani és o bjektive mit is mondott. Cikkünkben bizonyítani akarjuk a szerző és regénye egyes alakjainak élet-, valamint világszemlélete közötti kapcsolatot. De az első bírálattól eltérően más utat választunk, elsősorban a cselekményt, a regény fő hőseinek alakját elemezve akarjuk közvetve dokumentálni az író állásfoglalását s ennek feltételezhető kihatását. L. Kiss Ibolyának a könyve saját szavai szerint „a népek testvéri együttélését, a békét hirdeti". A kitűzött cél nemes, s a regényt elolvasva nem kételkedhetünk abban, hogy az írót becsületes szándék vezérelte. Hiszen a regényben — bár a polgári humanizmus formájában, — de kifejezésre jut emberszeretete, békevágya, a fasizmus barbarizmusának elvetése, az az óhaj, hogy a népek megértésben éljenek. Törekvése mégis erőtlen, ernyedt, felületen mozgó marad, sőt vakvágányra fut és végeredményben zátonyra juttatja a szubjektív célkitűzések hajóját. Ez annak tudható be, hogy a hajó kormánya nincs biztos irányt választó kezekben, hogy az író eszmeileg helyes koncepció híján gondolataival 'nem tudja elérni azt, amit szeretne, sőt helyenként ellenkező hatást ér el. Nézzük meg kissé részletesebben a regény egyes alakjainak életútját, írói jellemzésük módját. Laky Anna, a főhős, gazdag, konzervatív nagybirtokos lánya. Szereti szüleit, de mégis szabadulni akar a főúri kúria számára idegen légköréből, polgári sorba vágyik, mert apjánál reálisabban látja a világot. Ha nem is tudatosan, de érzi, az úri dínom-dánom után böjt következik, szertehull ez az adósságok terhe alatt nyögő több száz holdas uradalom és akkor a saját lábán kell megállnia. De ettől eltekintve, Anna — elsősorban a tolsztojánus Albert doktor befolyása következtében — liberális gondolkodású, érzékenyen rezonál a szociális igazságtalanságra, a kaszti különbségekre. Sikerül kitörnie. És eddig minden rendben volna ezzel a regényalakkal. Az indulás jó. De hová fejlődik Anna? A legnagyobb figyelemmel követve útját rádöbbenünk arra, hogy életszemlélete véges-végig lényegbevágóan nem változik. Megmarad rokonszenve, bizonyos nosztalgiája az összeroppant félfeudális világ iránt, becsületesen, lelkiismeretesen és szeretettel végzi orvosi hivatását, de a külvilág, a „politika" nem érdekli. Az események, még a világháború kirobbanása is szinte elfütyülnek a füle mellett, megmarad emberszeretete, de nem lépi túl az Albert doktor meghúzta vonalat, egy tapodtat sem tesz előre a tolsztojánizmus gondolati köréből. Magába fordulva megrekedt a kiindulási ponton, alakjának nincs fejlődési dinamikája. És ezért nem hat hitelesen, amikor a szerző a regény utolsó oldalán szájába adja a szót: „Oj nap kezdődik, új élet. Én ennek az új életnek a munkása leszek, s megpróbálom elfelejteni, ami elmúlt". Albert doktor a regény másik központi alakja, aki — hogy úgy mondjuk — a „pozitív hős" szerepében lép fel. Nem az a hiba, hogy az emberszeretet tolsztoji elveit hirdeti az őt körülvevő maradi társadalomban, hiszen gondolataiban, tetteiben sokkal, de sokkal haladóbb, mint a hatalom gyeplőit kezében tartó osztály képviselői, akik a halálba üldözik. Á hibát ott kell keresni, hogy a könyv szerzője Anna és más figurái alakján keresztül érzékelteti: Albert doktor életszemlélete a helyes, a célravezető. A szerző sehol és semmilyen formában nem mutat rá arra, hogy a szociális felszabadulásért, az új életért folyó harcban nem Tolsztojtői kell tanulni, hanem attól az osztálytól, amelynek jelentőségét Tolsztoj nem értette meg és amely egyedül képes elpusztítani a Tolsztoj által is gyűlölt régi világot, — vagyis a proletariátustól. Ha L. Kiss Ibolya ezt a gondolatot — természetesen irodalmi formában — kifejezésre tudta volna juttatni, nem lett volna semmi baj sem Albert doktor, sőt talán Anna alakjával sem. Ezt azonban nem tette. Ezzel a szemlélettel szoros kapcsolatban áll Anna férjének. Orbis Ádámnak életútja is. Gyáros családjából indul, nemes lelke — Annához hasonlóképpen — más sorsra vágyik és híres zeneszerző lesz belőle. De a felszabadulás után apja meghal, a gyár tulajdonába megy át és mit tesz ekkor Orbis Ádám? A könyv eddigi vonalvezetése, eszmei koncepciója és Ádám jellemzése után már nem meglepő, hogy a társadalom javára lemond az üzemről. És mégis felfigyeltető ez, mert a könyv néhány más részlete is arra vall, hogy nemcsak Ádám, hanem az ádámi társadalmi szemléletet semmiképpen sem tagadó szerző is úgy véli: a szociális igazságtalanságok, ellentétek megoldásának ez a járható útja. Végeredményben tehát Ádám sem lépi túl a búvös tolsztoji kört, mert ezt az utolsó, véleményünk szerint nagyon is utópisztikus színezetű lépést is annak határán belül tette meg. Barabás, a Laky-föld egy részének mindjobban gyarapodó bérlője „lentről" indul és felfelé ívelő úton halad. Ésszel, szorgalommal, de idegen munkával is. És a háború vérzivatara után ott folytatja, ahol abbahagyta. Társadalmi szemlélete szintén nem változik — csak a körülmények körülötte. És alig változik a többi kisebb-nagyobb regényalak politikai, szociális arcéle. A legtöbbet vártuk e téren a regény elején feltűnő Józsi, a cseléd alakjától, akinek úrgyúlölete először csak anarchista formában jut kifejezésre. De a regény csupán érinti forradalmárrá érését, ezt is hamisan úgy állítja be, mintha a kommunisták pártja nem is létezne, gondolatai nem hatnának, csak a fiút felkaroló, taníttató Albert doktor befolyása érvényesülne. Milyen következtetést vonhatunk le a regényalakok szerzőadta és általunk néhány vonással ismertetett jellemzéséből? A fő alakokban lényegében egy régi, letűnt világ képviselőinek az új rendbe való beilleszkedése igen erőtlenül motivizált folyamatát követhetjük figyelemmel. Hitelesen egy sem jut el közülük ahhoz, hogy világosan lássa és kifejezésre juttassa a tőkésuralom minden visszássága és az uralkodó osztályok közötti közvetlen kapcsolatot, hogy az újért harcoló proletariátus eszmei alapjára helyezkedve, egyértelműen elítélje a múltat és lássa az új társadalmi rendszer megteremtésének egyedül célravezető útját. Nem is juthat el — bár a regény egyes alakjainak erre van lehetőségük, adottságuk, — mert a szerző kezüket — lábukat megköti a paszszív humanizmus, a tolsztojánizmus életszemléletével. Lényegében apolitikus figurákról van szó. A szerző a regény tanúsága szerint — minden törekvése ellenére — úgyszintén nem tud eljutni ahhoz a felismeréshez, hogy békét, a népek testvéri együttélését hirdetni ma hatékonyan csak úgy lehet, ha hamarosan kiállunk a béke ügye mellett, ha ellenséget látunk az ellenségben. A szocialista humanizmus a legigazabb, a legmélyebb, a legemberibb szeretet, de nem titkoljuk: ellenségeinkre nem pazaroljuk, mert ezzel éppen a szeretet gondolatának érvényesülését gátol nánk meg. A Túl a folyón-ban a történelmi események csak a háttérben zajlanak, az író csupán skicc-szerúen veti papírra őket. Ez életrajzi regénynél lényegében nem vethető szemre. De jogosan elvárnánk azt, hogy a regény cselekményében, alakjainak érzelmi és főleg értelmi világában olyan gondolatok jussanak kifejezésre, amelyek nem a polgári liberalizmus és humanizmus foghíjas és végeredményben az osztálybékéhez vezető szemléletét elevenítik fel, hanem ettől sokkal többet adón előrelendítenék a ma emberét, a ma társadalmát, melyek utat mutatnának, utat egyengetnének. Ebben a várakozásunkban csalódnunk kellett. n. A Túl a folyón mondanivalójának társadalmi indokoltságát keressük most a nemzetiségi problémában, amely a könyvön vörös fonalként húzódik végig. Vajon lehetséges-e, szükséges-e a nemzetek és nemzetiségek békés, baráti együttélésének, a nacionalizmus elleni küzdelemnek kérdését felvetni az irodalmi alkotásokban? Válaszunk csak egy lehet: Igen, lehet, igen, szükséges. A lényeges a feldolgozás' módja, amit a szerző világszemlélete határoz meg. Ennek a kérdésnek feldolgozása nálunk csak a munkásosztály, a dolgozó nép érdekeivel, a társadalmi igazsággal összhangban létjogosult. Komoly marx-lenini felkészültséggel kell rendelkeznie an. nak, aki ebbe a kemény fába vágja fejszéjét. L. Kiss Ibolya megpróbálkozik ezzel a nehéz feladattal. Itt sem vitatható el a jőszándék, amit legjobban bizonyít az, hogy számos helyen — ha nem is eléggé mélyrehatóan — vallja: a folyón inneniek és a folyón túliak, a két egymás mellett élő nemzet torzsalkodásának szítói az uralkodó osztályok képviselői, akik saját érdekeiket követve egymás ellen uszítják a két népet. Ettől eltekintve az író kifejezésre juttatja, hogy kívánja a nemzetek baráti együttélését, amit Anna és Ádám, a folyón innen és a folyón túli ember házasságával is dokumentál. A regény utolsó részében „premier plánba" kerül a nemzeti kérdés. Ekkor már belemagyarázás nélkül mindenki régen világosan látja, hogy a szlovákok és a magyarok kölcsönös viszonyáról van szó. L. Kiss Ibolya ebben a zárórészben megírja a felszabadulást követő időszakot, de nem teljes egészében, hiszen szó sincs például sem államosításról, sem földreformról, hanem teljesen indokolatlanul és megengedhetetlenül elszigetelten kiragadja és néhány eléggé drasztikus leírással alátámasztva feleleveníti a magyarellenes burzsoá-nacionalizmus akkori megnyilvánulásait. Nem vitatkozunk azon, vajon a felhozott példák mennyire állnak összhangban a történelmi igazsággal. Véleményünk szerint nem ez a lényeg, még akkor sem, ha az események ecsetelése az utolsó szóig hiteles is. Lényeges számunkra az, hogy a szerző mindezt csak felveti anélkül, hogy meg tudná magyarázni az események okait, a mozgató rúgókat. Ez természetes is, mert egyrészt nem ismeri, kellő történelmi távlat híján nem ismerheti az egész hátteret, másrészt pedig kiinduló pontja, feldolgozásának módszere nem a marx-lenini tudományos elemzés. És ehelyütt — népiesen szólva — beletörik a bicskája. A hiba annál is súlyosabb, hogy a regény — teljesen idealisztikus naivitással „megmagyarázva" a nacionalista hullám elapadását — minden távlat, a további pozitív fejlődés érzékeltetése nélkül zárul. Pedig a regény végkicsengése sokkal elfogadhatóbb lett volna, ha a szerző a cseleményt tovább viszi, legalább az új tavaszt hozó februári eseményekig, amikor a hatalom kérdése végérvényesen eldőlt a munkásosztály javára. Ez egyben magával hozta a nemzetiségi kérdés alapvető megoldását. A szerző figyelmét elZ. I. Azgura szovjet szobrász V. I. Lenin című müve. (Jevzerihina felvétele) Ilf filmek' Különös n yár (Neobyčajné leto) Konsztantyin Fegyin regénytrilógiája második része filmváltozatának hőse, az új, szovjet hatalomért küzdő, energikus, de megfontolt öntudatos Kirill Izvekov. A film története a polgárháború idején játszódik^ le, amikor az új rend lelkes hívei egyik kezükben a fegyverrel, a másikban pedig a szerszámmal vetették meg az új rend alapjait. Felvonulnak előttünk az akkori orosz társadalmi rétegek különféle típusainak alakjai: Izvekov és Ragozin, a hivatásos forradalmárok, a párt hú fiai, Annocska, a sikerekre vágyó kis színésznő, akiben Izvekov megtalálja élete párját, Pasztuhov, az apolitikus drámaíró, aki csak a fehérgárdisták fogságában ébred a tudatára annak, hogy szívével a bolsevikokhoz tartozik, Dibics az egykori cári tiszt; Izvekov századparancsnoka a fronton, aki a német fogságból hazatérve hosszas töprengés után hazaszeretetétől vezérelve, Izvekov rábeszélésére a bolsevikok mellé áll és katonai szakismereteit a vörös hadsereg szolgálatába állítja ... És így tovább megelevenednek ama idők nehéz, de dicsőséges napjainak emlékei. Fegyin mesterien rajzolja meg hőseinek arcélét. Nem papírfigurák ők, hanem emberek, kikben erényeik és gyöngeségeik éppúgy felfedezhetők, mint bárki másban; ami őket hősökké teszi, az az eszme a kommunizmus eszméje. Izvekovot V. Korsunov alakította. Alakítása hú mása volt Fegyin regényalakjának. Annocskát a bájos Makagonova személyesítette meg. kerüli az a döntő körülmény, hogy az 1948 februárja előtti történés csak annak tudatában érthető meg és magyarázható, hogy a februári győzelemig a munkásosztály a burzsoáziával osztozott a hatalomban. Talány számunkra a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó e könyvvel kapcsolatos szerepe. Az író munkája — adott esetben eszmei felkészületlenség, eltévelyedettség miatt — nem mindig sikerül. Semmi baj addig, míg a könyv nem kerül a nyilvánosság elé, míg lehet rajta javítani, át lehet dolgozni és ha még ez sem segít, legfeljebb megmarad írói kéziratként. A könyvkiadó gondja, feladata, kötelessége ilyen tevékenységet kifejteni, ilyen támogatást nyújtani a szerzőnek. Ogy véljük, hogy a könyvkiadó ebben az esetben nem nyújtott semmiféle segítséget L. Kiss Ibolyának, hogy felismerje művének komoly eszmei eltorzulását, elhibázottságát. Ogy véljük, hogy a könyvkiadó nincs teljesen tudatában társadalmunk iránti felelősségének. Ezt nemcsak a könyvnek ilyenformán való kiadása igazolja, hanem más aggasztó tünetek is, mint amilyen például Móricz Zsigmond, a nagy magyar prózaíró „Este tűz mellett' című, eszmei szempontból erősen kifogásolható, tendenciós válogatású írásgyújteményének a kiadása, és az is, hogy a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó a vele kapcsolatban az utóbbi egy év folyamán sorozatosan közölt bíráló megjegyzéseket figyelmen kívül hagyja. Végezetül még néhány megjegyzés magáról a könyvről. Minden belemagyarázás nélkül, a cselekmény és a regény fő alakjainak elemzése útján bizonyítottuk azt, hogy a szerző a tolsztoji tanítás hatása alatt alkotta ezt a művet. Nem bíráljuk, sőt tiszteletben tartjuk ilyfajta életszemléletét, amíg az egyéni krédó marad. De ugyanakkor újra nyíltan kimondjuk: egy ezrekre szóló irodalmi múben ez nálunk kevés. Ez ma inkább béklyóba ver, mint felszabadít és harcba lendít. Éppen ezért ilyen formában nem találjuk időszerűnek a Túl a folyón regényt, annak ellenére sem, hogy a Kultúrny život ez év január 25-i számában a „Pieseň priateľstva" cím alatt megjelent cikk E. B. jelzésű szerzője annak tartja és javasolja a regény szlovákra fordítását. Mi ezt nem javasoljuk. GÁLY IVÁN ÜJ SZŐ 5 Sf 1958. március 25.