Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)
1958-03-18 / 77. szám, kedd
Ä szocialista verseny vonzó ereje A trebišovi járásban már nagyon jó tapasztalatokat szereztek a szocialista verseny előnyeiről. Egy évvel ezelőtt a vel'aty-i nőbizottság tagjainak szocialista versenyre való felhívása nagy visszhangra talált Szlovákia egész területén és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a járás asszonyai nagymértékben vettek részt a falvak szocialista átépítésének munkáiban. Több szocialista versenyre való felhívás jött azután létre ebben a járásban egyes helyi nemzeti bizottságok, valamint egységes földművesszövetkezetek kezdeményezéséből is. Nagy része ezeknek főleg a mezőgazdasági termelés fellendítését, valamint a beadási kötelezettségek teljesítését és túlteljesítését szorgalmazta. Ilyen volt például a Lasztovcei Helyi Nemzeti Bizottság felhívása s több más hasonló is. — A mezőgazdasági termelés fellendítése, valamint a beadási kötelezettségek teljesítése és túlteljesítése a földműves életszínvonalának felemelése érdekében kifejtett igyekezetünk elsőrendű feltétele, — hangoztatták a járás falvaiban az élen járó szocialista verseny terjesztői; — minél többet termelünk — oktatták naponta a népet —, annál nagyobb hasznot hoz majd munkánk. Hasonló szólás-mondásoknál a nehéz munkából már kiöregedett bácsikák csak hangtalanul dörzsölgették napbarnított, kérges tenyerüket. — Többet termelni! De hogyan? — mondogatták, kérdezgették egymás között s elavult elgondolásuk szerint nem is juthattak más megol4ásra, mint hogy a föld csak annyit teremhet,, amennyire a „jó szerencse" alkalmassá teszi. Azok azonban, akik már előrehaladottabb felfogással rendelkeznek, főleg a falvak fiatalabbjai, jó tanáccsal igyekeztek más meggyőződésre bírni a bátortalanokat. — Valahogy mégis csak jobb volna összefogni, közösen gazdálkodni — magyarázgatták türelmesen —, több fej többet tud, terjedelmesebb gazdálkodásnál szélesebbek a lehetőségek, a gépek alkalmazhatósága megkönnyíti a munkát, a földek megművelése közösben mégi« csak előnyösebb. Múltak a napok s velük szaporodott a meggyőzöttek száma is. A családok, valamint a jó ismerősök körében élénkültek a viták, kialakultak a nézetek s egyre jobban szaporodni kezdett az újonnan megalakított egységes földmű vesszövetkpzetek száma és a már-már meglévők közül ezeknek nagyobb része többségi vagy egészközségivé alakult. Jelenleg már nincs a járásban olyan község, amelyben ne volna EFSŽ. A múlt év ^/olyamán elért eredményeket a Trebišovi Járási Nemzeti Bizottság már értékelte. — Nagy segítségünkre volt a járásban elterjedt szocialista verseny — állapították meg az elért eredmények értékelői. — Tanácsoljuk, hogy a versenyzés terén nyert tapasztalatainkat az évben is tovább fejlesszük. Az értékelés folyamán a michalanyi, trebišovi és brezinai EFSZ-ek kerültek az első három helyre s a helyi nemzeti bizottságok közül a michalanyi lett a győztes. Négy héttel a szocialista verseny értékelése után levél érkezett a Trebišovi JNB-hez, amelyben a Kroméŕíži Járási Nemzeti Bizottság szocialista versenyre hívja fel köztársaságunk valamennyi járási nemzeti bizottságát a nemzeti bizottságok tömegszervezési munkájában s egyben az egyes gazdálkodási ágazatok fellendítésében. A Trebišovi JNB tanácsa tüzetesen megtárgyalta a felhívás feltételeit s ezeknek a helyi viszonyokhoz megfelelő módosítása után válaszlevelet küldött Kroméŕížbe, amelyben közli, hogy a felhívást a járás elfogadta s egyben arra kötelezte magát, hogy a falvak szocialista átépítését a trebišovi járás területén az 1959. évi szeptember hó l-ig teljesen befejezi. A Kroméŕíži JNB felhívásának megérkezése előtt azonban már két újabb versenyindítványozás jött létre a trebišovi járásban. Az egyiket még az év kezdetén a Zemplínske Jastrabie-i EFSZ kezdeményezte az összpontosítás meggyorsításának célkitűzésével s egyben arra kötelezte magát, hogy a mezőgazdasági állatokat január 31-ig, a takarmányokat február 5-ig és a vetőmagvakat február 15-ig fogja összpontosítani. A felhívást a Kašovi EFSZ kivételével a járás valamennyi EFSZ-e elfogadta. A kezdeményező EFSZ kötelezettségvállalásait már idejére teljesítette is, s hasonlóan teljesítették ezeket már Velaty, Michaľany, Brezina, Cejkov, Luhyňa, Malá Tŕňa, Kožuchov, Hrčel Két autójavító-üzem dolgozói ÉRTÉKES FELAJÁNLÁSOKAT TELJESÍTENEK Félmillió korona megtakarítás Az 1958-as év a dolgozók hatalmas lelkesedése jegyében kezdődött a rimaszombati ČSAD üzemében és a megszabott határidő előtt akarják teljesíteni a 10 százalékkal felemelt tervfeladatokat. E cél elérésének legfőbb tényezőjét a szocialista munkaverseny fejlesztésében látják. A rimaszombati ČSAD közlekedési üzem dolgozói a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére összüzemi kötelezettségvállalást tettek, mely szerint 1958. december 31-ig 101,2 százalékra teljesítik a tervet. E célból négy kollektív és 239 egyéni kötelezettségvállalást tettek. E kötelezettségvállalás ellenőrzésének céljából feldolgoztuk azt az egyes hónapokra és eszerint egy hónapra 38 820 korona megtakarítás esik. A megtakarítás egész összegéből a gépkocsivezetők hajtóanyagokban és pneumatikokban összesen 318 739 koronát, a kocsijavítók 72 016 koronát és a többi dolgozók 21084 koronát fognak megtakarítani. Ez valóban merész kötelezettségvállalás, de az ilyen kollektíva mint a rimaszobati, teljesítheti. Már konkrét bizonyítékok is vannak erre, mert az első hónapokban sikeresen teljesítették a kötelezettségvállalást éspedig 106,4 százalékra a teljesítmények tervét, 108,3 százalékra az egy alkalmazottra eső munkatermelékenységet. Ezzel a kötelezettségvállalással válaszolnak a bratislavai ČSAD Regena felhívására és így kapcsolódnak be a vállalatok közötti versenybe. Rudolf Stybár Jól halad a felajánlás teljesítése A kassai Csehszlovákiai Autójavító Vállalat dolgozói a Közlekedésügyi Minisztérium és a Közlekedési Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottsága vörös zászlajának átvétele alkalmából és a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére értékes kötelezettségvállalást tettek 1958 első negyedévére. A nyerstermelési tervet 103 százalékra, az árutermelési tervet 102 százalékra teljesítik, a sorozatgyártási tervet 100 százalékra teljesítik és terven felül három generáljavitást végeznek egy Csepel D 350 és két Skoda 1101/2 tehergépkocsin. Az árutermelés termelési költségeinek tervét az eredeti tervhez viszonyítva 30 százalékkal csökkentik. 1958 első negyedévében az ipari tevékenységből származó terven felüli értékfelhalmozás keretében 50 ezer koronát juttatnak az állami költségvetésre. Megjavítják a gépkocsijavítások minőségét és a selejtet 0,3 százalék alá csökkentik. Elmélyítik és tökéletesítik a kicserélési rendszert a Csepel D 350 tehergépkocsik generáljavításában és erre már a múlt évben reális feltételeket teremtettek. Oj intézkedésekkel és a műszaki eljárások megváltoztatásával 50 napról 40 napra rövidítik le a javítási munkálatok idejét és az eredeti tervvel szemben 52,4 százalékkal megjavítják a tervet. A Skoda 1101/2 gépkocsik generáljavításában 5 nappal rövidítik le a javítási időt. Baráti kapcsolatokat létesítenek az ugyanilyen típusú gépkocsik generáljavításait végző testvérvállatokkal Csehországban és Magyarországon. A felajánlások telje-ítése mind ez ideig sikeresen halad. Az 1958. évi tervfeladatok túlteljesítésére irányuló ezen első lépés még távolról sem jelenti az utolsó kísérletet a kassai kerület ČSAD üzemei közötti verseny teljes sikerének eléréséhez. Kováč és több más község EFSZ-e is. A Zemplínské Jastrabie-i EFSZ szocialista versenyre való felhívása után néhány héttel később taggyűlést tartott a Brezinai EFSZ. A tagok tüzetesen megtárgyalták a szövetkezet jövőbeli gazdálkodásának kilátásait és a gazdálkodás jövőbeli irányításának m-vihatározásával kapcsolatosan az állatállomány felemelésére határozták el magukat. Ezzel kapcsolatban a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére arra kötelezték magukat, hogy minden háztáji tehéntől származó borjút közös tenyésztésben helyeznek el. Ezáltal, valamint a többi hasonlóan hatékony intézkedés által 1958 folyamán állatállományukat 25.8 százalékka! akarják növelni s így 100 ha mezőgazdasáni torü'etn 3 40,1 szarvasmarhát fognak igyekezni elérni. Ennek elhatározása után szocialista versenyre szólították fel a járás valamennyi egységes földművesszövetkezetét, amelyek közül 25 a versenyfelhívást már el is fogadta. Az itt említett szocialista versenyek figyelemre méltók főleg azért, mert kezdeményezőik kötelezettségvállalásaikat már teljesítették is, s példájuk szerint versenytársaik szintén úgy cselekednek. Hiszen Brezinán is már a versenyre valő felhívás után a háztáji tehéntől származó és összpontosításra alkalmas borjú már a közös tenyésztésben van elhelyezve. LUKACS SÁNDOR, Kassa Nem szabad megismétlődniük a múti évi hibáknak A köbölkűti traktorállomás dolgozói, megértve az előttük álló feladatok nagy jelentőségét, munkájukat a termelés hatékonyságára irányítják. Tavaly a traktorállomás egyes fontos feladatokat hiányosan teljesített. Most tudatosítjuk, hogv ezeket a hibákat ez idén megismételni nem lehet. A traktorosbrigádokon a traktorosok, brigádvezetők és szakaszagronómusok élénk vitát folytatnak arról, hogyan érjenek el minél nagyobb sikert a tervteljesítésben, ami szintén hozzájárul járásunk szövetkezetesítésének befejezéséhez. A traktorosbrigádok a Februári Győzelem és pártunk XI. kongreszszusának tiszteletére szocialista kötelezettségvállalást tettek. A bátorkeszi traktorosok, akik munkájuk nagy ré szét a helybeli szövetkezetben végzik, vállalták, hogy körülbelül 3600 hek táron ez évben a tervezett üzemanyagnak 0.5 százalékát megtakarít ják, s emellett betartják az előírt minőségi munkát. Az egy átlaghektárra eső 101,40 korona önköltségnek legalább egy százalékát megtakarítják. Épül az új brigádközpont is, a régi szeszgyárból építik át. A trak torosok és a traktorosbrigád többi dolgozója vállalták, hogy a brigádközpont építésénél háromszáz órát dolgoznak le. A párkányi brigádközpont traktorosai vállalták, hogy a nánai és a párkányi szövetkezet ez idén is betartja a tervezett munkaegység értékét, egyúttal felhívják a traktorállomás brigádközpontjait, hogy pártunk XI. kongresszusának tiszteletére kapcsolódjanak be a szocialista munkaversenybe. A szlov ákiai vendéglátó ipar feladatai Hatalmadat fe lődött 'zlov kiában a szállód építkezŕ s •igyes vidéki szállodákban a hibákat e! keil számolni Már 70 üzem elfogadta a Jawa felhívását A prágai Május 9. Üzem (Jawa) dolgozói a múlt évben egészüzemi felajánlásuk keretében a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére felhívást intéztek a gépipari dolgozókhoz, hogy ne csak a terv túlteljesítésére, hanem az egy korona értékű áru önköltségének csökkentésére is indítsanak mozgalmat. A motorkerékpár-üzemben így 17 millió koronás önköltségcsökkentést értek el az év végéig. A felhívást mindeddig már 70 vállalat dolgozói fogadták el. Növelik a tejtermelést A bolyi szövetkezetben az állattenyésztés hasznosságának fokozását mi sem bizonyítja jobban, mint az egyre növekedő tejtermelés. Tavaly például januárban mindössze 5013 liter tejet termeltek, ez év januárjában pedig majdnem a kétszerese, vagyis 96Ö9 liter volt a havi termelés.' Ezt az eredményt elsősorban annak köszönhetik, hogy jóval több és jobb minúségű takarmányt biztosítottak Tavaly 68 000 liter tejet adtak terven felül. Ebben az évben már 107 000 litert terveztek. Természetesen ezt a mennyiséget tovább fokozzák. (n) A A csehszlovákiai dolgozók életszínvonala és az idegenforgalom (§j emelkedése szükségessé teszi, • hogy a vendéglátó ipar az eddiginél nagyobb gondot fordítson ^ a szállodákra. Szlovákia vendég• látó ipara e téren máris szép eredményeket tud felmutatni, @ különösen Bratisíavában, ahol az A utóbbi 10 évben többet építettek, mint bármely más európai városban. MILYENEK A SZÁLLODAI VISZONYOK BRATISLAVÄBAN A Carlton- és a Devín-szálló a külföldi vendégek találkozó helye. A Carlton-szállodában több száz szoba van és valamennyi szoba modernül van berendezve. Legutóbb a szálló hallját és kávéházát teljesen újjáépítették. A falak műkővel vannak befedve, és a pompás mennyezeti világítás tekintélyessé teszi az egyes helyiségeket. A Carltonnak jő munkakádere is van. Híres arról, hogy az ott kitanult pincéreket a legjobbaknak minősítik. A vállalat élén Majka igazgató elvtárs áll, aki régóta dolgozik a Carltonban. BRATISLAVA ÜJ REPREZENTÁCIÓS SZÁLLODÁJA Míg a Carlton-szállódénak híres tradíciója van és nemzetközileg is jól ismert, addig az új Devín Csehszlovákiának egyik legkorszerűbb szállodája. Egyes helyiségeinek falai mahagónival vannak befedve és rendkívül jó a termek világítása. A szálloda igazgatója Brečka elvtárs, a szakmát jól ismerő dolgozó. ÜJJÁÉPlTETT BRATISLAVAI SZÁLLODÁK Nagy átalakításokat végzett a vendéglátó ipar vezetősége a többi bratislavai szállodákban is. A Palace-, Krym- és Tatra-szállodák teljes átalakítás után jól megfelelnek majd küldetésüknek. Az újonnan épített Télistadion szállodája is hozzájárul ahhoz, hogy Bratisíavában a szállodai viszonyok megjavuljanak. OJ KÁVÉHÁZAK, ESZPRESSZÓK A szállodai építkezésen kívül a RAJ igazgatósága az éttermeket, kávéházakat is korszerűsítette és számos eszpresszót létesített. Utóbbiak kényelmesen és otthoniasan vannak berendezve és nagy látogatottságnak örvendenek. A RAJ egyben tervszerűen megszünteti a régi kiskocsmákat és nagy figyelmet szentel annak is, hogy az alkohol fogyasztását csökkentse és helyébe alkoholmentes italok forgalmát emelje. VIDÉKEN MÉG NAGY HIÁNYOK VANNAK A vendéglátó ipar vidéken is számos új szállodát épített vagy újjáalakított. Vonatkozik ez különösen a gyógy- és fürdőhelyekre és a nagyobb vidéki városokra. Nem kielégítők ezzel szemben a szállodaviszonyok pl. Losoncon, Léván, Érsekújvárott és több más vidéki városban. Ezzel a kérdéssel a csehszlovák vendéglátó ipar szaklapja, a Československé Pohostinstvo is foglalkozott és legutóbbi számában részletesen ír azokról a fogyatékosságokról, amelyeket minél előbb ki kell küszöbölni. A lap többek között ezeket írja: „A szálloda vezetője, ha a vendég szemével néz körül a szobákban, bizonyára tapasztal néhány olyan „csekélységet", amelyet a vendégek nem szívesen látnak." Nézzünk körül és keressünk egynéhány ilyen „csekélységet". Az éjjeliszekrény-lámpában nem világít az égő. A szekrénynek, éjjeli-szekrényajtónak, fióknak nincs fogantyúja, a szekrényt nem lehet kinyitni, vagy becsukni. Rossz a szekrény zárja, az asztal inog, nem áll szilárdan. A székre sem lehet ráülni, anélkül, hogy ne kelljen attól tartani, hogy minden pillanatban összetörik ... Ezek és más felsorolt csekélységek egyáltalán nem segítik elő, hogy a vendég jól érezze magát a szállodában. A vendéglátó ipar előtt most tehát az a feladat áll, hogy figyelmét a vidéki szállódákra, fürdőhelyek vendégIátóicari üzemeire összpontosítsa figyelmét. Mind a berendezés, mind pedig a szolgálatok megjavítása a vidéki üzemekben felelős feladat, teljesítése pedig fontos s nem kevésbé sürgős is. K. P. Érdemes-e dohánytermeléssel foglalkozni ? ... tehetnénk fel a kérdést egyes szövetkezetek, valamint gazdaságaink vezetőinek. Erre a legíkielégítőbb választ a nagygéresi, kisgéresi, kistárkányi, bolyi és más szövetkezetek vezetői adhatnák meg, akik dohánybeadási kötelezettségeiknek példásan és idejében eleget tettek. Nagygéresen a 12 hektár dohányterületről 20 337 kg dohányt adtak át, melyért a szövetkezet 477112 koron't kapott. A tervezett 710 kilogramm helyett hektáronként 1698 kg-ot adtak át, ami annyit jelent, hogy a beültetett 12 hektáron terven f-ílül 11817 kg dohányt termeltek. A terven felüli mennyiségért 287 220 koronát kaptak. Egy kis számtani művelet után láthatjuk, hogy a 12 hektár 20 337 kilogramm dohányt termett, melynek pénzértéke 764 332 korona, vagyis hektáronként 63 694 koronát jövedelmezett. Minek köszönhetik az elért szép eredményeket? A jól szervezett állandó munkacsoportoknak, a csoportok közötti szocialista versenynek, a technológiai előírások pontos betartásának és mindenekelőtt a lelkiismeretes munkának. E fényes eredményeknek köszönhető főként, hogy a munkaegység értéke 7,50 koronával lett nagyobb. Milyen tervekkel indul » nagygéresi szövetkezet az 1958. évben? Erre vonatkozóan Dorkó elvtárs, a szövetkezet elnöke a következőket mondja: — Fokozni akarjuk a minőségi termelést. Ennek érdekében nagy gondot fordítunk a föld 5tíválasztás ára, melyet idejében, jó t elkészítünk, fokozatosan végezzük a kiültetést, biztosítják a háromszori kapálást és a törésnél betartjuk az agrotechnikai határidőket. A dohánycsoportba a legjobb szakembereket osztjuk be. A fenti pé'dákból világosan kitűnik, mit jelent a gondo, munka. Ezért vegyenek példát róluk azok a szövetkezetek, amelyeik csak azért termelnek dohányt, mert a járás betervezte s nem bújhatnak ki alóla. -ki• • Önműködő endliző-varrógép a sobéslavi Lada-gyárban Ma már alig van olyan háztartás, ahonnan a varrógép hiányozna, pedig a varrógépek története nem is olyan régi. A múlt század közepén egy amerikai állította össze az első varrógépet. Tizennyolc évvel később már Prágában is látható volt, mégpedig V. Náprstek, a híres cseh utazó édesanyjának háztartásában. Az akkori lapok lelkesedéssel írtak a varrógépről, de az emberek bizalmatlanul fogadták és bizony sokáig tartott, amíg „hittek neki". Több mint ötven évig csupán külföldről behozott varrógépeket árultak nálunk. Az első világháború után Sobéslavban negyven munkás szövetkezetet alakított és megkezdték a varrógépek hazai gyártását. Ebből a kis üzemből alakult a Lada nemzeti vállalat, amely ma világviszonylatban az elsők közé tartozik. Már nem szorulunk behozatalra, sőt több mint harminc országba szállítjuk a közkedvelt Lada varrógépeket. Száz év alatt persze sokat változott a varrógépek formája és szerkezete. A mai varrógépek sokkal bonyolultabbak, pontosabbak és a kezelésük is nagyobb szakértelmet igényel. A legmodernebb ' varrógépek például 800 • alkatrészből állanak, , villanyáramra működnek, saját beépített ' lámpájuk van és amel- ' lett hordozhatók. A La- i da-gyár idei újdonsága ' az önműködő endliző- « varrógép. A kívánt, minta beállítása után a gép önműködően hímez. " Az önműködő endliző • egyelőre csak exportra > készül, de a hazai piac-i ra bocsátott új típusú varró- és endlizőgépek' is kielégítik a legigé1 nyesebb vásárló elkép-> zeléseit is, ÜJ SZÖ 3 * 1958. március 28.