Új Szó, 1958. március (11. évfolyam, 60-90.szám)

1958-03-18 / 77. szám, kedd

Zsenmin zsipoo: Ä szovjet kormány űj békekezdeményezése A világsajtó a kozmikus légkör katonai célokra való felhasználásának betiltására vonatkozó szovjet javaslatokról Hogyan folyt íe a választás a Szovjetunió Legfelső Tanácsába Moszkva (ČTK) — Március 17-re virradó éjjel, amikor a törvény szerint befejeződött a szavazatok leadása a képviselők választásá­nál a Szovjetunió Leg­felső Tanácsába, Richard Scarrunom professzor, Cyril Black professzor és Hedley Donovan, a Fortune folyóirat szer­kesztője, az USA meg­figyelői felkeresték Moszkva Moszkvoreeki­kerületében a Vlagyi­mir Iljics Üzem klub­jában elhelyezett vá­lasztási helyiséget. Na­talia Poljáková, a vá­lasztási bizottság elnö­ke közölte a vendégek­kel, hogy a 2487 vá­lasztó közül 2485 sza­vazott, tehát mindösz­sze ketten nem jöttek még szavazni. A vá­lasztók nagy része már délelőtt leszavazott. Az amerikai megfi­gyelők azután jelen voltak a szavazatok megszámlálásánál. A bizottság tagjai előttük nyitották ki a lepecsé­telt szavazási urnákat és megkezdték a sza­vazatok összeszámolá­sát. Külö- számolták á képviselőjelöltek sza­vazatait a Szövetségi Tanácsba és külön a Nemzetiségi Tanácsba. Egyes eilasztócédulá­kon a jelöltek nevét áthúzták, a választók a jelölt ellen szavaztak. A szavazatok túlnyomó többsége azonban érvé­nyes volt. Egyes szavazócédu­lákon a vá'asztók kife­jezték forró hazafias érzelmeiket: Éljen a kommunista párt! Él­jen kormányunk! Éljen a világbéke! Egy moszkvai választási helyiségben ameri' ai megí igyelők is jelen voltak a szavazatok összeszá Jálásánál Moszkva (ČTK) - A Szovjetunióban szombat este óta kétségkívül a köz­ponti választási bizottság dolgozóinak van a legtöbb munkájuk. Vezérkaruk a moszkvai Szakszervezeti Házban székel, ahol külön távíró-osztályt létesí­tettek az ország minden tájáról érkező választási eredmények vételére. Peking (ČTK) — Valamennyi köz­ponti kínai lap első helyen közli a szovjet kormánynak a kozmikus lég­kör katonai célokra való felhasználá­sának betiltására, az idegen államok te­rületén létesített külföldi katonai tá­maszpontok felszámolására és az ENSZ-nek a kozmikus légkör tanul­mányozására hivatott nemzetközi együttműködési szerve megteremtésé­re vonatkozó javaslatát. E javaslat — hangsúlyozza a Zsenminzsipao — a szovjet kormány új békekezdeménye­zése. Varsó — A lengyel lapok megjegy­zik, hogy a szovjet javaslat célja a nemzetközi feszültség enyhítése, az államok közötti egészséges kapcsola­tok fejlesztése. A központi lengyel lapok a szovjet okmányt vastag betűs címen első helyen hozzák. London — A londoni vasárnapi la­pok részletes beszámolót közöltek a szovjet kormány javaslatáról. legutóbbi hónapokban fokozó­dik Nyugat-Németországban a harc a kormánykörök politikája el­len. Az álcázatlan, gyors újrafelfegy­verzés, amely a széles rétegek élet­színvonalának süllyedését vonja ma­ga után, a Bundeswehrnek atom- és rakétafegyverekkel való felszerelésére irányuló előkészületek, másrészt az európai feszültség enyhítésére, az atomfegyvermentes övezet megte­remtésére irányuló tárgyalások egye­nes elutasítása, a néptömegek és az értelmiség tagjainak ellenállásába ütközik. A Szociáldemokrata Párt és a nyugat-németországi szakszerve­zetek vezetősége az alulról jövő erős nyomás hatására harcot üzentek „az atomháborúnak". A dolgozók tuda­tát mindegyre jobban áthatja a né­zet, hogy a napi követelményekért folytatott harcot össze kell kötni a növekvő militarizáció elleni harc­cal, az atomveszedelem elleni küzde­lemmel. Ennek ellenére a nyugat-német­országi mozgalom mégis nélkülöz valamit. Mindent meg kell ten­ni annak érdekében, hogy a nyu­gat-németországi munkásosztály megalkuvás nélkül élére álljon ezen szétforgácsolt harcnak, tűzze ki vilá­gosan azokat a követeléseket, amely­nek alapján fordulatot lehet elérni a nyugat-németországi bel- és kül­politikában. Furcsán hangzik, hogy a nyugat-németországi vezető tudo­mányos* és kulturális dolgozóknak a szakszervezeti szövetséghez kell fordulniok azzal a felhívással, hogy a szakszervezet a fontos kérdések­ben világos álláspontra helyezked­jék. A 44 professzor felhívása a szakszervezethez a többi között így hangzik: Ma már nemcsak a munkabér rendszerről szóló tárgyalásokról van Egyes lapok azonban a szovjet ja­vaslattal kapcsolatos kommentárjaik­ban megkísérlik a javaslat értékének csökkentését azzal, hogy propagandá­nak minősítik. Az Observer diplomá­ciai szemleírója a szovjet javaslatot propaganda-támadásnak minősíti, amelynek célja „a Nyugatnak az atommegfélemlítésén alapuló katonai helyzetét gyengíti." A kommentátor megkísérli az olvasókat meggyőzni arról, hogy az új szovjet javaslat „akadályt képezhet a tárgyalások út­ján." Róma. — Az olasz haladó sajtó nagy figyelmet szentel a javaslat­natk. A l'Unitá így ír: „A szovjet diplo­mácia által kidolgozott ezen új fon­tos okmány két célt kövétett. Az egyik a békés egyezmény biztosítása, amely alapot szolgáltathat az általános le­szerelésre. A másik széleskörű nem­A német munkásos szó. Mit ér a magasabb bér, a maga­sabb életszínvonal, ha nem látjuk politikailag biztosítva a béke előfel­tételeit? Ma az forog kockán, hogy Közép-Európát ne kössék gúzsba az atom-militarista politika halálos bék­lyóival. Az atomfegyvermentes öve­zet megteremtése lenne az első fon­tos lépés valamennyi német közös békés jövőjéhez vezető úton. A szak­szervezetek a német tudósokat a fe­nyegető veszedelemmel szemtől­szembe magukra akarják hagyni? Miért vonakodtok és mire vártok? Amíg ezek a tudósok világosan látják a veszedelmes helyzetet, a nyugatnémet szakszervezetek és a Szociáldemokrata Párt vezetősége vonakodik, hogy a dolgozókat szé­leskörű parlamenten kívülí mozga­lom kibontakozására szólítsa fel a nyugat-németországi atomfegyverek­kel szemben. A nyugat-németországi szakszer­vezeti tagok, a Szociáldemokrata Párt tagjai és a pártonkívüliek meg­alkuvás nélküli szózata hangzott el e napokban Lipcsében. A lipcsei vá­sár befejezésekor a már hagyomá­nyos munkásértekezletre jöttek ösz­sze a nyugat-németországi szakszer­vezetek, valamint Németország Szo­ciáldemokrata Pártjának funkcioná­riusai és tagjai a Német Demokra­tikus Köztársaságból jött elvtár­saikkal, hogy megtárgyalják közös problémáikat. Nyolcszáz nyugat-né­metországi és ötszáz NDK-beli mun­kás egyöntetű határozatot hozott. Hogy Nyugat-Németországban for­dulat állhasson be, a munkásosztály­nak kell feltétlenül a harc élére áll­nia. A legkülönbözőbb nyugat-né­metországi üzemek küldöttei a vita során egyöntetű követeléssel állot­tak elő: Ma a helyzet túlságosan ko­moly ahhoz, hogy csupán beszédek zetközi együttműködés szervezése a kozmikus légkör tanulmányozásá­nál." A burzsoá lapok szintén beszámol­nak a szovjet kormány javaslatáról. A Giorno milánói lap a hírhez nem fűz kommentárt. Egyes lapok, így például a Popolo szokás szerint meg­kísérli annak bizonyítását, hogy a Szovjetunió békekezdeményezése „propaganda". Delhi. - A Sunday Statesman fő­képpen a szovjet javaslatok azon fe­jezeteit emeli ki, amelyben az ENSZ külön szervének létesítéséről van szó a kozmikus légkör kutatására irá­nyuló együttműködés tekintetében. Washington. — Leslie Munro, az ENSZ közgyűlésének elnöke március 15-én este szívesen fogadta azt a hírt, hogy a Szovjetunió hajlandó megtárgyalni az ENSZ-ben a kozmi­kus légkör ellenőrzésének kérdését. fl ff I • n # hangozzanak el, felhívásokat adja­nak ki és egyetértést nyilvánítsanak az atomfegyverek betiltásával. Ma támadásba kell lendülni, határozott akciókra van szükség azon tervek el­len, amelyek Nyugat-Németországot atomtámaszponttá akarják változtat­ni. z értekezleten felszólalt nyu­gat-németországi dolgozók többsége világosan állást foglalt a nyugatnémet munkásosztálynak a Német Demokratikus Köztársasághoz való viszonya megváltoztatása mel­lett. Nyugat-Németországban ugyanis erősödik az az álláspont, hogy a munkásosztály mindkét német ál­lamban egyöntetűen lépjen fel az atomveszedelem ellen. Egyre nagyobb azok száma, akik a Német Demokra­tikus Köztársaságban látják a jövő Németország képét és akik a kapi­talista világban növekvő gazdasági nehézségek következtében ma vilá­gosabban látják a szocialista rend­szer előnyeit. P gyes szakszervezeti és szociá­St demokrata vezetők megalku­vó nézetik mély gyökereket * eresz­tettek ugyan, azonban a növekvő elégedetlenség a kormánykörök ve­szedelmes politikájával, az egyre romló gazdasági helyzet és nem utolsósorban a Német Demokrati­kus Köztársaság befolyása - nyugat­németországi közvéleményre hozzá­járul ahhoz, hogy Nyugat-Németor­szágban a helyzetet átértékelik. A lipcsei értekezlet, a nyugat-német­országi manifesztációk és sztrájkok egész sora arra mutat, hogy a nyu­gatnémet munkásosztálynak elég ereje van arra, hogy a jövő hóna­pokban a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek vezetőségét tö­megakciókra bírja rá az atomfegy­verkezés veszedelmes politikája el­len Bohumil Schnelder. Az első választási táviratok már szombaton éjjel érkeztek. A Szovjet­unió legtávolabb eső városai és tele­pei, ahol 8 — 10 órás időkülönbözet van Moszkvával szemben, jelentették az első eredményeket. Vasárnap reggel 8 órakor, amikor az első moszkvaiak léptek a választási helyiségekbe, a rádióban már jelentették, hogy a távol-keleti habarovi -kerületben már több ezer ember leszavazott. A Szovjetunió egyes területeiről ál­landóan érkeztek jelentések a válasz­tók szavazási részvételéről. Tíz órakor például az omszki terület választói­nak 86 és a rjazani -terület választói­nak már 90 százaléka leszavazott. Moszkvában 14 óráig már a válasz­tók 95,4 százaléka adta le szavaza­tát. A központi választási bizottság az esti ülésen megállapította, hogy Moszkvában 99,57, Leningrádban 99,7 és Szahalinon 99 százalék szavazott. A további számadatok a Szovjetunió minden táján a választók úgyszólván 100 százalékos részvételéről tanús­kodnak. Az Egyesült Ál­lamok területét a történelem folya­•nán még nem érte légitámadás. Amerikai repülő­tiszt: — Ebben aztán kétségtelenül mienk az elsőség! • Azonban nemcsak a Szovjetunióban, hanem a távoli tengereken úszó hajó­kon és a Déli-sark állomásain is kö­vetkezetesen teljesítették a szovjet emberek legfőbb polgári kötelességü­ket. A déli-sarki Vosztok állomáson va­sárnap mínusz 67 fokos hidegben va­lamennyi sarkkutató leszavazott. Rá­dió útján jelentették a választási eredményt Mirnijba, innen tovább Le­ningrádba, ahol az expedíció központja székel. A központi választási bizottság megállapította, hogy a választások folyamán szigorúan betartották a vá­lasztási törvényeket. A bizottság hét­főn és kedden feldolgozza az eredmé­nyeket, amelyeket távírón, vagy vá­lasztási jegyzőkönyvek formájában a legkülönbözőbb közlekedési eszközök segítségével — repülőgépen, vonaton, autóval és a távoli tundrákról szánok­kal továbbítanak, amelyeket kutyák és rénszarvasok húznak. A választá­sok végleges eredményeit előrelátha­tólag szerdán, vagy csütörtökön köz­lik. ÜJ SZÖ 3 * 1958. már«iu# JA. Tito elnök belgrádi választási beszéde Nasszer elnök Aleppoban Belgrád (ČTK) — Jugoszláviában vasárnap Tito elnöknek a belgrádi nagy népgyűlésen elhangzott beszédével érte el tetőfokát a választási kampány. 500 000 jelenlevő előtt hangsúlyozta Tito elnök, hogy a választások előké­születei az új Jugoszláv Szövetségi Szkuptstinába és az egyes köztársasá­gok népi szkuptstináiba valamennyi polgár aktív részvételével folynak. A jelöltek kiválasztásával kapcsolatban több mint 25 000 gyűlést tartottak. A szövetségi tanács jelöltjeinek csaknem a fele nem volt eddig képviselő, a termelők tanácsában a jelöltek 80 százaléka új. Tito elnök ezután Jugoszlávia gaz­dasági fejlődéséről és az utóbbi évek során elért eredményekről beszélt. A munkatermelékenység Jugoszláviá­ban a legutóbbi négy év folyamán 22,7 százalékkal emelkedett. Jelentős előrehaladást értünk el a mezőgazdasági termelésben — álla­pította meg Tito elvtárs. - A máso­dik világháború utáni első években a mezőgazdaság Jugoszláviában elha­nyagolt állapotban volt és a mezőgaz­dasági termelés ezért alacsony fokon állt. Ma a mezőgazdaság a jugoszláv gazdasági életben jelentős szerepet tölt be. A külpolitikával foglalkozva Tito elnök rámutatott arra, hogy a jelenle­gi helyzet nyugtalanító. Felhívta a figyelmet arra, hogy az indonéziai fejlemények emlékeztetnek a spanyol polgárháború előjátékára. A hideghá­borút szító egyes nemzetközi körök arra törekszenek, hogy itt lángralob­bantsák a tüzet, amely veszedelmes lehet az egész világra. Észak-Afrikában a nemzetek azért harcolnak, hogy saját területük urai lehessenek, létükért és szabadsá­gukért küzdenek a gyarmatosítók el­len — mondotta Tito elnök. — Jugo­szlávia határozottan a szabadságukért harcoló leigázott nemzetek mellé áll azok ellen, akik arra a célra törnek, hogy egyenetlenséget keltsenek az arab világban. Tito elnök pozitívan ér­tékelte az Egyesült Arab Köztársaság megteremtését Egyiptom, Szíria és Jemen között. Jugoszlávia meg van győződve arról, - jelentette ki Tito elnök a továb­biakban —, hogy a vezető államfér­fiak értekezlete feltétlenül szükséges, mert azon meg lehetne tárgyalni azo­kat a világproblémákat, amelyeket nem sikerült megoldani az ENSZ ke­retében. Tito elnök ismét állást fog­lalt amellett, hogy a csúcsértekezle­ten részt vegyenek olyan országok képviselői is, amelyek nem kapcso­lódtak be semmilyen tömbbe. Befejezésül Tito elnök hangsúlyoz­ta, hogy Jugoszlávia továbbra is tö­rekedni fog, hogy a legjobb kapcsola­tokat és együttműködést fejlessze valamennyi országgal. A barátság megszilárdítására nagyon fontosnak tartja Tito elnök az államférfiak sze­mélyes találkozásait és ezért ez idén a távolfekvő országok egész sorát ke­resi fel, ahová meghívták őt. Damaszkusz (ČTK) — Gamal Abdel Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke a szíriai tartományban végzett látogatása során március 15-én Alep­póba érkezett. A város lakossága lel kesen fogadta Nasszer elnököt. Nasszer elnök március 16-án 250 ezer ember népgyűlésén beszédet mondott. Az elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Arab Köztársaság folytatni fogja a harcot, amíg az arab világban nem győzedelmeskedik az igazi sza­badság, és amíg el nem múlik az ide­gen befolyás. Nasszer elnök után beszédet mon­dott még Kuvatli, Szíria volt elnöke, Amer alelnök és Szarradzs belügymi­niszter. Kanada külügyminisztere a leszerelésről Ottawa (ČTK) - Smith kanadai külügyminiszter, a március 16-i saj­tóértekezleten kijelentette, hogy amennyiben a csúcsértekezleten nem jön létre egyezmény, az emberiséget a nukleáris háború fenyegeti. Smith hangsúlyozta, hogy e fontos problé­ma egyedüli végleges megoldása a leszerelésről, valamint a többi fon­tos nemzetközi kérdésről szóló egyez­mény. A miniszter hozzáfűzte, hogy már az atomfegyverkísérletek beszün­tetésére vonatkozó megállapodás fon­tos lépés lenne az általános meg­egyezéshez vezető helyes úton. Kétféle elsőség Az Egyesült Államok politikusainak szinte megrögzött vágyálma s politi­kai ABC-jüknek alapvető eszméje a presztízs: a döntő befolyást biztosító politikai tekintély, egyeduralom a technika és tudomány terén — egy­szóval erkölcsi világuralom, ami aztán jó eszközül szolgál a gazdasági és po­litikai világuralom eléréséhez. Kétségkívül voltak valamikor Ame­rikának ilyen előnyei. Ma azonban megállapíthatjuk, hogy a „mesevilág" örököseire, egyes kivételekkel, az el­sőségnek csupán ambíciói maradtak meg. „Sokat akar a szarka de ...", va­lahogy így áll velük a helyzet. Ugyan­is egyre több tény bizonyítja a világ előtt, hogy a jó amerikai elsőség már „kiöregedett" s az idő nekünk, a szo­cializmus világrendszerének dolgozik. Mi büszkélkedhetünk a tömegek leg­nagyobb részvételével és támogatásá­val minden gazdasági és politikai cél­kitűzéseinkben — s ez szinte termé­szetes, hiszen azok a legszélesebb ré­tegek vágyait tükrözik. Es éppen az az alapja gyors előretörésünknek. Ezért tudta a Szovjetunió megelőzni Amerikát a rakétafegyverek gyártásá­ban, az űrhajózás terén s ami a szov­jet tudomány törekvéseire a legjel­lemzőbb, az atomenergia békés felhasz­nálásában és más békés célokat szolgáló gépek szerkesztésében. A tár­gyilagos emberek már Nyugaton is minden kétség nélkül elismerik a szovjet elsőséget a tudomány és tech­nika különféle szakaszain, de még a legelfogultabbakat is erre kényszerítik az egymást követő tények, bizonyítva, hogy ebben az esetben nem véletlen sikerekről, hanem biztosan megalapo­zott rendszeres kutató munkának tör­vényszerű eredményeitől van szó. A szocialista rendszeré az elsőség a diplomáciai téren is. A Szovjetunió sorozatos kezdeményezése a békés együttélés érdekében: tárgyalási javas­latai, békefelhívásai — mindez mély gyökeret vert a nyugati államok né­peinek szívében és meggyőzte őket a Szovjetunió nemes szándékairól. S az a mód, ahogy erre a — nyugati ki­fejezéssel élve — „szovjet békeoffen­zívára" reagáltak a nyugati kormány­körök —: különféle feltételek támasz­tása, visszatáncolások stb. még inkább meggyőzték a világ közvéleményét ar­ról, hogy a presztízs akarnokai ebben az esetben nem akarnak elsőséget, de még csak másodikok, beleegyezők sem akarnák lenni. Meg kell azonban mondanunk, van­nak a politikai életben olyan terüle­tek is, amelyeken Amerika megőrizte elsőségét és amelyek továbbra is az ő „speciális zónája" maradnak. Első­nek használt pl. atombombát emberek pusztítására (Nagaszaki), egyedül él vissza szerződésekkel (Korea), nyugati partnereit megelőzve elsőnek avatkozik be más államok belügyeibe, (Szíria), első a haladó kormányok el­leni államcsínyek szervezésében és klikkek támogatásában (Szumatra), ve­zető szerepet tölt be a háborús hisz­téria fokozásában, a hidegháború és a feszültség fenntartásában. Övé az el­sőség a béke és biztonság veszélyez­tetésében, a háború előkészítésében stb., stb. Az ilyen elsőség azonban — nem nagy dicsőség! -trik­i

Next

/
Thumbnails
Contents