Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)

1958-02-23 / 54. szám, vasárnap

Szukarno elnök elítéli a külső beavatkozást Szukarno, Indonézia elnöke a dzsakartai Merdeka-palotában február 21-én ünnepélyesen átvette elnöki funkcióját, amelyben több mint hat hétig Sartono, ae. indonéz nemzetgyűlés elnöke helyettesítette. Szukarno elnök ezen alkalommal beszédet mondott, amelyben a jelenlegi indonéziai helyzettel foglalkozott. Elítélte a külföldről Indonéziára gyakorolt nyomást, amelynek célja amint megállapította, hogy az egész országot vagy legalább egy részét a külföldi hatalmi tömbökbe vonja. Indonézia politikai, gazdasági vagy katonai életében előforduló legcsekélyebb egyenetlenséget vagy nehézséget külföldről irányuló politikai támadásra használnak fel. Szukarno egyúttal kijelentette, hogy Indonézia központi kormánya minden áruló és elhajló ellen a legkérlelhetetlenebb szigorral lép fel. Dr. A. Szukarno, indonéz elnök február 20-án találkozott dr. M. Háttá indonéz alelnökkel, és az Indonéz Köztársaság jelenlegi belpolitikai kérdéseiről tárgyalt vele. Az angol parlament kétnapos vitájának váratlan befejezése Megingott a konzervatív kormány helyzete ® Konzervatívpárti képviselők Lloyd lemondását követelik Az angol alsóház külpolitikai vitája először csekélyszámú képviselő általános érdektelensége mellett folyt, A. Bevan és S. Lloyd felszólalása után azonban drámai fordulatot vett. Amíg az ülésterem csaknem teljesen üres volt, a parlament folyosóin Lloyd beszéde kudarcának következtében az ingerült konzervatív párti képviselők felháborodásával egyre feszültebbé vált a helyzet. A konzervatív párti képviselők S. Lloyd miniszterelnököt élesen elítélték azért, hogy nem ismertette a konzervatív párt külpolitikájának világos irányvonalát és lehetetlenné tette a konzervatív és munkáspárt közös külpolitikáiét, amely Macmillan és Gaitkell szerdai beszédei után sok megfigyelő nézete szerint kialakulóban volt. A felháborodott konzervatív párti képviselők éles szavakkal követelték Lloyd lemondását, azzal fenyegetődztek, hogy nem fogják a kormányt támogatni, sőt ellene fognak szavazni. A munkáspárt ezt a helyzetet gyorsan arra használta fel, hogy követelte a kormány külpolitikájával kapcsolatban a bizalomról való szavazást, habár Bukarestben szívélyesen fogadták a Magyar Népköztársaság pártés kormányküldöttségét Alkarest (ČTK) — Pénteken délután 2 óra után a bukaresti baneasai pályaudvarra befutott a magyar párt- és kormányküldöttséget hozó különvonat. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, államminiszter vezeti. A magyar vendégeket a Román Munkáspárt és állam legfőbb képviselői fogadták Gheorghe GheorghiuDejjel, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával, Chivu Stoicaval, a minisztertanács elnökével és Ion Gh. Maurerrel, a nagy nemzetgyűlés elnökségének elnökével az élen. Kádár János Greorghe GheorghiuDej kíséretében szemlét tartott a felsorakozott díszszázad felett. A magyar vendégek ezután az állomás előtt felállított emelvényre léptek. Az állomás közelében a magyar vendégeket sok ezer bukaresti lakos fogadta. A párt, a kormány és a román nép nevében a magyar vendégeket Gheorghe Gheorghiu-Dej üdvözölte. Kifejezte azon meggyőződését, hogy a látogatás hozzájárul a két ország közötti kölcsönös kapcsolatok és testvéri együttműködés megerősítéséhez, valamint a világbéke megszilárdításához. Kádár János válaszában tolmácsolta a magyar nép háláját azért a segítségért, amelyet az ellenforradalmárok elleni harcban a többi szocialista országon kívül a Román Munkáspárt, a Román Népköztársaság kormánya és a román nép nyújtott. A magyar vendégek és a román nép képviselői ezután elhaladtak a nép több százezres tömegei között, amelyek az állomásról a minisztertanács épületébe vezető utat övezték. eredetileg úgy döntöttek, hogy a vita végén kerül sor szavazásra. Minden szokás elienére a miniszterelnök kénytelen volt közbelépni és záróbeszédet tartani, habár egyszer már mondott beszédet szerdán délután, az ülés megnyitásakor. Azonban Macmillan beszéde sem vetett új fényt a külpolitikára. A miniszterelnök, — habár ügyesebben, mint Selwyn Lloyd — csak megismételte a kormány valamennyi negatív álláspontját a csúcsértekezlet kérdésében, a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésének és a nagy-britanniai rakétatámaszpontok megszüntetésének kérdésében stb. A kormánynak 308 szótöbbséggel 242 ellenében a külpolitikával kapcsolatban ugyan bizalmat szavaztak, azonban ez a győzelem „üres" volt, mint ahogy azt a Daily Mail konzervatívpárti lap megjegyezte. A kormány csupán azért tehetett szert ilyen nagy szótöbbségre, mert az alsóházat már a kora esti órákban sok munkáspárti képviselő elhagyta abban a hiszemben, hogy nem kerül sor szavazásra. A konzervatív párt soraiban a szavazás és Macmillan beszéde után még növekedett az elégedetlenség. Ütra készül az atomjégtörő Leningrád (ČTK) — A leninigrádi hajógyárban gyors ütemben végzik a Lenin atomhajtású jégtörő szerelési munkálatait. A munkákról P. A. Ponomarev, a Lenin jégtörő kapitánya beszámolt a csehszlovák sajtóiroda moszkvai tudósítójának. — A hajón most szerelik jel a fő és segédturbinákat és a hajómotorokat — mondotta Ponomarev. — A turbinák teljesítőképessége 33 ezer kW lesz. A Lenin jégtörő legénysége 100 fö. Arra a kérdésre, mikor indul a Lenin jégtörő kísérleti útjára, Ponomarev kapitány azt válaszolta, hogy valószínűleg már 1959-ben. oldásáról. A szovjet nyilatkozat utal a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság \korAz érdekeit országok bevonásával tartsanak tanácskozást Korea békés egyesítéséről Szovjet kormánynyilatkozat a koreai kérdés megoldásáról L. F. Iljicsov, a Szovjetunió első szakaszát ez év április 30-ig bekülügyminisztériumának szóvivője fejezik. A szovjet kormány nagy jesajtóértekezleten ismertette a lentőséget tulajdonít a Koreai Népi szovjet és külföldi újságírókkal Demokratikus Köztársaság és a Kínai a Szovjetunió kormányának nyi- Népköztársaság kormánya kezdemélatkozatát a koreai kérdés meg- nyezésének, és véleménye szerint ez fontos lépést jelent a nemzetközi feszültség enyhítésében, a népek közötti bizalom növelésében, a béke mányának február 5-i nyilatkozatára, ügyének megerősítésében. Mint ismeretes, a KVíDK kormánya ja- A szovjet kormánynyilatkozat levasolta, hogy az ország északi és szögezi: a Szovjetunió helyesli a déli területéről egyidejűleg vonják KNDK kormányának javaslatát az ki a külföldi csapatokat, beleértve a Észak- és Dél-Korea között folytakínai népi önkéntesek alakulatait is. tandó tárgyalásokra A KNDK kormánya ugyanakkor azt A szovjet kormánynyilatkozat ezis javasolta, hogy az ország egész után azt javasolja, högy tartsanak területén a külföldi csapatok kivo- tanácskozást az érdekelt országok nása után semleges megfigyelők je- bevonásával, amelyen megvitatnák lenlétében tartsanak szabad (egyen- Korea békés egyesítésének módozajogú alapon) választásokat. Ezt meg- tait. A nyilatkozat ismertetése után Iljicsov az újságírók kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió kormánya kész részt venni a a legfelső szinten tartandó tárgyalásokon és megvitatni a fontos nemzetközi kérdéseket, lépésről lépésre haladva, hogy elősegítse a problémák megolA Koreai Népi DemokratikusKöztársaság lakossága önfel- dását. áldozó munkával helyrehozta a háború ütötte sebeket, eltávolította a romokat és újjáépítette a városokat, falvakat. Síelőzőleg Észak- és Dél-Korea tartoA szovjet javaslat két új vonást tartalmaz, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányai folytassanak tanácskozásokat mányának javaslatát továbbfejlesztegymással a kulturális és gazdasági kapcsolatok kiépítése érdekében és mindkét országban csökkentsék saját fegyveres erőiket a minimumra. A kínai kormány nyomban csatlave. Az egyik az, hogy minél előbb meg kell tartani az érdekelt országok bevonásával a Korea békés egyesítésére irányuló értekezletet. A szovjet kormánynyilatkozatban kozott ehhez a felhíváshoz és február foglalt javaslatok másik új vonása, 7-én kijelentette, hogy hajlandó el- hogy Korea területén ne építsenek fogadni a KNDK kormányának ja- atomtámaszpontokat és rakétakilövővaslatát. A kínai kormány kijelentette, hogy 1958 végéig kivonja Észak-Kórešból a kínai népi önkénteseket. Az alakulatok kivonásának helyeket. Az ilyen javaslatok megvalósítása révén a Távol-Keleten is kialakulhatna az atommentes övezet magja. Július Fučík: Vámhéry Ármin dervis vándorlásai BESZÉLGETÉS ÉS JEGYZETEK ötvenöt évvel ezelőtt, 1903. február 23-án született Július Fučík, nemzeti hős. R

amazan hónap van, a nagy „uraz" böjt ideje. A ramazan harminc napja alatt az igazhívő mohamedánnak napkeltétől napnyugtáig nem szabad sem ennie, sem innia — ezt parancsolja a korán. És ezért a Legbölcsebb, az Egyetlen, a Legokosabb, a Mindentudó, a Legigazságosabb Allah megnyitja a paradicsom kapuját, legyőzi a sátánt és bezárja a pokol kapuját minden igazhívő számára, aki a böjtön kívül még — egy tevét vagy legalább egy juhot ad a mecset papjának. A nap lenyugodott. Taskent óvárosa elmerült az alkonyatban. A vörös teaház szőnyegein üzbég kolhozparasztok üldögélnek és fületlen csészékből iszszák a zöld teát. A forró kok-tea és a kis vaskályha kizárja a zegernye időt a nyitott teraszról, kinn az utcán arbák döcögnek és villamosok csilingelnek. Uztak Fazmidi meggyújtja a villanyt. A villanyfényben elszürkül a szőnyegek tarkasága. Utolsó lapjait olvasom annak a jelentésnek, amelyet 1869-ben a londoni földrajzi társaság ünnepélyes ülésén olvasott fel a tudós Vámbéry Ármin. Vámbéry Ármin rendkívüli ember volt. Olyan, aki — béna lábát maga után húzva — lépést tudott tartani szülőföldjétől, Magyarországtól keletre szálló gondolataival. Elsajátította a keleti nyelveket, a Korán finomságai között oly otthonosan mozgott, akár valami tudományban megőszült mulla, sőt egyetemi tanár lett, de mivel élő és gondolkodó ember volt, nem elégedett meg ezzel a biztos karrierrel. És így 1861-ben elindult KözépÁzsiába. Harminsegyéves volt ebben az időben. Közép-Ázsia 1861-ben nem volt éppen a legbarátságosabb vidék európaiak számára. A fanatikus izlám vidéke volt ez, és ezenkívül: a khivai és bokharai kánok tisztában voltak az oroszok és angolok szándékaival, valamint azzal is, hogy országaik gazdagsága gyarmatosító vágyakat ébreszt. Khivában vagy Bokharában az európai veszedelmesen hasonlított a kémre és ez a hasonlatosság elsősorban az ő számára volt veszedelmes. \ Wámbéry Ármin nem volt kém. " Túlságosan szenvedélyes és alapos tudós volt ahhoz, hogy az életet nem ismerve, megelégedjék a könyvekből szerzett ismeretekkel. Jól ismerte Közép-Ázsia veszedelmeit és felkészült rájuk. Konstantinápolyból indult útnak, töröknek öltözve, Perzsiába. Itt egy egész esztendeig tartózkodott, várva az alkalmas pillanatot, amikor tervét megvalósíthatja, és végül 1863-ban vándorló dervisként csatlakozott egy Mekkából hazafelé tartó, Kokandába és Kasgarba igyekvő zarándokcsoporthoz. Velük lépett először Közép-Ázsia földjére (a Káspi-tenger melletti Asuradban, amely akkor még orosz fennhatóság alatt állott), velük zarándokolt Türkmenisztánon és a víznélküli sivatagon keresztül egészen Khiváig, velük jutott el a khivai kán székhelyére is, amelynek elérése első álma volt. Ennek az álmának teljesülése kezdetben nem a legjobban sikerült. Vámbéry valami csekély óvatlansággal még az úton felkeltette a karaván egy afgán tagjának gyanakvását, aki Khivába érve rögtön közölte ezt a kán hivatalnokaival. Vámbéry azonban nem csupán okos, de hidegvérű és vakmerő is volt. Gyorsan meglátogatta az egyik khivai főurat, Sukrulla bejt, aki valamikor Konstantinápolyban, a szultán udvarában tartózkodott, és meggyőzte őt arról, hogy annakidején meglehetősen jó barátokként érintkeztek. Sukrulla bej valóban visszaemlékezett a nemlétező barátságra, pártját fogta „dervis-barátjának", sőt még azt is kieszközölte, hogy látogatást tehessen magánál a kánnál. A kánt úgy elragadta a dervis bölcsessége és Koránismerete, hogy Vámbéry egész khivai tartózkodása alatt vendége maradt. Vámbéry Ármin meg volt elégedve khivai tartózkodásának eredményeivel. Sokat látott, sok újat tanult és teljes biztonságban érezhette magát, kivált mik«y minden utólagos gyanakvást eloszlatva, fényes eredménnyel letette az írásvizsgát, amely minden müveit muzulmán legfontosabb ismertetőjele. Csupán egy dolog bolygatta meg egy kissé Vámbéry lelki egyensúlyát: a hadifoglyok, akiket a khivaiak a türkmén csödorokkal folytatott háborúban ejtettek. Százanként hozták a foglyokat Khivába és itt osztályozták őket: a fiatalokat és erőseket eladták rabszolgának, az öregeket és gyöngéket pedig megkínozták, majd megölték. Hadserege legvitézebb katonái számára külön kitüntetést vezetett be: halátokat, hosszú ázsiai kabátokat kaptak, amelyek anyagának különböző minősége jelezte a kitüntetés négy fokozatát. A legalacsonyabb fokozattal azokat a katonákat tüntették ki, akik négy ellenséges fejet hoztak, a magasabbal azokat, akik tizenkettőt, a még magasabbal, akik húsz fejet, és a legmagasabbal, akik negyven fejet toztak. A katonák teli z*"

5

1' hozták a fejeket és külön számvevő előtt adták le, aki azokat rendre átvévén, kiállította a hősöknek a halátokra szóló utalványokat. Egy hónapi khivai tartózkodás után a zarándokok — és velük együtt a „dervis" Vámbéry Ármin — elindultak az Amu-Darja mentén Bokharába, a mohamedán fanatizmus városába. Az út rossz volt, veszélyessé tették a nomádok támadásai és a tebbad, amely nem marad alul a számummal való összehasonlításban. A halálfáradt zarándokok elértek Bokharába — és itt megismétlődött Vámbéry számára a khivai veszedelem: gyanakodni kezdtek rá. Ismét keresztülment néhány vallási vizsgán, amelyeken kitütően megállta a helyét és ismét megnyerte a muzulmán papok barátságát. Vámbéry tökéletesen játszotta szerepét. Olyan tökéletesen, hogy Bokhara utcáin még vallásos iratokat is olvasott fel és megmagyarázta az igazhívőknek a Korán azon kérdéseit, amelyekkel nem voltak tisztában. Ez a tevékenysége nagyban megkönnyítette helyzetét azokkal a gyanúsításokkal szemben, amelyek mégiscsak ott kísértettek a bokharai kán „rendőrtisztviselőinek" fejében. Bokharából Vámbéry kényelmesen eljutott Szamarkandba, amely város némi csalódást jelentett számára. Fogadta őt a bokharai kán, újabb vizsgákon esett keresztül, tökéletesen megismerkedett Szamarkanddal és környékével, azután, mivel mégsem érezte túlságosan biztosnak a talajt lába alatt, útnak indult Karsin, Kerkin, Meraton, Mesheden és Sahrudon át Teheránba, ahonnan — végre levetve dervis-álöltözetét — Törökországon keresztül hazatért Magyarországra. Jelentését, amelyet a londoni földrajzi társaság ülésén olvasott fel Khivába, Bokharába és Szamarkandba való zarándoklatáról, érdekfeszítő ifjúsági kalandregénynek lehetne feldolgozni. De nem azért feküdtem át felette a vörös csajhana szőnyegen az egész gyönyörű délutánt, mert ilyesfajta regényt lett volna szándékomban írni. Ez a jelentés azért kötötte le figyelmemet, mert kiáltóan sötét ellentéte volt mindannak, amit most magam körül látok. A tudós Vámbéry Ármin — „az egylábú és egykezű emberekről" vagy azokról az emberekről olvasva, „akiknek akkora füleik vannak, hogy takaróznak velük" nyilván a nap ellen, mint ezt az Indiát járt Kosmos írta meg „Keresztény földrajzában", a XV-ik században — a tudós Vámbéry aligha csodálkozott anynyira, mint én ma, elolvasva az ő jelentését. iszen mindössze hetven év telt el azóta, hogy Vámbéry Ármin „dervis" elhagyta ezt a vidéket, ahol most én járok. Hisz még él jónéhány öregember, aki visszaemlékezik vándorlásának idejére. Hisz azok az emberek, akik itt ülnek, járnakkelnek körülöttem, akikkel találkozom és beszélgetek, fiai vagy unokói azoknak, akikkel Vámbéry Ármin találkozott és beszélgetett. S ho| van már annak az időnek kegyetlen vallási fanatizmusa ? Hol vannak a vad, rabló nomádok, hol a mindenható és mindent sötétségben tartó mullák, hol a szerencsétlen, jogfosztott rabszolgák, hol a kezdetleges eszközökkel dolgozó iparosok, akiket emleget, és azok az üzbég parasztok, akik földjeik megművelésére egész életükben H nem rendelkeztek más eszközzel, mint a kapával és az omaccsal (a földet úgyszólván csak megkapargató, nehézkes, fából készült „eke"), hol van az az idő, amikor az Írás a különös műveltség vizsgájául szolgálhatott és — hová lettek azok a sivatagok és sztyeppék, amelyek hetven évvel ezelőtt rémületbe ejtették a zarándokokat? 1865-ben — két évvel azután, hogy Vámbéry Ármin elhagyta Közé^ Ázsiát — a régi, agyagból épített Tas"^ kentet elfoglalta az orosz cár hadserege. 1868-ban már a bokharai és khivai fejedelemségek egy része is orosz kézen volt. 1884-ben elesett a mervi oázis is, és egész Közép-Ázsia orosz gyarmattá vált. Talán az orosz imperializmus érdeme, hogy Közép-Ázsia képe ennyire alaposan megváltozott a tudós Vámbéry vándorlásának ideje óta? Taskentben, az „Üzbég SZSZK állami nyilvános könyvtárában" egy Szentpétervárott 1821-ben kiadott ritka könyv példánya található: „Közép-Ázsia néhány országáról és népéről — Filip Nazarovnak, az 1813 — 1814-es években Kokandába küldött szibériai különítmény tolmácsának jegyzetei." Filip Nazarovot I. Sándor cár külddötte Kokandába Alim kánhoz rendkívüli kényes megbízatással. Mint művelt és éleselméjű ember, útjáról sok és érdekes jegyzetet készített. De nem ez az, ami könyvének Taskentben található példányán a legfigyelemte méltóbb. E példány lapjainak szélén Kaufmannak, KözépÁzsia meghódítójának és első cári kormányzójának kézzel írott jegyzetei lelhetők fel. És ezek a jegyzetek, bár irodalmi szempontból távolról sem oly értékesek, mint Nazarov könyve, mégis összehasonlíthatatlanul figyelemre méltóbbak, mint a könyv maga. Az egyik kötetek helyett beszél. Az 55-ik oldalon Nazarov elmondja, hogy osztagából egy Ljubimszkij nevű kozák, elégedetlen lévén a kokandai polgárok viselkedésével, az egyiket puskatussal mellbe vágta. Kaufman a lap szélén a következő megjegyzést fűzi az esethez: „Legény volt a talpán a kozák; ő leckéztette meg először a kokandaiakat. Remélem, hogy az 1875-1878-as háborúban utoljára kellett őket kioktatnunk". (Folytatás a 6. oldalon) U J SZÓ 5 * 1958. február 2i