Új Szó, 1958. február (11. évfolyam, 32-59.szám)
1958-02-21 / 52. szám, péntek
12—15 év alalt megkétszereződik a Szovjetunió gyapottermelése Véget ért Moszkvában a gyapottermelők országos értekezlete Moszkva (ČTK) — Február 19-én a moszkvai Nagy Kreml Palotában véget ért a gyapottermelök kétnapos országos értekezlete, amelyen N. Sz. Hruscsov elvtárs mondott beszédet. A gyapottermelés problémáiról szóló vitában negyvenen vettek részt. Felszólaltak az államférfiak, a kolhozok és szovhozok képviselői, a tudósok, az ipari szakértők, valamint a külföldi vendégek is. V. Mackevics, a Szovjetunió, földművelésügyi minisztere az értekezleten elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban — amint az értekezlet részvevőinek nyilatkozataiból kitűnik — ez idén több mint 6 millió 200 ezer tonna gyapotot aratnak, vagyis másfélszer annyit, mint tavaly. Közölte továbbá, hogy elhatározták a gyapot vetésterületének kibővítését és csupán Kazahsztánban további 300 ezer hektáron fognak gyapotot termelni. Itt 34 új gyapottermelő szovhoz létesül. A szovjet gyapottermelők szívélyesen üdvözölték a vitában résztvevő külföldi szakértőket. Az értekezlet befejező részében jóváhagyták a gyapottermelők azon kötelezettségvállalását, hogy továbbra is fejlesztik a gyapottermelést Üzbekisztánban, Tádzsikisztánban, Turkméniában, Azerbajdszánban, Kazahsztánban, Kirgíziában és Örményországban. E kötelezettségvállalás a többi között így hangzik: „A kapitalista országokkal folytatott békés versenyben feladatunknak tekintjük, hogy a gyapottermelést a következő 12—15 év során legalább kétszeresére növeljük és ezáltal a gyapottermést a Szovjetunióban évi 9—10 millió tonnára emeljük. Jugoszláviában bevezetik egyes gyártmányok árának ellenőrzését és nyilvántartását Belgrád (ČTK) — A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács február 18-án elhatározta, hogy bevezeti bizonyos gyártmányok árának ellenőrzését és nyilvántartását és így megteremti a belpiaci árak megszilárdításának előfeltételeit. Mintegy százféle ipari cikknek és azon élelmiszereknek áráról van szó, amelyek fontosak a lakosság ellátására. Jugoszláviában nincsen meg a szilárd, az állam által ellenőrzött árak rendszere, az árakat a kínálat és kereslet hullámzása szabályozza. A legutóbbi hónapokban a közszükségleti cikkek, főleg az élelmiszerek árának hullámzása a szokásosnál érezhetőbben nyilvánult meg. Egyes cikkek oly mértékben kezdtek drágulni, hogy veszélyeztették a lakosság életszínvonalát. A helyi szervek és állami nagykereskedelem különféle intézkedésekkel akarták ezt megakadályozni, azonban elszigetelt beavatkozásaik nem voltak képesek az elemi áremelkedésnek gátat vetni. A Szövetségi Végrehajtó Tanács határozata szerint a jövőben az ipari vállalatok nem emelhetik önkényesen készítményeik árát; a tervbevett áremelést 30 nappal előbb jelenteni kell az illetékes ipari szövetségnek. Az áremelésre irányuló javaslatot kellőképpen meg kell indokolni és alátámasztani. A szövetség a javaslatot átteszi az állami árhivatalhoz, amely megjegyzésekkel ellátva az állami szervekhez küldi. E szervek döntenek az áremelés jogosultságáról, vagy jogosulatlanságáról és a szükséges intézkedésekről. Az indonéz kormány intézkedései az összeesküvők ellen Indonéziában további lépéseket foganatosítottak az Indonéz Köztársaság egységének megbontására törekvő összeesküvők ellen. Naszution tábornok, a hadsereg vez'rkari főnöke február 18-án este betiltotta a lázadózó elemeket tömörítő szervezeteket és „tanácsokat." Naszution tábornok elfogatási parancsot adott ki Szómból ezredes észak-celebesi volt katonai parancsnok és Runtaranbi őrnagy törzskari főnök ellen, akiket összeesküvési tevékenységük miatt kizártak a hadsereg kötelékéből. Elfogatási parancsot Az USA nem akarja kivonni csapatait Koreából Washington (ČTK) — Az amerikai hadügyminisztérium megbízottja február 19-én Washingtonban kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormányának nincs szándékában eleget tenni a Kínai Népköztársaság kormánya felhívásának és visszavonni katonai egységeit Dél-Koreából. A megbízott hangsúlyozta, hogy az USA haderőit Dél-Koreában még abban az esetben is fenntartja, ha Észak-Koreából visszahívják a kína' népi önkénteseket. II Mbťtny sorbmj A SZOVJETUNIÓ Minisztertanácsa G. N. Zarubin elvtársat a Szovjetunió külügyminiszterének helyettesévé nevezte ki. (ČTK) A JORDÁN parlament február 18-án jóváhagyta az arab államok szövetségének létesítéséről szóló szerződést. Jordánia parlamentjét királyi dekrétummal feloszlatták. Az új választások 1958. decemberében lesznek. (ČTK) ADENAUER kormánya a hitleri hadsereg több mint 1500 volt tábornokának és azok özvegyeinek magas nyugdíjat akar kiutalni. fc nyugdíjasok között 75 volt tábornagy és vezérezredes is van. (ČTK) A VEZUV tűzhányó hegy oldalán egy mentőexpedíció 1000 méter magasságban megtalálta egy lezuhant amerikai katonai személyszállító' repülőgép maradványalt és 16 utas holttestét. (ČTK) A „SEISTAN" angol gőzhajó a Perzsaöbölben fekvő Bahrein-sziget Manamah nevű kikötőjében felrobbant. Az áldozatok pontos száma még ismeretlen. (ČTK) WINSTON CHURCHILL volt angol miniszterelnök tüdő- és mellhártyagyulladásban megbetegedett. Churchill szabadságát a francia Riviérán, Nizza közelében tölti. Állapotát nem tartják veszélyesnek. (ČTK) adtak ki az észak-szulavaszei (Celebes) „Permeszta mozgalom" vezető tényezői ellen, akik a törvényes indonéz kormány ellen irányuló felforgató tevékenységet folytattak. Dzsakartában közölték, hogy KözépSzumatrán és Észak-Celebesen kívül a Jáva-szigeten kívül fekvő tartományok katonai parancsnokai nyilatkozatokat és napiparancsnokat adtak ki, amelyekben engedelmességüket és hűségüket fejezik ki az Indonéz Köztársaság központi kormánya iránt Indonézia területi sérthetetlenségének megóvása érdekében. Jáva-sziget katonai parancsnokai már előzőleg kijelentették, hogy szilárdan támogatják a kormányt. Strukturális változások a szovjet ipar fejlesztésében Moszkva (ČTK) — A szovjet iparban jelenleg strukturális változásokat eszközölnek, amelyek új korszakot jelentenek az ipari termelés fejlesztésében. Az ipari termelés struktúrája tökéletesítésének 15 éves programja — amint azt N. Sz. Hruscsov a Szovjetunió Legfelső Tanácsának jubiláris ülésén megállapította — gyakorlatilag már megnyilvánul az ez idei népgazdasági tervben. Az 1958. évi népgazdasági terv már a vegyiipar, főképp a műanyaggyártás, a kőolaj és a földgáz hatalmas fellendítésére számít. Míg az ez évi beruházások a múlt éviekkel szemben 7,7 százalékos emelkedést mutatnak, a vegyiipar 53,6 százalékkal, a kőolaj- és gázipar 30,5 százalékkal több beruházást eszközöl a tavalyinál. Francia katonák elhurcoltak három tuniszit Tunisz (ČTK) - A tuniszi hatóságok február 20-án jelentették, hogy francia egységek szerdán éjjel Remadában, Tunisztól 800 km-nyire délre elfogták a kormány képviselőjét és a tuniszi nemzeti gárda két tagját. A francia katonák megszegték a tuniszi kormány tiltó rendelkezését, elhagyták táborukat és behatoltak a helyi közigazgatás épületébe, s onnan a három tuniszit a francia táborba hurcolták, ahol jelenleg is fogva tartják. Az angol alsóház vitája a csúcsértekezletről London (ČTK) — Az angol alsóház február 19-én kétnapos külpolitikai vitát kezdett. A vitát MacmUlan miniszterelnök és Gaitskell ellenzéki munkáspárti vezér felszólalása nyitotta meg. „Kívánom, a csúcsértékezlet megtartását - jelentette ki a miniszterelnök — azonban azt akarom, hogy sikeres legyen." Macmillan a továbbiakban kijelentette, szükséges előkészítő munkálatokat végezni, amelyek során megállapítanák a procedurális eljárást és kijelölnék az ügykört, valamint összeállítanák azokat a pontokat, amelyekre nézve nincs megállapodás és azokat a pontokat, amelyekre nézve egyezmény jöhet létre. Nézete szerint a leszerelés az a kérdés, amelyben valószínűleg sikert lehet elérni a csúcsértekezleten. Macmillan a továbbiakban utalt arra, hogy Nagy-Britannia elhatározása amerikai nyomástól függ. Ezeket mondotta: „Nagyon könnyű dolog azzal a váddal illetni engem, hogy vonakodtam rálépni a csúcsértekezlethez vezető útra. Erre nézve ki kell jelentenem, ha az ember egy karavánhoz tartozik, kénytelen hozzá alkalmazkodni." Hugh Gaitskell munkáspárti vezető beszédének bevezető részében felvetette azt a kérdést, miért nem értett egyet a kormány a csúcsértekezlettel azonnal. Ha a kormány legelőször azt álította, hogy az oroszok „csupán propagandát űznek", miért nem igyekezett a kormány a oropagandaharcot megnyerni azzal, hogy haladéktalanul egyet értett volna az értekezlettel. Gaitskell állást foglalt amellett, hogy az értekezletet legkésőbb májusban vagy júniusban tartsák meg. Gaitskell azt javasolja, hofly amenynyiben a Nyugatot az USA, NagyBritannia és Franciaország fogja képviselni és a Szovjetunió meg Lengyelország és Csehszlovákia részvétele mellett foglal állást, a kormánynak nem kellene ellenvetéseket tennie. Ezenkívül javasolta még India részvételét. Az USA sok milliót fordít fegyverkezésre Eisenhower „kölcsönös biztonsági programja" Washington (ČTK) — Eisenhower elnök február 19-én külön üzenetet intézett a kongresszushoz az úgynevezett „kölcsönös biztonsági programról". Az elnök üzenetében azt kívánta, hogy a kongresszus az 1959. évi költségvetési évre, amely 1958 július 1-én kezdődik, 3 942100 000 dollárt hagyjon jóvá. M. M. Szomov, a szovjet sarkkutató expedíció vezetőjének beszámolója Leningrád (ČTK) — A szovjet sarkkutatók a múlt hét folyamán a relatív hozzáférhetetlenségi sarkhoz vezető úton elérték azt a helyet, ahol most a nemzetközi geofizikai év keretében a „Szovjetszkaja" utolsó délsarki kutatóállomásukat építik. M. M. Szomov, a geográfiai tudományok doktora, a Szovjetunió Hőse, a délsarki szovjet expedíció vezetője ezzel kapcsolatban a csehszlovák sajtóiroda moszkvai tudósítójának interjút adott, amelyben összefoglalta a sarkkutatás eddigi eredményeit és említést tett a további kutatás távlatairól. Szomov rámutatott arra, hogy a szovjet tudósok az Antarktisz legnehezebb tájainak egyikén kutatnak. Különösen az utazás volt nehéz a traktorokkal vontatott szánokon. Az egész földgömbön itt van a legzordabb éghajlat. A Vosztok szovjet állomáson például mínusz 73 fok Celziust mértek. A Szovjetszkaja állomáson a hőmérséklet előreláthatólag 80 fok Celziusra csökken. A fagy erejét az éles szél is fokozza. Az Antarktiszon az ember sokkal inkább érzi az oxigénhiányt, mint másutt. Emellett a Szovjetszkaja állomást 3700 méter magasságban építik a tenger felett. Ez a hatodik világrész legmagasabban fekvő tudományos kutatóállomása. M. M. Szomov hangsúlyozta az eddigi meteorológiai kutatások fontosságát. Rámutatott a jég vastagsága mérési munkálatainak nagy jelentőségére. Az Antarktisz jégtömegének vastagsága csaknem kétszer- olyan nagy, mint ahogy eddig elképzelték. A sarkkutatók két és fél —három kilométer vastag jégtakarót találtak. Az Antarktisz jege állandóan olvad. Ez nagy jelentőségű, mert az Oceán szintjének emelkedését idézi elő. M. M. Szomov, képviselte a Szovjetuniót a hágai értekezleten. Kijelentette, hogy Hágában elhatározták, a nemzetközi geofizikai év befejezése után a délsarki kutatásokat a következő években is folytatják. Az Antarktisz az első nagy és nagyon jól sikerült kísérlet a különböző országok tudósainak valódi együttműködésére egy nagyon komoly kutatómunkában, — jelentette ki M. M. Szomov az interjú befejező részében. Eisenhower üzenetében hangsúlyozza, hogy ezen program jelentősége az USA biztonságában sokszorosan felülmúlja a kívánt kiadásokat. E programnak köszönhető — írja üzenetében—, hogy az ország szárazföldi haderői, amelyek különböző katonai tömbök tagjai, csáknem ötmillióra szaporodtak. A tengeri erők létszáma 1950 óta csaknem száz százalékkal emelkedett. A légierők ma 32 000 katonai repülőgéppel rendelkeznek, s ezek közül 14 ezer lökhajtásos. „A kölcsönös biztonsági program", amelynek alapvető irányvonalai a program érvényességének tíz évében változatlanok maradnak, jelentős szerepet tölt be az USA nemzeti biztonsága programja alapvető céljainak elérésében — írja a továbbiakban Eisenhower. Az Eisenhower által követelt öszszegből közvetlen katonai segítségre 1800 millió dollárt irányoztak elő. Ezenkívül 835 millió dollárt kér az úgynevezett védelmi segítség programjára. Ezeket az összegeket olyan 12 országnak nyújtják, amelyek jelentős fegyveres erőket tartanak fenn. ňíz összeg -70 százalékát Dél-Korea, Dél-Vietnam, Törökország és Tajvan kapja. Az úgynevezett külön segítségre Eiserihówér 2l!2' millió dollárt kér. Eleket az eszközöket azon országok politikai és gazdasági megszilárdítására fordítják, amelyekben az USA nem tart fenn nagyobb számú fegyveres erőt, ahol azonban légitámaszpontokkal rendelkezik. (Ezek között van Marokkó és Líbia is.) Az elnök tehát katonai támogatás címén több mint 2,8 milliárd dollárt kér. A további program teljesítése, mint pl. az ENSZ gyermeksegély alapjára, „az atom békés felhasználására", a „menekültek" segélyezésére stb. Eisenhower mindössze 106 000 dollárt kíván. KOMMENTÁRUNK A phenjani békeszúzat A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a történelem 1958. évi fejezetének új jelentős lapját írták meg. A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányainak a phenjani tárgyalásoknak eredményeiről szóló közös nyilatkozatokban foglalt határozata a kínai népi önkéntesek eltávozásáról Koreából fontos lépést jelent Korea egyesítésének és Kelet-Ázsia békéjének megszilárdításának útján. A kínai önkéntesek ez év folyamán eltávoznak Koreából. Elmennek anélkül, hogy a kínai, vagy koreai kormány megvárná, hogy mit válaszol a másik fél február 5-i és 7-i javaslataikra. A haderők egyoldalú távozása Korea északi részéből ezzel megdönthetetlen bizonyítékát adja annak, milyen őszintén törekszik Észak-Korea és a népi Kína a koreai kérdés békés megoldására. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának kezdeményezését így közvetlenül tett követi, amely a koreai-kínai fél álláspontja erejét és igazságát bizonyítja. Ez a cselekedet egyúttal jelentősen hozzájárul a jelenlegi nemzetközi helyzet megszilárdításához, amely helyzet — mint a közös nyilatkozat hangsúlyozza — új fordulatot jelent a béke, a demokrácia és a szocializmus ügyének javára. Az utóbbi időben egyre nehezebb régi módon válaszolni a Szovjetunió és más szocialista államok tényekkel alátámasztott javaslataira, amelyek a világ égető problémáinak fokozatos megoldására és a világbéke megszilárdítása múlhatatlanul szükséges feltételeinek megteremtésére irányulnak. De ha egyre nehezebb kitérően válaszolni a javaslatokra, akkor az USA-nak még sokkal nehezebb nem válaszolni a tettekre. És a kínai népi önkéntesek eltávozása Koreából kétségkívül egyike a távol-keleti béke megerősítése legjelentősebb tényeinek a legutóbbi évek folyamán. Az USA partnerei számára, akik az Egyesült Nemzetek úgynevezett koreai alakulataiban foglalnak helyet, elérkezett a kellő alkalom arra, hogy kezeiket elvegyék a koreai kérdésről. Számukra csupán teher az amerikai vállalkozásban való részvétel és kompromittálja országuk nevét a közvélemény szemében. Alkalom nyílt egyúttal érdemeket szerezni arra, hogy már Korea népe nagy lelkesedéssel fogadta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának javaslatát az ország békés egyesítésére. Képünk Phcnjan egyik negyedében készült, ahol a lakosok népgyűlés alkalmából az amerikaiak kivonulását követelték. (ČTK — felvétel). ' J véget vessenek az ENSZ lobogójával való visszaélésnek az USA agresszív cselekedeteinek leplezésére. Az ázsiai és afrikai országok közelmúltban megtartott kairói értekezlete ismét megerősítette, milyen mély és alkotó érdeke van ezen világrészek népének a nemzetközi légkört nyugtalanító kérdések megoldásában. Az értekezlet megmutatta, milyen éberen figyeli a nép a nagyhatalmak ázsiai és afrikai tevékenységét. Az Amerikai Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek figyelembe kellene venniük azt, hogy e két világrész nemzetei és kormányai nagyon szigorúan fogják megítélni a koreai és kínai kormány békés lépésére adott válaszukat. Elvitathatatlan, hogy ez alkalommal Ázsiában, Afrikában és a világon mindenütt a közvélemény ismét tudatára ébredt annak, mily mélyen igazságos álláspontot vall a Kínai Népköztársaság kormánya, amikor kijelenti, hogy a népi Kína ENSZ-beli képviseletének meggátlására irányuló törekvések nem a Kínai Népköztársaságot, hanem magát az Egyesült Nemzetek Szervezetét károsítják meg. A kínai népi önkéntesek nyolc és egynegyed évvel ezelőtt érkeztek Koreába. Azért mentek oda, hogy segítségére legyenek Korea népe szabadságának, a béke ügyének védelmezésében. Feladatukat becsülettel teljésítették. A kínai népi önkéntesek mind hősi harcukkal, mind áldozatkész munkájukkal és önzetlen támogatásukkal a háborúban elpusztult ország újraépítésében mindörökre bevésték nevüket a koreai nép szívébe. Most elhatározták, hogy hazatérnek. Lépésüket a koreai nép, az ázsiai és világbéke megszilárdításának érdekei vezérlik, 7. M, OJ SZO 3 Ä 1958. február 21,