Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-12 / 12. szám, vasárnap

N. A. BULGANYIN ÜZENETE D. EIS E N H O W E R H E Z

: rettek a feltételek ahhoz, hogy sitilhoi íiljenels A SZOVJETUNIÓ JAVASOLJA A NATO, A VARSÓI SZERZŐDÉS ORSZÁGAI ES NÉHÁNY MÁS ORSZÁG ERTEKEZLETÉNEK EGYBEHIVÁSÁT Tisztelt Elnök úr, december 10-i levelemben, amint bizonyára emlékszik, komoly nyugtalanságomat fejeztem ki a nemzetközi helyzet jelenlegi fejlődése felett és az Ön figyelmébe ajánlottam a szovjet kormány javaslatait. Ezek a javaslatok azokra az első lehetséges lépésekre vonatkoznak, amelyeket a nagyhatalmak a nemzetközi együttműködés bővítésére és a világbéke megszilárdítására tehetnének. Nyilvánvalóan ismerik a Szovjetunió Legfelső Tanácsa 1957. december 21-i határozatában foglalt javaslatokat, amelyeket elküldtünk az USA Kongresszusának és kormányának. Most szeretném önt megismertetni néhány további elgondolásommal, amelyekre főleg az utóbbi hetek eseményei vezettek engem. Talán egyetért ön velem abban, hogy nemcsak a szovjet és az amerikai nép, hanem az egész világ népei országaink kormányaitól bátor törekvéseket várnak új utak keresésére az államok közötti kapcsolatok rendezése és az óriási méreteket öltött háborús előkészületek megszüntetése érdekében. Ezek a háborús előkészületek olyan helyzetben öltöttek óriási méreteket, amikor a „hidegháború" és a háború közötti válaszvonal a szó legborzalmasabb értelmében labilis, ingatag és bármikor eltűnhet. Ma általános nézet, hogy mi mint két nagyhatalom sokkal felelősebbek vagyunk a világ helyzetéért, az emberiség jövőjéért, mint bármilyen más ország. Nincs jogunk arra, hogy csalódást okozzunk a nemzetek reményének és kötelességünk bebizonyítani, hogy a Szovjetunió és az USA kormánya kölcsönös megértésre törekszik és a béke biztosítását akarja elérni az egész világon. A szavakat tettekkel kell alátámasztani Az államférfiak természetesen nem , hagyhatják figyelmen kívül a történelmi tapasztalatokat. Ogy véljük, • hasznos volna visszatekinteni és megnézni, hogy az államok közötti , kapcsolatok normalizálásában milyen ¥ eredményeket sikerült elérni a második világháború óta eltelt 12 év alatt. Sajnos, el kell ismerni és erről, amint ön is emlékezik, vala" mennyien beszéltünk a genfi érte. kezleten: az államok közötti kapcsolatokban komoly feszültség uralkodik és hiányzik közöttük a nélkü• lözhetetlen bizalom. Feltesszük a teljesen jogos kérdést, miért követ' kezett ez be. Önnek természetesen , megvan erről a véleménye. A mi nézetünk szerint azonban ennek fő oka • az, hogy nem sikerült mindjárt a , második világháború befejezése, után olyan tárgyalások útjára lépnünk, • amelyeken megfelelő megértéssel . tekintetbe vettük volna a felek tört vényes érdekeit és emellett megnyilvánult volna a megegyezéses ha' tározatok eléréséhez nélkülözhetetlenül szükséges türelem és kitartás. . A nyugati vezető körökben sajnos az a nézet uralkodott, hogy ha erőre, 'főleg atomfegyverre támaszkodnak, • amelynek gyártásában az USA bizo•nyos ideig fölényben volt, rákényszeríthetik a másik felet, hogy a .háború befejezése után felmerült vitás kérdések rendezésénél egyetért'sen a saját létérdekeivel, nemzetközi ' tekintélyével, sőt végeredményben az .agresszor legyőzésében kivett részével össze nem egyeztethető feltételekkel. Ez a szerencsétlen irány• vonal természetesen nemcsak nem .segítette elő a nemzetközi problémák megoldását és a nemzetek kö'zötti békés együttműködés biztosítá, sát — aminek szükségességét a múlt háborúban valamennyien elis' merték — hanem végeredményben • az államok közötti kapcsolatok további bonyolultságához és kiélező'déséhez vezetett. Valószínűleg azt •mondja Ön, hogy az USA és az .Északatlanti Szövetség többi államai tnem követnek ilyen célokat. Ezt 'mondják nekünk azon államok fe' lelős képviselői is, akik az Önök .országának szövetségesei. Tudjuk, hogy a NATO tanácsa nemrégi ülé•sének határozatai, amelyen ön részt vett, azt a kijelentést tartalmazzák, hogy e szövetséget soha sem használják agresszív célokra és hogy tagjai igyekeznek véget vetni a nemzetközi feszültségnek és ezért készek a nemzetközi ellentéteket tárgyalások útján megoldani. Ezeket a kijelentéseket természetesen csak üdvözölni lehet és mi szívesen hinnénk bennük. De hogyan magyarázzuk akkor azt, hogy az Északatlanti Tömb szervezetének minden egyes lépése — ahol, mint ismeretes, bizonyos befolyása van az USA-nak — a nemzetközi feszültség fenntartására, sőt kiéleződésére — a lázas fegyverkezés folytatására, fokozására irányul. Talán nem ezt bizonyítja az a határozat, hogy kibővítik az atomtámaszpontok és a rakétakilövő támaszpontok hálózatát, amelyek a Szovjetunió és a vele baráti viszonyban álló országok ellen irányulnak, az Északatlanti Tömb európai tagállamainak területén? Ezt a határozatot a NATO tanácsának ugyanaz a párizsi ülése hozta. Ezért a Szovjetunió politikájában a legjobb akarattal sem indulhat ki az Északatlanti Tömb békés céljainak ehhez hasonló kijelentéseiből! Hogyan egyeztethető össze ezekkel a kijelentésekkel például az atom- és hidrogénbombákat szállító amerikai repülők szüntelen cirkálása egyes európai országok légiterében? Hisz az ilyen repüléseknél elég egy előre nem látott véletlen, a pilóta tévedése vagy műszaki hiba, hogy azon európai országok békés városai és falvai, amelyek felett e repüléseket végzik, megsemmisüljenek. A szovjet nép teljes megértéssel és rokonszenvvel viseltetik ezen európai országok népei iránt, amelyek egyre jobban aggódnak e borzalmas tény miatt. A Szovjetunió nem nézheti ezt közömbösen már azért sem, mert az atom- és hidrogénbombákat szállító repülőgépek repülései az európai országok felett a Szovjetunió és más békeszerető országok ellen irányulnak. Ezért különösen éberek vagyunk ezen veszedelmes akciókkal szemben, amelyek katasztrófát hozhatnak az emberiségre. A tárgyalásoknak puszta ténye megjavíthatja a nemzetközi légkört ' Ha általában figyeljük az utóbbi .idők eseményeit, a következő jellem,ző jelenségnek lehetünk tanúi: mihelyt csökkenni kezd a nemzetközi 'feszültség, a Nyugat mesterséges •manővereket tesz a további ilyen íejlődés meghiúsítására, újból kiélezi a helyzetet és egyben megfélemlíti az adófizető polgárt, hogy nagyobb engedelmességre kényszerítse. Nyilvánvalóan éppen ezt a célt követik a különféle, gyakran hivatalos jellegű kijelentések és beszámolók, amelyekben mindenféleképpen dicsőitik a fegyverkezés feltartóztathatatlan fokozását és bizonygatják az adóterhek további növelésének szükségességét. Sőt emellett azt állítják, hogy csak a fegyverkezés ilyen fokánál lehet fenntartani a termelés magas színvonalát és •a lakosság nélkülözhetetlen foglalkoztatottságát. , Emlékezzék vissza. Elnök Or, hogy Genfben lehetőségünk nyílt kifejteni 'Önnek nézetünket e kérdésről. Ma is 'teljesen meg vagyunk győződve arról, 'hogy a lázas fegyverkezés és a „hidegháború" nem a gazdasági felvirágzás, hanem a gazdasági csőd útja és ezen mit sem változtat az a tény, "hogy e csőd ma még nem következett be. Az egészséges alapokon nyugvó gazdasági fejlődés hívei vagyunk, amelynek célja a nemzetek szükségleteinek kielégítésére szolgáló árutermelés és a polgári közszükségleti cikkek nagyméretű nemzetközi csereforgalma. Mint ismeretes, ezt a nézetet vallják bizonyos befolyásos vállalkozó körök az USA-ban is. Azoknak, akik felelősek az ország politikájáért, figyelembe kell venniök egy egyszerű tényt: ha az államok a végtelenségig fegyverkezni fognak és ha a nemzetekbe beoltják a háború elkerülhetetlenségének gondolatát, akkor a háború nem távolodik, hanem ellenkezőleg, közeledik. És hogy e jelenlegi körülmények között mit jelentene a háború, ezt önnek, mint fontos katonai személyiségnek nem kell mondanom. Ismeretes, hogy a korszerű tudomány és technika megalkotta a hidrogénbombát, amelynek pusztító ereje öt, tíz, sőt több millió tonna tritolnak felel meg. Mind az amerikai, mind a szovjet tudósok felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen bomba felrobbanása több száz kilométer körzetet semmisítene meg, nem beszélve a rádioaktív eső terjedéséről, amely az emberre pusztító hatású és amelynek borzalmas hatását semmiképpen sem lehet Moszkva (TASZSZ) - A Szovjetunió USA-beli nagykövetsége január 9-én az USA külügyminisztériumának átadta N. A. Bulganyin alábbi üzenetét D. Eisenhowerhez, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez. összehasonlítani azzal, ami Hirosimában és Nagaszakiban bekövetkezett. A katonai technika fejlődése ezenkívül lehetővé teszi, hogy e fegyverfajtákat csaknem villámgyorsasággal eljuttassák a világ bármely részébe. Megértjük valamennyi ország és világrész népeinek növekvő aggodalmát és határozott követelését, hogy hallgassák meg a szakemberek figyelmeztetését és akadályozzák meg az új háborút, amelynek lángjaiban — ha nem tiltják be az atom-, hidrogén- és rakétafegyvereket — az emberek milliói pusztulnának el. Ogy véljük, Elnök Ür, most teljesen érettek a feltételek arra, hogy az államok vezető képviselői egy asztalhoz üljenek és egyesült erőfeszítéssel törekedjenek döntő fordulat elérésére a nemzetközi helyzet megjavítása érdekében. El kell ismernünk, igazuk van az Egyesült Államok és más országok azon tényezőinek, akik kijelentik, hogy a tárgyalásoknak mfir maga a ténye elősegítheti az országok közötti kölcsönös megértés megjavítását. Helyes az a nézet is, hogy ha a béke megszilárdításának útján sikert akarunk elérni, kezdeményezést kell mutatni és bizalmat kell nyilvánítani kezdetben az esetleg kevésbé bonyolult kérdések megtárgyalásánál is. Vajon az államok előtt álló problémák fokozatos megoldásának módszere nem a legreálisabb módszer? Emlékeztetem önt a szavaira, amelyeket Genfben mondott, hogy milyen fontos az új légkör megteremtése, amely a jövőben lehetővé teszi mindazon problémák megoldását, amelyekért felelősek vagyunk és mily fontos megtenni az első lépést ebben az irányban.

t Mi Moszkvában megelégedéssel fogadtuk az ön nemrégen tett nyilatkozatát arról, hogy ön személyesen hajlandó olyan erőfeszítéseket tenni, amelyek hozzájárulnának a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. Ez annál is fontosabb, mest a nemzetközi helyzet fejlődését ebben az irányban kell egyengetni akkor, amikor a tények logikája erősebb, mint az egyes államférfiak logikája. Ehhez a levélhez csatolom a szovjet kormánynak a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló javaslatait. E javaslat azt ajánlja, hogy a legközelebbi két-három hónapban hívják össze az Északatlanti Szövetség és a Varsói Szerződés szervezete tagállamai, valamint néhány más, ezen államcsoportokba nem tartozó országok vezető képviselőinek értekezletét. Az ilyen értekezlet megtartása azért is kívánatos, mert a nemzetközi kapcsolatokat elsősorban a világot ma felosztó két fő katonai csoportba tartozó államok közötti ellentétek nehezítik meg. Világos, hogy hasznos volna, ha az értekezleten részt vennének azok az államok is, amelyeket nem kötik katonai szerződések kötelezettségei és amelyek tevékenyen védelmezik a béke és a nemzetközi együttműködés érdekeit. Meggyőződésünk, hogy az értekezlet produktív eredményeket hozhat, ha valamennyien kellő tiszteletben tartjuk egymás érdekeit, ha a tárgyalások szellemébe nem viszünk összeférhetetlenséget, elfogultságot és parancsolgatást, ami összegyeztethetetlen a nemzetek békés törekvéseivel. Sürgősen szükséges, hogy a kormányok félretegyék ideológiai jellegű ellentéteiket, amelyek a különféle társadalmi és politikai rendszerekkel függnek össze és hogy minden energiájukat azon kérdések megoldására fordítsák, amelyek hozzájárulnának a nemzetek közötti békés együttműködés fejlesztéséhez. Vannak, akik ellenzik a tárgyalást Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy egyes nyugati országokban hangok hallatszanak a Szovjetunióval valő tárgyalások ellen. Sőt az is megtörténik, hogy megkísérlik tagadni a béke megszilárdítása érdekében a kormányfők genfi értekezletén közösen végzett nagy munkánkat. Ezenkívül az egyik értelmetlen állítást a másikra halmozzák és megkísérlik azzal vádolni a szovjet kormányt, hogy nem teljesíti e konferenciának a német kérdéssel kapcsolatos valamilyen határozatát. Bizonyára emlékszik Ön, hogy sem N. Sz. Hruscsov beszédeiben, sem az én konferencián elhangzott kijelentéseimben említés sem történt arról, hogy a Szovjetunió egyetérthetne a nyugati hatalmak állásfoglalásával a német kérdésben, azzal az állásponttal, amely semmiképpen sem veszi tekintetbe a németországi reális helyzetet. A genfi értekezleten és utána teljes nyíltsággal kijelentettük, hogy Németország egyesítésére nem kerülhet sor a két szuverén német állam közötti közeledés és megegyezés nélkül. Mint ismeretes, erre irányul az NDK kormányának a német államszövetségre tett javaslata, amelyet a szovjet kormány teljes mértékben támogat. Meg kell mondanom, hogy az ilyen kísérletekben a genfi találkozó beszennyezését látjuk s olyan törekvésnek tekintjük, amelylyel azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy a legmagasabb szinten tartott tárgyalások sem hozzák meg a várt eredményt. Ha már a genfi határozatok megsértéséről beszélünk, akkor nem volna szabad szem elől téveszteni, hogy nem mi voltunk azok, akik lábbal tiportuk az erőszak kiküszöböléséről szóló határozatot, valamint azt, hogy nem szabad segítséget nyújtani az agresszornak Ezeket a rendelkezéseket a kormányfőknek a külügyminiszterek számára kiadott irányelvei tartalmazták. Vajon nem erről tanúskodik-e az Egyiptom elleni katonai támadás ? Ha azonban nincs meg a vitás kérdések tárgyalások útján való megoldásának óhaja, milyen más úton lehet ezt elérni ? Ha tárgyalási partnereinkhez már előre elfogultan és bizalmatlanul közeledünk, akkor jobb egyáltalán lemondani a tárgyalásokról, mint a vitás nemzetközi problémák rendezésének eszközéről. Ez pedig a nemzetközi feszültség további kiéleződéséhez vezetne, az ebből származó összes veszélyes következményekkel együtt. Most is vannak még olyan emberek, akik a szovjet kormánynak a béke megszilárdítására irányuló minden lépését tisztán propaganda cselekedeteknek igyekeznek feltüntetni, akik megismétlik azokat az elcsépelt állításokat, hogy a nemzetközi problémák rendezéséhez nem szavakra, hanem tettekre van szükség. Az ilyen állításokat sajnos a leggyakrabban amerikai tényezőktől hallhatunk. A Szovjetunió számos lépést tett a „hidegháború" lecsillapítására és kiküszöbölésére. Elnök úr, bátorkodom néhány tényt felsorolni, amelyek önmagukért beszélnek. Vajon lebecsülhető-e azon lépéseknek jelentősége a béke szempontjából, amelyeket a Szovjetunió az osztrák kérdés rendezésére, a szovjet-jugoszláv kapcsolatok normalizálására, a koreai és az indokínai háború beszüntetésére, az egyiptomi háború megszüntetésére és a török-szíriai határok térségében fenyegető háborús konfliktus elhárítására tett? Amikor pl. kirobbant az Egyiptom elleni háborús akció, az önkéntesek ezrei kérték a szovjet kormányt, engedje őket Egyiptomba. A szovjet kormány arra törekedve, hogy ne élezze ki a nemzetközi helyzetet, nagyon óvatosan nyúlt ehhez a kérdéshez. Mihelyt világossá vált, hogy azok az államok, amelyek betörtek Egyiptom területére, visszavonják csapataikat, betiltotta a szovjet önkéntesek útját. Rámutathatnánk arra is, hogy mihelyt a törökszíriai határ térségében enyhült a feszültség, a szovjet kormány megszüntette azokat az intézkedéseket, amelyek a Szovjetunió biztonságát voltak hivatva biztosítani esetleges háborús konfliktus keletkezése esetén e térségben, ön, Elnök úr jól tudja, hogy erre bennünket senki sem kényszerített és nem is kényszeríthetett. Ezt csupán attól az óhajtól vezettet*. ve tettük, hogy mindent elkövessünk azon veszélyes helyzet kiküszöbölésére, amely időről időre nem a Szovjetunió hibájából a Közel- és KözépKeleten keletkezik. A Szovjetunió jó szándékáról tanúskodik az is, hogy felszámolta a Port-Artur-i és a Porkkala Uddi-i szovjet katonai támaszpontokat és hogy az utóbbi években csaknem két millióval csökkentette a Szovjetunió fegyveres erőinek létszámát és ebből a Német Demokratikus Köztársaság területén levő szovjet csapatok létszámát több mint 50 ezer fővel. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa 1957. december 21-i ülésének határozatával összhangban ma megvalósítjuk a fegyveres erők háromszázezer fővel való csökkentését, emellett a Német Demokratikus Köztársaságban állomásozó csapatok létszáma több mint 41 ezer fővel, a Magyarországon levő csapatoké több mint 17. ezer fővel csökken. Ha ilyen lépéseket tennének a nyugati országok is, ez nagyban hozzájárulna a „hidegháború" felszámolásának megkezdéséhez és a vitás kérdések rendezéséhez, hogy azután meg lehessen kezdeni valamennyi ország fegyveres erői létszámcsökkentésének kardinális megoldását és a teljes leszerelést. Mi a helyzet a leszerelés kérdésében ? A Szovjetuniónak mélységes és őszinte érdeke a leszerelés problémájának gyors megoldása. Nem vagyunk elégedettek azzal, hogy az ENSZ szerveiben e kérdésről folytatott hosszúéves tárgyalások meddők voltak. A szovjet kormány mindent megtett, hogv e kérdésben megegyezés jöjjön létre. Nemegyszer elfogadta a nyugati hatalmak javaslatait, de ennek vége mindig az volt, hogy partnereink saját javaslataikról lemondtak. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok és a NATÓ más tagállamai a közgyűlés legutóbbi ülésén ahhoz folyamodtak, hogy megszerezzék az ENSZ 24 tagállamának aláírását azon javaslatok alá, amelyekről már a londoni tárgyalásokon kijelentettük, hogy elfogadhatatlanok, mert nem könnyítik meg a leszerelési egyezmény elérését, hanem még jobban kiszélesítik és elmélyítik azt a szakadékot, amely a felek álláspontját e kérdésben elválasztja. A szovjet küldöttség a közgyűlésen támogatta a leszerelési bizottság olyan összetételű módosítását, hogy tagjainak legalább felét szocialista államok és semleges politikát folytató államok képezzék. Azonban ahelyett, hogy türelmesen keresték volna a kölcsönösen elfogadható határozatok útját, nyilvánvaló nyomás alatt olyan határozatot hoztak, amely szerint a leszerelési b'zottság összetételében a nyugati hatalmak katonai csoportosulásainak hívei abszolút többségben lennének. Csak sajnálni lehet, hogy az ENSZ arra az útra lépett, melyen az államok egyik csoportja rákényszeríti akaratát az államok másik csoportjára. Ez ellenkezik az alapokmány elemi követelményeivel, amely szerint az ENSZ-nek a nemzetek akciói egybehangolásának központjává cell lennie, nem pedig valamilyen kormányok feletti kormánynak. A fennálló helyzettel kapcsolatban jogosan merül fel a kérdés: Mit lehet ma tenni, hogy a leszerelési probléma megoldása előrehaladjon? Azt javasoljuk. hogy a leszerelés problémájának megtárgyalására alakuljon bizottság az ENSZ valamennyi tagállamából, ami lehetővé tenné e szervezet valamennyi tagállama nézetének megfelelő mérlegelését. Továbbá célszerűnek tartjuk, hogy egybehívják a közgyűlés külön időszakát e probléma megtárgyalására. Készek vagyunk e problémát szűkebb összetételben is megtárgyalni, feltéve, hogy a tárgyalások résztvevőinek legalább felét szocialista országok, valamint semleges politikát követő államok s a békés egymás mellett élés ügyéhez hű országok képviselői fogiák alkotni. Nétha azt mondják nekünk, hogy javaslataink nem tételezik fel azon vezető hatalmak közötti tanácskozást, amelyektől elsősorban függ ama kérdés mego'dásaji mentesltik-e az emberiséget a fegyverkezés terhétől vagy pedig e teher százszorosan nagyobb lesz és az adóprés csavarját naDról naDra egyre jobban meghúzzák. Ez a javaslatainkról adott elképzelés nagyon távol áll szándékainktól. Üdvözöltük és mindig üdvözölni fogjuk a leszerelés kérdéseiben folytatott tanácskozásokat, még pedig az egyes államok közötti tanácskozásokat is. S nemcsak ezt. Mindig hangsúlyoztuk, hogy készek vagyunk tárgyalni és tanácskozni a leszerelés kérdéseiről országaink között, kétoldalú alapon is, mert ez megkönnyítheti a megegyezés elérését és nem válik egyetlen államnak sem kárára. Ha az USA kormánya szükségesnek tartja e tárgyalásokra a béke érdekében meghívni egy másik államot, amibe beleegyezik mindkét fél, akkor készek vagyunk e javaslatot is mérlegelni. Más szavakkal, számos lehetőség — eddig fel nem használt lehetőség is, - van (Folytatás a 6. oldalon) ÜJ SZO 5 * 1=55. lanusr T*