Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-12 / 12. szám, vasárnap

r Ereitek a feltételek ahhoz, hogy a vezető államférfiak egy asztalhoz üljenek (Folytatás az 5. oldalról) arra, amelyek ha akarjuk, egyengethetik a megegyezéshez vezető utat. Mivel a leszerelési tárgyalások most megszakadtak és az ENSZ-ben való felújításuknak mindeddig nincsenek meq a feltéte'ei, úgy véljük, hogy a javasolt értekezleten a siker kilátásával lehetne megítélni a leszerelés legsürgetőbb problémáit, pl. az atomés hidrogénfegyverkísérletek legalább 2—3 év tartamára való beszüntetését, valamint azt, hogy a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia kormányai elutasítják e fegyverfajták alkalmazását. Amint tudja, Elnök úr, az államok többsége, köztük az összes atomfeqy errel rendelkező nagyhatalmak elismerik a kísérleti robbantások beszüntetésének szükségességét. Az ilyen egyezmény elérését megkönnyíti az is, hoqy nem tesz szükséqessé semmilyen bonyolult, nehezen megvalósítható ellenőrzési intézkedést és az atomfegyverrel rendelkező államok egyikének sem nyújt előnyt más országok érdekeinek kárára. Ma gyakorlatilag teljesen megvalósíthatók az olyan intézkedések is, mint az atom- és hidrogénfegyverek alkalmazásinak országaink és NagyBritannia által való elutasítása. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tömegpusztító vegyi- és bakteriológiai fegyverek eltiltásáról szóló egyezmények jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ezeket a fegyverfajtákat nem alkalmazták a második világháborúban. Nem kétséges, ha i hatalmak hasonló kötelezettséget vállalnának az atom- és hidrogénfegyvereket illetőleq is, ez újból bizonyítaná azon állítások indokolatlanságát, melyek szerint e fegyverek felhalmozása az államok e csoportjának fegyvertáraiban „megfélemlítő eszközként" hathatnak más államokkal szemben. Meg vagyunk győződve, Elnök úr, hogy ön, tudja, mily élénk visszhangot keltett az a lengyel kezdeményező javaslat, hogy Európában létesüljön, atomfegyvermentes övezet, amelv magában foglalná Lengyelország, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság területét. Meggyőződésünk szerint az ilyen övezet kérdése megfelelő helyen szerepelhetne a javasolt értekezlet tárgyalási programján. Nem kétséges, hogy e javaslat megvalósítását megkönnyebbüléssel fogadnák nemcsak Európa nemzetei, s hogy fontos határkövet jelentene az atomfegyverek teljes eltiltásának útján. E fegyverek alkalmazása ellenkezik a civilizált emberek érzéseivel és lelkiismeretével Szeretném, Elnök Ür érinteni a háborús propaganda megszüntetésének kérdését. A Szovjetuniónak észre kellett vennie, hogy amikor a kölcsönös megértés elérésére irányuló törekvésről, az államok közötti bizalom helyreállításáról és a háborús szenvedélyek szításának beszüntetéséről beszélünk, az USA egyes tényezői gyakran azt mondják: Ez propaganda. Ez azonban a béke propagandája és a béke ügye csupán nyerne, ha ezt a propagandát más országokban is folytatnák. Sajnálatos, hogy a NATO egyes országaiban ennek éppen az ellenkezője folyik. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ismert határozata ellenére, amely elítélte a háborús propagandát, ez a propaganda nemcsak nem hallgat el, hanem egyre nagyobb méreteket ölt. Oly messzire megy, hogy megfontolatlanul úgynevezett „preventív háborúra" tesz felhívást és nyíltan vitatkozik az első lecsapás előnyeiről. Ezen felhívások veszélyét különösen akkor érthetjük meg. ha elképzeljük, milyen helyzet keletkezne, ha hasonló felhívásokat tennének azok az országok is, amelyeket e felhívások alapján az első csapás sújtana. És kivonhatja meg ma az egyének magánvéleménye és az eovik vagy másikkormány hivatalos álláspontja közötti pontos határvonalat? Ezekre a felhívásokra necsak azon országok tényezőinek szemével tekintsünk, amelyekben elhangzanak, hanem más államok népeinek szemével is, akik ellen e sorsdöntő lépést meq akarják tenni. Ha mindezt tárgyilagosan mérlegeljük, akkor nézetem szerint ebből egyetlen következtetés származik: Közös erőfeszítéssel mindent meg kell tenni, hogy megeqyezés jöjjön létre a háborús propagandát beszüntető lépésekről és ezzel radikálisan megjavuljon a nemzetközi légkör. Nem támasztok igényt arra, hogy e levélben kimerítően felsoroljam mindazokat a kérdéseket, amelyeket az értekezleten meg kellene tárgyalni, de úgy vélem, hogy fel lehet sorolni néhány kérdést, melyeket haladéktalannak kell minősíteni. Olyan kérdésekre gondolok, mint a NATO tagállamai és a Varsói Szerződés tagállamai területén lévő külföldi csapatok létszámának, többek között a német területen levő csapatok létszámának csökkentésére és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok bővítésére irányuló intézkedések. A megegyezés azokban a kérdésekben, melyeket a szovjet kormány megtárgyalásra javasolt, vagy e kérdések közül néhányban kedvező előfeltéteket teremthetne arra, hogy a következő szakaszban megkezdjék az oly fontos kérdések megtárgyalását, amelyek ma nyilvánvalóan még nem értek meg a megoldásra. Ilyen kérdések a fegyveres erők létszámának lényeges csökkentése, az atom- és hidrogénfegyverek teljes betiltása és az államok fegyverzetéből való kivonása, valamennyi csapat kivonása az idegen területekről, beleszámítva Németország területét és ezzel egyidejűleg a külföldi katonai támaszpontok felszámolása és az európai kollektív biztonság megteremtése. Amennyiben természetesen a NATO orszagai készek megtárgyalni és megoldani a legmagasabb szintű értekezleten a leszerelésre irányuló radikális intézkedéseket, többek között az államok fegyveres erői létszámának lényeges csökkentését, akkor a Szovjetunió kijelenti, hogy éppúgy, mint azelőtt, kész ebben részt venni és minden erejét latba vetni e kérdések megoldására. A legmagasabb színtű értekezlet Végül, Elnök Ür, még e,gy fontos körülménnyel szeretnék foglalkozni. A szovjet kormány elsőrendű jelentőséget tulajdonít annak, hogy a javasolt tárgyalásokat legmagasabb színvonalon, a kormányfők részvételével tartsák. Ezzel kapcsolatban felhívtuk a figyelmet arra, hogy a nyugati országokban az utóbbi időben az a gondolat jut kifejezésre, hogy a külügyminiszterek értekezletét kell egybe hívni, amely megelőzné a legmagasabb szintű értekezletet. Nem titkolom, hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban bizonyos aggodalmaink vannak, amelyek több országban megnyilvánultak. Ha figyelembe vesszük, mily elfogult álláspontot foglalnak el a tárgyalások kérdéséhez az ezen a szinten tartandó értekezlet egyes esetleges résztvevői, akkor bizonyos, hogy az ilyen tárgyalások komoly nehézségekbe ütköznének, amelyek további akadályt képeznének a megegyezéshez vezető úton a tárgyalásra kerülő kérdésekben, valamint az ezt követő magasszintű értekezlet összehívásának útjában. Szeretném, Elnök Ür, ha a szovjet kormánynak a legmagasabb szintű értekezlet összehívására tett javaslatát, melyen megtárgyalnák a halaszthatatlan nemzetközi problémákat, helyesen értelmeznék és ha közöttünk e kérdésben nem volna homály. Semmi sem állana távolabb az igazságtól, mint az az állítás, hogy a Szovjetunió e kezdeményezésével valamilyen szűkebb célokat követ. így csak tájékozatlan emberek vagy olyanok gondolkodhatnak, akik a tárgyalások elől kiru SZÔ 6 ?c 1958. január 11. térésre törekedve szándékosan elferdítik a valódi helyzetet. A Szovjetunió ma éppúgy, mint azelőtt, tárgyalásokra törekszik attól az egyedüli törekvéstől vezettetve, hogy mindent megtegyen, ami erejében áll a béke megszilárdítására, a lázas fegyverkezés megszüntetésére és a nagymérető nemzetközi együttműködés fejlesztésére a békés egymás mellett élés elvei alapján. Nem kell sokat beszélni arról, hogy ez megfelel valamennyi ország nemzetei érdekeinek. Meggyőződésünk, ha valóban hozzá akarunk járulni a béke megszilárdításához, akkor ma a NATO tagállamainak éppúgy, mint a többi államoknak nem kisebb érdekük a tárgyalás, mint a Szovjetuniónak. Ügy vélem, ha nem találnók meg a közös nyelvet korunk halaszthatatlan problémái megtárgyalásának szükségességére és ha a világ a feszültség további kiélezésének útján haladna, akkor nem kisebb mértékben szenvednének azok is, akik a tárgyalásokat elutasítják és legjobban a béke ügye szenvedne. Mivel genfi találkozásainkból tudom mily közel áll Önhöz a béke sorsa, őszintén hiszem, hogy komoly figyelmet szentel a szovjet kormány javaslatainak és hogy a szovjet kormánynak a vezető államférfiak értekezlete összehívására és jelenlegi nemzetközi feszültség enyhítése szempontjából nélkülözhetetlen, halaszthatatlan lépésekre tett javaslatai pozitív állásfoglalásra találnak az Önök kormánya részéről. Őszinte tisztelettel N. BULGANYIN N. A. BULGANYIN ÜZENETE H. MACMILLANNAK A tanácskozás valamennyi állam érdeke J. A. Malik, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete január 9-én felkereste S. Lloydot, Nagy-Britannia külügyminiszterét és átadta neki N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének H. Macmillanhoz, Nagy-Britannia miniszterelnökéhez intézett üzenetét. Az üzenet a többi között így hangzik: Nemrégiben kelt levelemben megismertethettem önt a szovjet kormány álláspontjával, annak okát illetőleg, hogy a nemzetközi események a békére veszedelmes irányban fejlődtek és alkalmam volt bizonyos javaslatokat tenni, amelyek megvalósítása meggyőződésünk szerint hozzájárulna a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a bizalom légkörének megteremtéséhez az államok közötti kapcsolatban, valamint a megoldatlan nemzetközi problémák békés eszközökkel való el intézéséhez. Az Északatlanti Tömb (NATO) tanácsa párizsi értekezletének részvevői — saját kijelentéseik szerint megítélve — ugyancsak megvitatták a szovjet kormány javaslatait. Örömmel fogadtuk azon államférfiaknak a NATO tanácsa párizsi értekezletén elhangzott nyilatkozatait, akik támogatták a leg magasabb szintén történő tárgyalások gondolatát, mivelhogy csakis a békés megoldás ezen módján lehet nézetünk szerint a nemzeteknek biztosítani jö vőjüket. A nemzetek a feszültség enyhítését várják A szovjet kormány természetesen pozitívan értékeli a NATO tanácsa értekezlete deklarációinak azon fejezeteit amelyekben e szövetség tagállamai készségüket nyilvánítják, hogy a „nemzetközi problémákat tárgyalások útján oldják meg, hogy lefektessék a tartós béke alapjait". Egyúttal nyíltan ki akarom jelenteni, hogy a NATO tagállamai békeszerető céljairól el hangzott ezen nyilatkozatok nézetünk szerint ellentétben állanak az Észak atlanti Tömb tanácsa decemberi értekezletének azon határozataival, amelyek célja a hidegháború politikájának folytatása, valamint a lázas fegyverkezés fokozása. És éppen erről tanúskodik az a határozat, hogy a NATO feoyveres erői főoarahcsnokának ballisztikus lövedékeket bocsátanak ren. delkezésére és hogy a nyugat-európai államok területén atomlövedék készleteket halmoznak fel és rakétatámaszpontokat létesítenek. Könnyen meg lehet érteni, hogy a rakétafegyver-támaszpontok építésének célja a NATO ezen tagállamainak területén az, hogy ezeket az országokat a háborús akció előretolt vo nalává tegyék és kitegyék őket az első pusztító csapásoknak, amelyek válaszként jöhetnek az agresszor akcióira. Nem szeretnék önnel polemizálni a nyugati hatalmaknak az Északatlanti Tömb tanácsa decemberi értekezletén elfoglalt álláspontjáról. A körülmények azonban nem engedik meg, hogy ezt a kérdést teljesen mellőzzem. Az alsóház december 20-i ülésén mondott beszédében ön kijelentette, hogy Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak közös érdeke, a háború elkerülése. Hasonló kijelentéseket csak örömmel fogadhatunk. Felmerül azonban az a jogos kérdés, hogyan lehet biztosítani e nemes cél elérését, hogyha a nyugati hatalmak — amint azt megerősíti az Északatlanti Tömb tanácsa nemrégen tartott értekezletének lefolyása — nem akarnak lemondani azon szándékukról, hogy folytassák a hidegháborút és továbbra is a lázas fegyverkezést támogatják és görcsösen ragaszkodnak a kompromittált erőpolitikához. Valamennyi nemzet a feszültség csökkenését várja az államok közötti kapcsolatokban, mind határozottabban követelik kormányaiktól, egyezzenek meg kölcsönösen abban, hogyan vessenek véget a kölcsönös gyanúsítás, fenyegetődzések és fokozott háborús előkészületek légkörének, amely előkészületek az emberiséget a háború szélére taszítják. Ha szembe kell néznünk az igazsággal, akkor a helyzet most így fest: Vagy találkoznak a miniszterelnökök a zöld asztalnál és kitűzik a nemzetközi feszültség enyhítésének, valamint a sürgős vitás problémák megoldásának útját, vagy pedig egyre fokozódik az atomháború veszedelme valamennyi szörnyű következményével. Mindenki érdekében Egyetértek az alsóházban elhangzott azon kijelentésével, amellyel készségét nyilvánította olyan tárgyalásokra,, amelyek konkrét eredményeket hoznának. Megközelítőleg hasonló nyilatkozatot tettek a NATO tagállamainak más vezető tényezői is. Ügy gondolom, miniszterelnök úr, ha meg van a tárgyalásokra a kölcsönös törekvés, miért ne tárgyalhatnánk meg a halaszthatatlan kérdéseket nyugodt légkörben a zöld asztal mellett a vezető államférfiak részvételével, hogy közelebb hozzák a hatalmak álláspontjait. Ügy vélem, hogy e tárgyalások szükségessége egyre nyilvánvalóbb. Igaz, hogy Nyugaton, sőt magában Nagy-Britanniában is egyes hivatalos személyiségek a vezető államférfiak értekezletének kudarcát jósolják. Azt állítják, hogy az ilyen értekezletet hosszú ideig kell előkészíteni és például a külügyminiszterek előzetes értekezletét összehívni. Ezzel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet azon jogos aggodalomra, hogy azok, akik a miniszterelnökök színvonalán történő értekezlet ellen foglalnak állást, nem klsérlik-e meg csupán azt a hatást kelteni, hogy a nemzetek követelésének eleget téve akarják megkezdeni a tárgyalásokat? Nem akarják-e a tanácskozásokat a Szovjetunióval csupán azért, hogy a külügyminiszterek értekezletén feltételeik rákényszerítésével a másik félre, valamint a tanácskozások valamennyi részvevője jogos érdekei alapján történő tárgyalások visszautasításával meg akarják kísérelni az egyezmény elérésére irányuló valamennyi kísérlet meghiúsítását. Nem akarják talán kompromittálni az államok közötti tárgyalások gondolatát és eltorlaszolni a magas szinten való értekezlet útját? Ha tekintetbe veszszük a NATO tagállamai egyes minisztereinek álláspontját, akik minduntalan azt állítják, hogy e tanácskozások semmit sem eredményeznek, akkor megértjük, miért merülnek fel ilyen aggodalmak. Tévedés lenne azt hinni, hogy csupán a Szovjetuniónak érdeke a tárgyalás. Egyes államokban azonban ezt állítják. Az ilyen állítások hamissága egyenesen szembeszökő. A valóság azonban az, hogy olyan egyének is, akiket sohasem lehetett gyanúsítani a Szovjetunió iránti rokonszenvvel, mint például Kennan ismert amerikai diplomata, továbbá jeles angol személyiségek és az értelmiségi körök képviselői, mint például Bevan, Cousins, Bertrand Russell és Priestley állást foglaltak a Nyugat és Kelet közötti tárgyalások mellett. Nézetünk szerint a legközelebbi kéthárom hónapban össze kell hívni az Északatlanti Szövetség és Varsói Szerződés tagállamainak, valamint azon országok egész sora vezető államfér fiainak értekezletét, amelyek nem tagjai ezen csoportoknak. Reális alapon kell tárgyalni A tárgyalásokhoz természetesen különféleképpen lehet hozzáfogni. Megtárgyalásra lehet javasolni olyan kérdéseket, amelyekről előre tudják, hogy azokban nem lehet megállapodásra jutni. Olyan kérdésekre gondolok, amelyekben az ellentétek a szocialista és kapitalista államok különböző rendszeréből, a különböző ideológiai nézetekből erednek. Nézetem szerint, ha tárgyalni kezdünk, nem kellene olyan kérdéseket felvetnünk, amelyekről már előre tudjuk, hogy kizárják a megegyezés lehetőségét, hanem olyan kérdéseket kell elővenni, amelyekről megállapodás jöhet létre a kölcsönösen elfogadható talajon, a békés egymás mellett élés elveinek elismerése alapján, amelyek kiterjedt nemzetközi méretekben jóváhagyást nyertek. Lehet-e eredményes vita az olyan kérdésekről, mint amilyen például a kelet-európai országok és Németország problémája? Nagyon jól tudja, hogy egyes személyek a Nyugaton nem titkolják azon óhajukat, hogy ezen országokban más rendszert szeretnének látni. Azonban minden ésszerűen gondolkozó ember megérti, hogy azok, akik ilyen nézeteket vallanak, nem törekszenek a békés egymás mellett élésre, hanem a háború pártján állanak. Ügy vélem, aligha szükséges e kérdésre bővebben felelni. Tudjuk, hogy önnek, miniszterelnök úr, érdeke a német probléma megoldása. A Szovjetunió rokonszenvez a német nép azon törekvésével, hogy egy államban egyesüljön. Hogyan lehet ezt elérni? Lépjünk a reális tények talajára és induljunk kl abbóf, hogy már régen fennáll két szuverén német állam, amelyek különböző politikai berendezéssel rendelkeznek és ismerjük be, ho«*" csupán a németek közötti egyezmény — amely tekintetbe veszi mindkét német állam érdekeit, — biztosíthatja Németország egyesítését. Abból indulunk ki, hogy a legfontosabb problémák egyike a leszerelés kérdése. Ellenvetést tehetne, miért ne lehetne folytatni e probléma megtárgyalását az ENSZ valamelyik szervében. Azonban megmutatkozott, hogy e kérdés 11 évig folytatott vitája a leszerelési bizottságban és albizottságban eredménytelen volt. A Szovjetunió a gyakorlati eredmények elérésére irányuló törekvésében nem egyszer fogadta el a nyuaatl hatalj mak javaslatait, azonban partnereinkj nek a tárgyalásokkal kapcsolatban ; nem volt komolv szándékuk és valaI hányszor a szovjet fél javaslataikat i elfogadta, azoktól mindig visszaléptek. Ilyen volt a nyugati hatalmak azon javaslatainak sorsi, amelyek a fegyveres erők létszámának meghatározására, a repülőgépről történő fényképezésre stb. vonatkoztak. Véglegesen elvesztettük azt a hitet, hogy megállapodás érhető el a leszerelés kérdésében az ENSZ ezen szerveiben, amikor a közgyűlés utolsó ülésén kikényszerítették azt a határozatot, amelyben a további leszerelési tárgyalások alapjául ismét a nyugati hatalmak javaslatait fogadták egy lépéssel sem vitték előre és a tárgyalásokat már eleve zsákutcába juttatták. Tekintettel arra, hogy a leszerelési tárgyalások megszakadtak és mindeddig nincsenek meg felújításuknak I előfeltételei az Egyesűit Nemzetek | Szervezetében, úgy véljük, hoqy az i álhmok vezetőinek azon értekezlete, j amelynek összehívását javasoljuk, sikeresen tárgyalhatná meg a leszerelés legalább legidőszerűbb kérdéseit, olyanokat, mint például az atom- és hldrogénfegyverkísérletak haladéktalan beszüntetíse legalább két-három évre, valamint a Szovjetunió, NagyBritannia és az USA kormányának azon elhatározása, hogy lemondanak az atom- és hidrogénfegyverek használatáról. Nézetünk szerint ezen az értekezleten meg kellene tárgyalni a Lengyel Népköztársaság kormányának a közép-európai atomfegyvermentes övezet megteremtésére vonatkozó javaslatát, az Északatlanti Szövetség és a Varsói Szerződés tagállamai közötti megnemtámadási egyezmény megkötését és néhány kérdést. Kartársaim és én, miniszterelnök úr, örömmel fogadjuk az ön január 4-i kijelentését, amely támogatja az illető országok közötti megnemtámadási egyezmény megkötésének gondolatát. Msg vagyunk győződve arról, hogy a szovjet kormány által javasolt kérdésekben történő megegyezés elérése — hogy az értekezleten legalább néhány kérdést tárgyaljanak meg —, kedvező előfeltételeket teremt arra, hogy a jövőben hozzájárulhassunk olyan fontos kérdések megtárgyalásához, amelyek ma még nem érettek a megoldásra, mint például a fegyveres erők létszámának lényeges csökkentése, az atom- és hidrogénfegyverek teljes betiltása és kivonása az államok fegyvertárából, valamennyi külföldi katonaság kivonása idegen területről, így tehát Németorszáq területéről is, az idegen területen létesített külföldi katonai támaszppntok felszámolása és az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtése. Amennyiben a magas szinten történő értekezlet többi résztvevői is hajlandók lesznek a radikális leszerelési intézkedés kérdéseit megvitatni és megoldani, ezek között az államok fegyveres erői létszámának lényeges csökkentését, akkor i Szovjetunió, mint ahogy azt nem egyszer kijelentette, hajlandó ebben részt venni és minden erejével oda hatni, hogy e kérdéseket már a tárgyalásdk első szakaszában megoldják. Ami pedig az értekezlet résztvevőit illeti, nézeteinket kifejtettük a szovjet kormány mellékelt javaslataiban. Azt a nézetet valljuk, honyha azt akarják a kormányok, hoqy valóban sor kerüljön a vezető államférfiak tárgyalásaira, akkor aligha lesz nehéz megállapodásra jutni az értekezlet résztvevői összeállításának, valamint az értekezlet meqvalósítása többi kérdéseinek tekintetében,