Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-28 / 28. szám, kedd

A nemzetközi helyzet néhány kérdése N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde a Bjelorusz SZSZK élenjáró mezőgazdasági dolgozóinak értekezletén (folytatás a 3. oldalról.) fcan egyhangú akciója kétségtelenül azt mjtatja, hogy a kelet-európai viszonyokra világszerte jelentősen szélesebbkörű kérdésként tekintenek, mint tisztán belpolitikai jellegű problémára. Javasolom, hogy most e kérdést megtárgyaljuk. E tárgyalás sürgősen szükséges a béke és az igazságosság halaszthatatlan ügyének érdekéber.." Mit akarnak Eisenhower és Dulles urak? Nyilvánvalóan találkozni akarnak velünk és beszélgetni a szocialista rendszer felszámolásáról a Szovjetunióban, a népi demokratikus rendszer megszüntetéséről a népi demokratikus országokban. Nyilvánvalóan azt akarják, hogy mondjunk le a szocialista országépítésről és állítsuk vissza a tőkés rendet. Egyesek odáig mennek, hogy a szocialista országok nemzeteit meg kell kérdezni, vajon szocializmust vagy kapitalizmust akarnak-e. Néhány történelmi tanulság Ezeknek az uraknak meg kell mondanunk, hogy nyilvánvalóan elfelejtették a történelmet. A Szovjetunió népei e kérdésekben már találkozttak az Amerikai Egyesült Államokkal, Németországgal, Franciaországgal, Angliával, Japánnal és további államokkal. Amikor hazánkban felállítottuk a szovjet hatalmat, amikor a szovjet köztársaság népei elutasították a háborút és a kommunista párt s annak nagy vezére, V. I. Lenin vezetésével megkezdték a békés szocialista országépítést, mit tettek ezen országok kormányai? Csapataikat küldték hazánkba, hogy csírájában fojtsák el születőben levő fiatal szovjet államot. Anglia partraszállította csapatait Archangelszkben, Murmanszkban és Távol-Keleten, Japán csapatokat hajózott ki Vlagyivosztokban, Franciaország Ogyesszában és hazánk, északi részén. Németország megszállta Ukrajna létfontosságú területeit, Pilsudszki Lengyelországa csapatokat küldött Kijevbe. Tizennégy tőkés állam hadereje támadott a fiatal szovjet államra, amely még nem volt elég erős és éppen akkor kezdődött az országos szavazás arról: k> támogatja a tőkés rendszer helyreállítását és ki támogatja a munkásosztály és a dolgozó parasztság vívmányait. (Taps.) Három évig tartott ez a népszavazás. És mi történt? A szovjet nép vérét ontva és hihetetlen nehézségeket — éhséget, hideget és nyomort — leküzdve egy emberként, fegyverrel kezében szavazott a szovjet hatalom mellett. Szétzúzta a belső orosz ellenforradalmat és hazájának megszentelt földiéről kiűzte az idegen beavatkozókat, akik hazánk szabadságára és függetlenségére törtek. (Viharos, szűnni nem akaró taps.) Talán nem volt ez elég az imperialista uraknak, e politika híveinek és követőinek? Vajon népünk nem válaszolt-e meggyőzően arra. hogy a szocializmust vagy a kapitalizmust akarja-e? Ki küldte akkor e csapatokat hazánkba? Az angol kormány élén akkor Lloyd George állott és W. Churchill volt a hadügyminiszter, Poincaire volt Franciaország elnöke, Clemenceau pedig miniszterelnök és hadügyminiszter; az Amerikai Egyesült Államok elnöke Woodrow Wilson volt (nem emlékszem, ki lépett helyére és kivel fejezte be a szovjet nép azokat a „tárgyalásokat", amelyeket Wilson kezdett), Lengyelországban akkor Pilsudszki úr volt hatalmon. Sokan ezen urak közül, akik megkísérelték így elbánni a szovjet néppel, már nincsenek a világon, de egyesek még élnek. A „felülvizsgálat" mostani hívei tehát kérjenek tanácsot azoktól, akik az intervenciót szervezték a szovjetek köztársasága ellen, tanácskozzék meg velük, hogy az ilyen „tárgyalások" és „kivizsgálások" hogyan végződnek. (Viharos taps.) Később a fasiszták, amikor egyes országokban hatalomra kerültek, szintén megkísérelték az ilyen „kivizsgálás" megszervezését. Hitler hadat üzent a kommunizmusnak és kijelentette, hogy megsemmisíti. Hatalomrakerülésének első napjától kezdve háborúra készült. Segítették őt az Amerikai Egyesült Államok és más országok monopolista csoportjai. Szívósan arra törekedtek, hogy a hitleri Németországot a Szovjetunió ellen uszítsák. A fasiszták aljasul és hitszegően megtámadták hazánkat. Emlékeztetniük kell erre Adenauer urat, mert lehet, ő már elfelejtette, hogy éppen a fasiszta Németország volt az, amely a Szovjetuniót hódító szándékkal megtámadta. Hitler, Göbbels és mások azt üvöltözték, hogy a Szovjetunió agyaqlábon álló kolosszus. Egyes nyugati politikusok azt sugallták a fasiszta nagyfejűeknek, hogy a német tankok úgy vágódnak a szovjet állam testébe, mint vajba a kés. Ez a politika Hitlert támadásra buzdította és ösztökélte. És amikor a német fasiszták megtámadták a Szovietuniót. azt hitték, hogy hadseregeik kellemes sétára indulnak. A német csapatok felhasználták a támadás váratlanságát és további tényezőket, amelyek akkor nem a ml javunkra fejlődtek, megközelítették Moszkvát és Leningrádot és Sztálingrádig jutottak. Hogyan végződött mindez? A német fasiszta állam teljes vereségével. A szovjet fegyveres erők és az egész szovjet nép szent hazafias háborúra kelt és kitörte a fasiszta bestia nyakát, szétzúzta a hitleri hadseregeket és ezzel újból megmutatta, milyen sors vár azokra, akik kalandor számításaikban a szocialista rendszer gyengeségére kalkulálnak. Amikor a szovjet hadsereg szívósan harcolt a hitleri hadseregek ellen, a német hódítók által megszállt országok nemzetei partízánháborúra keltek a fasizmus ellen. Bizonyos szakaszon a fasizmus elleni harcba a szovjet fegyveres erők oldalán bekapcsolódott Lengyelország, Albánia, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Bulgária, Románia és Magyarország munkásosztálya és dolgozó parasztsága is, amelyek kommunista pártjuk vezetésével nagyban hozzájárultak a hitleri hordák vereségéhez. A fasizmus szétzúzásával és nemzeti demokratikus forradalmak útján több ország népe népi demokratikus rendszert állított fel. Vajon ez nem szavazás? Vajon ez nem volt népszavazás az európai országokban, amelyeknek nemzetei szilárdan a marxizmus-leninizmus zászlaja alá állottak, sikeresen fejlesztik gazdaságukat, népi államukat és társadalmukat a szocialista elvek alapján? (Szűnni nem akaró taps.) Még néhány szó a „kivizsgálásról" Milyen „kivizsgálást" akarnak még tehát az imperialista urak? Vajon ez nem volt a nemzetek akaratának meggyőző kifejezési módja? Nyilvánvaló, hogy a szocialista országok népeire tőkés rendet akarnak erőszakkal rákényszeríteni. Hisz a „kivizsgálásnak" ezt a módszerét kipróbálták a mi országunkon. Emlékezzenek vissza az 1919-es évre, amikor Kolcsak meghódította úgyszólván egész Szibériát és Moszkva felé vonult, amikor Jugyenics veszélyeztette a forradalmi Pétervárt, amikor Gyenyikin fehér hadseregei bevették Orelt, Tula felé nyomultak előre és Moszkva ellen vonultak. Akkor a szovjet országnak csak kis része volt szabad. Pártunk erőfeszítésével, amely a munkásosztály és a dolgozó parasztság harcának élére állott, a szovjet köztársaság visszaverte az intervenciósok és a belső ellenforradalom támadását. A szovjet nép, mint a mesebeli óriás, megfeszítette hatalmas vállalait, legyőzte az ellenforradalmat és kiűzte az intervenciós csapatokat szülőföldjéről. Az ellenség elleni harcban részt vett az egész nép. Pártunk, népünk nagy vezére, V. I. Lenin világos eszmével fegyverezte fel a pártot és a népet, megmutatta a munkásosztály, valamennyi dolgozó harcának útját a szabadságért, a tőkésektől és földbirtokosodtól mentes új élet felépítéséért. A munkásosztály, az egész nép támogatta Lenin gondolatát, támogatta a lenini törekvéseket, s kommunista pártunk vezetésével a marxizmus-leninizmus útjára lépett. így népünk a szabadságért vívott harcban döntötte el útjának, államrendszerének megválasztását. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok dolgozói, akik sorsuk teljes urai, az új élet építői és a legdemokratikusabb társadalom alkotói, az alkotmány alapján, a szabad akaratnyilvánítás alapján választják meg államhatalmuk szerveit. Az államhatalmi szervekbe történő választásokon nemzetük legjobb fiaira és lányaira szavazva a dolgozók nagy bizalmat nyilvánítanak irántuk és azt parancsolják, hogy hűségesen és odaadóan szolgálják a kommunizmus felépítésének művét. És most, amikor népünk a szovjet hatalom negyven éve alatt elért győzelmeinek gyümölcsét aratja le, az imperialista urak népünket le akarják téríteni az egyedül helyes és bevált útról. Az idők azonban mások, uraim és most más nóta járja. (Viharos taps). Minden ország államrendjének kérdése az ország népének belügye. Világos, hogy ez egyáltalán nem olyan kérdés, mint a hidegháború felszámolása, vagy a lázas fegyverkezés megszüntetése. Ha a nyugati hatalmak egyes államférfiai megtárgyalás céljából a népi demokratikus országok szocialista rendjének kérdését akarják előterjeszteni, a szocialista országok képviselői jogosan mondhatják: Akkor talán meg kell tárgyalni azt a kérdést is, mennyi ideig fognak még az imperialisták uralkodni a tőkés országokban, nincs-e még itt az ideje annak, hogy átadják a hatalmat a dolgozóknak? (Taps.) Vajon önök, Eisenhower és Dulles urak, miért hiszik, hogy felvethetik az európai népi demokratikus országok szocialista rendjének kérdését, a Szovjetunió kérdését, de nem akarnak ugyanilyen jogot adni más országnak, hogy ugyanilyen kérdést tegyenek fel a tőkés országokat illetően? Mi azonban a nemzetközi öszszejövetelek elé nem terjesztjük és nem is akarjuk terjeszteni az egyes országok szociális rendjének kérdését megtárgyalás céljából, mert e kérdésben minden egyes nemzet maga dönt, saját mérlegelése szerint. Ellenezzük azt, hogy egyik állam beavatkozzék a másik belügyeibe. És azt mondjuk a nyugati országok képviselőinek: Folytassuk a békés egymás mellett élés politikáját és ne avatkozzunk egymás belügyeibe. Az egyik állam beavatkozása a másik belügyeibe — amint a történelmi tapasztalatok mutatják — elkerülhetetlenül konfliktushoz, katonai összetűzésekhez vezet. A történelmi tapasztalatok továbbá azt tanítják, hogy az imperialisták ama kísérletei, amelyekkel akaratukat rá akarták kényszeríteni a tőkés elnyomás alól felszabadult nemzetekre, az imperialisták szégyenteljes kudarcával végződtek. (Taps.) Ez a mi nézetünk e kérdésről. A német kérdésről Most térjünk át a német kérdésre. Egyes nyugati hatalmak vezető köreiben szükségesnek tartják, hogy mihelyt szó esik a legmagasabb szintű értekezlet összehívásának szükségességéről, előtérbe helyezzék az úgynevezett német kérdést és követeljék, hogy a nemzetközi értekezlet éppen e kérdés megtárgyalásával foglalkozzék. De mi a német kérdés a jelenlegi körülmények között? Ez elsősorban a Németország- területén fennálló két különböző társadalmi rendszerű szuverén állam kölcsönös viszonyának kérdése. Ez a két államnak, Németország nemzeti eavsége felújításának — egységes, békeszerető és demokratikus államként való felújításának érdekében történő érintkezés, közeledés egy egyesülés, ilyen vagy amolyan formája, amely e két állam között megy végbe. Ä Szovjetunió nem egyszer kifejtette nézetét e kérdésről és kijelentette, hogy a német kérdést csak a német nép oldhatja meg. A Szovjetunió a maga részéről hozzájárul ahhoz, hogy Németország egyesüljön. Milyen elvek alapján kell egyesülnie? Ügy vélem, hogy ezt maguk a németek döntik el. Nyilvánvaló, hogy Adenauer úr nem fogja akarni, hogy Nyugat-Németország gazdaságát szocialista elvek alapján szervezzék át. Nyilvánvaló az is, hogy a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói nem akarják, hogy felszámolják szocialista vívmányaikat és nem egyeznek bele a kapitalizmus visszaállításába. Ezért el kell ismerni azt a történelmi tényt, hogy Németországban két különböző szociális rendszerű állam áll fenn, a szocialista Német Demokratikus Köztársaság és a kapitalista Német Szövetségi Köztársaság. Az NDK kormánya ésszerű javaslatot tett: Az ország békés egyesítése érdekében először létesítsenek Német Államszövetséget, amely a két szuverén állam szerződéses kötelezettsége volna arra, hogy a külső és belső kérdések bizonyos körében közös politikát folytatnak. Eisenhower úr megkerüli a szovjet kormánynak a német kérdésről tett összes előző nyilatkozatait és magának a két szuverén német állam létezésének tényét is és üzenetében újból követeli, „hogy most erélyesen fogjunk hozzá Németország egyesítéséhez szabad választások alapján, amint ebben megegyeztünk." Ismeretes azonban, hogy ilyen egyezmény sohasem jött létre! Erről terjedelmesen ír a nyugati polgári sajtó, még az amerikai lapok és folyóiratok is. Mit ír pl. F. Schuman amerikai történész: „Nem tudom megérteni, milyen célt követhet — ha csak nem a kérdés bonyolulttá tételét — a Németországgal szemben folytatott szovjet politikának elferdítése a szerkesztőségi cikkekben és hivatalos nyilatkozatokban. Miért kell ismételni, hogy az orosz vezetők 1955-ben Genfben beleegyeztek a Birodalom egyesítésébe, de azután kötelezettségüktől elálltak?" Ezen a legmagasabb szintű értekezleten megegyeztünk abban, hogy Németország szabad választások alapján való egyesítésének a német nép nemzeti érdekeivel és az európai biztonság érdekeivel összhangban kell bekövetkeznie. Genfben, régen Genf előtt és Genf után a politikai nyilatkozatok és diplomáciai jegyzékek százaiban a moszkvai vezetők, akik azt az országot irányítják, amely az összes többi részvevővel ellentétben a legsúlyosabb veszteségeket szenvedte a német agresszió által kirobbantott két világháborúban, az „európai biztonságot" Németország demilitarizálása és semlegesítéseként határozták meg. Ezzel a meghatározással vagy egyetértünk vagy nem. Ügy vélem azonban, hogy felesleges az „őszinteség hiányának" vádját emelni. Kijelentettük és kijelentjük: azért, hogy a népi demokratikus országok kérdéséről vagy pedig a német kérdésről tárgyaljunk abban az értelemben, ahogy e kérdéseket Eisenhower, Dulles és Adenauer urak felállítják, nem akarunk összeülni. Az ezen kérdésekhez elfoglalt álláspontunk világos. Eisenhower úr üzenetében a legfontosabb kérdésnek, amely ma a világ előtt áll ,azt a követelményt nevezi, hogy betiltsák a kozmikus (bolygók közti) tér felhasználását katonai célokra szolgáló lövedékekkel való kísérletekre, valamint olyan fegyverek gyártásának beszüntetését, amelyek feltételezik a bolygók közti tér felhasználását. Mit szeretne betiltani az USA És így megmutatkozik, milyen kérdés érdekli őket! Mi azt mondjuk: tiltsuk be az atom- és hidrogénfegyvereket. Ezeket a fegyvereket az USAban, Angliában és a Szovjetunióban gyártják és azt beszélik, hogy hamarosan gyártani fogja Franciaország is. Az e fegyverkísérletek betiltására szóló egyezmény az egyenlőség alapján jönne létre. Ezen egyezmény betartásának ellenőrzése nem volna nehéz, mert a technika jelenlegi színvonalán nem lehet eltitkolni az atom- és hidrogénbomba-robbantásokat. Ők azonban azt mondják nekünk: vezessünk be ellenőrzést. Már megmutattuk, hogy készek vagyunk ésszerű ellenőrzésbe beleegyezni, hogy kizárjuk a titkos robbantásokat. A nyugati hatalmak azonban, amelyek megakadályozzák az atom- és hidrogénfegyverek betiltásával összefüggő problémák megoldását, ma egészen új kérdést — a kozmikus (bolygók közti) tér kihasználásának betiltását, vagyis lényegében az interkontinentális ballisztikus lövedékek betiltását követelik. Engedjék meg, a Szovjetunió rendelkezik ezekkel a lövedékekkel, de a nyugati hatalmak nem. Az USA kormánya így a leszerelés egész problémájából egyetlen kérdést — az interkontinentális lövedékek kérdését akarja kiragadni, anélkül, hogy emellett valamilyen gyakorlati lépést akarna tenni a tömegpusztításra szolgáló fegyverek betiltására. Az USA ezen javaslatának az a lényege, hogy azokat a fegyvereket tiltsák be, amelyek veszélyeztethetik az USA területét, de kezükben tartsák továbbra is az összes többi fegyverfajtát, amelyekkel az USA félelmében szeretné tartani az egész világot. Ez azt jelenti, hogy be akarják tiltani azt, amijük nincs, de ők maguk tovább akarnak fegyverkezni. Nem uraim, így ez nem megy! Magától értetődik, hogy a kozmikus tér felhasználása ellenőrzésének kérdése tagadhatatlanul komoly, de erre a kérdésre a leszerelési probléma részeként kell tekinteni, beleértve az atomés hidrogénfegyverek eltiltását is. A béke megszilárdítása érdekében a Szovjetunió kész volna a leszerelési egyezmény megtárgyalása mellett tárgyalni az interkontinentális ballisztikus lövedékről is, ha a nyugati hatalmak beleegyeznének az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásába, a fegyverkísérletek beszüntetésébe és azon haditámaszpontok felszámolásába, amelyekkel az USA körülvette a Szovjetuniót és más szocialista államokat. Az USA imperialista körei meg akarják tartani haditámaszpontjaikat, rakétakilövő támaszpontokat akarnak létesíteni a velünk szomszédos államok területén és onnan rendszeresen veszélyeztetni akarnak bennünket kijelentve, hogy eltörölhetik a föld színéről a Szovjetunió városait. A valóság azonban az, hogy mi támaszpontjainkkal nem veszélyeztetjük az USA-t, semmilyen országban nincsenek haditámaszpontjaink, de a nyugati hatalmak számos katonai támaszpontot létesítenek. Mi pedig azt mondjuk: Ha az amerikai haditámaszpontok közel vannak a Szovjetunió határaihoz, akkor viszont a Szovjetunió sincs messze — ezektől a támaszpontoktól. És abban az esetben, ha az agresszió háborús akciókat robbantana ki, a Szovjetunió már tökéletes fegyverrel rendelkezik nemcsak e támaszpontok elpusztítására, hanem a távolabb fekvő objektumokra visszavágó s ezeket megsemmisítő csapásra is. Ne ijesztgessük tehát egymást, hanem mutassunk józan értelmet és egyezzünk meq kö!csönüs?n elfogadható alapon a hidegháború kiküszöböléséről, a lázas fegyverkezés megszűnt tetéséről, az államok békés egymás mellett élése feltételeinek megteremtéséről és a világbéke megszilárdításáról. (Szűnni nem akaró taps). Älszenteskedés vagy igazi erkölcs Szeretnék néhány szót mondani Eisenhower úr azon állításával kapcsolatban, hogy a Szovjetunióval állítólag nehéz megegyezni, mert ateistákból, istentelenekből áll, míg a nyugati hatalmak kormányai állítólag vallási alapon nyugvó erkölcshöz igazodnak. Hogyan lehetne hát tárgyalni olyan kormánnyal, amelyet nem köt keresztény erkölcs. Eisenhower úr azt. állítja, hogy „a jövő nem egy istentelen állam gondolatáé, hanem az egész világ istenfélő, békeszerető embereié." Nyilvánvaló, hogy az elnök úr valahogyan kompromittálni akar bennünket a közvélemény előtt, azt akarja hangsúlyozni, hogy a szovjet vezető tényezőkkel nem lehet megegyezni azért, mert nem hisznek Istenben; ez éppen olyan, mintha azt mondaná, hogy az a kormány, amely ateista nézeteket vall, rosszat követ el, míg S2 a kormány, amely hisz Istenben, jót cselekszik. Maga Eisenhower úr jól tudja, hogy e2 nem felel meg az igazságnak. Szeretném figyelmeztetni őt a valóságra és a valóság a következőkről tanúskodik: Azok az emberek, akik azt mondják, hogy hisznek istenben és állítólag keresztény elvekhez igazodnak, agresszív háborút Indítottak Egyiptom ellen. A háborút nem istentelenek kezdték, nem a szovjet kormány indította, hanem Eden angol mN nlszterelnök úr és Guy Mollet francia ,miniszterelnök: a brit és francia csapatoknak, miután a kereszt előtt imádkoztak, parancsot adtak Kairó bombázására, békés emberek, nők, aggok, gyermekek legyilkolására. Viszont a Szovjetunió, amelynek vezető tényezői ateisták, más békeszerető államokkal együtt óriási erőfeszítéseket tett e háború megszüntetésére, és mindenki tudja, hogy a Szovjetuniónak ez a hozzájárulása mérhetetlen volt. Azok az emberek, akik istenhívőknek tartják magukat, kijelentik, hogy istenfélő cselekedetet végeznek és háborút indítottak, míg a szovjet kormány, amely ateistákból áll, minden erőfeszítést megtett, hogy e háborút megszüntesse. Felmerül a kérdés: — Kinek az erkölcse erősebb, kinek az erkölcse humánusabb? Menjünk tovább! Egyes kormányok vezető tényezői, akik folytonosan Istenre hivatkoznak, buzgón ösztönözték Törökországot agresszív háborúra Szíria ellen. Ebben a térségben új véres háborút akartak kirobbantani. A Szovjetunió mindent megtett, ami erejéből tellett, hogy elhárítsa a háborút. Meg kell mondani egyenesen, hogy ez a Szovjetunió, a szovjet kormány nagy érdeme. Tekintet nélkül az emberek vallására és arcszínére, a szovjet népet a béke megszilárdításának érdekei vezetik. Vagy vegyük a következő kérdést: Azok a kormányok, amelyeknek élén olyan emberek állanak, akik kijelentik, hogy istenhívők, folytatják ma az algériai véres háborút. Ezen 'kormányoknak istenhívőkből álló csapataival papok is vannak, akik áldásukat adják az emberek legyilkolására és könyörgő istentiszteleteket tartanak azon fegyverek győzelméért, amelyekkel védtelen arabokat gyilkolnak le Algériában. Ilyen, uraim, az önök istenfélelme. Más kormányok — szintén hívőkből álló kormányok, — kijelentik, hogy az isteni elvekhez igazodnak, de a gyakorlatban semmit sem tesznek, hogy az embereknek ezt a gyilkolását beszüntessék. így egyes „hívő" kormányok a kereszt mögé, az istenben való hit mögé bújva embereket gyilkolnak. Vajon igazságos ez? Brit repülőgépek bombázzák a kis Jemen falvait, gyermekeket és aggokat gyilkolnak le és ezt nem tartják a valláserkölcs megsértésének csupán azért, mert a bombák sötét arcbőrű embereket ölnek meg. Az elnök úr talán visszaemlékszik arra, hogy- a vallásosságukat hirdető emberek mindent megtettek, hogy megdöntsék azt a kormányt, amely számukra nem volt kényelmes és hogy kiűzzék a számukra nem kívánatos guatemalai elnököt, s intervenciót szerveztek ott a monopolisták maroknyi csoportja nyereségének érdekében. És mindezt azzal palástolták, hogy ez az úristenben való hit megerősítésére történik. Nem lehet, elnök úr, említés nélkül hagyni azt a helyzetet, amikor a Szovjetunió ateista kormánya sürgeti az atom- és hidrogénfegyverek betiltását, míg azok az államférfiak, akik felhívásaikat istenre való hivatkozással kezdik és végzik, meg akarják tartani a halálthozó fegyvereket és emellett a legkülönfélébb mesterkedéseket szövik, hogy m»<jakadályozzák az atom- és hidrogénfegyverek eltiltásáról szóló egyezmény megkötését. Es ha valóban volna isten, nem itélné-e el ezeket a tényezőket, akik az ő neve mögé bújnak? És vajon kinek a paranc.'ára dobtak atombombát Hirosimára és Nagasza(Folytatás ai 5. oldalon) ŰJ SZO i 6 1958. január 28.