Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-16 / 16. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. január 16. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 16. szám. Milyen a jó felajánlás ? Az év első napjaitól kezdve — s ez bíztató eredményekre kelt re­ményt — nagy lendületet vett a szocialista munkaverseny. Volt üzem, amelynek munkásai, műszaki dolgozói már az első munkanapon értékes felajánlással fogadták má­sodik ötéves tervünk harmadik évét, a Februári Győzelem 10. év­fordulójának, pártunk XI. kong­resszusának évét. Már most, az első hónap idusán felismerhető, hogy ebben az évben a Februári Győzelem 10. évfordulója és a CSKP XI. kongresszusa lesz az a mozgató erő, amely tavaly a Nagy Október dicső 40. évfordulójának tiszteletére folytatott szocialista munkaversenyt oly nagy sikerek­hez vezette. Erről tanúskodnak azok a kötelezettségvállalások, amelyekben napról napra mind na­gyobb számban jelentik üzemeink dolgozói: ebben az évben is meg­birkózunk a terv nagyobb felada­taival, határidő előtt végezzük el a ránk bízott munkát. A szocialista munkaverseny moz­galma hazánkban az elmúlt évek során nagy fejlődésen ment át. A munkaversenyt legtöbb üze­münkben megtisztították a for­maiságtól,' rendszeresen ellenőriz­ték eredményeit. A munkaverseny fejlesztésében nagy jelentőségű volt a CSKP KB tavalyi februári ülése, amely új irányt szabott a felajánlások mozgalmának. Leg­több üzemünk a februári határozat után a hatékonyság kérdésére összpontosította figyelmét, a dol­gozók elsősorban a gazdasági, mi­nőségi mutatókra irányították ver­sengésüket. Éppen ebben az idő­szakban születtek meg azok a nagy jelentőségű felhívások, amelyek döntő szerepet játszottak abban, hogy a nagyobb hatékonyság el­éréséért folytatott harcunk ered­ményes legyen. A Královo Pole-i Gépgyár és a žilinai kerület négy üzemének felhívásáról van szó, amely kezdeményezések ma is éreztetik hatásukat. E kezdemé­nyezés alapján ma a verseny fő mutatóinak az anyagmegtakarítás, a munkaszervezés számít. Ez he­lyes és minden jel arra mutat, hogy ebben az évben is ez lesz a verseny vezérfonala. Az élenjáró üzemek és vállalatok azonban nemcsak kez­deményezésükkel és azzal mutat­nak példát, milyen mutatókra kell összpontosítani a figyelmet a jelen időszakban, hanem a verseny meg­szervezésében, a felajánlások vál­lalásának módjában is. S ez az, amire ma figyelmeztetni szeret­nénk. A legutóbbi és legértékesebb kezdeményezés a prágai Május 9. Üzemben (Jawa) és a Szlovák Nemzeti Felkelés Üzemben született. Ezekben az üzemek­ben minden egyes gyártmány költségtervét pontosan szétírták, méghozzá külön a bér-, az anyag- és a rezsiköltségeket. Ez jelentős újítás, mert ezt minden dolgozó világosan látja, milyen munkafolyamatnál, melyik alkat­résznél érhet el megtakarítást. A Jawa motorkerékpárgyárban még azt is megtették, hogy ezeket a mutatókat minden dolgozóra ki­dolgozták és minden munkalapon feltüntették, úgyhogy a munkás tisztában van a készítmény kalku­lációjával. A munkás így pontosan tudja, milyen megtakarítást kell elérnie, milyet érhet el, s tudja, most sok anyagot használok el, most a villanyáramfogyasztás nö­veli gyártmányom költségeit, vagy a gépjavítás volt drága, esetleg felfedezi, hogy a munkaráfordítás csökkentésével mennyivel tehetné olcsóbbá a termelést a maga sza­kaszán. A szlovákiai üzemek közt is sok az olyan, amelyekben a fenti mód­szert alkalmazzák, s így a való helyzetet ismerő dolgozó felaján­lása a szó legszorosabb értelmében alátámasztja az egész üzem köte­lezettségvállalását, amely ilyen mó­don a legnagyobb mértékben reális lesz. így született meg a Kysucei Gépgyárban az első negyedévre vo­natkozó felajánlás és egyes vegyi­ipari üzemekben az új kötelezett­ségvállalási mozgalom. A kysucei üzemben például megismertették a dolgozókkal az önköltség összeté­telét és mindjárt meg is állapodtak abban, milyen szakaszon mennyivel lehetne csökkenteni ezeket. A fel­ajánlások elfogadásának ez a mód­ja több üzemben fennáll már, de a legfontosabb feladat most kiter­jeszteni ezt a módszert minden üzemünkre. Mert az a jó felajánlás, amely ilyen reális alapokra tá­maszkodik. Azt kutatva, milyen módszerek­kel érhető el, hogy a felajánlások jók, értékesek és eredményesek legyenek, meg kell emlékeznünk a Kysucké Nové Mestó-i V. Široký Üzemről is. Ebben az üzemben egy érdekes és felette jelentős újdon­ságot vittek a szocialista munka­versenybe. Arról van szó, hogy csökkentik az egy korona értékű gyártmány előállítási költségét. Ez azért jelentős újdonság, mert tud­valevő, hogy a gyártmányt nem egy részleg, műhely, vagy dolgozó készíti el. A munkamegosztás mai állása szerint ez a legmegfelelőbb módja az önköltség ellenőrzésének. Tehát a dolgozó, amikor egy ko­rona értékű munkát végez (ez a nagyméretű munkamegosztásnál éppen megfelelő kis egység), igyek­szik azt egy koronánál olcsóbban előállítani. Az eredmény meglepő. A žilinai kerületben, ahol már több helyen alkalmazzák ezt a módszert, kerületi átlagban az előállított áru értékének minden koronájára, 3,5 filléres megtakarítást értek el. A fentebb említett kezdeményező V. Široký Üzemben ez a megtaka­rítás 10 fillért tesz ki koronán­ként. Végezetül vonjuk össze röviden a választ címünkre, milyen a jó felajánlás? A jó felajánlás az, amelynél a lehető legnagyobb biztonsággal számíthatunk teljesí­tésére. Ilyen felajánlás azonban csak az lehet, amelyet munkáját jól ismerő, a termelt áru kalku­lációjával tisztában le^ő, a felada­tokat magáévá tevő dolgozó tett. Nem véletlen, hogy éppen azokban az üzemekben teljesítették túl a legnagyobb mértékben felajánlá­saikat, amelyekben nem az iro­dában dolgozták ki az egészüzemi kötelezettségvállalás mutatóit, fel­tételezett eredményeit. A legjobb eredményeket éppen ott érték el, ahol a dolgozók tökéletesen ismer­ték a való helyzetet, „rámentek" a legfontosabbra, tudták, kire mi­ből mennyi esik és csak azt vállal­ták, amiről biztosan tudták, ho­gyan, miért teljesítik. Ez is fontos mozzanata a jó felajánlásnak: tud­ni, miért. Aki tudja, az ő munkája mivel járul hozzá egy nagy cél eléréséhez, az odaadóbban teljesíti feladatát, gondolkozik, hogyan te­hetné még jobbá munkáját. A munkaversenyből a formaiságot végérvényesen csak úgy küszöböl­hetjük ki, ha a kezdeményező üze­mek dolgozóinak példája nyomán, hasonló módon szervezzük meg a felajánlási mozgalmat, a feladatai­kat jól ismerő dolgozók felaján­lásai alapján álítsuk össze az egész­üzemi kötelezettségvállalást. Akkor a felajánlások minden üzemben jók lesznek, s gazdag eredménye­ket hoznak nemzetgazdaságunk felvirágoztatására. S ez a lényeg. V. Široký nyilatkozata a kalkuttai sajtóértekezleten Csakis tárgyalások útján lehet megoldani a legégetőbb problémákat Kalkutta (ČTK) - Viliam Širo­ký, a csehszlovák miniszterelnök a január 14-1 kalkuttai sajtóérte­kezleten elhangzott nyilatkozatá­ban a többi között ezeket mon­dotta: Minden városban és minden helyen, amelyet Indiában meglátogattunk, szíves fogadtatásban részesítettek bennünket. Az örömteli üdvözletek, amelyekkel India népe elárasztott bennünket és az a sok levél, amelye­ket útközben kaptam, országaink nemzetei közötti forró barátságról tanúskodtak. Felhasználom ezt az al­kalmat, hogy mégegyszer köszönetet mondjak India kormányának, sze­mélyesen India miniszterelnökének, az államok kormányainak, azon vá­rosok képviselőinek, amelyeket meg­látogattunk, és az egész indiai nép­nek a baráti fogadtatásért és ven­dégszeretetért. India népének azon szilárd elhatá­rozása, hogy a hosszú gyarmati ki­zsákmányolás következményeit át­hidalja és gyönyörű hazája boldog jövőjét felépítse, felejthetetlen be­nyomást keltett bennünk. Mindenütt, ahol voltunk, minden, amit láttunk, arról győzött meg bennünket, hogy India népe, amely gazdasági életé­nek fejlesztésében már ma figye­lemre méltó eredményeket ért el, teljes mértékben hű a nemzetek kö­zötti béke és békés együttműködés gondolatához. A béke iránti hűség és a nemzetek közötti békés együttműködésre való erőfeszítés azok a szilárd alapok, amelyeken India és Csehszlovákia népének barátsága nyugszik. Cseh­szlovákia népe mindig őszinte rokon­szenvet érzett India népe iránt, mely hosszú ideig harcolt az idegen gyar­mati uralom ellen. Mély rokonszenv­vel és nagy figyelemmel kísérjük a gyarmati járom alól felszabadulni akaró nemzetek harcát és meg va­gyunk győződve arról, hogy csakis a nemzeti függetlenség és önállóság feltételei között bontakozhatnak ki teljes mértékben minden nemzet al­kotó erői. A nemzetközi politika alapvető problémáiban elfoglalt nézetek azo­fFolvtatás a 3. oldalon.) Szép eredmények Handlován A Handlovai Nagybánya dolgozói komoly sikereket értek el ebben az | évben. A kapu felett vörös tsillag hirdeti, hogy bányászaink felaján­| lásai nem voltak üres ígéretek, a i szénfejtési terv igenis teljesíthető. A napi fejtési tervet a legjobban ( 7-én és 10-én 107, illetve 108 szá­i zalékra teljesítették. Ilyen szép | eredményeket már több hónapja nem értek el. Az első dekád terv­teljesítése is biztató: 103,3 száza­lék. Ez elsősorban az új nyugati, a keleti és az északi tárnák dolgo­zóinak érdeme. A szép eredménye­ken nagymértékben osztozik az üzem szakszervezete is, amely jól szervezi a szocialista munkaver­senyt. Az üzemi bizottság elnöke naponta leszáll a bányába és a mun­i kahelyeken felmerült nehézségek eltávolításában a helyszínen nyújt segítséget. Hogy politikai meggyőző munkáját sikerrel végzi, arról az elért eredmények tanúskodnak a | legmeggyőzőbben ... Tóth János, Handlová A žilinai kerület négy gépipari üzemének VERSENYFELHÍVÁSÁBA CSKP XI. KONGRESSZUSA TISZTELETÉRE Zilinán szerdán, január 15-én megtartották a žilinai kerUlet párt-, szakszervezeti és ifjúsági funkcionáriusainak, valamint az üzemek ve­zető gazdasági dolgozóinak kerületi konferenciáját. A konferencián részt vett Jozef Kríž, az SZLKP KB titkára. A konferencia résztvevői Peter Po­ruben, a kerületi pártbizottság tit­kárának beszámolója alapján értékel­ték a žilinai kerület iparüzemeiben elért eredményeket a CSKP KB-nak a termelés hatékonysága növelésére irányuló levele vitájának eddigi le­folyásában, és megtárgyalták az ötéves terv harmadik éve tervfelada­tainak teljesítését biztosító politikai­szervezési intézkedéseket. A žilinai kerület négy gépipari üze­mének munkásai, mesterei, techniku­sai és a többi dolgozói a Februári Győ­zelem 10. évfordulója alkalmából és a CSKP XI. kongresszusa tiszteletére a következő kötelezettségeket vállal­ták: A POVAŽSKÁ BYSTRICAI KLEMENT GOTTWALD ÜZEMBEN az 1958. évben 3,4 fillérrel csökken­tik az 1 korona értékű termelt áru termelési költségeit, ami az év első negyedévében 3 200 000 korona meg­takarítást jelent. E kötelezettségvál­lalás biztosítására 26 300 kg különfé­le anyagfajtát takarítanak meg, ame­lyekből az első negyedévben két esztergapadot, 80 pionír jelzésű mo­torkerékpárt, 100 tejeskannát és 580 export hengergörgős csapágyat gyár­tanak. A gyártmányok előállításánál kifejtett munkamennyiséget 6—18 százalékkal csökkentik és ezzel 165 000 normaórát takarítanak meg az első negyedévben. A KYSUCKÉ NOVÉ MESTOI VILIAM ŠIROKÝ FINOMGÉPIPARI ÜZEMBEN az első negyedévben 117 tonna külön­féle fajtájú anyagot takarítanak meg, ebből kohóanyagokból 85 tonnát, amelyekből az első negyedévben 25 062 hengergörgős csapágyat gyár­tanak 585 000 korona értékben. A múlt évhez viszonyítva 3,76 fillérrel csökkentik az egy korona értékű áru termelési költségeit, és ezzel 2 300 000 koronát takarítanak meg az összkölt­ségeken. Az év első három hónapjá­ban 35 430 normaórával csökkentik az egyes gyártmányok előállításához szükséges munkaidőt, ugyanannyi gyártmány előállítása mellett mint 1957 negyedik negyedévében. Ez a megtakarítás 117 943 korona értéket jelent. A DOLNÝ KUBlNI ELEKTROPRAGA P. O. HVIEZDOSLAV ÜZEMBEN a komplexbrigádok munkájával és állandó felülvizsgálattal 8000 kg fém­anyagot takarítanak meg. A gépek üres járatásának, a hőszigetelők és a villanyáramfogyasztás korlátozásával 5000 kilowattóra áramot takarítanak meg. Az üzemben a hőmérséklet ren­des szabályozásával 12 500 kg tüze­lőanyagot takarítanak meg. A meg­takarított anyagból 150 000 korona értékű gyártmányt készítenek terven felül. Ezekkel a gyártmányokkal mindenekelőtt a kormányfeladatok teljesítését és a külföldi szállítmá­nyok gyártását fogják elősegíteni. Altalános anyagmegtakarítással 3,3 fillérrel csökkentik az 1 korona ér­tékű termelt anyag költségeit. A ter­vezett hasznot 30 000 koronával fog­ják túlszárnyalni. A žilinai kerület négy gépipari üze­mének versenyfelhívása — a CSKP XI. kongresszusának tiszteletére — nagy visszhangot keltett a dolgozók körében. Már a kerületi konferencián több üzem dolgozói kötelezettségvál­lalásaikkal támogatták a felhívást, melyek szerint teljesítik és túlszár­nyalják -az évi tervfeladatokat, főleg a piaci termelésben, a nyereségben és a tervezett exportban. Zárszámadás idején A múlt év folyamán országszerte mérföldes léptekkel haladt előre a szövetkezeti mozgalom. Százával a'akultak az új EFSZ-ek, a párt irá­nyításával a földművesek ezrei váasztották az új gazdálkodási formát. Nagy dolog iez. Igazolja, hogy a földművesek magukévá tették pártunk politikáját. Ez volna az egyik dolog, amire büszkék lehetünk. Az ériem násik oldala pedig, hogy a meglevő, illetve már régebben alakult szö­vetkezetek egyre nagyobb gazdasági eredményeket érnek él. Nagyobb a munkaegységek értéke Most, hogy a szövetkezetek ország­szerte készülnek az évzáró taggyűlé­sekre, világosan kitűnik az előrehala­A kassai kerületben a szántóföld kétharmada már a szocialista szektorban van A kassai kerületben az újév második hetében 4830 hektár földdel gyarapodott az EFSZ-ek földterülete és az év eleje óta a szövetkezeti földek területe 8407 hektárral bővült. Az EFSZ­ek e sikeres fejlődése után az új évben a kassai kerület földjei­nek már 66 és fél százaléka a szocialista szektorban van. A szövetkezetesítés terén az új évben a legszebb eredményeket a trebišovi járásban érik el, ahol az év eleje óta a szövetkezeti föl­dek területe 7 ezer hektárral bő­vült és az EFSZ-ek tagjainak száma 1220 új taggal gyarapodott. A község minden járásában van­nak EFSZ-ek és a földek 85 szá­zalékát a szocialista szektor bir­tokolja. Az év eleje óta a kéžmaroki járásban 89 új szövetkezeti tag 578 hektár földet hozott a szövet­kezetekbe. • * * Az egységes földművesszövet­kezetek alakítása, a nagyüzemi / gazdálkodás az egyedüli biztosí­téka a magasabb hektár- és álla­ti termékhozamoknak, az ipari köz­pontok és az egész lakosság jobb élelmiszerellátásának. Az 1957-es évben a kassai ke­rület teljesítette a termény, hús, tojás, és tej felvásárlásának elő­írt tervét. A nagyüzemi gazdálkodás és a begyűjtés eredményei megmutat­koznak, ha összehasonlítást te­szünk a lakosság fogyasztásának emelkedésében Kassán az 1956 — 1957-es években. hús hentesáru zsírszalonna tojás tej 1956 1439 tonna 806 tonna 139,8 tonna 4 733 000 db. 5 988 000 liter 1957 1912 tonna 995 tonna 189 tonna 6 462 000 db. 6 316 000 liter (S.) dás. Az évzáró gyűléseken nagy ered­ményekről tudnak majd számot adni, s ki-ki a ledolgozott munkaegységei arányában megkapja megérdemelt ju­talmát. A munkaegységek értéke az 1956-os évhez viszonyítva a múlt évben lénye­gesen megnövekedett. Ezt elsősorban is a termelés színvonalának emelkedé­se tette lehetővé. A szerkesztőségünk­be érkezett levelek nagy része is ezekkel, a szövetkezeteseket közvetle­nül érintő problémákkal foglalkozik. GÁBRIS JÓZSEF párkányi levelezőnk a helembai szö­vetkezet elért eredményeiről számol be. Többek között megemlíti, hogy a helembai szövetkezetesek alig várják a zárszámadást. Ez érthető, hisz gazdag lesz az évzárás. Ugyanis a szövetke­zet magasan túlszárnyalta termelési tervét; s bevétele is megnövekedett. A szövetkezet eredetileg 24 koronát ter­vezett egy-egy ledolgozott munkaegy­ség után. Gábris József levelében azon­ban most örömmel újságolja, hogy a szövetkezet év közben egy-egy munka­egység után előleg fejében Í2 koronát fizetett s most, hogy megtörtént az összegezés, megállapították, hogy még 15 korona jut egy-egy' munkaegységre. Egyszóval jól gazdálkodtak a helem­baiak és komoly elhatározásuk, hogy az elkövetkező évek során még maga­sabb színvonalra emelik szövetkezeti termelésüket. A szövetkezeti osztha­tatlan alapot tovább bővítik, hogy ez­zel is elősegítsék a nagyobb termelési lehetőségeket. Egyszóval nemcsak a mával törődnek, hanem a jövőbe is néznek. Í.SZJ

Next

/
Thumbnails
Contents