Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-03 / 335. szám, kedd

József Attila: MONDD, MIT ÉRLEL... Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél; kinek bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél; ültetne krumplit harmadába s nincs szabad föld egy kapa se, s csomókban hull a hajaszála s nem veszi észre maga se? Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek öt holdja terem; lompos tyúkja kárál a torsra s gondjai fészke a verem; s igája nem zörög, sem ökre nem bőg elnyújtva — nincs neki — s mélyéről párolog a bögre, ha kis családját -éteti? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki maga él, maga keres; levesének nincs sava-borsa, hitelt nem ád a fűszeres; egy tört széke van, hogy begyújtson, repedt kályháján macska ül, ritmust lóbál az ajtókulcson, néz, néz, s lefekszik egyedül? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki családjáért dolgozik; veszekszenek, kié a torzsa, és csak a nagy lány néz mozit; a nő mindig mos —lucsok holtja — szájíze mint a főzelék s a szigor a lámpát ha eloltja, csend fülel, motoz a setét? Mondd, mit érlel annak a sorsa, ki a gyár körül őgyeleg; helyén a kapszlit nő kapdossa s elfakult fejű kisgyerek; s a palánkon hiába néz át, hiába cipel kosarat, szatyrot, — ha elalszik, fölrázzák s lebukik, hogyha fosztogat? Mondd, mit érlei annak a.sorsa, ki sót mér, krumplit, kenyeret, hozomra, újságpapirosba s nem söpri le a mérlegetT s ritkás fény közt morogva rámol — az adó hosszú, nagy a bér — s ml haszna sincs, hiába számol többet a petróleumért? S mondd, mit érlel annak a sorsa, ki költő s fél és így dalol; felesége a padlót mossa s ő másolás után lohol; neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé, s élete, ha van élte még egy, a proletár utókoré?! PAS ANDOR: Csehszlovák költök estje Budapesten Magyarország és Csehszlovákia népeit évezredes szomszédság sok közös szála kapcsolja össze, de sokkal szorosabb ennél a közös jelen. Ez az alapja a magyarcsehszlovák barátságnak. E barátságot a szocialista felelősség, egymás megbecsülése és az egymás iránti őszinte érdeklődés jellemzi. Bár a magyar "és csehszlovák kapcsolatok rendszeresek és elevenek, az elmúlt hét két estéje mégis ünnepszámba ment e barátság ápolói körében. A budapesti Irodalmi Színpad világirodalmi sorozatának nyitó előadását a cseh és szlovák művészetnek szentelte. Ezek az esték nem voltak évfordulóhoz kötve, nem volt diplomáciai hátterük, kiindulópontjuk az az érdeklődés volt, amelylyel a magyar nép — különösen azóta, hogy a múlt évi események során rádöbbent a baráti szomszédság erejére és jelentőségére — a szomszédos Csehszlovákiára tekint. Csehszlovákia gazdasági sikereinek, az életszínvonal emelkedésének megállapítása mellett minden Csehszlovákiába látogató magyar azt is megállapítja, hogy Csehszlovákia népét a politikai egység, józanság jellemzi, amiben a cseh és szlovák költőknek a hatása is elvitathatatlan. Milyen az az Irodalom, amelynek ilyen hatása van? Erre a kérdésre adott választ a csehszlovák költők estje az Irodalmi Színpadot két estén megtöltő budapesti hallgatóságnak. A népek barátságáért, testvériségéért küzdő — tanúsította P. Országh-Hviezdcslav: S nem lesz több elnyomott c. verse. Hazáját szerető — éreztük F. Halas: A szorongás dala c. verséből, amely megrázóan tolmácsolja a cseh nép megvetését a müncheni árulókkal szemben. Fasisztaellenes — bizonyította Ján Drda: Magasabb szempontból. Tanár Űr c. novellája, amelyet a közönség lenyűgözve hallgatott. A munkások szószólója — értettük meg P. Bezruč: A bányász és J. Wolker:' Ballada a fűtő szemeiről c. verseiből. A népről a népnek szóló — mondotta K. Čapek: Paraszti bün c. novellája. Aktív békeharcos — véste feledhetetlenül emlékezetünkbe J. Marek: Egy anya beszél c. írása Bulla Elma megrázó előadásában. De a többi előadott mű is: I. Kraskó: Apáim földje c. verse, L. Aškenázy: Emberke c. bájos könyvének két részlete (a Panaszkönyv vagy a máj és a Tűzoltősdit játszottunk), a Budapesten annyira kedvelt J. Hašek: Svejk-jéből egy dramatizált részlet és a Balszerencsés történet egy kandúrról, K. Havliček-Borovský és J. Neruda két-két örökké időszerű epigrammája (Demokrácia, Evangéliumi szofisztika, Kép a Paradicsomból és az ígérgető leány), két szlovák népballada (Istenem, Istenem és az.- Elátkozott leány), S. K. Neumann: Hálaáldozat c. verse mind-mind azt bizonyítja, hoqy a cseh és szlovák irodalom jó és hü segítője a népnek az ország szocialista átalakításáért folytatott harcában. Az irodalmi számokat zenei betétek — B. Smetana: Marenka áriája az Eladott menyasszony-ból, J. Suk szerzeményei: Tavasz, Szellő, Vágyakozás, Andante és Szerelmi vágyakozás, cseh és szlovák népdalok — élénkítették és egészítették ki. Az est sikeréhez nagymértékben hozzájárult, hogy a fenti müveket kiváló művészek — Ascher Oszkár, Bulla Elma, Antal Lívia, Peti Sándor, Bodor Tibor, Baracsi Ferenc, Mikes Lilla, a zongoraszámokat Libuša Kfepelová cseh zongoraművésznő — adták elő. Az est bevezetőjét Földeák János író tartotta. Reméljük, hogy az első ilyen kezdeményezést még sok hasonló követi mind Budapesten, mind Prágában és Bratislavában. Sóky Dezső Budapest Meghalt Benjamino Gigli, a világhírű tenorista A ČTK római jelentése szerint szombaton a kora reggeli órákban 67 éves korában elhunyt Benjamino Gigli olasz operaénekes. Gigli 1890-ben született Recanatiban, egy cipészmester legfiatalabb fiaként. A római S. Cecília konzervatóriumban végezte el zenei tanulmányait. 1914-ben jelent meg először magánénekesként operaszínpadon. Szárnyaló tenorja azóta, talán Wagner műveinek kivételével, valamennyi jelentős dalműben elkápráztatta a világ zeneszerető közönségét. Harminc éven keresztül lépett fel a milánói Scalában, a New York-i Metropolitan, Londonban, Dél-Amerikában, Afrikában és másutt. Mindenütt hatalmas sikert aratott. Halála az egyetemes kultúra nagy veszteségét jelenti. A csehszlovák zeneművészek egy csoportja: M. Knotková, M. Zunová, M. Jelinek, I. Kawaciuk, B. Heran, J. Blaho és J. Vymazalová nagy sikerrel szerepel a Kínai Népköztársaságban. Fellépéseiket eddig 20 000 ember tekintette meg. (ČTK) A Szovjet írók Szövetsége üdvözlő levelet küldött Alberto Moravianak, a híres ojasz írónak 50. születésnapja alkalmából. (ČTK). Chaplin visszaemlékezésein dolgozik amelyjak előreláthatólag 1960-ban látnak napvilágot. Belorusszijában ünnepi irodalmi esteken emlékeznek meg a fehérorosz nép nagy költőjének, Jakub Kolasznak 75. születésnapjáról. (LG) A moszkvai Lenin-könyvtár közreműködésével a Szovjetunióban előkészítik Anatole Francé munkáinak gyűjteményes kiadását. A nyitrai kerület műkedvelő színjátszó együttesel Nyitrán megrendezték a szovjet színművek fesztiválját, amelyen Osztrovszkij, Kornyejcsuk, Szolodov és Dihovicsní müveit mutatták be. (ČTK) Bratislavában ünnepélyes keretek között megnyitották a szlovákiai képzőművészek és a Nagy Október c. kiállítást 80 művész több mint 200 alkotásával. (ČTK) Peruggia olasz városban nagy közönségsikert aratott a prágai, karmester nélküli kamaraegyüttes. (ČTK) Vasárnapról hétfőre virradó éjjel visszaérkezett hazánkba a Prágai Nemzeti Színház drámai együttese, amely két hétig szerepelt a Jugoszláv Népköztársaságban. (ČTK) Losoncon a Csemadok helyi szervezete az Ipari Kombinát dolgozóinak közreműködésével a múlt hét derekán Makszim Gorkij-estet rendezett, (f. f.) A lengyelországi Poznanban negyedik napja tart a H Wieniawskí-hegedűverseny, amelyen 21 ország 60 művésze vesz részt, köztük a csehszlovák Šumpík, Bauer, Vyoral és Moravec. A tizenhéttagú zsűriben helyet foqialt Dávid Ojsztrah világhírű szovjet hegedűvirtuóz is. (ČTK) Mélyről jött és magasságokba jutott íel... József Attila életének és művének jelentősége T

öbb mint két esztendővel ezelőtt, 1955. április 11-én volt József Attila születésének 50. évfordulója s akkor kortársak és kritikusok emberi és művészi lényének értékeit, korszakos 4s élő jelentőségét méltatták. Halálának mostani, 1957. december 3-ra eső 20. évfordulóján a róla való megemlékezésre nem maradhatnak hatás nélkül a közbeeső idő alatt, 1956 őszén végbement magyarországi események. Nem maradhatnak hatás nélkül, mert az ellenforradalom szörnyűségeinek ismerete fokozta az ideológiai tájékozottságot és kötelességtudatot általában s az irodalommal kapcsolatban különösen. A magyarországi ellenforradalomban azok a letűnt sötét erők próbálkoztak előretörni, azok a szennyes hullámok kísérelték meg a szétözönlést, amelyekkel József Attila szakadatlanul viaskodott, miközben rendületlenül állt a dolgozó néphez való hűsége, mint a sziklaszirt, melyet ostromolhat az áradás, de helyéről elmozdítana nem képes. Amint Az ember tragédiájában a prágai színben Keplernek, az újkori tudomány és világnézet úttörőjének a középkori barbárság fölé emelkedését le lehet mérni azon a tényen, hogy obszervatóriumától nem messze még eretnekégető máglyák lángja lobog, úgy bontakozik ki fokozottan József Attila meg nem alkuvásának, a munkásosztály küldetésébe vetett hitének monumentalitása a reakció fekete százainak 1956 októberi kísérlete után, amikor embertelenségük, rombolásuk és gyujtógatásuk a fasiszta múlt minden rosszaságából adott néhány napra kézzelfogható és szemléltető példát. József Attila mélyről jött és magasságokba jutott fel. A mélység: a feudalizmus és a kapitalizmus bűneivel terhelt társadalomnak a dolgozókat anyagi és művelődési nyomorra kárhoztató kényszere, a magasság: a társadalmi fejlődésnek minden fondorlatos elködösítés ellenére is felismert szükségszerű útja s a diadalmas gondolat magasságából feltáruló kitekintés egy emberhez méltó és élni érdemes közösségi élet jövőjér§, A kilátópontokfa feljutni s onnan bizakodással széttekinteni József Attila odaadással tanította a fiattal munkások legjobbjait s ha máshol nem lehetett, kiment velük a hegyek közé vagy a gödi Dunapart bokros zúgaiba, hogy ott zavartalanul magyarázzon nekik. A fiatal József Attila Longfellow ismert költeményének ifjú előretörőjére emlékeztet, aki a leküzdhetetlennek látszó svájci gleccserek lejtőjén felfelé küzdi magát, • zászlót emel a magasba, rajta az Excelsior jelszóval s végül életébe kerül a törtetés, de az áldozatos merészség hőse megcsodált emlékké válik. J

ózsef Attila a dolgozó népnek, a társadalom herakleszi hordozó pillérének nagy költője. Nemcsak együttérzés, együttműködés és együttszenvedés, hanem közvetlenül a származás köteléke által van kapcsolata a dolgozó, a verejtékező, az uralkodó osztály által fizikai erőszakkal és gazdasági kényszerrel lenyűgözött tömegekkel. Ez a kapcsolat születésével kezdődött és döbbenetes utolsó órájáig tartó — e szót méltán használhatjuk — sorsközösség volt. Amikor az> irodalmi kritika József Attilát, mint Petőfi és Ady hagyományának folytatóját méltatja, nem szabad megfeledkezni arról, hogy József Attila korélménye, történeti tapasztalata volt talán a legkeserűbb. Petőfi és Ady megértek virradatot, József Attila ellenforradalmi korszak ködös légkörében töltötte életét, ahová legfeljebb a forradalom leáldozásra kényszerített napjának elkésett vagy visszaverődött sugarai hatottak el. Petőfinek a metternichi korszak nyomottságában és Adynak a kiegyezés utáni évek szürkeségében is intett a forradalmi napfölkelte számos előjele. Amit Petőfi az 1848-as márciusban és Ady 1918 októberének végén és novemberében átélt: az osztályuralom lerázásának kezdete és az idegen uralomtól való szabadulás — ez reményessé tehette életük végét. József Attila ilyen reményességet nem kapott ajándékba. A Magyar Tanácsköztársaság eltiprása után következő években nőtt fel, a brutális politikai üldözés és az internáló táborok szörnyűségei tartoztak ifjú korának jelenségeihez. És ő ebben a dermesztő világban is kiküzdötte magában a reményességet, hű maradt az 1919-es tavasz törekvéseihez és céljaihoz. Valósággal testére csavarva őrizte a magyar kommün tilalmazott lobogóját. A hegyek elmozdítására kész és képes három nagy alkotó közül József Attila jött a legmélyebbről. Nem magasabb szintről induló lejtőn került le, hogy Gorkij szavával éljünk, a társadalom fenekére, mint a vidéki jobbmódú iparos és gazdálkodó polgárság szintjéről a katonáskodási és vándorszínészi nyomorúság purgatóriumába sodródott Petőfi. Nem volt a saját osztályának tehetetlenségéből kiábrándult értelmiségi, aki, mint Ady, lángelméjével a távolba lát s felismeri a proletariátusban a jövő letéteményesét. A kitagadottság élménye tehát József Attilánál nem másodlagos, hanem őseredetien, őskeresőn elsődleges, ö magával hozta a kultúra és anyagi élet javaiból való kitagadottságnak — talán ne mondjuk élményét — hanem tapasztalatát, amely azután később, tanulmányai, politikai érlelődése folyamán a marxizmuson élesedett elme rendíthetetlen bizonyosságává tisztult a felszabadulás kivívására. És az irodalomnak szűkebb területén ugyanaz a ridegség fogadja a reakció 1919-et követő első két értizedében a munkásosztály keserveit és igényeit megszólaltató nagy költőt, mint amelyek őt politikai és társadalmi téren mrnt lázadót diszkriminálták. E

z volt az a kor, amikor akadtak írók, akik irodalmi téren az úgynevezett jakobinus-verő aranyifjúság szerepétől sem riadtak vissza s egy Kosztolányi Dezső 1919 nyarának végén és őszén tollát a fehér terror intenciói szerint úgyszólván egyes személyek ellen uszítva forgatja. Amikor Kosztolányi vagy egy évtizeddel később Adyt politikai világnézete miatt támadja, enyhítő körülményül csak azt lehet betudni, hogy Ady már akkor nem volt a letartóztathatók sorában. Hogy az állam £^nyerén élő tanítók, egyetemi fokon, úgy viselkednek József Attilával szemben, mint a szegedi egyetem egyik tanára és odaadják magukat, amitől Ady óva intette őket „úri gazságok hitvány őréül" az hagyján, de hogy egy Babits Mihályt nagyobb távolság választotta el József Attilától, mint Kölcsey Ferencet Csokonaitól, annak oka abban keresendő, hogy Babitsban megvolt a polgári értelmiség elbízottsága, a félelem attól, hogy kommunistaság gyanújába kerül, ha József Attilával szemben megértést mutat, mert számára a politikai észszerűség parancsa az volt, hogy olyan harcias fellépésű proletárnak, mint József Attila, a legeredetibb és legfinomabb ritmusú verseiért sem lehet politikai nézeteit megbocsátani. Babits, mint polgári intellektuel gond nélkül tanult az egyetemen s a Halál fiai című regényében hiába próbálja magát másképp bemutatni, politikátlansága önzést leplez. Elméjét képességeinek megfelelő tudással megrakhatta tanulmányi évei alatt, kapott állást, nyitva álltak előtte az utak a publikáláshoz. Amikor már mindenki torkig volt az évekig tartó első világháborúval, kifejezést adott verseiben a békevágynak, de hogy melyik az a társadalmi osztály, amely áldozatai révén leginkább rászolgált a békére, arról nincs szó békelírájában, mint ahogy tartózkodott a fasizmus békebontásának megbélyegJ' zésétől s csak halálához közel eszmélt rá arra, hogy neki a Ninive bűneit megbélyegző és pusztulását hirdető Jónás próféta bátorságával kellett volna megszólalnia. Babits azoik közé tartozott, aki a forradalom alatti, elhamarkodottan mutatott rokonszenveiket megtagadták, nehogy politikai vagy erkölcsi és anyagi bántalom érje őket, s akik megtévedésüket és bűneiket meggyónva és szánva-bánva igyekeztek visszakönyörögni, visszafogadtatni magukat már a forradalom előtti beérkezettségükbe, pozícióikba. Jzsef Attila küldetésének megvilágításába álljon itt egy feledhetetlen élmény megemlítése 1919 augusztusából Budapestről, a Magyar Tanácsállam eltiprását közvetlenül követő napok egyikéről. Kilépek kora reggel az utcára, de kedélyállapotom olyan, hogy a nyárközépi napsütésről is mintna sötét fá.tyolon át kellene tudomást venni. A sarló és kalapács uralmának minden szimbóluma eltűnt, a Magyar Tanácsköztársaság 133 napos fennállásának minden jelszava elhallgatott. S egyszerre a Dunaparthoz közel eső Visegrádi utcában megszólal frissen és vérpezsdítő elevenséggel az Internacionálé dallama. Egy fiatal, 12—13 éves munkásgyerek fütyülte oly kifejezően, hogy szinte éneklésnek hatott. A becsületes falak nagyszerűen visszhangozták a melódiát. Hallatára az ember szinte feléledt, majd elcsodálkozott a dallam hangoztatójának bátorságán, aki nyilván nem vett tudomást az utolsó napok és órák hozta keserű fordulatról. Csak ne járjon a közelben valami politikai nyomozó, vagy a terrormunkára nagyon rákapott tiszti járőr! A dal felhangzása azt a benyomást keltette, hogy a fiatalságban tovább fognak élni — üldöztetéstől megközelíthetetlenül — a magyar tanácsállamnak akkor gyalázott, de a valóságban szeplőtlen és mélyen emberi tradíciói. És amit a Visegrádi utcai fiú tesz, nem törődve a társadalomra nehezedő atmoszférával, azt tette széles körben hatóan a nagyszerű szavú proletár sarj, József Attila a következő két évtizedben versekkel, a fiatalok megvesztegethetetlen kritikai szemléletével s az ellenforradalmi nyomorúság mindenfajta formáját kitapasztalva. A legtetszetősebb stiláris díszítmény és verselő technika is hideg, ha érzéstelenség rejtőzik mögötte a közösség dolgai iránt, a legkápráztatóbb szerepjátszás is üres, ha beéri szórakoztatással és kameleonszerű önzés eltakarója. Ezért ajánlatos az elővigyázatosság József Attila ama költő kortársainak értékelésénél, akiket a siker és a gondtalanság melegében kibontakozó tehetségük individuális tündöklésre tett hajlamossá. Azt a művészi eredetiséget, amelyet József Attila költészete hozott, igaz emberség, az általános nyomorúság elleni lázadás s a közösség dolgai iránti szocialista hűség teszi további korszakokba átsugárzó erejűvé. Ezért kell az ő művét a kritikának a felnőttek, s az oktatásnak az ifjúság nevelésében felmutatni és magasra emelni, hogy példáján edződjünk a társadalmi jólét és az egyéni boldogulás egyetemesítésének munkásaivá. Hogy mindannyian és mindenkorra megtudjuk különböztetni a szépirodalomban ingatag ajkak tetszetős szavait a magatartással, tettekkel és hűséggel megpecsételt igaz igéktől. A

z első Csehszlovák Köztársaságban József Attila művének és világnézetének voltak megértői az antifasiszta haladó értelmiség körében. Fábry Zoltán, aki mint szerkesztő kéziratokat is kapott tőle közlés végett, József Attila jelentőségének egyik első felismerője, s Sztraka Antal azon fáradozott, hogy üdülőhelyet szerezzen a kora által beteggé gyötört költőnek, amit közvetlenül abban az időben terveztek, amikor már érlelődött József Attilában az életküzdelem feladásának végzetes gondolata, ÜJ SZO 5 £ 1957. december £