Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-17 / 349. szám, kedd

egységben A múlt hét utolsó napjai örven­detes emlékként őrződnek meg Szlovákia dolgozóinak szívében. Anto­íín Novotný elvtársnak, köztársasá­junk elnökének, a CSKP Központi Bi­zottsága titkárának, pártunk és kormá­íyunk képviselőinek kíséretében tett cétnapos • látogatása hazánk nemzetei iziklaszilárd egységének, Csehszlová­da Kommunista Pártja iránti megin­gathatatlan bizalomnak és szeretetnek •agyogó manifesztációja volt. Szlová­cia dolgozói lelkes szeretettel fogad­ok körükben köztársaságunk elnökét ís kíséretének tagjait. Ennek a szere­ltnek megnyilvánulását itt-tartózko­lásuk minden percében érezhették a sratislavai utcákat sűrű sorokban izegélyező dolgozók köszöntéséből, a Szlovákia minden részéből érkezett cüldöttség ekkel folytatott beszélgetések •órán, a Kábelgyárban, a pozsonypüs­>öki szövetkezetben tett látogatás al­talmával, és azokból a levelekből, amelyeket az ország minden tájáról cüldtek a dolgozók, és amelyekben az> idvözlő sorok mellett új kötelezettség­vállalásaikat, új munkagyőzelmeiket cözölték, kifejezve ezzel is szilárd el­latározásukat, hogy minden igyekeze­:üket latbavetve harcolnak a szocia­izmus betetőzésének győzelméért ha­zánkban. A galántai Sloboda-üzem dolgozói lecember 12-én teljesítették évi ter­mket. A köztársasági elnök látogatá­sa tiszteletére kötelezettséget vállal­lak, hogy az év végéig még 1 millió !00 ezer korona értékű bútort gyárta­lak terven felül és az ötéves terv fel­idatait négy év alatt teljesítik: A stu­pavai cementgyár dolgozói táviratuk­Dan közölték, hogy az év végéig 1000 :onna cementet gyártanak terven felül. \ bratislavai kerület gépállomásai a íöztársasági elnök látogatását megelő­ző négy nap alatt 15 ezer átlaghektárt műveltek meg és december 13-án je­lentették a mezei munkák évi tervének íatáridő előtti teljesítését. És így H s r folytathatnánk oldalakon keresztül az új kötelezettségvállalásokról, az évi feladatok teljesítéséről szóló jelenté­sek felsorolását, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy Szlovákia dolgozói ismerik a szocializmus építésének be­tetőzéséért folytatott harcban előttük álló feladatokat és hazánk egész népé­vel együtt rendületlenül küzdenek va­lóra váltásukért. Ennek az igyekezet­nek újabb hatalmas lendületet adott a köztársasági elnök nagy jelentőségű szlovákiai látogatása. azánk a népi demokratikus rendszer eveiben a nép életszín­vonala emelkedésének hatalmas üte­mét érte el dolgozóink lelkes ország­építő igyekezetének eredményeképpen. Csehszlovákia Kommunista Pártja, or­szágunk vezető ereje helyes politiká­jának, hazánk egész népe szilárd fel­zárkózottságának, a szocializmus győ­zelmébe vetett szilárd hitének gyü­mölcse ez. A népi demokratikus Cseh­szlovákiában még kifejezőbben nyil­vánul meg a valamikor elmaradott Szlovákia óriási fejlődése. „Szlovákia népe ma jogos büszke­séggel tekinthet alkotó munkájának óriási eredményeire" — mondta No­votný elvtárs a múlt hét csütörtökén a dolgozóknak a bratislavai Kablo­üzemben tartott gyűlésén. Szlovákia, amelynek osztályrésze valaha a nyo­mor, a kulturális elmaradottság, a tő­kések, bankárok, földbirtokosok igája volt, ahonnan a betevő falatért, melyet a szülőföld megtagadott, félmillió em­bernek kellett idegenbe vándorolnia, — ma rohamosan fejlődő gazdasági ország. Ipara ma több mint 330 ezer embert foglalkoztat az 1937. évi 104 ezerrel szemben. Az ipari termelés 1956-ban az 1937. évinek hatszorosára növekedett, hét év alatt 178 új üzemet helyeztünk üzembe, 133 üzemet kibő­vítettünk, és átépítettünk, hét új vízierőmű épült, további hat pedig épülőfélben van, a felszabadulás óta a múlt év végéig 154 ezer új lakásba költöztek be a lakók. Fejlődik a me­zőgazdaság, a mezőgazdasági földterü­let 53,2 százalékán már szocialista nagyüzemi termelés folyik. Egyre jobb a lakosság anyagi és kulturális szük­ségleteinek kielégítése. 1953 óta a dol­gozók reális jövedelme 30 százalék­kal emelkedett, a kiskereskedelmi áru­forgalom 44 százalékkal növekedett. A rohamos fejlődés életünk minden szakaszán érezhető. Igen, jogosan büszkék lehetünk arra a nagy előrehaladásra, amelyet Szlo­vákia szocialista építésében elértünk. Tudjuk azonban azt is, hogy ezt Szlo­vákia népének lelkes munkáján kívül elsősorban Csehszlovákia Kommunista Pártja lenini nemzetiségi politikájának és a cseh dolgozó nép, a cseh mun­kásosztály áldozatkész segítségének köszönhetjük. azánk nemzeteinek rendíthetet­len egysége volt az alapja eddigi sikereinknek és ez az a bástya, amely szilárd biztosítéka jövőbeni fejlődé­sünknek, az előttünk álló feladatok valóra váltásának. A CSKP KB hatá­rozata értelmében a második ötéves terv során biztosítani kell Szlovákia termelőerőinek gyors fokozódását, természeti és gazdasági adottságainak jobb kihasználását. 1960-ig az ipari termelést az 1955 évihez viszonyítva 74 százalékkal kell fokoznunk. Egész sor gazdasági ágazatban jelentős be­ruházásokra kerül sor, amelyeknek ér­téke legkevesebb 35,6 milliárd korona lesz. A szocialista Csehszlovákiában Szlovákia további hatalmas fejlődés előtt áll. Ebből a munkából, a népi de­mokratikus Csehszlovák Köztársaság építéséből, amely szerves része a vi­lágbéke megőrzéséért folyó harcnak, a cseh és szlovák dolgozók olda­lán mi, hazánk magyar nemzetisé­gű dolgozói is teljes részt vállalunk. H í 1 Dolgozhatnak-e továbbra is a nyugdíjasok? S A»szociális biztositásról szóló új törvény — mely éppen egy esz­tendeje lépett életbe —. lényegesen emelte a járadékosok százezreinek életszínvonalát. Az Oj Szó prágai szerkesztője felkereste Evžen Er­ban elvtársat, a Szociális Biztosí­tás Állami Hivatalának elnökét és megkérte, hogy válaszoljon az ol­vasóinkat érdeklő egyes kérdések­re. Kérdéseinket és Erban elvtárs válaszait az alábbiakban közöljük: Hogyan hajtották végre a szociális Diztosításról szóló új törvényt? Összesen kb. 900 000 régi járadék ösz­izegét emelték évi circa 600 millió ko­ronával. Figyelembe véve az 1956. évi irleszállítást, e járadékok reális értéke az iggkori és rokkantsági járadékosoknál 11 —12 százalékkal, az özvegyi járadékosok­íál 12—20 százalékkal emelkedett. Ezen !eliil a nemzeti bizottságok külön gondos­lodisban részesítik az arra rászoruló jára­lékosokat. A folyó évben az új törvény ilapján összesen 259 000 aggkori, rokkant­iágl, özvegyi, árva- és szociális járadé­kot intéznek el, ebből a számból Szlová­kiára kb. 56 000 járadék esik. Az új já­adékmegállapítások java aggkori járadék, )0 000-rel több, mint tavaly. Az új aggkori járadékoknak közel a felét nők kapják i leszállított korhatárra való tekintettel. AZ aggkori járadékok átlagos összege i bruttó-kereset 86 százaléka az első ka­lóriában, 76 százaléka a második ka­lóriában és 65 százalék a harmadik ka­tegóriában. Az aggkori járadékok után szám szerint a rokkantsági járadékok kö­vetkeznek. Az év végéig kb. 79 000-et ntéztek el, ebből 25 százalék részleges rokkantsági járadék, amely a kereset ki­egészítő részét képezi. A teljes rokkant­sági járadék átlagban a cseh kerületekben 311.— Kčs (1956-ban 480,— Kčs-t tett <i), a részleges 341,— Kčs. Szolváklában i teljes rokkantsági járadék átlagban 545,— Kčs (1956-ban 473,— Kčs-t tett ki), a részleges 289,— Kčs. Az új törvény tehát jelentős ked­vezményeket biztosít. Szeretnénk tudni, vajon bevált-e, különösen ami az aggkori járadék megállapítását il­leti? Az aggkori járadék 20 évi munka után Jár az alkalmazottaknak, férfiaknak 60., nőknek és az első kategóriába tartozó alkalmazottaknak 55. éves korukban. Ha a járadékjogosult (nyugdíjas) tovább dolgo­zik, járadékának egyharmad részét folyósít­ják amíg 65., illetve 60. életévét be nem töltötte. Ezen felül igénye van minden további évi munka után járadékának emelésére átlagos keresete 4 százaléká­val. 65, (illetve 60) évnél fiatalabb alkal­mazottaknak, az idén 58 000 aggkori já­radékot intéznek el, ebből kb. 9000 el­intézés szól a teljes járadékösszegre. Te­hát a 65 évnél fiatalabb aggkori jára­dékosoknak több mint 70 százaléka foly­tatja munkáját. A 60 évnél idősebb lako­sok mind nagyobb részét képezik köz­társaságunk lakosainak. Előzetes becslés szerint 1970-ben az összlakosság 16 szá­zalékát fogják képezni. Azonban a lényeg az, hogy jelenleg kb. 250 000 hatvan év­nél idősebb polgár kapcsolódott be a munkába. Ha mindezek a járadékosok, vagy lényeges részük . elhagyná munkahe­lyét, bizonyos ágazatokban, kivéve az ad­minisztratív munkahelyeket, súlyos és ká­ros helyzet állna elő. Az aggkori járadék új szabályozása eddigi tapasztalataink sze­rint azért vált be, mert mindezekkel a körülményekkel számol és összhangot te­remt a népgazdaság és az aggkori jára­dékosok érdeke között. Az utóbbi időben olyan hírek kel­tek szárnyra, hogy a nyugdíjhatárt leszállítják és a járadékosoknak nem lesz szabad dolgozniok. Mi az igaz­ság? Nem forog fenn ok, amiért meg kellene változtatni az aggkori járadék eléréséhez szükséges és az új törvényben megálla­pított korhatárt. A szociális biztosításról szóló törvényünk mind az igény nagysága, mind feltételei (tehát a korhatár) szem­pontjából a világ legjobb ilyen jellegű törvényei közé tartozik. Mint a párt Köz­ponti Bizottságának leveléből ismeretes, a szocializmus betetőzése érdekében bizo­nyos szervezeti változásokra kerül sor népgazdaságunk vezetésében. Ezzel kap­csolatban rendezni kell az adminisztratív munkakörben foglalkoztatott dolgozók fe­leslegének a problémáját. Ezért szüksége mutatkozik annak, hogy elvileg tisztázzuk a járadékjogosult sze­mélyek alkalmazásának a kérdését. A szo­cialista rendben minden polgárnak joga és ennek megfelelő kötelessége is van a munkához. Joga van szociális biztosí­tásra is, amennyiben öreg, munkaképte­len, vagy elvesztette azt, aki róla gondos­kodni köteles. Nálunk cz a jog nem frázis, hanem valóság. A szocialista termelés fejlődése lehető­vé teszi az alkalmaztatás állandó növeke­dését és a szociális biztosítás fejleszté­sét. Megjegyzem, hogy az alkalmazottak száma nálunk 1949 óta 1956-ig több mint egymillió személlyel növekedett. 1960 vé­géig az alkalmaztatás további 7,9 száza­lékkal fog emelkedni. 1949-től 1957-ig a szociális biztosításra szolgáló összkiadá­sok 4729 millió Kčs-rôl több mint 9 és félmilliárd Kčs-ra emelkedtek. Az idén azoknak a dolgozóknak a 70 százaléka, akik elérik az aggkori járadék­igényhez szükséges korhatárt, továbbra is alkalmazásban marad. Természetesen az idősebb alkalmazottak munkája iránti szükséglet nem mindenhol és nem mindig egyforma. Ismétlem, hogy minden polgárnak joga és kötelessége dolgozni, amíg nem szer­zett igényt állami nyugdíjra. Azoknak a dolgozóknak, akiknek teljes nyugdíjigényük van, lehetőségük nyílik tovább dolgozni esetleg kevésbé igényes munkahelyen, ter­mészetesen ezzel a feltétellel, hogy ez megfelel a közösség érdekeinek. Vagyis hogy képesek a munka elvégzésére és munkájukra szükség van. Hogy a mi tár­sadalmi viszonyaink között ez többnyire I így is van, azt már számokkal igazoltam. | Ha bizonyos időpontban és bizonyos | munkahelyeken nincs szükség a járadéko­sok foglalkoztatáséra, úgy a társadalom­I nak joga van felkérni őket arra, hogy vo­nuljanak nyugdíjba. Ilyen helyzet előadód­hat a jövőben pl. az adminisztratív mun­kakörben a dolgozók létszámának kívána­tos csökkentésével, a reorganizációval stb. kapcsolatban. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy az új törvény alapján a nyugdíjak a tényleges kereset 55—100 százalékát teszik ki és rendszerint olyan helyzetben, amidőn a járadékjogosult személy eltar­tási kötelezettsége a mi feltételeink kö­zött csupán egyetlen családtagra korlá­tozódik. Társadalmi rendszerünk tisztában van vele, hogy az állandó tétlenség nem járul hozzá az idősebb ember testi és szellemi erejének fenntartásához. Ezért a szociá­lis biztosítás szervei — a párt és a kor­mány útmutatásait követve — állandóan fejlesztik a járadékosok iráni általános gondoskodást. Étkezdéket, klubokat, kul­turális lehetőséget biztosítanak számukra, segítségükre vannak, hogy meglevő mun­kaerejük érvényesüljön, lehetővé teszik számukra, hogy rövidebb időtartamra al­kalmilag bekapcsolódhassanak a munka­folyamatba, hogy közéleti tevékenységet fejtsenek ki stb. Mit tegyenek tehát az üzemek és nemzeti bizottságok az aggkori jára­dékosok alkalmaztatása esetében? Úgy vélem, az lenne a legcélszerűbb, ha rendszeres időközökben minden munka­helyen az üzemek és hivatalok vezetőségé­nek szervei a szakszervezettel együtt megállapítanák, kik azok, akik belátható időn belül igényt szereznek az aggkori já­radékra. Ezeknek a szerveknek minden egyes esetben mérlegelniök kellene, vajon kívánatos-e, hogy folytassák munkájukat, tekintettel a munkahelyen uralkodó körül­ményekre, a tervezett feladatokra, a dol­gozók létszámára és az illető idős alkal­mazottak személyes képesítésére és hely­zetére, vagy célszerübb-e csökkent ké­pességükre való tekintettel áthelyezni őket kevésbé igényes, vagy alacsonyabb képe­sítést igénylő munkahelyre, esetleg szük­ségesnek mutatkozik-e a munkaviszony felbontása. Az üzem vezetőségének előzőleg beszélni kellene ezekkel a dolgozókkal, a szakszervezet részvételével közölni velük döntésüket, további munkára megnyerni őket, vagy éppen azt ajánlani, hogy men­jenek nyugdíjba. A nemzeti bizottságoknak a szociális biztosítás szervei útján joguk és kötelességük felülvizsgálni, vajon a munkaviszony felbontása Igazságos-e és összhangban van-e a közérdekkel. Természetesen nem lehet merev utasí­tásokat kiadni, vagy az egyes eseteket ugyanazon kaptafa szerint elintézni. De mindig és mindenütt lehetséges, sőt kí­vánatos, hogy mélységesen emberileg, ide­jében és megfontoltan járjanak el, a szak­szervezettel és a nemzeti bizottságokkal összhangban, tekintettel a közösség szük­ségleteire és az egyén jogos érdekeire — fejezte be nyilatkozatát Evžen Erban elv­társ. KODÁLY NYOMÁBAN GA1ÁNTÁN Galántáról beszélve mindig eszünk­be jut Kodály Zoltán, aki iebben az akkor még alig kétezer lakosú falu­ban töltötte „gyermekkora legszebb hét esztendejét." Most, a nagy ma­gyar zeneköltő születésének 75. év­fordulójakor- Kodály Zoltán juttatja eszünkbe Galántán: vajon a sok meg­próbáltatáson átesett, rohamosan fej­lődő, ma már ötezernél is több lel­ket számláló városban gondolnak-e Kodály Zoltánra, a világhírű zeneköl­tőre, Gálánta egykori lakosára? Kodály Zoltánnak Galántához „erős szálak fűzik szívét, művészetét. Erre a tájra vezet első népdalgyűjtő út­ja; ennek a vidéknek táncait örökíti meg világhírű zenekari művében, a Galántai táncokban; itteni iskolás pojtásaira gondolva írja kis kétszó­lamú énekeit, a biciniumokat." Az 1937-ben kiadott Bicinia Hungarica 60 kétszólamú éneket tartalmazó első füzetének meghatóan szép bevezető­jében mondja: „Galántai Népiskola, mezítlábas pajtásaim: rátok gondol­va írtam ezeket... a ti hangotok cseng felém ötven év ködén át... Ha minket akkor effélékre (s még egyre másra) megtanítanak: be más életet teremtettünk volna ebben a kis or­szágban.' Így azokra marad, akik most kezdik tanulni, hogy nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ket­ten összedalolnak. Aztán mind töb­ben, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehe­tünk. Akkor mondjuk majd csak iga­zán: Örvendjen az egész világi" Egy fél évszázadnál is több, hogy Kodály Zoltán Galántára került. Pon­tosan: 1885-öt írtak, amikor a ze­neköltő apját, Kodály Frigyest Kecs­kemétről Szob után Galántára he­lyezték állomásfőnöknek. Ha sokat is gondolt Kodály „a Galántai Népiskola mezítlábas pajtásaira", gyermekkorá­nak Galántán töltött hét legszebb esztendeje óta mégis csak évtizedek teltek el. Azt hiszem, ezek után ért­hető, ha a, cikkíró különös érzelmek­kel ment Kodály nyomában Gálántá­ra: Vajon őrzik-e emlékét, beszél­nek-e róla, tesznek-e valamit, hogy a kodályi eszme: „a zene mindenkié" Galántán is érvényesüljön ? Mielőtt bárhol kutattunk volna, azt az első galántaival folytatott beszél­getésünkből megtudtuk, hogyha az állomás épületét, ahol egykor lakott, s az iskolát, ahová egykor tanulni járt, még nem is jelzik aranybetűs emléktáblák, Kodály emléke Galántán él és hosszú ideig élni fog. Ott van az emberek szívében, és ott van min­denütt-. ahol Galántaiak vannak. Nemcsak az idősebbek, a fiatalok is gondolnák és emlékeznek rá. Gyakran hangzik Kodály neve a magyar nyel­vű tizenegyéves iskolában és Kodály Zoltánra gondolva zeng, szárnyal a büszke dal az énekórákon. Nincsen galántai, akit ne töltene el büszke­séggel, hogy a világhírű zeneköltő egykor Galántán lakott, s a város és környéke számos esetben ihlette komponálásra. Járjuk a várost, és felkeressük azokat a helyeket, ahol Kodály Zol­tán lakott, s ahová iskolába járt. A régi iskolának már csak a he­lye van meg. Az épületet átalakítot­ták, a tantermekből lakószobák leŕ*' tek. Vannak azonban — nem is a legöregebb korosztályban —, akik még szintén abba az iskolába jártuk, amelybe egykor Kodály Zoltán. A ze­neköltő emlékét ők is büszkén idézik. Papanec Imre, a Csemadok dolgo­zója, akivel a Kodály emlékeket gyűj­töttük, szintén ebbe az iskolába járt. Kodály Zoltánnal kapcsolatos saját emlékeit így beszélte el: — Én is abba az iskolába jártam, amelybe Kodály Zoltán. Már nem em­lékszem pontosan, hányadikos voltam, csak azt tudom, hogy éppen szünet volt, s mi az iskolaudvaron játszottunk, mikor egy idősebb idegen jött isko­lánkba, és elmerengve nézett minket is, meg az iskolát is. Mint ez a gyerekek­nél szokás, körülfogtuk az idegent, és megkérdeztük, hogy kit keres. Vála­szul megsimogatta fejünket és csak annyit mondott, hogy nem keres sen­kit, de valamikor ö is idejárt iskolába, most az iskolát jött megnézni. Aztán megmutogatta, hogy milyen volt ak­kor az iskola, mi hiányzik és mivel lett gazdagabb. Valaki közülünk elszaladt a tanítóért, aki jött és a bemutatkozás után különös barátsággal beszélt az idegennel. Az idegen Kodály Zoltán volt, s mi csak később tudtuk meg, hogy kivel is beszéltünk akkor ... Másoktól tudtuk meg, hogy Kodály Zoltán ebben az időben valószínűleg népdalgyűjtő úton járt Galántán és környékén. Egy másik tanú ezekre az időkre így emlékszik: — Kodály Zoltán megkérte az iskola igazgatóját, hogy kölcsönözze neki a templomban lévő régi zsoltárkönyvet. Ezt Kodály nemsokára visszaküldte, mellékelve hozzá az iskola részére több saját művét. Élénken élnek az emberek emlékeze­tében ezek a kis történetek és ki tud­ja, még meddig fognak élni. Galántán Kodályt annyira szeretik és tisztelik, hogy minden vele kapcsolatos hir, em­lék apáról fiúra száll. Oldalakat lehetne írni arról is, hógy mennyit beszélnek Kodálynak a leg­utóbbi, 1942-ben tett galántai látoga­tásáról. A nagy ieneköltőnek kijáró tisztelet és emlékeinek felidézése mellett ma — i hisszük, hogy a jövőben még jobban — Kodály Zoltán tanításának is eleget tesznek Galántán. A nagy zeneköltő szerint „a zene mindenkié" és „nem lehet egészen bol­dog ember, akinek nem öröm a zene". Ha a zene Galántán még nem is min­denkié, és ha vannak is, akik úgy gon­dolják, hogy lehet zene nélkül is élni, egyre többen és jobban dolgoznak a vá­rosban azon, hogy „a zene mindenkié" legyen. A város iskoláiban folyó elég magas színvonalú zenei oktatáson kívül van a városnak egy negyventagú, Kodály Zoltán nevét viselő énekkar, amely szakképzett vezetővel igyekszik a ze­nét, a dalt mindenkiévé tenni. Ha a siker nem is olyan, mint lehetne és ha az énekkar nem is olyan, mint ami­lyent. a névadója iránti tisztelet meg­követelne, a zene, a dal egyre jobban teret hódít Galántán, Ha a jövőben ez a térhódítás még nagyobb lesz, Kodály Zoltán emlékének semmivel sem adóz­hatnak jobban. Balázs Béla I MI MM HI MI MMtMWt MI HI HW Ht WmHH A Bajazid bég hazánk fővárosában Péntek este volt a prágai Smetana Színházban Ján Cikker szlovák zene­szerző Bajazid bég című operájának bemutatója. Az előadás Václav Kašlík rendezésében, Róbert Brock vezény­lésével, František Troster díszleteivel igen nagy sikert aratott. A közönség forró tapssal jutalmazta a címszere­pet éneklő Jaroslav Stŕiškát, Marta Krasovát, Drahomíra Tikalovát, va­lamint az együttes többi tagját és hosszasan ünnepelte a bemutatón je­lenlevő szerzőt. —va. Chaplin művészi tevékenységének első szakaszáról Georgij Avenariusz, az ismert szovjet filmszakember ér­tekezést Irt. Avenariusz megállapítja, hogy Chaplin művészete elsősorban az angol Pantolimra vezethető vissza. (E. H) Serly Tibor, a New Yorkban élő magyar származású zeneszerző Bartók Béla kéziratos hagyatékában egy szimfónia teljes tételét találta meg, amely így töredékesen is magával ragadó remekmű. (N) Karinthy Frigyes-est Prágában Vasárnap este a prá­gai Magyar Kultúra megrendezte második irodalmi estjét. Ezúttal Karinthy műveiből hal­lottunk csehül részle­teket. A műsort Rákos Pé­ter, a Károly-egyetem filológiai tanszékének adjunktusa vezette be és állította össze, aki egyébként az előadott irodalmi alkotások for­dítója is. Rákos Péter bevezetőjében kiemelte, hogy tulajdonképpen régi adósságot törlesz­tünk Karinthyval szem­ben, amikor műveinek legalább egy részével megismertetjük a cseh közönséget. Karinthy, aki a magyar irodalom kimagasló alakja volt, aránylag kevéssé Ismert nálunk. Irodalmi mun­kásságának sokrétűsége nemcsak figyelmet, ha­nem csodálatot is ér­demel. Az est műsora éppen ezt a sokrétűséget hangsúlyozta ki. Az ős­ember, Bátorság fiatal barátom, novella a De­lejes halálról, Barack, Házinyúl, Olvasókönyv, részlet a Tanár úr ké­rem-ből, a Krisztus vagy Barabás, a Cirkusz novellákból legalább ízelítőt adott a szelle­mesen sziporkázó hu­merista, a kiváló no­vellaíró, a háború okoz­ta embertelenségeket könyörtelenül leleplező, a csapongó képzeletű, az emberek velejébe látó megfigyelő, korá­nak fogyatékosságait kifigurázó, vaslogikával bíráló, ezerarcú, és mil­lió ötletű nagy íróról. Rákos Péter jól si­került fordításait a prágai Városi Színház színészei, Irena Čirko­va, Jaromír Spal és Václav Voska művészi előadásban tolmácsol­ták. A Karinthy-est megérdemelt sikert aratott a közönség kö­rében. —va. ÜJ SZO 1 6 1957. december 19. *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents