Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-14 / 316. szám, csütörtök

HARAGOSOK LOVICSEK BÉLA ELBESZÉLÉSKÖTETE Aki Lovicsek Béla Haragosok című el- I í beszéléskötetét elolvasta, nyomban megállapíthatja, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom egy komoly prózaíróval gazdagodott. Noha ez az első könyve, határozottan állíthatjuk, hogy Lovicsek nem holmi kiránduló, aki belekóstolgat az irodalom műfajaiba, csipeget, próbálkozik, hogy aztán látva a nehézségeket, megtorpanjon, hanem igazi író. Már első könyve erényeinek és hibáinak olyan jelei, ismérvei vannak, amelyek elárulják: van mondanivalója. Természetesen, ha valakinek van mondanivalója, még nem feltétlenül fontos, hogy író legyen. Végül is mondandóját elmondhatja gyermekeinek, barátainak, szomszédainak is, mint ahogy millió és millió ember ezt megteszi, és mint ahogy megtette Lovicsek nagyapja is, amikor kedvenc unokáját játszi és mesélő kedvvel a térdén ringatta. Csakhogy az Íróval merőben más a helyzet. Az író többnyire hallgatag természetű, és gyerekkorában is, inkább figyel mint mesél. Nem tagadjuk, az a benyomásunk, hogy Lovicsek a mese kedvéért szeretett nagyapja térdén lovagolni, és úgy tűnik, már akkor gyermekkorában gyűjtögette az anyagot, hogy majd ha felnő, elmondhassa mindenkinek. Az a néhány elbeszélése, amelyeknek gyökerei a gyermekkorba nyúlnak, hibátlanok, hitelesek. Az ol-vasó egyetlen rést sem fedezhet fel rajtuk. Nemcsak a jellemábrázolás kitűnő, de a környezetrajz is kifogástalan. Tömör és egyszerű a kifejezésmódja, ragyogó képei olyan szervesen illeszkednek a mondanivalóba, akár a ritmus a költemény soraiba. Hadd idézzünk itt néhány képet, néhány mondatot, melyek a vérbeli írót dicsérik Lovicsekben: A Kis puska című elbeszélés arról szól, hogy mint kis. gyermek beleszeretett Misinek, a tekintetes főjegyző úr fiának a puskájába. Anyja látja qyermeke bánatát, erre megígéri, hogy majd búcsúkor megveszi neki a puskát. Amíg a búcsú, a várva várt nagy nap eljön, anyja ágynak esik ... Nos, nem akarjuk, az egész történetet elmondani, — noha érdemes lenne, — pár Lovicsek mondatot mégis kiragadunk, hogy érzékeltessük tömör, ragyogó, meggyőző erejű, eleven ábrázolásmódját. „Kis szülőfalum — nyári porával, őszi sarával, kérlelhetetlen telével — volt az én egész világom... A nyár jobb volt. Tüze rengeteg gyümölcsöt érlelt, s elűzte az éhséget." A télről így ír. „... Télen meg a rakott tűzhely körül kuporogtam. Igaz, csak akkor pattogott benne a tűz, amikor már a tél dús jégvirágokat lehelt a parányi ablakokra." Kell-e ennél tömörebb helyzet, környezetrajz? Nem kézenfekvő-e, hogy az ilyen gyermeket elfogja a vágy a „fényesedő puska" után, amely ,.a falon sétáló legyet úgy ellapltotta, hogy csuda". Amikor anyja megígéri neki a puskát, az elbeszélés így folytatódik: „És édesanyám bíztató szavai nyomán a remény aranyos sugarai záporozták gyermeki szívemet." tovtCÍEK Sél* HARAGOSOK ílftgSJlťtťSS* Íme így derült ki, hogy a nap tüze nemcsak gyümölcsöt érlel. Amikor a búcsú napján anyja megbetegszik, a keserűség Így tör ki a gyermekből: „— Minden hiábal Beteg az én csillagszemű édesanyám". , Azt hiszem nagyon sokan ismerik ezt a vágyat és fájdalmat, amely a fényes puska után vágyó gyermeket foglalkoztatta és kínozta, de viszont nagyon kevesen vannak, akik így, ilyen egyszerű jelzőkkel. mondatokkal, képekkel tudják érzékeltetni és feleleveníteni. A szépség utáni vágyat így festi meg „Apám azt akarta, hogy tanuljak" című elbeszélésében. — A sok színes virágot és virágágyat szegélyező selymes fű örökös tavaszt varázsolt az udvarba." így lehetne ezt folytatni. Minden elbeszélésből ki lehetne ragadni több mondatot, mint egy-egy lírai költeményből a legszebb sorokat, képeket, amelyek önmagukban is megállják helyüket és úgyszólván gerincét képezik az író mondanivalójának, amely a vallomás erejével hat. E vallomás azért oly értékes, mert a nép, a dolflozó ember vallómásával azonos. Noha valamennyi elbeszélés története kicsi ablakú munkás, parasztházakban zajlik le, mégis egy világot ölelnek és tárnak fel. Lovicsek valamennyi írása akarva nem akarva pártos írás. Jobbak, hitelesebbek az utóbbiak. Sainos, amikor előre megfontolt szándékkal „akar", mondani valója erőtlenné, sablonossá, szürkévé válik. M/t állítunk ki Sao Paolóban?

j A brazíliai Sao Paolo-i Modern! Művészetek Múzeumának IV. Bien-! naleja ez év szeptemberében nyílt j meg. Jelentős esemény ez számunkra, mert államunk és művé-; szetünk első ízben szerepel a képzőművészetek nemzetközi seregszemléjén. A csehszlovákiai kiállítási anyag a mai hazai festészet és szobrászat törekvéseit, eredményeit, irányait és képviselőit öleli föl. A festészeti kiállítás három részből áll. Az első a mai piktúra gyökereinek és fejlődésének története. Ezt a korunkbeli képzőművészet ilapjait lefektető generációt a cseh L. Kuba és M. Švabinský képviseik. A 20. század első évtizedeinek festői közül Filla, Špála, Čapek szerepelnek. A tájfejtést Rabaš, Sedláček és Beneš képviselik. A szlovák piktúra fejlődési alapját Benka is Bazovský művei jellemzik. A II. rész teljes egészében L. Fullának van szentelve, kinek a népi hagyonányokbóf'és elképzelésekből merí-.3tt egyéni és új előadásban megzólaló képeit, illusztrációit és színes metszeteit állítják ki. A III. ész a legújabb művészetet képviseli. A csehek 1945 utáni festészetét Součka, Jiroudek és Paderlík képei szemléltetik. A szlovákok festészetét ugyanebből az időből Guderna, Hložník a (Fasizmussorozatból) Chmel és Dubay metszetei szemléltetik. A korunkbeli csehszlovákiai szobrászatot számos plasztikai alkotás illusztrálja. Az idősebb nemzedékből Spániel érmeit, Gutfreund, Landa, Pokorný, Dvorak stb. műveit, a fiatalok közül Novákot, Kavánt és Kodetet vonultatják föl. A Sao Paolo-i kiállítás világ jelentőségű kultúresemény. November végéig van nyitva. Reméljük, hogy itt megértéssel fogadják művészeink alkotásait s ez a nemzetek közti kultúrkápcsolatok elmélyíté sét fogja jelenteni. B. O. Állításunkat ezúttal is példákkal igazolhatjuk. Az Igazságkeresés c. elbeszélésben egy öreg paraszt a segélyét akarja elintézni. Már évek óta jár utána, de eredménytelenül. Egy szóval: a bürokrácia sűrű rengetegében az igazságát keresi. Eddig rendben is volna, a figurák elevenek, a párbeszédek tömören peregnek, de a megoldás, ahogy az idegen beleavatkozik a segélyügybe, lapos. Ügy véljük, az idegenről többet kellene tudni, legalább annyit, mint Rehákyról, a bürokrata hivatalnokról. Nem elég az, ha az idegent Embernek nevezzük napy E-val. Az olvasó ilyesmivel nem elégszik meg. Az olvasó elhiszi Jucikát, a gépírónőt, Rehákyt, a hivatalnokot, csak éppen az Embert nem hiszi, holott rá kellett volna az Írónak a legnaqyobb gondot fordítania. Hogy ez nem történt meg, a novella úgy hat a kötetben, mint egy koraszülött. Hasonló hibával találkozunk a kötet címadó novellájában a Haragosokban, amely az író legszebb és legérettebb alkotása. Nézetünk szerint Lovicsek a hibát ott követte el, amikor Hainóci Józska, a vő, visszahozza az apósának. Kocsis Péternek az ajándékozott demizsonbort. Őszintén megmondjuk, ezt nem hittük el, mert Józska az elbeszélés során mindent elkövetett, hogy felesége kedvéért kibéküljön haragos apósával és most egyszerre, amikor már... már célhoz ér, elköveti azt a baklövést, hogy visszahozza a bort. Józskának ez a tette valahogy teljesen összeférhetetlen egész magatartásával. Lovicsek mentségére szolgáljon, a novella annyira izgalmas, merész, bátor és megrázó irás, hogy ez a kis szépséghiba elveszik benne. Biztos, ha gondolkozott volna egy kicsit, ha hagyta volna tovább érni a mondanivalót, akkor talált volna a cselekmény e kifogásolt mozzanatára is más megoldást. Befejezésül végül még annyit kívánunk megjegyezni, hogy Lovicsek ama írók közé tartozik, akik szilárdan, kétlábon állnak szocialista hazánk földjén. Minden elbeszélésen érezni és látni, hogy van bátorsága kimondani azt, amit gondol, nem riad vissza a kényaÄ és kínos helyzetek ábrázolásától sem, ezért meg vagyunk győződve róla, hogy következő könyvei kellemes meglepetéseket tartogatnak a csehszlovákiai magyar olvasó számára. Első könyvét az olvasók figyelmébe ajánljuk, Minden olvasó, akinek szfve a dolgozó ember jólétéért, jövőjéért dobog, az Lovicsek elbeszéléseiben felfedezi az otthoni meghitt légkört, azt a láthatatlan nemes anyagot amely a becsületes emberek méltóságát egy életen át élteti, hittel és reménnyel tölti el. Szabó Béla Színészek a hajógyárban A komáromi Magyar Területi Színház művészei nemrégen testületileg meglátogatták a komáromi Steiner Gábor Hajógyár hatalmas, munkától lüktető üzemét. A színész munkájához tartozik, hogy nyitott szemmel járjon a világban, mindent megfigyeljen különösen az embereket, a hétköznapok egyszerű hőseit, a munkásokat, akiket oly sokszor ábrázol a színpadon. Részben ez vezet te színházunk vezetőségét, amikor tanulmányi kirándulást szervezett a hajógyár meglátogatására. Másrészt az, hogy a hajógyár és színházunk dolgozói még jobban megismerjék és megszeressék egymást. Láttuk munka közben azokat az elvtársakat, akiket eddig ! fekete ünneplőben csak a nézőtérről is| merünk. Szorgalmasan járnak színházunkba, tapsolnak nekünk és megbecsülik munkánkat. Most visszaadtuk a látogatást: mi is ünnepi lélekkel mentünk munkahelyükre és a látottak alapján csak a lelkesedés hangján szólhatunk arról a munkáról, melyet végeznek. Csík János gyártásvezető, színházunk lelkes barátja vezetett bennünket végig a gyártelepen. Nem volt könnyű dolga, száz és száz kérdésre kellett válaszolnia, mert a színészt minden érdekli. Szívesen kalauzolt, hiszen arról beszélhetett nekünk, ami számára a legkedvesebb: a hajóépítésről. Tudjuk, hogy Csík Jancsi kitűnő műkedvelő színész és ízig-vérig kultúrember, kellemes hangú énekes, de hogy milyen érdekesen tudja nekünk, laikusoknak elmagyarázni a hajóépítés gyönyörű mesterségét, azt csak most tapasztaltuk. Egy-egy bemutatónk után ő is le-le jár hozzánk az öltözőbe és gratulál a színészeknek. Magunkénak érezzük ót és most, hogy meglátogattuk a gyárban, büszkén mutogatta meg sorban a kész és a készülő hajókat. Köztünk van Wieder Antal színész is, aki valamikor a hajógyár dolgozója, hajóépítő volt. Régi szaktársai szeretettel üdvözölték. Lehet, hogy kicsit sajgott is a szíve Wieder elvtársnak a régi munkahelyen, de ma csak a színháznak, a művészetnek él. Viszont szaktudása még a régi — ö is szeretettel és lelkesedéssel magyarázta, hogyan készül a hajó, hogyan lesz a rendben lerakott vaslemezekből és alkatrészekből pár hónap leforgása alatt olyan büszke, vakító fehéren tündöklő új hajó, amilyent alkalmunk volt megtekinteni a kikötőben. Az a kényelem és pompa, amely ezeket a hajópalotákat jellemzi, szinte egyedülálló. Minden ragyog a tisztaságtól, a napokban veszik át a szovjet elvtársak. „Ez a hajó a szibériai vizeken fog járni, amaz a Volgán" — magyarázza csillogó szemmel Csík elvtárs. Igen, messze Szibériában fogja hirdetni ez a hajó a komáromi hajóépítők dicsőségét, becsületes munkáját. „Évről évre több hajót és vontatót gyártunk" — mondja büszkén vezetőnk — „ahogy ti is évről évre fejlődtök" — teszi hozzá mosolyogva Ámulva nézünk egy készülő hajóóriást: — 1200 tonnás személyszállító hajó készül a gyárban. Üj típus, nagyobb, mint az eddigiek voltak és szebb, ké nyelmesebb lesz. Színész, technikus és irodai dolgozó versenyezve mászta meg a készülő hajót, bekukkantottunk minden zúgba és elképzeltük, milyen szép lesz, ha majd ezek is a Duna vizén fognak ringani, mint az a kész hajó, melynek szépségén elgyönyörködtünk. Sajnos, látogatási időnk lejárt — vissza kellett sietnünk a színházi próbára. Pedig még szívesen maradtunk volna, megnézni a műhelyeket is, ahol a hajók részére a berendezést és felszerelést készítik. Majd egy másik alkalommal azt is megnézzük. E két óra alatt úgyis annyit láttunk, jó ideig tart majd, amíg az elraktározott élményanyagot megemésztjük. Kölcsönösen megígértük, hogy ezentúl gyakrabban meglátogatjuk egymást. SIPOSS JENŐ FÉLREVEZETVE AZ ÍTÉLET NAPJÁIG Klamaní až do súdneho dňa) Kurt Jung-Alsen német rendező filmjének célja érzékeltetni a náci szellem előretörését a hitlerista hadseregben és megértetni a mozilátogatóval, hogyan követhettek el a néntet fasiszták olyan állatias gyilkosságokat és borzalmas gaztetteket a második világháborúban. Különféle embertípusokkal találkozunk a filmben. Egy, a szovjet határ mentén elhelyezett német katonai alakulat három mesterlövésze a film központi szereplői. Véletlenül megölik/ a parancsnokuk lányát. Ennél az epizódnál nyilvánul meg jellemük: Egyikük, agy tábornok fia, cinikus hidegvérrel eltünteti az áruló nyomokat, a másik lelkiismeretben furdalásokat érez, de azért segítségére van, hogy mentse a bőrét. A harmadik társuk ideggörcsöket kap, be akarja vallani bűnüket, de nem tudja leküzdeni KÖNNYŰ ÉLET (Ľahký život) Miloš Makovec cseh rendező egészen új témakörrel gazdagította a csehszlovák filmgyártást. A Könnyű élet történetét a főiskolások életéből meríti. Vidám, könnyelmű diáktípusokat ismerünk meg, akik élvezik az élet örömeit, s aztán a vizsgák előtt közvetlenül kezdődhet a hajrá. A film diáktípusai közül kiemelkedik a központi — negatív — hős, Boris Trojan törtető szélhámos alakja. Készületlenül megy a vizsgára, de beszélőképességével „kivágja" magát. Sőt külföldi forrásokból kilesett tudományos megállapításokat a saját megfigyelésének eredményeként említ meg tanárának, akit ezzel levesz a lábáról. Ö a nap hőse. Miután meggyőződött passzivitását és „néma levente" lesz. Az első. katona folyton Nietzschet idézi és az emberfeletti ember „erkölcséről" szaval, mely nem tűri a lágyságot. A Szovjetunió elleni német támadás küszöbén állunk. A németek minden alkalmat megragadnak a provokációra. A tábornok apának fia bevallja végzetes tettüket. Kapóra jön az apának: megkeresteti a holttestet, sőt szovjet szuronyt is tettet mellé a hordágyra, hogy azt a látszatot keltse: a szovjet katonák ölték meg a határ mentén parancsnokuk lányát. Megindul a háború. A gyilkosok most elemükben érzik magukat. Liek, a tábornok fia fellélegzik. Szabad a vásár... — És amikor szerencsétlen harmadik I társuk megtébolyodik a gyilkosságok vérfürdőjében és felfedi parancsnokuknak, hogy ők ölték meg elővigyázatlanságból a lányát, kórházba szállítása közben megkísérelt szökése alkalmával hidegvérűen lelövi, parancsnokát pedig hallgatásra kényszeríti. Alsen filmjének érdeme, hogy segít megérteni a náci szellem hatását a háborús gonosztettekre, s megmutatja a fasizmus halá-, los kórjának okát. r<>ia, hogy forrásműve nálunk nem kapható, értekezését is ebből másolja ki. Kevesen tudnak erről, de hallgatnak. Csakhogy van egy gyöngéje: a nők. Még hozzá több egyszerré. És ez az a banánhéj, amelyen elcsúszik. Barátnőinek egyike féltékenységtől leleplezi őt, s ezzel vége karrierjének. Makovec filmje problematikus mű. Mókás jelenetek egész sora mulattatja a nézőt, de nem szabad megfeledkeznünk a szövegkönyv komoly hibájáról: nem tudjuk, hogy a filmben, nyugati vagy szocialista főiskolák hallgatóiról van-e szó, mert sem a főiskolai pártszervezet, sem a CSISZ szervezetét nem látjuk a filmben, nem látjuk nevelő munkájukat, s úgy tűnik mintha még a nyugati életformát kultiváló diákok seregét látnók. (L) Irodalmi hagyományok qyiijtáse Kicsit elkésve térek vissza Sólyom László losonci levelezőnk egyik írására, amelyben arról számolt be, hogy városukban irodalmi kört szerveztek, amelynek egyik célja a helyi irodalmi hagyományok és emlékek összegyűjtése. Nagyszerű ötlet, dicséretes cselekedet. Megérdemli, hogy újból felhívjam rá olvasóink figyelmét. Talán nem veszik a losonciak fogadatlan prókátorságnak, ha szerényen megjegyzem: bizony van tennivaló elég. Losoncon élt Kármán József, a Fanny hagyománya szerzője. Ott is temették el. Sükey Károlynak, Petőfi barátjának évtizedeken át utcája volt Losoncon. Ki tudja már, miért? Gyakran járt ott Madách Imre és Mikszáth Kálmán. Pár napig falai között vendégelte Petőfi Sándort. Ott adta ki Vahot Sándor nevezetes évkönyveit, a poraiból feltámadó Phönixet. Bizonyára több más neves irodalmi nagyság is megfordult a városban, csak utána kell nézni, kutatni kell a régi feljegyzések között, a helyi újságokban. Az első világháború után Losoncon működött Kardos tanár, akiről Szabó Dezső novellát írt. (Ha tudnám mi volt a címe, nagyon régen olvastam.) Az első háború után Losoncon adta ki első verseskötetét Komlós Aladár: Voltam poéta én is ... A húszas évek elején több csehszlovákiai fiatal magyar itt kezdte irodalmi működését. Nem akarom megbántani a gömöri szomszéd várost, de úgy emlékszem Győri Dezső is Losoncon kezdett verselni. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után Losoncra emigrált és ott telepedett le Simándi Pál. Rövid ideig ott bujdosott Gábor Andor is. Nem feledkezhetünk meg Sándor Lászlóról sem, aki most KárpátUkrajnában él. Ki nem emlékeznék a régi losonciak közül Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes magasszárnyalású irodalmi előadásaira a Városháza dísztermében. És ne vegye fogadatlan prókátorságnak többi városunk iradalomkedvelő közönsége se, ha azt ajánlom: kövessék a losonci példát. Gyűjtsék össze a városaik, falvaik neves szülötteire vonatkozó adatokat, emlékeket. Sőt ott is részt vehetnek a gyűjtési munkában, ahol nem született kimagasló irodalmi személyiség, de hoszszabb-rövidebb ideig ott-tartózkodott. Az irodalom helyi hagyományainak összegyűjtése nagy segítséget nyújtana mai íróinknak, újságíróinknak és ezáltal a legszélesebb olvasótábornak is. Remélem, hogy a már létező és még megalapítandó iroj^ilmi körök munkásságának kibontakozása után nagyobb, szeretőbb megbecsülés veszi majd körül íróink lakóhelyét, sokszor már roskatag szülőházát, sírját, emléktábláját, s nagyobb szeretettel foglalkoznak majd előadásokon, kultúresteken az ott élt íróval, művével, korával. JÖ SÁNDOR ÜJ SZO 6 & 1857. november 14. \