Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-08 / 310. szám, péntek

N. SZ. HRUSCSOV ELVTÁRS RESZÉDE (Folytatás a 5. oldalról.) Szemben tanúsított politikai éberség az ország védelmi képességének és az ellenséges támadók támadásának viszszaverésére bármelyik pillanatban készen álló fegyveres erőinek általános megszilárdítása a szovjet szocialista állam rendkívül nagy gondoskodásának tárgyát képezi és fogja képezni a jövőben is. Az alkotó nép, a hős nép dicső elnevezést világszerte kivívott szovjet nép ereje abban van, hogy a szabadságért és boldogságért, a kommunizmus magasztos eszméiért vívott harcának élén már több mint egy fél évszázada a nagy Lenin által alapított és a szocializmusért vívott harcokban megedződött kommunista pártunk áll. A párt a marxizmus-leninizmus győzelmes tanításától ihletve a nép törekvését a kommunista építés feladatainak megoldására összpontosítja. A párt a szovjet ország említett feladatait új történelmi helyzetben oldja meg, amikor a nagy kínai nép és a szocialista országok dolgozói közös úton haladnak a szovjet néppel. A szocialista országok testvéri barátsága és kölcsönös segélynyújtása, marxi-lenini pártjaik egysége sokszorosan megkönnyíti és meggyorsítja az emberiség előrehaladását a szocializmus, a haladás, a béke és felvirágzás útján. A Lenin vezetésével alapított szovjet szocialista állam nemzetközi kötelességéhez híven mindenképpen terjeszteni és szilárdítani fogja megbonthatatlan barátságát a szocialista országok népeivel, fejleszteni fogja termékeny együttműködésüket a szocializmus és kommunizmus felépítéséért folyó küzdelemben. . Az Októberi Forradalom nemzetközi jelentősége, a szocializmus vi'ágerólnek növekedése Elvtársak! Az eltelt negyven év óriási történelmi jelentőségű eseményeinek gazdagságával és sok nemzet életében bekövetkezett alapvető történelmi gazdasági változásaival páratlan a világtörténelemben. Ezt a negyven évet jellemzi a demokrácia és a szocializmus erőinek diadalmenete, sok ország és nép felszabadulása a gyarmati rendszer és imperializmus béklyója alól. A Nagy Október győzelmével magasra csapott a hatalmas, az egész világot elárasztó forradalmi felszabadító harc hulláma. A nemzetközi reakciónak sok nyugati országban sikerült akkor elfojtania a forradalom lángját és bizonyos időre elodázni a gyarmati rendszer bukását. A reakciónak azonban nem volt elég ereje ahhoz, hogy megsemmisítse a szovjet forrradalom által elvetett magot, és mi sem tudta már feltartóztatni a Nagy Október eszméinek diadalútját. . Az eltelt negyven év olyan időszal? volt, amikor a világ kommunista és munkásmozgalma teljes mivoltában és mélységében viharos fejlődésen ment keresztül., A forradalmi harc folyamán erős marxi-lenini pártok keletkeztek, fejlődtek és edződtek. Ezek a pártok ma több mint 33 millió kommunistát egyesítenek soraikban. Vlagyimir Iljics Lenin az Októberi Forradalom tapasztalatainak nemzetközi jelentőségét hangsúlyozva kijelentette, hogy „ez a tapasztalat, mint a szocializmus vívmánya, bekerült a történelembe és ezen a tapasztalaton fogja a jövendő nemzetközi forradalom felépíteni a maga szocialista épületét." (Lenin művei, 27. kötet, Szikrakiadás, 420. oldal.) A történelmi fejlődés teljesen igazolta Lenin jóslatát. A második világháború idején és röviddel befejezése után lezajlott népi demokratikus forradalmak eredménye képpen Európában és Ázsiában szocia lista államok keletkeztek és ma eredményesen fejlődnek. A Nagy Októberi Forradalom után a legnagyobb történelmi esemény a kínai forradalom győzelme és a Kínai Népköztársaság megalakulása volt. A szocialista építés útján haladnak Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Magyarország, a Mongol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Románia és a Vietnami Demokratikus Köztársaság népei. Az említett országok dolgozói az Októberi Forrradalom tapasztalataira támaszkodva építették és építik a szocializmust. A szocialista világrendszer keletkezése a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom mérhetetlen nagy vívmánya, a marxizmus-leninizmus győzelme. Ez a nagy győzelem a munkásosztály és a dolgozó parasztság hősies erőfeszítésének eredménye, a kommunista és munkáspártok forradalmi harcának és ama képességének eredménye, mellyel országuk konkrét viszonyaira tudják alkalmazni a marxizmus-leninizmus tanítását. A szocialista világtábor ma óriási, állandóan növekvő erőt képez. A világgazdaságban az általános szénfejtésnek több mint 37 százaléka, a nyersvas és acéltermelésnek egynegyed része és a gyapottermelésnek körülbelül egyharmada esik rá. A világ ipari termelésének körülbelül egyharmadát képezi a szocialista országok termelése. Ma két világrendszer létezik: a szocialista és a tőkés rendszer. Mindegyiküknek megvan a maga sajátos fejlődési törvénye. Lenin azt tanítja, Ijogy a gazdasági és politikai fejlődés egyenlőtlensége a kapitalizmus feltétlen törvénye. A kapitalizmusban lehetetlen az eqyenletes gazdasági fejlődés, mert elkerülhetetlen kísérő jelei a termelés anarchiája, a válságok, a monopóliumok. a tőkés államok között dühöngő vetélkedés. A kapitalizmusban az erő alapelve uralkodik. Innen ered az a törekvés is, hogy az ellentéteket fenyegetésekkel, diktálással, háború szításával, idegen területek, nyersanyagforrások, értékesítő piacok meghódításává' oldják meg. Ha egyes tőkés országok mégis előrehaladnak fejlődésükben, ezt azzal érik e!, hogy a tőkés monopóliumok maroknyi csoportja kirabolja a dolgozók millióit azzal, hogy kegyetlenül kizsákmányolja a függő és félig függő helyzetben levő országokat. Az imperialista államok első soraiba feltört az USA és most Nagy-Britanniát, Franciaországot és más tőkés országokat elnyomva és félrelökve, Nyugat-Németország törtet oda. Ez a kapitalizmus törvénye — az erős elnyomja a gyöngét, ingyen semmi sincs. Egészen más a szocialista világrendszer államainak kapcsolata; itt a tervszerű gazdasági fejlődés törvénye uralkodik. A termelőerők gyors növekedése, a népgazdaság gyarapodása jellemzik a szocialista társadalom gazdaságának fejlődését, melynek célja a nép egyre fokozódó szükségleteinek maximális kielégítése. Az összes nagy és kis szocialista országok, melyek a szocialista építés útján már messze jutottak, vagy amelyek még csak nemrégen léptek a szocialista építés útjára, teljesen egyenjogúak. Egyikük sem formál jogot előnyökre, kiváltságokra. Az egyik szocialista ország tapasztalatai a másik tulajdonává válnak, minden ország sikere nemcsak azt az országot, hanem az egész szocialista tábort is erősíti. A Szovjetunió elsőnek építette fel a szocializmust. Gazdag tapasztalatokat gyűjtött, megosztja őket minden testvéri országgal és ezzel segíti új életük építését. A gazdasági és kulturális építés különféle terén szintén gazdag és értékes tapasztalattal rendelkező többi szocialista országok viszont készségesen megosztják tapasztalataikat a Szovjetunióval és segítik őt. A népi rendszer győzelme, a kölcsönös testvéri segítség, a szocialista iparosítás politikájának következetes érvényesülése lehetővé tette, hogy sok nemzet felszabaduljon a kapitalizmustól örökölt gazdasági elmaradottság harapófogójából. A szocialista országok óriási sikerei örömmel töltik el a szovjet embereket, a szocializmus összes barátait. A Kínai Népköztársaság megalakulása óta ipari termelésének terjedelme mintegy hatszorosára bővült. Nincs messze az az idő, amikor a népi Kína felépíti hatalmas modern iparát és ipari nagyhatalommá válik. Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Jugoszlávia és Albánia nagy sikereket értek el az ipari fejlődésben. A szocialista országok jelentős sikereket értek el a mezőgazdaságnak szocialista alapokon való átépítésében. A Szovjetunió a Lenin által kitűzött utat követve szocialista alapokon építette át mezőgazdaságát. Ma sikerrel oldja meg ugyanazt a feladatot a Kínai Népköztársaság is, amely már betetőzte a mezőgazdaság szövetkezetesítését. A szocialista szektor Bulgária mezőgazdaságában a megművelt földek 87%-át, Csehszlovákiában 60 százalékát, Romániában pedig több mint 42%-át foglalja magában. A mezőgazdaság szocialista átalakulása a többi népi demokratikus államokban is folytatódik. A fejlődés követelménye: a szocialista országok és a forradalmi munkáspárfok egysége Mi az alapja a nagy szocialista közösség országai egységének? Az állam- és társadalmi rendszer elveinek egysége, a marxi-lenini ideológia egysége, a proletár nemzetköziség, a szocialista építés nagy céljainak egysége, az egyenjogúság és kölcsönös segélynyújtás, minden egyes ország és az egész szocialista világrendszer nemzeti függetlenségének és forradalmi vívmányainak védelme, a nemzetek békéjének és biztonságának védelme; ez az az alap, amelyben testvéri együttműködésük kibontakozódik. A szocialista országok irányító erejét marxi-lenini kommunista és munkáspártjaik képezik. A fejlődés jelenleg a munkásosztály forradalmi pártjainak elsőrendű feladatává teszi, hogy a marxizmus-leninizmus alapján küzdjenek egységük megszilárdításáért és együttműködésük formájának kibontakozásáért. A kommunista és munkáspártok híven a szocialista nemzetköziség elveihez küzdenek soraik megszilárdításáért a nemzeti korlátoltság és elidegenedés revizionista irányzatai és ártalmas előítéletei ellen. _ Az imperialisták régi jelszavukat: „Oszd meg és uralkodj" követve a szocialista tábor elleni harcban ragaszkodnak minden lehetséges nacionalista előítélethez és ideológiai felforgató munkát fejtenek ki az úgynevezett „nemzeti kommunizmus" zászlaja alatt. Az imperializmus és ügynökségeinek ideológusai igyekszenék elhinteni a sovinizmus és a burzsoá nacionalizmus mérges magvát, hogy egyik szocialista országot a másik ellen uszítsák. Egyes, magukat kommunistáknak valló egyének, akik felültek ennek a propagandának, kijelentik, hogy a szocializmus mellett vannak, azonban a proletárdiktatúra nélkül, a társadalmi életnek a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt által való irányítása nélkül, A proletár nemzetköziség elvének megvalósítása nélkül. Ellenfeleink ezt a politikát „liberális kommunizmusnak" nevezik, amivel elárulják leplezett óhajukat, hogy a kommunistákat burzsoá tucatliberalistákká szeretnék változtani. Hogy hová vezet a jelenkori revizionizmus útja, azt láthatjuk Gyilasz vagy Nagy Imre példáján, akik a szocializmus ügyének, országaik nemzeti létérdekeinek nyílt elárulásáig jutottak el. A szocializmus ezen ellenségei politikai és eszmei pozícióinak megsemmisítése megerősíti a szocializmust az illető országokban és megerősíti az egész szocialista rendszert. A jelenkori revizionisták fegyvertárába tartozik a polgári demokrácia magasztalása is. Régi ismert trükk ez, melyet átvettek a II. Internacionálé opportunistáitól. Annak idején a renegát Kautsky, a mensevikek és eszerek folytattak hasonló szempontból bősz küzdelmet Lenin és a fiatal szovjet köztársaság ellen. A jobboldali szocialista vezérek köréből kikerült „bölcsek" és velük együtt az újkori revizionisták kb. így gondolkodnak: ha a kommunisták azokban az országokban, amelyekben hatalomra jutottak, megengednék a szocialista rendszer ellen irányuló ellenséges politikai tevékenységet, akkor elismernénk, hogy van szabadság országaikban és dicsérnénk őket. A revizionistáknak azonban sohasem lesz alkalmuk ilyesmiért dicsérni a kommunistákat! Mi a szocialista állam szilárdításának és fejlesztésének, a szocialista és sohasem a polgári demokrácia fejlesztésének lenini szempontjait követjük és sohasem adjuk fel a lenini szempontokat! A szocialista állam építésének az átmeneti időszakban szerzett nemzetközi tapasztalatai, főként a magyarországi ellenforradalmi puccs elleni harcból levont tanulság azt bizonyítja, hogy a munkásosztálynak meg kell tudnia védelmezni hatalmát a belső és külső ellenség ellen, hogy a dolgozók államának irányítania kell a szocializmust, fejlesztenie és elmélyítenie kell a szocialista demokratizmust. A jelenlegi körülmények közepette a szocialista állam különféle formái alakultak ki. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy marxi-lenini párt nélkül lehetetlen lenne a szocialista ál!am létezése, lehetetlen volna a munkásosztálynak, mint a társadalom vezető erejének szervezése, lehetetlen volna a munkásosztály és a parasztság megbonthatatlan szövetségének biztosítása, és lehetetlen volna a szocialista társadalom építési feladatainak sikeres teljesítése. V. I. Lenin rámutatott arra, hogy minden nemzet és ország eljut a szocializmushoz, azonban nem egyforma úton, hanem minden ország a maga sajátos vonását viszi a demokráciának egyik vagy másik formájába, a proletárdiktatúrának egyik vagy másik változatába és végeredményben a társadalmi élet egyes részei szocialista átalakulásának ütemébe. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongreszszusa hangsúlyozta, hogy a szocializmus felé haladó országok fejlődésének történelmi tapasztalatai igazolták Lenin idézett tézisét. Egyesek igyekszenek mereven ragaszkodni Leninnek a szocializmusba való átmenet formái és a szocializmus építési módszerei különbözőségéről szőlő tanításához és a párt XX. kongresszusának erre vonatkozó határozataihoz. A maguk módján magyarázzák ezeket a tanításokat: ha Lenin ezt így mondta, s a XX. kongresszus ezt megerősítette és tovább fejlesztette a szocialista építés formáinak és módszereinek különbözőségéről szóló lenini tanítást, akkor szerintük nincs szükség a szocialista országok egységére. E nézet hirdetői kijelentik, hogy minden ország saját utján juthat el a szocializmushoz és ezeknek az utaknak semmi közük sincs más szocialista országok útjaihoz. A tudomány, a szocializmus elmélete tekintetbe veszi és lehetetlen, hogy ne vegye tekintetbe minden egyes ország történelmi sajátos vonásait, amelyekbizonyoa mértékben meghatározzák a szocializmus építésének formáit és módszereit. Ez magától értetődik. A forradalmi szempontok igazi védelmezői közül senkisem engedheti meg, hogy a szocializmus építésében mellőzzék az egyes országok fejlődésében mutatkozó társadalmi-gazdasági és történelmi sajátosságokat. Ha marxilenini szempontból indulunk ki, akkor sohasem az egyes országok sajátosságait, hanem a legfőbbet, a közösét kell előtérbe állítani, és ez a szocializmusért vívott harc alapja. A szocialista építés gyakorlatában felmerülő eltérések például a termelés irányítása különböző formái, a mezőgazdaság szövetkezetesítési módszerei kialakulásának kérdéseiben nyilvánulhatnak meg, azonban a termelőeszközök magántulajdonának felszámolása, a parasztság szövetkezetesítése közös vonás, mely nélkül nem fejlődhet sikeresen a szocialista rendszer. Tudvalevő, hogy az ipar irányításának kérdéseit a Kínai Népköztársaságban az ország konkrét feltételei szerint másképpen oldják meg, mint a Szovjetunióban és másképpen, mint mondjuk Csehszlovákiában. Az irányítás konkrét formáinak különbözősége mellett azonban változatlanul megmarad a lényeg — a szocialista építés marxi-lenini elveinek következetes érvényesítése. A szocializmus tekintélye a dolgozók tudatában annyira megnövekedett, a szocializmus eszméi annyira áthatották a tömegeket, hogy ma a szocializmus legmegrögzöttebb ellenfelei és a kapitalizmus hívei is készek megbékülni a szocializmus elnevezéssel, azonban kis kiegészítéssel „nemzeti szocializmusnak" vagy „nemzeti kommunizmusnak" nevezik. Osztályellenségeinknek nehéz küzdeniök a szocialista országok egységes és .szilárd, tömör frontja ellen. Arra számítanak, hogy minden szocialista országgal külön-külön számolnak le, hogy így próbálják meggyöngíteni a szocialista világrendszert. A szocializmus ellenfelei arról álmodoznak, hogy a kommunisták kezdjenek teljesen „új", mesterségesen kitalált utakat keresni a szocializmus felé külön-külön minden ország számára és felejtsék el a Szovjetunió, Kína és más országok szocialista építésének nagy tapasztalatait. Azt javasolják, hogy mindegyikük külön-külön haladjon a szocializmus felé, hogy úgy mondjam: szétszóródva, hogy mindegyikük a maga módján göröngyös utakon tapossa ki a szocializmus útját. Ha erre az álláspontra helyezkednénk, annyi „út" merülne fel, hogy az emberek eltévednének, mint az erdőrengetegben és nem tudnák, hogy érjék el nagy céljukat. E számítások azonban eleve kudarcra vannak ítélve. A kommunista és munkáspártok leleplezték a szocializmus ellenségeinek szándékait és energikusan szembeszállnak velük. Szilárdan védelmezik marxi-lenini szempontjukat és nem hagyják magukat letéríteni a helyes útról. A szocialista mozgalomnak belülről való aláásására, a szocialista országoknak és pártoknak egymás ellen uszítására, megbontására irányuló kísérletek az imperializmus és ügynökségei egyik legagyafúrtabb módszerét képezi a szocialista világrendszer elleni harcukban. Ez az egyik fő veszély, amely ellen a legerőteljesebben küzdenünk kell. A szocializmushoz vezető fő utat már elegyengettük, a szocialista építés fő módszerei és formái már valósággá, sok szocialista ország tapasztalataivá váltak. Tökéletesítenünk kell ezeket a formákat és módszereket, el kell sajátítanunk és általánosítanunk az összegyűlt óriási tapasztalatokat, a tömegek alkotótevékenységének tapasztalatait, gazdagítanunk és fejlesztenünk kell őket minden egyes ország, minden egyes nemzet viszonyai szerint. Szilárdítanunk kell ezeket a kapcsolatokat, nem pedig lazítani a szocializmus táborát. így a szocialista társadalom szüntelenül fejlődni, gyarapodni fog és leküzd minden akadályt, minden nehézséget. A szocialista országokat és egységüket támadó imperialista körök és ügynökségük legnagyobb erőfeszítése a Szovjetunió eilen irányul. Miért? Azért, mert a Szovjetunió a leghatalmasabb szocialista állam. Példája a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak, a nemzeti és szociális felszabadulásukért küzdő gyarmati nemzetekre nagy hatást gyakorol. Az imperialisták félnek a szovjet ország erejétől és hatalmától, félnek a marxizmus-leninizmus eszméitől. Ezért mindenképpen diszkreditálni igyekeznek a Szovjetunió tapasztalatait és ezzel diszkreditálni a marxizmus-leninizmus nagy eszméit. A kapitalizmus bukásra van ítélve, a szocialiľmusé a jövő Ezért a marxi-lenini osztályszempontokat követő forradalmi pártok, forradalmárok szent kötelességüknek tartják a nemzetközi kapcsolatok szilárdítását, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és minden szocialista ország általános támogatását, a szocialista országok és a forradalmi erők egységének szilárdítását. Elvtársak! A szocializmus ima óriási, állandóan fokozódó hatást gyakorol a világtörténelem fejlődésére, megváltoztatja a föld arculatát. Az élet igazolja a marxizmus nagy igazságát, hogy a szocializmus lehetővé teszi a gyors társada'ni fejlődést. Mit adhat ehhez képest a jelenkori kapitalizmus? Az 1937-től 1956-ig eltelt id i alatt, amikor a szocialista országok több mint néqyszeresen fokozták termelésüket, a tőkés világ a konjuktúra mesterséges „ösztönzésének" minden eszközét latba vetve — beleértve a féktelen lázas fegyverkezést is — termelését csupán megkétszerezte. De nemcsak erről van szó. A kapitalizmus általános válsága egyre élesebb lesz, a tőkés világot tépázó ahtagonista ellentétek elmélyülnek. A tőkés országok között, valamint a tőkés országokon belül új formákat ölt a munka és a tőke közöt dúló harc. A kapitalizmus általános válsáqa meanyilvánult az állandó munkanélküliségben és a vállalatok nem teljes kihasználásában, a túltermelésben és sok tőkés országban időről időre kitörő válságjelenségekben is. A kapitalizmus általános válsága korszakában a militarizmusnak, a jelenkori tőkés társadalom rákfenéjének giqászi méretű elharapózása az agresszív imperialista politika és közqazdasáq elvál?szthatatlan része. A történelem által bukásra ítélt tőkés rendszer már nem képes olyan célokat kitűzni fejlődésében, amelyek milliókat lelkesíthetnének és ragadhatnának magukkal. A tőkések létük meghosszabbítására törekedve a „népi kapitalizmusról", „demokratikus tőkéről", „általános jólétet" teremtő államról, stb. hangoztatott hamis frázisok segítségével a kendőzés és a csalás legagyafúrtabb formáit is felhasználják. Azonban sem a kapitalizmus védelmezőinek olcsó propaganda-trükkjei, sem az imperialisták kísérletei a szocializmus fejlődésének fegyverrel valí feltartóztatására nem tudják megállítani a történelmi fejlődés fblvását. A jelenkori kapitalizmusró dicshimnuszokat zengedező reformisták égig magasztalják a legutóbbi negyven év folyamán egyes tőkés országokban kialakult szociális törvényhozást. Eltitkoljál azonban azt a legfőbb tényt, hoay ha a tőkések bizonyos engedményeket tesznek, akkor ezeket az engedményeket kitartó harcával a munkásosztály kényszerítette ki. A szocialista országok sikerei ma harcra lelkesítik a tőkés országok dolgozóit a kizsákmányolók ellen és eayúttal az uralmának megőrzésére törekvő burzsoáziát arra kényszerítik, hogy szociális-gazdasági jellegű engedményeket tegyen. Ezzel kapcsolatban lehetetlen, hogy meq ne említsük Theodor Dreiser kiváló amerikai író szavait melyek a harmincas években az USA szociális törvényhozásának kialakulásakor elhanozottak: „Mindent Marxnak és a vörös Oroszországnak köszönhetünk." Az imperialista országokban fokozódik a kizsákmányolás, folytatódik a dolgozók életszínvonala és demokratikus jogai elleni támadás, fokozódik a fasizmus ós háború veszélye. De ezekben az országokban ott van a (Folytatás a 7. oldalon) ŰJ SZÔ 6 $ 1957. november 8. t