Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-07 / 309. szám, csütörtök

CURA ZITKIN: Kt* Lenin szívből kacagott, „Igen, ked- Jó színielöadásokat és hangversenyeket ves Clara, mi ketten már csak ilyen rendezünk, „kultúrvonatokat" és vánöregek vagyunk. Meg kell elégednünk dorkiállításokat indítunk az ország azzal, hogy a forradalomban egyelőre minden részébe. De ismétlem: ez még még fiatalok maradjunk és az első so- semmi a milliók és milliók számára, rokban legyünk. Az új művészettel már akik még a legelemibb tudásnak, a legnem tudunk lépést tartani, csak mögöt- primitívebb kultúrának is híjával vante bukdácsolunk. nak! Mialatt Moszkvában ma talán tízDe — folytatta Lenin — nem az a ezren és holnap újabb tízezren gyönyörfontos, hogy mi hogyan vélekedünk a ködnek a ragyogó színházi előadásokművészetről. Még csak nem is fontos, hogy mit ad a művészet néhány száz, sőt néhány ezer embernek, amikor népünk milliókat számlál. A művészet a népé. A széles dolgozó tömegekben kell mély gyökereket eresztenie. El ekll érnie a tömegek megértését és szeretetét. Az ő érzésüket, gondolkodásukat és akaratukat kell összefogni és felemelni. Bennük kell művészeket felfedeznie és kifejlesztenie. Szabad egy kisebbségnek édes, sót különleges süteményeket felszolgálnunk, amíg a munkás- és paraszttömegek még fekete kenyéren tengődnek? És ezt, ami kézenfekvő, nemcsak a szó betű szerinti értelmében gondolom, hanem képletesen is. Tartsuk mindig a munkásokat és a parasztokat szem előtt. Tanuljunk az ő kedvükért gazdálkodni és számot vetni a művészet és a kultúra területén is. Ahhoz, hogy a művészet eljusson a néphez és a nép a művészethez, először az általános műveltségi a kulturális színvonalat kell emelnünk. Hogy állunk ezzel a mi országunkban? Maga lelkesülten beszél azokról a roppant kulturális eseményekről, melyeket a hatalom átvétele óta elértünk. Hát igen, minden dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy ebben a tekintetben sokat tettünk, nagyon sokat. Nemcsak „leütöttünk fejeket", amivel az egész világ mensevikjei és az önök Kautskyjai vádolnak bennünket, hanem világosságot is teremtettünk az emberek fejében — sokak fejében. De csupán a múlthoz és a múlt uralkodó osztályainak és klikkjeinek bűneihez mérten „sokakban". Óriási nagyságában áll előttünk a munkások és parasztok felébredt és áltaMnľetJ ban, millióknak arra van szüksége, hogy megtanulja a betűvetést és az egyszeregyet, hogy hozzájusson a legelemibb műveltséghez, és megtudja, hogy a Föld ; gömbölyű és nem lapos hogy a világmin. ' denséget természeti törvények kormá- j nyozzák, nem pedig a „mennybéli atyuska", boszorkányokkal és varázslókkal egyetemben." . .. Valamelyikük, nem emlékszem már, hogy ki, a művészeti és kulturális élet néhány szemet szúró jelenségével kapcsolatban „enyhítő körülményekre" hivatkozott, s ezeket a pillanatnyi helyzettel indokolta. Lenin erre így válaszolt: „Persze, tudom! Egyesek őszintén meg vannak győződve arról, hogy „panem et circenses" — kenyér és cirkuszi játékok — segítségével úrrá lehetünk a pillanat nehézségein és veszélyein. Kenyérrel — bizonyára! Ami a cirkuszi játékokat illeti — ám legyen! De ne feledjük emellett, hogy a cirkuszi játékok nem jelentenek nagy, igazi művészetet, 'hanem csupán többékevésbé jó szórakozást. Ne feledjük emellett, hogy a mi munkásaink és parasztjaink nem azonosak a római lumpenproletariátussal. Nem az állam tartja el őket, hanem munkájukkal ők tartják el az államot. Ök „csinálták" a forradalmat, és azt példátlan áldozatok árán, vérük hullásával védték meg. A mi munkásaink valóban többet érdemelnek, mint cirkuszi játékokat. Joguk van az igazi, komoly művészetre. Ezért elsődleges feladat a széleskörű népművelés és népnevelés. Ez megteremti a kulturális talajt — feltételezve a kenyérkérdés megoldását —, amelyből lünk ösztökélt művelődési és kulturális egy valóban új, nagy művészet sarjad szükséglete. Nem csupán Pétervárott majd ki, kommunista művészet, amely és Moszkvában, az ipari központokban, a tartalomnak megfelelő formákat is hanem kint is, még a legkisebb falvak- kialakítja. Roppant nagy és igen hálás ban is. És mi szegény, koldusszegény feladatokat várnak itt értelmiségünkre, nép vagyunk! Akár akarjuk, akár nem, Ezeknek megértésével és megvalósítáaz öregek túlnyomó része a kultúrának sával lerónák tartozásukat a proletártovábbra is kitagadottja marad. Hát forradalommal szemben, amely az ö persze, az analfabetizmus ellen valóban számukra is szélesre tárta a szabadr.ŕtq makacs hadjáratot folytatunk. Könyv- kapuját, kivezette őket lealázó életfťtárakat és olvasótermeket létesítünk a tételeik közül, amilyeket oly felülmúlnagy- és kisvárosokban és a falvakban, hatatlanul jellemzett a „Kommunista Különböző tanfolyamokat szervezünk, kiáltvány". Lion Feuchtwanger: Ő is javasolta, hogy hívják össze az összes szocialista pártok értekezletét egy új kormány alakítása céljából... v Kamenyev kitérő választ adott. A bolsevikok szívesen részt vennének egy ilyen értekezleten. Mindamellett a fő kérdés nem egy ilyen kormány létrehozása, hanem a szovjetkongresszus programjának elfogadása ... A Központ; Végrehajtó Bizottság megvitatta a baloldali eszerek és az internacionalista szociáldemokraták nyilatkozatát és elfogadta azt a javaslatot, hogy az értekezleten az egyes csoportok arányszámuknak megfelelően képviseltessék magukat, és a hadseregbizottságok meg a parasztküldöttek szovjetjei is küldjenek képviselőket ... A nagyteremben Trockij beszámolt az aznapi eseményekről. „Mi, a Vlagyimir-tisztiiskolásoknak lehetőséget nyújtottunk a kapitulációra. El akartuk kerülni a vérontást. De most, hogy vér folyt, már csak egy út van: a kíméletlen harc. Gyermeteg dolog volna azt gondolni, hogy a győzelmet más úton is kivívhatjuk... Itt a döntő pillanat. Mindenkinek kötelessége támogatni a Forradalmi Katonai Tanácsot, s bejelenteni minden benzin-, fegyver- és szögesdrótkészletet... Megszereztük a hatalmat, de meg is kell tartanunk!" A mensevik Joffe megpróbálta felÍ

i pártja nyilatkozatát, de Trocik József: Ezt nem felejthetem! Csak nőttem küzdő napjainkban, mint kövér réten ifjú szálfa nyúlik fel büszkén s elfelejti gyökere útját, a mélységet, mely izmos derekát táplálja. Elnyúltam a biztos jelenben s múlt nem éledt bennem szóra — De most érzem s most felocsúdom: \feqyvea] éve a feszült csendben ertem is dördült az Auróra! ösz van, arcomba köd csapódik, s a tócsák fázón pikkelyeznek — De lelkem forró lázban reszket, szinte lángolva égi, vallja: Dicső október, nem felejtlek! íh*^ IDaílomás a szovjel ifjúságról A föltétlen biztonság érzése, az egyes ember megnyugtató bizonyossága, hogy valóban az állam van érte, nem pedig ő az államért, magyarázza meg a moszkvaiak büszkeségét, amivel „a mi gyárainkéról, „a mi mezőgazdaságunk"-ról, „a mi épületeink"-ről, „a mi színházaink"-ról, „a mi hadseregünk"-ről beszélnek. De, a legbüszkébben mégis „a mi fiatalságunk"ra tekintenek. Valóban, a fiatalság a Szovjetszövetség legnagyobb aktívuma. Amit emberi ' erő csak tehet, minden a fiatalságért történik. Mindenütt számtalan, kitűnően berendezett bölcsődéket és gyermekkerteket találhatunk, az egész óriási birodalmat hihetetlen gyorsasággal sűrűsödő iskolahálózat fonja be, a városokban gyermek-sporttelepek, gyermekmozik, gyermekkávéházak, nagyszerű gyermekszínházak vannak. Az érettebb ifjúságról az egyetemek, az egyes üzemekben és a paraszti kol- * lektív gazdaságokban tar-' tott számtalan tanfolyam s a vörös hadsereg kulturális intézményei gondoskodnak. A Szovjetszövetségben a fiatalság kedvezőbb külső körülmények között nő fel, mint bárhol másutt a világon. A legtöbb levél, amit a Szovjetszövetség határain kívül élő fiatalemberek írnak hozzám, SOS-kiáitás. Nyugat-Európában számtalan fiatalember nem tudja, sem külsőleg, sem belsőleg, hogy hova tartozik és nemcsak hogy semmi reményük kedvükre való munkát kapni, hanem egyáltalán nem remélhetnek munkát. Ily tapasztalatok után mily boldogító érzés azokkal a fiatalokkal találkozni, akik már élvezhették a szovjetnevelés első gyümölcseit, a proletár- vagy paraszti származású fiatal intellektuelekkel. Mily szilárdan, magabizóan, nyugodtan állnak az életben, mennyire egy értelmes egész szerves részeinek érzik magukat! A jövő úgy áll előttük, mint egy szép tájon átvezető nyílegyenes út. Akár gyűléseken szónokolnak, akár egyedül beszélgetnek valakivel, ez a naiv búzgóság, amivel „boldog életük"-et dicsérik, nem színlelt érzelem. Szájukon valóban az bugygyan ki, ami szívüket tölti csordultig tele. Ha például a technikai főiskola egy hallgatónője, aki néhány évvel ezelőtt még gyári munkáslány volt, kijelenti nekem: „Néhány év előtt még egy orosz mondatot sem tudtam értelmesen leírni s most tűrhető németséggel vitatkozhatom önnel egy amerikai autógyár szervezetéről", vagy ha egy falusi lány csillogó örömmel jelenti: „Négy évvel ezelőtt sem írni, sem olvasni nem tudtam, ma pedig Feuchtwangerrel könyveiről beszélgethetek", úgy ez a büszkeség föltétlenül jogosult s a szovjetvilággal és a beszélőnek e világon belüli állásával való oly mély egyetértésből fakad, hogy ez a boldogságérzés átragad • a hallgatóra is. A nyugati államok statisztikái szerint a paraszti vagy munkásszármazású diákok százalékszáma fölöttébb alacsony, amiből szükségszerűen arra kell következtetnünk, hogy a nyugati államokban igen sok tehetséges ember tanulatlanságra van ítélve csak azért, mert szüleiknek nincs pénzük a taníttatásra, másrészt sok tehetségtelent csak azért, mivel szüleik vagyonosak, tanulásra kényszerítenek. Felemelő látvány nézni, hogy a Szovjetszövetségben milliók és milliók, akiknek húsz évvel ezelőtt a legsötétebb tudatlanságban kellett volna tespedniök, most, hogy kitárultak előttünk a kapuk, mily lelkesedéssel tolonganak a műveltség berkeiben. A Szovjetszövetségben nemcsak óriási, eddig kihasználatlanul heverő, természeti kincseket hoztak fel a föld színére, hanem ugyanúgy hatalmas mennyiségű szellemi erőt is felszabadítottak, mely eddig parlagon hevert. A siker itt sem volt kisebb, mint amott. Ezek a proletár- és paraszti tömegek fiatal, még el nem használt agyukkal örvendezve és mohón vetik rá magukat az új tudásanyagra, felhabzsolják, megemésztik s az a frissesség, amivel fiatal tekintetük három ezredév felismeréseit szemléli, amivel ezeknek a felismeréseknek új, váratlan oldalait fedezik fel, hatalmas segítséget jelent az olyan embernek, aki a háború óta szerzett tapasztalatai alapján már kétségbe akart esni az emberi erkölcs jövője felett. (1938) kij nem volt hajlandó megengedni az „elvi vitát". „A vita most az utcán folyik" — kiáltotta. „Mi mindnyájan és elsősorban én, vállaljuk a felelősséget azért, ami történik ..." A frontról, Gatcsinából érkezett katonák szólaltak fel. Az egyik a rohamzászlóalj, a 481. tüzérségi ezred nevében kijelentette: „Ha a katonák a lövészárkokban ezt meghallják, azt fogják kiáltani: ez a mi kormányunk!" Egy peterhofi tisztiiskolás elmondta, hogy ő és két társa nem akartak a szovjetek ellen harcolni. Amikor társai a Téli Palota védelme után viszszatértek, felszólították őt, hogy menjen a Szmolnijba és ajánlja fel szolgálatait az igazi forradalomnak ... Aztán újra Trockij, lelkesen, fáradhatatlanul, parancsokat osztogatva, kérdésekre felelve. „A burzsoázia a munkások, katonák és parasztok ellen még az ördöggel is szövetkezne!" — mondotta. S amikor arról volt szó, hogy az utolsó két napon sok részeg ember volt az utcán: „Nem iszunk, elvtársak! Este nyolc órán túl ne legyen az utcán más, csak akik őrszolgálatot teljesítenek. Az italkészleteket fel kell kutatni, s a szeszes italt meg kell semmisíteni. Aki szeszes italt árul, szigorú büntetéssel sújtjuk..." A Forradalmi Katonai Tanács hivatta a viborgi szekció küldöttségét, majd pedig a Putyilov-gyár küldöttségének tagjait. „Minden legyilkolt forradalmárért öt ellenforradalmárt lövünk agyon!" — mondta Trockij. Vissza a városba. A fényárban úszó dumába csak úgy özönlöttek az emberek. Az alsó csarnokból jajgatás és sírás hallatszott; egy fekete tábla előtt nagy tömeg tolongott, azon volt kifüggesztve az aznapi harcokban elesett tisztiiskolások névsora — jobban mondva azoké, akiket elesettnek hittek, mert később a halottak jórésze épen és sértetlenül felbukkant. .. Fent a Sándor-teremben a Hcnmentő Bizottság ülésezett. Láttuk az arany és vörös vállapos tiszteket, a mensevik és eszer intelektuelek ismert arcát, a régi rezsim bankárainak és diplomatáinak, hivatalnokainak kemény tekintetét és eleganciáját, láttunk jól öltözött hölgyeket... Éppen a telefonos kisasszonyok számoltak be élményeikről. Egyik a másik után lépett az emelvényre — elgyötört arcú lányok, félretapcsott sarkú cipőben, de divatos ruhában, akik örömtől kipirult arccal fogadták a petrográdi „előkelő társaságnak", a tiszteknek, tőkéseknek, nagynevű politikusoknak tapsát. Egyik lány a má>®®®®®®®®®®®®®®@®®®(Í)(S} sik után beszélte el, mit szenvedte a durva proletároktól, és hűségnyilat kozatot tettek minden mellett, ar régi és hatalmas ... A duma megint ülésezett a Miklö; teremben. A polgármester elégedette mondotta el, hogy az ezredek mi szégyenkeznek akcióik miatt; a pr< pagandának már vannak eredményei. Küldöttek jöttek-mentek, s beszáino tak a bolsevikok rémtetteiről, könyi rögtek, hogy mentsék meg a tisztii: kolásokat... „A bolsevikokat — mondotta Truj — erkölcsi erőnkkel fogjuk legyőzi nem szuronyokkal..." Közben a forradalmi fronton a hel; zet nem volt valami rózsás. Az ellensi ágyúkkal felszerelt páncélvonatok közeledett. A szovjet erőknek — n; gyobbrészt vörösgárdistáknak — ne voltak kidolgozott terveik és nem vo tak tisztjeik! A vörösgárdistákh csak ötezer reguláris katona csati kozott. A helyőrség többi része a tis tiiskolások zendülésének elfojtásáv volt elfoglalva, másik része pedig mi mindig tétovázott. Este 10 órakor Lenin beszédet moi dott a helyőrségi ezredek küldötteim gyűlésén, s ezek túlnyomó többségbi a harc mellett foglaltak állást. Ei öttagú katonatanácsot választottak, ez volt a vezérkar; és a kora reggi órákban az ezredek, teljes harci k szültségben kivonultak a kaszárnyál bői... Hazamenet láttam őket, ami végigvonultak a meghódított vár néptelen utcáin, a veteránok egyei letes lépéseivel, feltűzött szuron; nyal... Ugyanakkor a vasutasszövetség f hadiszállásán, lent a Szadovaján, fol a szocialista pártok értekezlete egy kormány megalakítása céljából. Abr movics a mensevik centrum nevéb azt fejtegette, hogy ne legyenek se győztesek, sem legyőzöttek, ami tö tént, legyen a múlté ... Ezzel az ös szes baloldali pártok egyetértette A jobboldali. mensevikek nevében D, a következő fegyverszüneti feltétel ket szabta a bolsevikoknak: A vörö gárdisták tegyék le a fegyvert; a pe rográdi helyőrség kerüljön a dur fennhatósága alá; Kerenszkij csapal ne lőjenek többé és ne tartóztassan le egyetlen embert sem; alakuljon kormány, melyben részt vesznek összes szocialista pártok, a bolsevik kát kivéve. A Szmolnij nevében Rj zanov és Kamenyev kijelentette hogy egy, az összes szocialista párt részvételével alakuló koalíciós kc mány tervét elfogadhatónak tekinti de Dan javaslatai ellen tiltakozna (Folytatjuk) =)®®®®®®®®^®®®®® •A® [ ' " 2l9f

i p< 1 i S j 1 • í f 1

1 íi > f 11 prv ] M ŰJ SZÓ 10 ti 1857. november 7. v