Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-07 / 309. szám, csütörtök

LENIN VAROSABAN • A

ki a Szovjetunió városait járja fajtáknak lüktető, színes keveréke, ami arra kényszerítik, hogy akár egyéb lát- f ?s eljut Leningrádba, annak már annyira jellemző Moszkva nemzetközi nivalói kárára is, a rendelkezésére álló t n-. záros időben ismét és ismét visszatér- ^ jen s egy sarokban csendesen meghúzódva szemlélődjön az emberi szellem örökértékű kincsei között. De egy város kultúráltságát nemcsak ezek az anyagi intézmények adják meg. Végeredményben akárki, egy amerikai milliárdos is felhalmozhat — aminthogy van olyan, aki fel is halmoz — a sok értékes műkincset. Az igazi kultú- J rát 'az ember és a környezet viszonya v jelenti s e tekintetben — Leningrád fy gyakorolja, ennek a városnak a lakói ^ teszik a legmélyebb benyomást. Erde- a mes már csak azért is Leningrádba T utazni, hogy az ember — mondjuk egy J közönséges vasárnap délutánon — lássa f a múzeumokban és a képtárakban a vé- § get nem érő, mégis csendes, halkan, ^ ä béke k&laolitikáia az első városnézés alkalmával 'eltűnik, hogy ez a város sokban küönbözik a többi szovjet várostól. Értlető ez a különbség, mert Leningrád — eredeti nevén Pétervár — nem mint ermészetes település keletkezett valanikor az idők homályában, hanem a szó zoros értelmiben mesterségesen megeremtett város, illetve főváros. A neannyira jellemző Moszkva nemzetközi életére. Aki Leningrádban járt az utóbbi években, mind avval az elhatározással megy haza, hogy amint módját ejtheti, újra visszatér oda. Mert néhány nap bizony édeskevés egy ilyen jellegű város megismerésére. Gyalog kószálni a roppant, igazi orosz távolságok miatt itt is fárasztó, autóbuszon vagy villaA vezérkar palotájának boltíve Leningrádban. Ez alól törtek elö a szemben levő Téli-palota ostromlói. egyed évezreddel ezelőtt alapított Péervár iskolát nyitott: a XIX. század Héjén az Amerikai Egyesült illamok hasonlóképpen mesterséges nódon építették fel a szövetségi fővárost, Washingtont, majd e század olyamán Ausztráliában Camberrát és egújabban az új brazil fővárost. moson meg minden csak elsuhan: a sok kilométer hosszú Nyevszkij-sugárút, a T éli-palota nemes arányai, a volt vezérkar mérhetetlen hosszú homlokzata, a tengernagyi hivatal jellegzetes tűtornya, a Sándor-oszlop, amit egyetlen gránitdarabból faragtak a Napoleon m„„„ r nin-nHňiňt m. fölötti győzelem emlékére, II. Katalin szinte áhítatosan viselkedő tömeget — ä katonákat, diákokat, munkásokat, gyer- J mekeket, idegeneket — amint a vezetők t magyarázatát hallgatva szinte szívják $ magukba az emberi szépség, tudás és fy képesség benyomásait. Nem tudom, A van-e szebb, gazdagabb múzeum a vi- Y lágon, mint az Ermitázs, de a nézőkö- Y zönsége kétségkívül a legkultiváltabb, 9 amilyennel eddig találkoztam. fy De a szovjet valóság megértésének is $ egyik kulcsvárosa Leningrád. 1924 ja- ^ nuár 26-án, két nappal Lenin halála a után változtatták meg a város lakossá- T gának kívánságára az addigi Péter- • várról Leningrádra a város nevét. Nem & szükséges, hogy az ember a Szovjetunió § és a kommunista párt történelmének a különösebb ismerője legyen, hogy a vá- T rosban járva lépten-nyomon ne talál- f kőzzék számtalanszor hallott történelmi 9 nevekkel, épületekkel, szobrokkal, em- 9 lékekkel. A szálloda ablakából kitekint- A ve a Nyevszkij-sugárúton az <f.z ismert Y hely ötlik az ember szemébe, ahol 1917 ' júliusában a Kerenszkij-kormány lövetett a tüntető dolgozókba. Majd — természetesen — a Téli-palota felé vándorolva áthaladunk a vezérkar félküométer hosszú épületének közepén lévő közismert boltív alatt, ahonnan 1917 . november 7-én elindult a dolgozó 4 emberiség rohamcsapata az abszolutizmus, az önkény, a reakció és a kizsákmányolás jelképének, a Téli-palotának az elfoglalására. A két épület közötti hatalmas téren a világtörténelmi események árnyékában szinte törpének $ árosulás nagy tisztelője „közelebb karta vinni hatalmas birodalmát Nyuat-Európához, ki akarta tárni az ajtóat a kialakuló tőkés társadalom hatása lőtt". Kereskedelmet akart folytatni lyugattal, ezért építette a Finn-öböl első sarkában, ott, ahol a hatalmas léva folyó a tengerbe torkollik, a mosaras, iszapos, lápos területen az új árost. Aki ma járja Leningrád nyílegyenes, lérnöki rajzolóasztalon megtervezett teáit, kóborol a Néva öt ága és számilan csatornája által alkotott tizenhét ziget hidjai és rakpartjai között, szemílődve nézegeti a számtalan park sendes sétányait és nagyszerű szoboríszeit — ma is minduntalan érzi, hogy város fejlődésében mit sem bíztak az sztönös fejlődésre, a vak véletlenre, eningrádban a házak mdgassága glyenletes, nincsenek se putrik, se felökarcolók, s a városképből, ha az emer valami toronyból nézi, a tűvékonyágú vagy hagymaalakú templomtor•yokon kívül más semmi sem emelkedik •i. Leningrád Európa egyik legegyséesebb városképét nyújtja, ahol még a igmodernebb építészet is gondosan alalmazkodik a város harmonikus jelegéhez. A másik alapvonása ennek a Néva•arti Velencének kulturális jellege. I szovjet városokban máshol is szem1 el láthatóan jobban uralkodnak a kulúrtényezök, mint a tőkés Nyugat váosaiban, ahol mindent, tehát a kultúrntézményeket is háttérbe szorítja a •ereskedelmi jelleg. De az, hogy Leningrád a szellem, a kutatás, a művelődés s a művészetek városa, minden más zovjet városnál jobban meglátszik gész arculatán. Fokozza a városnak említett urbá1 us és kultúrált jellegét az o körülmény s, hogy nincsen sűrűn lakott „mögöttes erülete", mint a legtöbb milliós nagy'árosnak. Szinte szigetszerűen emelkelik ki — a kiemelkedést csak képlet een értve, mert a város s egész körlyéke sima lapály — a tenger és a zárazföld tőzeges, jóformán lakatlan erületéből. Leningrádban — bár sok i várost néző, messzi vidékekről és orzágokból érkező idegen — mégis liányzik a nemzeteknek, sőt az embertemplomával, a Szmolnij nyugodt, klasszikus oszlopsora, a hidakban majd ben, a Péter Pál-erőd, a reakció egykori ^ föfészke és a szabadságért küzdők börJellegzetes utcarészlet Leningrádban. A várost számtalan csatorna szeli át Stockholmra, majd pedig Velencére emlékeztető tömkelege, a volt főurak palotái és a nagypolgárság egykori luxusvillái, a rakpartok, terek, ligetek, kertek arányos váltakozása, a modern, egészen új városrészek tömkelege — mindez már egyszeri benyomásra is visszacsábítja az átfutó idegent. De még nehezebb Leningrádtól elválni annak, aki belekukkant a múzeumok, képtárak, könyvtárak, műemlékek roppant gazdagságába és változatosságába, aki betéved — s ha Leningrádban van, már hogyne tévedne be — az Ermitázs négy hatalmas palotájának, köztük a Téli-palota négyszáz szobájának is igazán egyedülálló gyűjteményeibe. A két millió darab műkincs: festmények, szobrok, műtárgyak, az emberi kultúra minden korszakából és minden területéről a futó szemlélőt lenyűgözik és töne. Jobbra tőle az Auróra-cirkáló ismert körvonalai, homlokán az ágyú, amelynek lövése az emberiség új korszakának kezdetét jelezte. Mindez, a nagy idők nagy eseményeinek minden megmaradt okmánya és képe összesűrűsödve tárul a szemlélő elé Lenin Néva-parti hatalmas múzeumában, ahol egyaránt össze vannak gyűjtve az emberiség e nagy fároszának életére vonatkozó mindennapi adatok és világtörténelmi okmányok. Lenin leningrádi múzeumának termeit kell járni, hogy az ember alapjaiban értse meg a kor döntő történelmi eseményeinek mozgatórúgóit, lefolyásának megnyilvánulásait, belső összefüggéseit. Viszont aki így nyílt, fogékony lélekkel végigjárja Leningrád emlékeit, nem feledkezik meg az ott nyert benyomásokról soha. SZŐKE LŐRINC^ egyven esztendővel ezelőtt a világ egyhatodán a proletariátus a történelemben először ragadta magához egy hatalmas országban" a politikai hatalmat és megalakította a munkások és a parasztok kormányát. Ezzel — amint Lenin előre látta — áttörte a világimperializmus frontját és lerakta egy új, szocialista társadalom alapjait. Ez az új államtípus egy borzalmas világháború közepette, de a béke jegyében született meg. A békéért való harc vörös fonálként húzódik végig a Szovjetunió égész, immár negyven esztendős történelmén. Mindjárt a forradalom másnapján, november 8-án a földről szóló dekrétum mellett az új munkás- és parasztkormány kiadta a békéről szóló dekrétumot is, amelyben valamennyi hadviselő nemzetnek és kormányaiknak javasolja, hogy az igazságos, demokratikus békéről azonnal kezdjenek tárgyalásokat, amelynek — a szovjet kormány nézete szerint — annexió és hadikárpótlás nélküli békénak kell lennie ...". Hogy a dolgozók kormánya — bár az imperialista hatalmak részéről rideg és dühös elutasításban részesült — a béked"krétumban foglaltakat nem tekintette írott malasztnak, hanem a népnek megígért békét még igen súlyos áldozatok árán is meghozta, bizonyítja, hogy • már 1918-ban március 1 -én aláírta a linn kormánnyal ,,a barátság és testvériség megerősítéséről" szóló szerződést, majd március lö-én az imperialista Németország minden zsarolása ellenére a Breszt-Litovszk-i békét. Mert bizony alig hallgattak el a csatatereken a fegyverek, a győztes imperialista államok a Szovjetunió megtámadására készültek. Foch francia marsall, a szövetségesek hadseregének főparancsnoka kétmilliós intervenciós hadsereg felállítását követelte, amellyel — mint ígérte — „az 1919. év végéig véget vet a bolsevizmusnak a világon."Négy nehéz éven át dúlt a szovjet hazában tizennégy tőkés állam intervenciós hadjárata, amelyhez tizenötödiknek a mindennél veszélyesebb belső reakció polgárháborúja, csatlakozott. Ugyanakkor a tőkés világ áttörhetetlen — vagy legalább is áttörhetetlennek látszó — gazdasági blokáddal vette körül a proletariátus államát. Mindennek ellenére, a mérhetetlen nehézségek és véráldozatok ellenére a szovjet kormány még az intervenció és a polgárháború éveiben is tovább folytatta a következetes békepolitikát. 1920-ban aláírták Észtországgal, majd Lettországgal, Litvániával és Finnországgal a béikeszerződéseket. udjuk, hogy 1922 végére eltűnt az utolsó intervenciós, illetve fehérgárdista katona is a szovjet állam területéről. De már közben is Len':n eszméi alapján és közvetlen vezetésével megindult a harc az újtípusú állam nemzetközi elismertetéséért, a fojtogató gazdasági blokád áttöréséért. Mindez nem volt könnyű feladat. Az imperialista államok katonai beavatkozásuk csődje után következetesen arra törekedtek, hogy éppen e lenini programnak a megvalósítását megakadályozzák. Mint hirdették. „cordon sanitaire"-vel, vagyis a bolsevizmus „megmételyező" hatását, továbbterjedését megakadályozandó államövezettel akarták körülvenni a Szovjetuniót. Ennek ellenére a szovjet külpolitika megtalálta az imoerialista érdekek támasztotta réseket a kapitalista orszáqok között és már 1921-ben tizennégy tőkés orszáogal folytatott kereskedelmet. Ugyanebben az évben megkötötte a polgári forradalmat megvalósító Törökországgal is a békeszerződést és 1922-ben, a rapallói konferencia után először Németorszáq, maid utána sorban egyik kapitalista állam a másik után kényszerült elismerni „de facto et de jure" — ténylegesen és jogilag — a Szovjetuniót. A pusztító kapitalista világválság hatására számos tőkés állam burzsoáziája a fasizmusban látta az egyedüli védelmet az egyre jobban fokozódó forradalmi veszély eilen. A nemzetközi fasizmus nemcsak az egves országok dolgozóinak szervezeteit igyekezett szétzúzni, hanem ugyanakkor a nemzetközi proletariátus fő támaszának, a szovjet állam megsemmisítésének jelszavát is zászlójára tűzte. Ebben megegyezett azoknak az államoknak a reakciós köreivel is, ahol a tőke osztályuralmát még demokratikus fr^Tiqokkal palástolták. Szovjetunió következetes békepoütikáia elérte azt hogy a második világháború kitörését — a Ú Kína elleni japán támadás, az Abeszszínia elleni olasz agresszió, a spanyol népi erők elleni nemzetközi öszszeesküvés, Ausztriának, Csehszlovákiának Hitler által való lerohanása ellenére — ha megakadályozni nem is tudta, de lényegesen elodázta. De a második világháború egész vérzivatara folyamán a Szovjetunió külpolitikája minden intézkedésben és tettében már a jövő békéjét, annak megszervezését tartotta szem előtt. Elég, ha arra a közismert tényre utalunk, hogy a Szovjetunió már 1641. július 18-án elismerte az emigrációban levő csehszlovák kormányt és kijelentette, hogy a müncheni egyezményt semmisnek tekinti. Másfél esztendő múlva, 1943. december 12-én Moszkvában aláírták a szovjet-csehszlovák barátsági szerződést, amely azután alapja lett a felszabadulás utáni új csehszlovák állam és a Szovjetunió kölcsönös viszonyának. De hatékonyan és messze előrelátóan részt vett a Szovjetunió az államok új nemzetközi szervezetének, az Egyesült Nemzetek Szervezetinek megalakításában és alapelveinek kidolgozásában is. Az európai fasizmus veresége után megtartott potsdami konferencia már az európai béke jövő megszervezésésének alapelveit szögezte le. Nem a Szovjetunión múlott, hogy a három imperialista nyugati nagyhatalom ennek az egyezménynek Németországra vonatkozó minden békés rendelkezését felrúgta és az általa megszállt területeken rendszeresen újabb háború tűzfészkét építette ki. A béke ügyét szolgálta a népi demokratikus államok keletkezése Európában és Ázsiában, amelyeknek szoszociaüsta építését a Szovjetunió oly hathatósan támogatta. A döntő esemény azonban a világ béketáborának háború utáni megerősödésében a kínai nép történelmi -győzelme volt a reakció belső és külső erői felett. Igaz, ugyanakkor a másik oldalon, a kapitalista táborban is egy állam lényegesen megerősödött. Imperialista versenytársai hatalmának romjain a nemzetközi monopóliumok szolgálatában álló amerikai kormány nyíltan bejelentette igényét a világuralomra s ennek megvalósításában legnagyobb ellenfelének a békés együttélést és a Szovjetuniót látta. Világuralmi tervei megvalósításának alapjául az atomzsarolás. politikája szolgált, amelynek védelme alatt a föld negyven államában épített ki haditámaszpontokat és felvonulási vonalakat a Szovjetunió és az egész szocialista tábor ellen. Tudjuk, a Szovjetunió hamarosan széjjelzúzta az atommonopólium legendáját, megakadályozta a koreai és vietnami intervenciós háborúk továbbterjedését, sőt a legfőbb imperialista hatalmakat arra kényszerítette, hogy a hideaháború meoszüntetése ügyében leüljenek a tárgyaló asztalhoz. M

ár úgy látszott, hogy ez a következetes békepolitika a közeljövőben meghozza a két világrendszer békés együttélésének lehetőségét és így huzamosabb időre biztosítja a világ békéjét. A reakciós erők azonban összefogtak és 1956. őszén hármas támadást indítottak a világ kialakuló békéje ellen. Az egyik támadásnak a múlt év őszén az volt a célja, hogy a Magyar Népköztársaságot a szocialista országok családjából kiragadják és ott a szocia'izmust fokozatosan felszámolják. A másik támadás — mint imperialista ellentét — a Közép-Keleten, Egyiptom ellen zajlott le s hátterében a nagy olajmonopóliumok versengése húzódott meg a kőolaj-lelőhelyekért és a szállítási útvonalakért. Ugyanakkor a reakció általános ideológiái támadást indított a forradalmi kommunista és munkáspártok egységének megbontása céljából, hogy így a szocialista országokat meggyöngítsék és saját forradalmi munkáspártjaik tevékenyséaét megnehezítsék. A reakció általános támadásba ment át a hidegháború felélesztéséért és a béke ellen. De ugyanerre az időre esik a szocialista tábor nagy ideológiai megerősödése is. amely a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongr-eszszusán zajlott le. Az itt megvitatott eszmék és az itt hozott határozatok óriási mértékben hozzájárulnak a béke és a haladás erőinek ideolóaiai tisztázásához és ahhoz, hogy a viláa békeerői egyre eredményesebben tudják megvalósítani — minden ellenséqes mesterkedés ellenére — az eqész emberiséq legfőbb célját: a békés eqyüttélést. ÜJ SZÔ 0 -tr 1957. november 7.