Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-07 / 309. szám, csütörtök

Vlagyimir Majakovszkij: I Olykor fegyver koppan a folyosó kövén, i Lenin <* már végigment észrevétlen a Szmolnij kanyargó emberközén. A népet ma már Iljics viszi harcba az arca új, különös. Iljicsé ez? Mint élezett borotvapenge karca, a katonák kiáltó szava éles. S ebben a célhoz ért acél-viharban < Iljics, ^íintha most ébredt volna fel; < megy, megáll, hátán összefonva karja, hunyorog, de átfog mindent a szemeivel, i Rápillant egy borzos, i rongyos katonára, f pontosan ^ céloz éles tekintete: a katona beszél, s Iljics a szívét látja | a szó-lepel mögött, nézi, i a lélek integet.

1 f Én tudtam, V hogy ő mindent tudva vad, j hogy meghallja ezer mérföldön át: 4 a front jajszavát, f a letiport falut, i a Putyilov- és Nobel-müvek # akaratát.' # Hatalmas fejében száz tartomány # világlott,, nyüzsögött 4 vagy másfél milliárd f ember, t egy éjszaka f megmérte t az egész világot, \ S reggel: J „Mindenkihez!" a Hallgassátok! j Frontkatonák, } kikre vér rakott pecsétet! i Százfajta rabok, t százféle rabságok! f Or-megtiporta, kavargó cselédek!? Minden hatalmat a szovjetek i kezébe!

i A parasztoknak földet! f A népeknek — békét! i És kenyeret az éhezőknek! » Hidas Antal fordítása (részlet) i Lenin útban Pétervárba, iahová 1917. október 20-án Finnországból illegálisan visszatért P. Vasziljev rajza \ Lenin, Gorkij és Krupszkája sakkozás közben Gorkiban, 1922. szeptemberében Mintha csak tegnap lett volna, hogy kirándultam a Moszkvától délre, mintegy harminc kilométernyire fekvő kedves kis orosz faluba — Gorkiba. Az erdei park szélén áll a kastély, Vlagyimir Iljics Lenin utolsó tartózkodási helye. Ma múieum. Ide vezet a hatalmas fák övezte ösvénnyel szegélyezett út, melyen annyiszor sétált végig. lágyan süppedő hóban bukdácsolunk a kertben. Lenin itt felállított életnagyságú szobrán is annyi a hó, hogy arcvonásai jóformán ki sem vehetők. A házban minden azt igazolja, hogy milyen egyszerűen, emberien élt, hogyan dolgozott Vlagyimir Iljics utolsó éveiben. A látogató megsejti, megérzi mindazt, amit egyetlen könyvből sem tudhat meg, és az élményszerű benyomásoknak feltétlenül a hatása alá kerül. A kastély végtelenül egyszerű berendezéséről ítélve senki sem hinné, hogy itt születtek a gazdasági nehézségek leküzdésére, a szovjet hatalom megszilárdítására irányuló és más hasonló igen fontos határozatok. A falakon családi képek. Mindegyikük középpontjában Vlagyimir Iljics, munka közben, vagy a kertben a padon olvasva, lyakran legközelebbi munkatársaival barátságos beszélgetés közben. Lenin legnagyobb földi vagyona a könyvtára volt. Elárulja gazdája érdeklődését a tudomány minden ága iránt, a filozófiától a politikán keresztül a közgazdaságig. A könyveken látszik, hogy gyakran és sokat lapozgatták őket, Itt, ebben a helyiségben írta Lenin „A proletárforradalom és a renegát Kautský" című művének jórészét, sőt az ellenzéki csoportokról tárgyaló „Válság a pártban" című cikkét is. Vlagyimir Iljics akkori határozott fellépésével leverte az ellenzéket, megszilárdította a pártot és új gazdasági politikát hirdetett. A NEP felélénkítette a gazdasági életet. Az üvegszekrényekben őrzött ajándékok arról beszélnek, mennyire szerette, tisztelte a nép a jogaiért, jólétéért 'fáradhatatlanul harcoló nagy embert, akihez mindenkinek szabad bejárása volt. Szívesen elbeszélgetett az egyszerű emberekkel, akik tanácsért, egy-egy jó szóért fordultak hozzá és sohasem csalódtak benne, mert amire szükségük volt, mindig megkapták. Azt mondogatták róla: „Egyszerű, mint az igazság!" Az első szocialista állam alapítója az embereken kívül a természetet is igen szerette. A télikertben a délinövények, a pálmák, amelyeket még Krupszkája gondozgatott, mind megvannak. Semmt sem változott a gazda távozása óta, ha csak az nem, hogy a növények megerősödtek, meglombosodtak. Itt őrzik egyszerű, sokat hordott rubaskáját — amelyet, míg csak ágynak nem dőlt, oly szívesen viselt — a fényképekről oly jól ismert sapkát, fűzős cipőjét, az olcsó kis bundát, sőt a falubeliek ajándékát: vadászcsizmáját is. Karácsonykor ide hívta meg a falu gyermekeit, hogy megajándékozza őket a kivilágított karácsonyfa alatt és filmeket mutasson be nekik. Mennyire szerette a gyermekeket, hogy tudott örülni az ő örömüknek! Hálószobájában vaságy, kisasztal, néhány szék, szekrény és egy karosszékhez támasztott bot. Éjjeliszekrényén nyitott könyv, szemüveg és néhány orvosságos üveg. Mintha csak kiment volna, hogy pár perc múlva visszatérjen. Itt üldögélt mellette hűséges élettársa Krupszkája éjszakákon keresztül, még a lélegzetét is figyelve. Itt olvasott fel neki Gorkij műveiből az utolsó na pon is. A naptár is változatlanul a helyén van, mintha csak elfelejtették volna leszakítani az elmúlt napokat. Míg egészségi állapota megengedte, gyakran szólították Moszkvába az államügyek. A kastély tövében elhelyezett autó sokszor tűnt fel az országúton, hogy gazdáját' fontos tárgyalások színhelyére röpítse. A sétakocsizás vagy a közeli tavon a csónakázás is kedvenc szórakozásai közé tartozott, hiszen úgy szerette a vidéket, a szép orosz tájat! Lenin 1923 tavaszán választotta Gorkit állandó lakhelyéül, amikor gyenge egészsége megkövetelte a feltétlen nyugalmat, amit sajnos, csak rövid ideig, 1924. január 21-én bekövetkezett halálig élvezhetett. Agyvérzés végzett vele. A hír megrendítette az egész világot. Meghalt a munkásosztály tanítója, szervezője és vezetője, a forradalom lángelméje, az első szocialista állam megalapítója. De eszméje él és élni fog örökké! Ez élteti, táplálja a dolgozó népet az egész világon. Lenin élt Lenin él Lenin élni fog Az idősebb nemzedék tagjaitól évrőí évre egyre gyakrabban kérdezik: „Volt-e alkalmuk látni Lenint?" S a kérdezett nem képes elfojtani a kitörő öröm érzését, amikor így válaszolhat: „Igen, voR szerencsém látni őt." És akkor az első kérdést további követi: „Hol látta Lenint? Mikor?" „Vlagyimir Lenin, a világ legnagyobb, igaz embere meghalt." — ei szavakkal fejezte ki Gorkij a nép, az emberiség mély gyászát Lenin halálának napjaiban. „A világ legnagyobb, igaz embere." Ez a gondolat hatja át e sorok íróját is, aki az élettől abban a szerencsében részesült, hogy láthatta egyszer Lenint. A politikai osztály Moszkvába küldött bennünket a Kommintern második kongresszusára. A Nagy Kremlpalota András-termében a Komintern II. kongresszusának küldöttei a gyarmati kérdést vitatták. A szónoki emelvényen feltűnt Iljics milliók előtt ismert jellegzetes feje. Egy pillanatig végignézett a több száz küldöttől zsúfolt termen. Különös csend honolt. Az ilyen csend azt bizonyítja, hogy a hallgatók különösen nagy tisztelettel viseltetnek a szónok iránt. Lenin nem tartott szünetet és nem gesztikulált, mint általában a szónokok. Logikája most, az egyetlen aM kalomkor is, amikor láthattam őt, lenyűgözött. Lenin egyetlen frázist sem használt, de mindenkinek emlékezetében marad a lényege annak, amit mondott, mert a lenini gondolat világossága, a lenini szavak igazsága megigézte a hallgatókat. így csak az beszélhetett, aki mélyen hitt szavai igazságában. Elég volt egyszer hallani Lenint, hogy megértse az ember, miért követi öt a nép. Azok közül, akik akkor jelen voltak a Kreml-palotában, még sokan élnek és igazolják A. M. Gorkij szavait: „Szellemének és akaratának követői oly sikeresen dolgoznak, ahogyan még senki más soha és sehol a világon nem dolgozott." A nagy orosz író, aki 12 évvel élte túl barátját és tanítóját, ezt írta: „Ha az ellene irányuló gyűlölet felhője, a neve körül terjesztett hazugságok és rágalmak kcdfelhője még sűrűbb lenne, — az sem számítana: nincs olyan erő, mely elhomályosíthatná annak a fáklyának fényét, melyet Lenin emelt magasra a fejvesztett világ nyomasztó sötétségében." Lenin Gorkiban gyakran összejött és szívesen munkásokkal és parasztokkal. beszélgetett ÜJ SZÔ 7 ti 1957. november 13.