Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)
1957-11-07 / 309. szám, csütörtök
L Négy évtizeden át fénylőén ragyogott a világ dolgozói előtt a Nagy Október példája. Harcra buzdító, a győzelem reményével eltöltő példa az elnyomott népek, nemzetek előtt. Október példája nyomán robbant szét a nemzetek osztrák-magyar börtöne, Október nyomán alakult meg a Csehszlovák Köztársaság, és a győztes forradalom, a Szovjetunió óriási sikerei ihlették hazánk >. dolgozóinak a burzsoázia elleni küzdelmét a további évek sc-rán. Sokat köszönhetünk Októbernek: szabadságunkat, a szocialista építésben elért sikereinket, népünk boldog életét. Negyven esztendeje ezen a napon indult döntő küzdelemre a bolsevik párt-vezette orosz munkásosztály a szegény parasztsággal szövetkezve, hogy lerázza magáról a burzsoázia átkos uralmát, véget vessen a gyilkos háborúnak, békét hozzon az emberiségnek, a gyárat a munkások, s a földet a parasztok kezépe adja. Az orosz forradalmárok oldalán más népek fiai is fegyvert ragadták a forradalom győzelméért. Közülük sokan itt élnek közöttünk, mint a nagy idők szemtanúi. Idézzünk emlékeikből, elevenítsük fel a dicső múltat. <Dolg a/e Pa' í ovo ROMísszarja Ott, ahol a Duna keblére öleli a Vágót, ahol holdvilágos éjjeleken még ma is halászlegények evezőcsapása veri fel a csendet, a komáromi járás észak-keleti szögletében terül el Szlovákia legnagyobb földmüvesszövetkezete, a gútai szövetkezet. Ebben a szövetkezetben mint éjjeli őr védi a közös vagyont a 67 éves Vajda Ferenc bácsi, akit mindenki csatk Dolgaje Palovo komisszárjának nevez. Megsárgult leveleket, fakult fényképeket, apró emléktárgyakat kotorászott elő s rakott elém lakásában az egykori partizán. S beszélt az elmúlt évtizedek napjairól, arról, hogyan lett egy szegény magyar szolgagyerekből Dolgaje Palovo szeretett komisszárja. Vajda Ferenc életének első harmada semmiben sem különbözik ezer és ezer kortársának életfolyásától. Kilenc testvére volt, születésétől fogva zsellérek koldussorsa várt rája. Tizennyolc éves korában a császár katonája lett s pár hónap múlva már a lövészárokban dermesztette csontját a kegyetlen orosz szél. Az Ingrod-i véres csata után századából megmaradt negyven társával együtt fogságba esett. 1916 áprilisában a tomszki táborba került, s inn':n Dolgaje Paiovóba mezőgazdasági munkára. Tizenhat esztendeig lett aztán új hazája az egykori szolgalegénynek ez a kis szibériai falu. A nagy eseményekbe akkor kapcsolódott be Vajda Ferenc, arňikor vérbefulladt Kalcsugin bányászainak hősi felkelése. Novpnyikolaj és Kalcsugin között titkos összeköttetés állt már akkor fent, egyidőre volt megtervezve mindkét helyen a felkelés. Novonyikolajon azonban árulás miatt lehetetlenné vált a felkelés, a biztosító csapatok elvágták a telefonvonalat, s mikor a .semmiről .sem tudó kalcsuginiak a megbeszélt időben fellázadtak, az előre odavezényelt ellenforradalmárok halomra mészárolták őket. Néhányan tudtak csupán megmenekülni, ezek alakították az első ottani partizán csapatokat, táborhelyüket kitűnően leplezte az áthatolhatatlan közeli tajga, éleiemihel pedig ellátta őket a nép. Az első időkben mint hír és üzenetközvetítő tartott fent érintkezést a partizánokkal Vajda Ferenc, hónapokig mint juhászpásztor ezért hajtotta juhait a tajga előerdői mellé, később, amikor a falu kulákjainak szemében nagyon gyanús lett már (egyszer el is fogták és csak hajszálon múlott az élete), maga is a tajga hősei közé állt. 1932. november 20-án búcsúzott el Dolgaje Palovo vasútállomásán a helybeli lakosoktól Vajda Ferenc. Könnyes szemmel indult haza azon emberek köréből, akikkel sok éven át jóbanrosszban együtt volt. Nyolc éve volt már akkor a falu szovjetjének elnöke. Megbecsülték, szerették áz ottaniak. A honvágy azonban hazavonzotta. A szovjet emberektől megtanulta, hogy az ember nem lehet addig boldog, amíg népe szabad életet nem él. Neumann János 3 M L E K E Z E S Csehszlovákiában is élnek olyanok, akik aktív részvevői voltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. A legtöbbjük már öreg nyugdíjas. Vannak azonban még olyanok, akik ma is részt vesznek hazánk szocialista építésében. Ilyen például Olyhava József elvtárs, a Kassai Városi Nemzeti Bizottság karbantartó lakatosműhelyének mestere. A hatvan éves Olyhava elvtársat munkahelyén kerestük fel. Kérdésünkre, hogyan élte át a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, többek között elmondta, hogy a kapitalizmus elleni harcot már a háború előtt, mint a kassai Vasas-szervezet tagja megismerte a hazai munkásmozgalomban. Az orosz hadifogságban egy kórház építésén (az Onyega-tó közelében) megismerkedett egy Boriszov nevű forradalmárral. Hosszabb ismeretségük után ez a forradalmár megbízta őt, menjen Pétervárra, jelentkezzék ott egy mozdonyvezetőnél. Elment a megadott címre, ahol röplapokat kapott, amit a hadifoglyok és az internáltak táborába kellett vinnie. Ezt az utat négyszer tette meg sikeresen. Olyhava elvtársnak tehát már a forradalom előtt kapcsolata volt az orosz munkásmozgalommal. A februári forradalom után Boriszovval Pétervárra ment, s a Logyejnokole nevű vasúti javítóműhelyben kazánkovácsi minőségben helyezkedett el. A javítóműhelyben összebarátkozott egy Kari Karlovics Zenisz lett nemzetiségű szervezett munkással, aki által szorosabb kapcsolatba került a bolsevikokkal. Az emlékezetes októberi napokban hetedmagával éppen egy gyűlésre ment. A pétervári munkások, katonák harcias forradalmi hangulata Olyhava elvtársat is magával. ragadta. Fegyvert kért, aztán előbb a Palota-téren állt őrséget, majd a Szmolnij palotához osztották be ugyancsak őrségre. Ott látta először Lenint, aki míg őrségen állt, többször elment mellette a palota folyosóján. Olyhava elvtárs később egy Geska Szender nevű tengerésszel Omszkba ment agitálni a hadifoglyok közé. Munkájuk nyomán Ligeti és Rabinovics nevű fogolytisztek vezetésével nagyobb katonai egységek alakultak. Omszkban kolcsakisták fogságába került. A katalaszkai börtönbe zárták. — 1919 augusztusában — idézte emlékeit többek között Olyhava elvtárs — egy orosz katonával sikerült megszöknünk a kolcsakisták fogságából. Tizenhét napig bujkáltam az erdőben, majd visszatérteim Novonyikiolajszkba. Ott bevártam a vörös hadsereget. Jelentkeztem a parancsnokságon, ahol összetalálkoztam egy Ozol nevű régi ismerősömmel, aki ajánlólevéllel az omszki forradalmi bizottság elnökéhez, Szmirnovhoz küldött. Sziminnov utasítására Novonyikolajszkba mentem, ahol 1921-ig a Cseka járási megbízottja voltam. 1921-ben visszatértem Kassára. Száraz József S vätý Jur főutcáján a Jednota egyemeletes épületének egyik lakásában apró, barátságosan berendezett szobában beszélgetünk Szarvasi Bélával, a helyi pártbizottság tagjával. Elfutottak felette az évek, hátát lassan meggörnyeszti az idő. Az öregkorral járó betegségek sem kerülték el. Egészségéi megtörhette a hatvanöt év küzdelme, akaratát azonban nem. A negyven év előtti dicső idők, az 1917-es forradalmi év Szarvasi Bélát is, mint oly sok osztrák -magyar katonaruhába bújtatott honfitársát, Oroszországban érte. Még az 1915ös év februárjában esett fogságba Sztarij Sambolnál, mint a Przemysl felszabadítására küldött segédcsapatok katonája A hadifogság éveiben egész Tobolszkig elkerült, s alkalma volt meglátnia azokat a cári börtönöket, ahol a politikai foglyok sínylődtek rettenetes helyzetben, földalatti kazamatákban, sokan közülük bilincsbe verve. Szamarában és Tobolszkban Szarvasi elvtársnak lehetősége nyílt megismerkednie az orosz forradalmárokkal. Illegálisan terjesztett röpiratokhoz, broEMLÉKEK NYOMÁN súrúkhoz jutott általuk. Közkézen forgott például az 1912-es prágai pártkongresszus anyagának kivonata. 1917 elején, a februári forradalom idején Szamarában egy Lepis nevű sokgyermekes fémmunkásnál, illegálisan dolgozó forradalmárnál lakott. Ö ismertette meg Lenin nevével s a bolsevik párt harcának célkitűzéseivel. 4 szamarai munkások körében akkor már nagyon erős forradalmi hangulat volt. Óriási bizalommal tekintettek Leninre és a bolsevik pártra. Lenin áprilisi téziseit nagy örömmel fogadták. A forradalmi szellem egyre mélyebb gyökereket eresztett. Áz Októberi Forradalom győzelmének híre, a Téli Palota elfoglalása leírhatatlan lelkesedést keltett' a szamarai munkások, forradalmárok körében. Több ezer forradalmárt fegyvereztek fel. Ezekben az időkben azonban egyes csoportoknak, köztük például az anarchistáknak is sikerűit fegyvereket szerezniök. Ezeknek több száz hadifoglyot sikerült maguk számára megnyerniök és felfegyverezniük. Szarvasi Béla jelentős feladatot teljesített akkor, amikor az anarchistákhoz csatlakozott hadifoglyokat az orosz forradalom számára megnyerte. Negyven év emlékeiben kutatva megelevenednek a múlt nagy napjainak, a nehéz harcoknak évei. Szarvasi Béla, a vörös gárda volt komisszáriusa fegyverrel és szervező munkával harcolt a forradalom ellenségei ellen. A homlokán és a lábán a mély forradás a kazányi győztes áttörés harcának emléke. Győztes csatákról, viszszavonulásokról, diadalmas előretörésekről beszél a forradalmi harcok szemtanúja. Szavai nyomán magunk előtt látjuk a hősi idők harcosait, bátor katonákat, haláltmegvető forradalmárokat, orosz férfiakat, nőket, akik fegyverrel a kezükben szembeszálltak a Nagy Október vívmányai ellen törő ellenséggel és dicső küzdelemben győzelemre vitték az Októberi Forradalom ügyét. Tfz idén, csaknem négy évtized után a párt régi tagjainak küldöttségével Szarvasi elvtárs is a Szovjetunióban járt. Óriási élményekkel gazdagodva tért vissza a háromhetes látogatásról. Az a hatalmas fejlődés, amelyet a Szovjetunióban láttak, az a szeretet és megbecsülés, amellyel a szovjet dolgozók fogadták a csehszlovák küldöttséget, az az óriási lelkesedés, amely a szovjet embereket nagy terveik megvalósítására serkenti, felejthetetlen benyomást tett rá. Búcsúzás előtt Szarvasi elvtárs gondosan becsomagolt apró tárgyat vesz elő a szekrényből. — Az egyik moszkvai iskola pionírjai körében kedves délutánt töltöttünk — mondja. Búcsúzásnál a szovjet pionírok megajándékozták a küldöttség tagjait a nyakukban viselt pionírkendövei. Az autóbusz indulása előtt egy kis diák felugrott a lépcsőre és kezembe nyomta ezt a szobrocskát azon szavak kíséretében, hogy vigyen magammal emlékbe, mert ez a szovjet katonát, a béke katonáját ábrázolja. Gál László A FORRADALMÁR VÄGVECSÉN az egyik utca végén lécből tákolt, kivénhedt kerítés mögött fehérre meszelt. kisablakos, öreg házikó szerénykedik. Tetejét gazdagon párnázza a moha, imittamott már be is horpadt, megrokkantak a szú rágta szarufák. A házikó apró ablakszemeivel szerényen rácsodálkozik a körülötte épülő új világra. Itt lakik Buzma János feleségével harcos társával, elvtársával. Öregek már ők is, akár csak a bemohosodott háztető vagy az udvar sarkában gubbasztó szilvafa. Buzma János a hetvenharmadikat, párja a hetvennegyedik évet hagyja rövidesen maga mögött. A konyhában vetett ágy. Csíkoshuzatú, hasas • dunna alatt fekszik Buzmáné. Beteg. Arca ráncos, tekintete kicsit csodálkozó. Ágya mellett színevesztett karosszéken ül a gazda, Buzma János. Rajta kevésbé látszik a kor. Arca piros, tekintete is fiatalos. Szavából is hiányzik az öregség reszketegsége. — Itt lakunk ... szerényen, szerényen — mondja mosolyogva. Csak az asszony ne volna beteg, nem volna itt semmi baj... Már napok óta gyengélkedik .. . Sokat gürcölt, fáradt szegény ... — Hadd el, János — szólal meg az asszony. Inkább beszélj magadról. Te sem dolgoztál kevesebbet... a mozgalomban sem tettél kevesebbet... Hogy megöregszünk. Az idő mindenki felett eljár. Az ágy fölött barnára lakkozott rámából szakállas bajúszos férfi tekint rád. A beteg elkapja tekinteted, amint a képet szemléled. — Az uram . . . Ilyen volt fiatal korában — mondja s arcán ezer ráncba szalad a bőr, amint elmosolyodik. A kép Oroszországban készült... amikor a forradalom katonája volt. A szavak nyomán szárnyát bontja az emlékezés. A történelem kereke negyven évet fordul visszafelé. Kronstadt. Pétervárról hír érkezik: veszélyben a forradalom. A matrózok rövid tanácskozás után indulnak. Zászlójukon a felirat: Világ proletárjai, egyesüljetek. Marxnak és Engelsnek 1848-ban kiadott Kommunista Kiáltványba szőtt lángszavú felhívása itt követőkre talált. A kronstadti matrózokhoz csatlakozott a harminc éves Buzma János is, aki mint hadifogoly került Oroszországba, s mint kikötői munkás dolgozott Kronstadtban. BUZMA JÁNOS már otthon megtanulta gyűlölni a kizsákmányolókat. Most, hogy fegyvert kapott a kezébe, újból átforrósodott, szinte lángolt, égette tarkóját az a régi sebhely, melyet még kilencszázháromban kapott, amikor egy kicsit több kenyeret mert kérni. Most fegyver volt a kezében. Körülötte munkások, matrózok, proletárok, akiket éppen úgy elnyomott, kizsákmányolt a tőke, mint őt. Azérdek és harc értelme közös volt. A proletárforradalom megvédése. — S győztünk — mondja Buzma János mélyet lélegezve, mintha éppen most ért volna véget az ütközet. Az emlékezés világánál újabb kép elevenedik meg. — Taskent. A város utcáin már négy napja folynak a harcok. Az Oroszországból érkezett hírek hatására a város üzbég lakosai is fegyvert fogtak szabadságukért. Az üzbég nők letépték az arcukat fedő fátylakat. Ütött a rabszolgaság végórája, Vér folyt, sok vér Taskent utcáin. Buzma János, aki mint milicista került a városba, három sebből vérzett. Kicsorduló vére egybefolyt a szabadságért küzdő üzbég harcosok vérével. Két napot töltött a kórházban, de amikor hírét vette, hogy az ellenség igen szorongatja a felkelőket, engedély nélkül elhagyta a kórházat, fegyvert fogott újbói s a kórházba csak akkor ment vissza, amikor kétnapos harc után Taskent szabad lett... Változik a kép. Közép-Ázsia jellegzetes vidékét ismerős táj váltja, hömpölyög a Vág. Távolabb szélesen terjeszkedő krumpliföld. Pongrác gróf földje, melyen egy csoport asszony dolgozik. Idősebbek, fiatalabbak, de egyben valamennyien hasonlítanak egymáshoz. Rongyosak, fáradtak, kiéhezettek valamennyien. Ebédszünetet tartanak. Nehezen nyelik a pár, héjában főtt krumplit s szótlanul figyelik a ' villogó tekintetű fiatalasszony szavát. — Követeljük hogy egy mérő krumpli felszedéséért ne 80 krajcárt, hanem a kétszeresét fizesse a grófnő — pattog Buzmáné szava. Ha nem teljesíti, abbahagyjuk a munkát, mit szóltok hozzá? A hír a kastélyba is eljutott, s rövid idő múlva csendőrszurony villant az őszi fényben. — Buzmánét keressük — dörgött a parancsnok szava. Buzmáné előlépett. Szorosan markolta a kapa nyelét. — Dobja el a kapát — szólt rá a csendőr — — Nem! Az az én fegyverem — válaszolt az asszony. — Miért nem dolgoznak? — Mert éhesek, rongyosak vagyunk! Keveset fizet a nagysága ...— Rongynép! — Most még rongyok vagyunk, mert azzá tesznek, de már nem sokáig leszünk azok. Az asszonyok körülfogták Buzmánét. Fenyegetően villantak a homokos földben fényesre csiszolódott kapák. A csendőrök hátat fordítottak. A parancsnok még mérgesen visszaszólt. — Csürhe! Buzmáné, magára még lesz gondunk .. Délután üzenet érkezett a kastélyból. A grófnő teljesíti az aszszonyok követelését. ÉRSEKÜJVÁROTT akasztófát ácsolnak —jajdult végig a hír a Vág mentén. Munkásokat akasztanak a magyar kommün ellenségei. Nehéz, nyomasztó volt az éjszaka. Buzmáné öt gyermekét próbálta altatni, de álom az ő szemére sem jött. Ébren találta a hajnal. S egyszerre halkan zörgetnek az ablakon. Buzma János jött haza katonaruhában, fegyveresen. — Érsekújvárott munkásokat akasztanak — sírta Buzmáné. — Ne félj már nem. Kiszabadítottuk őket... De vess ágyat, nagyon fáradt vagyok, meg úgy érzem beteg is ... Oroszországban már a munkásoké a hatalom ... nálunk elbukott a forradalom. Buzma János több mint másfél évig nyomta az ágyat. A tüdejével volt baj. Ez alatt az idő alatt feleségét oktatta, hogyan harcoljon tovább. S Buzmáné követte férje utasításait. 1921 május elsején Vágvecsén az ő kezében emelkedett először magasra a kibontott vörös zászló. Az elkövetkező idők során Buzmáék állandóan a mozgalom élén álltak. Életüket a munkások érdekeiért folyó harcnak szentelték... — Nem volt a harc hiábavaló — szól kissé rekedten Buzma János. Gyors mozdulattal karonragad, s az ajtóhoz vezet. Izgalomtól remegő hangon így folytatja: — Látja ott azt a sok új házat... A házhelyet a húszas évek derekán a párt harcolta ki a rászorulóknak. Harminckét házhelyet osztottunk ki... Igen harminckettőt, s ma harminckét új ház áll ott... Mind a felszabadulás után épült... Van jó szövetkezetünk, mindenkinek van munkája. Sok vér hullott ezért, a mai életet becsülni kell. BUZMÄÉK öregségükre is megmaradtak kommunistáknak. Részt vesznek a gyűléseken, segítenek, tanácsot adnak. Elfáradtak már, de azért még mindiq egyek a párttal. Mint kommunisták éltek, s mint kommunisták akarják befejezni gazdag harcos életüket. SZARKA ISTVÁN ^ Ci SZO 250 ti 1957. november 9. t