Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-10 / 282. szám, csütörtök

Grúziában a Szovjetunió legdé­libb részén elterülő • Abházia autonóm köztársaság fővárosa Szuhumi. Ebbe a mintegy tízezer lakosú gyönyörű kis városba is úgy jutottunk el, mint ahogy Ogyesszából Jaltába — hajón — hűséges Nagy Péterünkön. Ha Jalta gyönyörű, akkor azt hiszem, igazság­talan vagyok Szuhumihoz, ha ugyan­azon jelzővel illetem. Ez a kertváros a gyönyörűnél is gyönyörűbb. Mesés sétányaival, hegyeivel, kilátásával, bu­ja növényzetével egy völgykatlanban húzódik meg. Szubtropikus éghajlata biztosítja számára az• örök nyarat, — Kukoricát, teát, dohányt, olajat, bort, citromot, cseresznyét, almát, ba­rackot, őszibarackot, mandarint, grá­nátalmát és lent termelünk — világo­sit jel a kolhoz elnöke. — A méhészet és a selyemhernyótenyésztés is igen elterjedt nálunk. Kíváncsian néztünk körül és alig vár­juk, hogy végigvezessen a gazdaságon, f őleg a teaültetvény és a bambusz­erdő csábít. A tea alacsony, gömbölyű szé­naboglyához hasonló cserjékben nö, sűrűn egymás mellett. Zöld leve'.ei ap­rók, húsosak. A Szuhumi egyik utcája környező hegységei számára pedig az örök telet. A különböző színű rhodo­dendronok, azáliák, leander- és mag­nóliafák, pálmák Szuhumi bulvárjai­nak elmaradhatatlan kiegészítői. Az eukaliptuszok, olajfák, banáncserjék, kaktuszok, a közeli magaslaton lévő Sztálin-kilát óba kísérnek. Itt van csak igazán alkalmam elámulni ennyi érde­kesség és természeti szépség láttán. Letekintek a mélységbe: a város gyu­faskatulya nagyságú épületeivel, a ten­ger a napsütésben szikrázó ezüst sík­ságként, a kikötő Nagy Péterünkkel '•égi ismerősként üdvözöl. A dombot­ialokon a szanatóriumok, szállodák, emlékhelyek, tudományos intézetek egész sora igazolja, hogy e varázslatos hely minden talpalatnyi részét célsze­'űen, szakértelemmel használták ki, hogy semmi kárba ne vesszék, de négis megtartsa eredeti jellegét. Cipruserdön keresztül jutunk a Tra­lecie hegy lejtőjén berendezett orvo­si-biológiai intézetbe. A legkiüönbö­:őbb nagyságú és fajtájú majmokon císérleteznek itt l. P. Pavlov elmélete szerint. Különféle kórok és betegségek illeni szérumokkal oltják itt be a maj­nokat, hogy megfigyeljék rajtuk az njekciók hatását. Az állatokon szer­'.ett tapasztalatokat az ember gyógy­tezelésénél használják fel. Kimondha­atlanul kedvesek ezek az embert oly — Nagyon fáradságos munka és nagy kitartást igényel a tealevél le­szedése, összegyűjtése, de megéri, mert meghozza a gyümölcsét — mondja az ültetvényen dolgozó egyik kolhoztag sokatmondóan mosolyogva, majd hozzáteszi: — Ma már igen sok­nak közülünk autója van. Erről egyéb­ként mindjárt a bejáratnál meggyő­ződhettek. — Hogy mikor szüretelünk? A tea­levelekkel majdnem az egész év fo­lyamán pepecselünk. Az első termést májusban, a másodikat júniusban, jú­liusban és augusztusban szedjük le. A harmadik termés begyűjtése szep­tembertől a következő év májusáig iart. A, leszedett tealevelet ebben az épületben dolgozzák fel — mutat a fehérre meszelt teagyár épületére, ahová szintén bekukkantunk. Villariy­erőre működő szárítógépek, tisztító-, szűrökészülékek, prések sorakoznak előttünk a teagyárban. Valamennyit mozgásba hozzák, hogy ha pillanatnyi­lag nincsenek is üzemben, — mert a feldolgozási idény csak a jövő hónap­ban kezdődik — tisztában legyünk a gyártási folyamattal. A tea zsákolása külön esemény. A zsákok lepecséteié­se, mérése, „export" felirattal való ellátása még sok munkát igényel. A dohány ugyan nálunk is megte­rem, mégis érdeklődéssel nézzük a Szuhumi — korzórészlet jkéletesen utánzó, ugra-bugra, fürge is lények. „Majomügyességgel" kusz­ák fel a fák hatalmas törzseire, hogy ír pillanat múlva ismét a földön mát, mogyorót rágcsáljanak, vagy ilamelyik faágon hintázzanak. Az lyik anyamajom előszeretettel daj­ílja kicsinyét, mellé ül és szőrzetéből 3gy hozzáértéssel és még nagyobb •edménnyel halássza ki a bolhákat, ajd körmével összenyomkodja őket. ások hátukon lovagoltatják kicsi­jeiket, vagy kergetőznek velük-, lát­:ik rajtuk, hogy kimondhatatlanul vezik az életet. Mi is élvezzük ezt látványt és, mint a gyerekek, mi ;m szívesen válunk meg a kedves >szágoktól. De hív a többi látnivaló i az idő szalad! A szuhumi Sztálin-kolhozban meg­jőződhetünk róla, mily gazdag az bház Köztársaság. beláthatatlan dohánymezöket és nagy alapossággal tanulmányozzuk a do­hány szárítását. Hosszú, köralakú, drót szerű villákra fűzik az óriási do­hányleveleket és szérűkbe akasztják fel száradni. A szérű illatát még most is az orromban érzem; nem is csodá­lom, hogy sok dohányosnak szenvedé­lyévé vált a füstölés és nem tud róla leszokni. Hiába, nem utolsó dolog zimankós téli estéken a kályha, vagy fűtőtest mellett egy jó könyvvel a kezünkben teát szürcsölgetve pöfékelni. Még ilyenkor se feledkezzünk meg és gon­doljunk hálával azokra a szorgalma­san dolgozó kolhoztagokra, akik szá­munkra ezt az élvezetet lehetővé te­szik. KARDOS MARTA A szélsőjobboldalon az alig leple­zett monarchisták lapjai, Puriskevics „Narodnij Tribun"-ja, a „Novaja Rusz", a „Zsivoje Szlovo" nyíltan a forradalmi demokrácia kiirtását köve­telték ... Október 23-án a Rigai-öbölben az oroszok tengeri ütközetet vívtak a németekkel. Ez kapóra jött. A kor­mány azzai az ürüggyel, hogy Petro­grád veszélyben van, tervet készített a főváros kiürítésére. Először a nagy fegyvergyárakat szállították volna el, szétszórva őket szerte Oroszország­ba, s aztán maga a kormány költö­zött volna Moszkvába. A bolsevikok agitációjukban azonnal hangoztatni kezdték, hogy a kcrmány azért hagyja el a „vörös fővárost", mert így akarja gyengíteni a forradalmat. Rigát elad­ták a németeknek, most Petrográdot árulják el! A polgári sajtó ujjongott. „Moszk­vában — írta a kadet párti „Recs" — a kormány nyugodtabb légkörben működhet, ott nem zavarják majd az anarchisták." Rodzjanko, a kadet jobboldal vezére kijelentette az „Utro Rosszii"-ban, hogy ha a néme­tek elfoolalnák Petrográdot, az való­ságos áldás lenne, mert megsemmisí­tenék a szovjeteket és elintéznék a forradalmi Balti Flottát: „Petrográd veszélyben van. Azt gondolom magamban, hogy „gondos­kodjék az isten Pntrográdról." Attól tartanak, hogy ha Petrográd elvész, a központi forradalmi szervezetek meg­semmisülnek. Erre azt vá'aszolom, hogy örülök, ha mindezeket a szer­vezeteket szétrombolják, mert ezek csak szerencsétlenséget hoznak Oroszországra ... Petrográd elestével a Balti Flotta is elpusztul... De ezen nincs mit saj­nálkoznunk; a legtöbb hadihajó le­génysége teljesen demoralizálva van ..." A tömeg tiltakozásának hatására a kormány elejtette a kiürítés tervét. Eközben vészthozó, villámokat szó­ró viharfelhőként függött Oroszország felett a szovjetkongresszus. Ezt nem­csak a kormány ellenezte, hanem a „mérsékelt" szocialisták is. A köz­ponti hadsereg- és flottabizottságok, ňéhány szakszervezet központi bizott­sága, a parasztszovjetek,, de minde­nekelőtt a Szovjetek Központi i.yégre­hajtó Bizottsága maga nem kímélte a fáradságot, hogy megakadályozza a kongresszus összehívását. Az „Izvesz­tyija" és a „Golosz Szoldata" című lapok, melyeket a Petrográdi Szovjet alapított, de most a Végrehajtó Bi­zottság tartott a kezében, dühösen támadták a kongresszust, s nem ma­radt el mögöttük az eszerek pártjá­nak sajtója, a „Gyelo Naroda" és a „Volja Naroda" sem. Szervezőket küldtek az ország min­den részébe, táviratilag utasították a helyi szovjeteket, a hadseregbizott­ságokat, hogy a kongresszusi válasz­tásokat függesszék fel, halasszák el. Ünnepélyes határozatok a kongresz­szus megtartása ellen; nyilatkozatok: hogy a demokrácia ellenzi a kong­resszus megtartását a?" Alkotmányozó Gyűléshez ilyen közeli időpontban; tiltakoztak a front képviselői, a zem­sztvók szövetsége és a parasztok szö­vetsége, a kozákok, a tisztek szövet­sége, a Szent György lovagok, a ha­lálzászlőaljak". (A halálzászlóaljakat vagy rohamzászlóaljakat 1917-ben alakította meg Kerenszkij, főleg fia­tal patriótákból, hogy példájukkal nö­veljék a harci lelkesedést és fegyel­met.) Az Orosz Köztársaság Tanácsa is egyhangúlag ellenezte a kongresz­szust. A márciusi forradalom által létrehozott gépezet teljes egészében a szovjetkongresszus megakadályozá­sát! dolgozott... Ezzel szemben áilt a még formát­lan proletárakarat: a munkások, a közkatonák és a szegényparasztok. Sok helyi szovjet már bolsevik volt; itt voltak azután az ipari munkások szervezetei, az üzemi bizottságok, továbbá a forradalmi katonai és ten­gerészszervezetek. Néhány helyen a dolgozók, minthogy akadályokba üt­között a szovjet küldöttek szabály­szerű megválasztása, rendkívüli gyű­léseken választottak egy-egy megbí­zottat, aki elmegy Petrográdba. Má­sutt szétkergették a régi obstrukciós bizottságokat, és újakat választottak. A lázadás ereje széttörte a salakot, amely lassanként megkeményedve be­borította a hónapokon át pislákoló forradalmi zsarátnokot. Csak spontán tömegmozgalom hozhatja létre az or­szágos szovjetkongresszust... Bolsevik szónokok járták a kaszár­nyákat, a gyárakat és napról napra hevesebben támadták a „polgárháború kormányát". Egy vasárnap — a sár­tengerben mereven egymás mellé sorakozó gyárak és óriási templomik között döcögő kisvonaton — az Obu­hov fegyvergyárba mentünk, amely kint volt a Schlüsselburg proszpek­ten. A gyűlést egy félbemaradt épület csupasz, vöröá téglafalai közt tar­tottál^. Vagy tízezer sötétruhás férfi és no tolongott a vörösdrapériás tri­bün körül. Gerendákon, kő- és tégla­rakásokon ültek. Az arcokon fenye­gető határozottság, hangjuk — mennydörgés. A szürke ólmos felhők mögül néha kibukkan a nap, s vö­röses fényt áraszt az üres ablaknyi­lásokon át a felénk fordított egy­szerű arcokra. Lunacsarszkij — vékony, diákos alak, szenzitív müvészarc — arról beszél, hogy miért kell a szovjetek­nek átvenniük a hatalmat. Csak a szovjetek védhetik meg a forradal­mat ellenségei ellen, akik szánt­szándékkal tönkreteszik az országot és a hadsereget, egyengetik az utat egy új Kornyilov számára. Egy sovány katona a román front­ról. Tragikus és szenvedélyes a hang­ja: „Testvérek, mi kint a fronton éhezünk, fázunk és pusztulunk. Sen­ki sem tudja: miért? Kérem amerikai bajtársaimat, mondják meg Ameri­kában, hogy mi oroszok utolsó lehe­letünkig védjük a forradalmat. Min­den erőnkkel tartjuk magunkat, míg csak a világ öntudatra ébredt mun­kástömegei segítségünkre nem siet­nek. Mondjátok meg az amerikai munkásoknak: keljenek fel és har­coljanak a szociális forradalomért!" Ekkor Petrovszkij szólalt fel, egy­szerűen, csendesen és engesztelhetet­lent : „Ideje, hogy a szavakról áttérjünk a tettekre. A gazdasági helyzet rossz, de ehhez hozzá kell szoknunk. Ki akarnak éheztetni minket, azt akar­ják, hogy elpusztuljunk a hidegtől. Provokálni akarnak bennünket. De vegyék tudomásul, ebbe beletörhet a bicskájuk. Hogyha a proletariátus szervezeteihez csak egy újjal is hoz­zányúlnak, mint szemetet söpörjük el őket a föld színéről!" A bolsevik sajtó egyszerre meg­erősödött. A .két pártlap, a „Rabo­csij Puty" és a „Szóidat" mellett megjelent egy új napilap a parasz­tok számára, a „Gyerevenszkaja Bed­nota", mégpedig félmilliós példány­számban, október 17-től pedig meg­jelent a „Rabocsij i Szóidat''. Ennek vezércikke így foglalta össze a bol­sevik álláspontot: „A háború negyedik esztendeje a hadsereg és az ország pusztulását hozza magával... Petrográd veszély­ben van ... Az ellenforradalmárok ör­vendeznek a nép bajain... A két­ségbeesésbe kergetett parasztok nyílt lázadásba törnek ki; a földesurak és a kormányhatóságok büntetőexpedí­ciókat szerveznek ellenük és halomra mészárolják őket; a gyárak, a bá^ nyák leállnak, a munkásokat éhhalál fenyegeti... A burzsoázia és tábor­nokai helyre akarják állítani a had­seregben a vakfegyelmet... A bur­zsoázia által támogatott kornyilovis­ták nyítan készülnek arra, hogy meg­akadályozzák az Alkotmányozó Gyűlés egybehívását... A Kerenszkij-kormány a nép el­lensége. Tönkre akarja tenni az or­szágot ... Mi a népért és a nép mel­lett vagyunk, 'a vagyontalan osztá­lyok, a munkások, a katonák és a parasztok mellett. A népet csak a végig vitt forradalom mentheti meg... és ezért minden hatalomnak a szov­jetek kezébe kell átmennie.... Lapunk síkra száll a következő­kért: Minden hatalmat a szov.jeteknek — mind a fővárosban, mind vidéken. Azonnali tűzszünet minden arcvo­nalon. Tisztességes béke. A földesúri földeket — kártalanítás né'.kül — a parasztok kapják meg. Az ipari termelés munkásellenőr­zése.. ./,;>' j i Becsületes módon megválasztott Alkotmányozó Gyűlés. Idézek méq egy érdekes részletet ugyanebből a lapból — a bolsevikok sajtószervéből, akikről országszerte art a rágalmat terjesztették, hogy német ügynökök: „A német császár, akinek a kezé­hez sok millió ember vére tapad, Petrográd ellen akarja küldeni a hadseregét. Hívjuk fel a német mun­kásokat', katonákat és parasztokat, akik éppúgy kívánják a békét, mint mi ... keljetek fel az átkozott háború ellen! Ilyen felhívást csak olyan forra­dalmi kormány adhat ki, amely va­lóban az orosz munkások, katonák és parasztok nevében szólna, és amely a diplomaták feje fölött közvetlenül a német csapatokhoz fordulna, a német lövészárkokat elárasztaná német nyelvű proklamációkkal ... Repülő'nk ezeket a proklamáetókat Németország egész területére ledobnák..." Az Orosz Köztársaság Tanácsában napról napra nőtt a szakadék a két párt között. Karelin a baloldali eszerek nevé­ben kijelentette: „A vagyonos osztályok a forradal­mi államgépezetet arra akarják fel­használni, hogy Oraszországoí a szö­vetségesek hadiszekeréhez láncolják! A forradalmi pártok a leghatározot­tabban ellenzik ezt a politikát..." Az öreg Nyikolaj Csajkovszkij, a népi szocialisták képviselője, a föld­osztás ellen beszélt, és pártját fogta a kadetoknak: „A hadseregben haladéktalanul szi­gorú fegyelmet kell teremtenünk ... A háború kitörése óta szüntelenül hangoztatom, hogy- szociális és gaz­dasági reformok végrehajtása háború idején bűn. Most elkövetjük ezt a bűnt. Pedig én nem vagyok ellensé­ge ezeknek a reformoknak, hiszen szocialista vagyok." Közbeszólások balról: „Nem hi­szünk önnek!" Jobbról: tapsvihar. A kadet párti Adzsemov kijelen­tette, hogy egyáltalán nem kell meg­mondani a katonáknak, miért harcol­nak, hiszen minden katonának tudnia kell, hogy a legfontosabb: kikergetni az ellenséget Oroszország földjéről. Maga Kerenszkij is megjelent két­szer, hogy szenvedélyesen síkraszáll­jon a nemzeti egység mellett, s egy ízben a végén könnyekre fakadt. Szavait hűvös csend fogadta, csak néhány ironikus közbeszólás szakí­totta félbe ... A Szmolnij intézet, a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának és a Petrográdi Szovjetnek a főhadi­szállása, a Néva partján volt, né­hány mérfölddel a városon kívül. Csigalassúságú, zsúfolt villamoson mentem oda, amely sáros és rosszul kövezett utcákon döcögött végig. Utam végén megpillantottam a Szmolnij-kolostor füstkék, halvány díszítésű, csodálatosan kecses kupo­láját. Mellette a hatszáz láb hosszú, kétemeletes Szmolnij Intézet hatal­mas, kaszárnyaszerű homlokzata. A bejárat fölött még most is ott díszeleg a nagy, kőbe vésett cári cí­mer. A régi rendszer híres zárdája, ahol az orosz arisztokrácia neveltette leá­nyait, s amely a cárné személyes védnöksége alatt, állott, ma a forra­dalmi munkás- és katonaszervezetek birtokában van. Az épületben több m:nt száz fehér, egyszerű terem. Ajtóikon a zománcozott táblák még a szobák régi rendeltetéséről beszél­nek. „4. sz. tanterem", olvasom. „Tanári szoba". De a kis táblák fe­lett az otromba betűkkel megírt kar­tonlapok az új rend jelei. „A Petro­grádi Szovjet Központi Bizottsága", ,,A Szovjetek Központi Végrehajtó Bi­zottsága", „Külügyi osztály", „Szo­cialista Katonák Egyesülete", „Szak­szervezetek Központi Bizottsága.", „Üzemi Bizottságok", „Központi Had­seregbizottság", és a politikai pártok központi irodái és helyiségei... A rosszul megvilágított, hosszú, bolthajtásos folyosókon katonák és munkások sietnek, némelyik nehéz súly alatt görnyed — újságokat, prok­lamáciőkat, különféle propaganda­anyagot cipelnek. Nehéz lépteiktől visszhangzanak a folyosók... Mindenütt feliratok: „Elvtársak! Egészségetek érdekében ügyeljetek a tisztasánra!" Minden emeleten hosszú asztaloknál árusít­ják a brosúrákat és a különböző pár­tok kiadványait. A földszinten levő tágas, alacsony ebédlő most is a régi célt szolgálja. Két rubelért vettem egy ebédjegyet, és beálltam a hosszú sor végére, várva, hogy a hosszú kiszolgáló asz­talhoz jussak, ahol húsz férfi és nő óriási üstökből osztogatta az ételt: karalábélevest, húst, kását meg fe­kete kenyeret. Külön öt kopekért egy bádoopohárban tea... A faasztalok körüli padokon szorongva, vitatkozó, tréfálkozó éhes proletárok tömték magukba az ételt. Az első emeleten a Végrehajtő Bi­zottság részére fenntartott étkezde, de ide is bárki bemehetett. Itt va­iaskenyéret és tetszés szerinti meny­rtyiségű teát adtak. A második emeleten, a déli szár­nyon az intézet volt bálterme, most gyűlésterem. Pompás fehér terem, hatalmak csillárok, sok száz díszes villanyépővel. A falon képkeret — a cár arcképét már kivágták belőle. A termet két impozáns oszlop szeli át. A terem eayik végén emelvény — kétoldalt, az emelvény möoött sok­ágú villany-kandeláber. Ebben a te­rPmben qyűltek össze azelőtt ünnep­séaek alka'mával a ragyotó egyen­ruhák és eoyházi öltözékek viselői, a nagyherceg vendégei.. (Folytatjuk) CJJ SZO 7 ír 1957. október 2.

Next

/
Thumbnails
Contents