Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-05 / 277. szám, szombat

Cöllinásy György gyűjteményes kiállítása Alig két hete, hogy véget ért Kővári Szilárdnak, ennek az európa szempontból is számottevő kassai festőművésznek a kiállítása s máris egy másik nagy kolorista alkotásaiban gyönyörködik Kassa közönsége. Szeptember 17-én nyílt meg a Szlovák Képzőművészek Egyesületének termeiben Cöllinásy György gyűjteményes kiállítása. A kassai és környékbeli érdeklődök zsúfolásig megtöltötték a kiállítási termeket, hogy az 50 éves művészt ünnepeljék. A kiállított képek választékos szépsége és sokasága, az ízléses környezet, valamint a közönség szokatlan nagy érdeklődése meghitt ünnepi légkört teremtett. A szokásos kötelező udvariasság helyett elejétől fogva nem szűnő érdeklődés, lelkes kíváncsiság és fokozódó meglevetés- volt tapasztalható. Jól esett látni a sok gyönyörködő embert, aki nem egyszer hangos szóvá nyilvánította tetszését-. A kiállítás kb. húsz év festóművészi alkotásából mutatja be azt, amit ez idő szerint össze lehetett gyűjteni. Cöllinásy György számára az első elhatározó benyomásokat a nagybányai hagyományokon nevelkedett kassai mesterek (Kővári Szilárd, Halász-Hraiil Elemér) művészete adta. Egyidejűleg, mint annyi más kortársát is. a modern francia festészet ihlette, Maiet-tól a matissei dekorativizmusig. Azokkal szemben, akik ezt a hatást kifogásolják nála, mi nem tudjuk ót elmarasztalni, mert úgy érezzük, hogy festészete összeforrt a korszerű európai 'ejlődéssel s annak legjobb hagyomályaiból táplálkozik. Viszonylag már ko•án kiforrt művészi egyénisége amúgyis lamar áttört minden hatáson és saiátos kifejezésmódját nem bírta megkavarni az izmusok elméleteinek szélsőséges eröszakolása. Művészete, akár 12 impresszionistáké, erős látási élnényekben gyökerezik; a fény ugyan ítalakítja nála is a látottakat, de sohasem anyagtalanítja azokat annyira, wgy a formát lebegő, színes foltokra wntsa. Vonal, forma és tömeg fontos szerepet játszik nála, megakadályozván i valóságtól való túlzott eltávolodást ;s tökéletesen egyensúlyozva az álomszerű színek hatását. Bár Cöllinásy, langsúlyozva a tiszta festöiséget, p szilekre esküszik, nem áldozza fel ellyúlt vonalainak melankolikus szépséiét sem. Erős színélményekre szomjazó ntellektusa nem elégedett meg a látott salóság színes reprodukálásával, mert rz egyre halványabbnak és szegényebbtek tűnt a kigyúlt festői képzelet látonásaival szemben. Ahelyett, hogy a •ásinon • a valóság csalóka látszatát •eltené annak másolásával, úgy kezdi ésteni a tárgyakat, amint azokat önnagában érzékeli és átalakítja. Eddig s határtalanul tiszta, világos színei még isztább és teltebb ragyogást kapnak. I színeket keverés nélkül és síkban ňszi a vászonra. A meglepő színellen étekre épített képek hihetetlenül szílesekké válnak; s ami Cöllinásy művézetére annyira jellemző, tökéletes lángolásuk által, hideg színek harmoHkus akkordjaiban csendülnek ki. V felfokozott színek megszűnnek a vaöságos világ színei lenni s együtt a ajátosan elnyújtott formákkal a míi<ész képzeletbeli világát idézik, amelyet • egymaga teremtett mindazok szánára, akik ezekben a színkölteményeken gyönyörködni tudnak. Cöllinásy, nint kolorista, országos viszonylatban télda nélkül áll, legfőbb ereje lenyügöö, csodálatos színeiben van. Külföldi séptárakat látott és a francia kolorisákat ismerő hozzáértőket láttunk sodálkozni színességén és színárnyalaainak gazdagságán. Eltérően nem egy művésztársától, 'kiknek hosszan küzdoniök, gyötródúök kellett mindenkor a kifejezés tööletességéért, Cöllinásy ecsetje alól már zgkorábbi képein is olyan természetes •önnyedséggel árad a színek gazdagsá<a, mint a lélegző ember tüdejéből a evegő. Míg sok más alkotó csak ne\ezen találja meg mondanivalóját, nála zinte kápráztat témáinak gazdagsága s változatossága. Vásznain egymást sövetik a kassai külvárosok utcácskái, A mester önarcképe. (Olaj) régi udvarok, meghitt kertrészletek, behavazott városi háztetők az átködlö Dómmal; a szádelői, tornagörgói tájak látomásai váltakoznak Virágvölgy, Dobsina, Vernár hegyeivel és völgyeivel. Önarcképeinek, családtagjairól festett képeinek se szeri, se száma. Csodálatos virágcsendéleteit néha több változatban is megfesti, utolérhetetlen költészettel fejezve ki azok lelkiségét. Képsorozatokban ünnepli a madonnává rajongott nőt. Madonnáit ábrázoló stíluskorszaka egyike a legszebbeknek. Templomi ablakfestményekre emlékeztető sötéten kontúrozott tüzes színfoltokból alkotott képei a dekoratívitás alig túlszárnyalható darabjai, sziporkázó tüzük ékszerekéhez hasonlatos. Csendéletek, szobainterieurök, szebbnél szebb aktképek ünnepi áradata borítja a termek falait, amelyek szűkeknek bizonyultak, hogy minden képét befogadhassák. Cöllinásy képeinek költészete egy sokat próbált lélek elvonultságából fakad. Melankólia és derű ragyogja át a képeit egyszerre, az élet szépsége feletti csodálat s egyben mélabú e szépség múlandósága felett. Hogf micsoda örömök, fájdalmak, rejtett s gyakran titkolt feszültségek összpontosulnak az alkotó művészben, azt még a színeinél is gyakrabban ecsetkezelése árulja el a figyelmesebb szemlélőnek. Az élet örömteli beteljesedését ünneplő pasztózus, széles ecsetvonások nyugalmát időnkint idegesen zaklatott, tépett ecsetkezelés váltja fél, melynek vibráló nyugtalansága a művészt fenyegető testi és lelki válságokról tanúskodik. Utolsó képeit egyre erösebb, nála eddig szokatlan drámaiság jellemzi. Példa erre „sárga" önarcképe, mely önmagában minden szóbeli jellemzésnél többet mond. Komor élmények szülötte a Beethoven Vll. szimfóniája (Allegretto) című kisebb méretű képe is. A behavazott városvégen baktató halottaskocsi embertelen vigasztalanságát Cöllinásy beethoveni gyászba mártott ecsettel festette meg. Ez a tökéletes kis kép olyan, mint egy könnyes fekete gyémánt. Bizonyos, hogy a Cöllinásy kiállítás nagy meglepetés az érdeklődök számára, mintahogy meglepetés még azok számára is, akik évek' óta figyelemmel kísérik művészetét. Nem volt előrelátható az az összhatás, melyet Cöllinásy képei így egymás mellett sugároznak. A kiállítás nem egy fala szinte szimfóniák erejével zengő színkompozíció. Olyan kiállítás ez, melyen nem kísért produktumaival az átlagos festői termés, sem a művészietlen kegyeletes szemét. Hála és köszönet a művésznek, hogy városunkban ismét európai színvonalú művészetben gyönyörködhetünk; és köszönet a Szlovák Képzőművészek Egyesülete igazgatójának, Majkut Józsefnek és segítőtársainak, hogy egyesületük egyre színvonalasabb és igényesebb rendezésekkel szolgálja a képzőművészetet s ezzel a mostani kiállítással országos viszonylatban is példát mutat. Petneházy Ferenc Vagyunk az ifjú gárda A fenti címmel a budapesti Móra 'erenc ifjúsági könyvkiadó gyűjtenényes formában jelentette meg harninckilenc elvtárs visszaemlékezését kommunista ifjúmunkás mozgaloma. Az érdekes könyv — amelynek öbb írója Csehszlovákiából indult el i jén. — igen hasznos olvasmány a mi fiataljaink számára is, akik íqy megismerkedhetnek, közvetlen résztvevők elbeszélése alapján, az ifjúmunkás inozgaJom harcos éveiről, a fiatalok életéről a kapitalista elnyomás ideAz NDK-ban az eisenachi Erich íöth könyvkiadó A világ népeinek irca címmel kiadványsorozatot bocsát :i. A könyvsorozat összeállításával ekintélyes tudósokat, etnográfusokat, itazókat bíztak meg. A qyűjtemény :ülönféle országok és népek meséit, egendáit, dalait tartalmazza. Jelentós nyag foglalkozik Afrika, Indonézia, Malájföld. Dél-Amerika és egyes euópai népek életével. Bemard Shaw születése századik évfordulójának ünnepségei nemrégiben értek véget. Ebből az alkalomból az Angol Múzeum és az Ir Színházi Akadémia ismét számot vetett a nagy drámaíró hagyatékával. Megállapították, hogy Shaw halálakor a hagyaték 844 ezer dollár volt. Azóta a hagyaték nagymértékben megnövekedett. Elérte a kétmillió dollárt. így történt aztán, hon v Shaw a halála után vált milliomossá. ; A „Tíz nap, amely megrengette a ! világot" — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tíz napjának a története, a szemtanúnak, John Reed amerikai újságírónak a tollából. John Reed nem volt teoretikus. Abból \ tanult, amit látott. 1913 áprilisában mint laptudósító részt vett a patersoni \ selyemgyári munkások sztrájkjában, i letartóztatták. 1913 végén Mexikóban a felkelők hadserege vezérének, Pancho Villának az oldalán harcolt az or, szág elnyomói ellen. Mexikóból visszatérve Ludlow-t (Colorado) érinti. 10 ! nappal a borzalmas mészárlás után érj kezett Ludlowba, ahol pár nap alatt ! többet tanult, mint Villa hadjáratában. | Látta a sztrájkolok sátortáborának üszkös maradványait, ahol az állami milícia élve égette meg a sztrájkolok aszszonyait és gyermekeit. Cikkei a ludlowi sztrájkról és az azt letörő borzalmas mészárlásról már a társadalom erőinek megismerését tükrözik. Mint haditudósító az első világháborúban már a „tőkések háborújáról" ír. A háború alatt mint haditudósító Oroszországban is járt, ahol többször letartóztatták és ahol már felismerte „a közelgő forradalom jeleit." 1917 szeptemberében érkezett Retrográdba. Meglátoqatta az északi fronton harcoló csapatokat, részt vett különböző pártok gyűlésein, beszélt a pártok vezetőivel. November 6-án ott volt az Összoroszországi Szovjetkongresszuson, szemtanúja volt a Téli Palota elfoglalásának. Ez az élesszemű fáradhatatlan riporter és forradalmár mindent látott és mindent megértett, s ha egyes tévedések mégis becsúszhattak könyvébe, ennek okát abban kell keresnünk, hogy e drámai napokban Reed nem ellenőrizhetett minden adatot, minden köz * lést személyesen. Az összegyűjtött anyagot Amerikába érkezésekor elkobozták tőle, ezért nem foghatott azonnal könyve megírásához. Cikkeket írt tehát a Liberator című haladó folyóiratba. Amikor visszakapta jegyzeteit, megírta az emberiség legizgalmasabb „Tíz nap"-jának történetét. A költő minden részletet élővé, a forradalmár minden részletet jelentőségteljessé tett. Oroszul a mű Krupszkaja fordításában, Lenin előszavával jelent meg, s igen nagy sikert ért el. Amikor Amerikában 1919-ben megalakult a Kommunista Munkás Párt, Reed annak egyik vezetője lett. Aktív szerepet játszott a Kommunista Internacionálé 11. kongresszusán, ahol beE L Ú S Z Ó választották a Végrehajtó Bizottságba. Részt vett a keleti népek bakui kongresszusán. Közvetlenül ezután 1920. október 17-én, 33 éves korában Moszkvában tífuszban meghalt. Temetése napján, október 24-én munkaszünet volt Moszkvában. A Vörös Téren, a Krsml falánál temették el. John Reed „Tíz nap, amely megrendítette a világot" című műve — amelyet Nyilas Vera fordításában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából ebben a számban kezdünk folytatásban közölni — a „tíz világrengető nap" értékes dokumentuma. A szerzőt az anyag gyűjtésében és rendszerezésében korlátozták a rendkívüli történelmi körülmények. Nem tanulmányozhatta például a forradalom előkészítésének egyes fontos mozzanatait, hiszen a Bolsevik Párt és Lenin tevékenysége a felkelés előkészítésének idején illegális volt. Ebből következik, hogy a könyv nem tükrözi kellőképpen Leninnek és közvetlen munkatársainak elszánt harcát, melyet Trockij és társai taktikai vonala elhm vívtak. E fogyatékosságok ellenére John Reed műve az emberiség első nagy és győzedelmes forradalmának maradandó emléket állít. A legnagyobb érdeklődéssel és egy pillanatra sem lankadó figyelemmel olvastam John Reed „Tíz nap, amely megrengette a világot" című könyvét. Fenntartás nélkül ajánlom e könyvet a világ munkásainak. Szeretném, ha sok millió példányban megjelenne és minden nyelvre lefordítanák. A valósághoz híven és igen elevenen ismerteti azokat az eseményeket, amelyek oly jelentősek a proletárjorradalom és a proletárdiktatúra tényleges megértése szempontjából. E problémákat széles körben vitatják, de mielőtt bárki elfogadhatná vagy elvethetné ezeket az eszméket, meg kell értenie döntése teljes jelentőségét. John Reed könyve kétségkívül hozzá fog járulni e kérdésnek — a nemzetközi munkásmozgalom alapproblémájának — tisztázásához. V. I. LENIN. Bevezetés E könyv egy darab sűrített történelem — az, amit én magam láttam a történelemből. Nem tart igényt többre, mint hogy beszámoljon a novemberi forradalomról (John Reed nem a régi orosz naptár, hanem a mi időszámításunk alapján jelöli meg a dátumokat, ford.), amikor a bolsevikok, a munkások és a katonák élén, megragadták és- a szovjetek kezébe adták az államhatalmat Oroszországban. A könyv természetszerűleg a legtöbbet a „varos Petrografiami", a felikelés agyavai és szivével foglalkozik. De az olvpsónaik tudnia kell, hogy az, ami Pptiogi'ádban történt, majdnem pontosan megismétlődött, kisebb vagy nagyobb intenzitással, különböző időpontokban mindenütt Oroszországban. Ebben a könyvben, amely több tervbe vett könyvem közül az első, azoknak az eseményeknek a krónikájára keld szorítkoznom, amelyeket magam figyeltem meg és tapasztattam, illetve, amelyekről megbízható szemtanúk számoltak be. A két bevezető fejezetben röviden ismertetem a novemberi forradalom hátterét és okait. Jól tudom, hogy e két fejezet nem könynyü olvasmány, de a továbbiak megértése szempontjából elengedhetetlen. Sok kérdés fog felmerülni az olvasóban. Mi a bolsevizmus ? Miféle kormányformát hoztak létre a bolsevikok? Ha a bolsevikok a novemberi forradalom előtt támogatták az Alkotmányozó Gyűlést, miért oszlatták fel fegyveres erővel utána? Es ha a burzsoázia ellenezte az Alkotmányozó Gyűlést addig, amíg a bolsevizmus veszélye nyilvánvalóvá nem vált, miért támogatta azután? Ezekre a kérdésekre, és sok más kérdésre itt nem lehet válaszolni. Egy másik írásomban, a „Kornyilov Breszt Litovszkban" című könyvben leírom a forradalom menetét a német békekötésig. Abban ismertetem a forradalmi szervezeted eredetét és funkcióját. a nép érzelmeinek fejlődését, az Alkotmányozó Gyűlés feloszlatását, a szovjet állam felépítését, s a Breszt Litovszk-i tárgyalások menetét és kimenetelét ... A bolsevikok előretörésének megértéséhez tudnunk kell, hogy az orosz gazdasági élet és az orosz hadsereg nem 1917. november 7-én bomlott fel, hanem hónapokkal előtte, egy még 1915-ben megindult folyamat logikus betetőzéseként. A cári udvart kezükben tartó korrupt reakciósok szántszándékkal tönkretették az országot, hogy különbékét köthessenek Németországgal. A municióhiány a fronton, amely 1915 nyarán a nagy visszavonulás oka volt, az élelemhiány a hadseregben és a nagyvárosokban, az üfcemek és a közlekedés összeomlása 1916-ban — most már tudjUk —, egy gigászi szabotázskampány következménye volt. Ennek éppen a kellő időben vetett véget a márciusi forradalom. Az új rezsim első hónapjaiban a százhatvan millió elnyomottnak a szabadságot egy csapásra megadó nagy forradalommal szükségképpen együttjáró zűrzavar ellenére mind a belső helyzet, mind a hadsereg harcképessége javult. Ám a „mézeshetek" nem tartottak sokáig. A vagyonos osztályok csupán politikai forradalmat akartak, amely elveszi a hatalmat a cártól, és az ő kezükbe adja. Azt akarták, hogy Oroszország a!l«otmáinyos köztársaság legyen, mint Franciaország vaqy az Egyesült Államok, vagy pedig alkotmányos monarchia, mint Anglia. A tömegek ezzel szemben igazi ipari és agrárdemokráciát követeltek. Wiliam English Walling „Oroszország üzenete" című könyvében, amely az 1905-ös forradalom történetét dolgozza fel, igen jól jellemzi az orosz munkások gondolkodását, akik később úgyszólván egységesen a bolsevikok mellé álltak. „A munkások látták: még egy liberális kormány alatt is megtörténhet, ha az más társadalmi osztályok kezében van. hogy nekik tovább kell majd éhezniük ... Az orosz munkás — forradalmár, de nem erőszakos, nem dogmatikus és nem ostoba. Kész kiállni a barikádra, és ismeri is a barikádharcot, a v-lág munkásai közül egyedül ő ismeri közvetlen tapasztalatból. Hajlandó megvívni a végső harcot elnyomója, a tőkésosztály ellen. De nem huny szemet más osztályok létezése fölött. Csupán azt kívánja, hogy a többi osztály állást foglaljon a közeledő nehéz harcban ... Az orosz munkások mind egyetértettek abban, hogy a mi (amerikai) politikai intézményeink jobbak az övéiknél, de nem nagyon óhajtották az egyik zsarnokot kicserélni egy másikra (vagyis a tőkésosztályra)... Oroszország munkásai úgy gondolták, hogy nem azért estek el a cári fegyverek golyóitól, nem azért pusztultak el hóhérkézen százával Moszkvában, Rigában és Odesszában, nem azért szenvedtek ezerszám minden orosz börtönben, és száműzetésben Szibériában, hogy a goldfieldi és a Cripple Creek-i bányák munkásainak kétes kiváltságait kapják cserébe ..." És így Oroszországban, a kü'háború közepette, a politikai forradalom mellett kibontakozott az a szociális forradalom, amely a bolsevizmus győzelmében érte el tetőpontját. Mr. A. J. Sack, a szovjet kormánynyal szemben álló amerikai Orosz Tájékoztató Iroda vezetője, „Az orosz demokrácia születése" című könyvében ezt írja: „A bolsevikok megalakították ^kormánvukat, melynek feje V. I. Lenin, külügyminisztere Trockij volt. A márciusi forradalom után csaknem azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy hatalomrajutásuk elkerülhetetlen. Á bolsevikok története -a forradalom után állandó erősödésük története ..." Külföldiek, különösen amerikaiak, gyakran emlegetik az orosz munkások „tudatlanságát". Igaz, hogy ezek a munkások nem rendelkeztek a nyugati népek politikai tapasztalataival, de igen nagy gyakorlatuk volt a szervezkedésben. 1917-ben az orosz fogyasztási szövetkezeteknek több mint tizenkétmillió tagja volt; de maguk a szovjetek is csodálatos tanúrágai e szervező géniusznak. Azonkívül aligha van nép a világon, amely olyan jól ismerné a szocialista elméletet és annak gyakorlati alkalmazását, mint az orosz. William English Walling így jellemzi az orosz munkást: „Az orosz munkások jó része tud írni-olvasni. Az országban hosszú éveken át igen zavaros állapotok voltak, s ennek folytán az orosz munkásoknak nemcsak saját soraikból akadtak értelmes vezetőik, hanem a munkások vezetőjévé lett az ugyancsak forradalmi művelt osztály egy része is, amely a munkásosztály között terjesztette az ország politikai és társadalmi újjáalakítására vonatkozó eszméit..." Sok író azzal indokolja a szovjet kormány iránti ellenszenvét, hogy az orosz forradalom utolsó szakasza nem volt egyéb, mint a „tisztességes" elemek harca a bolsevizmus brutális támadásai ellen. Valójában a vagyonos osztályok voltak azok, amelyek a forradalmi tömegszervezetek növekedése láttán s*ét akarták rombolni ezeket a szervezeteket, hogy gátat vessenek a forradalomnak. Ennek érdekében a vagyonos osztályok végül kétségbeesett lépésre szánták el magukat. Hogy megbuktassák a Kerenszkij-kormányt és a szovjeteket, tönkretették a közlekedést és zavargásokat idéztek elő, hogy szétzúzzák az üzemi bizottságokat, leállítottak üzemeket, széthordták az üzemanyagot és a nyersanyagot; hogy szétzúzzák a katonai bizottságokat a fronton, visszaállították a halálbüntetést és szemet hunytak a katonai vereségek fölött. Mindez olaj volt a bolsevik tűzre. A bolsevikok válaszképpen az osztályharcot és a szovjetek szupremáciáját hirdették. (Folytatjuk') ŰJ SZÓ 9 £ 1957, október 5.