Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-26 / 298. szám, szombat
Az ENSZ-nek a béke hatékony eszközévé kell válnia New York (TASZSZ) — Az ENSZ közgyűlésének XII. ülésszakán részvevő szovjet küldöttség október 24-én New Yorkban az ENSZ napja alkalmából nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat a többi között így hangzik: Az ENSZ közgyűlésén részvevő szovjet küldöttség nyilatkozata Az Egyesült Nemzetek Szervezetét a béke támogatása és az új háború kiküszöbölése eszközévé kell tenni. Jelen pillanatban az ENSZ ezt a feladatát a legjobban akkor teljesítené, hogy ha hozzájárulna Szíria biztonsága veszélyeztetésének elhárításához, amely ország ellen az USA és Törökország fegyveres agressziót készít elő. Ez irányban hasznos volna azon panasz alapos megtárgyalása, mellyel Szíria az ENSZ-hez fordult és olyan határozat elfogadása, amely meggátolná az ezen ország elleni támadó szándékok megvalósítását. Éz annál is inkább múlhatatlanul szükséges, mivel ma, amikor a nemzetek az ENSZ napját ünneplik, a béke ellenségei, akik Szíria ellen támadást készítenek elő, az egész világ előtt azon mesterkednek, hogy eltereljék az ENSZ figyelmét a Szíria kérdésében előidézett komoly helyzetről, és hogy az ENSZ-nek ne adjanak lehetőséget e terület békéjének megőrzésére és biztonságára szükséges intézkedések foganatosítására. Amennyiben az ENSZ hozzá akarna járulni a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, minden erőfeszítést meg kell tennie egyezmény eléréséért a leszerelésnek és az atomfegyverek betiltásának kérdésében. Véget kell vetni az állandó huza-vona taktikájának, amelyet a nyugati hatalmak alkalmaznak a leszerelési tárgyalások során. Ha az ENSZ sikert arat oly fontos kérdés megoldásában, mint amilyen az atomés hidrogénfegyverek betiltása vagy legalább e tömegpusztító fegyverek kísérleteinek beszüntetése, nagymértékben hozzájárul a béke megszilárdításához és a nemzetközi helyzet rendezéséhez, ami az egész világ nemzetei számára életbevágóan fontos. Az ENSZ feladatai megkívánják, hogy konkrét intézkedéseket foganatosítsanak a béke megszilárdítására, a nemzetközi feszültség enyhítésére és valamennyi állam békés együttműködésének fejlesztésére. A Szovjetunió küldöttsége nagy jelentőséget tulajdonít annak a szerepnek, amelyet az ENSZ-nek a nemzetközi kapcsolatok terén betöltenie kellene és mindent megtesz annak érdekében, hogy az ENSZ közgyűlésének ezen ülésszakán pozitív eredmények jöjjenek létre a fontos feladatok megoldására. Ez azonban természetesen nem függ csupán egy ország erőfeszítésétől. Erre kell törekednie az ENSZ valamennyi tagállamának. A politikai bizottság folytatja a leszerelés vitáját New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlése politikai bizottságának október 24-i délutáni ülésén a leszerelés kérdésének általános vitájában G. Ahmed pakisztáni küldött szólalt fel. Állást foglalt az ENSZ politikai albizottsága összetételének megváltoztatása ellen, mert nézete szerint nem kifogásolható az, hogy az albizottság jt tacía közül négyen a NATO tagállamainak képviselői. A pakisztáni küldött támogatta a nyugati hatalmaknak az úgynevezett „huszonnégyek határozati iavaslatában" foglalt álláspontját, azonban egyes kérdésekDen fenntartással élt. Ajánlotta, értsen egyet a Nyugat a fegyveres erők létszámának csökkentésével politikai feltételek nélkül a leszerelés második szakaszának színvonalán. Ez annyit ielent, hogy a Szovjetunió és az USA számára 2,1 millió főnyi, a többi lagyhatalom számára 700 ezer főnyi laderőt javasol. (A Szovjetunió ja/aslata szerint politikai feltételek léikül a fegyveres erők létszámát a cövetkezőképpen kell csökkenteni: a Szovjetunió és az USÁ egymillió 500 ezer főre, a többi hatalmak 600 ;zer főre, ahogy eredetileg NagyBritannia és Franciaország javasolták.) A nyugati hatalmak most azonsan a létszámnak csakis 2,5 millióra, lletőleg 750 ezer főre való csökkenésével értenek egyet. Nunez-Portuondo, Kuba küldötte leszédében a leszerelésre való felszóítás helyett rágalmakat zúdított a Szovjetunióra. Risikes Saha, Nepál küldötte a nyugati leszerelési határozati javaslatról kijelentette, hogy az tárgyalások alapját képezhetné, kifog "solta azonban, hogy nem tartalmazza az atomfegyverek használatának betiltását. V. V. Garin, Portugália és Freitas Valles Brazília küldötte a nyugati hatalmak álláspontját támogatták, anélkül, hogy állásfoglalásukat indokolták volna. M. Tarabanov, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszterének helyettese, a bolgár küldöttség vezetője utalt arra, hogy a lázas fegyverkezés beszüntetéséhez nagymértékben hozzájárulna, ha felhagynának az idegen államok belügyeibe való beavatkozással és az agresszív akciókkal, és ha valamennyi állam figyelmét a nemzetközi együttműködésre összpontosítanák. A leszerelésre vonatkozó megállapodást akadályozza, hogy a nyugati hatalmak elutasítanak bármiféle részlegintézkedést. Ezzel szemben a Szovjetunió leszerelési javaslataiban nem abból indul ki, hogy stratégiai előnyöket nyerjen, hanem a békés egymás mellett élés elveit tartja szem előtt. Tarabanov ezután kijelentette, hogy az ENSZ közgyűlésének hangsúlyoznia kellene az atomfegyverek betiltásának szükségességét és határozatot kellene jóváhagynia az atomfegyverkísérletek azonnali és feltétlen beszüntetésére vonatkozólag. Jugoszlávia leszerelési javaslata New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlésének XII. ülésszakán részvevő jugoszláv küldöttség október 24-én leszerelési határozati javaslatot terjesztett elő. A javaslat a következő pontokat tartalmazza: a fegyveres erők, a fegyverzet és a katonai kiadások csökkentése, az atomfegyverek és hadicélokat szolgáló hasadó anyagok más országokba való áthelyezésének betiltása, a hadicélokra szolgáló hasadó anyagok gyártásának beszüntetése, az interkontinentális ballisztikus lövedékeknek csupán tudományos célokra való alkalmazása és az ezen intézkedésekre vonatkozó egyezmények hatékony ellenőrzése. A határozati javaslat azt kívánja az albizottság tagjaitól, hogy törekedjenek az atom- és termonukleáris fegyverkísérletek azonnali beszüntetésére vonatkozó megállapodás megkötésére. Csehszlovákia küldöttségének kezdeményezése a gyámsági bizottságban New York (ČTK) — Az ENSZ közgyűlésének gyámsági bizottsága ez idén az önkormányzattal nem rendelkező területek gazdasági helyzetévei foglalkozik. Csehszlovákia küldöttsége e kérdésben kezdettől fogva nagy kezdeményezést fejt ki. Dr. Geiza Mencer, Csehszlovákia küldötte bírálta az európai közös piacot és rámutatott annak áldatlan hatására az önkormányzattal nem rendelkező területek politikai és gazdasági fejlődésére. Dr. Mencer nyilatkozata általános helyeslésre és támogatásra talált. A gyámsági bizottságnak javasolták, hogy a beszéd teljes szövegét hivatalos okmányként adják ki. Amint várható volt, a gyarmatosító hatalmak szembehelyezkedtek a csehszlovák küldöttség kezdeményezésévei és azon küldöttségek felszólalásával, amelyek a közös európai piac kérdésében támogatták Csehszlovákia álláspontját. A gyarmatosító hatalmak kísérlete azonban kudarcot szenvedett. Csehszlovákia küldötte a gyáimsági bizottság október 24-i ülésén felszólította az ENSZ titkárságát, bocsássa a bizottság rendelkezésére a nemzetközi szervekről szóló adatokat, amelyekre azért van szükség, mert Csehszlovákia küldöttsége más küldöttségekkel együttműködve határozati javaslatot készít elő. A csehszlovák küldöttség jelentős sikerének tekinthető az a tény, hogy a csehszlovák határozati javaslathoz eddig 14 állam: Argentína, Bolívia, Ecuador, Haiti, Guatemala, SzaúdArábia, Egyiptom, Ghana, Libéria, Szudán, Etiópia, India, Ceylon és Burma küldöttsége csatlakozott. A csehszlovák küldöttség határozati javaslatának vitáját a gyámsági bizottság következő ülésén nyitják meg. Berlini tudósításunk: Monopolista viszály az új bonni kormány körül Az új német szövetségi parlament :épviselőinek nem csekély meglepeésben volt részük kedden, Adenauer zövetségi kancellár megválasztása itán. A képviselők többsége közveten azután, hogy Adenauer kancellár - a nyugatnémet lapok szerint — melt hangon kijelentette, hogy a álasztást elfogadja, azt várta, hogy kancellár bemutatja az új korlányt. Annak ellenére, hogy a kornányt tulajdonképpen csak egy párt, - a Kereszténydemokrata Unió — al:otja uszályhordozójával a Német 'árttal, Adenauernek a kitűzött haáridőig nem sikerült kormányát belutatni a parlamentnek. Vajon miért? A nyugatnémet kormányt azért lem állították még össze, mert a tőeerős körök követelik, hogy a korlány összetétele megfeleljen az ő elépzelésüknek. Ezek a körök a moopolisták és nagybirtokosok különöző csoportjai, amelyek ugyan vaimennyien a Kereszténydemokrata Inió tagjai, azonban gazdasági és ezel politikai érdekeik különbözők, i nyugatnémet lapok beszámoltak rról, hogy ezen körök rendkívül nagy rdeklődése az új kormány összeIlítása iránt Adenauer kancellárnak em volt ínyére. Azok a körök, amelyek Adenauerek 160 millió márkát bocsátottak endelkezésére a választási harcban, nost benyújtják a számlát. Az első zámlát közvetlen a választások után erjesztették be. amikor kiharcolták szén árának 10 százalékkal való •melését. Most további számlát nyűjottak be, amely azonban távolról sem z utolsó. A régi kormány több miniszterére vonatkozólag nincs az uralkodó körök között nézeteltérés. Ezek közé tartozik Eťhardt gazdaságügyi miniszter, von Brentano külügyminiszter, Strauss hadügyminiszter, Schrőder belügyminiszter és mások. Nehézségek merültek fel az új közellátási és földművelésügyi miniszter kinevezése körül. Ezt a tárcát ismét Lubkenak szánták. A nagybirtokosok szövetsége követelte ugyan visszahívását, mert állítólag soha sem vetette alá magát kívánságainak vagyis nem teljesítette a mezőgazdasági termékek árának emelésére irányuló követelését. Adenauer azonban Lubkeben saját hívét látja, aki tudatában van annak, hogy a mezőgazdasági termékek még gyorsabb drágulása okvetlenül új harcokat idézne elő, ami ellenkezik a monopolisták érdekeivel. A legkeményebb dió azonban Schäffer volt pénzügyminiszter egész váratlan kegyvesztése. Sokan feltételezték, hogy ezt a politikust, aki már nyolc éve gondoskodik a bonni állampénztárról, a Német Szövetségi Köztársaság monopolista urai dicsérik és tisztelik, mint senki mást. Hiszed a múltban a bonni pénztár soha sem volt annyira telt mint ma, és a nyugati márkának soha nem volt oly szilárd árfolyama. Ennek ellenére Schäffer kegyvesztett lett. Konkréten arról volt szó, hogy Schäffer szembehelyezkedett a fegyverkezési kiadások hirtelen emelésével, attól aggódva, hogy ez a nyugatnémet gazdaság meggyengítésére vezetne. A Deutsche Woche folyóirat szerint Schäffer elvesztette a nyugati megszálló hatalmak kegyét, mert vonakodik magasabb okkupációs terhet viselni. Maga ellen bőszítette mind Nyugat-Németország, mind a nyugati nagyhatalmak militarista köreit azon kijelentésével, hogy a nyugat-németországi megszálló haderők csak saját érdekeiket, nem pedig Nyugat-Németország érdekeit védelmezik. Mindez elegendő volt arra, hogy elsősorban a nehézipar hatalmi körei görbe szemmel nézzenek Scháfferre és saját hívük után lássanak. Ezt meg is szerezték Etzelnek, a Montan Unió volt helyettes elnökének személyében, aki minden bizonnyal teljesíteni fogja parancsaikat, ami annyit jelent, ugyanazt a politikát fogja követni, mint valaha Schacht. A miniszteri tárcákért folyó harcból arra lehet következtetni, hogy mint a volt kormányt, a jövő kormányt is a nagytőkések és a nagybirtokosok önző céljaikat követő csoportjai fogják befolyásolni. Azonban bármiképp is állítsák össze az új kormányt, nem küszöbölik ki az egyes hatalmi csoportok között fennálló ellentéteket, mert a bonni kormány a kapitalista társadalmat képviseli, amely mindegyre nagyobb megoldhatatlan nehézségekbe kerül. Amint a legutóbbi hetek eseményei mutatják — hirtelen áremelkedés, a diplomáciai kapcsolatok megszakítása Jugoszláviával. a nyugatnémet hadsereg atomfegyverekkel való ellátásának szorgalmazása stb. — a bonni kormány megkísérli, hogy e nehézségeket a munkásosztály jogai e'.len intézett további támadásokkal, az ország további fasizálásával, valamint agresszív külpolitikával hidalja át. Bohumil Schnelder. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának tézisei a Nagy Októberi Szocialista Forradafóm 40. évfordulójára Varsó, (ČTK) — A Trybuna Ludu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának lapja október 24-i számában közölte a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága propaganda és agitációs osztályának téziseit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára. A tézisek hangsúlyozzák az Októberi Forradalom világtörténelmi jelentőségét a Szovjetunióra és a világ valamennyi nemzetére. Az 1917. évi Októberi Forradalom — hangzik a tézisekben — az emberiség történelmének során első ízben tűzte ki fő céljául az embernek ember által való kizsákmányolása felszámolását, a nemzeti és szociális nyomás megszüntetését. Az emberiség történelmében új korszak, a szocializmus korszaka kezdődött. Az Októberi Forradalom a dolgozó népet juttatta uralomra. A tézisek a továbbiakban hangsúlyozzák a Szovjetuniónak az ország iparosítása és szocialista építése terén elért hatalmas sikereit. A szovjet ipar óriási ütemben fejlődik; megváltozott a mezőgazdaság arculata. A Szovjetunió erejének megszilárdítása a béke megőrzésének döntő tényezője. A közelmúltban az emberi gondolkozás további nagy és örömteljes győzelmét ünnepeltük: a föld körül az első mesterséges hold kering, amelyet ember teremtett. Ez a világ első szocialista állama sok tudományos sikereinek egyike. 1954 óta a Szovjetunióban a világ első atomerőmüve működik és most további atomerőműveket építenek. A Szovjetunió társadalmi, gazdasági, kulturális és tudományos életének fejlődésére rendkívüli jelentőségűek a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának határozatai. Ezek a határozatok megerősítették a pártélet lenini normáit a Szovjetunió Kommunista Pártjában, és a szocialista törvényesség elveit a Szovjetunió állami életében. A tézisek hangsúlyozzák az Októberi Forradalom nagy befolyását a lengyel nemzet sorsára. A lengyel nemzetet elválaszthatatlan kapcsolatok kötik az orosz munkások és parasztok harcához a cárizmus ellen. Lengyelország és a Szovjetunió kölcsönös kapcsolataiban a múltban mutatkozott rendellenes jelenségek teljesen megszűntek. Az 1956. november 18-i lengyel-szovjet deklarációt a szovjet és lengyel kormány következetesen érvényesíti. Ez a deklaráció a két ország közötti testvéri kapcsolatok alapját képezi. A lengyel-szovjet barátság és a szocialista tábor egysége megfelel Lengyelország nemzeti érdekeinek. Népünk, munkásosztályunk érdekei szorosan egybeforrtak a szocializmus megszilárdítására és a világbéke megerősítésére irányuló erőfeszítésekkel. Az Októberi Forradalom gondolatait — hangzik a tézisek befejező részében — gazdagítják a szocializmust építő országok, valamint az egész nemzetközi munkásmozgalom sikerei. Ezek a gondolatok pártunk, a lengyel munkásosztály és nép tevékenységének irányelvei. E gondolatokat azáltal valósítjuk meg életünkben, hogy a Lengyel Kommunista Párt Központi Bizottságának VIII. és IX. plénuma által kitűzött politikát Lengyelország létfeltételeivel összhangban valósítjuk meg. A török hadsereg gépkocsikat vet Damaszkusz (ČTK) — A szlriai-török határról érkező hírek szerint török oldalon tovább folynak a csapatösszevonások. A DPA hírügynökség a INS amerikai ügynökség tudósítójának jelentését idézve rámutat, hogy október 24-én az Alexandretta török kikötőből a határra vezető országúton több száz új amerikai jeep és más katonai gépkocsioszlop vonul. Ezekkel a gépkocsikkal a szíriai határ mentén állomásozó 2. török hadosztályt erősítik meg. Ezeket az amerikai gépkocsikat a legutóbbi napokban szállították partra Alexán drettában. amerikai katonai be Szíria határán Az INS tudósítója jól tájékozott körökből nyert értesülései alapján azt írta, hogy a török-szíriai határon a múlt hónapban 30—50 ezer török katonát összpontosítottak. Chaled Azem szíriai honvédelmi miniszter a szíriai-török határokon foganatosított csapatösszevonásokkal kapcsolatban október 24-én újságírók előtt kijelentette, hogy a török egységek összevonása a hidegháború részét képezi. Újból felhívta a figyelmet arra, hogy a Szíria elleni támadás világháborút robbanthat ki. Általános sztrájk bénította meg Franciaország életét Párizs (ČTK) — Október 25-én Franciaországban az élet az általános sztrájk következtében teljesen megbénult. A sztrájkban húsz foglalkozási ágazat dolgozói — vasutasok, egyéb közlekedési alkalmazottak, posta és meteorológiai állomások alkalmazottai, vas- és fémmunkások, építkezési munkások, vámhivatalnokok vesznek részt. A francia hatóságok Algériából Párizsba 12 000 rendőrt összpontosítottak. A Párizsból érkező hírek szefc rint 1700 párizsi autóbusz helyett mindössze 35 közlekedik. A földalatti vasút legtöbb vonalán szünetel a közlekedés. Az elővárosok vasútvonalain a forgalmat jelentősen, korlátozták. Éjfél óta sztrájkolnak a meteorológiai állomások alkalmazottai is. Ennek következtében a franciaországi repülőtereket nem tájékoztatják a légköri változásokról, úgyhogy azokat a szomszédos országokból kell beszerezniök. Mollet kormányt alakít Párizs (ČTK) — Guy Mollet dezignált minisztere'nök, a Szocialista Párt főtitkára október 25-én tovább folytatta az új kormány megalakítására iiányuló tárgyalásokat. A kormány tagjai saját pártjának tagjain kívül a népi köztársasági mozgalom jobboldali pártjának képviselői, továbbá a Nasszer elnök fogadta Raut, az NDK külkereskedelmi miniszterét Kairó (ČTK) — Nasszer egyiptomi elnök október 24-én fogadta Heinrich Rau NDK kormányelnökhelyettesét, külés belkereskedelmi minisztert, akivel megbeszéléseket folytatott a jelenlegi közép-keleti helyzetről és a nemzetközi problémákról. A megbeszélések során egyértelműen megállapították, hogy a békés erők eléggé erőssé váltak ahhoz, hogy csirájában elfojthassanak minden imperialista provokációt. Az Egyiptomi Köztársaság és az NDK közötti kapcsolatok kérdésével összefüggésben Naszszer elnök bejelentette, hogy Egyiptom jóváhagyta kereskedelmi képviseletének az NDK-ban való létesítéséről szóló jegyzőkönyvet. Hangsúlyozta azt a nézetét, hogy ezáltal további lehetőség nyílik a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésére. A megbeszélések szívélyes légkörben folytak. radikálisok és kisebb parlamenti középpártok képviselői lesznek. Altalános nézet szerint ez átmeneti kormány lesz, amely nem fog sokáig fennállni. Programja azonban olyan súlyos követelményeket tartalmaz, amelyeknek célja, hogy a francia kormány kerekét még inkább jobboldalra fordítsa. Mollet az alkotmány reformjára készül abban az értelemben, hogy a kormány hatalmát a parlament kárára megszilárdítsa. Az Algériáról szóló kerettörvényt olyképpen módosítják, hogy megfeleljen a jobboldali erőknek, amelyeknek szavazataitól függ e törvény jóváhagyása. Mindeddig nem biztos, hogyan fog szavazni a harmadik legerősebb parlamenti csoport, „a független köztársaságiak", akiknek végleges döntése csak október 28-án várható, amikor Mollet bemutatkozik a parlamentben. Öt török repülőgép megsértette Szíria légiterét Damaszkusz (ČTK) — A MEN arab sajtóiroda közlése szerint október 22én négy török lökhajtásos vadászrepülőgép Ladakije kikötő térségében megsértette Szíria légiterét. Egy további török repülőgép Szíria és Törökország északkeleti határán ugyanaznap behatolt Szíria területe fölé. ŰJ SZÖ 3 ti 1957. október 1SL