Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-24 / 296. szám, csütörtök

A csodálatos erszény bemutatója Komáromban Síposs Jenő mesejátékának, a Csodálatos erszénynek • a bemutatója mögött egy másik csoda is rejlik éspedig, hogy a Komáromi Magyar Területi Színház új színpadi szerzőt és rendezőt fedezett fel. Igaz, Síposs Jenő maga is tagja a színháznak, tehát a felfedezésnek kicsit családi jellege van, értékéből azonban mindez mit sem von le ... Mindannyian, akik jelen voltunk ezen a bemutatón, őszintén • örülni tudtunk Síposs Jenő, az új színpadi szerző és Kisbán Lajos, a fiatal rendező megérdemelt sikerének. Vérszegény irodalmi életünkben ez a bemutató komoly és bátor tettnek számít, mert nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az eredeti magyar színpadi bemutatóknak nálunk alig van hagyománya. A régi Csehszlovákiában voltak drámaíróink, így a prešovi Sebesi Ernő, a kassai Sándor Imre és végül •Sípos Jenő a Regevári Herceg és Király Dezső az Udvari bolond szerepében. drámairodalmunk hagyományával kapcsolatban legfeljebb szülési fájdalmakról beszélhetünk. Nem volt senki, aki törődött volna színpadi szerzőinkkel, nem volt egyetlen intézmény sem, Egri Viktor számos drámát, színművet amely gondját viselte volna drámairoírtak, de ezek a művek mind a szerzők dalmunknak. ' A felszabadulást követő esztendőknek kellett jönniök, hogy Egri Viktor Közös útja és többi színműve, amelyek évek hosszú sgrán át a fiókban porosodtak, a színpcidon megelevenedjenek. Rajta kívül azonban mindenki néma volt és kísérlet sem történt, hogy valaki kikeresse Sándor Imre vagy Sebessi Ernő alkotásait, avagy hogy új szerzővel próbálkozzanak, akiben 'tehetséget fedeztek volna fel. Ilyen körülmények között érthető, hogy Síposs Jenő színművének bemutatója az úttörés jellegével bír és hogy ez valóban így van, bizonyítja a betervezett Dávid Teréz színművének eredeti bemutatója is, amely iránt már most országszerte széleskörű érdeklődés, várakozás nyilvánul meg. fiókjaiban héverve porosodtak. Nem tudtunk arról, hogy valamely szíriház a szerzők hóna alá is nyúlt volna és térét, levegőt biztosított volna mondanivalójuknak. A csehszlovákiai magyar drámaírók minden kísérlete, hogy művük élethez, levegőhöz jusson, meddő kísérlet maradt csupán. Noha emlékszünk rá, hogy Sebessi drámáját a budapesti Nemzeti Színház, Sándor Imre színművét pedig Bárdos Belvárosi Színháza elfogadta előadásra, a bemutatóból azonban, azt' lehet állítani, hogy nem lett semmi, sőt, ha jól emlékszünk, Sándor Imre Szedjetek szét csillagok c. művét elő is adták, de mindjárt a bemutató után Horthy-ék betiltották a további előadásokat. Ilyen körülmények között érthető, hogy oooooooooooo^ Síposs Jenő gyermekeknek szóló mesejátéka, ha nem is viharos, de ismételjük, megérdemelt sikert aratott. Noha a Csodálatos erszény Ludas Matyi gyökereiből táplálkozik, komoly értéke, hogy a munka magvát, lényegét igen kedves történetben, pompás, színes csomagolásban tálalta fel a gyermekeknek. A mese arról szól, hogy a falu kovácsának lusta fiát miként tanítja m%g a gonosz, agyalágyult herceg udvari bolondja a munka megbecsülésére és szeretetére. A mesét egyébként igen ügyesen olyan országba helyezi, ahol a gonosz uralkodó herceg megtiltja a népnek a dalolást, vígságot, mert elvonja ót a munkától. A cselekményt egy daloló vándordiák bonyolítja, színezi, tarkítja, aki a sínylődő nép szabadságvágyát testesíti meg. Tömören ez a Csodálatos erszénynek eredeti része, amely ugyan címében a csoda jelzőt viseli, mégis igen reálisan és a gyermekek számára is nagyon érthetően oldja meg a problémákat. Síposs Jenő ezt a mesét még elmélyíthette volna azzal, hogy a vándordiák egy gyermeket tanít rney énekelni egy olyan országban, ahol tilos a dal, ily módon nemcsak a a gyermekeket, hanem a felnőtteket is közelebb hozta-volna a mese magvához, hisz irodalmunkban vannak ilyen mesék, történetek. Hivatkozhatunk Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig, Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című művére és végül Fazekas Mihály Ludas Matyijára, amely felnótthöz, gyermekhez egyaránt szól. Síposs Jenő ezt a lehetőséget elmulasztotta, de művével így is értékes úttörőmunkát végzett. A fiatal Kisbán Lajos, noha első rendezése gördülékeny, és munkáján látni, hogy a cselekmény művészi öszszefogása mellett az iramra, a lendületre is törekedett, nem értette meg Síposs Jen'o mesejátékának azt a realitását, amely a mese fő értéke és a cselekmény minden mozzanatából, az udvari bolond és általában a szereplők minden szavából felénk árad. Nézetünk szerint lluskának és a Vándordiáknak megjelenésében is a nép földhözragadtságát, de ugyanakkor felfelé törekvését• kellett volna ábrázolnia. • , A szereplőkről megállapíthatjuk, hogy a Komáromi Magyar Területi Színház legjobb erői, tudásuk és képességük javával törekedtek arra, hogy sikerre vigyék Síposs Jenő színésztársuk művét. E nemes törekvésből méltó módon vette ki részét Fekete Gyula a Falu kovácsa szerepében. Hasonlóképp kifogástalan alakítást nyújtott Gyurkovics Mihály, aki a lusta Pétert elevenítette meg a mesében. Udvardi Anna Iluskát mint általában tudással és intelligenciával játszotta. Kovács Béla kellemes hangjával kitűnően illeszkedett bele a Vándordiák szerepébe. Mint {Kulturális fa I Négyszáz ünnepi bemutató és felújítás le;z a Szovjetunió színházaiban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulójának tiszteletére. A Szovjetunió kulturális ügyek minisztériuma közölte, hogy több mint háromszáz új drámát és mintegy száz zenés színművet mutatnak be. Igen sok színmű középpontjában V. I. Lenin alakja áll. A moszkvai Kisszínház bemutat ia D. Zorin „örök forrás" • című színmüvét, a leningrádi Nagy Drámai Színház pedig felújítja Nyikolaj Pagogyin „A Kreml toronyórája" c. színmüvét. A leningrádi Puskin Színház tűzte műsorára A. Kapler „Viharos esztendő" című színművét. A mcszkvai Vahtangov Színház november hetedikén mutatja be I. Szeljvinszkij ..Nagy Kirill" című drámáját. Sok vidéki színház helyi szerzők műveivel ünnepel. Rossini, mint ismeretes, nemcsaü kitűnő zeneszerző volt, hanem nagy gcurmand és kitűnő konyhaművész is. Egy alkalommal meghívta egy hölgy, aki nevezetes volt rendkívül takarékos ebédjeiről. Az ebéd nem volt kivétel e „szabály" alól, s Ros-, siní éhesen állt fel az asztaltól. — Remélem, hamarosan ismét ebéden láthatom — fuvolázta a hölgy a búcsúzásnál. — Nagyon szívesen — felelt mo« solyogva Rossini —, akár most mindjárt ... Karel Čapek „Fehér per" című színművét újította fel húsz év után a prágai Nemzeti Színház. A színműben a kitűnő cseh író a fasizmus veszélyére figyelmezteti népét. Jan Kopecki, az ismert színikritikus, időszerűnek mondja Čapek darabját, mert a ,,fehér por kísértete ismét a kapuk előtt ólálkc<Iik". Külön érdeklődésre fart számot, hogy a moszkvai Sztanyiszlavszkij és Nyemitrovics-Dancsenko Zenés Színházban a jubileum alkalmából előadják Szergej Prokofjev „Háború és béke" című cperáját. , A kijevi Ivan Franko Színházban mutatják be A. Kornyejcsuk „Miért mosolyognak a csillagok" című színművét a bjelorussziai Jakub Kólasz Színházban pedig P. Glebka „Fény re Jervezik. ke'etrôl" című darabját. ©oooooooooooo^^ Fekete Gyula a kovácsot, Gyurkovics Mihály a lusta Pétert alakítja. a százesztendős mesemondó jó volt Konrád József. Bugár Béla Gyurka, Király Dezső pedig az udvari bolond szerepében példás alakítást nyújtott. Az együttesből Síposs Jenő, a szerző, a regevári herceg színrevitelében ragyogó emberábrázolásával tűnt ki. SZABÖ BÉLA MM

HWMwtHmmmtm

wt

uH

Mii

MMim Szlovákia Enciklopédiája (Encyklo-pítiia ákvenska) címen háromkötetes lexikont ad ki a Kulturális Ügyek Megbízotti Hivatala és az Osveta könyvkiadó. Az új enciklopédia a Szlovák Tudományos Akadémia közreműködésével készül. Betűrendben felöleli Szlovákia természeti viszonyait, gazdasági, társadalmi, kulturális és művészeti életét a múltban és a jelenben. A munka elkészítését három évségböl kizökkenve, idegen, mesterkélten zsúfolt szavakkal kendőzi magát. Amikor egyszerűség nélkül szól, felborul verse és az idegen anyagú szavak fogsorosan zörögtiek szájában. „Előbb szertemállnak a hegyek, És véremet kiontom, De nem lökhetitek már testem Szakadékok fenekére": az egyszerűség nem tűr frázist. Az erőlködés és erőltetés eredménye: hatástalan. („Tüzet lobbant a cél: a távlatok Sikján villannak új káprázatok". Májusról így ír: „Köré sereglünk s a fénybe nézünk, Mi glóriázza őt s fegyverét". Mi más, mint üres lírai •vacuum ez a semmivé duzzasztott sor: „S dagadt akarásunk keményre: „Napot csaltunk az égre!" Vagy: „készülök sok szép nagy tevésre még". Petőfi sírjánál a nagy élmény csak közhelyet eredményez: „Amely alatt állítólag pihen, Örök dicsőség csodás fényiben"). Ha ilyen fülfájdító sorok után az ember rálapoz egy igazi Csontos-versre, az egyszerűség adekvációjára, úgy üdítő forrásra lel, szó- és képzavar nélküli költeményre: „Az ég hirtelen nagyot dördül; Valaki az üres csöbörbül Épp inni készült. Kicsit megrémült Ss ijedtségét palástolva, Csak úgy a foga közt mondja: Teremtésit, rögtön esik! Pedig Még a kévéknek fele szerte. • S ni, már hull is némelyik cseppje! Szél trombitál és egyre jobban Hordja a port,.— a szoknya lobban. Valakinek gurul a kalapja, S a lányok nagyot nevetnek rajta. De egy pillanat, s szaladnak. Megázni dehogy akarnak. Villámlik, dörög

t s elsötétedik, S mintha csöbörből öntenék: esik." £

z vers! Ezt költő írta! Egyszerűségében, azonosságában való és igaz. Átvehető, átérezhető. víinden nyári zápor hangja, színe, íze, szaga és hangulata benne van, és mégis ;sak egy és utánozhatatlan: Csontos jerse, Csontos meglátása, megragadása és mondanivalója. Költő teremtése, íjjá teremtése: örökítés! De ilyen idill kevés akad. Csontos, a iáik szenvedő magyar 1944-ben szedetne „nem " úgy írni, ahogy ír, nem így látni, ahogy lát", s,Szeretnék más enni, más, mint áki lettem: Betűt nem srnerő, orromig se látó". Látja fajtáját .görnyedten, rongyosan: kevély nagyobb senkik, hogy szívják a vérit". És itt, ezen a ponton villámlás és mennydörgés szeretne lenni, „s viharként vágtatni keresztül fajtámon". Aztán megtorpan: „De ime: látásom már kései látás. Megelőzött a sors látással és tettel. Zengő kiáltásom kései kiáltás, Elindult a tömeg, nagy

% merész léptekkel". Kell szebb, meg hatóbb és igazabb példa egyszerűségre, őszinteségre, szerénységre?! Ki más költő vallott volna így ezen a ponton? Kit nem ragadott volna el a fogadkozás, a visszavetíthető azonosítás?! Frázisnak, őszinteleniségnek, mellveregető nemmegmondtamnak micsoda olcsó igazolásait mulasztotta itt el költőnk! Csontos egyszerű maradt szerény őszinteségében is: kései látását nyíltan vallja, nyíltan bánja. A talmi költő hiúsága nem bírja el a megelőzést. Csontos felismerőn, reálisan rögzíti helyzetét, pontosan és úgy, amilyen az 1944-ben volt. Csontos életének egyik eldöntő élménye a hitleri háború. És ennek az embertelen élménynek és ^emléknek nincs költészetében továbbhullámzó Utórezgése és továbbvivő szerepe. Van egy békeverse: „Tegyétek félre a fegyvert! A maga méltóságában Lássátok végre az embert" —, mély azonban nem vers és így nem hat. Csontos költészetének egyik alapvető hibája, hogy nem használja ki eléggé személyes élményeit és így ezek élményhatása is a minimumra redukálódik. 1943-ban van a póráz-magyarnak elég szégyenítö élménye, Csontosnál ez a helyzet csupán megállapító rezignáciőt eredményez: „de a jelen fogva tart S cibáljí vélem a népem: a magyart". 1947-ben „Öh, Benes!" című versében az élménykeserűség mégis felcsattan: „Már keringünk csak a fészek körül. De a te arcod örömtől ragyog: Örülsz, -hogy'kivágatnak tőből A magyarok". Csontos a maga sérelmeként (rhert senki akkor úgy nem szenvedett, mint a hallgatásra ítélt író), „költőt tagadó mának" nevezi azt a kort, amikor a napiparancs a lehetetlenséget harsogta: „Ne beszélj magyarul!" „Ha ném lehet, ha nem szabad Szólani szabadon, Lantom, húrom legyen szakadt, S lutllgasson el dalom". Micsoda erkölcsi nagyság nyilatkozik meg, amikor ez a némaságot és némítást megélt magyar apa így szól szlovák nyelvet tanuló fiához: „Nyelvét tanuld meg s hidd: e gondolat Célba világít, s magyar voltodat Nem csorbítja meg, sőt! Az értelem Síkján tárul ki rád a végtelen". Ki meri még mondani, hogy a mi szlovákiai magyar vox humanánk — fantom, üres szó?! Ez kincsünk, vagyonunk, igazolásunk és lényegünk. Nem frázis, nem közhely, de nem is farizeus mellveregetés. Csontos bizonyítja: az egyszerűség, az őszinteség, a szerénység költője. A munkásköltő embersége! , Csontos élményszegényáége — e kivételektől eltekintve — költészetének színképét bizonyos fokig elszürkíti. Ahogy eltávolodik a kézzelfogható élményeitől, úgy szürkül pátosszá a verse. Régi versei: élményversek. Kézdő szerelmi lírája, majd tolilat, kapát, gyalut váltogató mondanivalója a legjobb, mert realitás. Új versei himnikusak, általánosítok, a sorokat itt-ott optimista-görcs lazítja. A maximum, amit itt reálisan mefoghat, ennyi: „Itt új'dala Kél az időnek, Mely nem mese, Az ember mégis Szerelmese." A. kettősség kell, hogy törést eredményezzen: himnikus tárulkozás és szerénység, sőt szemérem, nem egy tőből fakadnak és így néha közhelyet vetélnek: „Költők, írók, mérnökök teremtő Titánok legyetek. S ti mejők és gyárak munkásai Nékik segítsetek." Csontos kötetének címe: „Kell itt a szó". Csontos' esetében a szerénység kér szót. A szerénység velejárója bizonyos szemérmesség, viszont a költészet: exhibicionizmus, • önmutogatós kiállás. Ez újra kettősséget és .így törésf eredményez. A költő vezérszó akar lenni, de a szemérem szerénysége ennek útját állja. A költő itt csak muszáj-szó lehet, mely azonban nem találja meg a • magával rántó önkifejezést: „Csitt! Csodát csinálunk Csak azért is!". A csitt és csakazértis nem hozhatók közös nevezőre ! Ha azon-ban a szerénység szót kér, akkor ennek ajakfeszítő kortársi oka van. A kormuszáj feszíti itt a húrt pattanásig: szólásig. És ha a szerénység minden húzódozó adottság ellenére kiáll és vallja, hogy most és itt kell a szó, akkor ezzel a költői szó küldetéses értelmét húzza alá. Fokozza értelmét, értékét és — mértékét. De ezzel ugyanakkor szinte önmaga provokálja ki a'mércét: méressék meg az ő szava is e legszigorúbb mértékkel. Ezt persze n«m 'bírja és nem tudja. F

annaik és lesznek, akik Csontos verseiből csupán steril monotóniát hallpiak ki és akiknek Csontos csupán vállveregetésig érő költőt jelent: meqható, becsületes igyekezetet. Pedig több ennél. Csontos: fenomén. Jelenség, aki és ami ha nem lenne, szegényebbek lennénk: hivatkozás- és bizonyosság-nélküleik. Csontos egyszerűsége, őszintesége, szerénysége és szemérmessége a költői szó lényegét: becsületességét húzza alá és ezzel- tiszteletet ébreszt a sző, a költészet iránt. Előttünk a költő: a szerénység exhibicionizmusa, és a gesztus, a típus, a magatartás megmarad, mert épp ezáltal lett átlagköltőnél több és versfaragónál mélyebb, mert jelenség, mert önmagában és önmagából tiszteletet ébresztő fenomén: „Magam vetkőztetem: imhol vagyok, Szégyentelen és mocsoktalan És könnytelen és mosolytalan". Hogy mit jelent Csontos mint pozitív lírai fenomén, azt egy ellenpéldával lehet a legjobban megvilágítani: a munkásköltő szerénytelenségével. Mert ilyen is akad: méghozzá valaki, aki szintén a gyalupadnál állt. Nevét nem írjuk ki: minden szerkesztőség jól ismeri küldeményeit, versei azonban nem látnak napvilágot. Handabandázó voltuk, önbeképzeltségük eleve elzárják mondanivalói útját. Pedig egy kimondott szatirikus tehetség ről van szó, aki ha tudná a mérsékletet és mértéket és tudná a hogyant: vihetné valamire. így azonban csak mint eset érdekes, mint mánia, mely verseinek azzal vél nyomatékot adni, hogy miniszterektől nagykövetségekig mindenüvé elküldi és ezt verse alá igazoló pecsétként és nyomtatékként oda is kanyarítja, így: „Megküldve Viliam Široký miniszterelnök elvtársnak, Kádár János miniszterelnök elvtársnak, a Szovjetunió prágai és budapesti* nagykövetségének, Bacílek belügyminiszter elvtársnak. dr. Jaromír Valeš úrnak, a Csehszlovák Tudományos Akadémia dolgozójának, dr. Sas Andornak, a bratislavai magyar pedagógiai főiskola dékánjának, Fábry Zoltán író és kritikusnak, az Új Szó szerkesztőségének, a Magyar írók Szövetségében alakult Táncsics Körben Illés Bélának, a Kárpáti Rapszódia szerzőjének, a bratislavai „Pravda" szerkesztőségének és a romániai kolozsvári „Üt" című szépirodalmi lap szerkesztőságének, dr. František Kahuda iskolaíigyi miniszternek." A lírában ez újítással új fejezet kezdődik, ezek a versek mindenkivel korrespondeálhatnak — postai úton. És az önelégültség ezt eredményként könyveli el. E naiv beképzeltség csak a szerénytelenség talaján fakadhatott. A verser°dimény ennek megfelelő felületesség, kiéretlen mondanivaló, nagyihang, frázis, negatívum! Csontos Vilmos szerénysége és adottsága — mely az őszinteség egyszerűsége — frázistörő erő lehet és ő maga: példázható jelenség. Amit Csontos Vilmosról fejlődése érdekében kívánunk és várunk, az nem más, mint élménygazdagodás, élménykihasználás és így — versgazdagítás. Az élmény: léttudatunk alapja. Az élménytovábbítás és élményéltetés a költészet egyik legfőbb funkciója. A továbbítható élmény: közkincs. Tudat és tudatosítás. Az élmény továbbadása minden kultúra ősforrása, olvastam egyszer valahol. Az élmény a kultúra továbbrezgő, továbbvivő ritmusa. A kultúra egyik legszebb eredménye nem véletlenül a költészet. Hogy ez mennyire így van, legjobban a magyar példa mutatja, ahol a költészet mindent összegezőn önkifejezés lehet. Poétanép a magyar: e büszke és szerelmetes megállapításitt elsősorban kulturális önkifejezést jelent, a summázás legélőbb és legégetőbb példáját. A poétanép-titulus ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy magyarul a poézist csak őszintén, igazán, csak gondolati és erkölcsi felsőfokon lehet és szabad gyakorolni: irázismentesen. Az élmények kulturális funkcióján kívül még egy fontos biológiai szerepe is van a lírában: az élmény megöli a frázist, a kôžhelyet, a dagályosságot, az őszintelenséget. A frázis az élmény-héllfliliség „izéje", a realitás nélküli halandzsa. Frázis sose lehet sem a való, sem a gondolat igaza. Nincs erkölcse, nincs hitele. A költészet az őszinteség műfaja, de alibije: az élmény! Az élmény: koronatanú, és jaj minden hamisságnak, bizonytalanságnak, farizeuskód ásnak, álpátosznak, irrealitásnak, közhelynek és frázisnak, ahol ez a koronatanú hallgat és nem igazol. 4 költő: koronatanú. És mint ilyen — Radnóti halhatatlan szavával élve — „az igazra tanú". Igazra tanú, mert élménye, tanúság és tanulság, és végső fokon — fbllebbezhetetlen vád és ítélet, vagy igenlő vállalás és így hitelesítő pecsét. ŰJ SZÖ 7 ti 1957. október 27.