Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-24 / 296. szám, csütörtök
Václav Dávid külOgymiíiIszler be-zécSe az ENSZ közgyűlésén (Folytatás az 1. oldalról) rökország — az Eszakatlanti Tömb tagja — táfnadást intéz Szíria ellen, a konfliktus tovább terjed. A Szíriára gyakorolt katonai nyomás és az ország biztonságának veszélyeztetése az USA imperialista köreinek a szíriai kormány megdöntésére irányuló más akcióival van egybekapcsolva. E hónap elején tényeket hoztak nyilvánosságra az USA nagykövetségének dicstelen szerepéről a szíriai kormányellenes összeesküvés szervezésében. Török terüléten • emigráns csoportokat szerveznek Szíria kormánya ellen. A nyugati sajtó a rágalmak és gyűlölet kampányát' hozta mozqásba. Már hosszabb idő óta folynak a provokációs akciók, amelyekkel Szífľd szárazföldi és légi területét egyaránt megsértik. Mindezen akciók arra irányulnak, hogy elnyomják a független szíriai államot, amelynek kormánya a parlament és a nép támogatásával nemzeti függetlensége védelmének és az agresszív tömböktől való távolmaradásának következetes politikáját folytatja. Ez a politika a békés egymás mellett élés elvein alapul és teljes mértékben megfelel Szíria népe érdekeinek. A közel- és közép-keleti komoly helyzet az ügynevezett Dulles és Eisenhower-doktrina érvényesítésének eredménye, amely doktrínát az arab államok szabadságuk és függetlenségük veszedelmeként elutasítanak. Az USA kormánya kihasználva partnerei egyiptomi vereségét, ez év elején kihirdette a szuverén arab államok belügyeibe való közvetlen beavatkozás tervét, a Közel- és KözépKelet nemzetei gazdasági és politikai leigázásának programját. Ezt a politikát elsősorban a nagy kőolajmonopóliumok érdekei diktálják, melyek célja korlátlan uralmuk biztosítása ezen a területén. Dulles és -Eisenhower doktrínáját több ízben helyesen „köolaj-doktrinaként" jellemezték. Ez a doktrína, melyet ez év március 9-én törvényes formában fogadtak el, a katonai támadó csoportosulások összetákolása- amerikai politikájának további megnyilvánulása. Üj, kRmoly veszedelmet jelent nemcsak e tertiIet, hanem az egész világ békéjére és biztonságára. E doktrína szerint az amerikai kormánynak szándékában all, hogy a Közel- és Közép-Keleten a szocialista tábor országai határainak közvetlen közelében a katonai támaszpontok széles hálózatát építse ki és azokat a legújabb típusú atom-' és rakétafegyverekkel szerelje fel. Az ezen területtel határos Szovjetuniónak közvetlen érdeke a békés fejlődés, mely 1957 elején konkrét javaslatot tett a közel- és közép-keleti 'béke és biztonság biztosítására. Javasolta, hogy a nagyhatalmak a vitás kérdések megoldására békés eszközökkel, tárgyalások utján törekedjenek, mondjanak le a katonai tömbök megteremtésére irányuló kísérletekről, számolják fel haditámaszpontjaikat, vonják vissza a középkeleti államok területén tartózkodó haderőiket és szüntessék be a további fegyverszállítmányokat a Közel- és Közép-Kelet országainak. Nyújtsanak gazdasági támogatást ezen országok gazdasági fellendítésére az ezen államok méltóságával és szuverenitásával összeférhetetlen gazdasági és politikai feltételek nélkül. A Szovjetunió javasolta továbbá, hogv a négy nagyhatalom közösen ünnepélyesen és kötelezően jelentse ki, hogy elítéli az erőszaknak a világ e részén fennálló nyílt problémák megoldása eszközeként való alkalmazását. Csehszlovákia kormánya üdvözölte és teljes mértékben támogatja a Szovjetunió ezen javaslatait, abból indulva ki, hogy azok elfogadása lényegesen megjavíthatná a viszonyokat a világ e táján és hozzájárulhatna a feszültség enyhítéséhez nemcsak itt, hanem az egész világon/ A nyugati hatalmak azonban visszautasították a Szovjetunió kezdeményezését anélkül, hogy maguk konkrét javaslatokat terjesztettek volna elő a közel- és közép-keleti helyzet megjavítására. Ebben a helyzetben az ENSZ és egyetlen békeszerető nemzet sem nézheti tétlenül a katonai provokációkat, amelyek jellege túllépi e terület keretét és komolyan veszélyezteti a világbékét. Az ENSZ-nek ezért azonnal meg kell tennie a szükséges lépéseket, hogy lehetetlenné tegye fegyveres konfliktus kirobbanását és hozzájáruljon Szíria veszélyeztetésének elhárításához s a közel- és középkeleti feszültség enyhítéséhez. Csehszlovákia küldöttsége azon szilárd reményét fejezi ki, hogy az ENSZ közgyűlése éppúgy amint hozzájárult az Egyiptom elleni agresszió beszüntetéséhez, minden lehetőséget és eszközt felhasznál arra, hogy megakadályozzon hasonló agressziót Szíria ellen. Ezt teszi kötelezővé számunkra az alapokmány és ezt várja az ENSZtől minden nemzet, amelynek rokonszenve a szíriai nép oldalán áll. Az imperialistáknak nem sikerül elterelni a figyelmet a közép-keleti veszélyről A szíriai panasz vitája az ENSZ keddi ülésén New York (ČTK) — Október 22-én a délutáni órákban az ENSZ közgyűlése megkezdte a Szíria biztonsága és a nemzetközi béke veszélyeztetése miatt emelt panasz tárgyalását. E panasz napirendre tűzése, valamint az USA és más államok azon törekvéseinek veresége, amelyekkel igyekeztek megakadályozni az ülés elején e kérdés megtárgyalását, a béketábor nagy sikerét jelentik. Már až ENSZ kulisszák mögötti híreiből október 21-én és 22-én nyilvánvaló volt, hogy az USA megkísérli a szíriai panasz ENSZ-beli megtárgyalásának elhalasztását. Ezek a hírek megerősítést* nyertek a közgyűlés e kérdéssel kapcsolatos első ülésén. Mindjárt az ülés elején a török küldött kért szót. Bejelentette, hogy Törökország elfogadta Szaúd-Arábiának közvetítésre tett ajánlatát és hogy Zolu török államminiszter útban .van SzaúdArábiába. Kérte, hogy az ENSZ közgyűlés e kérdéssel kapcsolatos további tárgyalásait „e közvetítő tárgyalások érdekében halasszák el." Zeinaddin szíriai küldött hangsúlyozta, hogy Szíria panaszát napirendre tűzték és emlékeztetett Esin török küldött felszólalására, amelyből világos, hogy a közvetítésről szóló beszédek csupán egyetlen célt követnek: azt, hogy rossz fényt vessenek Szíriára. Kijelentette, hogy Szíria az egész helyzet alapos megvizsgálását követeli úgy, hogy az egész világ előtt világosan megmutatkozzanak az összes tények. A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, a szovjet küldöttség vezetője kijelentette, hogy az ENSZ közgyűlése a szíriai panaszt napirendre tűzte és hogy az USA jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy megakadályozza a szíriai panasz megtárgyalását az ENSZ-ben. Rámutatott továbbá, hogy az USA és Törökország megkísérlik megtéveszteni a közvéleményt és a hiszékeny emberek háta mögött tovább akarják előkészíteni a Szíria elleni agressziót. Munro, az ENSZ közgyűlés elrtöke igyekezel* félbeszakítani A. A. Gromiko felszólalását, a szovjet küldött azonban tiltakozott ezen eljárás ellen s emlékeztetett rá, hogy jobb volna, ha az ENSZ közgyűlés elnöke nem pazarolná energiáját a felszólalók'félbeszakítására, hanem azt a tárgyalások helyes menetének megőrzésére fordítaná. > Ez ut^n újból Szíria küldötte emelkedett szólásra. Elítélte Törökország Szíria elleni' katonai tevékenységét és hangsúlyozta, hogy Törökország katonai előkészületei nemcsak csapatöszszevonásokra szorítkoznak Szíria határain, hanem provokatív akciókat és nyilatkozatokat tesznek azzal a céllal', hogy egy Törökországnak alkalmas pillanatban háborút robbantsanak ki. Zeinaddin a továbbiakban foglalkozott i Dulles és Eisenhower-doktrinával és íz Egyiptom elleni agresszióval. Elítélte a Közép-Kelet-i amerikai stratégiát 5s emlékeztetett arra, hogy ennek az i célja, hoqy Egyiptomot elszigetelje ä többi arab államoktól és az arab országokat a Nyugat fennhatósága alá íelyezze. Ezt a stratégiát a NATO és 3EATO politikája új láncszemének minősítette. A szíriai küldött hangsúlyozta, hogy a szíriai Nemzeti Front kormányának megalakulása nem tetszik bizonyos külföldi köröknek, amelyek megkísérlik Szíria, t megosztani és megdönteni Szíria törvényes kormányát. Kijelentette, hogy az Eisenhower-doktrína növeli a feszültséget és hidegháborút szít a Közép-Keleten. Szíria küldötte ezután részletesen foglalkozott az USA Szíria elleni taktikájával. Emlékeztetett Henderson közép-keleti látogatására, aki közvetlen felhívást tett a Szíria ellen irányuló katonai és egyéb tevékenységre. Zeinaddin ez után. követelte, hogy az ENSZ közgyűlése tegyen gyors intézkedéseket a Szíriát és a nemzetközi békét fenyegető veszély kiküszöbölésére. Szükségesnek mondotta, hogy a török fegyveres erőket visszahívják állásaikból és szüntessék be a Szíria elleni provokációs akciókat. Követelte továbbá, hogy az ENSZ közgyűlés küldjön ki egy bizottságot, amely megvizsgklja a török csapatösszevonásokkal és a többi körülményekkel összefüggő tényeket. Ez a bizottság az ENSZ közgyűlése által meghatározott időn belül, legkésőbb azonban tíz napon belül jelentést tenne. A szíriai küldött végül kijelentette, hogy küldöttsége kész együttműködni e bizottság összetételének meghatározásában. Egyiptom küldötte, aki ezután szólalt fel, hanqsúlyozta, hogy Szíria panaszát azonnal meg kell tárgyalni, nem pedig csaknem egy hét múlva. Emlékeztetett arra, ha mindkét fél egyetértene a közvetítéssel, akkor figyelembe lehetne venni a vita elhalasztásának kérdését. Szíria azonban követeli panaszának megtárgyalását és ezért a közgyűlésnek meg kell tárgyalnia e panaszt. Hangsúlyozta, hogy egy államot sem elégíthet ki Törökország és az USA állítása. A török küldött felszólalása Után, aki újból megismételte a török államférfiak egyes békeszerető nyilatkozatait, amelyeket már a vita eddigi során lelepleztek, mint a közvélemény megtévesztésének eszközét, Lodge amerikai küldött kezdett mesterkedést, mellyel igyekezett Szíria panaszát bizonytalan időre elnapoltatni és levétetni az ENSZ napirendjéről. Lodge ezután több elcsépelt rágalmat ismételt meg a Szovjetunióról. Emellett nem is igyekezett cáfolni a Szíria elleni amerikai és török agresszió e'őkészítését tanúsító tényeket. Az afgán küldött után Václav Dávid külügyminiszter, a csehszlovák küldöttség vezetője szólalt fel, akinek beszédét a fentiekben ismertettük. Dávid külügyminiszter beszéde után Montero de Vargas paraguayi küldött emelkedett szólásra, hogy folytassa azt a piszkos játékot, amelyet Lodge kezdett. Formálisan azt javasolta, hogy a tárgyalásokat napolják el. mindaddig, míg nem> lesznek ismertek (a nem létező) közvetítés eredményei. Ezen eljárás ellen tiltakozott Zeinaddin szíriai küldött, aki felhívt» a figyelmet arra. hogy előre előkészített manőverről van szó, amellyel el akarják temetni a szíriai panasz megtárgyalását. Szíria küldötte azt javasolta. hogy a .tárgyalást napolják el, de csak holnapra. V. V. Kuznyecov szovjet küldött újból felhívta a figyelmet a napirenden szereplő probléma nagy fontosságára és újból erélyesen követelte, hogy ' a tárgyalásokat minél előbb folytassák. A japán küldött beszéde után, aki általánosságban azt javasolta, hogy „alkalmat kell nyújtani az érdekelt országoknak, hogy megvizsgálják a kibékülés minden lehetőségét, a szíriai küldöttség formális, módosító javaslatot nyújtott be ahhoz a paraguayi ajánlathoz, amely szerint ugyan érvényben marad a határozat, hogy a szíriai panasz megtárgyalását elnapolják, azonban azzal a feltétellel, hogy legkésőbb három napon • belül, vagyis okt. 25-én délután tovább folytatják. Érről a szíriai javaslatról azután szavaztak, mégpedig szovjet kérelemre név szerint. Ez a szavazás lényegében harc volt az amerikaiak azon törekvése, hogy a szíriai panaszt eltemessék és a szíriaiik azon törekvése között, hogy ne engedjék a tárgyalás bizonytalan időre való elnapolását. Feszült figyelem közepette, , amely a hosszú és helyenként éles vitát követte, az egyes küldöttségek „igennel" vagy „nemmel" szavaztak a szíriai javaslatról. A szavazás befejezése után Munro, a közgyűlés elnöke bejelentette, hogy a szíriai álláspont mellett 33 küldöttség, az amerikai álláspont mellett 32 küldöttség szavazott, 15 állam küldöttsége tartózkodott a szavazástól. Az USA ellen szavazott több latin-amerikai állam is, pl. Bolívia, Brazília és mások. A végső szavazás, amelyben csak formálisan hagyták jóvá a szíriai követelés alapján a paraguayi javaslatot, az USA kapitulációja volt. Maga Lodge Is igennel szavazott s a javaslat ellen csak Törökország. Portugália, valamint az eredeti javaslat szerzője, Paraguay szavaztak. Az amerikai vereség így 37:10 arányban megpecsételődött, míg 34 küldöttség tartózkodott a szavazástól. Az imperialistáknak ez a veresége azonban nem jelenti azt, hogy elmúlott az agresszió veszélye, csupán annvit jelent, hogy nem sikerült elterelniük e veszélyről a világ közvéleményének figyelmét. Október 24—az Egyesült Nemzetek napja Október 24-én, mint minden évben, ez idén is világszerte megünneplik 'az Egyesült Nemzetek napját. Tizenkét esztendővel ezelőtt e napon lépett érvénybe az Egyesült Nemzetek alapokmánya. Egy évvel később a luxembourgi értekezleten megalakították az Egyesült Nemzetek Világszövetségét. Az egyes országokban nemzeti szövetségeket létesítettek. Csehszlovákiában az Egyesült Nemzetek Szervezetének szerepét a Nemzetközi Kapcsolatok Csehszlovák Társasága tölti be. Az Egyesült Nemzetek napjára az ENSZ titkársága jelszót ad ki. Az idei jelszó: „Közös érdekben'.". Nem lesz teljesen érdektelen emlékezetünkbe idézni a múlt évi jelszót és azokat az eseményeket, amelyek 1956. október 24. óta történtek. A tavalyi jelszó így hangzott: „Kölcsönös együttélés békében jó szomszédokként!". Az Egyesült Nemzetek napját ünneplő közvélemény e jelszóban felszólítást látott a világbéke megszilárdítására, . a békés nemzetközi egymás mellett élés biztosítására. Még el sem halkultak azonban az Egyesült Nemzetek napjának ünneplő szózatai és hangjai, s a világot az Egyiptom elleni agresszió rázza fel. Minő csapás volt ez az egész világ népeinek békekövetelésére! Milyen arculcsapás volt ez az Egyesült Nemzetek tavalyi napjának jelszavára! Az a talaj azonban, amelyből a világbékét veszélyeztető támadás kinőtt, tovább burjánzott. Az alapokmánnyal ellentétben a nemzetközi együttélést „az eröpolitika" mérgező hatása bontotta meg. Tovább erősítették az agresszív paktumokat, haditámaszpontokat építettek; szégyentelenül tovább kísérleteztek az atomfegyverekkel és háborút készítettek elő. A leszerelés ügyét nem segítette elő az ENSZ leszerelési albizottságának több mint 150 ülése. És egy év múltán az emberiség ismét a háború örvénye fölé került, amelyet Egyiptom szövetségese, Szíria ellen készítenek elő. Eme fejlemények megvilágításában csak keserűséggel gondolhatunk az Egyesült Nemzetek napjának tavalyi jelszavára. A keserűség és csalódás azonban nem fegyver az embertelenség és háborús uszítás ellen. Aktív harcra van szükség, ki kell pellengérezni a háborús uszítókat, meg kell hiúsítani terveiket. Minden békeszerető ember, az Egyesült Nemzetek gondolatának minden híve ebben fogja látni az ezidei jelszót, . „Közös érdekben" jelszavát. Erre kötelez minket az ENSZ alapokmánya. A nemzetek közös érdeke, hogy kiirtsák a nemzetközi feszültséget előidéző és a háború perémére taszító gazt. A nemzetek közös érdekében véget kell vetni az elavult nem reális nyugati erőpolitikának, amelynek katonai szempontból semmi létérdeke sincs, mint ahogy ezt megmutatták a Szovjetunió hatalmas védelmi erejéről tanúskodó bizonyítékok. Közös érdekünk az, hogy a világon olyan nemzetközi kapcsolatok létesüljenek, amelyek elvetnék a tömegpusztító fegyvereket. A két történelmi társadalmi rendszer között fennálló vitás problémákat békés verseny útján kell megoldani. Harcolni kell azért, hogy a nemzeteknek nyugodt, békés• életet biztosíthassanak. Csehszlovákia dolgozó népe a „Közös érdek" jelszavában látja a békés egymás mellett élés igazi jelszavát. Az Egyesült Nemzetek napján Csehszlová. kia közvéleménye az egész emberiséig békéjét konkrét nemzetközi egyezmények útján kívánja biztosítani. Jirí Meisner Mollet elfogadta a megbízatást az új francia kormány megalakítására Párizs (ČTK) — Guy Mollet, a Francia Szocialista Párt fótitkára október 22-én elfogadta a XXI. háború utáni francia kormány megalakítására vonatkozó megbízatást, hogy ezzel véget érjen a 23 nap óta tartó kormányválság. Mollet megbízatását több tárgyalás előzte meg. Ezek- alapját Róbert Schumannak Franciaország katasztrófális pénzügy és gazdasági helyzetéről szóló beszámolója képezte. A beszámolót a „függetlenek" parlamenti csoportja megvitatta és a szocialistákkal való tárgyalások mellett döntött. A Szocialista Párt irányító bizottsága és parlamenti bizottsága ugyancsak készségét nyilvánította Schuman kompromisszumos programjának-elfogadasára. A két parlamenti csoport határozatainak alapján összeült Antoine Pinay és Guy Mollet. Pinay arról tájékoztatta Molletet, hogy a függetlenek nem szavaznak ellene, ha pénzügyi politikája alapjának Schuman pénzügyi programját tekinti. Antoine Pinay tájékoztatta e megbeszélésről Coty köztársasági elnököt. Guy Mollett, az utolsóelőtti kormány minszterelnöke és a szuezi kaland társszerzője megkezdte politikai tanácskozásait az egyes csoportokkal. Macmillan az USA-ban tárgyal London, (ČTK) — Macmillan angol miniszterelnök október 22-én éjjel repülőgépen Washingtonba utazott,ahol három napon át Eisenhower elnökkel tárgyal. A tanácskozáson részt vesz Selwyn Lloyd, Nagy-Britannia külügymin'sztere és J. F. Dulles, az USA államtitkára is. Az angal miniszterelnököt elkísérte Richard Powell, a nemzet véti ilmi minisztérium titkára és Edwin Plowden, az atomerőhivatal elnöke, aki a nukleáris fegyverek legnagyobb angol szakértője. A washingtoni tárgyalásokra hivatalosan nem állapítottak meg napirendi piogramot. Eisenhower és Macmillan valószínűién „a két országot aktívan érintő világproblémákról" fog tárgyalni. Az angol diplomáciai hírmagyarázók szerint a tárgyalások fő célja az ingadozó angol-amerikai szövetség összetákolása és az összhangba hozott akció biztosítása főként a Közép-Keleten. Macmillan kíséretének összetétele, Eisenhower és Dulles legutóbbi kijelentései, a londoni és amerikai sajtó közleményei azt mutatják, hogy az USA és NagyBritannia szorosabb együttműködéséről lesz szó a nukleáris fegyverek gyártásában és a katonai kutatásokterén. Ily körülmények között a washingtoni tárgyalásoktól nem várható pozitív hozzájárulás a béke és a nemzetközi feszültség enyhítésének ügyéhez. Általános sztrájk Argentínában New York (ČTK) — Argentínában cktóber 22-én 48 órás általános sztrájk kezdődött. A sztrájkban mintegy kétmillió dolgozó vesz részt, ami annyit jelent, hogy majdnem minden második argentínai munkás sztrájkol. A sztrájkolok követelik munkabérük emelését és a közszükségleti cikkek drágulásának beszüntetését. Argentínában . beszüntették a vasúti forgalmat, nem közlekednek az autóbuszok, a villamosok, a földalatti vasút, nem jelennek meg a lapok. A sajtó tudósítása szerint a jelenlegi sztrájk oka az állandóan növekvő drágaság és a dolgozó tömegek helyzetének romlása. A munkások tárgyalásai a kormánnyal nem vezettek eredményre. Ezért '73 szakszervezeti szövetség képviselőivel e napokban tartott értekezleten elhatározták, hogy 48. órás általános sztrájkot hirdetnek. Argentin? hatósáqai megkísérlik a sztrájk meghiúsítását. Parancsot adtak ki, hogy tartóztassanak le mindenkit, aki a sztrájktörőket még akarja akadályozni abban, hogy felvegyék n munkát. A sztrájktörők a katonák és rendőrök védelme alatt járnak a ovárakba. Buenos Aires utcáin katonai járőrök cirkálnak. Csehszlovák parlamenti küldöttség Mongóliában Ulan Bátor (ČTK) — Antonín Fiaiának, a nemzetgyűlés alelnökének vezetésével október 19-én a Mongol Népköztársaságba érkezett Csehszlovákia Nemzetgyűlésének küldöttsége. A küldöttség hivatalos látogatáson október 24-ig tartózkodik Mongóliában. Látogatása során felkeresi az Ulan Bator-i üzemeket, iskolákat, földművesszövetkezeteket és a Zsargalanti Állami Gazdaságot. A csehszlovák parlamenti küldöttség vezetője a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Huraljának küldöttségét látogatóba hívta Csehszlovákiába. A meghívást elfogadták. . Tizenkétmillió kilométer a világűrben Moszkva (ČTR) — •Október 23-án reggel 6 óráig a mesterséges hold 273-szor repülte körül a földet és mintegy 11 900 000 km-nyi utat tett meg. A mesterséges hold és a hordozó rakéta földkörüli útjának ideje egyre csökken. Október 23-án a mesterséges hold földkörüli útjának ideje 95 perc 49 másodperc, a hordozó rakétájé 95,01 perc. Október 23-án este a hordozó rakéta a mesterséges holdat 53,2 perccel, vagyis 24 300 km-el előzte meg. A hordozó rakéta a mesterséges holdtól 13,30 folikal keletre repül. ÜJ SZÖ 3 ti 1S57. október 24-