Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-03 / 275. szám, csütörtök
1917 1 Szovjet írók emlékeznek... [1957 Nyikolaj Pogogvin: Emlékszem arra az időre, amikor a mai gyáróriás, a sztálingrádi traktorgyár helyén még pusztaság volt. Azután egyszercsak megjelentek a vasúti sínek, a hatalmas épülettömbök. S mindez váratlanul, hallatlan, s szinte mesebeli gyorsasággal született meg. A hétköznapi szemlélők számára ezek csak a technika csodáját jelentették, de mi újságírók, tárcaírók, esszéisták, valami sokkal mélyebbet, sokkal többet látunk ebben. Számunkra, akik ismertük a népet és múltját, mindez hatalmas lélektani jelentőséggel bírt. Elragadtatással és csodálattal illettük a hatalmas erőfeszítésben izzó embert. Mindez engem akkor arra buzdított, hogy színdarabban örökítsem meg a sztálingrádi traktorgyár építését, a munka nemes pátoszát. így született meg a „Tempo" című darabvázlat. Itt írtam meg a „Költemény a fejszéről" című munkámat is, a szovjet rozsdamentes acél felfedezésének csodálatos történetét. Az ilyen színmüveknek akkor nálunk még nem volt hagyománya. Ennek ellenére mi tapasztalat és elmélet hiányában óvatosan ugyan, de egységes rohammal fogtunk hozzá az ilyenszerű darabok megírásához. A színház eleinte félve fogadta az új műveket. Sok bonyolultsággal járt a rendezésük. S bizony a darabok is távol álltak még a tökéletességtől. Később azonban a színház közönségét magukkal ragadták az új jellemek, az eddig nem ismert hősök. Sokban hozzájárult a darabok sikeréhez az, hogy a nézőkkel, az első ötéves terv alkotóival maga az élet érttette meg az ilyen színműveket. Emlékszem, szenvedélyes vita folyt arról, hogyan kell ábrázolni a jelenkor hősét — „mennyezet alatt" vagy „mennyezet nélkül". A „mennyezet alatt" elfogadott szakkifejezéssel a családi élet pszichológiai drámáját jelöltük meg. Mi azt állítottuk, hogy hősünket nem lehet otthon találni: az építkezéseken, az üzemekben van. Számára legfontosabb a szocializmus építésében való részvétel, ez tölti be egész életét, és ahogyan akkor hittük: az egyén problémája második helyre szorul. Ilyennek árbázoltuk őt darabjainkban. Mi az emberekről írtunk, a fejsze, a beton, a cement, az anyagi értékek alkotóiról. Az általános lelkesedéstől fűtve, igyekeztünk hőseinket társadalmi tevékenységükben, mint szocialista egyéniségeket megmutatni. Valentin Kata'ev: Az idő feltartóztathatatlanul halad előre. És mind hosszabb a mögöttünk elmaradó út, mind távolabbá válnak a múlt eseményei. De időben eltávolodva sem válnak kisebbé, nem csökken jelentőségük. Megtisztulva attól, ami véletlen, lényegtelen, ami elferdíti az arányokat, ezek az események teljes fenségükben ragyognak és megdöbbentenek ma is színeik élénkségével és tisztaságával, körvonalaik pontosságával. Ilyeneknek tűnnek nekem ezek a ma már messzi, de mégis oly közeli harmincas évek. Számomra kezdetét az „össz-szovjet Élmunkások Napjá"-n való részvételem jelenti, -a „Vörös Proletár" gyár munkásaival kötött patronálási egyezmény. Ugyanebben az évben Gyemján Bednijjel tudósítókként portyáztunk a sztálingrádi traktorgyárban, fiatal kolhozokban, GTÄkon. Majd az emlékezetes utazás Magnitogorszkba, a legendáshírű építkezésekre. Megszületett a regény, a címét már jóval az utazás előtt sugalmazta Vlagyimir Majakovszkij: „Hajrá!" A munkaárkok és épí'tőállványok, a felriasztott zugok és feltört szűzföld — ez az ember; a legtisztább és legmagasabb költészet. Róluk még írni kell, hőstetteik még nagy mesterekre várnak. És mi mind kortársaik és teremtőik, akik láttuk, hogyan változik át hazánk mezőgazdasági országból ipari országgá, hogyan szülték az építkezések az új hős élmunkások ezreit, hogyan fordult szemünk előtt az egész világ, mi mindnyájan sokkal vagyunk adósaik, sokkal tartozunk a harmincas évek korszakának. Éppen ezért szeretném ma mégegyszer megismételni azokat a szavakat, amelyek nélkül — ahogyan ezt akkor, negyed évszázaddal ezelőtt hittem — lehetetlen lett volna befejezni a „Hajrá"-t, mert számomra ma is úgy hangzanak, mint magamnak kiadott parancsszavak. „Ne essék a feledés martalékául egyetlen apróság, a mi első ötéves tervünk vissza nem térő hősi napjainak legparányibb részlete sem". LeonidLeonov: Évtizedek választanak el a harmincas évektől — ettől a viharos vulkánikus korszaktól. Ennek az időszaknak az irodalom olyannak tűnik, mint egy tömör tömb, s az egyes könyvek — egy fenséges épület emeletének téglái. Megváltoztunk, megváltoztak az elképzeléseink és nézeteink is. A tüzérségnél a távolság mérésére szabványos irányítókat használnak. A harmincas évek kezdetének építkezései is ilyenforma irányítóknak tűntek most. melyek megtett utunk szemléltető meghatározására szolgálnak. Akkoriban nagy hatással volt rám a Balahinszkij papírkombinát építésének lendülete. Később elutaztam oda I. M. Kolotyilovhoz, ehhez a tapasztalt mérnökhöz, nagyszerű emberhez és tehetséges szervezőhöz. Működött ott egy forgácsoló gép. A kések pillanatok alatt aprították fel a gerendát s dobták egy másik gépbe. A géphez két helybeli muzsikot állítottak, akiknek arra kellett ügyelniök, hogy a gerendák be ne ékelődjenek. Mint a megigézetteknek, úgy tapadt szemük a széthulló fenyőtörzsekre. A gép természetfeletti ereje megbabonázta őket. Visszaidézem most emlékezetembe ezt a két alakot, piszkos, mészszínű katonaforma sapkával a fejükön s gondolatban . gyermekeiket látom — traktoristákat, repülőhősöket, kémikusokat, fizikusokat, építőket. Ez év márciusában alkalmam volt a „TU-104"-en, az „Arany hintó" premiérjére Prágába repülni. Az egyik utasnak arra a kérdésére, hol vagyunk, a steward ezt válaszolta: „tíz kilométer magasságban repülünk, a sebesség 920". És még mielőtt az utasok tisztába jöhettek volna érzéseikkel, kiderült, hogy már meg is érkeztünk. Eszembe jut, ahogyan apám letartóztatása után a moszkvai lóvasúton utaztam nagyapámmal Tagánykára, ahol apámmal kellett találkoznunk. Ez a „komoly" alkalmatosság nyikorogva, aranyhordai fütyüléssel haladt előre. A kocsiba fogott elcsigázott gebék, melyeket a városi dumából lopkodott össze a szoiganépség, inkább csak amolyan rosszul sikerült lóutánzatok voltak ... így repül az idő, ilyenek a változások mindenben, ami körülvesz bennünket Ilyen a lendülete annak a darab történelemnek, amelyben nekünk élni és cselekedni megadatott. És ez a semmivel össze nem hasonlítható befogadóképessége a kornak — emberi kezek munkája, mert a történelmet az emberi erőfeszítések mozgatják. Ez azt jelenti, hogy a mi nemzedékünk jól munkálkodott. Azt jelenti, hogy a sztálingrádi tra"ktorüzem, a moszkvai és gorkiji üzemek, Magnyitogorszk építésének évei, hősies évek voltak. Éppen a feltörő új és az orosz maradiság összeütközése történetének, a gépnek a szunnyadó mélységekkel való első találkozása történetének szenteltem 1930 elején megjelent Szoty című regényemet. Michail Bubenov: Nem lehet elfelejteni, milyen hatással volt ránk, a harc részvevőire, a hatalmas szárnyait nyitogató szovjet irodalom. A „Csendes Don" elterjedt az egész országban, s a bennelevő forró hazaszeretet lángragyújtotta a szíveket. Fedor Papfjorov volgai hősei is olyan közeliek voltak, mint az élő emberek, szenvedélyesen ragadtak magukkal és tanítottak küzdeni. Pjotr Zamnyijszkij könyveiben megláttuk, milyen kínok közt születik meg az új, hogyan ér véget a falusi élet idiótizmusa ... Ezeknek az éveknek sok, nagyon sok könyve segített élni, gondolkodni, látni, munkálkodni a szocializmus javára. Ezekben a felejthetetlen években én is erős vágyat éreztem az írásra. A tanítók közül összegyűjtöttem vagy tizet, akik szintén akkor kezdtek próbálkozni az írással. Különböző falukban tanítóskodtak. Ez azonban nem zavart bennünket az irodalmi kör megalakításában. Sőt Moszkvával is kapcsolatot teremtettünk. Egy ilyen körnek a megjelenése a távoli Szibéria mélyén nagyon elcsodálkoztatta a moszkvai irodalmárokat és valószínűleg ennek köszönhetem, hogy 1929ben a paraszt írók I. összoroszországi kongresszusán delegátusként részt vehettem. A kongresszus legnagyobb eseménye természetesen Gorkij felszólalása volt... A nagy író beszédében több ízben megismételte, hogy az író köteles állandóan és kitartóan tanulmányozni a gyönyörű orosz nyelv és a szóbeli népi alkotás mérhetetlen gazdagságát. Csak így lehet megismerni a nép lelkét, nemzeti jellegét, létét. Megnevezve azokat az írókat, akiktől a nyelvet lehet tanulni, első helyen említette meg Leszkovot. Nekem, 19 éves szibériai falusi legénynek, a Gorkijjal való találkozás írói utam legelején, különös teremtő erejű iskola volt. A nagy író szavaival, mintegy engedélyével tarsolyomban, szinte kitárt szárnyakkal repültem haza: Altájra. Akkor határoztam el, hogy szépítés és mesterkéltség nélkül — ilyesmi azelőtt öreg hibám volt —, fogom leírni mindazt, amit láttam vagy átéltem. így született meg első novellám „A viharos év", amely 1932-ben Moszkvában jelent meg külön kiadásban. Természetesen ez még olyan kísérlet féle, de számomra igen értékes, mert közvetlenül Gorkij beszédének hatására írtam és megjelölése után kezdtem el az ő hagyatéka szerint dolgozni. Egy jól szereplő kultúregyiittes A Központi Szakszervezeti Tanács által még 1956-ban kiírt ĽUT versenyeken az apátfalvai Poľana nemzeti vállalat üzemi klubjának együttesei eddig nagyszerűen szerepelnek. Külön ki kell emelni az apátfalvaiak két együttesét, az esztrád-együttesüket, és a tánc-zenekarukat, amelyek már a döntőig jutottak. A nyári eperjesi és holiči szlovákiai versenyeken „verekedték ki" maguknak az apátfalvaiak, hogy a központi döntőbe kerülhettek. Esztrád-együttesük e hónapban, tánc-zenekaruk januárban vesz részt a döntő versenyen. A Poľana nemzeti vállalat kultúrosztályán szorgalmasan dolgoznak. Rorák Zoltán és Szász elvtársak készítik az esztrád-csoport októberi műsorát, amely műsorral Zólyomban lépnek fel a kerületi mezőgazdasági kiállítás keretében rendezett ünnepségeken. Ezután október 11-én a saját közönségük előtt tartják a főpróbát, hogy utána elinduljanak a nagy útra: Karlovy Varyba. Itt október 16—20-a között lesz a döntő verseny. Október 27—28-án Bratislavában vendégszerepelnek az apátfalvaiak. Végül október 30-án Losoncon a takarékpénztár által rendezett takarékossági napok keretében adnak önálló esztrád-műsort a Vigadóban. , Ez lenne a Poľana esztrád-együttesének októberi gazdag műsora. — Nagy kedvvel, de még nagyobb szorgalommal készülnek együtteseink gazdag , októberi műsorunkra — mondja Szász elvtárs. — Az üzem dolgozói bíznak az együttes sikerében. Rorák Zoltán kultúrfelelőst a részletekről kérdezzük. Kérdéseinkre ilyen választ kaptunk. — A Karlovy Vary-i döntő versenyen az ország 12 legjobb esztrádegyüttese lép fel, hogy ebből a négy legjobb bekerüljön a decemberi prágai döntőbe, ahol a négy legjobb a prágai Nemzeti Színházban lép majd fővárosunk közönsége elé. Mi a Karlovy Vary-i vereenyen is már •.és/Heri új dolgokkal lépünk a nyilvánosság elé. Nem a már megszokott sablonszerű esztrád-műsort adjuk, amikor egymás után peregnek az egyes magánszámok, szóló énekek, szavalatok stb. Együttesünk saját kompozíciójával indul a versenyen. Lauko Pál, üzemünk egyik kiváló kultúrmunkása írt egy három képből álló darabot, amely a gyártási problémákkal és a hibák, hiá nyok kiküszöbölésével foglalkozik. Vachláč János vezényletével fellép 10 tagú esztrád zenekarunk, táncosaink, szavalóink és szóló-énekeseink. Műsoruk nevelő hatású és egyben szórakoztató, örülni lehet, hogy az apátfalvai Poľana esztrád-együttese nemcsak új műsor összeállításán dolgozik, hanem új utat is keres. Sólyom László A benderáthi eset (Prípad v Benderáthu) A DEFA Vyeiczi János rendezésében érdekes és drámai fordulatokban gazdag filmműben tárja fel a kettészakított Németország nyugati részének aggasztó, időszerű problémáját: a náci szellem újjáéledésével összefüggő antiszemita hangulatot. A benderáthi eset — nem rendkívül nagysikerű film, de határozottan jó alkotás. A szövegkönyvíró és a rendező érdeme, hogy ezt az élesen politikai jellegű társadalmi problémát megfelelő keretek között tudta kifejteni úgy, hogy a történet színhelye, alakjai, a diákélet varázsa lebilincseli a néző érdeklődését és könnyebben érteti meg a film társadalmi mondanivalóját. Történetének hősei a jubileumára készülő Benderath város érettségiző gimnazistái, illetve hét diák szövetsége. A hét jóbarát egy lakatlan szigeten üt tanyát, itt tartják összejöveteleiket vidám kirándulások keretében. Amikor Az igazság útja (Cesta pravdy) J. Frid szovjet rendező nevével ritkán találkozunk, valószínűleg a fiatalabb művésznemzedékhez tartozik. Az igazság útja című, mos' bemutatott alkotása ú] utat keres a szovjet filmművészetben és nem eredménytelenül. A szovjet társadalom mai életének időszerű problémáihoz nyúl, s ami ebben sikerült, az a sematizmus elhagyása az élet ábrázolásából. A film történetének hőse egy mindennapi szovjet dolgozó nő, egy gyár könyvelője, aki az igazi szovjet emberek becsületességével leleplezi a gyár igazgatójának csalását, azt, hogy hamis számadatokat, jelent a termelési terv teljesítéséről ki nem érdemelt Sanghaj, a gyötrelmek városa (Mesto dávnych bolestí) Retroszepektív kínai film, mely az annak idején nemzetközivé nyilvánított város gyötrelmes életét mutatja be a japán megszállás, majd az amerikai befolyás éveiben. A film — noha kezdetlegesen — megmutatja a kínai értelmiség göröngyös útját, mely a népi kormány híveinek soraiba vezette az értelmiség legjobb fiait, egyeseket pedig a munkásosztály marxista élcsapatának, Kína Komfasiszta szellemű történelemtanáruk megsérti zsidó osztálytársukat, egyként kiállnak mellette és elégtételt követelnek. Ez persze nem megy simán: éppen e körül támadnak bonyodalmak, melyek tulajdonképpen a filmcselekmény központját képezik, de a diákok szolidaritása végül is győz. Ugyanakkor a filmben érezhető, hogy a neonácik nem adták fel a támadást, csupán taktikai okokból visszavonulásra kényszerültek, de más vonalon támadnak. A filmben kitűnnek a remekül megszemélyesített hús-vér figurák. A tanárok és a diákok — mindmegannyi típus képviselői. Nagyon meggyőző szerepében véldául a volt tábornok, aki a tanári kar és a szülök összejövetelén, midőn nyilatkoznia kell, kijelenti, hogy mivel kenyere a katonáskodás, nem lehet az újrafelfegyverzés ellen, de a hét diák' nak — köztük fiának — szolidaritásában a férfibecsület és a bajtársi szellem megtestesülését látja. A szolidaritásvállatäs az embertelenség elleni harcban — ez az a nagy pozitívuma a filmnek, mely értékessé és látó* gatottá teszi. prémium elnyerése cé'jából. A történet a hősnőt, aki tanfolyamot megválasztják nak és így időközben. folyamán esti jogi hallgat, népbíróalkalma lesz elmozdított igazgatójának családi életébe is bepillantást nyerni, mikor annak fia a vádlottak padjára kerül. Mint a nép bírája igyekszik orvosolni mú• * * sok bajg^Ĺ, , ugyanakkor maga is küzd, mért szerelmes. egy nős férfibe, s tudja, hogy tőle, mint népbírótól, elvárják a példamutatást. A film hibája az, hogy „sokat markol", azaz a szovjet emberek összes égető problémáit egy történetbe sűrítve akarja kifejteni és megoldani: ez nem sikerül. munista Pártjának so- meg a múlt, hogy az raiba. Egy hős anya — emberek annál mélyebvárosi képviselő — fel- ben átérezzék a jelen szóialásában elevenedik boldog valóságát. A „Vérnász"-ból, Federico Garcia Lorca a nagy spanyol költő színművéből operát írt Woifgang Foriner német zeneszerző. Az úi opera amelyben mindössze hat aria van, nagy sikert aratott a kölni bemutatón. Moliére „Botcsinálta doktorából" és a „Képzelt beteg"-éből revűt írtak a Broadwayn. A két színművet egybegyúrták és az O'Neill tragédiák páratlan sikersorczata után, most Moliére segítségével akarják megtölteni a színházakat. A Szovjetunió operaszínházában több új opera bemutatására készülnek. Már próbálják Prokofjev „Szemion Kotko", Tr?,mbickij „Vihar", és KnyiDper „\ tajga szíve" című új művét. | Illés Béla, Kossuth-díjas író Kárpáti ! rapszódia című regényét, — amely eddig 16 nyelven ielent meg, — megfilmesítik a Szovjetunióban. A Békás-szorosban, a Keleti Kárpátok festői vidékén. készül Petru Vintilla „Túl a fenyőkön" cír.?u elbeszéléséből, az első szélesvásznú román film. A film cselekménve 1914. augusztusában játszódik, amikor a német csapatok a Békás-szoroson á.t menekülnek Erdély felé. A szarajevói Boszna Film nevű filmgyár Rómában szerződést kötött, de I.aurentis olasz rendezővel Puskin: A kapitány lánya című elbeszélésének jugoszláv-oiasz közös megfilmesítéséről, A felvételeket 1958. márciusában kezdik meg. CJJ SZO 6 ír 1957. október 2.
