Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-20 / 292. szám, vasárnap

Vetés szántás Sohasem volt még ily bőkezű az ősz Őszi munkák a galántai járásban A galántaiak nagyon sok kárt szenvedtek kenyérgabonában az idei esőzések, jégverések következtében, de amit elvett a nyár, duplán visszaadta az ősz. A járás 22 szövetkezete soha ilyen termést nem ért meg ezelőtt. Cukorrépából, kukoricából százezreket vesznek be az idén. HaI!ott-e ezen a vidéken valaki átlagos 300— 550 mázsás cukorrépa- és 60 mázsás kukoricatermésről? Vajon csupán a vak véletlennek kösz8nhetik-e a galántaiak az ősznek ezt a bds^es áldását, nem játszott-e itt közre maga az ember is? A galántaíakat sohasem kellett munkára noszogatni. Tudták ők, milyen sokat jelent az agronómiai határidő betartása. Ez az igazi oka idei sikereiknek. Mérjük csak le szorgalmukat mostani,; őszi munkájukon keresztül. ról 480 mázsás átlagot. Vízkeleten pedig 400 mázsás átlaghozamot, takarítottak be. Bizony alig bírják az emberek és a teherautók betakarítani ezt. a rengeteg drága kincset, de a galántaiak itt sem hagyják ám magukat. Az egy Alsószel! kivételével, ahol 167 hektáron termeltek cukorrépát, minden szövetkezet be- ! hord e hónapban Hátra van még azonban a másik • gyönyörű termés betakarítása is. A kukorica is hulló arany ám az idén. Igaz, ezt még törni sem kezdték a szövetkeze tesek, dehát eszességet jelent ez. nem pedig hanyagságot. Mert a 60 mázsára „saccolt" átlaghozamot nem csökkentheti, már egy-két elhalogatott hét, viszont olyan óriási munka lesz ennek betakarítása is, hogy valóban okosabb a répával végezni előbb. Főképp akkor, ha — ahony a galántaiak tervezik .— a répa betakarítása után minden erejüket a kukorica törésére összpontosítják! ^W A járás szövetkezeteinek nagy része — néhány hanyagabb szövetkezet kivételével — a vége felé jár a ^zántási-vetési munkáiknak. 3049 hektárból 2670 hektáron már elvetettek. Királyrév, Taüöis, Kismáeséd, Nagymácséd, Páíóc, Diósel is felejtette már. Különösen a diószegiek érdemelnek dicséretet, hiszen az utóbbi hetekben 123 hektárral nőtt meg földterületük, ennyi föld gazdája lépett be a szövetkezetbe, mégis elvetettek. Csupán Hody meg Alsószeli nem gondol az agronómiai határidőre. Az istállótrágya alászántásában is jól állnak a galántai járás szövetkezetei. 1600 ' hektSrnyi alászántani valójuknak több mint a felét alászántották már. Különösen Felsőszeli, Tallós, Pálőc gondol okosan arra, hogy a magasabb hektáťhozam elérése végett milyen fontos ez a munka. Ezekben a szövetkezetekben nem is okoz majd gondot az, hogy jövőre hogyan érnek el több termést? Felsőszeli például 131 hektár helyett 160 hektáron, Tallós 80 helyett 81 hektáron szántotta alá • trágyát. Persze, e téren is akadnak azért a galántai járásban is furcsa gondolkozású emberek. Kismácséd és Štefánikovo egyetlen hektáron sem szántotta még alá a trágyát! Hát a tavasziak alá való szántássa! hoavan haladnak a szövetkezetek? Bizony itt sincs dicsekedésre ok! Igaz, a traktoristáík rettenetesen el vannak foglalva a cukorrépa betakarítási munkálataival, dehát nem lehetne vajon két műszakkal eeqíteri a baion? S570 hektárból eddig mindössze 1426 hektárt szántottak fel eddig! Silozás Betakarítás Igen, a soha nem látott óriási cukorrépatermés betakarítása és elszállítása nagy próbára teszi ma a galántai paraszt erejét. Amíg tavaly például a járásban mindössze 157 mázsás volt az átlagos helctárhozam, az idén annyi termett, hogy a diószegi gyár egyedül nem győzi feldolgozását. Kismácsédon például 350 mázsát. Palócon az első 5 hektárA galántaiak azonban azért érdemelnek legtöbb dicséretet, mert tudatában vannak az oly rendkívül fontos si'lózási tervek magvalósításának. Hogy mi errefelé az elvégzendő silózási terv? íme a szövetkezstesek 1'ele.lete: Minél több, a többnél is több, minden mázsa siló gazdaságunk létét, az állatállomány fejlődését biztosítja! Eddig máris 2-115 tonna takarmánynak valót silóztak le a járás szövetkezetei. Dehát hol vannak ők még a végső mennyiségtől? íme egy-két kiragadott példa: Az alsószelie'k — alsóhatári birtokaikat is beszámítva — 3569 tonna silóval dicsekedhetnek eddig, a vezekényiek pedig 2086 tonna állati eledelt biztosítottak állatjaiknak. Tósnyárasdon pedig olyan lelkesen fogadták meg a kormány azon "határozatát, hogy minden szarvasmarhára legalább 20 métermázsa silótakarmány jusson, I hogy ok 55 mázsát akarnak bizto- j sítani egy-egy „fejadagként". Igen, sok kárt okozott e nyáron j a galántai járási szövetkezeteknek | a gonosz időjárás,, de a galántaiakat nem tudta eicsüggeszteni semmi balsors. N. J. j „Hát lőj jenek ránk, ha akarnak! Mi "menni fogunk! Előre!" — kiáltották mindenfelől. „Készek vagyunk a halálra, ha van szívük lőni oroszokra és elvtársakra! Itt vagyunk, lőjjenek!" „Nem — mondotta a tengerész konokul , —, nem engedhetem át magukat." „És mit tesz. ha megvünk? Lőni fog ?" „Nem. nem fogok lőni fegyvertelen emberekre. Nem lövünk fegyvertelen oroszokra..." „Mi megvünk! Mit tehet ez ellen?" „Majd teszünk valamit" — mondta a tengerész, s szemmel láthatóan zavarban volt. „Nem engedhetjük tovább magukat. Majd teszünk valamit." „Mit fognak tenni? Mit fognak tenni ?" Ekkor megjelent egy másik matróz, igen dühösen. „E'fenekelünk benneteket!" — kiáltotta erélyesen. „És ha kell, lövünk is rátok. Most eriggyetek haza, s hagyjatok békén bennünket'" Az urak dühösen szitkozódtak. Prokopovlcs felállt valami ládára. és esernyőjével hadonászva szónokolt: „Elvtársak és polaártársak' Erőszakot alkalmaznak ellenünk! Nem engedhetjük. mea, hogy e tudatlan emberek kiontsák ártatlan vérünket! Méltóságunkon alulinak tartom, hoqy ict az utcán holmi váltóőrök (sohasem sikerült megtudnom, mit értett váltóőrön

1) l^-'ffantsanak minket. Menjünk .vissza a dumába és ott vitassuk meg, mi a leohelvessbb út a haza és a forradalom megmentésére!" Ezután a menet méltóságteljes csendben visszafordult és elvonult a Nvevszkiien, még m<ndiq négves sorokban. Mi. az általános zavart felhasználva. tovalopóztunk az őrök háta mögött, és a Téli Palota felé siettünk. Itt teljes volt a sötétség, semmi sem mozdult, csak az őrt áüó katonák és vörösőrök topogtak a hideaben. A Kazáni Székesegyházzal szemben, az utca közeoén felállított tábori áqyút az utolsó lövés ereje oldalra billentette. Minden kaouban katonák álltak, halkan beszélgettek, és közben szemmel tartották a fiendőrséoi Hidat. Hallottam, amint az egyik meo jegyezte: „Lehet, hogy nem cselekedtünk helyesen ..." Az utcasarkokon a járőrök feltartóztattak minden járókelőt. Érdekes volt az összetétele ezeknek a járőröknek, a reguláris csaoatoknak m>ndig egyeov vörösőr volt a parancsnoka... A lövöldözés meoszűnt. Amikor kiértünk a Morszkajára, valaki elkiáltotta magát: „A .tisztiiskolásck azt üzenik, hogy menjünk el értük!" Vezényszavak hangzottak el, majd a sötétségben láthattuk a felénk közeledő tömeget. Csendben jöttek, csak a léptek ütemes zaja és a fegyverek csörgése hallatszott. Csatlakoztunk az első sorokhoz. Mint valami széles fekete folyam, áradt át a néma tömeg a Vörös Kapun. Egy előttem halad vörösgárdista halkan megszólalt: „Vigyázzatok, elvtársak! Ne bízzatok bennük. Biztos, hogy lőni fognak'" Amikor átjutottunk a kapun, elkezdtünk rohanni, meghajolva, szorosan egymás mellett. Am a Sándor-oszlopnál hirtelen megtorpantunk. „Hányat öltek meg közületek?" — kérdeztem. „Nem tudom. Körülbelül tizet..." Néhány pillanatnyi zavar után a több száz főnyi tömeg újra visszanyerte nyugalmát, és minden parancs nélkül továbbment — előre. Közben a Téli Palota ablakaiból kiáradó fénynél láthattam, hogy az első két-háromszáz ember vörösgárdista volt, csak itt-ott akadt köztük egy-egy katona. Átmásztunk a tűzifából emelt barikádon, és a túloldalon ujjongva pillantottuk meg az elmenekült tisztiiskolások eldobált fegyvereit. A főbejárat tárva-nyitva, az ajtókon át fény szűrődik ki és a hatalmas épület néma, mint a sír. A tömeg a jobboldali bejárathoz sfcdort bennünket, mely egy nagy, üres boltozatos helyiségbe torkollott: a keleti szárny pincéjébe; innen folyosók és lépcsők tömkelege nyílt. A vörösgárdisták és a katonák mohón rávetették magukat a pincében levő nagy ládákra, puskatussal feltörték őket, és a becsomagolt szőnyegeket, függönyöket, porcelán tányérokat, üvegeket kidobálták... Az egyik katona büszkén sétálgatott vállán egy bronz álló-órával, egy másik strucctollat tűzött sapkája mellé. De alighogy megkezdődött a fosztogatás, máris felharsant egy kiáltás: „Bajtársak. ne nyúljatok semmihez! Ne vigyetek el semmit! Ez a nép tulajdona!" Húsz torok visszhangozta az utasítást: „Állj! Azonnal mindent visszatenni! Ez néptulajdon!" Néhány kéz lefogta a fosztogatókat. A damasztok, szőnyegek visszakerültek a helyükre. Két katona újra becsomagolta a bronzórát. Kapkodó sietséggel rakták vissza a holmit a ládákba, amelyekre önkéntes őrök vigváztak. Mindez valóban spontán történt. A folyosókon és a lépcsőházban egyre távolabbról visszhangzott a kiáltás: „Forradalmi fegyelmet! A nép tulajdona." Átmentünk a baloldali bejárathoz, a nyugati szarnyba. Itt is folyt a rend helyreállítása. „Ürítsétek ki a palotát!" — intézkedett egy vörösőr. „Rajta elvtársak, mutassuk meg, hogy nem vagyunk tolvajok vagy betörők. Mindenki hagyja el a palotát a biztosok kivételével, amíg nem állítunk őrszemeket a kapuk elé." Két revolveres vörösgárdista — egy közkatona meg egy tiszt — állt az ajtóban. Mögöttük az asztalnál egy másik katona. Előtte toll meg papír. Mindenfelől kiáltááok hallatszottak. „Mindenki menjen ki!" — És lökdösődve, veszekedve, kiabálva áradt kifelé a tömeg. Mindenkit feltartóztatott, megmotozott a spontán alakult bizottság. Amiről nem tudták bebizonyítani, hogy az övék — azt elvették. Az asztalnál ülő ember felírta a listára, majd bevitték egy kis szobába. A legkülönösebb tárgyakat kobozták el ily módon: kis szobrokat, tintásüvegeket, cári monogrammal ellátott ágyterítőket, gyertyatartókat, egy kis olajfestményt, aranynyelű tőröket, szappant, különféle ruhadarabokat, pokrócokat. Egy vörösőr három puskát vitt a vállán, ebből kettőt a tisztiiskolásoktól szedett el; egy másiknál négy pénztárca volt, teli okmányokkal. A tettesek vagy azonnal beadták a derekukat, vagy mentegetődztek, mint a kisgyerekek. Mindenki egyszerre beszélt, s végül a bizottság kifejtette, hogy a lopás nem méltó a nép harcosaihoz; s nem egy esetben azok, akiket tetten értek, ott maradtak, s segítettek átkutatni társaikat. A tisztiiskolások hármas-négyes csoportokban jöttek kifelé. A vizsgáló bizottság ezeket különösen nagy buzgalommal motozta meg, miközben csak úgy röpködtek a „provokátor", „kornyilovista", „ellenforradalmár", „népgyilkos" jelzők, de nem bántották a rémült tisztiiskolásokat. Az ő zsebeik is tele voltak mindenféle apróságokkal. Az írnok mindent pontosan feljegyzett, és az elvett holmit ' mind behordták a kis szobába... A tisztiiskolásokat lefegyverezték. „Nos, fogtok-e még fegyvert a népre?" — kérdezték tőlük fenyegető hangon. „Nem!" — mondotta mindegyik. Erre szabadon bocsátották őket. Megkérdeztük, bemehetünk-e. A bizottság habozott, de az óriás termetű vörösőr határozottan kijelentette, hogy bemenni tilos. „Kik maguk tulajdonképpen?" — kérdezte. „Honnan tudhatom, hogy nem Kerenszkij emberei?" (Öten voltunk, köztünk két nő.) (Folytatjuk) ©OOOQOOOÔOdX^^ OOOOOOOOOOGGGOÖGOOC n. A munkásmozgalomban feltűnő revizionista elemeit az első világháború előtti viszonyok közepette és a háború idején a „honvédelem" soviniszta jelszavát hangoztatták, hogy nemzeti téren megbontsák a munkásmozgalmat, s ezzel megakadályozzák azt, hogy az imperialista háború polgárháborúvá, proletárháborúvá változzék. A két világrendszer fennállásának idején szintén nacionalista uszítással akarják megbontani a kommunista mozgalmat, mert a nemzeti viszálykeltésben látják a kommunista mozgalom felszámolásának fő eszközét. Napjainkban természetesen nem a „honvédelem" jelszavát hirdetik, mert az 1914—17-es évektől eltérően a proletariátusnak a világ egyharmad részén ma már hazája van, hanem „a szocializmushoz vezető nemzeti út" és a „nemzeti kommunizmus" elméletét hangoztatják. Egy húron pendülnek velük azok a különféle ingadozó és megvásárolható elemek, amelyek különböző változatokban lényegében ugyanazt hirdetik. A „szocializmus mellett vannak ugyan, de nemzeti szocializmus mellett, a „proletár nemzetköziség", de újfajta proletár nemzetköziség mellett, amely csak nekik lenne előnyös stb. A „nemzeti kommunizmus" elmélete és azok, akik azt közvetlenül vagy közvetve hirdetik, azt tanácsolják nekünk, hogy a kommunizmusért vívott küzdelmünket „nemzeti" keretek között fejtsük ki, hogy „tekintettel az új viszonyokra" szűnjünk meg a kommunizmust nemzetközi jelenségnek tekinteni és „nemzeti" jelenségként értelmezzük. Szerintük ebben van „szabad nemzeti fejlődésünk" záloga. Persze arról, ami ezzel a tanáccsal összefügg, s ami annak a végső célja, egy szót sem szólnak. Népünk és nemzeteink szerencséje hogy szilárd és tapasztalt marxista párt vezet A revizionizmus elleni küzdelmünk néhány kérdése bennünket, olyan párt, amely nem hajlamos a revizionizmus betegségére, amelyet a marxizmus-leninizmus forradalmi eszméi hatnak át. Ez a párt helyesen tudja irányítani és vezetni a népet a forradalmi osztályharcok törvényszerűségeinek útján. Pártunk világosan megmutatta népünknek és munkásosztályunknak a „nemzeti kommunizmus" elméletének hátterét és céljait. A CSKP KB idei június 13-i ülésén Hendrych elvtárs beszámolójában megállapította; hogy az imperializmus a „nemzeti kommunizmus" jelszóval akarja összekötni a szocializmus és kommunizmus látszólagos elismerésének politikáját a bomlasztó burzsoá soviniszta ideológia becsempészésével mind a szocialista országok dolgozó tömegei közé, mind a szocialista világmozgalom soraiba. A „nemzeti kommunizmus" elmélete indokolatlanul ellentétbe helyezi az egyes szocialista országok nemzeti érdekeit az egész szocialista rendszer érdekeivel és mesterséges ellentéteket támaszt az egyes szocialista országok céljai között. A szocialista tábor szétforgácsolására törekszik, amely a világ dolgozóit összefűző proletárszolidaritás felszámolásának és meggyengítésének első foka lenne." A munkásosztály és hazánk dolgozói a CSKP vezetésével felbecsülhetetlen tapasztalatokat szereztek nemzeti és szociális szabadságharcunkban. E tapasztalatok hozzásegítik őket a nemzetközi proletáregység jelentőségének megértéséhez. Éppen úgy lehetőségük volt megismerni azt a veszélyt is, melyet a nacionalizmus mérge jelent a munkásosztály ügye számára. Ezért népünk abszoluť többsége egyetért azzal, hogy pártunk a „nemzeti kommunizmus" elméletének osztálygyökereit és céljait jellemezte és sorainak, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom sorainak még szorosabbra zárásával kitartóan -küzd ez ellen az elmélet ellen. Mindez azonban még nem zárja ki, hogy bizonyos formában a lakosság bizonyos rétegeiben nem fordulhat elő soviniszta és nacionalista hangulat, vagy más revizionista hatás. Az SZKP XX. kongresszusa után kialakult helyzetben és ma is meggyőződhetünk arról, hogy főként a kispolgári és polgári beállítottságú értelmiség egyes kis csoportjai hangoztatnak zavaros nézeteket a nemzetközi és belpolitikai események különféle kérdéseivel kapcsolatban kifejtett álláspontjukban. Az effajta nézeteket ugyan még nem azonosíthatjuk a revizionizmussal, de tartósan küzdenünk kell ellenük, meg kell magyaráznunk téves mivoltukat. A revizionizmus elleni küzdelemben fő feladatainkkal kapcsolatban rá kell arra is mutatnunk, hogy hazánk szocialista építésének jelenlegi fokán még nem távolítottuk el egészen azokat a gazdasági és politikai erőket, melyek a revizionista veszély növekedését támogatják. Mi ennek az oka? A burzsoázia nálunk a gazdasági hatalomnak csak jelentéktelen részével rendelkezik, (lényegében már csak a kulákságról van szó), míg a politikai hatalmat teljesen kivettük a kezéből. A burzsoázia és a munkásosztály közötti osztályellentétek éppen ezért elsősorban ideológiai téren, a marxizmus és a burzsoá ideológia harcának terén tükröződnek vissza. Lebecsülnénk az osztályellenség alattomosságát, ha úgy vélnénk, hogy nem használja ki a legkisebb alkalmat is népi demokratikus rendszerünk eszmei aláásására és nem készíti elő ezzel a kapitalizmus visszaállításának feltételeit. Tapasztalataink igazolják azoknak a marxi-lenini következtetéseknek a helyességét, miszerint a burzsoázia sohasem adta és adja fel hatalmának visszaállításába helyezett reményét. Mai viszonyaink közepette főként a burzsoá elemek fokozott aktivitása bizonyítja ezt olyan helyzetben, midőn erősbödik az imperialista reakciónak a szocializmusra kívülről gyakorolt nyomása. Ez persze mit sem változtat azon a tényen, hogy a szocializmus és a szocialista eszmék erősödő erejének következtében a burzsoázia törekvéseinek eredménye — politikai hatása — állandóan csökken, mint ahogy elkerülhetetlenül egyre kisebbek lesznek a burzsoázia lehetőségei arra, hogy akadályokat gördíthessen a szocialista építés útjába. Ez azonban még nem jogosít fel bennünket arra, hogy önelégültségbe ringassuk magunkat és ne igyekezzünk új, nagy csapásokat mérni a reakcióra. Az osztályellenség nagyon érzékenyen tud reagálni hibáinkra és nem egy meglepetést tartogat számunkra. Ez teszi ma feladatunkká, hogy nagy figyelmet szenteljünk az ideológiai munkának és a dolgozó nép tömegei állandó öntudatosításának. A revizionizmus (és más burzsoá ideológiák is) még mindig a részben fennálló kisüzemi termelésre támaszkodhat, melyet az jellemez, hogy szüli és ápolja a kispolgári világnézetet. Ennek fényében kap különösen nagy súlyt pártunknak és kormányunknak a második ötéves tervre vonatkozó irányelveiben kitűzött ama feladata, hogy a felaprózott, kisüzemi termelés, főként a mezőgazdasági kistermelés döntő részét fokozatosan át kell vezetnünk a nagyüzemi termelés szocialista formáira. E feladat teljesítésében az is fontos, hogy ezáltal a kispolgári világnézetet megfosztjuk gazdasági alapjától! amely a kisárutermelő tömegek szocialista szellemben történő átnevelésének döntő feltétele. Végül, de nem utolsósorban a nem proletár rétegek egy részében is még mindig érezhető a burzsoá ideológiák hatása. Ezek közé tartozik a nacionalizmus és a vallási klerikalizmus. Ez a két ideológia — tekintettel arra, hogy köztársaságunk több nemzetiségű állam és hogy a klerikalizmus bárminő haladás és minden újszerű megrögzött ellensége — bizonyos körülmények között népünk és nemzeteink erkölcsi-politikai egységének komoly megbontásárä használható fel. Annak érdekében, hogy kifogjuk a szelet a revizionizmus vitorlájából és döntő csapásokat mérjünk rá, a revizionizmus elleni küzdelmünkben tekintetbe kell vennünk az említett tényeket és még tüzetesebb elemzéssel kell vizsgálnunk, milyen csatornákon szivároghat be még a revizionizmus sorainkba. Kétségtelen, hogy a revizionizmusnak felette kedveznek az eszmei lazaság és szétforgácsoltság, a dolgozó tömegek alacsonyfokú öntudatossága. Ezért nagy igényeket kell támasztanunk ideológiai arcvonalunkkal, a nép forradalmi, szocialista nevelésével szemben. A nemzetközi munkásmozgalom, a kommunista pártok és szocialista államok nemzetközi egysége ellen intézett revizionista támadás már elszenvedte első nagy vereségét. A kommunistamozgalom a revizionizmus elleni harcban még szilárdabbra zárta sorait és meghátrálást nem ismerve meghonosítja a dolgozók tudatában a marxizmus-leninizmus diadalmas eszméit. Csehszlovákiának a kommunista párt vezette munkásosztályát és dolgozó népét az osztály- és nemzeti büszkeség érzése hatja át afölött, hogy a megpróbáltatások napjaiban is ' oly rendíthetetlenül igazolta feltétlen ragaszkodását a szocializmus és a proletár nemzetköziség eszméihez Kétség nem férhet ahhoz, hogy népeink a párt vezetésével tovább haladnak ezen az úton. MILAN GOSIOROVSKÝ I ŰJ SZÖ 5 & 1957. október 20.