Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-19 / 291. szám, szombat

jtt van például Tóth János elvtárs, egykori asztalos, ma ötvennyolc esztendős, a város villamosüzemeinek az igazgatója. Alig húsz esztendős, amikor 1919 tavaszán István bátyjával már ott harcol a Magyar Tanácsköztársaság vörös hadseregében. Akkor még nem tudja, mit jelent tulajdonképpen a párt, de röplapokból és a magyarországi Vörös Újságból a Tóth fivérek már értesülnek a Nagy Októberi Forradalom eseményeiről, és habozás nélkül harcolni mennek a magyar vörös hadseregbe a Magyar Tanácsköztársaságért. Tóth Jána? az emberi méltóságról Tóth János elvtárs hangsúlyozza, hogy sem őt, sem István bátyját nem a kalandvágy hajtotta a harcba, mert a háború szenvedései alapos próbára tették őket és lenyesték kalandvágyukat, hanem azért, hogy egyszer s mindenkorra lerázzák magukról a kizsákmányolók terhét, és hogy a Szovjetunió példáját követve a munkásosztály kezébe jusson végre az öt megillető hatalom. A Magyar Tanácsköztársaság összeomlása nem vette el a Tóth fivérek további kedvét a harctól, sőt, megacélosodva és megerősödve fogtak hozzá hozzá most már tudatosan a további munkához. A Tóth fivéreknek a bukás után első teendőjük az volt, hogy kerülő utakon visszatértek Kassára. Ez volt az a város, ahol gyökeret vertek, itt tanulták meg az asztalosmesterséget, és oly jól érezték magukat munkástársaik körében, mintha a szülővárosuk lenne. Ide jöttek vissza újabb erőgyűjtésre, és belépve a pártba, lankadatlan kitartással és hűséggel harcoltak a párt célkitűzéséért. De ekkor a Tóth családból már nemcsak ők ketten, hanem másik két fivérük, András és Mihály is párttagok voltak. Négyen voltak a Tóth fivérek, és valamennyien, István kivételével, aki meghalt, ma is a párt bátor és tántoríthatatlan harcosai. E kitartó hűségnek forrása a Nagy Októberi Forradalom félelmet nem ismerő páratlan ereje volt. — Emlékszem, a húszas-huszonegyes években — mondja Tóth János — Farkas Gábor elvtárs, egykori lévai tanító, aki személyesen vett részt a Nagy Októberi Forradalom véres harcaiban, hetenként tartott nekünk előadást szovjetunióbeli tapasztalatairól. Igaz, 1923-ban visszament a Szovjetunióba, de az ő tanítását a munkásosztályhoz, a párthoz való hűségről soha el nem felejtettük, úgyszólván örökre a lelkünkbe vésődött. — Tűnődve teszi végül hozzá: — De ez nem is csoda ... Mi nagyon szegény paraszti családból származunk. Apám napszámos és urasági cseléd volt. Elképzelheted, menynyire fájt a szívünk, amikor láttuk, hogy apánk, anyánk szakadatlan munkája mellett, alig jutunk a mindennapi kenyérhez. A ruházatról nem is beszélek, holott nagyon jól láttuk, hogy szüleink mennyire szeretnek bennünket, mennyire szeretnének javítani sorsunkon. A nyomort tehát már gyerekkorunkban szívtuk magunkba, akár az anyatejet. Már elemista korunkban láttuk, hogy szüleink igyekezete menynyire meddő, mindezt azonban betetőzte a háború, amikor édesapánk bevonult, utána István bátyám, majd 1917-ben alighogy elmúltam tizenhét esztendős, én is katona lettem és anyámra hárult két öcsém és két húgom eltartása. Szenvedés és nyomor volt az osztályrészünk, ezért tört be az életünkbe a Nagy Októberi Forradalom, mint egy világító fáklya a sötétbe. Nekünk nem kellett sokat magyarázni, mi tökéletesen megértettük, miért harcol a szovjet nép, és a forradalom célkitűzéseivel tökéletesen egyetértettünk. Ezért tudtunk csatlakozni szívvel-lélekkel a párthoz és tiszta lelkiismerettel állíthatom, noha sok szenvedésen és megpróbáltatáson mentünk keresztül, egyetlen percre sem bántuk meg, hogy életünket a pártra építettük, és nyugodtan állítom, ha még egyszer ugyanolyan körülmények közt kellene kezdenem az életet, újra a pártunkhoz csatlakoznék, mert a munkás élete a párt nélkül egy fikarcnyit sem ér. A párt adja meg a munkásnak az öntudatot, az emberi méltóságot. Cséri Ernő a kassai munkásmozgalomról Az emberi méltóságról, a Nagy Októberi Forradalom hatásáról, a munkásosztály hősies harcairól beszél Cséri Ernő elvtárs élete is. Cséri elvtárs ma hatvankét esztendős, 1927 óta, tehát éppen három évtizede tagja a pártnak. Ä Nagy Októberi Forradalom híre Isonzó környékén, az olasz fronton érte. A 66. ezredben szolgált, amelyet közös hadseregnek neveztek, zöme csehekből és szlovákokból tevődött össze. Érthető, hogy a hír óriási örömöt váltott ki a katonákból, a fegyelem nyomban meglazult, a katonák tömegesen szöktek át az olaszokhoz. Később 1918-ban ez a hatás még erőteljesebben megmutatkozott. Kassai elvtársak küzütt A régi Csehszlovákiában a kassai munkásmozgalomra jellemző volt a lelkes, alapos és körültekintő szervező munka. Noha nem egy tüntetésnél, felvonulásnál megismétlődtek a munkások és a rendőrség közti összecsapások, amelyek sokszor véres verekedésben robbantak ki, mégis ahányszor a párt az utcára szólította a népet, ezres tömegek lepték el az utcákat. Senki sem félt. Az alkalmi ünnepeken és a május elsejei felvonulásokon nemcsak a családfő, de anyák a gyermekekkel együtt vettek részt, és határozottan merjük állítani, hogy Kassán bárki megtudhatta volna az utcán lézengő gyermekektől, hol van a munkásotthon, amely a régi Csehszlovákiában a kassai pártszervezet székhelye volt. A kassai pártszervezet azért volt olyan erős, mert nemcsak a családfőket, hanem az asszonyokat, anyákat és ifjakat, egyszóval az egész családot tudta mozgósítani, ha erre szükség mutatkozott. A kassai munkások, mint egyszerű, szerény, dolgos emberek egyfajta hűséggel és büszkeséggel ragaszkodtak a munkához és a párthoz. Cséri elvtárs akkoriban már Ungváron szoigált. Jól emlékszik arra, hogy azok a katonák, akik visszajöttek az orosz frontról, a gyakorlótéren egyszerűen megtagadták az engedelmességet és egy zászlóst, aki durván bánt velük, alaposan elvertek. Később a Szovjetunióból hazatérő foglyok tudatos propagandát fejtettek ki, hogy szétzüllesszék a monarchia hadseregét. Azzal kezdték, hogy feltárták ennek a háborúnak céltalanságát és kilátástalanságát. Elmondották évekig jelentkeznie kellett a kassai rendőrségen. Ez azonban nem gátolta őt abban, hogy újra aktívan bekapcsolódjék a munkásosztály mozgalmába és 1927-ben a párt tagja lett. Ezekben az években öccse is bekapcsolódott a pártmunkába, és mint Tóthéknál, Csériéknél is az egész család a párt vonalán harcolt. Cséri elvtárs hangsúlyozza, hogy Kassán, és természetesen egész Csehszlovákiában a munkásmozgalom, a párt Népgyűlés Kassán 1927-ben azt is. hogy a Szovjetunióban a gyárak a munkásoké, a föld pedig a parasztoké. A munkás- és parasztfiúk egyre nagyobb számban hagyták el a hadsereget és haza mentek városukba, falujukba. Ebben az időben egyre gyakrabban előfordult, hogy a falvakban elkergették a jegyzőt, aki hatalmával viszszaélt és szemérmetlenül meglopta a hadiözvegyeket. Az ilyen esetek napirenden voltak. Egyszóval recsegett, ropogott az egész monarchia a Nagy Októberi Forradalom hatása alatt. A hatás csúcspontja azonban a Magyar Tanácsköztársaság és a vörös hadsereg megalakulása volt. Azok a katosikerei elválaszthatatlanok voltak a Nagy Októberi Forradalom vívmányaitól. Erről bárki meggyőződhet, aki betekintést nyer az akkoriban megjelent Munkás számaiba, amelyek pontosan beszámoltak a Szovjetunió hatalmas sikereiről. Elképzelhető, milyen hangulat uralkodott az itteni munkásosztály soraiban az 1929—1933 közötti években, amikor a Szovjetunióban az első ötéves tervet valósították meg, itt pedig a munkanélküliek száma egyre növekedett. Azokban a hosszú sorokban, amelyek a Pesti út körüli köpködőben kíqyóztak, egyébről sem beszéltek, mint az ötéves terv páratlan sikereiről. A szlovák vörös hadsereg 1919-ben bevonul Kassára. nák, akik tömegesen hazaszállingóztak, mert szívük mélyén az otthont, a békét óhajtották, most még nagyobb tömegekben jelentkeztek a vörös hadseregbe. Nagyapák, apák és fiúk jelentkeztek egyszerre, köztük ott volt Cséri elvtárs meg a bátyja. Egyfajta lelkesedés fűtötte őket. Valamennyien hitték és remélték, hogy ezzel a harccal bekapcsolódnak a Nagy Októberi Forradalom eleven áramlatába, hogy végleg ledobják magukról azt a terhet és nyomorúságot, amit a monarchia jelentett számukra. Ezért volt az, hogy néhány hét alatt a Magyar Tanácsköztársaságnak sikerült egy óriási akcióképes hadsereget összetoboroznia. A hadsereg jelszava a földért, a szabadságért volt. A jelszó a Nagy Októberi Forradalom gyökeréből fakadt. Cséri elvtárs a Magyar Tanácsköztársaság bukása után jó sokáig a kassai fogházban sínylődött, bátyját pedig Horthyék bírósága Vácon hosszú évekre súlyos börtönre ítélte. Életében akkor állt be enyhülés, amikor a Szovjetunió beavatkozása révén, a politikai foglyok csereakciója során, bátyja kiszabadult a váci börtönből és a Szovjetunióba került. Neki magának azonban még Érhető, hogy a kassai munkásság az első ötéves terv sikereit örömmel megünnepelte a munkásotthonban, amely minden kassai munkásnak úgyszólván második otthona lett. Hogy milyen lelkesedés élt a kassai munkásságban a párt és a Szovjetunió iránt, azt fényesen bizonyítja az a szocialista gyűjtőverseny is, amelyet Steiner Gábor személyesen indított meg 1936-ban, amikor a párt meg akarta jelentetni a Magyar Napot. A kassai munkások, a nehezen összekuporgatott fillérekből pár nap alatt 12 000 koronát gyűjtöttek össze. Choleva Jánosné A hetvenkét esztendős Choleva Jánosné nem volt ugyan a párt tagja, de azért gondja volt arra, hogy minden felvonuláson és tüntetésen gyermekeivel együtt részt vegyen és ahogy mondja, azért, hogy gyermekei magukba szívják a harc és a bátorság légkörét. — Abban az időben — mondja Choleva nagymama —, ha a gyermek részt vett egy május elsejei felvonuláson, többet tanult, mint egész éven át az iskolában. Az ilyen felvonulás gyönyörű volt. Amikor a munkások ezrei egyszerre elkezdték dalolni a forradalmi dalokat és az Internacionálét, oly boldogság fogott el, hogy megfeledkeztem arról, hogy kimerült mosónő és fáradt takarítónő vagyok. Bátornak és erősnek éreztem magam, mintha az egész világ a birtokomban lenne. Ezért vittem magammal mindenüvé gyermekeimet is, hadd merítsenek bátorságot, legyenek erősek, tanuljanak meg harcolni a munkásosztályért. Noha tudta, hogy az ilyen felvonulások a rendőrséggel való összecsapással végződnek és azt is tudta, hogy a rendőrök nem kímélik sem az anyát, sem a gyarmeket, mégis ott volt, ott kellett lennie... mert a párt szólította. Amikor feltesszük neki a kérdést, hogy hát miben nyilvánult meg a kassai munkások szeretete a Szovjetunió iránt, mosolyogva ezeket válaszolja: — Mindenben! A rendőrséggel való összetűzéseket általában a Szovjetunió iránti ragaszkodás robbantotta ki. Minden tüntetésen, felvonuláson ezer és ezer munkás, meg munkásnő egyszerre kezdte éljenezni a Szovjetuniót és a vörös hadsereget. Mihelyt az éljenzés elhangzott, nyomban előbújtak a kapuk aljában rejtőzködő rendőrök és gumibotjaikkal verni, ütni kezdték a munkásságot. Persze, a munkások sem álltak tétlenül, az utcák kövei is megelevenedtek ilyenkor ... Folyt a vér. Utlegeket kaptunk és adtunk, de a Szovjetunióhoz még szívósabban ragaszkodtunk. — így volt ez, kérem, — fejezi be Choleva nagymama — és szeme, okos bátor szeme, oly különös fényt kap, mintha a tapasztalatok csiszolták volna oly nemessé, ragyogóvá. Kassa ünnepel Mózes Sándor elvtárs már a fiatalabb generációhoz tartozik, de ő is több mint két évtizede tagja a pártnak. Mózes elvtárs hangsúlyozza, hogy Kassán nem múlott el egy esztendő sem, hogy a Nagy Októberi Forradalom évfordulóját méltó módon meg ne ünnepelték volna. Az ünneplésre való készülődés láza már hetekkel azelőtt hatalmába kerítette a kassai munkásságot, a plakátok nyomtatása és ragasztása, a házi agitáció szakadatlanul folyt, ám ugyanakkor a rendőrség — látva a munkásság részéről a nagy igyekezetet — ugyancsak munkába lépett. A plakátokat leszakította, és az agitátorokat nemegyszer a rendőrségre hurcolták, hogy megfélemlítsék őket. Mindez azonban nem használt. A leszakított plakátok helyén másnap már újra ott virítottak a nagybetűs plakátok a falon, amelyeket a munkások az éj leple alatt odaragasztottak. Valóságos verseny folyt így a munkásság és a rendőrség között. Végül is a munkásság győzött. Az ünnepet a Schalkházban vagy a Munkásotthonban tartották, de volt úgy is, hogy a kassai munkások kultúregyüttese, a DDOČ a színházban lépett fel ünnepi kultúrprogrammal. A kassai elvtársak között valaki mindig ünnepi beszédben méltatta a Szovjetunió eredményeit. Egyébként a kultúrprogramot a szovjet irodalomból válogatták ki. A DDOČ műsorában csakis munkásmozgalmi, forradalmi és szovjet dalok szerepeltek. A költők közül nagyon népszerű volt Majakovszkij. Igen nagy sikere volt a szovjet színműveknek is. !gy például Pagogyinnak Az arisztokrata című műve előadására és nagy sikerére igen élénken emlékszik. A színmű igen hosszú ideig szerepelt a DDOČ műsorán. A színdarab egyik példánya ma is Róják Dezső elvtársnak, a KSS történeti intézete igazgatóhelyettesének a birtokában van. Róják elvtárs pontosan emlékszik arra a szép, verőfényes őszi napra, amikor Kassán 1927ben megünnepelték a Nagy Októberi Forradalom 10. évfordulóját. Ünnepi szónoknak a fiatal Gottwald elvtárs érkezett akkor Kassára. A párt először a Légionárius téren akarta megtartani a népgyűlést, és a kassai munkásság ezres tömegei készültek is a nagy ühnepi felvonulásra,, de a rendőrség közbelépett és betiltotta a népgyűlést. A kassai munkásság erre ünnepi sorokban a Légionárius térről vonult a Munkásotthon felé, ahol szűkebb keretek között akarták megünnepelni e döntő évfordulót, de a rendőrség ezt is megakadályozta. Vagy száz gumibotos rendőr tört be aznap a Munkásotthonba, félbeszakították Gottwald elvtárs beszédét és szétverték a gyűlést. Gottwald elvtársat akkor több más elvtárssal együtt letartóztatták. Amikor megkérdeztük Róják elvtárstól, mi volt az ereje a régi kassai munkásmozgalomnak, habozás nélkül azt válaszolja, hogy a szolidaritás. A cseh, szlovák és magyar munkások között oly szilárd egység uralkodott, azon nem lehetett rést ütni. Ez az egység nemcsak a kassai helyi szervezetre volt jellemző, hanem Csehszlovákia Kommunista Pártja egészére, amely példaképét, a Szovjetunió Kommunista Pártját hűségesen követte harcaiban. Szabó Béla. | Forradalmárok emlékeznek ' A történelem az élet tanítómestere. És bár politikai irodalmunk ed,dig is bőséges anyaggal szolgált a iNagy Októberi Szocialista Forradalom | történetéről és közvetlen hazai, csehszlovákiai visszhangjáról, mégis úgy i véljük, igen dicséretes cselekedet ivolt az Állami és Szlovákiai Politikai 'irodalmi könyvkiadó részéről most, a f dicső 40. éves jubileum előestéjén, , közel 400 oldalas könyvben meg jele, itetni idős, tapasztalt forradalmárok i személyes, szubjektív emlékezéseit. |Az emlékezés-gyűjtemény az akkori [mozgalmas események olyan élharcosainak írásait közli, akiknek bizony i van mire emlékezniök: tevékenyen i részt vettek a munkásmozgalomban lés elévülhetetlen érdemeik vannak ab[ban, hogy nálunk már leraktuk a (szocializmus alapjait. Nem sorolhatjuk ,fel mind a 38 veterán harcos — társi szerző nevét, csak Zápotocký, Kubač, iKreibich, Čulen, Harus, Való, Benada, | Jurán, Hodinová-Spurná, Kolláriková , elvtársakét említjük. Ugyanakkor i hangsúlyozzuk, hogy a többi elvtárs [sok ezer névtelen társával együtt a , maguk módján és a maguk működési i helyén nem végeztek kevésbé je[ lentőségteljes munkát, i — Eljött az emlékezések ideje. 'Azok számára, akik előkészítették a [nagy forradalmat, azok számára, akik i álmodoztak róla, azok számára, akik 'Októberben váltak hősökké és mindnyájunk számára — írja Marié Majerová nemzeti művésznő a könyv bevei zetőjében. Valóban. Történelmi ismereteink kiegészítéseképpen szívesen i lapozunk a könyvben, mert felidézi zük e dicső kor munkásainak, kisemmi| zettjeinek emlékét. A könyv fekete betűin át színesedik, izzik vörössé a nehéz i múlt, és mi szomjasan isszuk ma[ gunkba a prágai, kladnói, ostravai, Hibereci események mellett — hogyan léit, gondolkodott, cselekedett, harcolt [Szlovákia szegény, kizsákmányolt doli gozó népe, a munkás, a dolgozó pairaszt, az értelmiségi, a frontról visz[szatért katona, a családfenntartó nél,kül maradt, minden önkénynek kiszolgáltatott proletár asszony és minden[ki más, aki nem rendelkezett bőséiges anyagi eszközökkel, hogy e nehéz l háborús és háború utáni évek nyomorát elviselje. De — és ez külön i említést érdemel — nemcsak a hazai itáj bánata, fájdalma, reménye szólal [meg a gyűjteményben. Megszólalnak i azok is, akik először a véres fronton, imajd orosz fogságban sínylődtek, ké[sőbb pedig az orosz és a magyar forradalom oldalán, a polgárháborúban i harcoltak. Megszólalnak azok is, akik [a mai Csehszlovák Köztársaság hai tárain túl, a régi Monarchia más-más i területén, Bécsben, Budapesten har1 coltak a szocializmus ügyéért, a i nemzeti felszabadításért, Zápotocký i elvtárs debreceni tartózkodását eleveníti fel, Bábel elvtárs Szegedről ír, iSchmldt elvtárs budapesti élményeiről, l Többen az idősebb elvtársak közül 'megemlítik, hogy Bécsben, Budapesten kapcsolódtak be a munkásmozgalomba és köszönetüket fejezik ki •azért, mert ott ébredtek osztályöntudatra. i Cseh, szlovák, német elvtársak a ! könyv szerzői. És bár többen foglali koznak a magyarlakta vidékek f orradal1 ml múltjával, a Nagy Október ottani . élénk visszhangjával, úgy véljük, léinek még öreg magyar veteránok, 'akiknek most, ezekben a dicső na, pókban meg kellene szólalniok, kéri ges, talán kissé reszkető kezükbe tol1 lat kellene ragadniok és egyszerű, ! keresetlen szavakkal leírni, hol érte löket a Nagy Októberi Szocialista Foriradolm, milyen hatást gyakorolt rájuk és környezetükre, és mit tettek iákkor az első szocialista állam támoigatása érdekében, a burzsoázia és a jobboldali szociáldemokrata vezérek i aknamunkája ellen és dicső pártunk i megalakulásáért. Annál inkább megír •hatnák ezt, mert sokan hős harcosai voltak a Magyar és később a Szlovák tanácsköztársaságnak. Ezeket az írái sokat kérjük, várjuk és megkülöni böztetett becsben tartanánk. A könyv szerzői az egyetlen 01i bracht elvtárs kivételével mind élnek, i Megérték a szocializmus győzelmét. [Egyik részük vezető állásban, másik i részük megérdemelt pihenésben. 1 Mindnyájukat egyformán szeretjük, [tiszteljük, mert részük van abban, hogy ma szabadon, kizsákmányolás mentes világban éppen a Nagy Október tapasztalataira támaszkodva építjük azt a társadalmat, amely — ha rögös buktatókon át is — de az emberiség jólétéhez, a békés aranykorhoz vezet. SZILY IMRE ŰJ SZÖ 6 ti 1957. október 27.