Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)

1957-09-11 / 253. szám, szerda

Howard Fast erkölcsi öngyilkossága a Szovjetunió Kornmunsta Partja XX. kongresszusának történelmi jelentőségét és a személyi kultusz bírálatának kérdésében hamis nihilista hangulatok befolyása alá került, amelyek a világ további eseményeinek hatása alatt még jobban növekedtek benne. Főképp az Egyiptom elleni imperialista támadás kérdésében állott Izrael oldalára, az agresszorok mellé a Szovjetunió ellen, amely határozott nyilatkozatával véget vetett az imperialisták terjeszkedésének. Fast nem az Egyiptomot megtámadó, városait bombázó és polgári lakosságát gyilkoló imperialista támadókat illette váddal, hanem a Szovjetuniót, melyet azzal vádolt meg, hogy taktikájával a világot a háború szélére sodorta. Azzal, hogy jegyzékeivel és határozottságával követelte az Egyiptom elleni terrortámadás azonnali beszüntetését. Fastnak kisiklott a talaj a lába alól és mindinkább mellékvágányra került. Ma hazudik, elferdíti az igazságot, az egyik rágalmat a másik után szórja magából, hogy megnyugtassa rossz lelkiismeretét, hogy önmagát győzze meg arról, nem követett el erkölcsi árulást. Hazugságok segítségével igyekszik igazolni átállását a burzsoázia táborába. Azonban az erkölcsi Ítéletet efelett nem mondhatja ki Fast. ítéletet majd azok hoznak, akik nem követtek el árulást. Felszólalt ellene több haladó szellemű amerikai író, akik ellenszenvvel fogadták Fast pálfordulását. A Mainstream folyóiratban felháborodva, de tárgyilagosan döntik meg Fast koholmányait és rágalmait, Herbert Apotheker, Philippe Bonosky, továbbá Jack Lindsay angol író és Starobin amerikai író. Wiliam Foster, az USA Kommunista Pártja vezető dolgozóinak egyike a Daily Worker c. lapban közölt cikkében hangsúlyozza, hogy Fast, akiről leesett a marxizmus vékony máza és akiből kibújt a burzsoánacionalista, most a burzsoá sajtóba ír, hogy pánikot és reménytelenséget terjesszen a munkások között. Foster cikkét így fejezi be: „Fast útja teljesen elvált a forradalmi munkások útjától." TOBB ÉVVEL EZELŐTT hasonló erkölcsi öngyilkosságot követett el Upton Sinclair naiv utópista, szocialista anarchikus hajlamokkal, a „Vágóhíd" és a „Petróleum" szerzője, amelyek dicsőséget szereztek számára. A dollár urai mindent megbocsátottak neki, Sinclairből azonban banális regények jellemtelen írója lett. Howard Fast az i ő útján akar haladni. Ezen az úton könyvei is Ítéletet fognak felette mondani, mert azok annak az amerikai „demokráciának" lesznek haragos és igazságos tanúbizonyságai, amellyel most Howard Fast együtt halad. (j. r.) Egy eszlrádműsor margójára Kevés üzem dicsekedhet olyan színjátszó körrel, mint a komáromi hajógyár. Most is, mint számtalanszor, fáradságos munkájukat siker koronázta. Az új esztrádmüsort Szúnyogcsípés címmel mutatták be. A címszó nagyon is találó volt, mert valóban éles kritikával mutattak rá a komáromi hibákra. Műsoruk operettkettősökből, értékes szavalatokból, rövid jelenetekből és szólóénekekből állt. Egyébként be kell vallanunk, hogy a válogatás nem volt a legszerencsésebb, amiért a vezetőséget terheli a felelősség. Az a nézetünk, hogy semmi értelme sem volt annak, hogy az értékes műsor közepette egy negyed órán keresztül egy „pisztolyhős" hihetetlen kalandjait nézze végig a közönség. A szavalatok és az énekszámok összehasonlíthatatlanul értékesebbek és szórakoztatóbbak voltak. Sajnos, nem írhatom ki a szavalók és a szólóénekesek neveit — akik felejthetetlen élményt hagytak bennem —, mert a konferáló elfelejtette bemondani a nevüket. Igaz ugyan, hoqy a komáromiak már jól ismerik a szereplőket, de nem ártana, ha mindenki megismerné azokat a kultúrmunkásokat, akik a hajógyár kultúrcsoportjának egyre nagyobb elismerést szereznek. Az esztrádmüsor egyik fénypontja Németh Marika operetténekesnő vendégfellépése volt. Csikmák Imre 40 győzelmes esztendő •> A prágai Hybern kiállítási csarnokban nagy a sürgés<j forgás. A Nagy Októberi < Szocialista Forradalom neg.yt

i venedik évfordulója alkalmából az Iskola és Kultui) rális Ügyek Minisztériuma ^ és a Csehszlovák-Szovjet •) Barátsági Szövetség a szepD tember 22-én nyíló „40 győ< zelmes esztendő" kiállításra ^ készül. A kiállításon bemutatják az első szocialista nagyhatalom, a Szovjetunió i) történelmi fejlődésének kii) emelkedő mozzanatait és az ») eredményeket, amelyeket a •) dicső múltra visszatekintő ^ ország a 40 győzelmes eszV tendö alatt elért. < Mit látunk majd a kiállíf. táson? A tartalmilag két részre osztott kiállítás első ») része a Szovjetunió törté») nelmi fejlődését, a második ». gazdasági, és kulturális éle" tének sikereit örökíti meg. Bemutatják a tudományban, az egészségügyben, az atomenergia békés kihasználása terén elért eredményeiket, a sajtó, rádió, a film, televízió szerepét a szovjet ember életében. Jelentős helyet szentelnek Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti kereskedelmi kapcsolatoknak. Kiállítják azokat a cikkeket, amelyeket importálunk a Szovjetunióból, és azokat, amelyeket mi szállítunk a Szovjetunióba. A kiállítás tartama alatt kétszer hetenként filmvetítésekkel kiegészített ismeretterjesztő előadások lesznek. Például: Ismerjük meg a krymi fürdőhelyeket, A TÚ-104 repülőgépen, Hogy dolgozik a TASZSZ és más nemzetközi távirati iroda, A csehszlovák és szovjet sportolók versenyeiről, stb. Hetenként egyszer gyermekdélutánt és minden péntek este kiváló cseh és szovjet művészek közreműködésével hangversenyeket rendeznek. A kiállítás december 12-ig lesz nyitva naponta 9—21 óráig, hétfő kivételével. A vidéki látogatók 33 százalékos vasúti kedvezményben részesülnek. A „40 győzelmes esztendő" kiállítás méltóan beleilleszkedik az Októberi Forradalom 40. évfordulója országos ünnepségeibe. — va ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® Illés Béla: ÉG A TISZA HOSSZÚ, nagyon hosszú vándorutat tett meg ez a könyv, mielőtt eljutott hozzánk. Szerzőjét jől ismerjük, elsősorban nagyszerű Kárpáti rapszódiájából és a Honfoglalás trilógiájából. Aki olvasta ezeket a müveket, nemcsak az író tehetségét, művészi kvalitásait becsüli nagyra, hanem egyben pártosságát, meggyőződésének erejét is. Illés Béla a Nagy Honvédő Háborúban bebizonyította, hogy fegyvere nemcsak a toll, S töretlen kommunista magatartásának a tavalyi magyarországi ellenforradalmi puccskísérlet nenéz napjaiban, majd az utána következő súlyos hónapokban is tanúi lehettünk. Ebben az időszakban a mi lapunk hasábjain is több írása jelent meg, amelyek világosan mutatták, hogy Illés: az ember, az író. a kommunista, a barikád, mely oldalán áll. Mindezért becsüljük és szeretjük Illés Bélát, és mindig szembehelyezkedtünk azzal a fülünkbe nemegyszer eljutott demagógiával, amely becsmérelte, lekicsinyelte Írói művét, kommunista kiállását. Mindezért kissé megilletődötten, izgalommal és várakozással vettük kezünkbe az Éq a Tiszát, ezt a számunkra új Illésmüvet, amelyet eddig nem ismertünk. Pedig ez a regény 1929-ben indult hódító útjára. Ékkor jelent meg először orosz nyelven a Szovjetunióban. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két év alatt 28 nyelvre fordították, így például perzsa, francia, tatár, albán, japán, kínai, török, lengyel és eszperantó nyelven került az olvasó kezébe. 1937-ben a mű összpéldányszáma már több mint másfélmillió volt. És most végre itt fekszik asztalunkon ez a nagy utat megtett hármas regény. Miről szól Illés müve? A magyarországi munkásmozgalom, a Kommunisták Magyarországi Pártja harcainak hősi éposza ez a regény, amely a Magyar Tanácsköztársaság idején és a bukása utáni években játszódik le. Főhőse Kovács P. ifjúmunkás, akinek sorsa azonban nemcsak egyéni sors, mert Kovács P. a párt sok-sok névtelen és minden áldozatra kész harcosának küzdelmes útját járja. Nem olvastunk még könyvet, amely jobban megismertetne minket nemcsak a KMP, hanem az egész nemzetközi mukásmozgaiom eme dicső fejezetével. És erre nagy szükség van ma is. Nem engedhetjük, hogy a forradalmi múlt a feledés homályába merüljön, hogy különösen az ifjúság ne ismerje ezt a hősi fejezetet. A munkásmozgalom hagyományainak felelevenítése erőnket, meggyőződésünket szilárdítja, hogy a múlt áldozatai tudatában vállalni tudjuk a ma feladataival járó áldozatokat. Illés regénye erre int, erre tanít minket. Az Ég a Tisza hűen vetíti elénk a Magyar Tanácsköztársaság időszakát. Az eddigi értékelések gyöngéje az volt, hogy elsősorban és szinte kizárólag a Tanácsköztársaság bukásának okait elemezték és nem domborították ki történelmi jelentőségét, nem hangsúlyozták azt, hogy hibái ellenére az egész nemzetközi munkásmozgalom egyik diadalát, győzelmét jelentette. Illés Béla nem tagadja a kommunista párt munkájának komoly hibáit, bátran rájuk mutat. De ugyanakkor szenvedélyes tolla! meggyőzi az olvasót, hogy a Tanácsköztársaság bukása csak ideiglenes vereség, a párt, hibáival leszámolva, képes új, döntő győzelemre vezetni a munkásosztályt, a dolgozó népet. Ebből a könyvből sokat tudunk meg az akkori idők haladó erői küzdelmének körülményeiről, a legális és illegális harc feltételeiről. Ausztria és Magyarország, Szlovákia és Kárpátalja elnyomottainak életéről. Illés nagyértékű dokumentáris anyagot használ fel, de ennek ellenére a regény elejétől végig érdekfeszítő, és habár a szerző nem fordít nagy gondot alakjai lelki világának jellemzésére és a regény szerkezeti felépítése is laza, mégis az elbeszélésmód sodró erejével magával ragadja az embert. A KÁRPÁTI RAPSZÓDIA mint irodalmi mű felette ál! az Ég a Tiszának. Ez magától értetődő és csupán Illés művészi fejlődését bizonyítja. Azonban ez mit sem változtat azon, hogy az Ég a Tiszát a magunkénak érezzük, valljuk és fogyatékosságai ellenére meggyőző és erős, az írói tehetség ismérveivel gazdagon jelzett, kommunista pártossággal megírt, a mához is szóló, a mát is dúsító igaz műnek tart |ik. Gály Iván Heltai Jenő emlékére KOI <1 Y V ES FOIC HOWARD FAST a legjelentősebb haladó írók közé tartozott. Az USA Kommunista Pártjának volt a tagja. Meggyőződéséért állandóan üldözték. Az amerikai igazságszolgáltatás börtönbe is vetette. A világ valamennyi haladó írója védelmére kelt. Az amerikai fasiszták a hitleri Németországtól tanulva Fast könyveit elégették. Fast könyveiről nem irt egyetlen amerikai burzsoá lap sem. Fast színdarabjait az Egyesült Államokban nem volt szabad előadni. Nem akadt egy színház sem, amely elfogadta volna müvét. Fastot, mint kényelmetlen írót egyszerűen agyonhallgatták, és mégis a könyvek egész sorát írta meg, amelyek igen értékesek. Szellemükkel azonban nem feleltek meg a jelenlegi amerikai „politikának", mert túlságosan hangsúlyozták az amerikai nép döntő szerepét az amerikai történelemben és nagyon is világosan mutattak rá az amerikai nép szabadságharcára. Leleplezték az amerikai demokrácia kétszínű arcát, megmutatták erőszakosságait, a faji megkülönböztetést, az ártatlan emberek lelketlen üldözését. Ilyenek voltak Fast „Büszkék és szabadok", a „Clarkton-i sztrájk" „Silas Tinberman" regényei és sok más műve. Fast könyvei megjelentek a Szovjetunióban, nálunk és a szocialista tábor más országaiban is. Az ami H. Fasttal történt, személyes tragédia, egyenlő az erkölcsi öngyilkossággal. Az írónak nem lehet elképzelni szomorúbb végét — mert saját művének, saját egyéniségének elárulása a legborzasztóbb tett, amelyet egy író maga magán elkövethet. És Fast elárulta művét, elárulta önmagát, elárulta népét, amellyel éveken át együtt haladt, mint művész. Elvált az USA Kommunista Pártjától, letért a szocializmus útjáról és az amerikai burzsoázia ölébe hullott, annak a burzsoáziának, amely őt bezárta, könyveit betiltotta és még ma is fogva tartja volt harcostársait. A reakciós kapitalista New York Times, amely újság Fast nevét nem akarta azelőtt ismerni, ma az író rendelkezésére áll. Howard Fast nem tett semmi mást, csak amit ilyen esetben tenni szoktak, hogy szökését, pálfordulását álcázza és hogy kiérdemelje az USA mai uralkodóinak kegyelmét: rágalmazza a Szovjetuniót, békepolitikáját, rágalmazza az USA Kommunista Pártját és dicshimnuszokat zengedez „az amerikai demokráciáról", amelynek azelőtt annyi figyfilmek, szentelt könyveiben. Fast más nyugati értelmiségiekhez hasonlóan, egyáltalán nem értette meg Parázs szóváltással egybekötött, bensőséges háziünnepség volt nálunk a múlt hónap elején. Könyveim száma elérte a százat. Szobánkban, a nagy asztalon, a kis asztalon, a vitrin tetején, az ablak melletti székeken és a rekamié sarkában könyvből rakott tornyok magasodtak. Árnyékuk elnyeléssel fenyegette a családi békét. így ez tovább nem megy! — jelentette ki a feleségem. Amíg egy könyvszekrényt vagy polcot nem szerzel, új könyvet nem hozhatsz haza. Egy szálat se! Nem csinálunk a lakásból porfogó könyvraktárt... Lonci néni tanácsa az utolsó pillanatban, megváltásként érkezett: — Könyvespolcot kell csináltatni. A szomszédban dolgozik egy asztalos, Loskin úr, azt mondják: olcsójános, beszélj véle, fiam. Loskin úr kifogástalanul udvarias és szolgálatkész iparosnak bizonyult. Még aznap feljött, lemérte a falat, költségvetést készített, s amikor ajánlatát elfogadtuk, harsány hangon jelemette ki: — A hét végén szállítom! De az ígért határidőre a várva-várt darab nem készült el. — Sebaj — magyaráztam a feleségemnek —, jó is, hogy nem sieti el a dolgot. Csütörtökön lelátogattam a műhelybe. Loskin úr csiszolt, gyalult, fűrészel és politúrozott. Szeme gyanúsan csillogott, azt hittem, nekem örül, de egy gyanútlan pillanatban arcul legyintett lehelete. Volt benne vagy húsz maligánfok. Feleségemnek nem szóltam. Amilyen bizalmatlan és gyanakvó, még azt gondolná, hogy baj van a könyvespolccal. Szombaton a kocsma előtt találkoztam Loskin úrral. Elborult tekintettel köszöntött, ingatag térdállását megkeményítette és rendreutasított: — Mit izgul, a jövő szombatra megcsinálom azt a vacak polcot. Most pedig fizethet egy fröccsöt. Nem mertem ellenkezni. — Még egy fröccsöt, az úr is iszik — vetette oďa Loskin a pincérnek. £s én ittam. Elvégre a könyvespolcról volt szó. A negyedik fröccs után az asztalos a nyakamba borult: — Én vagyok az idősebb, szervusz, édes öcsém! Aznap szó sem esett otthon a könyvespolcról. — Ha még egyszer berúgsz — inteti az asszony —, be nem teszed a lábad! — De drágám... — védelmeztem á jó ügyet — az asztalossal barátkozom. Jó emberi kapcsolat, tudod, hogy van az, sokat segíthet... A könyvespolc szombatra sem készült el, de ennek komoly oka volt. — Vállaltam egy rekamiét meg hat széket, újságolta Loskin úr a kocsmában. — Beláthatod, komám, ez fontosabb, mint az a vacak! De rá se ránts! Utána jössz te!... Az ember nem hagyja cserben a barátait. Nagyon megnyugtatott. Éreztem, viszonoznom kell valamivel a mester nagylelkűségét: — Laci! — hívtam a pincért. — Két fröccsöt! Loskin utánakiáltott: — Hozhat két dupla rumot is! Két hét múlva, a hatodik fröccs után Loskin vállon legyintett: — Rá se ránts, komám! Váltattam három rekamiét és huszonhét széket.. Rögtön utána jön a te „hóbelevancod". Laci! Két dupla rumot! Koccintottunk. Ojból eltelt két hét. S akkor történt a csoda: szombat délben beállított Loskin. Ami nála ritkaságszámba ment: napokban elhunyt Heltai Jenő neve ismert és kedvelt úgyszólván mindenki előtt, aki ismeri és szereti a magyar irodalmat. Könyvei és a különböző lapokban megjelent írásai hozzánk is gyakran eljutottak. Nemrégen a komáromi magyar nyelvű színházunk nézőterén tapsoitunk halhatatlan verses vígjátékának: a Néma leventének. Szerettük és kedveltük őt, úgyis, mint jeles írót, mint a magyar nyelv ragyogó tollú mesterét és úgyis, mint egy tiszteletre és szeretetre intő kort megélt 86 éves embert. A hírt, mely arról számolt be, hogy Heltai Jenő. a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Kossuth-díjas író eltávozott az élők sorából, ezért fogadtuk fájdalommal. Halálával egy rendkívül termékeny, sokirányú és nagymúltú író szűnt meg dolgozni. írói tevékenysége több mint 60 éves, s ez a hatvan év bőven termett olyan alkotásokat, amelyek még józan volt, lehelete oly tiszta, mint egy ma született bárányé. — Kész a könyvespolc! — közölte harsány hangon. — Mindjárt hozzuk. Elborult arccal álltam a gangon és amikor a kapu alól a hevederen imbolygó könyvespolc előbukkant, megkeseredett a szám íze. Olyan volt egészen, amilyennek elképzeltem. Nyolc szelvény, kettőhúsz széles, középen merevítő, fénylett a szép, barna politúrozott ablaka... — Megérkeztünk — mondta Loskin. — Merre vigyük? Ott állt a polc a szoba közepén, mint egy megtestesült önvád, elmarasztaló ítélet. Hogy utáltam, istenem, gyűlöltem, legszívesebben baltát ragadtam volna, hogy szilánká hasogassam. Loskin kedveskedett: — Mutassa azokat a könyveket, segítek berakni. Követtem fürkésző pillantását. Hol volt már a sok kicsi bábeltorony, hol voltak a sokat szidott könyvek. Húszhuszonöt kötet hevert szanaszét, mindössze. — Ennyi az egész? Hol a többi? — kérdezte Loskin. — Megittuk — feléltem. — Magával. D. T. soká fogják hirdetni Heltai Jenő nevét és érdemeit. A jogi tanulmányokkal próbálkozó Heltai egész fiatalon, 20 éves korában újságíró lett. Első versei az akkor nagyhírű Kiss József ismert lapjában, a Hétben láttak napvilágot, amelyek később (1892-ben) csokorba szedve Modern dalok címen kötetben ás megjelentek. Ez volt Heltai első önálló kötete. A fiatal költő már első verseiben új hangot ütött meg: „A városi fiatalember érzelmességét, elmésségét és könnyed melankóliáját énekelte olyan formában, melyek a francia chanson és a magyar népdal belső formáinak összeegyeztetéséből alakult. Ez a hang a magyar líra új lehetőségeit tárta fel." írói módszerei sajátosak, útja egyéni. Alakjait sajnos nem a munkások és parasztok világából vette. Müveinek szereplői: művészek, színészek, könynyűvérű bohémek, ártalmatlan kalandorok, vidám fiatalok, bánatos, víg szerelmesek, komikus nyárspolgárok stb. Heltai azonban műveiben rendkívüli finomsággal és könnyedséggel a legegyszerűbb formában fejez ki súlyos dolgokat,, s köznapi szavakkal tudja elmondani a legnehezebb mondanivalót. Számos művében új stílust teremtett a magyar irodalmi humornak és úttörője lett a magyar verses vígjáték hangjának is. Nevéhez „nyelvújítás" is fűződik. Számtalan szavunk van, amelyet Heltai Jenő „teremtett". Ilyen a „mozi" szavunk is, melyet jó pár évtizeddel ezelőtt Heltai „csinált", a mozgóképszínház és még számtalan hasonló nem kifejező szavak helyett. Hogy már nem írhat többé, az irodalomszerető olvasók ezreivel mondjuk: Heltai Jenőt, nem felejtjük el, műveit ezután is olvasni fogjuk. (b b.) Móricz Zsigmond tiszacsécsei szülőházában múzeumot rendeztek be. Emellett Nyíregyházán Kölcsey-, Tunyogmatolcson pedig Zalka Máté-múzeum létesül. Ez év október elején jelenik meg Pekingben József Attila válogatott verseinek első kínai nyelvű kiadása. A kötet tízezer példányban lát napvilágot. ŰJ SZÓ 5 1957. szeptember li