Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)

1957-09-18 / 260. szám, szerda

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójára (Folytatás a 3. oldalról.) diktatúra államformáját hazánkban a munkás- és parasztképviselők szovjetjei képezték, melyeket a népi tömegek forradalmi alkotótevékenysége szült. A burzsoá demokráciától eltérően — amely minden kapitalista országban mindig és ma is a gyakorlatban tulajdonképpen a kizsákmányoló kisebbség demokráciája — a szovjet hatalom kifejezi a demokrácia legterjedelmesebb, tökéletes formáját, — a dolgozóknak, a nép döntó többségének demokráciáját. A kapitalista testületek, trösztök, szindikátusok, szén- kőolajipari, acélipari, gépkocsiipari, vegyiipari, vasúti és más társaságok uralma idején nem létezik és nem is létezhetik igazi demokrácia a dolgozók számára. A tőke uralmának felszámolása és a termelőeszközöknek társadalmi tulajdonbavétele után a szocialista forradalom megteremtette a proletárdemokrácia gazdasági feltételeit. A forradalommeghozta a tömegeknek a legfontosabb szabadságot — a kizsákmányolástól való szabadságot, amely minden demokratikus jog és szabadság alapja. A szocialista forradalom szülte demokrácia fő előnye abban van, hogy tz államhatalom nem a kizsákmányolóké, hanem a dolgozóké. Megteremtettük a szovjet államtípust, és ezzel új világtörténelmi korszakot kezdtünk, a proletariátus politikai uralmának korszakát, amely felváltotta a burzsoázia uralmának korszakát — írta Lenin. A szovjet demokrácia viszonyai közepette a munkások és parasztok a föld, a természeti kincsek, a gyárak és üzemek, a szán- és ércbányák, vasútak, villanyerőmüvek és az öszszes többi termelőeszközök uraivá lettek. Egyetlen burzsoá demokratikus rendszerű ország sem produkálhat hasonló dolgot, mivel ott a termelőeszközök a népi tömegek kizsákmányolásának eszközeként a tőkéseket szolgálják. A proletárdemokrácia a dolgozók állami és közszervezeteinek aktív tevékenységében nyilvánul meg. Elveti az olyan „demokráciát", amely „szabadságot" ad a reakciósoknak a dolgozók demokratikus szervezeteinek megbontására, a szocialista rendszer és a néphatalom befeketítésére. ,,A proletárdemokrácia elnyomja a kizsákmányolókat, a burzsoáziát — és mert nem képmutató, nem ígér nekik szabadságot és demokráciát, — a dolgozók számára viszont biztosítja az igazi demokráciát" — írta V. I. Lenin (Lenin Művei 28. kötet, 99. oldal,. Szikra kiadás). A szocialista demokrácia ékesszólóan nyilvánult meg a nemzetiségi kérdés megoldásában. A Nagy Októberi Forradalom széttörte az oroszországi nemzetiségi elnyomás bilincseit, örökre felszámolta a nemzeti egyenlőtlenséget, és megteremtette minden nemzet igazi testvériségét, a régen elnyomott nemzeteket az igazán szabad és igazán egyenjogú nemzetek színvonalára emelte. Lehetővé tette azoknak a népeknek, amelyek régebben nem rendelkeztek saját államalakulattal, hogy azt kiépítsék, azoknak a népeknek pédig, amelyek előbbi államalakulatukat elvesztették, lehetővé tette, hogy viszszaállítsák azt. Az Októberi Szocialista Forradalom megmentette hazánkat attól a veszélytől, hogy az imperialista ragadozók szétdarabolják és igába hajtsák. Szabad és önálló állammá tette hazánkat. A szovjethatalom véget vetett az ország külföldi tőkétől való gazdasági függőségének, államosította a régebben külföldi imperialisták tulajdonít képező összes vállalatokat, semmisnek nyilvánította az országot szolgaságban tartó kölcsönöket, beszüntette a nyereségkifizetést a külföldi tőkéseknek, akik Oroszország munkásainak és parasztjainak rovására gazdagodtak. A szocialista forradalom győzelme Oroszországban óriási lelkesítő hatást gyakorolt a többi országok dolgozó tömegeire. A világ minden részében magasra szökött a forradalmi és nemzeti felszabadító mozgalom hatalmas hulláma. Nyugaton a kommunista pártok még csak akkor keletkeztek, még nem tudták a maguk oldalára állítani a munkásosztály többségét, még nem tudták megteremteni a munkásosztály és a parasztság szilárd szövetségét és biztosítani a proletárforradalom győzelmét országaikban. Az Orosz Szovjet Köztársaság az egyetlen szocialista ország volt akkor és ellenséges kapitalista gyűrű vette körül. A Oroszország munkásai és parasztjai a hatalom átvétele után a bolsevik párt vezetésével megkezdték a békés alkotó munkát. A forradalomban megdöntött kizsákmányoló osztályok azonban polgárháborút robbantottak ki a munkások és parasztok kormánya ellen, azért, hogy fegyveres erővel állítsák vissza régi uralmukat. A mensevikek és eszerek kispolgári pártjai, amelyek teljesen ottragadtak az ellenforradalom táborában, cinkosaik lettek a munkások és parasztok elleni harcban. A szovjet köztársaság elleni fegyveres harc szervezője és lelke a nemzetközi imperializmus volt. A munkások és parasztok első köztársaságának óriási forradalmasító hatása félelmet és haragot keltett a világ imperialistáinak soraiban. A szocialista forradalom győzelmében élősdi életük, profitjuk és tőkéjük, összes kiváltságuk veszélyeztetését látták. Az imperialisták, Nagy-Britannia, az USA és Franciaország kormányköreinek vezetésével a fiatal szovjet köztársaság leverésére hadjáratot szerveztek hazánk ellen. Az intervenciósok és a fehérgárdisták hordái minden oldalról — északról és délről, keletről és nyugatról — özönlöttek területünkre. Szovjetoroszország a harcok gyűrűjébe került. A kommunista párt és a szovjet kormány e súlyos körülmények közepette igazságos forradalmi honvédő háborúra szólította fel a népet a külföldi intervenciósok és a hazai ellenforradalom ellen. A párt felhívására a munkások és parasztok százezrei jelentkeztek önkéntesekként a vörös hadseregbe. Az éhező munkások erejük megfeszítésével látták el fegyverrel és lőszerrel, a parasztok meg élelmiszerrel a hadsereget. A párt és a Komszomol tagjainak mintegy felét kiküldte a frontra. A munkások és parasztok soraiból tehetséges parancsnokok, legendás hírű, örökemlékű hősök emelkedtek ki. A szovjet köztársaságnak (1917-1957) több mint három éven át kellett viszszavemie az imperialista ragadozók Cs a belső ellenforradalom egyesült erőinek bősz fegyveres támadását. A szovjet embereknek súlyos szenvedéseket és hallatlan nehézségeket kellett akkor átélniök és leküzdeniök. A városok nagyon kevés élelmiszert kaptak. A munkások napi fejadaga hónapokon át egynegyed font kenyér volt. Hiány volt nyers- és tüzelőanyagban és amit sikerült is felhajtaniok, azt a megbénított közlekedés nem volt képes rendeltetési helyére szállítani. A vállalatok többsége nem dolgozott. A szovjet nép és vörös hadserege a kommunista párt vezetésével csodálatos hősiességét, önfeláldozó lelkesedését, nagyfokú eszmeiségét és a szocializmus eszméihez való határtalan ragaszkodását bizonyította be és megvédelmezte a világ első szocialista államának létét. Az imperialistáknak az „orosz áttörés" felszámolására és a fiatal szovjet köztársaság leverésére irányuló összes kísérletei a külföldi munkásosztály határozott ellenállásába ütköztek. A külföldi katonai intervenció és a polgárháború idején a kapitalista országokban mozgalom indult a szovjet nép támogatására, akcióbizottságok alakultak „El a kezeket Oroszországtól" jelszóval. Az intervenciósok hadseregében a katonák egyre erőteljesebben követelték hazaszállításukat. Egyre gyakoribbak voltak azok az esetek, hogy a katonák megtagadták a szovjet Oroszország elleni harcot. A francia tengerészek a Fekete-tengeren felkeltek a beavatkozás elljn. A szovjet csapatok oldalán nemzetközi zászlóaljak küzdöttek, amelyekben kínaiak, magyarok, lengyelek, jugoszlávok, finnek és más külföldi forradalmárok küzdöttek. A Nagy Októberi Szocialista Forrada lom hatására 1918 januárjában munkásforradalom vette kezdetét Finnországban. 1918 novemberében Németországban tört ki a forradalom, 1919 márciusában Magyarországon proletárforradalom tört ki, 1919 áprilisában Bajorországban kikiáltották a tanácsköztársaságot. Ezek a forradalmi akciók jelentős mértékben támogatták az oroszországi fiatal szovjet köztársaságot. A világ munkásai saját ügyüknek, a tőke elleni küzdelemben nemzetközi kötelességüknek tartották az orosz forradalom védelmét. Ebben szemmel láthatólag megnyilvánult a proletár nemzetköziség ereje és hatása. A szovjet népnek a polgárháborúban az intervenciósok és fehérgárdisták felett aratott győzelme a világimperializmus óriási katonai és politikai vereségét jelentette. Igazolta a fiatal szovjet állam nagy életerejét és legyőzhetetlenségét. A szovjet népnek a fehérgárdisták és intervenciósok elleni győzelmes harca ékesszólóan igazolta Lenin látnoki szavait: „Sohasem fogják legyőzni azt a népet, amelynek munkásai és parasztjai nagy többségükben felismerték, megérezték és tisztába jöttek vele, hogy saját hatalmukat, a szovjet hatalmat — a dolgozók hatalmát — védelmezik, hogy azt az ügyet védelmezik, amelynek győzelme nekik és gyermekeiknek biztosítja a kultúra minden áldását, mindannak élvezetét, amit az emberi munka létrehozott." (Lenin Művei 29. kötet 322. oldal). II. A szocializmus felépítése a Szovjetunióban — az Októberi Forradalom legfőbb eredménye 5

A történelem Oroszország hős • munkásosztályának és dolgozó parasztságának — amely megdöntötte az imperializmus igáját és Lenin mondása szerint kiharcolta hazáját a gazdagoktól a szegények számára — küldetésévé tette a világ első szocialista társadalmának felépítését. Noha a szovjet nép előtt semmilyen példa és mintakép nem állott, nem rettent vissza a nehézségektől és bátran haladt az új élet történelmi kialakításának járatlan útjain. Egyengette az emberiség fényes jövőjének útját és megmutatta az egész világnak, hogy a Szovjetunió szocialista építésének konkrét történelmi tapasztalatai a győzelmes szocialista forradalomnak, az új szocialista társadalom építésének közös vonásait és törvényszerűségeit tartalmazzák egyes országok számára. A szocializmus építésének programját V. I. Lenin, a párt és a nép vezére fejtette ki tudományosan. Lenin tanítása a szocializmus győzelmének lehetőségeiről legelőször néhány országban vagy egyetlenegy országban e program elméiéti alapjává vált. Oroszország szocialista átalakításának lenini terve feltételezte Oroszország műszaki-gazdasági elmaradottságának felszámolását, a szocialista gazdaság megteremtését, az új társadalom leghaladóbb anyagi-műszaki alapjának felépítését, az országnak ipari nagyhatalommá fejlesztését és az összes gazdasági ágak fejlesztésének alapján a lakosság magas életszínvonala biztosítását. E terv magvát a szocialista iparosítás gondolata képezte, mivel csupán a nehézipar és főként a gépipar fejlesztése alapján lehetséges a népgazdaság, köztük a mezőgazdaság összes ágainak újjászervezése, az állam gazdasági hatalmának elérése, védelmének biztosítása, a szocializmus felépítése. V I. Lenin rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított az ország villamosításának. A következőket mondotta: s amikor majd Oroszországot a villanytelepek és hatalmas technikai berendezések sűrű hálózata fogja borítani, kommunista gazdasági építésünk példakép lesz az eljövendő szocialista Európa és Ázsia számára." (Lenin Müvei 31. kötet 531. oldal). A szocialista építés lenini tervének legjelentősebb részét képezi az elmaradt, feldarabolt mezőgazdaságnak „a parasztság számára legegyszerűbb, legkönyebb és legjárhatóbb úton" — a parasztság önkéntes szövetkezetesítésének útján való szocialista átalakítása, a mezőgazdasági termelésnek korszerű gépi technikával való fokozatos felszerelése. . A kultúrforradalom, a nagy szakképzettségű, számbelileg tetemes szakkáderek nevelésének feladatai a gazdaság és a kultúra minden ága számára, szervesen beilleszkedtek Lenin tervébe. A dolgozók széles tömegeinek megismertetése a tudománnyal, technikával, kultúrával, az államigazgatással a szocializmus építésének kötelező feltétele, ahogy arra Lenin figyelmeztetett. fZ Határtalanul nehéz volt a szocializmus építése a gazdaságilag annyira elmaradt agrárországban, mint Oroszországban, miközben a megdöntött kizsákmányoló osztályok bőszülten támadtak, midőn fennállt az ellenséges kapitalista körülzártság, amely a szovjet hatalom megdöntésére irányult és ezért szabotálást, kártevést, ellenforradalmi összeesküvést és kuláklázadásokat szervezett. Ha ma arról az „örökségről" beszélünk, melyet a cári Oroszország hagyott a szovjet rendszerre, gyakran a gazdaság nagyon alacsony színvonalát értjük alatta, amelyet Oroszország az első világháború előtt, 1913-ban ért el. A szovjet állam a valóságban még ezt a koldus „örökséget" sem kapta meg. Elpusztították és szétlopkodták azt Németország, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán, Franciaország és más államok imperialistái, akik belesodorták Oroszországot a világháborúba és a szocialista forradalom győzelme után polgárháborút kényszerítettek a fiatal szovjet köztársaságra és intervenciós csapataikkal betörtek területére. Az intervenciósok darabokra tépték, marcangolták a szovjet köztársaság területét. A beavatkozók és a fehérgárdisták „Oroszország megmentésének" zászlaja alatt kirabolták, elsinkófálták és áruba bocsátották gazdagságát. Nyomorba taszították hazánkat. Oroszország feldarabolásáról és egy részének gyarmatukká változtatásáról álmodoztak. Noha az imperialisták katonai és erkölcsi-politikai vereséget szenvedtek a dolgozók világon első szocialista állama ellen folytatott nyílt rablóháborújukban, sikerült olyan súlyos csapást mérniök hazánk népgazdaságára, amely ezt az amúgyis elmaradt gazdaságot néhány évtizeddel visszavetette, Hazánk nagyipara 1920-ban mintegy hétszer kevesebbet termelt, mint 1913ban. A nyersvastermelés a háború I előtti színvonalnak 2,7 százalékát, a cementgyártás 2,4 százalékát, a gyapptanyagtermelés 4 százalékát tette ki. Az acélöntés ugyanekkor évi 200 ezer tonnára csökkent. Ilyen mennyiségű acélt a Szovjetunió ma nem egészen két nap alatt termel. Az imperialisták gátolták a normális kapcsolatok felvételét a Szovjetunió és más országok között azzal, hogy gazdasági blokád alá vették a szovjetek országát, megszervezték az ellenforradalmi elemek szabotázscselekményeit és népellenes akcióit s arra számítottak, hogy ily módon meghiúsítják a szocializmus építését és megakadályozzák a szovjet köztársaságot abban, hogy a világ dolgozóinak nyomban megmutassa a szocialista rendszer fölényét a kapitalizmus felett. Azt remélték, hogy a szovjetek országa nem bírja helyreállítani háború dúlta gazdaságát és annál kevésbé tudja majd gyorsan fejleszteni. A szovjet nép csak önmagára, saját erőire és eszközeire támaszkodhatott abban, hogy rövid idő alatt leküzdje a gazdasági hanyatlás és kimerültség hallatlan nehézségeit, a nyomort, éhínséget és hogy egyengesse a szocializmushoz vezető utat. A szocializmus építését az is megnehezítette, hogy a munkásosztálynak ekkor még nem voltak meg a szükséges szakkáflerei és hogy a régi szakemberek jelentős része ellenséges magatartást tanúsított a szovjet hatalommal szemben. Végül le kellett törni a párton belüli ellenséges irányzatok és csoportok, trockistáfc", buharinisták, nacionalista elhajlók bősz ellenállását is. Ezek az ország belsejében levert kizsákmányoló osztályok álcázott ügynökségeként fejtették ki tevékenységüket. Ezek a pártellenes csoportok szembehelyezkedtek a párt fő irányvonalával, amely a Szovjetunió szocialista építésére irányult, bizalmatlanságot szítottak a szocializmus hazánkbeli győzelmének lehetőségével kapcsolatban és a gyakorlatban a kapitalizmus visszaállítására törekedtek. A párt Központi Bizottsága Lenin vezetésével és Lenin halála.után Sztálin vezetésével megsemmisítette ezeket a pártellenes csoportokat, nagy egyöntetű erővé edzette a pártot, amely biztonsággal leküzdve az akadályokat és nehézségeket, a szocialista építés lenini útján vezette az országot. H A kommunista párt lenini fő ' • irányvonala, amely az elmaradt agrár Oroszországnak ipari nagyhatalommá, a szocializmus erődjévé változtatására irányult, megnyerte a nép aktív és sokoldalú támogatását. A földesúri, tőkés tulajdon felszámolása, a fő gazdasági ágaknak az állam kezében való összpontosítása lehetővé tette olyan hatalmas tartalékok mozgósítását az ország szocialista átalakítására, amelyek a tőkés országok számára hozzáférhetetlenek. A kommunista párt életre keltette a dolgozók hatalmas alkotó erejét és azt az egységes cél teljesítésére irányította. A szovjet emberek öntudatosan viselték az áldozatokat, jelentősen korlátozták személyes anyagi és kulturális szükségleteiket annak tudatában, hogy nincs más lehetőség arra, hogy hazájukat rövid idő alatt elsőrendű szocialista iparral és gépesített szocialista nagyüzemi mezőgazdasággal rendelkező országgá változtassák. Az iparosítással nem lehetett várakozni, a kialakult helyzet nem tűrt halasztást. A szovjet munkásoknak és parasztoknak vagy a "legrövidebb időn belül meg kellett oldaniuk az iparosítás kérdését, vagy pedig az ostromlott erőd helyzetében levő szovjet állam az imperialista agresszorok készülő újabb intervenciójának harapófogójába került volna. Az első ötéves tervek éveiben hazánkban, annak óriási területén lelkesen folyt a szocialista ipar gigászi műveinek építése és az új technika elsajátítása. Rövid időn belül ezrével épültek fel a vállalatok, egész iparágak, olyanok, amelyeket a forradalom előtti Oroszország még csak nem is ismert. Üj városok és ipari központok nőttek ki a földből. Több ezer kilométer távolságon új vasútak épültek, kigyulladt az újonnan épült villanyerőművek fénye, bányák, felszíni bányák és kohók épültek a szovjet emberek munkája nyomán, és kezdték adni a szenet, az ércet, vasat és acélt. Az első ötéves terveknek sikeres megvalósítása agrárországból ipari országgá változtatta a szovjetek országát. A szocialista ipar most már mindenféle korszerű berendezést tudott gyártani, el tudta látni az országot elsőrendű technikával, a szovjet hadsereget pedig különféle legújabb típusú fegyverekkel. A világtörténelemben a gigászi ország gazdaságának és kultúrájának tervszerű szocialista átalakításával kapcsolatban szerzett tapasztalatok jól beváltak. A burzsoázia gúnyos megjegyzéseit „a bolsevik gazdasági délibábról" és a szocialista iparosítás csődjéhez fűzött reményeit a Szovjetunió fokozódó hatalmától való félelem váltotta fel. A szovjet szocialista gazdasági rendszer előnyei, nagy életereje most rendkívül kézzelfoghatóan és meggyőzően nyilvánult meg. A Szovjetunió gazdaságának rohamos fejlesztésével egyre jobban befolyásolja az egész világot. A kapitalista világot éppen akkor roppantotta össze vasmarokkal a legmélyebb gazdasági válság, mely általános jellegű volt s a teljes ingadozás és bomlás állapotába sodorta a kapitalista országok gazdaságát. Az 1929—1933-as évek gazdasági válsága csupán az Amerikai Egyesült Államoknak 300 milliárd dollár veszteséget okozott a termelésben. A válság az egész tőkés világ ipari termelésének 44 százalékos csökkenését okozta. Kialudtak a nagyolvasztók és a martinkemencék, megálltak az üzemek és gyárak kerekei, csökkentek a bérek, 25 millió munkanélküli bolyongott a tőkés városok utcáin s keresett munkát, kenyeret. Csökkentek a vetésterületek, a farmerek milliói jutottak koldusbotra. Élelmiszerhegyeket pusztítottak és égettek el s dobtak tengerbe barbár módon, míg a dolgozók éhenhaltak. Kiújultak a kapitalizmus összes sebei és kelevényei, meginogtak a tőkés rendszer pillérei. A Szovjetunió sikeres gazdasági építése egyrészt és a tőkés országokat bomlasztó gazdasági válság másrészt, elkerülhetetlenül figyelmeztettek a kapitalizmus töfténelmi bukásra-ítéltségére. A nemzetközi imperialista körök és mindenekelőtt az amerikai és brit monopolisták osztálygyűlölettől eltelve a szocializmus országával szemben és félve a Szovjetuniónak az első ötéves terv sikeres teljesítése eredményeképpen elért gyors ipari fejlődésétől, aktívan támogatni és felfegyverezni kezdték a német fasizmust és az egvik reakciós brit lap kijelentése szerint a fasTzmust „Európa megbízható őrének" minősítették a kommunista veszéllyel szemben. O Amikor a munkásosztály kivívta a politikai hatalmat, a legnehezebb feladat a mezőgazdaság szocialista átalakításának megvalósítása volt. Ez az átalakulás az egyéni parasztgazdaságok szövetkezetesítésének és nagy szovhozok szervezésének vonalán folyt. Alapvető fordulat volt ez a parasztság milliós tömegeinek évszázados gazdasági összetételében, életmódjában, tudatában. A kommunista párt leküzdötte a parasztgazdaságok szövetkezetesítése feladatának megoldásával összefüggő összes nehézségeket. A párt meggyőzte a parasztok tömegeit arról, hogy a javakban bő és kulturált élet egyetlen útja a mezőgazdaság gépesítése alapján folytatott kollektív gazdálkodás. A kulákok elkeseredett ellenállása a kolhozmozgalommal szemben szovjetellenes felkelések szervezésére, a kolhoz, párt- és szovjet funkcionáriusok elleni véres terror szítására irányuló kísérleteik szükségessé tették, hogy a szovjet ál(Folytatás az 8. oldalon,) ÜJ SZÖ 4 -rr 1957. szeptember 16. «