Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-10 / 221. szám, szombat

Fábry Zoltán útja és műve r Jábry Zoltán ma, augusztus 10-én tölti be hatvanadik esztendejét. Aki ebből az alkalomból megkísérli felmérni életművét, az emberi és kulturális megbecsülés teljes mértékével kell hogy tegye. Éveken át, azt lehet mondani, splendid isolationban dolgozott és végű' megérte ä nagy elégtételt: 'feltisztult' a lát- ' határ s Fábry Zoltánról kiderült, hogy ő az épülő szocializmus világához méltó, a csehszlovákiai magyar irodalmi életben vezető szerepre hivatott értelmiségi, ő, aki mindig a «zó kumánus és szocialista értelmében képviselte szociális és művelődési vonalon a nemzeti elvet és öntudatot. Megbecsülést szerzett ľábry mint kritikus az irodalmi alkotómunkának, a klaszikus és a kortárs írók műveinek a csehszlovákiai magyar dolgozók körében, de nemCS»K ezen a szűkebb területen. Köztársaságunkban most fordítják szlovák nyelvre tanulmányait. Romániában, mint a Kolozsvárt ismét megjelenő Korunk egykori szerkesztője és mai kiemelkedő munkatársa széles körben ismert nevű. A magyarországi irodalomtudomány is felfigyelt Fábry tanulmányainak és cikkeinek legutóbb megjelent két kötetére. becsületet szerzett annak, amit maga írt, és annak, amit mások írtak, s amiről ő mint bíráló és méitató magas színvonalon, maradandó nevelőhatással elmondta benyomásait és vélekedését. Az elvekhez való következetes ragaszkodásban csak a XIX. század legjelentékenvebb magyar irodalmi kritikusánál találunk az övéhez hasonló magatartást. De Gyulai Pál életét és korát nem rázták meg olyan rendkívüli horderejű háborús, politikai és világméretű társadalmi válságok, mint Fábryét. Nem szolgált mint katona a forradalom alatt, nem voltak a fronton szerzett tapasztalatai. Az abszolutizmus idején nem üldözték. 1867. után mindent megkapott, amire egyébként tehetségénél fogva rászolgált. Gyulai kemény legény volt, következetes és meggyőződéses, de nem fájt a feje Lónyay Menyhért, Tisza Kálmán és ezekhez hasonló feudálíiberálisok uralmának népellenes politikája miatt, nem foglalt állást az úri osztályuralom ellen, úszott az árral. Ezzel szemben Fábry átélte az első világháború poklát mint katona, hogy abból a pokolból világnézet dolgában megtisztulva kerüljön ki. S utána életét mint független író élte egyetemi és akadémikus beérkezés nélkül, küzdve a fasizmus mocsarába süllyedő polgári társadalom bűnei ellen. "Tollával végzett munkáját először a cenzúra akadályozta, később a legsúlyosabb években és napokban Fábry Zoltánt mint bátor ellenállót üldözik és elnémítják. Fábry mindig az ár ellen fordult, äz ő korparancsa nem a jelenne! való megalkuvás, nem belesüppedés a gyarló mába, hanem előretekintés, a jövő munkálása, szembeszállás az emberi történelem egyik legsúlyosabb szégyenének: a fasiszta barbárságnak előkészítésével és szabadjára engedőivel. Ezt a munkát sokszor egész egye"dül vállalta, de sohasem elhagyatottan, mert egyedül sem elhagyatott az, akiben harci tűz lobog a dolgozó ember boldogulásának, kulturális méltóságának és szocialista értelemben vett szabad életének biztosítására. Í

a mint irodalmi kritikusról beszélünk és mint esszéiróról, aki az általa választott tájra (az irodalmi élet tájait értjük), még akkor is, ha az ismert, új és eredeti szempontú kitekintést nyújt, akkor lenvflaöző benyomást kelt a müvek, tények és helyek sokfélesége, amelyek szemléletének körébe esnek, de az a fároszszerú fáradhatatlanság is, amellyel fioyelmének és elemzéseinek, ítéletének és summázásainak szakadatlanul mozgó fénysávjával végioviláoít rajtuk Érdeklődése és tájékozottsága — 5 magyar és német irodalomról természetesen nem is szólva — kiterjed a szlovák, a cseh, a szovjet, a francia, sőt az angol és az amerikai irodalomra is. Csodálattal kell adóznunk Fábry szellemi horizontjának, ö közíró, műértő és műbíráló egy személyben. Jánusz-arcú jelenség, azzal a különlegességgel. hogy mindkét arca: a harcos közíróé és a megérzés kivételes adományával megáldott irodalomismerőé egyirányba, előre, a szocializmus és a humanizmus világa felé tekint. Nála nem lehet szó elefántcsonttornyos rejtőzködésről, vagy a politikai közömbösség és színtelenség szenvelgéséről, a pártosság kerülgetéséről. A politikai gazdaságtan, az európai és az Európán kívüli népek és országok politikai története, a folyamatban levő osztályharcok menete, a kulturális élet jellegzetes áramlatai és vezető személyiségei, a költészet, a regényírás és a képzőművészetek alkotásai minden részletükben ismertek előtte. Velük példázza, rajtuk keresztül értékeli a fejlődést abban a szocialista és humánus irányban, amelyhez öt törhetetlen harcos hite kötelezte évtizedeken át, és kötelezi napjainkban. Fábrynak ma már hatezer kötetet számláló könyvtára — ezt az adatot tanulmányaiba . beszőve neki köszönhetjük — a legnagyobb magánkönyvtárak egyike Szlovákiában. Ez a tekintélyes könyvgyűjtemény nem kis jelentőségű tényező az ő tevékenységében. Ä nagy központoktól távol, vidéki kis helyen élő Fábry e monumentális könyvgyűjtemény talapzatáról észleli azt, ami valahol mint értékes új mutatkozik, feltűnik, és ezt hozzá tudja mérni a fejlődés menetében a haladó kulturális örökséghez. A magyar irodalmi kritika történetében a művelődési horizont tágasságának tekintetében alig akad hozzáfogható egyéniség s ebben a tekintetben az összehasonlítás Péterfy Jenővel vagy Schöpflin Aladárral is az ő javára üt ki. Vegyük ehhez, hogy szemlélete nem korlátozódik a költészet és a művészetek szorosabban vett világára, hanem átfogja az égés? társadalmat, mindazokat az irodalmonkívüli közösségi müveket (termelés, jogrend, vallás), amelyeket a társadalomban élő ember alkot. |em könnyű fe'adat csak legújabban megjelent két kötetét, A gondolat igazát (1955) és A béke igazát (1956) egyvégben elolvasni s még kevésbé könnyű beszámolni róluk. E sorok írójának szerencséjére alig voltak nehézségei a Fábry által említett, érintett vagy idézett alkotások, személyek és események tömegében való eligazodásnál, mert azt a hatvan esztendőt, amelynek határához ő most ért el, e hat évtized történéseit — a búrok dél-afrikai szabadságharcától kezdve — akkor még mint tízesztendős kis gimnazista átélte. De azért mint közóhajt kifejezhetjük, hogy Fábry Zoltán további müveit és a már megjelentek új kiadásait egészíttesse ki olyan tárgy- és névmutatóval, amely nemcsak az előfordulás helyére utal lapszámokkal, hanem egyszersmind magyarázó és értelmező szótárul szolgál. Ilyen szótár az egyes kötetek végén valóságos kis enciklopédia lesz s ha szabad ezt a hasonlatot használni, olyan folytonosan mozgó lift — páternoszter — szolgálatát teljesíti, amely lehetővé teszi az egyszerű olvasók tömegeinek zavartalan följutását az író által elért s általa bizonyára az olvasóközönség számára is Wívánatosnak tartott magasságig, illetve kilátópontokra. A gazdag és sokfelé ágazó tartalom — ezt különösen hangsúlyozni kell, — azért mégsem teszi Fábry műveit mozaikszerűvé. Van bennük alapvető és nagy egység. Amint e szavak Fábry életművével kapcsolatban papírra kerülnek, leírójuknak akaratlanul eszébe jut a kifejező erőben szinte felülmúlhatatlan romantikus zeneszerzőnek, Róbert Schumannak egy kompozíciója,, amely nem egyéb mint ugyanazon melódia folytonos ismétlése. És mégis, amikor a darabot végigjátsszák zongorán, kívánjuk további felhangzását és ismétlődését. Fábrynál kötet-címben és írásaiban igen sokszor fordul elő Ady Endre klasszikus formulázása a „gondolat igazáról." Miféie gondolatról van itt szó? Vajon a matematikai gondolkodás feltétlen, apodiktikus igazságait kell-e értenünk, amelyek helytől és történelmi időponttól függetlenek? Nem. Más igazságra gondol Ady s a nagy magyar költő tisztánlátásával kongeniálisan azonosulni képes Fábry. Itt az emberi történelem menetét, törvényszerűségét fürkésző, az ember, és a társadalom irányában magas erkölcsi követelményeket támasztó gondolatról van szó, arról, amely maga a fé-iy, mint ilyen a barbárság és az eszmeiet'.enség homályának szétveröje, gondolat, amelytől a zsarnokság és a szolgalelkűség fél, de az emberi jogok hívei egész életükkel érte vannak, minden áldozatra készek érte. E gondolatot F«bry azonosítja az emberhez legméltóbb gonddal, a béke megvédésével, a humanizmussal. Lehet-e ezt a követelményt, ezt az elgondolást elégszer ismételni és hangsúlyozni ? Aki végigolvassa Fábry Zoltán könyveit, annak nem kel! külön kutatnia életrajzi adatai után. Ő elmondja, hogy világnézeti állásfoglalására döntő hatású volt 1916-ban egy roham szörnyű élménye, amiben a fronton része volt. 1956-ban azt írta, hogy harmincötéves írói tevékenységre tekinthet vissza. Eddig négy nagy kötete jelent meg, a Korparancs 1934-ben, Fegyver s vitéz ellen 1937-ben s a gondolat és a béke igazáról szóló kéj; könyv az elmúlt két év folyamán. A kötetek tartalmának túlnyomó része folyóiratokban közölt tanulmány és cikk. Korparancs címlapján nem hiáB ba van felsorolva valamennyi évszám 1914-től 1934-ig, monumentális kortörténeti megörökítést nyújtanak a benne foglalt írások az első világháború kezdetétől a második előjátékáig. A Fegyver s vitéz elten folytatja ezt a kitörés közvetlen küszöbéig s a két ietjutóbb megjelent kötet — az 1938-tól 1948-ig tartó megszakítást leszámítva — napjainkig. Fábry Zoltán sokszor írt arról, hogy a csehszlovákiai magyar nép a fasizmus szennyes áradatával nem engedte magát sodortatni, hű maradt az emberies magatartáshoz, s hozzátartozóinak ajkáról a legbőszebb uszítás idején sem hangzott el más, mint — az általa kedvvel ismételt megjelölés —: a vox humana. Fábry megállapításához érdemes nyomatékosan kiegészítésül hozzáfűzni, hogy ennek az erkölcsi szempontból magasrendű és eléggé nem méltatható magatartásnak hordozója a köztársaságunkbeli magyarok plebejus rétege, a falvak és városok egyszerű omberei, többnyire szegény sorban élő dolgozók és ezekhez közelálló kisparasztok és apró polgárok voltak. Ebből a tényből egy igen fontos kötelezettség következik és hárul az irodalom itteni munkásaira. Nevezetesen: úgy írjanak, úgy öntsék szavakba, fogalmazzák meg mondanivalójukat, hogy ez az értékes plebejus réteg, jobban mondva zöm, amelynek gazdasági helyzete a szocializmus épülő világában döntően megváltozott, az írók műveit nehézség nélkül megértse s így számukra a művelődés, a szellemi fejlődés kapui kitárva maradjanak. T

öbbé nem kiváltságos előképzettséggel bírók úgynevezett üvegházi vagy szalonkultúrájára van szükség, hanem mindenkire kiterjedő népi kultúrára. A nép meglévő természetes fogékonyságát értékes eszmék, gondolatok művészi alkotások iránt ne zavarja a kifejezések zsúfoltsága vagy ködössége. Hiszen tudjuk, hogy a nagy igazságok iránt azért fogékony a dolgozó nép, mert azok egyszerű szavakban, azzal a mesterkéletlen és természetes logikául tolmácsolhatók, amely a népi észjárás sajátsága. Ezen a ponton a marxizmus nyújt igazi segítséget, a marxista világnézetben iskolázott író tehet legjobb szolgálatot a népkultúrának. Fábry már az 1930-as évek elején szerkesztett folyóiratát, Az Ot-at mint kimondottan és egyértelműleg marxista-leninista eszmeiségű orgánumot hirdette. Nagyon elvétve, de azért akad nála a történelmi materializmustól elkanyarodó magyarázat, így amikor A gondolat igazában (131. 1.) a nagy és sokoldalú német lángelméről, Goetherőt ezt írja: „Goethe szellem volt: inkarnáció, megtestesülés, fenomén, egész." Ezt bizony nehezen érti meg az egyszerű olvasó, rendjén van s tal tl GYURCSÓ ISTVÁN: $ Fábry Zoltánhoz j „Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, f| mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt »?! s együtt vagyunk veled mindannyian, f)J kinek emberhez méltó gondja van." fi] (József Attila: Thomas Mann üdvözlése) * j(< Fegyvert forgatni erősebb tanítók jjí segítik mindig a harcba indulót, [(i oktatva szóval, védve pajzzsal is, |í ha megtámadna olykor a hamis, |jí a vélt igazság, ami nem valódi, ;*í kiáltva mindig, ami ép a módi: ám ilyenkor ránk szól az oktató, s kopjára tűzzük, ami nem való: aki nem való, hogy itt legyen velünk. Megmutatja jókor, ki. van ellenünk és útközben tanít, fölfegyverez, ha a gonoszság már-már, ránkcselez. Így menekedtünk mi is sok-sok bajtól, veled tanulva, nem félni a harctól, közelebb hoztál, hogy itt a helyünk s tudjuk ki van velünk vagy ellenünk. Tudjuk kik ették el apáink életét s kik hitették velünk is csali mesét, kiknek emeltünk hajdan palotát, — hol születtek az „éhség-legendák," — és miért születtek, tanultunk okot, módot is ahogy a" tollat forgatod. — Megerősödve jár apja után a gyermek, a mély barázdák során, s szüntelen kérdez: — mi van a hegy mögött, az erdőn túl, vagy a nagy felhők fölött ? — Taníts tovább és mutasd meg nekünk mennyit nőttünk és mennyit nőtt velünk az „éhséglegendás" Verhovina táj, s mondd el, milyen volt a sok summás hodály: mi is elmondjuk, — a régi lakók — de Te is szólj erről újkori szót, mert így az ifjúnak több a hitéle, ha mikor beszél, az apja van vele, meghallgatják, mert ott az oktató, ne szóljon bár, csak intsen: így a jó. jt ft Ián jobb is, ha nem érti meg, mert Goethe mint költő és természettudós, mint művész és mint gyakorlati tevékenységre vállalkozó egyén, ember volt, bámulatos sokoldalúsággal és képességekkel felruházva, de ebben a mivoltában is bizonyos korszak, bizonyos társadalom és bizonyos nép fia maradt. Ha már Ilyen, a társadalmi valóságtól elvonatkoztató úgynevezett „szellemtörténeti" formula szóba került, szabadjon egy sorozat összetett szóra utalnunk, amelyekben Fábrynál az összetétel első tagjaként szellem szerepel. Különösen a legutóbb megjelent két kötetben fordulnak eilő ezek, így „szellemforradalmár" (Kant • Immánuelre), „szellemtotalitás" (Bach zenéjére), „szellemsor'" (kiváló emberek sora), végül .szellemember", „szellemerkölcs," ,.szellembogár." Furcsáh, szinte kísértetiesen hangzik a magyar fülnek a „szellemember" megjelölés, de tudjuk, hogy Fábry magas szellemiségű embert ért rajta s a „szeMemerkölcs" a magasrendű tisztult gondolkodás által hirdetett erkölcsöt jelenti. De hogy a „szellembogár" mint előforduló szó a gondolkodás bogarasságát, tehát a rögeszmével határos különcségét jelenti, arra csak bizonyos fejtörés után tud rájönni az olvasó. Nem bogarasságból történt ez az egyébként lényegtelen filológiai kitérés, inkább az tűnjön ki belőle, hogy a kiváló író minden szavát mondanivalóinak súlyánál és széleskörű visszhangjánál fogva gondosan latolgatjuk. R

int tanulmányok és kritikák írója nem dolgozik Fábry Zoltán azzal a módszerrel, hogy türelmesen végigjárja vizsgálódásának objektumát (legyen az ember vagy mű), hanem választ egy nézőpontot, amely eredetiségével, távlataival és tágasságával meglep, onnan készít mintegy pillanatfelvételt s az olvasó el-elmereng az elé villantott látnivalón. Az ilyen felvételek gazdag tartalmának méltánylása azonban nemegyszer különleges tudást, nem csekély előzetes tájékozottságot feltételez. Amint most példát szeretnék idézni Fábry rendkívül kifejező, rácsapó eredetiségű stílusára, zavarban vagyok, hogy a szebbnél-szebb helyek közül melyiket válasszam. Előfordul nála valahol ez az önjellemzésnek is beillő mondat: „Csak akit teljes egészében kitölt és megráz a háború és béke kérdése, találja meg az időtálló szavakat, melyek minden időben és helyzetben újra feltűnnek és hatnak'". És találomra hallgassuk meg, amit Radnóti Miklósról, a fasiszták által meggyilkolt, számos visszaemlékezésben emlegetett reményteljes íróról megjegyez: „A fasizmus gyűlölte a költőkben az igazságkeresést és az erkölcsi tisztaságot. Meg kell ölni. mert sohse ölt." „Már.tir volt és meghalni valamiért nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint élni valamiért." Merem állítani, hogy Fábry utolsó két kötetének áttanulmányozása felér egy előadás-sorozattal vagy könyvvel, melynek tárgya a világirodalom fő jelenségei. Mi mindenről lehet itt tanulni, Thomas Mannról éppúgy, mint Adyról, Rabelaisről és Emersonról, Hasekről és Fučíkról, Gogolról és Gorkijról és oldalak kellenének még azokról a részletekről való megemlékezésre, amelyek mesteri elevenségükkel az olvasót tartósan kísérik. Pompás tömörségű tájékoztatást kapunk a népi írókról vagy a sarlósokról, de azért akad olyan jellemzés és értékelés is, amelyről vitatkozni szeretnénk, például hogy a nyelvi és ritmikai eredetiségben egyedüiálló Tóth Árpádra illik-e a „valóságköltő" megjelelölés s Balázs Bélának művével kapcsolatban nem kellett-e volna utalni arra, hogy ő benne elég sok van az igényes esztétából. Élő személy születési évfordulójának szentelt megemlékezések nem egyszer hasonlítanak az emlékbeszédekhez. Az emlékbeszédekről pedig egy francia szállóigében ez a megállapítás fordul elő: Annyira távol esik az igazságtól — magyarán: úgy ferdít — akár egy emlékbeszéd. mit itt próbáltunk elmondani, abból igyekeztünk mindenféle ünnepieskedő alkalmi formalizmust elhagyni,, nem évszámhoz kötött életkornak, hanem érték dolgában időtálló, időhöz nem kötött munkásságnak emlékezetbe idézésére törekedtünk. Kísérletünk nem alkalmi üdvözlésként Hészült Fábry hatvanadik születésnapjára, hanem jóval a mostani évforduló előtt íródott éspedig azért, mert úgy éreztük, hogy az ő jelentőségéről többfélét el kell mondani, aminek elmondása szül«éges, de teljes mértékben nem történt meg. A vele való beható foglalkozás becsületbeli tartozás lerovását jelenti a csehszlovákiai magyar irodalmi élet egyik legkiemelkedőbb munkásának irányában. SAS ANDOR