Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-10 / 221. szám, szombat

ÍCSO napo k: Elkövetkezett a tettek ideje, készüljetek hát új csatákra Az OSZD (b) MP VI. kongresszusa Szóvátesszük ; forradalmi erök mozgalma az ellenforradalmi beavatkozás ellenére egyre erősödött. Az ország gazdasági életében fokozottabban jelentkeztek a bomlás jelei, és az áthidalhatatlan válságba került Ideiglenes Kormány hiába próbált kiutat keresni a háború folytatásában. Megszűnt távlati kérdés lenni a bolsevik párt vezette forradalmi tömegek és a Kerenszkij-kormány által képviselt eszermenseviki katonai diktatúra erőinek végső összecsapása. A forradalom gyümölcse megérett: csak leszüretelésének módját és időpontját kellett meghatározni. Lenin razlivi, majd finnországi il legalitásában kidolgozta a forradalom végrehajtásának tervét és elméletileg lefektette az új típusú szocialista állam alapjait. A hatalom fegyveres erővel való megszerzésének követelményét osztályszempontból és tudatosan magukévá tették a tömegek, csak szervezni és irányítani kellett fegyveres felkelésüket. Ez a feladat hárult az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspárt VI. kongresszusára, mely határozatot hozott a szocialista forradalom végrehajtásáról, a proletár- és katonatömegek fegyveres felkeléséről az Ideiglenes Kormány hatalmának megdöntésére és a proletáruralom megteremtésére. A nagy jelentőségű, a párt és az oroszországi munkásmozgalom történetében fordulatot jelentő kongreszszus szellemi vezére Lenin volt, aki az illegalitásból fegyvertársai (Sztálin, Ordzsonikidze, Szverdlov stb.) közvetítésével irányította a kongresszus tárgyalásait és közölte utasításait. Az OSZD(b)MP VI. kongresszusa 40 évvel ezelőtt, 1917. augusztus 8-án nyílt meg illegálisan Pétervár viborgi negyedében. Első ülését a Szamszonyijev-proszpekt 37. számú házában tartotta. Az Ideiglenes Kormány rendőri hajszája miatt többször változtatnia kellett tárgyalásainak színhelyét. Következő ülését a Narvai-kapu közelében, a Putyilov-gyári munkások védelme alatt, majd a Novoszivkovszja 23. és a Petyergofi út 2. számú házában tartotta. Lenin még a kongresszus előtt úgy elemezte a helyzetet, hogy a háború rendkívül meggyorsította a fejlődést, elkerülhetetlenül kiélezte a kapitalizmus válságát, halasztást nem tűrő választás elé állította a népeket: vagy bukás, vagy határozott kilépés a szocializmus felé. A kongresszus akkor ült össze, amikor a háborús tűzvész a tetőfokára hágott: 1917-ben az új imperialista nagyhatalom, Amerika is beleavatkozott a háborúba és partraszállt Európában, augusztusban pedig Kína lépett a háborúba. Érhető, hogy ez a végtelenségig feszült helyzet fokozta az oroszországi proletártömegek nyomorát. Csak a párt határozott szavára vártak, hogy fegyveres felkelést szervezzenek — ez a szó pedig éppen a yi. kongresszuson hangzott el. A kongresszuson megmutatkozott a párt megnövekedett ereje: az agitátorok nevelőmunkájának eredményeképpen az Ideiglenes Kormány ellenforradalmi akciói ellenére rövid idő alatt megháromszorozódott a párt tagjainak száma és elérte a 240 ezret. Ugyanekkor a, pártszervezetek száma 78-ról 162-re szaporodott. Csak Pétervárott 41 ezer szervezett tagja volt a pártnak. A párt 41 sajtószervvel rendelkezett. Hogy a tömegek mennyire átérezték ä kongresszus nagy jelentőségét, igazolják ezt a munkáskollektívák üdvölő levelei. A putyiloviak képviselője így üdvözölte a kongresszust: „Meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az öntudatos proletariátus hadseregéből megválasztott küldöttek legyűrnek minden nehézséget, melyet a kialakult reakciós légkör maga után von, és megmutatják az utat, hogyan küzdjünk tovább a kizsákmányolók, a ka* pitalisták ellen, azt az utat, melyen az orosz proletariátus egységesen, magasra emelt vörös zászlóval vonul harcba a ragadozók ellen, hogy megvédje osztályérdekeit. Az orosz proletariátus most még erőteljesebben kiáltja a világba: „Világ proletárjai, egyesüljetek!" A kongresszuson fontos beszámolók hangzottak el a KB tevékenységéről a háború állapotáról, az ország politikai és gazdasági helyzetéről stb. A Központi Bizottság beszámolóját, melyet Lenin dolgozott ki, távollétében Sztálin adta elő, akire az a feladat is hárult, hogy megvédelmezze a párt irányvonalát és határozati javaslatait az opportunista ellenzék támadásával szemben. A KB beszámolója foglalkozott a KB két és félhónapi tevékenységével és elemezte a kialakult helyzetet. A beszámoló leszögezte, hogy a KB három irányban fejtett ki eredményes tevékenységet: 1. a szovjetek újraválasztásában (a küldöttek felét ezután munkások, negyedrészét pedig katonák képezték); 2. a háborúellenes agitáció terén; 3. a helyi választásokban. A oolitikai helyzet — mint azt a beszámoló leszögezte, — úgy alakult, hogy a cárizmus túlélte önmagát, fékezője lett mirrden haladásnak, rothadni kezdett, s ezért a külföldi tőke megszakította vele kapcsolatait és a hazai burzsoázia is kiábrándult belőle, mert a cárizmus szűk keretei korlátok közé szorították a burzsoázia politikai és gazdasági hatalmának kiterjesztését. A beszámoló ezt így jellemezte: „A liberális burzsoázia és az angolfrancia kapitalisták az ifjútörök forradalom mintájára kis forradalmat Ház Pétervár viborgi negyedében, ahol az OSZD(b)MP VI. kongresszusa első Üléseit tartotta akartak véghezvinni Oroszországban azért, hogy megragadva a népi tömegek lendületét, kihasználják azt egy nagy háború céljára, de természetesen a tőkések és földesurak hatalma lényegében érintetlen maradt volna." Sztálin kifejtette a szocialista forradalom lenini taktikáját és így vázolta fel a teendőket: „Két út áll Oroszország előtt: vagy véget vet a háborúnak, megszakítja pénzügyi kapcsolatait a világimperializmussal, és lendületre kap a forradalom, felborulnak a burzsoá világ alapjai és megkezdődik a munkásforradalom korszaka,... vagy a háború folytatásának útja, a támadás folytatása a frontokon, behódolás a szövetségesek és a kadetok utasításainak, teljes függőség a nyugati tőkétől." A KB ezt a két utat mutatta választás végett a tömegeknek; harmadik út nem létezett. A kongresszuson sorra került a szovjetek kérdése és az ezzel kapcsolatos jelszó. Sztálin világosan megmondta, hogy a szovjetek régi formájukban nem váltak be, tehetetlen bábok szerepét töltik be, s ezért célszerűtlen, sőt a legnagyobb balgaság lenne e szovjetek kezébe adni a hatalmat. A szovjeteket újra kell szervezni, hogy a bolseviki többségé legyen bennük a szó. Ezért ideiglenesen lekerült a napirendről a „Minden hatalmat a szovjeteknek" jelszó. Lenin azt írta, hogy a Kerenszkij-féle katonai diktatúrát csak a tömegek újabb hatalmas forradalmi fellendülése döntheti meg. „Az új mozgalom erőit a városi proletariátus és a parasztság legszélesebb rétegei fogják képezni. Győzelem esetén ők veszik kezükbe a hatalmat". A KB beszámolója megvilágított egy igen fontos tényt, éspedig azt, hogy a hatalom gyakorlásában eddig olyanok is részt vettek, akik „szocialistáknak" vallották magukat, de éppúgy szentesítették aláírásukkal a tüntetők szétkergetését és a Lenin elleni elfogatóparancsot, mint a nyílt ellenforradalmárok. A kongresszusnak fontos szerepe volt ezeknek, a tömegek bizonyos részére még befolyást gyakorló szociálárulóknak teljes leleplezésében. A beszámoló rámutatott arra, hogy a kormány a szociálárulók segítségével ideig-óráig meg tudja tartani hatalmát, de „bekövetkezik az a pillanat, amikor a munkások felemelik és maguk köré tömörítik a parasztság szegény rétegeit, magasra emelik a munkásforradalom zászlaját és megnyitják a szocialista forradalom sorozatát Európában." A kongresszuson tárgyalt másik fontos kérdés a proletariátus szövetségeseinek, nevezetesen a parasztságnak kérdése volt. Buharin, az ellenzék fő „teoretikusa" azzal érvelt a munkás-paraszt szövetség lenini elve ellen, hogy a parasztság (nem tesz különbséget kizsákmányolt és kizsákmányoló paraszti rétegek között) egy tömböt képez az imperialista burzsoáziával. Sztálin azt válaszolta, hogy a Csernov által képviselt kulákok mindenesetre, de a szegényparasztságnak a proletariátussal egy az érdeke. Buharin két fázisát különbözteti meg a forradalomnak. Az elsőt parasztforradalomnak nevezi, amikor kielégül a paraszt földéhsége: a második fázis a nyugati proletariátussal egyidőben végrehajtott forradalmi felkelés a parasztság nélkül, sőt adott helyzetben szembehelyezkedve a parasztság érdekeivel. Buharin nézete nyilván kispolgári, osztályidegen nézet volt, elhallgatta, hogy az ideiglenes Kormány sem földet, sem kenyeret, sem békét nem tudott adni a tömegeknek. Buharin figyelmen kívül hagyta a munkás-paraszt szövetség lényegének lenini megfogalmazását: „A proletariátusnak a parasztság tömege maga mellé tömörítésével kell véghez vinnie a demokratikus államfordulatot, hogy erőszakkal törje le az önkényuralom ellenállását és paralizálja a burzsoázia állhatatlanságát. A proletariátusnak úgy kell megvalósítania » a szocialista fordulatot, hogy maga * mellé tömöríti a lakosság félproletár elemeit, hogy erőszakkal törjék le a burzsoázia ellenállását és paralizálják a parasztság és a kispolgárság állhatatlanságát." Buharinhoz hasonló nézeteket hangoztatott még Preobrazsenszkij, Jaroszlavszkij, Angarszkij és mások, akik lényegében az orosz proletariátusnak a nyugati munkásmozgalmak forradalmi meqmozdulásától való függőségére utaltak. Nem véletlen, hogy éppen Buharin és csoportja szorgalmazták Lenin megjelenését a bíróság előtt, amit a küldöttek túlnyomó többsége elvetett. Alekszandrov bíróra, a cári idők véreskezű hóhérára akarták volna bízni a legdrágább elvtárs sorsát... A kongresszusi küldöttek túlnyomó többsége elfogadta a beszámolókat és a határozati javaslatokat. Kimondta a nagybirtokok elkobzását, a bankok és nagyvállalatok államosítását, a termelés és elosztás fölötti munkásellenőrzést stb. a szocialista forradalom győzelme esetén. Fontos határozat vonatkozott a szakszervezetekre és az ifjúsági szervezetekre. A kongresszus határozata kiemelte a szakszervezeteknek, mint a párt és a politikailaq nem szervezett proletártömegek élő kapcsolatának szerepét, és leszögezte, hogy a szakszervezetek váljanak a „kommunizmus iskoláivá". Az ifjúsági szervezeteket egységes szocialista ifjúsági szövetségben egyesítette. Külön bizottsáa létesült az ifjúság nevelésé- ! re N. K. Krupszkája vezetésével. KASZA ETÁN EKE cgazsŕgon alapul ez a szólásmondás. S így, a mondás szerint cselekedett is mindig a parasztember, tudván, hogy csak akkor takaríthat be bőséges termést, olyan termést, hogy roskadozik a magtár a sok gabonától a következő esztendőben, ha aratás után nem Vár sokáiq a tarlóhántással. Azt !s jól tudja minden parasztember, különösen az „egylovasok", hogyha nem vé"zi el nyomban aratás után a tarlóhántást, a föld kiszárad, s bizony az ilyen talajon igen nehéz a szántás, mert vagy csak a föld tetejét nyesegeti az eke, ha pedig mélyebbre veszi, akkora hantoka

1 forgat fel, mint a lófej. De nemcsak régen, most is tudják ezt a gazdák, s ha mégis beszél""'' erről a dologról, azért tesszük, hogy túlságos a lemaradás e munkában. Szóvá kell tennünk ezt a hanyaqsáaot, nemtörődömséget, hiszen fbben a hazában mindenkinek érdeke, hogy a jövő esztendőben is bőségesen teremjen a föld. Ehhez az alapokat pedig már most, az idejében elvégzett tarlóhántással teremthetjük meg. Sajnos, de így van: Szlovákiában a learatott földeknek csak egy ötödén végezték el a tarlóhántást. E téren legjobban állnak az állami gazdaságok, de jóval elmaradtak az EFSZ-ek, és csak igen kevés földön végezték el a tarlóhántást az egyénilea dolgozó parasztok. A tarlóhántásban mutatkozó lemaradás egyik fő oka, hogv a nagy teljesítményű traktorok, a lánctalpasok a traktorállomások udvarán vesztegelnek ahelyett, hogy beállítanák őket erre a roppant fontos és sürgős munkára. Minden ilyen hanyagság a jövő esztendei termés rovására megy, emellett a tarlóhántásban való lemaradás kihatással van a másodnövények termesztésére is. Hát lehet-e tarlókeveréket vetni szántatlan földbe? Aligha. Pedig igen nagy szükség van a takarmányokra és a tarlónövényekkel sok takarmányt nyerhetünk. Volt-e kedvezőbb esztendő valaha is a másod növények vetésére, mint az idei? Annyi csapadék éppen a tarlónövények vetése és fejlődése idején, mint mostanában, régen volt. Ezért jól számított az állam, a mezőgazdaság felelős irányítói, hogy a másodnövények vetési tervét a tavalyihoz viszonyítva a duplájára emelték: 63 000 hektárt irányzott elő ->z állami terv. A szövetkezetek és az állami gazdaságok többsége helyeselte is ezt a döntést, s így az idén jó'al több másodnövényt vetettünk, mint a múlt évben. A párkányi járás szövetkezetei 1700 •"•'•tlrt vetettek be tarlókeverékkel. Hiba az, hogy a tarlóhántás kései végzésével néhány helyen nem teljesítették a másodnövények vetési tervét, vedig sok tarlónövénynyel, lényegesen kevesebb munkával olyan bősénes takarmányalapot teremthetünk, hogy még a téli hónaookhan is megtarthatjuk — ha nem is teliesen — a tejhozam nyári szintjét. (-mf-) Több mint nézeteltérés — Kapóra jött az elvtárs. — Ez volt az első szava hozzám a rimaszombati seprűkészítő szövetkezet egyik idősebb asszonydolgozójának. Az újságírónak jól esik az ilyen fogadtatás. Hiszen ez azt jelenti, valami történt, amit meg kell írni. Néha azonban olyasmi is történik, amiről nem szívesen ír az ember. Mint a jelen esetben is. Jobb szeretné az újságíró, ha nem fordulnának elő olyan esetek, amelyek sértik az emberek igaz Módosították a párt szervezeti sza- } ságérzetét. Éppen azért azonban, hogy bályzatát és kimondták, hogy minden 4 az ilyen esetek minél ritkábbak legyejelentkezőnek két jótállót kell meg- \ nek és végül teljesen eltűnjenek, az neveznie. így akarta a párt megaka- ^újságíró kötelessége, hogy ezekről is dályozni opportunista elemek beözön- írjon és a nyilvánosság fegyverével lését soraiba. f harcoljon ellenük. Szólaltassuk meg a nagy események — Rendes tagja vagyok a szövetkerészvevőit, akik negyven év távlatából is meghatottan beszélnek az orosz proletariátus harci gyülekezőhelyéről. „Az összeesküvés szigorú szabályai szerint folyt munkánk... A küldöttek ugyan nem rejtőztek el. Az összeesküvés mesterei, mint Sztálin, Szverdlov és mások, akik a kongresszus munkáját irányították, arra törekedtek, hogy a küldöttek belevegyüljenek a nagyváros mindennapi életébe, hogy ne legyenek feltűnők a lakosság körében. Ez pedig felette jól sikerült" — írja megemlékezésében N. Rasztopcsin, az egykori delegátus. „A .dühöngő ellenforradalmi terror ellenére a VI. kongresszus nyugodtan végezte feladatát. A narvai körzet vörös gárdistái F. E. Dzerzsinszkij elvtárs vezetésével megszervezték a kongresszus védelmét." Öriási jelentősége volt az OSZD(b) MP VI. kongresszusának. Mindenekelőtt határozatilag leszögezte, hogy a forradalom új, szocialista jelleget ölt, s ennek megfelelően végső leszámolásra készítette elő a proletariátust. Másodszor: világosan felvázolta Oroszország osztályerőinek helyzetét, szilárddá kovácsolta a proletariátusnak és szö- f néni, akinek a nevét a vita hevében vetségeseinek szövetségét és elszigetelte a párton belüli opportunista frakciós csoportot. A kongresszus végül a határozatok elfogadása után tettekre serkentette a proletariátus tömegeit, midőn Oroszország népéhez kiáltványt intézett, melyben hangsúlyozta: „A történelem földalatti erői működnek. Néma elégedetlenség érlelődik a néptömegekben. A parasztnak föld, a munkásnak kenyér, s mindkettőjüknek béke kell. Az egész földkerekségen mindenütt megjelentek már a viharmadarak. Készüljetek hát új csatákra, bajtársak! Szilárdan, bátran, nyugodtan provokációknak fel nem ülve, gyűjtsétek az erőt, sorakozzatok harci oszlozetnek és most elbocsátottak — kezdi mondanivalóját könnybe borult szemekkel a néni. Számomra nincs keservesebb látvány a zokogó asszonynál, különösen ha haját ezüst szálakkal keverte már az idő. Talán azért, mert a múltban szigorú sors volt a proletárasszony sorsa. Közismert, hogy főképp az asszonyok vállára nehezedett a család minden gondja. Ha a férfit a munkanélküliség az utcára űzte, akkor félbérért, „női bérért" ment a feleség, az édesanya dolgozni, hogy legalább kenyérre teljen. Tehát az asszonyok viselték a munkanélküliség kettős keresztjét. Ezek a gondolatok hajszolták egymást agyamban, amíg a néni, akinek a nevét sem kérdeztem, elmondta panaszát. A beállt pillanatnyi csendet egy erőteljes fiatal lány hangja szakította meg, aki nem éppen barátságos, sőt nagyképű hangon azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy nem elbocsátásról, hanem állítólag a cirokhiány okozta fennakadás miatt fizetés nélküli szabadságról van szó. De miért éppen engem, mikor vannak itt fiatalok? — kérdezi Zsófi tudtam meg. A kérdést válasz, a választ kérdés követte. Végnélkülinek tűnt az egész. Mi ennek a magyarázata? Miféle bonyolult körülmények játszanak itt össze? De ne töprengjünk ezen, keressük meg a választ a való életben. Nem sajnáltatni akarom én Zsófi nénit, kiverekszi ő magának az igazságot, hisz szavaiból ítélve egész életében küzdött. A meghunyászkodás szá- I 'mára ismeretlen fogalom. Azért írom 1 le küzdelmét, hogy szemléltessem egy 'dolgos, nyugdíjas öregasszony igazságos harcát. Az említett fiatal lányról később tudtam csak meg, hogy a szövetkezet vezetőjének helyettese. Az idősebbekkel való magatartása sok kívánnivalót hagy maga után, nincs rá pókba! A párt zászlaja alá, munkások ^találóbb szó, mint az, hogy tiszteletmottjai!" Lőrincz László ^egész kollektíva előtt való felelősségfegyver, mint a neveléssel párosuló, az revonás. Hiba lenne azonban, Ka egyJ szerűen csak a szövetkezet vezetőjét, vagy helyettesét tennénk felelőssé. Mindenekelőtt nagy mulasztás terheli a szövetkezet egész vezetőségét. A hallottakból azt a következtetést vonhatjuk le, a vezetőség megfeledkezik arról, hogy a szövetkezet az emberekért, a tagokért van, tehát törődniök kellene a tagok ügyes-bajos dolgaival. Többen elmondták, hogy nem a tagok döntenek a fontos kérdésekben. A gaz-' dasági vezetők semmibe veszik a tagok véleményét. Márpedig a szövetkezeti demokrácia betartása a rokkantak szövetkezetére is vonatkozik. Zsófi néni esete pedig azt bizonyítja, hogy megsértik a szövetkezeti demokráciát. A másik említésre méltó és fontos dolog, hogy ha megnézzük a szövetkezet alapszabályzatát, kitűnik belőle, hogy eszerint a tagok 80 százalékának rokkantnak, vagy csökkent munkaképességűnek kell lennie, mert nem lenne hasznára népgazdaságunknak, ha az engedélyezettnél több erőteljes, más munkára alkalmas embert is felvennének. Pártunk és kormányunk múlt évi határozata ót& a rokkantak termelőszövetkezetei nagyon fontos feladatot töltenek be. Ma már népgazdaságunk szerves részeivé válnak, nagy a jelentősége- annak, hogy egyes közszükségleti cikkfeket ezek a szövetkezetek állítá- • nak elő. Rugalmasságuk lehetővé teszi, hogy a naqvüzemi termelésre nem gazdaságos, vagy maradékanyagok feldolgozásával milliókat mentsenek meg népgazdaságunknak. Minden lehetőt meg kell tehát tenni, hogy a szövetkezetek vezetése szilárdan a szövetkezetért harcolni kész rokkantak kezében legyen, akiknek minden törekvésük a szövetkezeti demokrácia betartására irányul. Csakis így lehet elérni, hogy a tagság a magáénak érezze a szövetkezetet. Közismert, hogyha a vezetőség elszakad a tagságtól, a tagság a szövetkezetet egyszerűen munkaadójának tekinti. Gyengül a munkaerkölcsük és a tagok elkerülhetetlenül szembe kerülnek egymással. A szövetkezet és a tagok érdekeit szolgálná az is, ha elítélnék az olyan törekvéseket, amelyek azok előtt akarják bezárni a rokkantak számára alakított termelőszövetkezet kapuját, akiknek a pártés a kormányhatározat alapján belépésre és munkára joguk van. Az elmondottakhoz még hozzá kell tennünk, hogy a szövetkezet vezetősége az eddiginél sokkal többet törődhetne azokkal a szorgos asszonyokkal, akik már megették kenyerük javát, hiszen megérdemlik a támogatást Hadd élvezzék a szocializmus vívmányait, a nyugdíjat és a munkára való jogot. Nem fér kétség ahhoz, hogy ezt a joqot megszerezték a régi szenvedéssel, a harcot vállaló anya áldozatával, a munkásosztály győzelmével. Erdősi Ede