Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-27 / 238. szám, kedd

i A kötelesség teljesítése mindenkire vonatkozik Jol van már az az Idő, amikor a dolgozó paraszt gondja-bú­ja és öröme csak az övé volt s rajta kfvül senkinek sem fájt a feje azért, hogy mennyit termett a föld és el tudja-e adni a föld derék művelője a termékeit, vagy sem. Arra sem volt kíváncsi senki, mikor csépel a dolgo­zó paraszt, hisz minden dolgozónak megvolt a maga baja. A dolgozóknak csaknem a fele munka nélkül, vagy igen vékony pénzen tengődött Ezért mindig nagy volt a kínálat és kicsi a kereslet, meg a fogyasztás. Alig hisszük, hogy akadna olyan dolgozó paraszt, munkásember, vagy más dol­gozó, aki visszakívánná a régi mos­toha időket, mert hiszen népi demok­ratikus rendszerünk éppolyan messzi­re űzte a munkanélküliség rémét, mint azokat, akik a dolgozó parasz­tok munkájának gyümölcséből gazda­godtak. Ma a bányászok, üzemi munkások és más dolgozók építősikerei éppúgy megörvendeztetik az egész népet, mint a szövetkezetesek, állami gazdaságok dolgozóinak és a többi dolgozó pa­rasztok sikerei. Ha a bánya kér se­gítséget, a falu együtt adja ezt a vá­rossal, s ha a falunak van szüksége segítő kezekre, a városi dolgozók sietnek a falura. Ezt láttuk az idei aratásban is, amikor az üzemi és élteimiségi do'gozók vállvetve a szö­vetkezetesekkel s a többi dolgozó pa­raszttal igyekeztek mihamarabb beta­karítani a termést. Nem mondták: — A paraszt vetette a gabonát, ő is arassa le —, mert látták, hogy az idén a természettel vívott harcban minél több dolgos kézre van szükség. E közös erőfeszítés érdeme, hogy na­gyobb veszteség nélkül sikerült meg­menteni a gazdag termést s nem csoda, hogy népünknek sem közöm­bös, hogy mi lesz a gabona további sorsa és mikor kerül az állami rak­tárba az a mennyiség, amely oda való. |ondjuk meg őszintén, hogy a betakarítás eddigi sikerei fe­letti örömbe egy kis üröm is vegyül. Közel sem lehetünk megelégedve a begyűjtés eddigi eredményeivel, mert a raktárakban még sok az üres hely. A terv teljesítése — szlovákiai mé­retben — még mindig alig haladta túl a 60%-ot. Tavaly ilyenkor Szlo­vákia két legtermékenyebb kerülete, a bratislavai és a nyitrai, már a cél­ba ért, ezzel szemben ma mind a két kerület még messze van a terv tel­jesítésétől, noha a kitűzött határidő már a küszöbön van. Igaz, hogy a nyitrai kerület a legutóbbi öt nap alatt 16,4 százalékos növekedést ért el a bratislavai kerület 9,9 százaléká­val szemben, mégis az a helyzet, hogy egyes csehországi és észak-szlovákiai kerületek előretörnek, holott ezekben a kerületekben később kezdődött az aratás. Ez azt bizonyítja, hogy nem felelnek meg a valóságnak azok az ál­lítások, amelyek a gyengébb termésre hivatkoznak. Az Igazság az, hogy a termés általában véve .ió volt, sek he­lyütt jobb, mint tavaly. Szlovákiában eddig már 600 szövetkezet és mint­egy hatvanezer dolgozó paraszt telje­sítette a beadást. A lemaradozás okát tehát nem lehet a gyenge termés va­lót'an meséjével álcázni. A hibákat másutt kell keresni. A begyűjtési szervek egyes dolgozói és számos nemzeti bizottsági tag a valótlan állítások hatása alá került, anélkül, hogy megvizsgálták volna, honnan erednek a gyengébb termés­ről szóló híresztelések. Pedig nem nehéz kitalálni, hogy a különféle ki­fooások rendszerint azok agyában születnek, akik állandóan igyekeznek kibújni kötelességeik teljesítése alól. Míg például a vág sellyei járásban a begyűjtési dolgozók a helyi nemzeti bizottsánok egyes tagjaival együtt hlajtogatták a különféle kifogásokat, addig a begyűjtésben egy helyben to­pogtak. Amikor azonban a párt járási bizottsága alapos helyzetismeretre ösztökélte a begyűjtési szervekben dolgozó kommunistákat és a párton­kívülieket, s jobban a begyűjtés felé fordította a nemzeti bizottságok fi­gyelmét, kiderült, hogy a helyzet semmivel sem kedvezőtlenebb, mint tavaly vot, amikor a járás becsülettel teljesítette a beadást. A körültekintő intézkedések következtében egyik nap­ról a másikra megjavult a begyűjtés üteme és minden lehetőség megvan atra, hogy a járás szövetkezetei és egyénileg gazdálkodói teljes mérték­ben teljesítsék beadási kötelességei­ket. begyűjtési terv gyors teljesíté­se azonban nem történhetik meg valamilyen egyforma recept sze­rint. Egyes helyeken lényegesen meg kell gyorsítani a cséplési munkákat, másutt meg arra kell üqyelni, hogy a gabona mindjárt a cséplőgéptől az ál­lami raktárakba kerüljön. Egyes he­lyeken csupán azzal törődnek, hogy az EFSZ-ek mihamarabb teljesítsék, sőt túlteljesítsék a beadást, hogy ez­által a község nagyobb napi növeke­dést mutathasson fel, ezzel szemben nem fordítanak kellő gondot arra, hogy az egyénileg gazdálkodó parasz­tok is haladéktalanul teljesítsék ha­zafias kötelességüket. Ezért történt az, hogy kétszerannyi egyénileg gaz­dálkodó paraszt csépelt már el, mint amennyi teljesítette a beadást. A nemzeti bizottságok feladata, hogy a begyűjtési dolgozókkal együtt­működve ellenőrizzék, hogy minden cséplőgép teljes mértékben ki van-e használva, személyesen beszéljenek a beadásban lemaradozókkal, ne haboz­zanak hangsúlyozni, hogy a köteles­ség teljesítése mindenkire kötelező. Előfordulnak olyan esetek is, hogy egyes dolgozó parasztok, akik a nyá­ron beléptek a szövetkezetbe, nem igyekeznek teljesíteni a beadást, hol­ott az, a tény, hogy szövetkezeti ta­gokká váltak, még nem mentesíti őket kötelességeik teljesítése alól, mert hiszen a termést még maguk taka­rították be. S zámtalan példa van arra, hogy a dolgozó parasztok tiszta lappal lépnek a szövetkezetekbe, mert megértik, hogy a legjobb ajánlólevél az EFSZ-be a kötelességteljesítés, mert csakis kötelességtudó emberek hasz­nálhatják ki teljes mértékben a szö­vetkezeti nagytermelés szinte kiak­názhatatlan lehetőségeit és teremthe­tik meg maguk számára az eddig nem látott bőséget. Az idő sürget, mert a raktárak egy része még félig üresen áll, várva a ga­bona többi tonnáira. Tegyünk meg mindent tehát, hogy mihamarabb az állami raktárakba kerüljön az a ga­bona, amely oda való. Hadd induljon minden EFSZ tagsága, minden egyéni­leg gazdálkodó paraszt a kötelesség tejesítése megnyugtató érzésével az őszi munkákba, betakarítani az ősziek sokat ígérő termését, s egyben lerakni a jövő évi gazdag termés alapjait. Miklya János € gy u/ gyar böl csofene 1950 NYARÁN, amikor Pozsonypüs­pöki és Bratislava között a Farkasto­rok mezei útján végigdöcögött az első terepjáró autó, a Duna partja melletti dűlőben még nyoma sem volt itt sem­milyen építkezésnek. — Ezen a helyen építjük fel Közép­Európa legkorsze­rűbb olajfinomító­ját, — mutatott ke­zével körbe a ter­vező, aki már akkor szeme előtt látta a jövő hatalmas gyár körvonalait. Könnyű ezt ki­mondani, de nehe­zebb megvalósítani mert egy új gyár felépítéséhez sok feltétel szükséges. Nagyon fontos pél­dául az építkezés helyének gondos ki­választása a talaj szilárdsága, a víz közelsége, és a szél iránya szempontjá­ból. A munkaerők toborzása az új gyár részére ugyancsak probléma. Ügy látszik azonban a Farkastorok sík vidé­ke minden szempontból megfelelt az említett feltételeknek, mert 1950 jú­lius közepén földkotró gépek acélfogai vájtak bele a dunamenti homokos ta­talajba, hogy a jövő nagy gyárának épít­kezési helyét előkészítsék. Az első munkások Nagymácsédról jártak autó­buszon az építkezés helyére. Kezük munkájának nyoma hamarosan meg is látszott, mert az építkezés megkezdése rendezések mind automatizálva és a testi munkák mechanizálva lesznek. Több százmillió korona beruházási költséggel épül ez az üzem. melyhez hasonló Csehszlovákiában még nincs. Csak az eivik berendezés csöveinek Az állatgondozók címére mondjuk, de a berencsQi EFSZ vezetősége értsen belőle Télen történt, de a jelenre vo­natkozik. Ugyanis ez év február derekán a berencsi szövetkezet állatgon­dozói igen súlyos takarmányhiány­ra panaszkodtak. Váltig hangoztat­ták, hogy nem egyezhetnek bele a hasznosság szerinti jutalmazás­ba; inkább otthagyják az állatokat. — Nos — mi volt akkor az új jutalmazási rendszer bevezetésé­nek az akadálya? Az állatgondozók így feleltek: — Nincs elegendő takarmányunk, márpedig anélkül szó sem lehet a hasznosság szerinti jutalmaz^? érvényesítéséről. Nézzük csak meg most az érem másik oldalát. Noha rendkívül szélsőséges is volt ez idén az időjárás, a takar­mányfélék növekedésére igen ked­vezett. Derékig érő here nőtt a berencsiek takarmányterületein is s az első kaszálásból sikerült a téli hónapokra is tartalékolniuk. A második kaszálásra úgy látszik már nem volt szükségük, mivel harmadszor is lekaszálták már a tíz hektáros parcellát, fel is gyűjtötték a felszáradt herét, de a második kaszálás termése, a megfeketedett petrencék, még most is kint rothadnak a vasút mellett. Ha annyi takarmányuk termett a berencsieknek, hogy a további kaszálásra nincs szükségük, miért nem értékesítik. Az állam jó árat fizet a terven felül eladott here­félékért. De úgy látszik annyi pénze van már a szövetkezetnek, hogy a takarmány értékére sincs szüksége. így folyik el eléggé jól látható csatornákon a közös jövedelem, aminek hátrányai az év végén, az osztalék kiosztásakor jelentkez­nek majd az alacsony munkaegy­ségekben. Mit szólnak ehhez az állatgon­dozók és az EFSZ többi tagjai? — th— Az Ocelostavby Bmo dolgozói cső­vezetékeket szerelnek. után egy hónapra már szerelték is az első tartályokat, csővezetékeket. Gyor­san, szakszerűen haladt a munka, mi­vel erre az építkezésre hazánk nagy hírű gyára, a brnói Královo Pole-i Gép­gyár szakmunkásai is eljöttek, hogy a t új üzemek szerelésénél országszerte nyert tapasztalataikat, tudásukat itt is felhasználják. Az építkezést egy ki­váló ismert építészmérnök, Schotter Tibor irányította, akinek nevéhez a bratislavai nagyposta, a Kablo és a Gumongyárak üzemrészlegeinek terve­zése és megvalósítása is fűződik. A szi­gorú, de közkedvelt építész most is bebizonyította tehetségét, és azt, hogy a jól szervezett és irányított kollek­tíva nagy dolgokra képes. A Priemstav és az Ocelostavby dolgozóinak érde­me az, hogy az új olajfinomító üzembe helyezésének határidejét egy fél éwel lerövidítették. 1958. január elseje he­lyett már ez év július 27-én megindult az olajfinomítás. Az értékes kötele­zettségvállalást, adott szavukat tehát becsülettel be is tartották. MIKOR BELÉPÜNK a körülkerített gyár kapuján, figyelmünket mindjárt egy toronymagasságú acélberendezés köti le, mely körül kisebb-nagyobb hengeralakú tartályok sorakoznak. In­nen jobbra és balra beláthatatlan hosszú csővezetékek futnak szét három-négy méter magasan, a távolabbi hatalmas tartályokhoz. Az egyikben gőz, a má­sikban nyersanyag, a harmadikban már kész üzemanyag folyik. Van itt olyan hatalmas tartály is, amelybe hét vo­natszerelvény rakománya belefér, de a jövőben még nagyobbakat is fognak építeni (negyven szerelvényre). A Slov­naft aayik fiatal mérnöke, František Prášil kísér végig az üzem udvarán. — Ez áz üzemrészleg, melyben nem­rég indítottuk meg az olajfinomítást, csak egy kis része lesz a jövő gyár­nak. Hasonló, de nagyobb teljesítmé­nyű desztillációs berendezések sora­koznak majd az elsőhöz és 1961-ben már befejezzük a hatalmas gyár épí­tésének első szakaszát. Hogy fel tudja fogni, milyen nagy is lesz a gyár, el­árulom, hogy 1961-ben már több ezer munkásunk lesz, amellett, hogy a be­á-L < Jozef Líška, a szivattyúd,.omás vezetője, az kásokat tanítja be. hossza 23 km. És ma már az összes felszerelt csövek rrteghaladják a 100 km hosszúságot is. Az új gyár kereté­ben felépül hazánk legnagyobb víztor­nya, üzeme, hőerőművé. A hőerőmű tervezésénél arra számítottak, hogy a jövőben Bratislavának áramot és gőzt is szolgáltasson. Legnagyobb büszkesé­günk azonban a krakkoló üzem lesz. Hozzá hasonló nemcsak hazánkban, de még Európa iparilag fejlett államaiban sem található. Ez üzemrészleg építé­séhez a Szovjetunió szállítja az összes berendezéseket. A tervet is a Szovjst­unió szakemberei dolgozták ki az or­j szágaink kfczötti kereskedelmi és mű­| szaki együttműködési egyezmény alap­ján. — És honnan szállítják majd e gyár . számára a nyersanyagot? — A Szovjetunióból. Azért is előnyös a Duna partján való elhelyezés, mert a jövőben a szállítást hajókkal sze­retnénk lebonyolítani. LELKESEN és oly meggyőzően be 1 szél ez a fiatal tapasztalt mérnök, hogy szavai nyomán már én is elkép­zelem a jövő gyár méreteit. Hisz már most is több négyzetkilométer terüle­tet foglal el tartályaival, csővezetékei­vel, mi lesz tehát három-négy év múl­va, amikor megindul a jobb minőségű üzemanyag gyártása. Ezer és ezer munkás számára nyílik majd meg a qyár hívó kapuja, Magasba emelkedő kéményeinek füstje messzire jelzi majd, hogy az 1957-es újszülött kinőtt a böl­csőből. Körülötte új lakótelepek, épü­letek egész sora, sportpálya, szociális berendezések, stb. nyújtanak majd ké­nyelmet, pihenést a gyár munkásairak. így látom ma az új gyár jövőjét, fi­gyelembe véve a jelent és hallgatva Prášil mérnök szavait, reális, papírra vetett terveit. De nézzünk most kö­rül azok között is, akik hivatottak e szép terveket valóra váltani. A szabad ég alatt barnára égett, izmos testtel dolgoznak az Ocelostavby messziről jött cseh munkásai. A csövek hajlí­tásánál Fábera Viktor régi szerelő dol­gozik, akinek dicséretére legyen mond­va, hogy nagyon jól. — 33 éve ven már nálunk egyhu­zamban. És ez alatt az idő alatt sok gyár szerelésén vett részt, — mondja kísérőm a főszerelő, František Vol­šinský, akiről, ha ugyan nem is mond magáról semmit, mégis megtudom, hogy sokszor egymásután szintén mint a legjobb munkást értékelték ki. Az idősebb szerelők mögött azonban a fiatalok sem maradnak le. Antonín Pivoňka a felső csővezeték szerelé­sén dolgozik csoportjával, Kiss József pedig a csőtartóknál. Mindketten ki­'váló munkaeredményekkel dicseked­hetnek, amiről a száz százalékon felüli tervteljesítés a legjobb bizonyíték. Az országot járt szerelőktől a helybeli segédmunkások Miklós Ferenc,. Bánci Gyula, Kubovics Árpád, Láncz Ist­ván, Kelemen Géza, és még mások sokat tanultak a három év alatt, ami­óta az Ocelostavbánál dolgoznak. A cseh. a magyar és a szlovák munkások itt közös nyelvre találtak céljuk eléré­séért. Szeretettel tanítják az idősebbek a fiatalokat és a csaknem száz szere­lőből álló kollektíva szinte egy csa­láddá forrott össze az utolsó években. Mikor a petrőleumfinomító részleghez vezető csövek építőitől megkérdem, mi a legnagyobb problémájuk, egy­öntetűen a Priemstavot bírálják, hogy rosszak az alapzatok, le kell gyakran faragni 8—10 centimétert is a beton­ból, ami nagyon hátráltatja munká­júkat. AMI IGAZ, AZ IGAZ. Tényleg meg­történt, hogy 8—10 darabnál rosszul méretezték az alapzatot és ezért vé­sővel kellett belőlük lefaragni. De ahol százakról van szó, előfordul az ilyen eset is — mondja Martin Srámek épí­tészmérnök, a Priemstav dolgozója, amikor érdeklődöm a hiba felől. Már intézkedtünk, hogy máskor ilyesmi ne forduljon elő — teszi hozzá Srámek mérnök. A PRIEMSTAV dolgozói különben az Ocelostavby dolgozói mellett megér­demlik a dicséretet, hogy a gyár jóval a határidő előtt indult meg és hogy a terv teljesítésében szép eredménye­ket értek el. Arra törekszenek, hogy újítójavaslataikkal, a munka jobb megszervezésével növeljék a haté­konyságot. A múlt hónapban száz­ezer, ebben a hónapban pedig 45 ezer koronát takarítottak meg a béralapon éspedig a munka gépesítésével és jobb megszervezésével. Rudolf Procházka hulladék acélcsövekből szerkesztett állványa például sok deszkát, faanya­got, szöget takarít meg. Az építkezés első szakaszában ez az ötletes újító­javaslat 65 000 korona megtakarítást jelent. Itt dolgozik Grajf Mikuláš, Kočišik Ján ácsok csoportja,, akik havi tervüket 190 százalékra teljesí­tik. Monosi Ján, Laubert Vladimír, Horváth Flórián és a legfiatalabb épí­tész František Krist, mind-mind meg­érdemlik, hogy köszönetet mondjunk Ilyen az új gyár egyik részlege. nekik odaadó, becsületes munkáju­kért. Mindnyájan büszkék a sikeresen elvégzett munkákra, mi pedig annak örülünk, hogy hazánk újra gazdago­dott, mert a sok új gyárhoz, üzem­hez, melyek Szlovákiában az utóbbi években felépültek, most egy új ha­talmas gyár sorakozott. Horváth Sándor Érdekességek a brüsszeli kiállításról „A Szovjetunió részvétele a brüsz­szeli világkiállításon rendkívül fcntos" — írja a Le Peuple belga lap, majd így folytatja: „A Szovjetuniónak, úgy mint az Egyesült Államoknak, Hollan­diának és Franciaországnak maximális kiállítási terület áll rendelkezésére, azonkívül az Atomiumban két emele­ten bemutatja az atomenergia békés felhasználását és képviselve lesz a kiállítás összes nemzetközi osztályán. A látogatóknak tehát alkalmuk lesz megcsodálni a kiváló szovjet művé­szek mesterműveit." Négy kocsiból álló agitációs vonat indult útnak Belgiumban azzal a kül­detéssel, hogy a belga lakosságot tájékoztassa és kioktassa, hogyan vi­selkedjenek a külföldi vendégekkel a kiUlítás ideje alatt. E körutazás so­rán sikerült újabb fiatal, csinos és idegen nyelveket ismerő nőket meg­nyemiök a már amúgy is szépszámú idegenvezetők sorába. Húsz, gumikeréken járó miniatűr vonat harminc perc alatt végigviszi a kiállítás területén azokat a látogató­kat, akiknek nem áll elég idő ren­delkezésére, hogy mindent alaposan megtekintsenek. Egy XVIII. századból származó ódon Dalotát alakítottak át dokumentációs köznonttá Brüsszelben, ahol minden, a világkiállítással összefüggő ese­ményt feljegyeznek. Az Egyesült Államokban működő közvéleménykutatási iroda szerint 50 millió külföldire számíthatnak a Brüsszeli Világkiállításon. Ha valóban ennyi külföldi látogató tekinti meg a kiállítást, akkor ez olyan népvándor­lás lesz, amilyenre még az emberiség történetében nem volt példa. Minden­esetre pem lesz csekélység ennyi em­ber látogatását zökkenés nélkül le­bonyolítani. OJ SZÓ 1957. augusztus 27.

Next

/
Thumbnails
Contents