Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)
1957-08-22 / 233. szám, csütörtök
Lovicsek Béla: ADINNY L ágyan leszáll a júliusvégi alkonyat. Koncz P. hazajelé poroszkál a szőlőből. Kicsit későre maradt, megnyújtja a lépést, mert annyi munka vár rá odahaza, hogy a fele is sok. Feleségét két hete vitték a kórházba, így rászakadt minden kinti, meg házkörüli munka. De mi a csodának kellett ilyen későre maradni, most aztán kapkodhat'. — füstölög magában. A falu utcája élettel teli. Szekerek zörögnek, ludak gágognak, pásztorgyerekek kurjongatnak, s az esti szürkületet még homályosabbra festi a tarlóról haza tartó libák után kavargó por... Koncz Péter bekanyarodik az udvarba. Minden hajaszála égnek áll. A két disznó majd kidönti a rajcsúr oldalát és visitnak, ahogy a torkukból kifér. Az istálló felől a Cifra hangja követelödzik. Fal alá dobja kapáját és lódul a szérűbe egy öl szénáért, de közben az a bolondos kendermagos is kivackolódik a szín alól és szárnyterítve kotyorász feléje. Nyomában gurulnak a csibék csipogva, éhesen ... — Hej, azt a... — gurítaná el magát, de belátja, hogy éhesek szegények. Benyomja a kamra ajtót, kapja a szakajtókosarat és vet nekik. Csomóba süprödik a sok aprójószág és hálás csipogással csipegetik a magot. Szénát vet a tehenek elé, majd moslékot készít, mert az a két átkozott jószág oly kibírhatatlanul visít, mintha kés csiklandozná a torkukat. Elibük önti a moslékot. A két'állat egymásnak feszülve falja a hűsítő, éhet csillapító eledelt. Koncz Péter maga mellé ereszti a vödröt és fáradtan dől a karámra. Most, mintha egyszerre ereszkednék rá hatvan évének minden fáradsága. Ólmosnak, nehéznek érzi minden tagját, mint akiben megfagyott az élet... Hát idáig jutott'. Egyedül, magára maradt. Pedig lányt meg legényt nevelt. Másnak... A lánya negyvenhétben áttelepült az urával Magyarországra, Imre fia meg az ősszel, hogy hazajött'a katonaságtól megnősült. Ellenére... A Terán Gyuri lányát hozta a házához, éppen a Terán Gyuriét'. ... Még az iskolában egymásba estek. Ki hitte volna, hogy a hosszú katonaidő sem ugratja ki a szívéből. Nem ugratta és neki — bármilyen nehezére esett is — lagzit kellett csinálni. Hát csinált, mert nem akarta falu szájára dobni a becsületét. De azzal be is fejeződött q barátság. A fiát többé nem ismerte fiának, se a menyecskét menyének. Egy udvarban, egy tető alatt élnek, mégis de rettenetes köztük a távolság! ''leinte ugyan köszöngettek a fiatalok, különösen a menyecske, de az öreg Koncz betartotta az elhatározását: „Ha hasra esek bennük, akkor se szólok!"... így lettek két család, két világ. Az öreg továbbra is gürcöl a maga két és fél hektárján, Imre pedig visszakerült régi állásába, a járásra. Motoron jár: reggel megy, este jön ... f I \í u. f I I I I I i í I t ' \í u A derült égen egymás után pattognak ki a csillagfények. A holdacska is már a kertek mögötti akácos tetejére ült. És Koncz Péter még mindig a karámot támasztja. Lábánál a Bodri kutya farkát lóbálva bizonygatja ragaszkodását, meg hűségét... Aztán megmozdul az öreg, mert itatni, fejni kell. A fiatalok szobájából erős villanyfény vetődik az udvarra, a nyitott ablakon át lágy rádiómuzsika szűrődik ki... Koncz Péter az istálló felé ballag a sajtárral. A világos ablak mögött muzsika szól, vigalom van, idekint meg sötét, hideg verem a világ. Keserű csomók szaladoznak a melle közepén, s még akkor is ott keringnek, amikor keze nyomán a sajtárban habbá verődnek a tejsugarak. Befelé tart a tejjel. A két macska égremeredö farokkal ott cikázik körülötte. Az egyiket az udvQf közepére lódítja a bakancs orra, de szemvillanás alatt ismét láb alá kerül. Hiába éhezik. Mikor a fiatalok ablaka alatt halad el, olyasmit hall, amitől megmered, földbegyökerezik a lába: — ...én főzök neki, Imre, sajnálom ... Mégis csak az édesapánk!... — Hát csak főzzél, Katinkám!... Nem ver ímeg érte az isten!... — hallja a fia hangját, aki nem is a fia. Nem hát, neki nincs fia! És lódul el az ablaktól. Még csak az kéne, hogy rajtakapják a hallgatózáson! De a hallott szavak nem tágítnak. Ott dörömbölnek aztagyában, s mélyen a szívébe vágódnak, mint a gátba vert karók. Benyit a konyhába. Állott levegő vágja orron, de utálja! Aztán tejet csurdít a macskáknak, kenyeret dob a kutyának és fáradtan az asztal mellé ereszkedik. Neki is enni kéne, de mit!? Száraz kenyér meg napolvasztotta, avas szalonna után nyúl. Kifordul a szájából. A nagy csendességben csak a macskák mohó lapatyolása hallatszik... Végignyúlik a heverőn úgy, ahogy van: ruhástól, lábbelistül. Terelné, kergetné a gondolatait mindenhová, de minduntalan Terán Kató — az annyira lenézett — Terán Kató hangja tolakszik a fülébe, s ott zakatol benne elűzhet etlenül. — Nem, nem kell a főztje! — ágaskodik benne a kemény, dacos tiltakozás. A learatott búzamezőkről tücsökciripelés, meg a nyári éj simogató langyossága lopakodik be a nyitott ajtón, és Koncz Péter lélegzete lassan elnehezül ... T)eggel zavaros aggyal ébred. Elvégződik, majd tarisznyát, kapát vesz a vállára és indul a szőlőbe. Már az utcaajtó kilincsét markolja, amikor a menye utána kiált, kissé félénken: — Édesapám!... édesapám!... gyűjjön vissza!.,. Készítettem egy kis reggelit... A két bozontos szemöldök alól fagyosan villog vissza a két szembogár. A rött bajusz alatt már-már szólásra nyílik a keményen összeszorult száj, de csak egy fura, elutasító legyintésre emelkedik az aszott kar, s utána az öreg a kövesútra lép. /Q kikölőbeyi j i Ügy vetette át, annyi gráciával az otromba, métermázsás terhet széles hátára, mint a divathölgy ha muszlinsálat vállára tekerget. Mond barátom, az erőd. honnan vetted? E l í t Anyád tejétől erőre nem kaptál, — vékony a tej, ha vékony lötty az étek — s pincelakásban nem nyílnak virágok, dohos falak csak szolgálják a vétket. Mond, mitől maradtak tagjaid épek? Jó volt a mag miből sarjadtál? Igaz, hogy a napsugár könnyen elérhetett, rongyaid résein béfurakodott s bronzra csókolta az utcagyereket. Mond, a vén nap volt szövetségesed? Mert a szél, vihar, eső csak tépett. S az a darabka fekete kenyér mit rágcsáltál — óh, én jól emlékszem — arra sem volt elég, hogy a vér vörös maradjon míg a szívhez ér. Mond, mi táplált te izomherkules... Itt mosolyogva a szavamba vágott: A hit, elvtársnő, hogy e két kezemmel kell majd jelráznom a cudar világot — szóft s jelkapta a következő zsákot. Simkó Margit ' Katinka megszégyenülten áll az udvar közepén. Az elutasítás szíven üti, könnyet fakaszt a szeméből, s domborodó köténye eleje furcsán felfelé remeg a sírástól. Koncz Péter a falu végén letér a kövesútról a mélyútba, amely pontosan a pincéje előtt bukkan ki. Igen, kibukkan, mert olyan, mint a búvópatak. Három-négy méter mélyen kanyarog felfelé a falutól a pincékig, két oldalról sűrűn benőve liciommal. Fényes délben is borongó félhomály van itt és úgy érzi magát az ember, mintha a másvilágra gyalogolna rajta. Koncz Péter minduntalan a menyét látja maga előtt... Gömbölyödő alakját, elboruló szép magas homlokát, sírásra hajló száját és valami belenyilal a szívébe ... Nem tud kapálni, csak támaszkodik a kapanyélen és összehúzott szemmel néz maga elé. Nem érdekli most semmi, még az érő sárgadinnye sefci. Pedig mindennap azt nézegette, azt az egyet, amelyiknek olyan szépen vékonyodik a héja és olyan jó illatot lenget feléje. Ügy számította, hogy vasárnap, ha megy meglátogatni a feleségét, elviszi neki. Váratlanul Vicér Pali bácsi — a falu véne — riasztja fel az elmélázott embert: — Hallod-e, Péter! Gyere mán egy pipa füstre, hiszen nem szalad el az a kapálnivaló! A két pipaszár mellől vígan száll a füst a diófa árnyékában. Aztán Pali bácsi remegteti a kilencven éves hangját: — Hát az asszony! ? ... — Gyengén... A padlásról gyütt le, 'oszt azt hitte a szegény jámbor, hogy már elfogyott lába alól a létra foka ... Az ötödikről fordult le... Ügy mondják az orvosok, hogy a girince ... — Hm, hm, az baj! — csóválja a fejét Pali bácsi. — Még az a szerencséd, hogy veled a fiatalok... Van ki főzzön, mosson, takarítson rád... Az Imre hordja a friss pénzt, itthon megterem a kenyér, baromfinak, állatnak való ... Hm, még szerencse, no ... — Hát... — törekszik elő a mély sóhaj Koncz Péfer melléből és sebes pislogással, meg szorgalmas pöfékeléssel igyekszik palástolni zavarát. A faluból felhullámzik a déli harangszó. Elköszönnek. Pali bácsi haza irányoz, Koncz Péter meg a pincéjéhez. Leheveredik a gyepre és kialuvó pipáját éleszgeti. A pipa szerencsésen begyúl, és a lelkében is felgyúl egy kis mécses. A vénember szava élesztgeti a lángját. Maga is megriad, annyira lágyítja az akaratát az a láng. — Ki tudja, nó ... tán... Abban a pillanatban bukkan ki a menye a mélyútból, kezében ételhordóval. Az öreg elsápad, szinte belegyöngül. A reggeli durvasága után mindenre számított, csak erre nem. — Jónapot, édesapám!... — köszön rá a menye látható szorongással és megtörli harmatos homlokát. — Jónapot! ... — mordul az öreg, de hangja a kellettnél barátságosabbra sikerül. — Egy kis ebédet, ebédet hoztam édesapának, mondom ... — Ebédet?... Minek fáradtál vele, jányom... Kató a fűre térdel és buzgón pakolja ki az ételt. Azok a bolondos könynyek, hogy mit akarnak a szeme sarkában!? Rejtené, de sikertelenül. A mélytányérban a hajszálvékony tésztahalom felett sárgásán csillog, gyöngyözik a csirkehús-leves. — Tessék, egyen, édesapám! — nyújtja az öregnek a kanalat. Kicsit tétovázik a kanálért nyúló eres kéz, végül mégis elveszi és a párolgó levesbe mártja. Koncz Péter az első kanál levest emeli a szájához, s közben a menyére tekint. Lfitja, hogy csukott szemmel szaglássza a levegőt. Dinnyeillatot hoz feléjük a szellő. Halvány mosoly emeli meg az öreg bajúszának mindkét ágát. Egyet gondol, leteszi a levest és sebesen megy a szőlőbe. Kató ijedten néz utána. Már-már eltörik a mécsese. Kis idő múlva szép, fejtett sárgadinnyével tér vissza az apósa. Zsebéből bicskát vesz elő, kinyitja, kettőt-hármat köszörint vele a nadrágszáron és a dinnyébe ereszti. Mintha vajba csuszszanna. Nyomán tapadós lé buggyan. Szép, illatos szeletet szab a kés. Katinka szemében kívánat ül, nyelve jegyén csomóba fut a nyál. — No, kóstold csak, jányom!... — Köszönöm, édesapa! Jó lesz az magának is... — hántja el Kató bizonytalankodva a kínálást. — No, fogadd csak! Ne hogy megbánja a kis unoka! ... JT'atinka nem vár több kínálást, elfogadja és szégyenlősen lebillen a feje. Koncz Péter pedig letelepszik a fűre és jóízűn kanalazni kezdi a levest. Közben egymásra téved a pillantásuk, és az elhomályosult szemek mögül felszabadult mosoly búj 'elő. S az öreg miközben a csirkecombot paszítja a bajsza alá, arra gondol, hogy a karácsonyi ünnepek alatt lesz hol elszórakozni: jó meleg szobában, a bölcső mellett.,, Az új színiévad küszöbén ®«®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®<Í® Az 1957/58-as színiévad küszöbén nagy érdeklődéssel tekintünk a bemutatók elé. A műsorterv nagy színlapján sok az új szín, a bátor akarás, de hogy az előadások milyen művészi formában születnek meg, ezt majd meglátjuk. Pótolják-e színházaink mindazt, amivel adósak maradtak? Van-e elegendő erejük, tehetségük, hogy színpadjaikon megteremtsék az új, dolgozó embert, a 'nép és a világ valamennyi népének boldogságáért küzdő fáradhatatlan harcos, alakját? Vajon lesz-e hazai szerző, rendező és kritikus, aki segítségre siet a megismerés, a cselekvés és a munka módszerével, aki segíti a kitűzött cél elérését, művészi lelkületének újfajta társadalmi magatartásával, felelősségérzetével, hogy egyetemes haladó akarásunk megnyilvánulhasson? Sok tennivaló vár színházi életünk vezetőire, művészeire, hogy bebizonyosodjék: a jó és helyes műsortervezés formáló erőt jelent mind az együttes kialakulásában és fejlődésében, mind magyar dolgozóink jellegzetes kultúr.igényének kialakulásában. Fontos tehát, a jó műsor, amelynek összeállítását nem lehet irodából elvégezni, kigondolni, vagy elrendelni. A helyén álló igazgató, a művelt dramaturg és a szakképzett művészlelkű rendező mindezt — a Művészeti Tanáccsal karöltve — megvalósíthatja. Vannak tehetséges színészeink. A jó műsor a művészre is serkentőleg hat, nő a bizalma, és így megteremtődhet végre valahára hazánk jellegzetesen magyar színháza is. A múlt idényzáró akkordjai közül már kiszűrődött az új évad nyitányának nagyvonalúsága. Színházaink öntudatosabb műsorpolitikát alkalmaztak, s változatosabb témájú színdarabok kerülnek majd bemutatásra. A drámatechnika és a ínondanivaló szempontjából is többféle alkotást látunk majd, ami szintén hozzájárulhat a szocialista-realista színpadművészet további fejlesztéséhez. A Komáromi Területi Színház ť. Rahmanov Viharos alkonyat című színművével nyitja kapuját. A XX. kongresszus tanítását, útmutatását és tanulságait szem előtt tartva ünnepli meg az Októberi Forradalom dicső győzelmének 40. évfordulóját. Ez az ünnepi megemlékezés elsősorban a szovjet embereknek szól, a bátor szovjet népnek, a történelmet formáló szovjet gondolatnak. Ez a bemutató is hitet tesz a szabadság és a béke mellett, amelynek megőrzése, kiteljesedése jövőnket biztosítja. Helyesen cselekszenek a komáromiak, amikor a Viharos alkonyattal kezdik évadukat, hogy ezáltal is hirdessék a haladást, a szocializmus ügyének győzelmét. Tovább is műsoron marad Jozef Hollý Furfangos diák-ja, amelynek előadása művészi egységében tehetséges rendezőre vall. Egy új mesejáték is bemutatásra kerül, Síposs Jenő Csodálatos erszénye. A Faluszínház 4-es csoportját nem kell felfedeznünk olvasóink előtt. Munkájáról több ízben beszámoltunk már, s közönségünk is meggyőződhetett szép, nívós előadásairól. Tudjuk, hogy a Faluszínház olyan kultúrtényező, amely sok ezer néző előtt játszik, faluról falura megy; mondhatnók, házhoz viszi a világirodalom és a hazai drámaírás értékeit. Lelkesedik, tanít, szórakoztat; népünk művelődésének valóban ösztönzője. Mindannyian tudjuk, milyen körülmények között dolgozik, milyen hősi munkával terjeszti ' a kultúrát, tehát értékelnünk kell e lelkes csoport ténykedését. Évadnyitó darabnak Egri Viktor; Örök láng című verses színművét választotta. A XV. század tárul elénk, a trencséni vár sziklakútjának legendáját eleveníti meg a szerző szépen csengő, verses színjátékában. Nagy feladat hárul a Faluszínház művészei-* re, mert ez esetben építő, tanító és szórakoztató feladata mellett külön is nagy súlyt kell fektetnie anyanyelvünk szépségeire. Még ebben az évben színre hozza a társulat A. Jirásek „Vojnárka" című drámáját, valamint J. Zelienka Aranyhajú című mesejátékát is bemutatják. Az új műsortervezet nagy feladatok vállalására mutat, s új problémákat vet fel. De így van ez jól, mert a néző műveltsége, igénye, irodalmi jártassága egyre fokozódik, tehát színészeinktől, művészeinktől sokkal többet követel, mint eddig. Színpadi művészetünk távlatainak kiszélesítése leginkább attól függ, hogy színészeink tudnak-e majd átélt és átérzett hősöket is teremteni, olyanokat, akiket nemcsak látunk és hallunk, hanem akikben érezzük az élet erejét, akikkel azonosulunk, akikben feloldódhatunk, akikben megbízhatunk. S itt olyan kérdéshez jutottunk, amely megoldásán áll vagy bukik új utakat kereső színművészetünk. Szellemi életünknek nincs olyan területe, ahol ne éreznők új életünk átfogó erejének lüktetését. Akár a múltba, akár a jelenbe tekintünk, mindenütt ott lán-l gol annak az igazságnak a fénye, amely nem a drámai formák megbontásán, vagy mellébeszéléseken alapszik, hanem a reális konfliktusok érzelmi és gondolati hatásának fokozá-J sát szolgálva figyelmeztet, oktat és irányít. A színház mindenekelőtt művészet. A gazdasági és szervezési tényezők csupán feltételei működésének, nélkülözhetetlen feltételei a művészi munka kibontakozásának. Ilyen értelemben kell párhuzamba hoznunk munkánkat a szocialista országépítés feladataival. Színházaink műsorterveiben több közismert szerző nevére figyelünk fel, akiknek műveit az elkövetkező színiévadban magyarlakta vidéken láthatjuk majd. Dávid Teréz: Asszony és a halál, Móricz Zsigmond: Űri muri, Jeun Charles: Harci halak, T. Musatescu: Titanik keringő, R. Kazik: Kul-< lógók, Ivan Stodola egyik vígjátéka. Fontosnak tartanók, ha a kritika reagálása szervesebb és elmélyültebb lenne. Olyan műbírálatokra lenne szükség, amelyek eredményesen segítenék színházainkat munkájukban, s hozzászoktatnák a közönséget, de elsősorban a színházi tényezőket (főleg a színészeket és a technikusokat) a rendszeres véleménynyilvánítás fontosságához. Kritika nélkül nincs fejlődés, s fejlődés nélkül nem alakulhat ki a jellegzetes művészi arcél, amelynek megteremtését a kultúra minden elhivatatott tényezője és rajongója óhajtja. Itt hívjuk fel a dramaturgok figyelmét, hogy kettős éberséggel őrködjenek a magyarra fordított színdarabok nyelvtisztasága felett, mert a hanyag fordítások magyartalansága megbocsáthatatlan hiba. Tartsák szem előtt, hogy színpadainkról művészetünkkel szolgáljuk hazánk virágzását, és ugyanakkor anyanyelvünket is csiszoljuk. Eőry M. Emil Az albán állami könyvkiadóvállaIat az Ifjúsági Könyvtár kiadványsorozatban az idén megjelenteti Korolenko, Turgenyev, Gorkij, A, Tolsztoj, Mark Twain, Verne Gyula, Daniel Defoe legnagyobb alkotásait, továbbá magyar írók elbeszéléseit, Girmmtestvérek meséit, orosz, kínai, monqol, bolgár, vietnami stb. mesegyűjteményeket. Az Ukrán SZSZK Tudományos Akadémiájának kiadóvállalata sajtó alá rendezi az ukrán nyelv négykötetes szótárát. A szótár első ízben 1907— 1909 években került kiadásra. A szótár helyesírási útmutatót, gazdag kifejezésanyagot, szépirodalmi példákat tartalmaz és mintegy 70 ezer szót ölel fel. Az NDK legújabb Irodalmában több mű foglalkozik a második világháború tematikájával. Nagy figyelmet keltett Ludwig Renn: Háború csaták nélkül című regénye, melyben a hamburgi kisiparosok életét ábrázolja a fasizmus és a háború éveiben. Jäns-Erich Burgschütz Az 1920-as nemzedék című regényének hőse a háború forqatagában, a front kellős közepén ébred arra, hogy a fasiszták bűnös céljaik elérésére használták fel őt. A Szovjetunióban kiadták Gorkij és Leonyid Andrejev válogatott levelelnek kötetét. Az „Irodaim; hagyartékok kiadványban megjelent kötetben, öszszegyűjtött levelekből kitűnik az a nagy hatás, melyet Gorkij Andrejev művészi fejlődésére gyakorolt. Egyes levelek Gorkij esztétikai nézeteit és szigorú társadalombírálatát tükrözik. Rövidesen Elkészül a szikhek (hindu vallási szekta) szent könyvének angol fordítása. A mű angolnyelvű kiadását az indiai kormány 1954-ben rendelte el. A Granth címmel kiadott könyv 5 000 versből áll, melyeket 300 évvel ezelőtt megzenésítettek és azóta vallásos himnuszokként énekelnel<. A versek na"- részét Ardjun próféta költötte. Az indiai lapok szerint a most megjelenő műnek naqy szerepe lesz a tcvábbi indiai történelmi, irodalmi, kulturális és vallástörténeti kutatásokban. Cesare Zavattini neves olasz filmszövegkönyvíró most fejezi be a Borzalmas bírósáq című új forgatókönyvét. Filmjét '"smét Vittorio de Sica rendezi. Zavattini a közeljövőben a partizánháború hőseit akarja megörökíteni filmen, melynek szövegkönyvét Ancile Cervií Hét fiam című könyve alapján Írja.