Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-14 / 194. szám, vasárnap

A szovjet párt- és kormányküldöttség Brnőban és Ostravában (Folytatás az 1. oldalról). nem 24 m hosszúak, átmérőjük egy méter és 240 tonna súlyú acélöntvényből vannak kovácsol­va. Az üzem megtekintése során N. Sz. Hruscsov, elvtár s több íz­ben megállt az alkalmazottak csoportja mellett, akik melegen üdvözölték. Érdeklődött munká­juk, fizetési feltét&leik iránt és sok sikert kívánt további mun­kájukhoz. A Klement Gottwald Űj Kohó­ban tett" látogatás végén az üzem képviselői megkérték az SZKP KB első titkárát, hogy a főbejáratnál gyülekező alkalma­zottaknak búcsúzóul mondjon néhány szót benyomásairól. Hruscsov élvtárs elmondotta, hogy bár az idő rövid volt ahhoz, hogy alaposan megszemlélje az üzemet, mégis meggyőződött arról, hogy az üzem nagyon jó benyomást tesz és hogy jó em­berek dolgoznák benne. Kifogá­• solta, hogy az üzem kapacitása nincs eléggé kihasználva s- rá­mutatott arra is, hogy gazdasá­gosabb lenne, ha a részleg szer­kezetét vasbetonból készítenék, nem csupán acélból. „Megnéztük kovácsműhely ük et —• mondotta — s közben eszembe jutott vala­mi. A kovács nyugodtan ül he­lyén és egyszerű gombnyomássál irányítja a prést, amely ha­talmas acélöntvényeket kovácsol. Ez az emberi ész diadala. Most az előrehaladás útja nem a fizi­kai energián, hanem az észen ke­resztül vezet." Utána Hruscsov elvtárs meg­köszönte a kunöicei kohászoknak az ajándékba kapott présmodellt és szívélyesen elbúcsúzott tő­lük. _ A kunöicei kohászati kombinát alkalmazottainak nevében Bed­fich Maralik, az összüzemi bi­zottság elnöke mondott köszöne­tet a szovjet barátaink kedves látogatásáért. A kunčicei Klement Gottwald Űj Kohóból a Vítkovicei Klement Gottwald Vasművek klubjába ment a küldöttség, ahol ebédet adták tisztéletére. N Ebéd után a vendéglátók meg­hívták N. Sz. Hruscsovot, az SZKP KB első titkárát és a többi szovjet elvtársat az ajándékkiál­lítás megtekintésére, amit a Szovjetunió képviselői számára Ostrava dolgozói készítettek elő a felszabadítók hatalmas országa iránti szeretet és barátság jeléül. Az ostravai Sztálin-tér felé már jóval 14 óra előtt megindul­tak a lakosság tömegei, a kohók, tárnák, építkezések és az ösz­szes többi ostravai üzemek dol­gozói, hogy részt vegyenek a nagyszerű manifesztáción. A szeretet és barátság ilyen ma­nifesztációja ' csak akkor volt Ostraván, amikor a szovjet had­sereg felszabadította a várost. Az őszinte lelkesedés valósá­gos orkánja akkor érte el tető­fokát, amikor az új városháza balkonján megjelent N. Sz. Hruscsov, az SZKP KB első tit­kára és a küldöttség többi tagjai, Václav Kollárnak, a CSKP kerü­leti bizottsága vezető titkárának és az ostravai kerület közéleti tényezőinek kíséretében. Az ösz­szegyűltek az örök barátságról szóló jelszavakat skandálták, él­tették a Szovjetunió Kommunis­ta Pártját, kormányát, a szovjet népet, amely a Iféke védelmének vezető ereje. A szovjet és cseh­szlovák államhimnuszokkal nyi­OJ szo 1957. július 14. tották meg a manifesztációi. A szovjet párt- és kormány kép­viselőit a manifesztálók és Ost­rava egész népének nevében Václav Kollár, a CSKP kerületi bizottságának vezető titkára üd­vözölte. A Szovjetunió párt- és kor­mányküldöttségének egyik része — N. Sz. Patolicsev, a Szovjet­unió külügyminiszterének első helyettese és V. V. Grisin, az Össz-szövetségi Központi Szak­szervezeti Tanács elnöke, N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének veze­tésével — szombaton, július 13-án reggel elutazott Bratisla­vából, hogy Brnóba látogasson. A Szovjetunió képviselőit Viliam Široký miniszterelnök, Jiŕí Hendrych, a CSKP KB titkára, Václav Dávid külügyminiszter és Jaromír Vošahlík, Csehszlovákia szovjetunióbeli nagykövete kí­sérték. A falvak és városok, amerre a szovjet vendégek több mint 100 km-es hosszú útjukon elha­ladták, transzparensekkel és zászlókkal voltak díszítve. Az összegyűlt lakosság szívélyesen üdvözölte szovjet barátainkat. Záhorská Bystricán a helybeli szövetkezeti tagok zenekara játszott, Stupaván a küldöttség az ifjúság képviselőivel találko­zott, Málackyban pedig a határ­őrség számos tagja fogadta őket. Az emberek abbahagyták mun­kájukat a mezőkön és messziről mosolyogva integettek a vendé­geknek. Breclav utcáit a lakos­ság sűrű sorfala töltötte be. Kétszer is megállították a ven­dégeket, hogy beszélhessenek Bulganyin elvtárssál. Hustopeč előtt, Veľké Pavlovce dolgozói jöttek a vendégek elé és az idei termésből egy kosár barackot ajándékozták nekik. A Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke beírta nevét a község emlék­könyvébe és lelkes éljenzés kö­zepette búcsúzott el a község lakosaitól „Éljen örök időkre a csehszlovák-szovjet barátság" köszöntéssel. Tizenegy óra után a szovjet vendégek és kíséretük Brnóba érkeztek, ahol már várta őket a lakosság. Bulganyin elvtárs és široký élvtárs fáradhatatlanul válaszoltak a szűnni nem akaró éljenzésre. A vendégek a Ján Šverma Üzem bejáratához köze­lednek, ahol Josef Koreák, a CSKP kerületi bizottságának ve­zető titkára fogadja őket. Utána megtekintik az üzemet. Már az üzem udvarán tapssal és a Szovjetunió, Bulganyin és Široký elvtársak éltetésévél fo­gadják a dolgozók a küldöttsé­get. N. A. Bulganyin a műhe­lyekben megállt az egyes gépek mellett, és a munkások felvilá­gosították munkájukról. Fran­tišek Hamr államdíjas, a Köz­társasági Érdemrend viselője megmutatta az újítási javasla­tok kiállítását és a saját köszö­rülési módszerrel kiélesített szerszámokat. Bulganyin elvtárs nagy figyelemmel szemlélte a kiváló sebészeti műszereket. A mikroszkóp alatt pl. megnézte az öthajszálnyi vastagságú óra­csavart. A munkások minden részlegen örömmel üdvözölték a kedves látogatókat. A szerszám­műhelyben tiszteletükre a Ján Šverma Üzem 60-tagú énekkara elénekelte Smetana „Hozomány" c. szerzeményét. Bulganyin elv­társ és a küldöttség többi tagjai a T 35 Super Zetor traktormű­helyt is megnézték, ahol Jindrich Pochop csoportvezető megkérte őket, hogy tolmácsolják a Szov­jetunió dolgozóinak a šverma Üzem szívélyes baráti üdvözle­teit. A rövid beszélgetés során, amelyet Jozef Bruža, az üzemi bizottság elnöke nyitott meg, Bulganyin élvtárs hangsúlyozta, hogy a szovjet küldöttség minél többször szeretné látni, talál­kozni és elbeszélgetni az. embe­rekkel. „Nagyon kellemes itt lenni önöknél, a szovjet munká­sok legjobb barátainál." Megdi­csérte a Ján Šverma Üzem ki­váló gyártmányait és munkásai­nak ügyességét. Majd az alkal­mazottaknak azt kívánta, hogy munkájukban a lehető legna­gyobb sikereket érjék el és ki­jelentette, hogy a szovjet kül­döttség elsősorban azért jött látogatóba, hogy még jobban megszilárduljon a csehszlovák­szovjet barátság. A brnói Spartak-stadion felé vezető utakat jóval a küldöttség megérkezése előtt megtöltötte a lakosság tömege, a pionírok és CSISZ-tagok csoportjai, akik vi­rágcsokrokkal várták a vendé­geket. A stadionban, ahol a brnói üzemek, intézetek és hivatalok dolgozóinak tízezrei gyülekeztek, a Belügyminisztérium kerületi osztályának hangverseny-zene­kara játszott. A szovjet párt- és kormány küldött ség nek meg ­érkezése előtt zászlókkal, színes sport egyenruhákban több száz sportoló vonult fel a stadionban. A sportolók a zöld gyepen ha­talmas ötágú csillagot és négy kört képeztek. Pontosan 15 óra 30 perckor megérkeztek a stadion elé a kedves vendégeket és kíséretü­ket szállító autók. Az első autó­ból N. A. Bulganyin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke és Viliam Široký miniszterelnök szállt ki. A vendégek lelkes taps közepette igyekszenek a dísz­emelvény felé. Abban a pillanat­ban a stadiont megtöltő tízezres tömeg hatalmas ujjongásba tört ki. A viharos tapsot „Éljen a Szovjetunió!", „Éljen a CSKP!", „Éljen a béke!" kiáltások szakít ­ják meg. A zenekar a szovjet és cseh­szlovák himnuszokat játssza. Josef Korca, a CSKP kerületi bizottságának vezető titkára emelkedik szólásra. Üdvözli N. A. Bulganyint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét, N. Sz. Patolicsevet, a Szovjetunió külügyminszterének első helyet ­tesét és V. V. Grisint, az Össz­szövetségi Központi Szákszerve­zeti Tanács elnökét, V. Široký miniszterelnököt, a kormány többi tagjait, a központi hiva­talok éš a brnói kerület képvi­selőit, köztük Ján Nedélkát, a kerületi nemzeti bizottság elnö­két, Josef Kalášeket, a városi nemzeti bizottság elnökét, a Nemzeti Front kerületi szerve­zeteinek és a tömeg szervezetek­nek képviselőit. A brnói dolgozók tömegei ki­fejezték a Szovjetunió iránti sze­retetüket és egyetértésüket Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikájával. A mikrofonhoz lép N. A. Bul­ganyin, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnök§,,A. manifesz­táció részvevői felállnak és újból éltetik a Szovjetunió párt- és kormányküldöttségét. N. A. Bul­ganyin Csehszlovákia és a Szov­jetunió nemzeteinek törhetetlen szövetségéről, a csehszlovák és szovjet nép hatalmas építő si­kereiről beszél, amelyek erősítik a világbékét. A hatalmas manifesztációi Jo­sef Jurán képviselő, a CSKP tit­kára zárja be, biztosítva a Szov­jetunió párt- és kormánykül-> döttségét arról, hogy Csehszlo­vákia és a Szovjetunió barátsága örök barátság. A stadionban felhangzik az In­ternacionálé és utána a brnói dolgozók még sokáig búcsúznak a kedves vendégektől. A mani­fesztáció részvevői körülveszik a küldöttség tagjait, akik csak lassan tudnak haladni az autók­hoz, hogy aztán látogatást te­gyenek a brnói városházán. Josef Kalášek, a városi nem­zeti bizottság elnöke a késő dél­utáni órákban ünnepi ebédet adott a szovjet párt- és kor­mányküldöttség brnói látogatá­sának tiszteletére. A városháza lovagtermében a brnói dolgozók átadták a drága vendégeknek az emléktárgyakat és a szocialista kötelezettségvállalások ezreit, majd a legnagyobb szívélyesség­gel üdvözölték a Szovjetunió né­pét. A Szovjetunió párt- és kor­mányküldöttsége a szívélyes bú­csú után a brnói lakosság üdvöz­lései közepette kezdte meg Prá­gába vezető útját. N. Sz. Hruscsov elvtárs beszéde az ostravai manifesztáción Drága elvtársak! Engedjék meg, hogy a Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége nevében megköszönjem önöknek az őszinte fogadtatást s azt a szívből fakadó szeretetet, amit népünk, országunk iránt nyilvánítanak. A Szovjetunió szocialista vívmányait nem tartjuk csupán a mi népünket szolgáló vívmányoknak. Hogy úgy mondjuk, a történelem arra szánt bennünket, hogy megismerjük az is­meretlent, de egyben a legjobbat, amiről müveikben Marx, Engels, majd Lenin szólottak. Most az egész világ előtt az első szocialista állam kép­viselőiként állunk (taps, „Éljen a Szovjetunió" „Éljen a Nagy Október" felkiáltások). A szocializmus építésében szerzett tapasztalataink és sikereink nemcsak a mi javunkra^ szolgálnak. Mindezt a niagy egésznek, a világ proletariátusa rérzének tartjuk, Azon az úton, amelyre elsőnek léptünk mi és ame­lyen mqst önök haladnak, holnap a többi országok munkásai fognak ha­ladni. Most valóban megvalósul Marx nagy jelszava: „Világ proletárjai egye­süljetek!" (Taps.) Ez a legnagyobb jelszó (taps, él­jenzés, A Szovjetunióval örök időkön át). A tőkés országok ideküldték újság­íróikat. Elkísérnek bennünket utun­kon. Különféleképpen írnak. Ügy vé­lem, hon" sokan közülük úgy írnak, ahogy a dologhoz értenek. De éppen itt rejlik az igazság elvtársak, az a tény, hogy nem mindenki nézheti az eget és láthatja a napot olyannak, mint amilyen (nevetés, taps). Nos azonban hogyan magyarázhatják pél­dául azt a szívélyes fogadtatást, amelyben minden egyes városban ré­szesültünk? Amikor az errtber fény­képünket nézi, azt látja, hogy semmi különöset sem mutat és nem kelthet semmilyen különös lelkesedést. (Derült­ség.) Egyszerű ember vagyok, olyan mint a világon sok millió. És hol van tulajdonképpen e dolog nyitja, miben rejlik ez a vonzóerő? Egyszerűen ab­ban, hogy a Szovjetunió képviselői va­gyunk, ahol a munka uralkodik, ahol a munka győzött, ahol nincsenek pri­vilégiumok, csupán egy előnyt isme­rünk, amely hazánkban megmaradt és amit állandóan hagsúlyozunk: aki jobban dolgozik, azt a társadalom na­gyobb megbecsülésben részesíti (taps, éljenzés). Szeretnék elmesélni önöknek egy esetet a múlt évről, amikor Nyikólaj Alexandrovics Bulganyinnal Angliában voltunk. Fiam nagyon kért, hogy vi­gyem magammal. Huszonegy éves, fő­iskolás. A szovjet rendszerben szü­letett és nevelkedett. Nem tudja, mi a gróf, mi a herceg, mi a hercegnő, mi a trónörökös, — ezek számára teljesen ismerelen fogalmak. (Neve­tés). Az egyik fogadáson valamelyik idősebb hölgy folyton beszélt a fiam­hoz, nyilvánvalóan valamilyen respek­tust akart kelteni benne. Azt mond­ta- „Nézzen csak oda. Ott az a hölgy igazi hercegnő". Majd pedig fiam ar­cára nézett, s mivel semmi különös megindultságot nem látott, így foly­tatta: „De hisz ez igazi hercegnő!" Persze megült semmi hatást nem lá­tott. Mi az, hogy hercegnő? ő már csak regényekben olvas erről, mint olyas­miről, ami már nem létezik. Ezek a fogalmak bennünket a távoli múltra emlékeztetnek, arra, hogy voltak nemesek, hercegek, grófok, sőt kirá­lyok is. És moií új királyság született és mi szovjet emberek büszkék va­gyunk arra, hogy elsőnek léptünk a birodalmába, — ez a munka királysá­ga, ahol csak az nyer megbecsülést, aki dolgozik 1, és megvetést arat az, aki más munkájából él. (Taps). Az önök városa, kerületük' nehéz­ipari körzet, örülök, hogy kartársakat, jrájárokat tafálok itt. Apám vájár volt, és valamikor én is lent dolgoztam a tárnában. Szívből jövő érzések, fűznek bennünket, a Szovjetunió bányászait, az orosz, ukrán, tatár bányászokat Csehszlovákia vájárjaival, a csehekkel,' szlovákokkal és lengyelekkel, akik e bányákban dolgoznak. Kohászok, gyermekéveimet és fia­talságomat ott töltöttem, ahol fémeket olvasztottak és szenet bányásztak, a volt Juzovkában, a mai Sztalinban. Va­jon délvidéki, uráli és szibériai kohá­szaink táplálhatnak­e más érzelmeket a csehszlovák kohász ik iránt, mint a I testvéri kapcsolat érzését ? Milyen más kapcsolat lehet köztünk, mint az, hogy kölcsönösen kiegészítjük egy­mást, kölcsönösen segítjük egymást országaink gazdaságának fejlesztésé­ben. És ha bekövetkeznék a súlyos pilla­nat és valakinek eszébe jutna, hogy megzavarja embereink — a Szovjet­unió embereinek és csehszlovák, len­gyel, bolgár, román, albán barátaink­nak és a szocialista táborba tartozó más országok polgárainak békés mun­káját, akkor hát, kedves urak — ha így nevezhetjük az imperialista körö­ket — biztosak lehetnek abban, hogy egy emberként síkra szállunk egyik a másikért és visszaverjük ellenségein­ket. Tudniok kell, meddig merészked­hetnek, és tovább nem. (Taps.) Elvtársak! Mi azonban békét aka­runk. Békét akarunk, mint ahogy bé­két akar valamennyi ország népe, mindazok, akik munkájukból élnek. Békét akarnak és mi mindent meg­teszünk, hogy e béke biztosítva le­gyen. (Taps.) Leszerelést javasoltunk, leszerelési tervet terjesztettünk elő. Javasoltuk, hogy tiltsák be az atomfegyverek használatát. Javasoltuk az atomfegy­vergyártás és az atomfegyverkísérle­tek betiltását. Javasoltuk a fegyver­kezés csökkentését és később a tel­jes leszerelést. Mindent megtettünk, hogy békében éljünk. És barátságban akarunk élni, együttélést óhajtunk. De mindeddig, mint tudják, nem akarnak' velünk megegyezni. Van ugyan egy albizottság, amely Londonban ülésezik. Ezt az albizott­ságot az ENSZ albizottságának neve­zik. Ha azonban, elvtársak, össze­számoljuk ebben az albizottságban levő képviselőket, akkor azt látjuk, hogy ennek az albizottságnak inkább a NATO albizottsága nevet kellene viselnie, mert ott a Szovjetunión kí­vül nincs egy ország sem, amely nem tartozna a NATO-ba. Ebből elképzel­hetik, mily nehéz megegyezni, mert ezek az emberek meg akarják sem­misíteni a szovjet rendszert. Meg akarják semmisíteni a demokráciát és azt a rendszert, amely Csehszlo­vákiában uralkodik. Meg akarják (Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents