Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-04 / 184. szám, csütörtök

/Q csodálatos ruha Egyszer volt, hol nem volt, volt tegyszer egy török basa. Ez a török basa olyan iszonyatosan gazdag *olt, hogy szobaszámra állott nála az arany- meg ezüstpénz. Szolgája pedig annyi volt, hogyha kigondolt valamit, tízen is ugrottak, hogy teljesítsék kívánságát. Nem is csinált őkelme mást, csak evett, ivott, parancsolgatott — meg kincseiben gyönyörködött. Történt aztán egyszer, hogy nagyon megbetegedett a hatalmas, gazdag úr. Hiába hívták el hozzá a világ leghíresebb tüdős doktorait, senki sem tudta megállapítani, hogy mi a baja. Nem használtak a kuruzslók varázsigéi, nem segítettek a csodálatos gyógyfüvek, a basa csak fogyott, fogyott és mindennap betegebb lett. Végül is belátta, legokosabban teszi, ha felkészül a halálra. Csináltatott hát egy csodálatosan szép koporsót. Kívül színarany volt, belül bevonatta a legdrágább brokáttal. Aztán felvitette legkedvesebb kincsesszobájába és belefeküdve várta, hogy érte jöjjön a halál. Két nap és két éjjel várta a halált a beteg török basa, amikor a harmadik nap hajnalán csodálatos álmot látott. Egy arany hegy tetején járt, ahol csupa csillogó gyémántvirág nyílt. Amikor az egyik ilyen gyémántvirágot le akarta |«akítani, az egyszerre csak elkezdett nőni, — s uram fia! — végül is egy hófehér szakállú, ráncos képű öreg emberré változott. — Ki vagy te, gyémántvirágból lett öreg apó? — szólította meg az aggastyánt a török basa. — Én vagyok a bölcsek öregapja! — válaszolt a vén ember reszkető hangon. — Én szoktam az embereknek megmutatni azt az utat, amely a boldogsághoz és a hosszú élethez vezet. — Ugyan kedves öregapám — kérlelte a nagy úr az öreget —, nem mutatnád meg nekem is ezt a csodálatos utat? Látod, én még alig éltem és máris a halálra kell készülődnöm! — A te életednek igen egyszerű a titka! — mondta a vén bölcs mosolyogva. — Csináltass magadnak egy olyan ruhát, melynek zsebeibe minden kincsed és vagyonod belefér, akkor száz évig élsz majd és soha nem leszel boldogtalan! Hej, megörült ám a basa a bölcs tanácsnak! Alig várta, hogy felébredjen álmából! Úgy kiugrott az aranykoporsóból, hogy még a selyempapucs is leesett a lábáról! Rohant egyenesen lakószobájába és ott maga elé hivatva szolgáit, szigorúan megparancsolta, tüstént teremtsék elő azt a mesterembert, aki meg tudja csinálni a megálmodott csodálatos ruhát' Éppen Mohammed napjának megünneplésére készült a nép, alig pirkadt meg az éj alja, amikor egy ütött-kopott ruhájú öregember kopogtatott be a basa palotájának kapuján. A kaput nyitó szolgák majd hanyatt vágódtak a csodálkozástól, amikor a vén ember azzal kért bebocsátást, hogy ő bizony meg tudja csinálni a basa által óhajtott ruhát. Hej, rohantak is gazdájukhoz az örömhirrel, úgy szaladtak a fényes márványlépcsőkön, majd nyakukat törték a nagy igyekezettől! No, de a basának is kiröpült az álom a szeméből! Azt se tudta, hova tegye örömében a szegény vándort! Elhalmozta a legfinomabb ételekkel meg italokkal, drága selyembe öltöztette s még ezer aranyat is ígért, ha elkészíti a csodálatos ruhát! — Nem kívánok én egyebet, óh hatalmas nagyúr, csak annyit, hogy minél előbb megkaphassam a varráshoz szükséges ruhaanyagot. Ha ezt a kívánságomat teljesíted, jutalom nélkül is megkaphatod az óhajtott ruhát! — No, ennél aztán igazán nagyobb dolgot is kívánhatnál! — kacagott kezét dörzsölve a török basa. — Csak egyetlen szavadba kerül, s szolgáim a legdrágább bársonyokat és selymeket szórják lábad elé. — Az én kívánságom nem ilyen egyszerű ám! — mosolygott az öreg ember. — A te csodálatos ruhádhoz olyan anyagra van szükség, amelynek minden fonala egy-egy szegényember egy hajaszálából van összefonva. Vásárold hát össze ezeket a hajsiélakat, fonasd azokat fonállá, szövesd meg szövetnek, s akkor majd elkészítem a ruhát! Bezzeg elfintorította a nagyúr erre a kívánságra az orrát! Mit tehetett azonban egyebet, — nagyon szeretett volna száz esztendeig élni, — kihirdette hát széles az országban, hogy minden szegény embernek egy-egy aranyat fizet egy-egy hajszáláért! No, lett is ebből olyan vásár, amilyent még nem látott a világ! Annyi rongyos, nyomorult ember gyűlt össze a basa palotája előtt, hogy hét nap meg hét éjjel se tudta összevásárolni a nagyúr a rengeteg hajszálat. Váltig pislantgatott is az öreg vándoremberre, vajon nem lenne-e már elég ez a töméntelen hajszál, az öreg azonban könyörtelen maradt, így aztán ha keserves képpel is, de tovább kellett vásárolnia a furcsa fonalat. Hanem hát azért a török basa se bánta meg a furcsa vásárt! Mert miután ő maga is szegény ember lett, bizony abba keilett hagynia a tunya, dologtalan életmódot s alaposan meg kellett fognia a dolog végét, ha nem akart éhenpusztulni. A dolgos élet aztán úgy megerősítette, úgy megacélozta elpuhult testét, hogy még talán máig is boldogan él, ha azóta — meg nem halt. Neumann János Az ársekújvársak komáromi vendégszereplése van: önkisugárzó ereje. Szabó Béláról írtam egyszer: „A mélyből, a szegénységből, a »szegényszagból« jött: ezt a levakarhatatlan élményréteget hordozza testén és lelkén páncélként. Ez a riasztó emlék, ez a vádló valóság: Szabó Béla bűvköre. Ezen belül sebezhetetlen és csak e körből sebezhet halálosan. A páncélt, a bűvkört mindenütt és mindenüvé magával hozdozza: akik éhesek voltak és éhesek maradtak, belőle szólnak és általa vádolnak. A mélyből jött és most magaslati levegőt szív és áraszt." Új regénye e magaslati levegő legózondúsabb rétegét érte el: a kreaturális tisztaságot. „A menyasszony": a tisztaság regénye. A szegénység szépséggé virult realitása. Emma varázslat, legenda, igézet, melynek azonban minden mozdulása, szava, lélegzete: valóság. A szegénység — hány regény, mennyi dokumentáció bizonyítja — a szennykitermelő rossz. Itt egy egyszerű lélek igazsága, makacs megszállottsága önmagában és önmagából bizonyítja és teremti elő a tisztaságot. Ä piszkos udvarból, a belézsúfolódott emberek ficamaiból, álmaiból és meséiből, irigység, káröröm gőzéből, ebből az egész zűrzavarból tisztaságot, tehát rendet, egyértelműséget előteremteni és felmutatni, csak a megszállottság képes. „Ebben a zűrzavarban, eDben a szegénységben az ember lassan azt is elfelejti, hogy fiatal volt", mondja egy udvarlakó. A szegénység: zűrzavar. Szabó regénye ennek a tegnapi egyenlítésnek példázata. „A menyasszony" a szegénység-előidézte lelki zűrzavar talajából fakadva bomlik halálvirággá. De a haláltánc kicsengése és végeredménye: a legtisztább emberi megnyilatkozás: maradéktalan önfeltárás, Paradox találkozás ez: a primitívség hordozója ezen a síkon a legmagasabb emberi posztulátumnak lehet a kifejezője: a jóságnak és tisztaságnak. Emma a szegénység profán szentje. E' mma, a cseléd, akárcsak a középkori legendák és moralitások alakjai, egy küldetés hordozójává válhatott. Szabó tudatosan így is intonál: „a zárt ablakok és szürke kemény utak mintha előrefutottak volna szétvinni i a hírt, hogy ő megérkezett. És nem véletlen, hogy Szt. Johannára gondolj „aki megszállottságában a hazáját mentette meg. Vajon kit fog ő megmenteni, mielőtt eljut a máglyáig 1... mert biztos, hogy elpusztul, ebben a fel okozott tűzben csontjai elolvadnak, akár a viaszgyertyák". Emma egyenesvonalúsága csak önmagát váltja meg és viszi a halálba. De egyenesvonalúsága ugyanakkor szemtépőn és kinyilatkoztatón tisztáz: Olyan, mint egy angyal, de szárnyai a szegénység szárnyai: árnyak, melyek a hófehért feketébe nyelik: „A szegénység árnyai a szegénységből nőttek ki." Amikor Friedné egyik kis penészvirága meghal, az okoskodó és okosodó Zelma, megdöbbenten eszmél: „oly szegényes és meztelen ezeknek az embereknek néma gyásza". Szegényes és meztelen, mint az életük! Emma ezt a meztelenséget öltöztette fel és takarta el a fehér lepellel: a menyasszonyi ruhával. Az emberek világa: a szeretetnélküliség világa. Tolsztoj, Ady, József Attila költészetének egyik alapmotívuma nem véletlenül a szeretethiány, a feloldatlan és megoldatlan kreaturális magány. A legnagyobbak egyike, Van Gogh, a melegszívű holland festő, egyik levelében fuldoklón sikoltja világgá árvaságát: „Inkább az utolsó ringyót mellém, mint így, egyedül, árván." Árvaság-szüntetés: ez, ennyi a szeretetvágy első rendülése és indítéka. Emma indító motívuma sem lehet más: „Kije van őneki? Ha mamája vagy testvére lenne, talán egyszer vőlegény is kerülne. De így ... egyedül és védtelenül... amikor mindenki azt mondhatja neki, amit akar és azt tehet vele, ami éppen jólesik. Ki jönne érte?" Ezt az árvaságot csak túlkompenzáltan lehet átugrani: az árvaságot menyasszonyi A Csemadok érsekújvári helyi csoportjának színjátszói előadták városunkban Lehár Ferenc: Luxemburg grófja című nagyoperettjét. A bemutató jelentőségét emelte az a tény, hogy az operett szerzője, Lehár Ferenc, komarom város szülöttje. A Luxemburg grófja Bijeszik Gyula rendezésében került színre, nagyon helyesen kiemelve az operett szatirikus mondanivalóját. Sir Basll és a lordok helyes szembeállítása a többi szereplökkel hangsúlyozzák, hogy a kor, amelyben élünk, két tábor harcának kora. Vannak benne becsületes emberek, de vannak profithajhászok is. Különösen jó az utolsó felvonás tárgyalási jelenete, mely a burzsoá bíráskodást szatirikusán ábrázolja. E zárófelvonás nagyon helyesen a bohózat felé hajlik és kipellengérezi a burzsoá bíróságot. A szereplők teljesítménye mutatta, hogy Bijeszik Gyula nemcsak rendez, de foglalkozik is csoportja színészeivel, akiknek lelkes játéka nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. A jó összetételű zenekar, a díszletek és a kosztümök mindazt tanúsítják, hogy az újváriak igényesek önmagukkal szemben. ' Az a meleg fogadtatás és- taps, amelyben a közönség az újváriak játékát részesítette, megérdemelt volt. Siposs Jenő, Komárom Kulturális fa Megjelent a Korunk hatodik száma A Korunk 6. száma közli Varga Jenő: A jelenkori imperializmus politikai ideológiájának néhány vonása, Mihail Dan: A huszitizmus forradalmi tartalma, Pataki József: Az erdélyi parasztok 1437-es felkelése, a „Világgazdaság—világpolitika" című rovatban Energia szomjúság Nyugat-Németországban (Aszody János) Strontium 90 — Kobalt 60 (Korda István) és mások cikkeit. A Krónika című rovatban a többek között „Bartók Béla művészetének hatása keleten és nyugaton" címmel Szabolcsi Bencétől találunk cikket. Gazdag anyagot tartalmaz a „Szemle és bírálat", valamint a „Disputa" című rovat is. Henry Aisner és Vladimír Vlček közreműködésével közös francia-csehszlovák produkció készül. Címe: „Az ellenőrzött szabadság". A film két főszereplője Marina Vlady és'férje Róbert Kossein. A spanyol közoktatásügyi minisztérium beismerése szerint Spanyolországban körülbelül négymillió analfabéta van, köztük kétmillió gyermek. Az iskolai problémák megoldásához Spanyolországban ô milliárd pesetára lenne szükség. Joseph vo.n Eichendorff Idegenben (A német romantikus-iskola egyik legjelentékenyebb képviselője, a népdal-forma egyik leghűségesebb követője. Ez idén emlékezünk meg halála századik évfordulójáról.) A csermely csobog lágyan az erdőn, céltalan, s az erdő halk zajában bolyongok én, magam. A csalogány is dúdol a szűz magányban itt; talán a messzi múltról dalolgat valamit. A holdsugarak szállnak, s én látom ott alant, a völgy ölén, a várat, — s mégis mily messze van! És mintha lent a kertben, hol ezer rózsa kél, szerelmem várna engem, — de ö már rég nem él. Fordította Rá c z Olivér Egy római pap felfedezte Ciceró házát, illetve a ház alapját és egyik kapuját. A nagy szónok szülőháza 38x22 méteres téglaalap rajzú, főkapuja, amely ma is megvan, beépült a Róma közelében levő artinoi dominikánus kolostor kápolnájának falába. A ház elhelyezkedése pontosan megfelel annak, ahogy azt Cicero „De Legibus" című müvében leírta. ruhába öltöztetni és akárhogy, de „vőlegényt" kreálni. Olyan egyszerűvé és természetessé válik így minden: „Maga az a tény, hogy evett a kenyeréből, amit ő dagasztott, hogy ivott a kávéjából, meghitt érzést teremtett benne az idegen iránt." A lét egyszerre értelmet kapott: „menyasszony" lett és a „vőlegény" a tükör. Tükör, mely grimaszt vág, lét, mely halálos szorítás és ölelés. Amit Emma csinál, az őrület, de a szokván.y-alakoskodás helyén és helyett, ez az őrület a reálisabb: a valóbb, az igazabb, a becsületesebb, mert teljes és maradéktalan vállalás. Ez az élet, ez a merő magamutogató exhibicionizmus: meztelen emberségvállalás. Ez a meztelenség tiszta, mint a menyasszony, szeplőtlen, mint a szűzi fátyol és édes illatú, mint a mirtusz. Aki nem így érzi, az elsiketült és megvakult. A bankpénztáros felesége e jelenség realitását leplezetlenül csodálja: „Van valami egész megjelenésében, ami csak az egész embereket jellemzi. Milyen egyszerű ennek a lánynak szabad és bátor élete az ő bonyolult és mesterséges akadályokkal körülsáncolt életéhez képest." @3zabó Béla regénye a kreaturális teljesség és maradéktalanság vállalása, a tisztaság himnusza és tragédiája. De realitása a szegénység atmoszférájából adódik, és ezért mindennél meszszebbhangzó és mindennél cáfolhatatlanabb emberi dokumentuiH: kivédhetetlen vádirat. Emma így lesz „a szegénység tökéletes képe", valaki, „aki át szeretné lépni a mocsarat, amelybe már nyakig merült. Milyen csodálatos és érthetetlen mindez. Milyen lehetetlen és képtelen dolgokba kapaszkodik a fuldokló ember utolsó hitével, ha meg akar menekülni a rossztól". Emma a szegénység tökéletes képe lehet, de csak azért, mert írója adekvát módon költészetté avathatta, és így a valónál is magasabbra fokozta: megtartó igazzá. Emma tisztaságának igazát itt a művészet ereje, varázslata biztosítja: az eltalált hangszerelés és hangfekvés. Szabó Béla két helyen vétette el a dolgát: az adekvációt, a műremeket kitevő maradéktalanságot, mely nem más, mint tartalom és forma egymásba és egymásból folyó azonossága. A 172. oldalig zavartalanul élveztem egy nemekművet, de közben mégis remegtem és féltem, mikor, mivel bontja meg az írója a regény zárt egységét. A csavargó csodaként, jelenésként jött és ment, de betoppanása, léte, emléke és éltető-romboló hatása még a valószerűség síkján mozgott. És ez a csavargó egy félév múlva a város leggazdagabb úrilányának vőlegényeként tűnik fel, aki — a harmincas években! — képes otthagyni csapot-papot, gazdag partit, és újra lefeküdni Emma mellé. Ez a beállítás vét a valószínűség ellen, és ezzel e ponton agyonüti a regény külső és belső realitását. Még ha modern legendavalóságként is kezeljük Emma történetét, sem szabad elfelejteni, hogy minden legenda, mese és mítosz alján, a mag: valóság, ami ha nincs, a mese nem hat sugallón és megkapón. A valószerűtlenséget növeli az a tény is, hogy Emma épp e szituációban olyan hangot üt meg, ahogy Emma a valóságban sohsem beszélhetett. Ez az egyik repedés. A másik akkor keletkezett, amikor Szabó nem Emma öngyilkossága után tett pontot, de kétoldalas toldalékkal — a regény eddig volt hangfekvéséből kizökkenve — magyarázni, kommentálni próbált. Ahol önmagából, lettségéből folyón adódik a mondanivaló, mint egyszeri kinyilatkoztatás, oda nem kell mankó, utólagos lábjegyzet, korszerűsítés. Ez a túlbuzgalom zavaróan hat vissza az egészre. Olyan ez, mintha Beethoven Sorsszimfóniája után, az utolsó akkordok felcsengésekor felállna valaki és elkezdené magyarázni, mi is történt itt tulajdonképpen ... A hallgatók azt hiszem agyonütnék, vagy legalább is elvernék. Szabó Béla regénye az igaz költészete, melynek minden tartozéka reális, de csak annyiban, ahogy ez a kettő egymást tükrözi, mondja és erősíti. Itt egy élet belülről sugárzó fényét, tisztaságát kellett felfogni és dokumentálni egyszeri megragadással, hangszereléssel. Ez a lírai realizmus titka és neheze. Egy regény emberi, tehát szociális hőfoka mindig önmagából adódik és önmagát manifesztálja. Hí nem a saját levében fő, ha nem találja el az adekvát hangfekvést: elveszti líráját, zenéjét, visszhangját, hitelét. Emma halála után a munkásújságnak küldött tudósításból a szerkesztőség egyszerűen kihagyta a lényeget, a menyasszonyság tényét és létét: „Emma menyaszszonyságának kihagyását azzal indokolták, hogy az egész történet nem hiteles." Zelmából erre a lehetetlenségre kitört a sírás: „A magyarázatot nem értette ... ha hiteles az, hogy telt magtárak mellett százezrek éheznek és nyomorognak, miért nem lehet hiteles az, ha valaki ebben a nyomorult világban megteremti a maga világát." A munkáslap sablonra húzta a tragédiát, és ezzel sivárrá, hatástalanná, „esetté" avatta az egészet. Szabó költészetté avatta, igazzá fokozta: zengővé, kinyilatkoztatássá. A költészet ellenáll minden vulgarizálásnak. József Attila a szegénység realizmusát lírává hangszerelhette, mely így minden más mondanivalónál keményebb és megbonthatatlanabb lett. Szabó Béla sem tesz mást: regényének lírai realizmusa, hősének megnyilatkozása, elbukása és megdicsőülése, mindennél nagyobb, fontosabb és vádlóbb mondanivaló. Egy tragédiát, a szegénység zűrzavarából kinőtt, reális lelki ficamot, egy megszállottságot nem lehet szokvány-terminológiával alátámasztani, megzavarni. Egy belső képet nem lehet kívülről, mintegy sugártörten visszavetíteni. Minden kiért ÚJ SZÖ -I 1957. július 6. •