Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-02 / 182. szám, kedd

u art nettem meg a kiscsirkéim Apai nagyanyámék négyen voltak testvérek és mind a négyen szépen részesültek szüleik birtokából. Hogy, hogy nem, egy évtized múlva nagyanyámék kezéből kicsúszott minden, míg a másik három megsokszorozta mindazt, amit kapott. Ki tudja, mi volt ennek az oka? Talán az, hogy hárman „jó partit" csináltak, amivel legalábbis megduplázták a sajáťjukat, azonkívül megelégedtek egy gyerekkel, — éppen hogy legyen, aki örököljön, — míg szegény nagyanyámnak nem volt egyebe két dolgos kezénél és hat év alatt öt gyermeknek adott életet. Ki tudja, mikor fejezte volna be szegény, de a halál megirigyelte az öt apróságtól a szerető édesanyát. Mindezt csak azért mondom el, hogy megmagyarázzam, honnan adódik a rokonságomban Mari néném, aki nagyanyám testvérének egyetlen leánya és bizony — ahogy a falu mondta akkoriban — igen jól áll. Talán azért van minden módos embernek rossz szíve, hogy módos lehessen, hiszen ha mindenkihez• jó szívvel lenne, épp olyan javai volnának, mint akármelyik átlagembernek. Ezzel magyarázhatom csak Mari néném rettentő zsugoriságát. Mi a fővárosban éltünk, ők vidéken. Amíg embernyi emberré nem cseperedtünk, bizony eszébe sem jutott Mari nénémnek, hogy a világon vagyunk. Alig kerültünk azonban iskolába, még jóval a tanév befejezése előtt levelet hozott a posta tőle. „Drága unokatestvérem, — írta apámnak — tudod, hogy mindig jó szívvel voltam irántad, most is azt akarom bizonyítani, amikor tudatom, hogy a két nagyobb gyereket szívesen fogadjuk nyárra. Legalább nem pusztítják otthon a kenyeret, itt meg van minden, meg a levegő is jobb." Ő, mi ártatlan gyermekleikék, menynyire örültünk ennek a pár sornak, amikor apám felolvasta. Táncolni kezdtünk boldogságunkban és nem tudtuk, anyánk és apánk miért nem örül, miért néznek egymásra olyan sokatmondóan és hajtják le a fejüket. Másnap már mi sem hallgattunk az iskolában, amikor az úri gyerekek avval kérkedtek: megyünk nyaralni. Mi is megyünk nyaralni... De alig voltunk egy hétig Mari nénémnél, szívesen hazamentünk volna, gyalog is, ha tudtuk volna, merre vezet az út. Két-három napig azt hittük, mi vagyunk a legboldogabbak a földkerekségen, ehettünk, ihattunk, szaladgálhattunk- egtsz nap: 'De 'áňttán ... — Rozi, hajtsd ki a libákat, de be ne engedd a tilosba és estére olyan begyekkel jöjjenek haza, hogy csak na! Ebédre itt van egy kis szalonna meg kenyér, majd vacsorázol, ha hazajöttél ... És egész nap úgy szaladgáltam azok után a huncut libák után, hogy még az a kis városi hús is lekopott rólam, ami rajtam volt. Csak az tudja, milyen keserves egy libapásztor élete, aki próbálta. Szegény bátyámból meg tehénpásztort csinált a várva-várt nyaralás. Hat marhát őrzött szegényke és milyen írta: VÉGH RÓZSA pásztor az, aki fél a reá bízott állattól? Bizony napjában nem egyszer szaladt haza sírva, mert csúnyán nézett rá a Piros vagy a Tarka. De ... nyaraltunk ... jó levegőn voltunk ... rokonoknál... s hogy irigyelhettek bennünket a városi gyerekek! — Csak legeltesd szépen azokat a libákat Rozi, jó kemény párnákat töltünk meg a tollúkból, összegyűlik, ne félj, mire férjhezméssz... Csak vigyázz rájuk, ne félj, meghíz

Jalok egyet mire mentek, vihettek apádnak is ... — Csak tartsd jól azokat az állatokat, Laci. Mennél jobban élnek, annál több tejet adnak, a tejet eladjuk és meglásd, ha vége lesz a nyárnak, veszek neked egy pár lábbelit, meg egy öltözet ruhát... Minden nap így duruzsolt a fülünkbe Mari néni és mi, hittünk neki! Eljött az augusztus vége. Mehettünk haza. — A tollat majd én összegyűjtöm, lányom, ne félj, mire férjhezmész, odaadom. A libát nem Mz'a'.hnttam meg, mert meleg lenne most a hízóban szegény párának, de mihelyt beállnak a fagyok, küldök egyet póstán ... Jaj, hogy éppen most kellett kifizetni azt a ménykü sok adót fiam, nem maradt a háznál egy fillér sem, de ne félj, csinálok egy kis pénzt nemsokára és utánad küldök egy ruhára, meg egy pár lábbelire valót... Ezzel búcsúztatott Mari néném, és úgy értünk haza, ahogy elmentünk. Zsíros kenyér volt az útravalónk, a ruhánk meg, amit otthonról vittünk. £s mégis elmentünk minden évben. Ki tudja miért? Szüleink akarták? Vagy mi magunk? Tív éves lehettem, amikor a piacra küldött Mari néném. Tejet vittem eladni. Visszafelé elbámészkodtam az árusok között. Egy helyen füles kosárban aranyos, pelyhes kis naposcsibék csipogtak. Megálltam, „De jó lenne venni!" Felnőnének a nyáron és mire haza kell menni, vihetnénk anyuéknak. Hogy örülnének neki. Szaladtam egyenesen a legelőre. — Mennyi pénzed van Laci! Volt egy pár fillérünk, amivel otthonról eleresztettek, — vegyetek rajta cukrot az úton — de mi sajnáltuk elkölteni. Nyolc kiscsirkét adtak érte. Felfogtam a ruhám, abban csipogtak hazáig, az üres kanna meg a karomon himbálódzott. — Hát te mit hozol lány? -» kérdezte Mari néném, r — Kiscsirkét — mondtam boldogan. — Csak nem ment el az eszed, minek az? — Felnevelni... ha Mari néném megengedi, hogy etessem, mert búzára már nem maradt egy fillérem sem, így is alkudni kellett... — Csak nem a tejpénzböl vetted? — Dehogy, anyutól kaptunk az útra, abból volt még. Ügy-e fel tetszik nevelni? Elfér itt a többivel, hogy fognak örülni otthon, ha megérkezünk négy pár rántani való csirkével. Űgy-e, itt maradhatnak? — könyörögtem. Kulturális híre K \ Voltaire „Candide"-jából Amerikában operettet írtak, és a Broadway epyik zenei színhazában mutatták be. Zenéjét Leonard Bernstein szerezte. Romániában megkezdték az első magyar nyelvű játékfilm forgatásának előkészületeit. A forgatókönyvet Dá' niel Iván, Deák Tamár és Barta Gábor írják. A „Bováriné" — Flaubert világhírű regénye — ismét filmre kerül. Pola Negri után most Michele Morgan alakltja a címszerepet. Üj csoda gyermek tűnt fel Olaszországban. A 11 éves zongoraművésznő neve Bernasconi. Az olasz sdjtó az elragadtatás hangján írt milánói bemutatkozásáról. Az „!lias"-ból szélesvásznú szovjetgörög filmalkotás készül. A külső felvéte'eket Görögországban veszik fel. A' filmnek két rendezője van a szovjet Nyikolaj Ohk pkov és a görög Zrrvos. Nícoiette Darrieux a kedves énekesnő, aki tavaly Bratislavában is fellépet Párizsban van, állás nélkül... Tolsztoj életéről készült film Amerikában Dieterle rendezésében. Aragon lett a francia írók elnöke. A Comunité National des Ecrivanes öt választotta meg elnökének. A pek

:nqi költők elhatárolták, hogy 2500 évvel ezelőtt é!t napy kínai költő. Csü Jüan tragikus halálának évfordulóját minden május 5-én megünneplik Ezt a napot a kínai költők ezután a költészet ünnepének tekintik. — Osztán, hogy gondolod a nevelésüket kotlós nélkül? — akadékoskodott Mari néném. — Aláteszem a kotlósnak, amelyik a legkisebbekkel jár, észre sem veszi Mari néni, olyan keveset esznek majd ... azzal szaladtam és kiraktam őket a ruhám aljából a kotlós elé. Nem bántotta a kis aranyosokat. Mindjárt enni hívta/ beszélgetett nekik. De boldog voltam. Alig vártam, hogy kiérjek a libákkal. — Laci, nyolcat vettem... a nyolc az négy pár... elég lesz négy vasárnap ebédre... te... az négy comb egyszerre, majd sorsot húzunk, hogy ki egye meg. Vagy nem... az nem jó, nem igazságos, egyik lesz a nagyanyámé, mert ó beteg, a másik Cilié, mert ó a legkisebb, Apunak meg anyunak adjuk a másik kettőt, hiszen ők dolgoznak értünk... Igaz, hogy Marika is olyan pirhes, ráférne egy kis csirkecomb ... én is szeretem a combját... de ... Igy tervezgettünk, beszélgettünk egész nap a kiscsirkékről. De csak egy hétig tartott a boldogságunk.— Egy hét múlva azzal fogadott Mari néném: — Ma felfordult kettő a csirkékből ... Ki tudja, mi bajuk. Aztán még egy este és csirkéinknek hírmondója sem maradt. Minek is mondjam, hogy megsirattam őket, meg azt a sok szép álmot, amelynek középpontja négy pár csirke volt. — Te Rozi... hátha csak mondja Mari néni... hátha hazudik? — bökte ki egy nap Laci. — Igaz ... Hiszen hazudhat is ... ma este megszámolom a csirkéket. Tudom hány kelt. Tizenöt. Én vettem nyolcat, az összesen huszonhárom, anynyinak kell lenni, ha élnek... Megszámoltam, Csak tizenöt volt. — Ne sírjatok, adok én nektek úgyis egy-egy párat, amikor hazamentek. Ha igy akarta az isten, mit csináljunk? Nem kaptunk egyet sem, üres kézzel mentünk haza éppúgy, mint addig is bármelyik évben. Hogy mi történt, azt nem tudom, bár azóta igen sokat foglalkoztam kiscsirkéimmel gondolatban. Tényleg megdöglött volna nyolc? Dehát miqrt pont a mi kiscsibéink? Vagy képes volt Mari néném földhözvágni nyolc csirkét csak azért, hogy ne pusztítsa olyan állat a szemet, amelyik nem hoz hasznot a konyhájára? Ažt hiszem', ez az igazság! Hát... igy volt. És hogy miért mondtam el? Magam se tudom. Jólesett megírni. A nercbunda (Norkový kožuch) Kitűnő olasz vígjáték Claudo Pellegrini olasz rendezőnek Ä nercbunda című filmje. Központi alakja egy ifjú házaspár, illetve a feleség — egy nagyásuház elárusítónője, véletlenül aki sorsjegyen nercbundát nyer. A' nagy szerencsétől megittasodott fiatal nő élvezi a nap hősének szerepét, amely őt a szenzációt szerető polgári társadalom felső tízezer jelnek körébe is bejuttatja. Családi boldogsága emiatt majdnem felborul, de egy pillanatban bekövetkezik a csalódás: kiderül, hogy az ajándékba kapott sorsjegy nem is őt illette. A polgári társadalmi körök fényének hamis csillogásától elkáprázott fiatal nő ráeszmél balgaságára. Elveszti a nercbundát, de visszanyeri családi boldogságát és boldogan foglalja el ismét helyét az áruház elárusftóasztala mellett. A fordulatos, olasz szenvedélyességgel telített jelenetek nemcsak szórakoztatják a nézőt: A cselekmények hátterében nagyon közvetlenül állítja a nézők elé a romlott polgári társadalom hiteles képét: a lélektelen úri osztály üres világát, melyben nem lakozik és nem lakozhat az igazi boldogság. A francia filmgyártás új természettudományi kalandos remekművében gyönyörködhetünk. Egy hatalmas, korszerű berendezésű, tudományos kutatásokra, megfigyelésekre készült hajó utasainak: tudósoknak, búvároknak életét mutatja be. Megismertet nehéz munkakörülméAz örökös csend honában (Svet ticha) nyeikkel, s ami a legérdekesebb: a tengerek ismert és ismeretlen lakóinak életével. Csodálatos színekben pompázó világot derítenek fel. Megörökítették a különféle tengeri élőlények életmódját, szokásait, stb. A természet évezredes műve tárul a néző szeme elé a művészi kivitelű hiteles helyszíni felvételekben, és mélyen behatolunk a számunkra még sokáig rejtélyt jelentő mélytengerek világába. A „jóbaráť (Priatel luhárj A barrandovi stúdió rövid filmtörténetben mutat rá egy egészségtelen mai jelenségre: fiatal házaspárok érzelmi kötelékeinek lazulására, aminek többnyire könnyelműség és felelőtlenség az oka, Ebben a rövid történetben is a hitvesi húség forog kockán, de a „jóbarát", aki fedezi a lokál zava^ros vizein haláSzó férjet és szolidaritásból kénytelen össze-vissza hazudozni a váratlanul megjelent feleségnek, végül jó útra téríti a tévelygő, de belsejében még nem romlott fiatal férjet. Lőrincz László Dosztojevszkij „Fehér éjszakák" című regényéből filmet készít Luigi Visecnti olasz filmrendező. A vágsellyei járási nemzeti bizottság szakszervezeti csoportjának műkedvelői előadták F. Urbánek: A vadorzó felesége című darabját. A sikerült rendezés Koyš elvtársnak, az iskolai ügyosztály vezetőjének az érdeme. Jól szerepelt Zitniková elvtársnő Veronka, Tóth Ivtárs Karvas Flőris, Filixová elvtársnő Veronka anyjának és Betka Ruňáková Mazanka néni szerepében. (im) A Csemadok losonci járási vezetősége július 7-én vasárnap Vilkén rendezi meg a járási Csemadok napot. A gazdag és változatos kultúrműsort a járás legjobb Csemadok szervezetei szolgáltatják. A Csemadok járási vezetősége a Csemadik napot a Jednota szövetkezettel karöltve rendezi és ez lesz egvbcn a járás szövetkezeti ünnepe is. A vilkei szövetkezeti napon a losonci járás valamennyi Csemadok szervezete meilett a szomszédos kékkői iárás két Csemadok szervezetének — Búsadnak, Rárosmulyadnak — táncosai és kultúrbrigádja is vendégekként "Jlépnek. (sl) Mexikóban film készUI Ernest Hemmlngway „Fiesta" című híres regényéből. A film főszereplői Ava Gardner, Tyroner Powel, Erről Flynn, Mel Ferrer és Eddie Albert. Kultúrház — kultúra nélkül Bajcson jártamban legalább egy tucat különböző méretű motorkerékpárt és alig kevesebb személyautót láttam, amelyek mind az állami gazdaságban dolgozók tulajdonát képezik. Ahová így behatolt a technika, ott egészen biztosan a kultúra sem lehet mostohagyermek — gondoltam a sok motoros jármű láttán. Gyerünk hát, nézzünk szét a kultúra portáján. Délelőtt van, hozzá még a mezőgazdaság „szezonja": aratás. Aligha foglalkozik ilyenkor valaki az épületen belül kultúrmunkával. Pedig arra lennék kíváncsi: kik, mennyien járnak a kultúrtermekbe, mit csinálnak, milyen kultúréletet élnek. Erről azonban a már említett okokból le kell mondanom. Csak Trnka Józseffel, az üzemi klub elnökével nyílik mód beszélgetésre. Tudva, hogy számos faluban még nincs kultúrház, először az iránt érdeklődöm, vajon Bajcson van-e fedél a kultúra munkásainak feje felett? — Van — kapom a választ Trnka Józseftől. — Nem valami kifogástalan, nem minden tekintetben korszerű, de volt kultúrtermünk eddig is. Ezt most átépítjük. A régi épülethez új kerül, új színpad, új öltözők létesülnek, központi fűtéssel. — Milyen a kultúrélet? — Elég jó. Van egy 3800 kötetes könyvtárunk, 163 olvasóval. Van két színjátszókörünk (egy magyar, egy szlovák), van zenekarunk, fényképészeti, régészeti, festészeti szakkörünk. Trnka József további elbeszéléséből megtudom, hogy a színjátszók közösen dolgoznak, esténkint a két csoport tagjai közösen is szerepelnek. Zenekaruk alkalomadtán másutt is fellép és sok kellemes percet szerez a zenét kedvelőknek. Régészeti csoportjuk homokszedés közben hét esetben bukkant kelta sírokra. A feltárásban hivatásos régészek is résztvesznek. Idáig 54 sírt tártak fel. Az állami gazdaság régészei most a saját munkájukkal feitárt leletekből kiállítást készülnek tartani. Hasonló gondolat foglalkoztatja a festészeti csoport tagjait is. Mindössze hárman vannak, de már szép képekkel rendelkeznek. Műkedvelőkként nyugodtan közönség e!é állhatnak velük. Magában a kultúrházban van televízió, rádió, gramofon és filmvetítő, amellyel hetente háromszor vetítenek. Felszerelésben sincs tehát hiány, s Trnka József erősíti, hogy a jó kultúrélethez minden feltétel megvan. Jövő munkájukra vonatkozólag terveket is kidolgoztak. Az elnök, erről ezeket mondta: — Azt szeretnénk, ha sok parasztolvasóval bővíthetnők könyvtárunk olvasótáborát. Jövő terveinkben első helyen az olvasótoborzás szerepel. Tervezzük továbbá, hogy aratási kultúrbrigádokat szervezünk. Több alkalommal készülünk fellépni az aratók előtt. Általában minden tekintetben fel akarjuk lendíteni munkánkat: jobbá akarjuk tenni kulturális életünket. Ezek tervek. Nem szólhatunk hozzá, ( sem dicsérőleg, sem elmarasztalólag. Nem tudjuk, mi lesz belőle valóság és mi marad csak terv. Jelenlegi kultúrmunkájukhoz azonban van egy-két megjegyzésünk. Trnka József arra a kérdésünkre: milyen a kultúréletük, azt válaszolta: elég jő. Talán nem mondott igazat? Igazat mondott. A helyzet csak az, hogy az „elég jó" nagyon viszonylagos. Ha munkájukat azokéhoz viszonyítjuk, akik még úgy sem dolgoznak, mint ők, akkor elmondható, hogy kultúréletük „elég jó". Ha azonban a mérték egy nem is elsőrendű, hanem csak közepes kultúréletet élőké, akkor bizony az „elég jó" helyett csak anynyi mondható: kultúrházuk van igazi, kultúréletük azonban nincs! Minden szakkör, minden kultúrházi kellék és minden lehetőség ellenére kulturális munkájuk megközelítőleg sem olyan, mint lehetne. Erről akkor győződtem meg, amikor jobban szétnéztem a faluban és az állami gazdaságban. A kultúrtermekbe nagyon kevesen jámak. A kevés között is feltűnően kevés a fiatal. Ha arról van szó, hogy valamit vállalni, szerepelni kell, ak kor mindenki ezer kifogást talál. A szakkörök vezetői is belenyugszanak abba: ha nem megy, hát nem megy. Hiába vannak szakköreik, hiába van felszerelésük, hiába van (vagy röviden lesz) korszerű kultúrházuk. A bajcsi állami gazdaságban félannyi kultúrmunka sem folyik, mint sok helyen másutt, ahol viszont nincs fele annyi lehetőség sem, mint Bajcson. Ha egy város üzemében nincsen kultúrélet, nem helyes, de érthető. Szórakozásra, kultúrára ezer más lehetőség van. De hogyan érthető meg ilyesmi egy faluban, annak is az állami gazdaságán, ahol más kultúra, más szórakozási lehetőség nincs, mint ami a kultúrházban, az üzemi klubban lehetne? Bizony ez nem érthető és megmagyarázni sem lehet. Amint fentebb elmondottuk, csinálnak valamit, bizonyos mértékben élnek kultúréletet. Ez azonban a lehetőségekhez mérten kevés. Egy kis kedvvel, egy kis odaadással — átérezve a kultúrmunka szükségességét, sokkal többet lehetne és kellene csinálniok. Magyar fiatalok százai dolgoznak a gazdaságban. Ha nem javítják kultúrmunkájukat, hogy fogják tudni: ki volt Ady, ki volt József Attila, meg kultúránknak milyen helye és szerepe van a világban? Es hogyan fogják tudni, hogyan fogják átélni, hogy a formájában népi, tartalmában szocialista kultúrának egy-egy töredéke is menynyivel több és szebb, mint a burzsoázia giccsei együttvéve!? Ezt kell szem előtt tartani, ezért kell a legodaadóbban a lehető legjobb kultúrmunkát végezni. Számtalanszor elmondtuk, de itt újra ismételnünk kell: nem kocsmatöltelékre, még kevésbé kártyapartnerekre, hanem a kultúra iránt érdeklődő, kulturális életet élő, magas kultúrájú emberekre van szükségünk. Ez pedig csak akkor lesz a bajcsi állami gazdaságban is. ha sokkal többen, sokkal többször keresik fel a kultúrtermeket és az eddigieknél sokkal jobb kultúrmunkát végeznek. Lehetőségük van. Akarat kell! Balá2s Béla ÜJ S2Ô r1957. július 6. • \