Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-15 / 165. szám, szombat

Szovjet és forradalom előtti OOOOOOOOOOOOOOOCDe OOOOOOOOOOOOOOOOOOGO0OOOGOOO00OGOGOO0O00G orosz színművészeti kiállítás Nevetés a paradicsomban (Smiech v raji) Mario Zampi, ismert rendező Nevetés a paradicsomban című filmjében a vagyonos osz-_ tály kapzsiságát gúnyolja ki. Története egy különc hagyatéka körül játszódik le. Mr. Russel, aki világéletében csodabogár volt, végrendeletében 50 ezer — 50 ezer fontot hagyott 4 örökösének, ha közölt feltételeit teljesítik. Ágnesnek, aki a cselédek réme, egy hónapra be kellett állnia szolgálónak egy rabbiátus ideges álbeteghez; Denistonnak, aki titokban álnéven rémregényeket írt, olyan bűntettet kell elkövetnie, amiért egy hónapra elzárják, Herbertnek, a gyámoltalan banktisztviselőnek játékpisztollyal és álarcban bankrablást kell megkísérelnie úgy, hogy legalább két percig ura legyen a helyzetnek; a szoknyavadász, hozományleső Simonnak pedig feleségül kell vennie az útjába kerülő legelsö nőt. Az örökösök viszontagságainak betetőzéseként az elhúnyt végrendeletének végrehajtásával megbízott barátja az egy hónap elteltével az összegyűlt örökösök előtt felbontja az elhúnyt pecsétes levelét, melyben tudatja velük, hogy ez volt élete utolsó tréfája, mivel egy árva garas nélkül szenderült jobblétre. Az Új Szó számára írta: A. Rototajev, az A. Bahrusinról elnevezett moszkvai Állami Színművészeti Múzeum igazgatója Artyomka kalandjai A MOST MEGNYÍLT szovjet és forradalom előtti orosz színművészeti kiállítást Csehszlovákia Iskola- és Kulturálisügyi Minisztériumának kérésére az A. Bahrusinról elnevezett moszkvai Állami Színművészeti Múzeum rendezte. A Szovjetunió Kulturálisügyi Minisztériumának utasításait követve a múzeum tudományos dolgozóinak kollektívája őszinte lelkesedéssel fáradozott a kiállítási tárgyak kiválasztásán és a kiállítás tervének megoldásán. A kiállításon sok kiváló szovjet és orosz képzőművészeti alkotás látható, köztük I. J. Rjepin Szláv zeneszerzők című festménye, melyen a művész megörökítette orosz, cseh és lengyel zeneszerzők arcképét; ott van továbbá M. Scsepkinnek, a nagy orosz színművésznek portréja, Rjepin alkotásai, orosz és szovjet színművészek portréi — Argunov, Kiprenszkij, Joganszon, Tropinyin és más kiváló képzőművészek alkotásai. A kiállítás látogatói megismerkednek színművészetünk korifeusainak — Jermolova, Nyezsdanova, Saljapin, Szobinov, Sztanyiszlavszkij, Hmelev, Scsukin —, továbbá az orosz és szovjet színművészet más nagy mestereinek megörökített alakításaival. A kiállítás gazdag anyagot ölel fel, amely bemutatja a szovjet színművészet óriási fejlődését. A kiállított tárgyak szemléltetik legjobb színházaink — a Szovjetunió Nagyszínháza, a Gorkijról elnevezett Moszkvai Művész Színház alkotómunkáját, az ország más színházainak — többek között a Kisszínháznak és a nemrégen Cs ehs zl ováki ában vendé gs zerepe 1

1 Vahtangov Színháznak életét és tevékenységét. Külön teremben állítottuk ki azokat a tárgyakat, melyek a Szovjetország nemzetei jelentős számú színházainak tevékenységét mutatják be. Míg a múltban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt országunkban csak hét nyelven játszottak színdarabokat, ma már 42 nyelven tartanak előadásokat a nemzeti színházakban. Azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt a nemzeti köztársaságok egész sorának, például Kirgízijának, Tádzsikisztánnak és más köztársaságoknak egyáltalán nem volt hivatásos színházuk, míg ma első(Ty si môj priateľ) Andrej Apszolon, szovjet rendező filmjének története a cári Oroszország nyugtalan éveiben játszódik le, amikor a bolsevik párt illegális politikai munkájával egyengette a nemsokára bekövetkezett forradalom útját. Hőse, az árvagyerek Artyomka cipészmunkával tengeti életét. Megbarátkozik a városi cirkuszban szereplő néger Peps díjbirkózóval, akitől sok rosszat hall a gazdag emberekről. Pepsszel együtt érkezett a kikötőbe egy bolsevik forradalmár, hogy nyomdái szervezzen a városban illegális röplapok terjesztésére. A rendőrség véletlenül tudomást szerez a nyomdafelszerelés rejtekhelyéről, de mielőtt még rátehetné a kezét, Artyomka, Peps segítségét igénybe véve biztosabb rejtekhelyre szállítja a nyomdát. Artyomka és Peps a forradalmárok hű segítőtársaivá lesznek és a végén, amikor már égni kezd a talaj lábuk alatt a városban, együtt távoznak máshová, hogy ott folytassák közösen a harcot a kegyetlen cárizmus ellen. A film, mely I. Vaszilenko író Artyomka a cirkuszban című elbeszéléséből készült, a már előbb bemutatott hasonló zsánerű filmekhez hasonlóan mozaikkép a forradalom előtti Oroszország életéből. Mint az előző filmeknek, ennek is fogyatékossága, hogy hiányzik az egyes jeleneteket szervesen egymásba illesztő, mindent átfogó rendezői kéz. így az egyes jelenetek és képek széthullanak, ami lerontja a film hatását. Dicséretet érdemel Artyomka szerepében a kis Borja Alekszandrov. Országunk és Csehszlovákia népeinek kulturális kapcsolatai örvendetesen szilárdulrangű .színházak működnek ezekben a köztársaságokban és színművészeti iskolák létesültek szakképzett művészkáderek nevelésére. CSEHSZLOVÁKIA SZÍNHÁZLÁTOGATÓ közönsége ismeri színművészetünket. Az orosz klasszikus és a szovjet színdarabok nagy tért hódítottak a baráti Csehszlovákia színpadain. A szlovák színművészet legtekintélyesebb képviselői, mint például Andrej Bagar államdíjas színművész és J. Bor^dáč nemzeti művész hosszú évek óta állandóan színre viszi az orosz klasszikusok és a szovjet drámaírók darabjait, és alkotómunkájukban K. Sz. Sztanyiszlavs7kijnak, a nagy orosz színművésznek elveit követik. A kiállításon megtekinthetők legnagyobb drámaírónknak, Osztrovszkijnak Schuberttel, a prágai Nemzeti Színház ioazgatójával váltott levelei is, valamint az az anyag, amely nagy zeneszerzőink: Glinka és Csajkovszkij műveinek első csehszlovákiai bemutatóit szemlélteti. Figyelemre mélitó még az az anyag, amely a Moszkvai Művész Színháznak csehszlovákiai vendégszerepléseire vonatkozik. Itt látjuk K. Sz. Sztanyiszlavszkijnak és Kvapil híres cseh színművésznek levelezését, s még sok szemléltető anyagot csehsz'ovák művészkollektíváknak és szímegyütteseknek szovjetunióbeli látogatásáról és a szovjet színi- és zeneegyütteseknek csehszlovákiai látogatásáról. A kiállítás számos színpadi rendezést ábrázol. Rendkívül nagy érdeklődést keltenek a kiállítás forradalom előtti orosz színművészetetét rzemléltetö részében Szimov híres orosz színművész modelljei. Szimov éveken át a Moszkvai Művészszínházban működött K. Sz. Sztanyiszlavszkijjal és V. 1. Nyemirovics — Dancsenkoval együtt. A kiállítás szovjet részében érdekes modellek a nemzetiségek színházainak számos előadását mutatják be. Modell ábrázolja V. Visnyevszkij Optimista tragédia című darabjának előadását. Nagyon érdskes mozgó modell örökíti meg Dzerzsinszki j: Csendes Don című operáját, malyet a Szovjetunió Balettszínháza mutatott be. A kiállítás látogatóiban nagy érdeklődést keltenek azoknak a színházi bemutatóknak megörökített jelenetei, amelyekben a legjobb színművészek: Jermolova, Saljapin, Sztanyiszlavszkij, Moszkvin, Kacsalov és mások szerepeltek. A látogatók sokáig vizsgálgatják azokat a tárgyakat, amelyek Anna Pavlovának, a nagy orosz ballerinának és F. I. Saljapinnak, a nagy orosz énekesnek művészi pályfutására vonatkoznak. Rendkívül nagy érdeklődésnek örvend a kiállítás eme részében Saljapin autoportréja: gipsz mellszobra. LEGJOBB KÉPZŐMŰVÉSZEINK — P. Gonzaga, M. Bocsarov, K. Korovin, A. Golovin, F. Fjodorovszkij, Vasznyecov és mások pompás, ékes díszlet- és kosztümtervei a kiállítás legszebb ékességei közé tartoznak. szében. Nagyon örülünk, hogy kiállításunk is ennek a nagy és megbonthatatlan barátságnak ügyét szolgálja. A főiskolai ifjúság szocialista nevelésének alapvető kérdései A főiskolai nevelés problémái és általában az eszmei, erkölcsi és szakmabeli nevelés hiányosságai társadalmunk figyelmének középpontjába kerültek. Közvéleményünk érdeklődése a szocialista nevelő munka megjavítása iránt érhető és természetes; gazdaságunk és társadalmunk szocialista építésének gyors üteme és az ezzel járó társadalmi tudat szocialista szellemben való átalakításának nehézségei, — ezen eszmei átalakulás legnagyobb akadályának, a burzsoá ideológia és a régi individualisztikus erkölcs eltávolításának szüksége —, önmagából veti fel szocialista értelmiségünk nevelésének kérdését. Nem vitás ugyanis, hogy ifjúságunk nevelése szorosan összefügg társadalmunk fejlődésével, a társadalmi szükségletek kérdéseivel, összefügg tehát a szocializmus építésével, azzal a szocialista jövővel, melyet az elkövetkezendő generációk számára építünk. Közvéleményünk érdeklődése, a viták, hozzászólások, ankétok és egyéni vélemények már eddig is sok értékes indítvánnyal, tanáccsal, útmutatással szolgáltak, de ugyanakkor nyilvánvaló lett az a tény is, hogy e problémát nem lehet egyszerre és rövid idő alatt megoldani és nem lehet komoly tudományos módszerekkel megalapozott eredményekhez jutni a nevelés alanyi és tárgyi adottságainak és feltételeinek kellő ismerete nélkül. Ebből a felismerésből indult ki a bratislavai Komenský Egyetem kétnapos konferenciája (1957. május 24—25.), melyen egyetemünk pedagógusain és CSISZ-szervezetének funkcionáriusain kívül hazánk többi főiskoláinak és középiskoláinak legjobb szakemberei, valamint nagyobb üzemeink és tudományos intézeteink vezetői is részt vettek. E konferencia eredményei alapján megkíséreljük a főiskolai nevelés alapvető kérdéseit rövid áttekintés formájában megtárgyalni. A nevelő munka célja A szocialista nevelés célját csak a társadalom közös céljából kiindulva len ÜJ SZÔ 1857. június 15. het kitűzni; abból a célból, melyet dolgozó népünk a CSKP vezetésével céltudatos munkával és a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek megfelelően akar elérni. E cél, a szocialista, majd kommunista társadalom felépítése az értelmiség hatékony tevékenységét is megkívánja, éspedig aránytalanul nagyobb mértékben, mint a múltban bárhol és bármikor. A szocialista nevelés végcélja tehát olyan új szocialista értelmiség kifejlesztése, amely képes lesz a szocialista építés sokrétű feladatainak reá eső részét szakképzettséggel, magas marx-lenini eszmei színvonalon, a dolgozó nép és a szocialista haza Iránti hűséggel elvégezni. Ezen általános cél természetesen perspektivikusan értendő és elérése csak fokozatos lehet, miután a konkréten elérhető részeredmények, a végcél felé vezető és fokozatosan emelkedő feladatok nehézsége és minősége mindig az adott lehetőségektől függnek. Más szóval kiindulási pontként csak az adott lehetőségek szolgálnak: a tanári kar és a főiskolára kerülő hallgatók minősége, népgazdaságunk helyzete és lehetőségei stb.; ezek determinálják a reális célkitűzést a nevelő munka terén. Van tehát végcélunk, melynek elérésére törekednünk kell, és ezt józan és reális részletcélok kitűzésével érjük el. E lehetőségek értékelése elsőrangú fontossággal bír a szocialista nevelőmunka terén. Utópia lenne ma azt kívánni, hogy minden főiskolásból vagy azok többségéből olyan új embert faragjunk, aki a kommunista eszménynek szaktudás, erkölcs, ideológiai fejlettség terén egyaránt minden tekintetben megfelel. Másrészt viszont nem elégedhetünk meg azzal, hogy főiskolásaink a gyakorlati élet jelenlegi követelményeit elégségesen teljesítik, miután szakképzettségük és eszmei profiijuk viszonylagosan jobb, mint az elmúlt években, mert végeredményben már a népi demokráciában nevelkedett, új értelmiségről van szó. Ha előbb utópiáról beszéltünk, most szűk látókörű prakticizmusba esnénk, s csak e két végletnek dialektikus egységben való értelmezése adja meg a helyes célkitűzést. Nevelőmunkánk célja tehát értelmiségünket olyan színvonalra emelni, hogy szaktudás, ideológiai képzettség, politikai látókör és szocialista erkölcsösség terén képes legyen a szocialista építés időszerű napi feladatait elvégezni, de ugyanakkor olyan erkölcsi, politikai és szaktudásbeli tulajdonságok alapjait kell bennük kifejleszteni, hogy a jövőben minden további, előre nem látható és a szocialista értelmiségre váró bármily nehéz feladatot is elvégezhesse. A főiskolai nevelés mai lehetőségei Kérdés, hogy a főiskolára felkerülő fiatalság az általános műveltség, az erkölcsi- és politikai követelmények szempontjából érett-e a kitűzött cél megvalósítására, illetve, hogy főiskolai pedagógusaink felkészültsége megfelel-e a kitűzött feladat nagyságának — vagyis milyenek a nevelés mai adottságai? Ami a főiskolai ifjúságot illeti, nem vitás, hogy sok pozitív jellemvonással rendelkezik; túlnyomó többségében munkásaink, parasztjaink, haladó értelmiségünk gyermekei, akik népi demokratikus államunk iskoláiban nevelkedvén, szocializmust építő rendszerünk hívei. Vannak természetesen gyenge oldalai, hiányosságai: gyakran észlelhető felületesség, a tantárgyak és a tanulmányok lebecsülése, lanyha érdeklődés a bel- és külpolitika kérdései iránt, mélyebb tudásszomj hiánya, a tudományos világnézet iránti érdektelenség, önállótlanság stb., — általában ezt kifogásolják a tanárok, a munkahelyeken a vezetők, egyszóval az idősebb nemzedék, amely a fiatalságot a gyakorlati életbe bevezeti. A volt főiskolások, akik tanulmányaikat 5—6 évvel ezelőtt végezték s ma közéletünkben fontos helyet foglalnak el, általában arra szoktak rámutatni, hogy az ő idejükben, az 1945—1951 években a főiskolai fiatalság politikai aktivitása öszszehasonlíthatatlanul nagyobb volt, hogy annak idején a hallgatóság forradalmi és haladó része nagymértékben vette ki részét a munkásosztály és parasztság államhatalmának megszilárdításáért és a főiskolák szocialista szellemben való átépítéséért folyó harcban. Ez igaz, de nem szabad szem elől vesztenünk azt a tényt, hogy • a mai főiskolai ifjúság már nem ismeri saját tapasztalatából a kapitalista rendszerbeli életet, — idősebbkorú, közvetlenül az üzemekből jövő hallgatóink már nincsenek, — és ezért népi demokratikus rendszerünk vívmányait természetesnek, magától értetődőnek találva, a nehézségek belátása helyett túlzottan igényesek s az állandó küzdelem helyett a kényelmet keresik, annál is inkább, mert ma nem látják leplezetlenül az osztályellenséget, mint 1948-ban, mert a szocializmus mai békés építése prózaibb, mint a nyílt osztályharc forrongó évei voltak. Ehhez járul még a főiskolára kerülő fiatalság életkora, a szellemi érettségnek a főiskolai tanulmányok alatti elérése, és a jellembeli tulajdonságok részbeni kiforratlansága, az alsóbbfoku iskolák hiányosságai és nem utolsó sorban a családi környezet és az iskolán kívüli tényezők nem mindig pozitív irányú befolyása. Mindezek az észrevételek, amelyek igen sok esetben helytállók, mégsem általánosíthatók. Milyen tehát főiskolai ifjúságunk erkölcsi és politikai profilja a valóságban? Erre a fontos és alapvető kérdésre elég pontos választ adott az egyetemünkön lefolytatott, jól átgondolt és szakemberek által irányított ankét. Eredménye röviden a következő: ifjúságunk álláspontja állampolitikai szempontból nézve határozottan pozitív. A nyugati kapitalista államokra vonatkozó nézetek gyakori tisztázatlansága fiatalos kíváncsiságból és abból a körüiményből ered, hogy ifjúságunk nagy része a kapitalista viszonyokat már nem ismeri. Politikai passzivitásuk egyik előidézője gyakran a politikai problémák nem eléggé nyílt, sőt dogmatikus és az élettől elszakított magyarázata. A világnézeti kérdésekben ott fejlődik ki ellenállás a fiatalság részéről, ahol az alapvető kérdéseket is helytelen módszerekkel, magyarázzák és ez irányban nagy fontossággal bír az a megállapítás, hogy azok a fiatalok, akik ma már öntudatosan szakítottak az idealisztikus nézetekkel, nem az iskola, nem a tanárok segítségével érték el ezt, hanem vagy a szülői befolyás alatt vagy önálló tanulmányok segítségével sajátították el a materialista világnézetet. Főiskolai ifjúságunk kulturális élete kielégítő. Kultúrigénye ] elsősorban a filmre, színházra és sportra irányul. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy müyen álláspontot foglal el ifjúságunk tanulmányi kötelezettségeivel szemben, milyenek az életcéljai, és milyen a fiatalság erkölcsi alapja. Erre a kérdésre nem volt egyöntetű a válasz; a tanárok kritikus álláspontjával szemben, melyet már érintettünk, a főiskolások válaszaiban nagyon sok pozitív erkölcsi vonást találhatunk. Itt mutatkozik meg tehát leginkább a nevelés gyönge oldala; az oktatók és a diákok különböző szempontjai, a generációs különbségek, melyek eltávolításának előfeltétele az, hogy a nevelési folyamatban közelebb kerüljenek egymáshoz. A nevelőmunka eredményessége elsősorban a tanároktól függ; a tanerők egyéni és kollektív tevékenységétől, annak szakmai, eszmei és erkölcsi-politikai befolyásától, a tanári szavak és ^ tettek egységétől és meggyőző erejétől. Minden iskolán, így a főiskolákon is különböző szakképzettségű tanerők működnek. Vannak köztük nagytudású professzorok, akiknek politikai tevékenysége nem elégséges, viszont vannak fiatalabbak, vagy politikai funkciókkal erősen megterheltek, akik viszont szakmájukban maradnak el. Ezekből az adottságokból következik, hogy a tanári kar kollektív ideológiai, politikai és erkölcsi hatása egységében felbomlik, ha annak egy része csak a szűkebb szakoktatásra szorítkozik, más része meg szaktudásban marad el, mert ezzel bizonyos mértékben a szocialista nevelő munka erőfeszítései kárba vesznek. A főiskolai nevelés sokrétűsége, a tanári befolyás korlátoltsága, illetve különböző formában való érvényesítése (előadások, szemináriumok, konzultációk, gyakorlatok stb.) is feltételezi a nevelés céljaira és alapvető elveire vonatkozó egységes nézetet s a tapasztalatok kölcsönös kicserélését és összhangba hozatalát.