Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-10 / 160. szám, hétfő

LORD RUSSEL: A horogkereszt rémtettei Az egyik legemlékezetesebb háborús bűntett a csehszlovákiai Lidice falu lerombolása és lakosai nagy részének legyilkolása volt. Ezzel Reinhard Heydrichnek, Csehország és Morvaország helytartójának partizánok által történt agyonlövését akarták megtorolni. A németek 1942. június 9-én késő éjj^l jelentek meg a faluban, és azonnal elrendelték, hogy valamennyi lakos hagyja el házát, vegye magához pénzét és értéktárgyait, és gyülekezzék a falu főterén. Mindenki engedelmeskedett, kivéve egy asszonyt, aki gyermekével együtt szökni próbált; mindkettőjüket nyomban lelőtték. A nőket és a gyermekeket a Gestapo az iskolába zárta; ott töltötték az éjszakát. Június 10-én hajnalban a falu valamennyi férfilakosát az egyik gazdaság csűrjeiben és istállóudvarán gyűjtötték össze, majd a kertbe hajtották és tizesével agyonlőtték őket. Addig folytatták a mészárlást, míg a falu 172 felnőtt férfi lakosát mind ki nem végezték. Ezután a gyilkosokat a lábuknál heverő hullákkal — akárcsak egy fácánvadászat résztvevőit zsákmányukkal .— lefényképezték. A nők egy részét Prágába vitték, és ott lőtték agyon. 195 nőt a ravensbrückl koncentrációs táborba szállítottak, ahol negyvenkettő a szörnyű bánásmód következtében pusztult el, hetet gázzal öltek meg, hárman pedig nyomtalanul eltűntek. Négy asszonyt, akiknek újszülött gyermekük volt, ugyancsak koncentrációs táborba küldtek, csecsemőiket pedig meggyilkolták. A falu lerombolása után néhány nappal valamennyi gyermeket elkülönítették anyjától. Közülük kilencvenet egy gneisenaui koncentrációs táborba szállítottak, és eze* ket senki sem látta többé. A kisebb gyermekeket egy Prágában létesített német kórházba vitték, ahol a „faji kérdések szakértői" megvizsgálták őket, és mérlegelték, vajon megütik-e a náci elmélet szerinti árja felsőbbrendű faj mértékét, és alkalmasak-e arra, hogy német családok örökbe fogadják őket. Azokat, akiket ezek az áltudományos vizsgálatok megfelelőnek minősítettek, Németországba küldték, hogy ott német nevek alatt németnek neveljék őket. Ezeknek teljesen nyomuk veszett. Azokat, akiket nem megfelelőknek nyilvánítottak, Lengyelországba küldték „Sonderbehandlung" céljából. („Különleges elbánás" ami azt jelentette, hogy a treblinkai gázkamrákban kivégezték őket.) A falu papjának, a hetvenhárom éves Sternbeck tisztelendőnek felajánlották, hogy szabadon engedik, ha megtagadja gyülekezetét. Amikor erre nem volt hajlandó, megkínozták, és szeme láttára megszentségtelenítették templomát. Gyülekezetének férfi tagjaival együtt végezték ki őt is. A németek 1942. június 11-én a Neue Tag című-újságban a következő hivatalos jelentést adták ki erről a gyalázatosságról. „A Heydrich SS-Obergrupiienführer gyilkosainak felkutatására indított nyomozás során kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a Kladno közelében levő Lidice lakossága támogatást és segítséget nyújtott a bűntett elkövetőinek. Az idevágó bizonyítékokat, noha kihallgatásokra is került sor, a falu lakosainak közreműködése nélkül szereztük meg. A tettesekkel való bebizonyított kapcsolatukat még súlyosbítja az, hogy egyéb olyan cselekményeket is követtek el, amelyekkel ártani akartak a Birodalomnak: lázító rádióleadójuk volt, nagy mennyiséget gyűjtöttek össze olyan élelmiszerekből, amelyeket a lakosság jegyre kap, továbbá az is bebizonyosodott, hogy egyes falubeliek ellenséges, idegen államok hadseregében szolgainak. Mivel a falu lakosai Heydrich meggyilkolásával kapcsolatos tevékenység jk és a tetteseknek nyújtott segítségük révén a kihirdetett törvényeket megbocsáthatatlan móden megszegték — a falu felnőtt férfilakosait agyonlőtték, az asszonyokat koncentrációs t; borba szállították, a gyermekeket pedig megfelelő nevelőintézeteKben helyezték el. A falu házait földig rombolták, és a helység nevét törölték az összes helységnévtárakból." (Részlet * ord Russel kí'nyvéből, aki a nürnbergi per idején az angol főügyész jogi tanácsadója volt.) mm A halál árnyékában új élet bontakozik ki. És mégis feltámadt a romokból Három oldalról magasra felhányt agyagdombok öveziJS a mintegy harminc lépésnyi hosszú és ugyanolyan széles földterületet. A negyedik oldalát sötét, mogorva fabódé zárja be. Vele szemben fehérkérgű nyírfa torzséból fara« gott töviskoszorús kereszt emelkedik a magasba. A ke* reszt lábánál néhány, mintegy másfélméteres, esőtől meg* feketedett karó. Körülötte vörös és sárga tulipánmező. A tavaszi égbolt csodálatosan áttetsző, a forrón tűző nap adakozón szórja szét sugarait. A magasban röpdöső pacsirták utánozhatatlan éneke kellemesen érint, mégis úgy ér* zem, mintha mély kútba estem volna, ahová nem juthat el az éltető világosság, a madárcsicsergés, ahonnan nincs visszatérés. A kobylisyi lövölde vesztőhelyén vagyok, ahol a náci* gyilkosok az ártatlan emberek ezreit végezték ki. Szinte félve közelítem meg a virágágyat, — szent ez a hely — hogy ne lépjek arra a földre, amely annyi szerencsétlen ember vérét szívta magába ... — Itt, ennél a fekete karónál lehelték ki lelküket a ha* zdfiák, ott, annál a másiknál lőtték szíven a sógoromat —i magyarázza egy mellettem álló őszhajú nénike. Szinte hallom az egykedvűen közömbös, hivatalos német jelentést, mely hírül adja, kiket falt fel aznap a fasiszta vadállat. — Borzalmasak ezek az emlékek — folytatja az öreg* asszony. — Jól emlékszem ma is arra a derűs májusi nap* ra, amikor a birodalmi védnök helyettesét, Heydrichet merénylet érte. A nap még nyugovóra sem térhetett, amikor az utcai hangszórókból üvöltő hang kihirdette a Cseh- és Morva proktektorátus területén a rendkívüli ostromállapotot. Ettől a perctől kezdve egyik hivatalos hirdetmény követte a másikat. Az utolsó mondat mindig ugyanaz volt: „... agyonlövetik egész családjával együtt!" Akkoriban minden este felolvasták a rádióban az aznap meg* gyilkoltak névsorát. — Sohasem felejtem el 1942. június 10-ét — sóhajtja az anyóka és zsebkendőjével megtörli gyöngyöző homlo* kát. — Aznap este rokonaimnál voltam látogatóban. Éppen haza akartam menni, amikor a rádiókészülékből éles hangra lettünk figyelmesek: „Achtung, Achtung!" Mind* annyian elhallgattunk és közelebb léptünk a készülékhez. A szívverésünket is elállította, amit hallottunk: ezúttal az ősrégi Lidice bányászközséget pusztította el a fasiszták bestialistása. A lidicei férfiakat agyonlőtték, asszonyaikat koncentrációs táborba vitték, gyermekeiket pedig SS-családoknák adták. Ma is látom halálra sápadt sógoromat, amint kezével eltakarja arcát, síró kislányát és most is fülembe cseng nővérem segítséget könyörgő kiáltása: „Istenem, hol vagy, hogy ezt megengeded?" Éppen 15, éwsL ezelőtt csaptak fel a lángok a Kladno melletti Lidice bányászköziégben. Nem azért tették a földdel egyenlővé, mert ott rejtőztek el az ejtőernyősök, akik Heydrichet, a csehek hóhérát lelőtték. Hitler fenyegetése valóra vált, hogyha nem találják meg a merénylőket, nem retten vissza a legkegyetlenebb és legvéresebb megtorlástól sem. Véletlenül esett a választás éppen Lidicére. Pála cseh gyártulajdonos maga hívta fel a Gestapo figyelmét egy általa felbontott levélre, mely állítólag a merénylők felkutatásához vezetett volna. Lidicére kimondták a halálos ítéletet. De a nácik nem elégedtek meg ezzel az egyetlen tömeggyilkossággal. Tizenegy nap után a Chrudim-közeli Ležáky községet pusztították el. A jihlavai kerületben Leskovice, Prasetín, Lejčkov, Javoričko, a gottwaldovi kerületben Ploština községeket gyújtották fel. Hasonló sors érte később a szlovákiai Telgártot, Ostrý Grúňt, Klakot, Český Malínt, Minsket, Feodosiját stb. és néhány száz községet a Szovjetunióban, Franciaországban Oradourt, Olaszországban Marzabottot. Nem volt olyan európai ország, melynek ne lett volna saját Lidicéje. Az egész világ ismeri Lidice nevét, mely a cseh nép harcának, a fasizmus elleni harcnak szimbólumává vált. Lidice és Ležáky lángjai, mint egykor Hus János máglyája, jel volt a cseh és szlovák nemzet felszabadító harcára. A Szovjetunióban a csehszlovák zászlóalj tagjai 100 000 rubelt gyűjtöttek össze a Lidice- és Ležáky-tankokra. A hazai ellenállási mozgalom és a partizánok e két község nevét fogadták el, mint harci jelszót. Külföldön sok község, igy a brazíliai Villa Parada, a venezuelai Caracas egyik új települése, Villa Amélia, a mexikói San Jeronimo, az USA-ban Illinois államban Joliett város közelében a Sterň Park Gardens nevú települése Lidice nevét vették fel. Habana kubai főváros egyik terét, Saibaireu egyik utcáját, a perui Callao város terét, Ecuador fővárosának, Quitónak egyik legszebb terét, a chilei Vino de Mar, az uruguayi Montevideo tereit Lidicéről nevezték el. Indiában, Egyiptomban az angol Birminghamban, Nottinghamban, Derbyben és másutt bányászok, munkások és értelmiségiek gyűjtéseket, manifesztáciőkat rendeztek Lidice újjáépítése érdekében. A szolidaritás aban is megnyilatkozott, hogy sok dél-amerikai országban a leánygyermekeket szintén Lidicéről nevezték el: például Patrícia Lidice Marreno, Horatia Lidice Carmona Hernandez stb. A felszabadulás után a csehszlovák j JAROSLAV SEIFERT: j A LIDICEI HALOTTAK Fecskemadár nem találta fészkét, repdes, szívszaggatón csicsereg, de a sok fa kettétört jogarként még mindmáig az égre mered. És ti, ott lent, kifordult sarokkal, utatok, hogy szakadékhoz ért, Sötétben jártok kitárt karokkal, barázdába végeztek vetést. Hozzátok csak a pacsirta tér meg, előbb hallja, közelebb van ott, amihez csak a madarak értnek. Énekében meghallgathatod. a föld dalát, amely betakarta a haragvó, görcsös ajkatok, a kő dalát, mely borult az agyra, csendet, mely nevükre hullhatott, szorongást, hogy gyermekeik vitték, a sírást, mely rázta tagjaik, szörnyűségét vad tébolynak hitték, őrületre idő nem volt itt, iszony dalát, szemükre volt vájva, az asszony, hogy félfához kapott, fuldokló fogódzott szalmaszálba, irtás reménye nem maradhatott, I szörnyű csendről szólott az az f ének, | mikor végső sóhaj volt soron, f szépségről szóló dalát e népnek, T kinek sírján jársz e hantokon. kormány egyik első határozatai közé tartozott: felépíteni az új Lidicét. 1955-ben létesítették a „Barátság és Béke Ligetét", melyben a világ minden tájáról tízezrével érkezett rózsabokrokat ültettek el. A fenti helyekhez, valamint Hirosimához, Nagaszakihoz, Korea, Vietnam városaihoz és falvaihoz még felsorakoznak az újabb gaztettek színhelyei. A volt SS-legények, akik Ukrajnában, Franciaországban, Lengyelországban és Csehszlovákiában nagy gyakorlatra tettek szert, felcserélték halálfejes egyenruhájukat a Francia Idegenlégió uniformisával. Most ezekben gyilkolnak, égetnek és rabolnak. Csak e napokban kaptunk hírt az algériai Biskre, Tebesse, Melouza falvakban elkövetett vérengzésekről. Mindenütt ahová az imperialista hordák benyomulnak, pokollá változik a békeszerető emberek élete. Csak a fasiszták képesek ilyen barbarságokra, megölni ártatlan asszonyokat és gyermekeket. Az új, poraiból feltámadt Lidice „Barátság és Béke Ligetében" újból virítanak a gyönyörű rózsák. A vörös rózsák szimbolizálják az ártatlanulkiontott vért, a fehér rózsák a békét, a népek közti barátságot. Az anyák a világ minden tájáról — akik nem felejtették el a múlt világháború borzalmait, akik elvesztették legkedvesebb hozátartozőikat, akik meg akarják őrizni otthonuk boldogságát — egyesültek, hogy megmentsék az életet, a barátságot és a békét. Küzdenek gyermekeik boldogságáért és jövőjéért. Ezért bátran kiáltják a világ minden irányába: — Emlékezzetek Lidicére, Ležákyra, Oradourra, Český Malínra, Marzabottora, Hirosimára és Melouzára! GREK IMRE Beleélem magam a történtekbe, szin* te már én is hallom a síró lidicei aszszonyokat, amint a felszabadulás után. elrabolt gyermekeiket keresik, kutatják. Látom a völgyet, amelyen a fűzfák övezte patak "folyik keresztül, lelki szemeim előtt felvillan az emléktábla, mely hírül adja: Itt állt Lidice község. Ott, azon a keresztekkel megjelölt helyen volt a temető, emitt, a karók a volt templom helyét jelzik, amott volt a község főtere és az a virággal beültetett tábla a lidicei férfiak utolsó pi* henöje. Itt alusszák az elhurcolt gyermekek édesapj&i örök almukat. Azé a nyolvankilenc gyermeké is, akik szétszóródtak valahol a világban és akik életben maradt édesanyjuk még ma is hullatja könnyeit.., Ilyen gondolatok foglalkoztatnak, a szomorú emlékű kobylisyi lövölde te* rületén sétálva. Melegen süt a nap, da* lol a pacsirta és ugyanakkor, valahol a Csendes-óceánon atombomba robban. Lehetséges volna-e, hogy vannak em* berek, akiknek minden vágya a fas'z* mus szörnyetegének feltámasztása és újrafelfegyverzése? Lehetséges-e, hogy a világ elfelejtette a fasizmus állat-.as* ságát, Lidicét, Ležákyt, Osweczimet, Mauthausent, Buchenwaldot, Oiadourt?, Épp ésszel fel sem mérhető, hogy Te, francia, angol, holland, dán, belga, német barátom, aki családoddal együtt megismerted a fasiszta rendszer min| den gaztettét, hogy Te ismét hábonít akarj?! Háborút, az eddigieknél is borzalmasabbat. Azt szeretném, ha oly erős volna hangom, mint a csatakürté, hogy az egész világon, mindenütt meghallják Fučík intőszavát: „Emberek, legyetek éberek!" KARDOS MÄRTA Üj Lidice épül. A fasizmus barbárságát a szocialista humanizmus váltotta fel A régi Lidicéből a szó szoros értelmében kő kövön nem maradt. Ma pacsirta köszönti a rónát, múlt előbb, mindig nyugodt dala. Még akkor kegyetlen eltaposták, sárbafullt a rózsák bársonya. Fordította: ZALA JÓZSEF.