Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-27 / 177. szám, csütörtök

Kultúrbrigádokkal az arafók közé Akármilyen fordított is az időjárás, á napsugaraknak azért megvan az éltető hatásuk. Nagy kert a határ. Megnőttek a gabonák s rövidesen kezdődhet az aratás. Emberek, gépek készen állnak az indulásra. A kenyérnek való betakarítása bármikor megkezdődhet. Vajon jól felkészültek-e kultúrnvnkásaink is?pondoltak-e arra, hogy az aratókat kultúrbrigádokkal szórakoztassák? Ez után nyomozok Magyarbélen. Először járok a faluban. Alaposan megnézek mindent. Ami feltűnő: Ma-•arbélnek egészen kisvárosi jellege van. Vagy ez csak a fejlődő, egyre jobban kulturált, új arcú falu sajátja? Lehet. Takaros falusi házra mutatnak: — Ott lakik. Az udvaron menyecske fogad: — Tessék? — Kakas Józsefet, a Csemadok elnökét keresem. — Itt lakik, de még nincs itthon ... Dolgozik ... '.önösen sokat beszéltünk és még sok esetben ma és amit sokan hiányoltak is hiányolnak. A népi hagyományok felkutatásáról van szo Nyolc felé hajlik az óra utató és Kakas Józsefet a szövetkezet asztalosműhelyében, munka közben találom. — Egyet-mást mondhatnék én is — mondja bemutatkozás után — de legtöbbet Svarda László titkárunk és Szabó Franciska kultúrfelelősünk tud. Ök irányítják szervezetünk kultúréletét, ők szervezik az aratási kultúrbrigádokat is. Oj szál deszka kerül a körfürész elé. Kakas Józsefnek még sok van hátra. Nem jöhet, hogy közösen beszélgessünk el a többi kultúrmunkással. Csak útbaigazít és sajnálkozik ugyan, de a fontosabb mellett dönt: tovább folytatja munkáját. Útközben találkozom a falu közkedvelt Fanni nénijével, Szabó Franciska kultúrfolelösseil: együtt megyünk a titkárhoz. Hármasban folyik a beszélgetés. Első kérdésem: — Hogyan készül a Csemadok magyarbéli helyi szervezete, milyen aratási kultúrbrigádokat szerveznek? — Meglep a kérdés — válaszolta kisebb gondolkodás után Svarda László, a helyi szervezet titkára. — kimondottan ,olyan műsort, amellyel csak az aratók közé járnánk, még nénráTlItöttünk' ÖSS'ze.' Helyi szervezetünk kultúrcsoportjai mindig tanulnak valamit. Most is vannak olyan műsorszámaink, amelyekkel bármikor felléphetnénk. így ha szükséges, már most meglátogathatjuk az aratókat. — Arra már számítottunk — vette át a szót Szabó Franciska — hogy akárcsak tavaly, idén is szükség lesz az aratók körében végzett kultúrmunkánkra. Az eddigi gyakorlat azonban az, hogy nem mi mondjuk meg, hová megyünk, hanem alkalomszerűen kérnek fel szereplésekre. Műsorainkat ilyenkor szoktuk öszszeállítani. Most ezen úgy szeretnénk változtatni, hogy előre megszervezzük a kultúrbrigádokat, s előre összeállítjuk műsorukat is. Természetesen ezek még csak tervek, de terveinket rövidesen valóra váltjuk. A szükség sürget. Az aratás 'már itt van. Az előkészületekről és terveikről beszélve Svarda László büszkén emlékezik tavalyi szereplésükre. Azt magyarázza, hányszor, hol és milyen sikerrel léptek fel. — összesen huszonkilenc fellépésünk volt. Ezek mindegyikén szép sikert könyvelhettünk el. A közönség hálájából, amit tapssal juttattak kifejezésre, úgy éreztük: mi is jó, szórakoztató, egyben nevelő kultúrműsort adtunk. Arra törekszünk, hogy idén is legalább olyan műsorral és legalább annyiszor látogassunk el az aratók közé, mint tavaly. Hogy most milyen csoportokat szerveznek, s milyen műsorral akarnak fellépni, erre azt a választ kaptam, hogy az eddigi tapasztalat szerint, a színvonalas esztrádműsoroknak volt a legnagyobb sikerük. Jelenleg tehát egy esztrádműsort állítanak össze, ugyanakkor tánc-, ének, és más aratási kul-^ 'fúrcsóportokat is szerveznek. — Együttesükkel hol fognak fellépni? — Elsősorban is helyben — válaszolja Szabó Franci ka — és a környéken. Ha azonban jó lesz a műsorunk és szívesen látnak, elmegyünk bárhová. Együttesünknek lelkes és áldozatkész tagjai vannak. Ha a kultúra terjesztéséről van szó, nem sajnálják a fáradságot. Tőle tudom meg, hogy falujukban a Csemadok helyi szervezetének keretein belül most egv olyan mozgalom indult, amelyről az utóbbi időben küEzt bizony sok helyi csoport csak másodrendű kérdésnek. tekinti, ha egyáltalán figyelembe veszi. Legtöbb helyen nem is gondolnak rá. Pedig mennyi értéket hagynak elkallódni, kultúránknak milyen értékes virágai hervadnak így el!? Magyarbélen más a helyzet. Szabó Franciska, Svarda László és a többiek felmérték • jelentőségét azoknak a kulturális értékeknek, amelyek a nép körében születtek, amelyek hagyományként szálltak apáról-fiúra és éltek évtizedek, sőt évszázadokon keresztül. Tudják, hogy. ezeknek ? hagyományoknak felkutatásával és továbbéltetésével csak gazdagítják szocialista kultúránkat. Ezért fogtak hozzá egy. csak elismerést érdemlő munkához: összegyűjtik mindazt,, ami egykor falujukban és a környéken született és amivel őseik élték a maguk kulturális élet' Hogy ennek a munkának milyenek az eredményei, rrra Sza'-"- Francioka így válaszolt: — Vidékünk népi hagyományainak felkutatásához csak az utóbbi időben fogtunk hozzá. Nagy eredményekről így még nem beszélhetünk. Munkánknak azonban már van némi eredménye, ami említésre méltó. Elsősorban is sikerült felkutatnunk és összeállítanunk a magyarbéli Borozó-táncot. Falunknak eddig ez a legsajátosabb tánca. — A további lehetőségek? — Bízunk benne, hogy munkánknak meg lesz az eredménye *»s még sok olyan feledésbe merült táncot, dalt és szokást fogunk felkutatni, amelyek értéket jelentenek mai kultúránknak 'is. Mi ehhez csak annyit fűzhetünk hozzá: a Csemadok sok helyi szervezete követhetné a magyarbéliek példáját. Szó esik még egyrőlmásról. A kultúrtársak újabb adatokat szolgáltatnak kulturális munkájukra vonatkozólag. Elmondják, hogy idén már tizenhat alkalommal léptek fel. Járásuknak védnöksége volt Magyarország soproni járása felett, s egy csoportlátogatás keretében kultúrműsorral oda is ellátogattak. Nép" napot töltöttek Magyarországon és esztrádműsorral szórakoztatták a soproni járás több falujának dolgozóit. Ezt megelőzőleg Nagymegyeren a nemzetközi nőnap alkalmából léptek fel. Legutóbb a járási népművészeti bemutatón szerepeltek. Sok munka, sok szereplés, sok siker így jellemezhetnénk a magyarbélieket. Pedig vannak nehézségeik is. Nincs kultúrházuk. A próbákat sokszor az elnök udvarán tartották. Legutóbb a magyar iskola termeit kapták meg, hogy zavartalanabbul tanulhassanak. A kedvet, a tenniakarást, a kultúrházhiány sem töri meg. Ezt Svarda László szavai erősítik. Ezeket mondta: — Természetesen, jobb lenne rendes kultúrházban dolgozni. Ha azonban ez nem megy, akkor úgy kell dolgoznunk, ahogy léha

1:. Nem szabad, hogy a kultúrház hiánya akadálya legyen munkánknak. Amint az eredmények mutatják, nem is akadály. Dolgoznak kultúrvonalon, ugyanakkor dolgoznak, hogy kultúrházuk is legyen. A faluszépítés keretében főként a most épülő kultúrház építésénél eddig már 1473 munkaórát dolgoztak le brigádban. — Kik a legaktívabb kultúrmunkások? — teszem fel az utolsó kérdést. Sok nevet mondtak, leírni se tudtam. Két név azonban megragadta figyelmemet. A' hetven éven felüli Kakas Etel és a hatvan éven felüli Szigeti József neve. Ez a két kultúrtárs alaposan benne van a korban. Mégsem hivatkoznak ser. öregségükre, sem más elfoglaltságukra. Ott vannak mindenütt. A kultúrmunkából elsőkként veszik ki részüket. A fiatalok példát vehetnek Kakas Ételtől és Szigeti Józseftől/ Búcsúzom, mert Svarda Lászlót is, Szabó Franciskát is várják. Gyűlésük van. A faluból azzal a hittel távozom, hogy a magyarbéli kultúregyüttest jő műsorral idén is sokszor láthatjuk majd az aratók között. BALÁZS BÉLA Mi lesz velünk, emberek ? Éppen a bratislavai Lörincz utcán sétálgattam, amikor az egyik üzlet előtt hosszan kígyózó embersort pillantottam meg. Hiánycikk népi demokráciánkban 1957-ben? — horkantam fel, és se szó, se beszéd, máris rohantam megtudni e hiánycikk nemét és nevét. Azaz magam is beálltam a sor végére. Hogy milyen üzlet előtt álldogált az embertömeg, nem lehetett megállapítani a hosszú sor végéről. Az előttem ácsorgóktól sem kérdezősködhettem, nem nevettethettem ki magam, hogy azt sem tudom, miért állok sorban? Kételyektől és fantasztikus találgatásoktól gyötrődve kellett hát végigácsorognom, vagy másfél órát, amíg végre besodródtam egy tágas üzletbe. Kedves mosolyú kisasszonyka fogadott itt egy hosszú pult mögött, és tudják mit nyomott izgalomtól remegő kezembe? Szörnyülködjenek — egy icipici képes divatlapot: Hát ezért izzadtam én az égő napsütésben több mint másfél órát, hát előfordulhatott ilyesmi tíz-húsz évvel ezelőtt? Ennyire jól élni akarni, hogy már a divatlap is kevés! Mi lesz velünk így, emberek .. ?, N. J. Fényképezte: Sluka József (V

]<matfiülkÁlwi ... Mert útját állják a térdek, bokák, s az emberek, a néki ostobák, hát imbolyogva bár, jön, megy, kitér. — a vonatfülke apró sétatér. — Bazárarannyal feldíszítve jár: karján, nyakán külön egy kis bazár. Szemöldökének dárdás hegye van, alatta éles villámaival áldozatra vár tigris indulat; ajkán rúzs-sebes bíbor-gúny fakad. Nem tudom honnan, hová utazik; zsúfolt a fülke-tér, utálkozik, megrázkódik, ha zörren a vonat, fenyegetik a táskák, kosarak, nincs hová kapjon tétova keze: téglaporos kabátok serege utálkozik számára vastagon a fogódzó részeken, fogason; s az emberek, a néki ostobák, felnéznek csendben, s olvasnak tovább, térdük behúzzák, hadd lelje kedvét észre sem veszik cifrázó terhét. — S a céltalan hamis arany csörög, alattunk a vas sír, rí, nyöszörög, neki fáj csak az ó-módi teher, mely közöttünk még rongyrázón hever. GYURCSÓ ISTVÁN Vidéki furcsaságok Szencen láttám e felírást, A vasúti pénztár falán. — Mi a csudát jelenthet ez? — Böngészgettem, — vicc ez talán? Ekkor szólalt meg mögöttem Egy Aöpnyi lány: Mami, mami! Nézd már! Épp' úgy ír e vasút, Mint a — hatból bukott Sanyi! Neumann János t

[Párizsban 1871 márciusában éhség és nyomor dúlt. • A vesztett háború mindmegannyi gyötrelme, szerencsétlensége szakadt az élet nehézségeivel küzdő, ártatlan dolgozó népre. A sok, magával tehetetlen hadirokkant, koldus, munkanélküli osztályrésze a nélkülözés, a járványok, a kilátástalan jövő. Ezért fogott össze a párizsi proletariátus, az elkeseredett tömeg a burzsoázia, a kormány, a gazdagok ellen, hogy — ha csak rövid időre is — győzedelmeskedjék a hazai reakció, a provokatörök, az árulók felett. Elemi erővel tört ki a nép közös elhatározása — a forradalom, hogy magához ragadja a hatalmat és kikiáltsa a világ első munkáskormányát — a párizsi kommünt. Ezekről az eseményekről szól Nordahl Grieg norvég író „Vereség" című megrendítő drámája, melyet a napokban mutatott be a prágai Nemzeti Színház prózai együttese. A bátorhangú, háborúellenes darabot szerzője 1937-ben írta. Riporterként élte végig Spanyolországban a polgárháborút és az ottani harcok, átélt borzalmak adták kezébe a tollat. A darabnak több mint ötven szereplője van. A legtöbbje csodálatos átérzéssel élte bele magát szerepébe. Az életet ábrázolták olyannak, amilyen a valóságban és az embereket is olyanoknak, amilyenek. Stanislav Neumann érdemes művész kocsisának mélyen átgondolt művészi megformálása kiemelkedő. — Mibe kerül a háború? — állapítja meg hősi halála előtt néhány perccel. — Súlyos milliókba azért, hogy megöljék egymást az emberek, hogy romba döntsék a házakat. Nem volna-e jobb, ha azért a pénzért jobban élnének, többet költhetnének önmagukra? Az államdíjas Jaroslav Mareš, Martin péksegédet játszsza. A valósághoz híven fejezi ki osztályához való tartozását, amikor így szól: — Nincs ellenség, csak'gyilkosok vannak! Aki nem ragad velünk együtt fegyvert, az gyilkos, a mi gyilkosunk! Blanká Waleská, a tanítónő szerepében bölcs meglátással válaszol: — A katonák, akik ellenünk harcolnak, nem mindig ellenség! Kényszerből, megfélemlítésből azt teszik csupán, amit parancsolnak nekik. Űk is hozzánk hasonló emberek, ők is élni akarnak, mint mi, ez pedig nem bűn! Pauline — Marié Tomášová — a harcok közepette majdnem eszét veszti. Az undor, az utálat fogja el az öldöklés láttán, már-már letenné a fegyvert. Mellette elpusztuló társának sorsa azonban magához téríti, visszanyeri lélekjelenlétét és újult erővel veti magát — nő létére — a küzdelembe. Az egyes képeket összekötő zenében Beethoven Kilencedik szimfóniájának jól ismert ütemei — a Marseillaise mindig visszatérő dallama, — nagy hatással van a közönségre. A darabot Jaromír Pleskot rendezte. Az államdíjas Josef Svoboda kiváló hozzáértéséről tanúskodtak a díszletek. I|\ párizsi kommün gondolata a Szovjetunióban győzedelmeskedett. Az első proletárforradalom emlékét az egész világ dolgozói tiszteletben tartják. Nordahl Grieg, a haladószellemű és békeharcos norvég író e nagyértékű irodalmi művében adta éppen húsz évvel ezelőtt tudtul, hogy a kapitalista világban élő kiváló értelmiségiek, írók, tudósok, művészek nagy része velünk tart, a munkásosztály szabad jövőjét építi. KARDOS MÁRTA Kulturális fa Hanoiban most jelent meg a „Barátaink költészetéből és prózájából" című antológia, amely Petőfi Sándor életével és munkásságával foglalkozik. A phenjani állami könyvkiadó hétezer példányban adta közre Petőfi verseit. Az UNESCO titkársága statisztikát készített a világ legnagyobb könyvtárairól. A kimutatásban az első helyet a moszkvai állami könyvtár foglalja el 15 millió kötettel, a második helyen a leningrádi és a washingtoni könyvtár áll 10—10 millióval. A budapesti filmstúdióban elkészült a „A Fekete erdőtől a Fekete-tengerig" című másfél órás művészfilm, nyolc ország közös filmje. Magyar kezdeményezésre született nyolc különböző részét-minden ország különkülön maga készítette. A film világbemutatója Karlovy Vary-ban lesz a filmfesztiválon. OJ SZO -m 1957. június 27. /