Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-27 / 177. szám, csütörtök

Munkában a hősi tánccsoport SS CSSSÍ^ ^StE^ M\R CSAK EGY kurjantásnyira csillogott, szaporázva lépkedtek a ku- — Ne csodálja, javarészük új, kezjártank a falutól, a lekaszált lendek karicasorokon. Az út hamar elfogyott: dő. Még most zavarodottak is. kellemes ülata csapott az orromba, betorkollott a fák alatt lapuló házak Körülnéztem, honnan terjed az illat; sorai közé. Hosszú út vezet az iskomég végig sem szaladt szemem a Iáig. A lányokról meg is feledkeztem, táblán, az út másik oldalán egy cso- csak egy jó óra múlva hozta őket port lány vonta magára figyelmemet eszembe a Csemadok-csoport elnöke. Rábólintok, de azért úgy vélem, a fiúk még sem olyan fegyelmezettek és olyan odaadóak a táncban, mint kellene. A táncosok pihenőt tartanak, OJ SZLOVÁK FILM KÉSZÜL élénk öltözetével, vidám csevegésé- ügy tudtuk, nyolckor kezdődik a s mi az elnökkel tovább beszélgetünk, vei. Testük fedetlen része barnán táncpróba, de ismervén az ilyen — Ez még nem minden, színdaraMeg kell borotválkoznom ? Csúnya látvány a benőtt, borotválatlan arcú férfi. Ha ilyet látok, önkéntelenül az jut eszembe, hogy ez a férfitársam (az „asszonytárs" után szabadon) ma talán nem is mosakodott. Szerencsére egyre kevesebb az olyan férfi, aki elhanyagolja külsejét. Bár a legtöbben otthon, maguk borotválkoznak, azért a hivatásos borbélyokra nagy szükség van. Reklámjuk, vagy így is mondhatnám — propagandájuk mindöszsze a jól ismert sárga tányér, me'.y „ott táncol a borbélymiihe'yek előtt". A napokban Hradec Králové utcáin sétálgattam. Az egyik borbély műhely érdekes módon hívja fel a figyelmet magára. A kirakatban tükör, felette szöveg: „Meg kell borotválkoznom? Igen, meg kell borotválkoznom." Miután nemcsak a nök, a férfiak nagy része is hiú, megfigyeltem, hogy többen megálltak a tükör e'.őtt és utána többen befordultak a borbélymüheíy ajtaján. Mikojan elvtársról, a Szovjetunió első min'szterelnökh.e'yetieséröl mesélik, hogy ha borotválatlanul lép be hozzá, hivatali szobájába bármely sürgős ügyben egyik-másik munkatársa, a legnagyobb lelki nyugalommal közli, hogy élőbb le

J gyen szíves megborotválkozni, utána szívesen áll rendelkezésére. Helyes módszer ez? Helyes. Kell-e nevelni az embereket? Kell. Hajlamosak a jóra? Hajlamosak. Tehát akkor tegyük jel mi is a kérdést. Meg kell borotválkoznom? Agen, meg kell borotválkoznom'. Szily Imre „pontosságot", természetesnek vettük, bot is játszunk. Most a Bújócskát, hogy nyolckor senkit sem találunk az Játszottuk már a Boci-bocit is Csiziskolában. Vártunk tíz percet, aztán mar

ektö!. és hogy jártunk véle 1 Az újból tíz percet; közben jött a táncalkotóverseny miatt felújítottuk, de csoport vezetője, nehany tancossal is .... . . ť . ' . ' , hiába, mert a pontozo bizottsági tag szaporodtunk, ott termett az elnök, r a a Tóth Sándor is. Az elnök tisztázni ne

m J

elent m

e3 a

z előadáson. Aztán kezdett: el vannak foglalva a lányok azért m

e9se hiaba. A felújítás költmeg a fiúk, kapálnak a falu elején, ségeit behoztuk azzal, hogy elmsntalán látták is őket, kilencre min- tünk vele a szomszéd falvakba is. denki itt lesz már. Hogy az a félóra se vesszen kárba, félrehúztam Tóth Sándort. — Most alakult a tánccsoport? — Dehogy, még tavaly, ha jól emlékszem, márciusban. — Nem is tudtam. — Nem vagyunk kezdők, sokat szerepeltünk már otthon s a környéken is. — Mivel szerepeltek? — Énekkel, szavalattal, főképp pedig tánccal. Felléptünk Várkonyon, — Máskor is járnak a környékre? — Hogyne. Minden új programunkkal. Különösen Bakára, Várkonyra — olyan falvakba, ahol nincsen kellő műkedvelő tevékenység. A falu népe szereti a kultúrát, eseményszámba veszi, ha színdarabot láthat. Persze migig nincs rá idő, mert a mi falunk is Wég népes s egy-egy darabot többször kell előadnunk itthon. — S az érdeklődés? Ajaj, csak győznénk. Persze Bakán, részt vettünk a dunaszerda- azok, akik „adiuk" a kultúrát, arányhelyi járás aratási ünnepélyén is. talanul kevesebben vagyunk, mint Közben egyre többen gyűlnek ösz- aki

l< „kapni" kívánják. Ez kissé baj. sze, már kezdenék is a próbát, csak A fiataljainkra szégyen is. Most, az a zenészek hiányoznak. — Énekeljünk addig mi magunk, — veti fel egy lány. Ezt szó nélkül tett követi, karonfogózkodnak a lányok, s már kezdődik is a „leánykaríkázó." Kissé feszélyeiettek, ügyetlenek az első lépések, hiba csúszik be, újból kell aratási és cséplési idő alatt több fiatalt szeretnénk beszervezni a csoportunkba. Megegyeztünk a szövetkezet elnökével, hogy kikölcsönzik autójukat, hogy meglátogathassuk a szomszéd falvakat is. Az árát maid ledolgozzuk brigádmunkával. Magamról tudom, .jobban esik az embernek kezdeni. Az első négyes nem is tán- a pihenés, ha érdekes táncot, színcolhat végig, mert ketten hiányoznak darabot lát. Közben a lányok, fiúk bevégzik a próbát. Megbeszélik, mi volt hibás, mit csiszoljanak. Mi pedig elbúcsúzunk, de csak úgy: viszontlátásra, mert lehet, hogy valamilyen aratási brigádfellépésükön látjuk ismét őket; akkor majd más lesz viszonyunk: mint szereplő és néző látjuk egymást. Bizonyára ennek megfelelően komoközülük. — Csak Rózsi volna már itt. — Kint beszél a legényekkel. — Szólítsátok be. — Valaki indul is érte. KÖZBEN A LÁNYOK tovább próbálnak. Most már zeneszóra. A csárdás van soron, s úgy vesszük észre, a lányok ügyesebbek a fiúknál. Közben betoppan Rózsi, egyenesen a körlyabban veszik majd a szereplést is. be lép, már az első lépéstől mindjárt £s az eredményesebb is !es

z. jól, hibátlanul járja. Az einök hozzám hajol. — Ez a legügyesebb kislányunk. , , , ,,. . - ügyes is, helyes is. de mi van latok a!apján remel1 l

s" a fiúkkal? Ennyire szégyenlősek? DE EZ MÉG NEM BIZTOS; ezt csak velük együtt szeretné és a tapaszta»,Az utolsó boszorkány" lesz a címe annak a filmnek, amelyet Vladimír Bahna rendező forgat. A film nagy része a XVIII. századbeli Nagyszombatban játszódik le. Dvorník mellett jelentős befektetéssel kis filmváros épült aninak érdekében, hogy az exteriérek minél élethűbben visszatükrözzék egy letűnt kor légkörét. Természetesen ezeket a filmépületeket más alkalommal, más művek forgatásánál is felhasználják, hogy a befektetés jobban kifizetődjék. Első és második képünk a forgatás és a filmkészítés egy-egy jelenetét örökíti meg. A jobboldali képen a filmet készítő vezetögárdát láthatjuk, középen a rendezővel. (P. Haško felvételei) Petrik József OOOQOOOOOOOOOOOOO OOOOOOOOOOOQOOOtt OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO0OOOOOOOOOOOOOOOOO Világos álláspont az irodalomban A fenti címmel Pencso Dancsev tollából cikk jelent meg a bolgár Rabotnyicseszko Dielo május 26-i számában. Megkésve is érdemes vele foglalkozni, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek nálunk is ,vita tárgyát képezték és képezik, s amelyekben tényleg szükség van világos álláspontra. A cikkíró a szocialista realizmus, ezen művészi alkotó módszerünk sarkalatos kérdései kapcsán elemzi a szocialista országok irodalmi életének egyes jelenségeit. Hangsúlyozza azt, hogy a kultúra, a művészet, az irodalom szakaszán is visszatükröződnek ellenségeink zavartkeltő törekvései. Nem véletlen az a támadás, amely a „tisz.ta művészet" leple alatt a szocialista művészet ellen irányul, nem véletlen, hogy ellenségeink olyan nagy hangon tömjénezik azokat az írókat, akik „hősiesen" szembe szálltak a „hivatalos állásfoglalással" és hirtelen olyan gondterhelten követik a szocialista irodalom és alkotói sorsát. Mindez abból ered, hogy ellenségeink még a szagát sem bírják annak, aminek bárminemű kapcsolata van a szocializmus fogalmával. Éppen ezért gyűlölik a szocialista realizmust is. Más lapra tartozik a szocialista országokon belül folyó vita a művészi alkotás formáiról, módjairól. A cikk szí"-zője ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a- művészi alkotás terén az egyik káros véglet a helytelen dogmák konzervatív védelme, a másik pedig az alapvető alkotási elvek nihilista elvetése. Az ilyen végletek kiküszöbölése érdekében kell a pártnak a lenini normák szellemében irányítania és vezetnie az ideológiai frontot és azon belül az irodalmat. P. Dancsev vitába száll a Lengyel írószövetség üj elnökének, A. SzloO

J szo 1957. június 21. miszkinak a Polska című lap f. évi második számában megjelent nyilatkozatával, amelyben a pártvezetés szükségességének tagadása jut kifejezésre. „Mi szintén elhatároztuk — olvassuk a cikkben — hogy egyszer s mindenkorra leszámolunk mindazzal, ami az alkotó dolgozók „fenyegetésére" és „pellengérezésére" emlékeztet, különösen ha a mi saját alkotó dolgozóinkról van szó. Mi szintén kiküszöböljük az elvtelen dicsérést, az adminisztratív „instruálást", „aktivizálást", amely már annyiszor hatástalannak és károsnak bizonyult. Mi azonban nem mondunk le arról a törekvésünkről, hogy jobban megszervezzük sorainkat, ésszerűen irányítsuk az alkotó folyamatot, céltudatosan neveljük a tehetségeseket és fejlesszük az alkotó kezdeményezést. Mi továbbra is tanulunk a marxizmusleninizmus nagy tanításából. És ha szükséges, nem szűnünk meg leleplezni éh pellengérre állítani ügyünk, művészetünk ellenségeit." A szocialista realizmus ellen az elmúlt hónapokban folytatott támadás megrokkant. Ennek oka az, hogy „szélmalmok elleni hadakozásként" sült el ez a frontális attak. Nevetségesen bárgyú ugyanis az az állítás, hogy a szocialista realizmus Sztálin avagy Zsdanov elvtársak „szüleménye." A cikk szerzője visszautasítja az ilyen lényegében idealista felfogást és hangsúlyozza, hogy a szocialista realizmus szoros kapcsolatban áll a munkásosztály előretörésével, győ. zelmével először a világ egy hatodán és ma - a szocializmus világtáborának keretén belül. A szocialista realizmus 'ellenzői léI nyegében azt a taktikát alkalmazzák, hogy egy szót sem szólva ezen művészi módszer segítségével elért ragyogó eredményekről, a gyenge műveket, a módszer és az alkotó gyakorlat elferdítésének eseteit emlegetik nagyhangon és ilyen periferikus jelenségekbe kapaszkodva akarják „bebizonyítani" a szocialista realizmus „csődjét". Minden ilyen támadás természetesen a művészet kommunista pártossága ellen irányul, ami nélkül a művészet elveszti hatásosságát, távlatait, és nem tükrözi a világot teljes bonyolultságában. Persze a szocialista realizmus módszerének elfogadása még nem jelenti azt, hogy híve, követője nagy művésszé, alkotóvá válik. Ehhez tehetségre, l^lkességre is szükség van. t P. Dancsev cikkének van még egy igen érdekes részlete, amely feltétlenül megérdemli, hogy behatóbban foglalkozzunk vele. Az élet „rózsaszínre lakkozása", a „konfliktusmentesség" ellen folytatott, lényegében helyes harcban igen felfigyeltető és elítélendő megnyilvánulás a másik véglet, még pedig csupán az élet negatív jelenségeinek a kihangsúlyozása. Ez a dogmatizmus érmének másik oldala. Ennek káros voltáról K. Bacílek elvtárs beszélt az SZLKP kongresszusán. A költészet terén az úgynevezett intim lírában jut kifejezésre az élet vulgarizáló értelmezése. Nemcsak bulgáriai jelenség ez, hanem nálunk is nem egy jele tapasztalható, amelyekről a Hazai magyar költészetünk néhány kérdése című cikkünkben írtunk. Mit is mond P. Dancsev erről a problémáról? Hangsúlyozza, hogy az elmúlt években a költők aránytalanul sokat foglalkoztak az országépítés, a hazai és külföldi események költői kommentálásával, megéneklésével és elfeledkeztek az új ember intim életéről, örömeiről és bánatairól. Ez a „jelenlegi", „időszerű", költészet merev, dogmatikus értelmezéséből eredt. Ezzel szemben a mai másik véglet az, hogy az úgynevezett intim költészet, amely nagy teret hódított, úgy akarja ábrázolni az életet, mintha „az emberekben csupán gyerekkoruk emléke élne, állandóan szerelmük után epekednének és a természet szépségei felett ujjonganának." Cikke zárórészében a szerző figyelmeztet arra, hogy ilyen esetekben, ha nem ellenséges megnyilvánulásokról és erőszakolt, tehetségtelen irodalmi próbálkozásokról van szó, akkor feltétlenül a gondos, türelmes magyarázás és meggyőzés módszereit kell alkalmaznunk. Von Brentano és a költészet Számos lap, majd minden országban foglalkozik azzal a botrányos kijelentéssel, amelyet Heinrich von Brentano, bonni külügyminiszter tett az elmúlt napokban a bonni parlamentben. Tudvalevő dolog, hogy az utóbbi időben mind nagyobb kedveltségre, elismertségre tesz Szert Bertold Brecht, aki egy évvel ezelőtt halt meg és a szakértők véleménye szerint kétségtelenül a XX. század legnagyobb német drámaírója. Nos, von Brentano arcátlanul és nagyhangúan kifejezte megmásíthatatlan és megfellebbezhetetlen véleményét, mondván: „Véleményem szerint Bertold Brecht úr késői lírája csak Horst Wesselével hasonlítható össze." Ez a Horst Wessel tözsgyökeres fasiszta volt, az ő szerzeményének tartják a náci himnusz szövegét, amely nemcsak tartalmilag bárgyú förrnedvény, hanem formailag sem nevezhető lírának, mert a költészethez semminéven nevezendő köze sincs. Természetesen Brentano kijelentésére hatalmas botrány tört ki. Számos tiltakozás látott napvilágot, neves és névtelen német értelmiségiek százai emelték fel szavukat az ilyen „méltatás" ellen. Vajon mi késztette von Brentanot, hogy támadást intézzen a népszerű német író ellen? Erre a kérdésre ad választ a Novoje Vremja 21. számában J. Sejnini: „A félelem. A félelem a béke, a demokrácia és a szocializmus gondolatainak izmosodásától, mivel ezek a gondolatok Brecht alakjaiban kifejezésre jutnak. Éppen ezek a gondolatok győzedelmeskedtek Kelet-Németországban, ahol a jelenlegi német irodalom e kiváló képviselőjének könyvel nagy példányszámban jelennek meg, színművei pedig állandóan szerepelnek számos színház műsorában. Ezek a gondolatok utat törnek maguknak Nyugat-Németországban is, ahol Brecht alkotása mind nagyobb visszhangra talál a különféle politikai nézetet valló becsületes és gondolkodó emberek körében." Meg kell említenünk még, hogy nemcsak a német közéleti emberek tiltakoztak von Brentano kijelentése ellen, hanem más országok neves író:, színművészeti szakemberei is felemelik szavukat. így például hazánkból E. F. Burian és Maršálek, a magyarországi Illés Béla, a francia Pierre Courtade, Gilbert Badia, az angol Joan Litlewood és sokan mások. Von Brentano bakot lőtt. Ügy látszik nemcsak a politikában, a diplomáciában követi egyik ballépése a másikat, úgy látszik nemcsak ehhez nem ért, hanem a kultúra kérdéseihez sem. S ezért oly találó Ludwig Renn német író irónikus megjegyzése az egyik németországi lapban: „Tisztelt von Brentano úr, köszönjük önnek azt, hogy a szeptemberi parlamenti választások előtt oly hatékony propagandát folytat kormánya ellen, amelynek tagja."