Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-11 / 130. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. május 11. szombat 30 fillér rjs X. évfolyam, 130. szám. ZDENÉK FIERLINGER : Országaink történelmi küldetése a német militarizmus új agressziójának megakadályozása Három ország parlamentjének berlini értekezlete Berlin (ČTK) — Berlinben, a Német Demokratikus Köztársaság minisz­terelnökének székhelyén csütörtökön megkezdték a Lengyel Népköztársa­ság, Csehszlovákia, és a Német Demokratikus Köztársaság parlamentjei kép­viselőinek második értekezletét. Amint 1954. végén Prágában, úgy mostan ismét összejöttek, hogy megvitassák, mit kell együtt cselekedniük Nyugat­Németország újrafelf egy vérzésé ellen, ami ma sokkal veszedelmesebb, mi­vel — amint azt igazolta a NATO tanácsának nemrégi bonni ülése — Nyu­gat-Németországot a NATO keretében atomfegyverekkel akarják ellátni. A CSKP KB választási felhívása A három baráti ország zászlóival díszített tanácsterem emelvényén dr. hc. Johannes Dieckmann-nak a népi kamara elnökének vezetésével a Né­met Demokratikus Köztársaság kül­döttsége foglalt helyet. Tőle jobb­oldalt Czeszlaw Wycechnek, a Lengyel Népköztársaság szejmje elnöké­nek vezetésével a Lengyel Népköztár­saság küldöttsége, baloldalt Zdenék Fierlinger nemzetgyűlési elnök vezeté­sével a csehszlovák küldöttség foglalt helyet. Ä három ország népe legfelsőbb vá­lasztott szervei képviselőinek tanács­kozása szívélyes légkörben folyt. De nemcsak a tárgyalás légköre, hanem tartalma is különbözik a NATO taná­csának bonni ülésétől. Amíg Bonnban a NATO tagállamai­nak 15 külügyminisztere elsősorban arról tárgyalt, hogyan gátolják meg a leszerelési egyezmény létrejöttét és hogyan szereljék fel atomfegyverrel a NATO valamennyi államát, Berlinben három szocialista ország nemzetgyű­lésének 16 tagja arról tanácskozik, ho­gyan szálljon szembe Nyugat-Német ­ország atomfegyverkezésével és ho­gyan járuljon hozzá az európai béke megszilárdításához. És ezért nem volt pusztán csak történelmi visszaemléke­zés, amikor dr. Dieckmann az érte­kezlet megnyitó beszédében rámuta­tott, hogy ha a francia nemzetgyűlés 1954-ben meghallgatta volna a három ország parlamentje prágai értekezle­tének figyelmeztető szavát és elutasí­-totta volna a párizsi egyezményeket, ma nem lennének „egymással szemben álló tömbök" és „fegyverkezési ver­seny". Egyszersmind válasz volt a NATO bonni gyűlésére, amikor dr. Dieckmann hangsúlyozta, hogy a szocializmust építő országok nem jelentenek vesze­delmet a világ egyetlen országára sem, azonban azt sem engedjük meg, hogy a másik oldalon veszélyeztessék országaink békés építését. Az értekez­letet a Lengyel Népköztársaság szejmje elnökségének javaslatára tart­ják. Az első napon Zdenék Fierlinger, a csehszlovák küldöttség vezetője el­nökölt az ülésen, amelyen felszólaltak az egyes küldöttségek vezetői. v A csehszlovák küldöttség vezetőjének beszéde Tizenkét évvel ezelőtt — mondotta Fierlinger elvtárs beszédének beveze­tő részében — a győzelmes nagyha­talmak képviselői előtt a hitleri Né­metország képviselői bejelentették Németország kapitulációját. Valamivel később San Franciscóban ünnepélye­sen aláírtáík az ENSZ alap­okmányát, amelynek célja, hogy „a jövő nemzedékeket megvédje a há­ború csapásától, amely életünkben két ízben is felmérhetetlen szenvedést okozott az emberiségnek." A legutóbbi szörnyű háborús ka­tasztrófa fő vétkeseit háborús bűnö­sökként Nürnbergben 22 állam leghi­vatottabb bírái ítélték el. Minden ország népe azt hitte ak­kor, hogy hasonló véres konfliktus, amelynek tanúi voltunk 1939—1945­ig, sohasem ismétlődhet mtg, és hogy a fasizmus erőit, amelyek a legutóbbi világháborút kirobbantották, egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszik és felszámolják. Sajnos, az ese­mények mai fejlődése azt mutatja, hogy a világ teljesen más útra tért, mint amilyenben a becsületes embe­rek akkor reménykedtek. Tény, hogy Németországban azok az erők, amelyek annak idején a fasiz­must és nácizmust támogatták és (Folytatás a 2. oldalon) 1958 SZEPTEMBERÉBEN TARTJÁK GENFBEN az atomenergia békés felhasználásának második világértekezletét Genf (ČTK) — Az atomenergia bé- ENSZ főtitkárának helyettese közölté, kés felhasználásáról tárgyaló máso- az értekezlet összehívását az 1955­dik világértekezletet Genfben 1958. ös genfi atomenergia értekezleten szeptember 1-től 13-ig fogják meg- alakított hét állam atomtudósainak tartani. Amint azt Ralph Bunch, az tanácsadótestülete határozta eL Csehszlovák Köztársaság polgárai! 1957. május 19-én választja meg népünk képvise­lőit a nemzeti bizottságokba. A Nemzeti Front je­löltjeire való szavazással éri el tetőpontját az a né­hány hónap óta tartó időszak, amikor népünk fele­lősségteljesen kiértékelte a nemzeti bizottságok munkájában elért sikereket, segített összeállítani az új akció-programterveket, kiválasztotta azokat, akik majd a nemzeti bizottságokban képviselik. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bi­zottsága meg van győződve arról, hogy polgáraink a választásokban való részvételükkel, a Nemzeti Front jelöltjeire leadott szavazataikkal újból kifejezik el­határozásukat, hogy szilárd egységben akarnak dol­gozni a szocializmusért, a békéért és hazájuk felvi­rágoztatásáért. A városokban és falvakon a választások előtti idő­szakban élénk tevékenység uralkodik. Köztársaságunk lakossága a gyűléseken folytatott tárgyalásaik során, valamint munkahelyeiken tetteikkel újból bebizonyít­ják törhetetlen bizalmukat a kommunista párt és a Nemzeti Front kormánya politikájának helyessége iránt. A komunista párt és a Nemzeti Front kor­mánya nyíltan beszél a néppel erről a politikáról, azokról a feladatokról, amelyeket meg kell oldani. A nemzeti bizottságokba való választások valóban általánosan népi előkészítésére jellemző a munkások, « földművesek és dolgozó értelmiség kezdeményezésé­nek és aktivitásának nagy fellendülése, akik így újból bebizonyították, hogy egyedüli korlátlan urai és gaz­dái népi demokratikus köztársaságunknak. \ városok és falvak dolgozói abban a tudatban, hogy szüntelenül növekszik a nemzeti bizottságok feladata, felelőssége és jogköre, bírálóan mutattak rá a nemzeti bizottságok munkájában előforduló fo­gyatékosságokra és egyidejűleg segítettek orvosolni a hibákat és sok kérdés megoldását. Helyesen értet­ték, hogy a nemzeti bizottságok mint a néphatalom szervei, nemcsak rendszeres ellenőrzés nélkül nem lehetnek meg, hanem választóik széleskörű minden­napos támogatása, segítsége nélkül sem. Ezért a vá­lasztások előtti időszak a nemzeti bizottságok mun­kájának megjavításában is újabb lépést jelentett. Csehszlovákia Kommunista Pártja meg van győződve arról, hogy a választások előtti napokban, valamint a választások utáni napokban nemzeti bizottságaink és népünk tovább haladnak ezen az úton. Csehszlovákia dolgozóinak politikai fejlettségét visszatükrözi az a tény, hogy a választásokba a szo­cialista építés újabb sikereivel indulunk. Ez év első negyedévében tovább emelkedett az ipari termelés, számos új egységes földművesszövetkezet kezdte meg gazdálkodását. Éppen a választások előtti időszakban indult meg népünk körében a Nagy Október 40. év­fordulója tiszteletére a széles alapokon nyugvó szo­cialista munkaverseny. A szocialista hazafias kötele­zettségvállalások azt bizonyítják, hogy dolgozóink napjaink döntő feladatára kezdik összpontosítani fi­gyelmüket: minden munkahelyen feltárni és klhasz­náni az összes tartalékokat, kiküszöbölni a fölösleges veszteségeket, egyre célszerűbben éš jobb eredmé­nyekkel többet termelni és általában jobban gazdál­kodni. A választások után sem lehetséges jobban kidom­borítani a Nemzeti Front győzelmét mással, mint az­zal, hogy népünk legjobb erői összpontosulnak to­vábbra is a pártkonferencia határozatainak követke­zetes teljesítésére. Csehszlovákia Kommunista Pártja nemcsak támogatja és minden módon fejleszti a nép kezdeményezését és aktivitását, hanem számít is rá, támaszkodik rá és egyre jobban fog támaszkodni rá egész politikájában, amelynek egyetlen célja a dol­gozók jobb élete. Aki ez idén lakosságunk százezreit látta a harcos szellemű, lelkes május elsejei felvonulásokon, egy pillanatra sem kételkedhet népünk szeretetében kom­munista pártunk iránt, népi demokratikus hazánk iránt és népünk szilárd egységében. Nem véletlen, hogy sok helyen a május elsejei felvonulások jelsza­vai népünk akaratát fejezték ki: egységesen építjük a szocializmust, egységesen megyünk a választások­ba és szavazunk a Nemzeti Front jelöltjeire. így gondolkodik és cselekszik a nép olyan ország­ban, amelynek ura és gazdája, ahol egyre aktívabban vesz részt a gazdaság irányításában. Milyen semmit­érő ezzel szemben a világreakció 'által kidicsért burzsoá demokrácia, amely csak egy célt szolgál, hogy a nép minél kevesebbet szólhasson bele sorsá­nak irányításába. Ezért a kapitalista országok ural­kodó körei a demokrácia ürügyével elhallgattatják a kommunista pártokat és a haladó erőket, ezért kor­látozzák minden módon az általános választójogot, ezért tákolják össze a hazug választási rendszereket. Népünknek megvannak a múltbeli tapasztalatai er­ről a „demokráciáról". Népünk nem felejti el a ma­gyarországi példát, hogy a reakció hogyan képzeli el demokráciájának megvalósítását. Ezért bármilyen eh­hez hasonlóra irányuló kísérletek mindig egységes acélkemény ellenállásba ütköztek és ütköznek a jö­vőben is. Csehszlovákia Kommunista Pártja szünte­lenül törődni fog a szocialista demokrácia további fejlesztésével, amely felszabadítja a nép alkotó erőit és megvédi a világreakció veszett őrületétől. Ellenségeinket semmi sem tudja úgy feldühíteni, mint népünk egysége. Jól tudják, hogy dolgozó né­pünk egysége, a kommunista párt által megedzett kemény, összeszorított ököl volt az, amely meghát­rálásra kényszerítette a kapitalistákat a kenyérért és munkáért folyó sztrájkokban, amely meghiúsította a fasizmus uralomrajutását és segített a fasizmus és hívei végleges leverésében, és amely nálunk 1948 februárjában leszámolt a nemzet árulóival és a je­lentős akadályok és nehézségek ellenére is lehetővé tette népünknek, hogy nevezetes sikereket érjen el a szocializmus és az új élet építésében. Ezért van, hogy ellenségeinknek nincs ínyére, hogy népünk a Nemzeti Front egységes jelölőlistáival indul a választásokba, hogy azokra a jelöltekre fog sza­vazni, akiket kiválasztott saját soraibői és megegye­zett jelölésükben. Ezért háborítja fel a reakciót, hogy nálunk a választásokban nincs szó a jelöltek kölcsö­nös becsmérléséről, korteskedésről és a nép egysé­gének szétforgácsolásáról, hanem ellenkezőleg, az egész nép gyümölcsöző tárgyalásáról az állam irányí­tásával és az országépítés feladataival kapcsolatban, arról van szó, hogy népünk még fokozottabban legyen minden tekintetben a haladás híve. A cseh és szlovák nép, a Nemzeti Front nagy csa­ládjában élő minden nemzetiségű polgár Csehszlová­kia Kommunista Pártjának vezetésével a nemzeti bi­zottságokba való választások során köztársaságunk minden ellenségére újabb csapást mér. Népünk tudja, hogy állásfoglalását figyelemmel kí­sérik az egész világon ellenségeink és barátaink. Is­meri feladatát, amely a világtörténésben vár reá. Ha­tározott állásfoglalásának és egységének része van abban, hogy Közép-Európában és Közép-Keleten nemrégen csődöt mondtak az imperialista intrikák. Népünk szava a választásokban további hozzájáru­lást jelent ahhoz a nagy harchoz, amelyben a szocia­lista tábor a Szovjetunió vezetésével széles békés kezdeményezést fejt ki a leszerelés kérdésében, az atom- s hidrogénfegyverek betiltásáért és a többi nemzetközi kérdések megoldásáért. Ennek főleg azért lesz óriási jelentősége, mivel az imperialisták Közép-Keleten újabb feszültséget igye­keznek előidézni, nem egyeznek bele az atomfegyve­rek betiltásába, ellenkezőleg, Nyugat-Németországot Európában ugródeszkájukká alakítják át. Népünk tud­ja, hogy a német imperializmus mindig esküdt ellen­sége volt nemzeteink önállóságának és függetlenségé­nek, De országunk ma a hatalmas szocialista táborra támaszkodik, amelyftek élén a Szovjetunió és a népi Kína halad. Csehszlovákia e tábor nyugati klszögellé­sében jelentős mértékben hozzájárul e védőbástya legyőzhetetlenségéhez. Népünk a nemzeti bizottsá­gokba való választások során a Nemzeti Frontra le­adott szavazataival kifejezi akaratát, hogy szilárdíta­ni akarja a szocialista tábort és az európai nemzetek széles demokratikus frontját a német militarizmus­sal és imperializmussal szemben! Munkások, földművesek, dolgozó értelmiség, nők és ifjúság! A munkásosztály és a nép harcaiban szerzett ta­pasztalataink nagy tanulságot nyújtanak nekünk: a szilárd egység nemzeti szabadságot eredményezett, a szilárd egységnek köszönhetjük, hogy a néphata­lom uralkodik, a szilárd egység teszi lehetővé, hogy bátran haladunk a szocializmus magaslatai felé. A Csehszlovákia Kommunista Pártja vezette Nemzeti Frontban testet öltött szilárd egység nemzeteink ere­jének és legyőzhetetlenségének forrása! Bizonyítsuk be ezt az egységet a küszöbönálló választásokban is! 1957. május 19-én mindannyian vegyünk részt a nemzeti bizottságokba való választásokon! A Nemzeti Front jelöltjeire leadott szavazattal — a békére, szocializmusra, népünk boldog jövőjére sza­vazunk! Egységesen a szocializmusért, a békéért vívott harcban — egységesen a nemzeti bizottságokba való választásokba! CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Bratislavában a helyőrség Katonái a Gottwald-téren sorakoztak fel az ünnepi díszszemlére. Az előtérben a gyalogság, belső- és határőrség, valamint a népi milícia állnak. Mögöttük a gépesített egységeket, baloldalt pedig a harckocsi-zászlóaljat láthatjuk K. Bocek felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents