Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-26 / 145. szám, vasárnap

Mit csiná

l a Csemadok Tardoskedden? A múlt évben a nyitrai kerület népművészeti csoportjainak bemutatóján c műsor egyik legkedvesebb számát a tardoskeddiek adták elő. A fonójelenet engem is nagyon megkapott eredetiségével, közvetlenségével. Mindig szívesen gondolok rá. Néha elfogott a kíváncsiság is, vajon hogyan él a falu népe, a szép népi szokások, hagyományok gazdag örököse. Tardoskedd felé vezető utamon is ez ia gondolat foglalkoztatott. Es közben felidéztem cselekményes táncuk egyegy jelenetét, egy-egy ismerős arcot. Tóth Margitot, a tánccsoport lelkes vezetőjét, az ötvenkilenc éve ellenére is fiatal, vidám „Bözsi nénit", énekesüket, Csányi Katalint... Ügy képzeltem, valahol együtt találom őket, ám kétszer is végig kellett járnom a falut, amíg mindegyikükkel beszélhettem. De végül is összeszedtem annyi anyagot, pogy nekifoghassak az írásnak. Tardoskedd hazánk nagy falvai közé tartozik. Lakóinak száma csaknem eléri a hétezret. Legtöbbjük kéthárom holdas kisgazda volt. A faluban töltötték életük java részét. Nem is volt nagyon szükségük rá, hogy többet tudjanak, mint amennyit a szerszám, a földmunka megkövetelt. A szövetkezésről, szocializmusról csak azt tudták, amit a Horthy-rendszer hazugpropagandája írt róla. Érthető, hogy a megváltozott viszonyokat, az új rendszer célkitűzéseit, jelszavait, bizalmatlankodva fogadták, még ha meggyőző volt is az érv. A pár hold földhöz való ragaszkodás, a szivük nem engedte meg, hogy eszük szerint cselekedjenek. Ám a lakosság egyharmada, a régi munkásokból, meg a volt napszámosokból kikerült újak túlláttak a maguk szérűjén. Néhány haladó gondolkodású parasztban támaszra találtak, s megalakították a szövetkezetet. Lett a faluban zűrzavar! Mindenki a szövetkezetről beszélt. Gyűléseken, kocsmában, ahol legalább két ember összejött, zajos viták, éles szóváltások folytak, sőt ez a hang beszivárgott a családi életbe is. Pezsgett, forrott a falu, mint hordóban a must. Ebben az időben alakült meg a faluban a Csemadok-szervezet. Nagy feladat várt rá. Nem csupán színdarabok játszására, rtpisoros estek rendezésére volt szükség, hanem politikai meggyőző munkára is. Nehezen ment, hiszen maguk a tagok is alacsony fokon állottak e tekintetben. Botladozva, tévedezve bár, de mégis sokat segítettek a különféle akciókban, rendezvényekben. A komolyabb munkát csak a múlt év elején kezdték. A csoport fiatal tagjai a nyolcéves iskola tanítóinak segítségével ügyes, tartalmas aratási programot állítottak össze s azt egypárszor előadták. Az emberek csak csóválták a fejüket: — No lám, mégis tudnak valamit... Az első lépés sikerült. De hogyan tovább? Főképpen a műsoranyag beszerzésével volt nehézség. Csupán magyarországi táncokat kaptak, az ő küldetésük pedig az, hogy a hazai hagyományokat ápolják. Keresni kezdtek. Tóth Margit részt vett már tánckörvezető-tanfolyamon, értett kicsit hozzá. Bözsi néni visszaemlékezett, hogyan szoktak lefolyni az esték a fonóban. Tanácskoztak, kérdezősködtek más öregektől, míg végül is megszületett a „Tarkoskeddi fonó". Két hónapon át gyakorolták, csiszolták, és nem hiába. A falu népe szívesen fogadta, érezte, az övé; s az elismerés nem maradt el a Csemadok felsőbb szervei részéről sem. A csoport elkerült vele egész az országos bemutatóra és példaképül állították más csoportoknak. De a fonóban mindössze 15 tag szerepelt. A többiek addig színdarabot tanultak be. Begyakorolták és február végéig hatszor előadták a Tanítónőt, azután pedig a Szabin nők elrablását. Ezt még most is játsszák. Ha azt akarják, hogy mindenki lássa, legalább tízszer kellene eljátszaniuk, mert a kultúrházuk aránytalanul kicsi. Nem is kultúrház, két kis szoba az, amely közül kiszedték a közfalat. De mégis lehet játszani, szórakoztatni. Egyszer sor kerül arra is, hogy újat építsenek. Addig pedig nem lehet ölbe tett kezekkel várni. A lakosok, hogy belekóstoltak a kultúrába, követelődzve néznek a Csemadok-tagokra. Es ha szükség van rájuk, nem várakoztatnak magukra. A faluban fürdőmedencét építenek, közvetlenül mellette pedig S-szer húsz Jugoszlávia — gazdasági eredményeinek tOkriben Reiner Mária Rilke verseiből ÁLOM Már jön az éj: ékszerrel terhes Aztán halkan útjára lépdel: palástja gazdag, kék szegélye. a városba szólítja dolga, Egy álmot nyújt felém két kedves, s az álomért bús zsold fejében szelíd, Madonna-szép kezében. egy beteg gyermek lelkét kioltja. ŐSZI HANGUL A T A lég olyan langyos, mint halottasházban, hol a halál még ajtónál neszez: nedves tetőkön fakó fény ül gyászban, mint gyertyaláng, mely htmyorogni kezd. Az esővíz bús csatornákban hörög, bágyadt szél tart halottszemlét a lombon, és mint riadt madárraj lomha köd fölött kis felhők szállnak szürkén, gomolygón. A LOVAG CÍMERE Oltárrácsnál, a templomban, Életében fennen hordta, hol a mécses ég, a tompa, fényét tisztán ragyogtatta, — nyugszik egy vén lovag zordan, tudja-e, hogy most otromba címerpajzzsal betakarva. vén csoroszlyák járnak rajta? RÄCZ OLIVÉR fordításai Kulturális liireK \ V. CSEPRAKOV, A KOMUNYISZX 3. iszámában szemléltető cikkben foglalkozik Jugoszlávia helyzetével. A cikk gazdasági szempontból vizsgálja Jugoszlávia helyzetét és hivatalos jugoszláv statisztikai adatokra támaszkodik. Célja igazolni azt, hogy tévednek és helytelenül járnak el azok a jugoszláv elvtársak, akik a szocialista építés jugoszláv útját az egyedüli helyes útnak tartják s követendő példaképül állítják a többi szocialista ország elé. Cikke elején Gseprakov megjegyzi, „a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy Jugoszlávia népe a szocialista építés útján említésre méltő sikereket ért el az ipar fejlesztésében. A számok azonban e sikerek szűk kereteiről és sok olyan nehézségről tanúskodnak, melyeket más szocialista országok nem ismernek. Jugoszlávia gazdasági életében ellentmondások •mutatkoznak, amelyek egyre világosabban kitűnnek a jugoszláv sajtóból és egyes államférfiak nyilatkozataiból". Jugoszlávia ipari termelése a háború előtti évekhez viszonyítva lényegesen nagyobb, de nem éri el a tervezett arányokat. Ipari termelése 1939-től 1956-ig mintegy két és félszeresére növekedett. A legnagyobb fokú fellendülés a nehéziparban észlelhető. Például Jugoszlávia acéltermelése hatszorta nagyobb, mint a háború előtt volt. A könnyű- és élelmiszeriparban a növekedés még a kétszeresét is alig éri el. A jugoszláv elvtársak abban, hogy elsősorban a nehézipari ágakat fejlesztették, helyesen szem előtt tartották a lenini tanítást. Mégis a szkupstina ülésén rámutattak a hibák egész sorára az ország gazdasági életében. Ezek a hibák nagy gazdasági nehézségeket szülnek. E nehézségek: a mezőgazdaság elmaradottsága, a munka alacsonyfokú termelékenysége, a gazdasági életben mutatkozó aránytalanságok stb. MIVEL MAGYARÁZHATOK Jugoizl|.via gazdasági nehézségei? A cikkíró itt a jugoszláv államférfiak (M. Todorovics, Sz. Vukmanovics) kijelentéseire támaszkodva megjegyzi: „Az ipar irányításának decentralizálását a jugoszláv politikai tényezők alapvetően fontos dolognak tartják a szocialista építés jugoszláv útján. Természetesen, az irányítás decentralizálása úgy, amint a jugoszláv elvtársak azt értelmezik és megvalósítják, lényegében olyan irányzat, amely egyéni irányítást jelent, megszünteti a vállalatok életéért és tevékenységéért a központi állami szervekre háruló felelősséget, és a vállalatok gazdasági eredményeiért való teljes felelősséget a vállalatokra ruházza át, amit e piac ösztönszerüsége előtti kapitulálás kisér". Cseprakov vitába száll J. Davicscsal, az Ekonomszka politika című lap főszerkesztőjével, aki új elméletet talált fel a decentra{izálás jugoszláv elméletének védelmére", s azt centralizmusnak nevezi. Egyszer centralizmust emleget — tehát állami tervszerű irányítást, máskor pedig a termelők közvetlen egyesülését — a valóságban tehát tagadja a centralizmust. Cseprakov így jellemzi Davi'cs érveléseit: „Miről is van szó? Arról a különbségről, amely az egységes terv alapján, központilag irányított gazdaságot feltételező demokratikus centralizmus lenini módszere között és amely a piac ösztönszerű kialakulásához való alkalmazkodás, másképpen a decentralizálás jugoszláv módja között fennáll". Cseprakov a továbbiakban megjegyzi, hogy a decentralizálás ilyen rendszere mellett kizárt dolog a helyes szocialista szervezés és nyilvántartás. Jugoszláviában úgynevezett társadalmi tervet állítottak fel, amely azonban nem azonos az összes szocialista országokban meghonosult népgazdaságfejlesztési állami tervvel, hanem csak a lehetséges fejlődés távlati terve. méter nagyságú klubhelyiséget. — Azt akarjuk, hogy a fiatalság ne a kocsmába járjon — mondja a nemzeti bizottság titkára. A lakosok szívesen fogadták ezt a gondolatot, elég egy jelentés a hangszórón s csoportokban jönnek szombat délutáni, vasárnapi brigádra. A 800 ezer korona értékű építkezés csupán fele annyiba kerül. Így szeretnék felépíteni a már jó pár éve tervezett kultúrházat is. A lakosság ezen odaadásán meg kell látni a Csemadok tevékenységének hatását is. A vezetőségi tagok szervezői, sok esetben kezdeményezői voltak a brigádmunkáknak, tudományos ismeretterjesztő előadásokat tartottak, irodalmi vitaesteket rendeztek, részt vettek az agitációs munkában, sőt mint nemzeti bizottsági tagok a község, járás, kerület ügyei intézésében is. Ebben a választási időszakban is például Roztocsil Antalné, az ismert Bözsi néni helyi, Borbély Viyce járási. Bogyó Géza kerületi nemzeti bizottsági tag. Sokat tehetnek azért, hogy a falu népének élete egyre javuljon. A tardoskeddi tánccsoport most új programmal készül a járási bemutatóra. Valamikor a falu közepéről, az ártézi kútról hordták az aszszonyok az ivóvizet. Sokszor nagy távolságra is, s hogy könnyítsenek magukon, rúdra akasztották a vödröket, s a vállukon vitték őket. A kútból lassan folyt a víz, sokat kellet várakozni. Ott alakult ki a váskatánc, az idősebbek még jól emlékeznek rá. A fiatal C semadok-tag ok most ezt a táncot gyakorolják. Ezenkívül énekkart is akarnak szervezni. Kulturális munkájuk tehát elég gazdag. Szükséges volna azonban, hogy nagyobb agitációs munkát fejtsenek ki. A falu szövetkezete ugyan lényegesen javult, ez évben már hetven taggal többen vannak, és a járási ranglétrán a tizenhatodik helyről a harmadikra kerültek, azonban még mindig kevés ez a falu lakossága számához mérve. A Csemadok-szervezetekre nagy feladat hárul a szövetkezetek kibővítése és megszilárdítása terén is. Tardoskedden is. Kellene, hogy agitációs munkájuk egyensúlyban legyen kulturális tevékenységükkel, amellyel aránylag rövid idő alatt annyi elismerést értek el. (pj) „Milyen is lehet a szocialista tervezés ott, ahol a kereslet és kínálat törvénye, azaz a piac ösztönszerű fejlődése érvényesül? A decentralizálás politikájának, a vállalatok kölcsönös versenyének természetes következménye az árak spekulatív hullámzása." Jugoszláviában nincsenek egységes kiskereskedelmi árak és ezért az áringadozás országos viszonylatban igen tarka képet nyújt. Cseprakov a decentralizálás politikájának és a munkástanácsok tevékenységének összefüggésével kapcsolatban azt írja, hogy „a munkástanácsok kénytelenek a házaló, a kereskedelmi ügynök szerepét játszani, harcolni a piacért". Cseprakov az iparral kapcsolatban még megemlíti, hogy Jugoszláviában 1955. óta a beruházási építkezés csökkentésével akarták leküzdeni a gazdasági nehézségeket. Noha 1956ban — 1954-hez viszonyítva — 18—20 százalékkal akarták csökkenteni a beruházási építkezést, a beruházások rohamos csökkentése következtében oly nagy készletek halmozódtak fel. hogy az eredeti tervtől eltérően a beruházási építkezés terjedelme csak a felével szűkült. A MEZŐGAZDASÁG HELYZETÉVEL foglalkozva Cseprakov ezeket írja: Jugoszlávia mezőgazdasági helyzete rendkívül súlyos és egyre rosszabbodik. Rendszeresen csökkentik a vetési területeket. 1955—56-ban 575 000 hektár földet, 1952—53-hoz viszonyítva 1,6-szer többet hagytak bevetetlenül. A terméshozamok sokkal kisebbek, mint a háború előtt és az ország élelmiszerbehozatalra szorul. A mezőgazdaság lemaradása drágaságot okoz. 1957-ben egymillió tonna gabonát kényszerülnek külföldről vásárolni. Nagy hiány van traktorokban és más gépekben. 1950-ben 80 féle típusú 11 200 traktor áLlt az ország me zőga zdas á g án ak rende 1 ke z ésére, ennek is egyharmada javításra szoA Faluszínház bemutatja Smrčok új darabját. — Pénteken, május 24én 19 órakor a Munkarenddel kitüntetett Állami Faluszínház Bratislavában a trnávkai Dynamo színháztermében bemutatja Smrčok ,

;Magda Burčová" című drámáját Juraj Seregi rendezésében. A darab a színház 105-ik bemutatója. * * * Szlovákia ifjúságának nemzeti fesztiválja Banská Bystricán. A Szlovákia'' ifjúság moszkvai fesztiválra való felkészülésének betetőzése lesz Szlovákia ifjúságának nemzeti fesztiválja, melyet június 23—30. napn rendeznek meg Banská Bystricán. • * * Moszkvában új kiadóvállalat létesült Keleti Irodalmi Könyvkiadőválialat elnevezéssel. » * * Ethel Lilian Woinich neves amerikai Írónő betöltötte 93. életévét. rult. A hazai ipar nem képes kielégíteni a mezőgazdaság gépszükségletét. 1955-ben 2000 traktort gyártottak, míg egyedül a vajdaságnak 10 000 traktorra lenne szüksége. Cseprakov behatóan foglalkozik a jugoszláv falvak osztályhelyzetéve!. Megállapítja, hogy míg a háború után, a földreform következtében, megkezdődött a falu szocialista átalakulásának folyamata, és megalakultak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, 1953. óta, amikor már a földek 17 százaléka a szocialista szektorba tartozott, megkezdődött a zadrugák (szövetkezetek) felszámolása. 12 millió hektár földbőJ közel 11 millió hektár a magánszektor tulajdonában van. Folytatódik a parasztgazdaságok felaprózódása, túlsúlyban vannak a két hektárnál kisebb gazdaságok, amelyek száma 1955-ben 653 979 volt, míg a szövetkezeti gazdaságok száma csak 47 286. Mindez a kulákság feléledéséhez vezet. A törvény ugyan megtiltja, hogy két személynél több munkaerőt foglalkoztassanak gazdaságaikban, amelyek 10 hektárt, a terméketlen vidékeken pedig 15 hektárt meg nem haladhatnak, de a kulákok megkerülik a törvényt és vígan kizsákmányolják az emberi munkaerőt. Ez a jelenség a vezető jugoszláv körökben is nagy aggodalomra adott okot. CSEPRAKOV A TOVÁBBIAKBAN Jugoszlávia külkereskedelmével foglalkozik és megjegyzi, hogy Jugoszszlávia kereskedelmi mérlege mindig veszteséggel zárult. Említést tesz az imperialista országok Jugoszláviának nyújtott segítségéről' és hangsúlyozza, hogy a jugoszláv elvtársaknak meg kell látniuk a kapitalista államok gazdasági intézkedéseinek és politikai célkitűzéseinek szoros összefüggését. Nem önzetlenül kapja Jugoszlávia a nyugati segítséget. Látniuk kell, hogy az imperialista A Rütten und Löning potsdami könyvkiadó Hol voltál Adám címmel kiadta Heinrich Böll neves nyugatnémet író háborúellenes könyvét. * * * Az Orbis könyvkiadóvállalat két értékes jogi tanulmányt adott ki. Az első a nemrégen elhúnyt dr. Ferdinand Boura professzor „Bírósági döntés" című könyve, amely a bírósági ítéletek hozatalával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A szerző művében számtílan konkrét esetre utalva küzd a szocialista törvényesség megszilárdításáért. A másik könyv dr. František Štajgr és dr. Otakar Plundr egyetemi tanárok könyve „Az igazságszolgáltatás és az ügyészség megszervezése" címmel. Ez a főiskolai tankönyv áttekintő képet ad a csehszlovák bíróságok megszervezéséről és felada-j tairól, a köz jegy zőség ékről és ügyvédi hivatalokról, az ifjúság szociális

; jogvédelméről és az ügyészségről. államok el akarják szakítani Jugoszláviát a szocialista tábortól. Cseprakov örömmel állapítja meg, hogy míg a Szovjetunió Jugoszlávia külkereskedelmében nemrégen a nyolcadik helyen állt, most a kivitelben a harmadik, a behozatalban pedig a második helyen áll. A cikkíró kitér a munkások ún. haszonrészesedésére s megjegyzi, hogy a vállalatok hasznának felét az állampénztárba utalják át, a másik felét a faluközösségek és vállalatok rendelkezésére bocsátják. Ebből az utóbbi összegből a vállalat 20—30 százalékot a termelés fokozására fordít, míg a fennmaradó részt az alkalmazottak között osztja el. „1955 második felében havonta átlagosan 590 dinárt, azaz a kifizetett munkabérek 5,6 százalékát fizették ki az iparvállalatok dolgozóinak. Megjegyzendő, hogy Jugoszláviában a munkások a vállalat veszteségeiből is kiveszik a részüket. Ha a vállalat nem teljesíti havi tervét, mondjuk csak 80 százalékra teljésíti, akkor a munkás bérének csak 80 százalékát kapja meg, tehát elesik keresetének egy részétől. A CIKKlRÖ FOGLALKOZIK a lakosság alacsony életszínvonalának okaival s megjegyzi, hogy Jugoszláviában, a többi szocialista országoktól eltérően, állandó munkanélküliség van. 1955-ben 68 000 volt a munkanélküliek száma. Cseprakov így fejezi ^be cikkét: „Eltekintve a cikk elején felsorolt eredményektől, Jugoszlávia gazdasága ma nagyrészt a vakon ható gazdasági erők játékszere. A jövő hivatott megmutatni, hogyan sikerül leküzdeni a Jugoszlávia fejlődését gátló akadályokat. Ehhez a szovjet emberek, a szocializmus összes hívei sok sikert kívánnak Jugoszláviának." L. L. ÜJ S Z ô f1957. május 26. V