Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-19 / 138. szám, vasárnap

Lepergett szép esztendők - szebb jövőnk záloga Damásd község aranyifjúsága Nem mindenütt beszélnek az emberek olyan lelkesen és megelégedéssel az ifjúságról, mint éppen a zselizi járás Damásd' községében. No, természetesen ennek meg is van az oka. A falu fiataljai igen sok éjfélbe nyúló estén keresztül jutottak arra a nemes elhatározásra és meggyőződésre. hogy érvényesülésüket odahaza, a mezőgazdaságban is megalapozhatják. Juhász László, a CSISZ helyi szervezetének elnöke, akit a fiatalok mellett a javakorabeliek is őszinte tiszteletben tartanak, elmondotta, hogy néhány évvel ezelőtt sikerült több, mint 10 tagú ifjúsági munkacsoportot szervezniük, melynek tagjai azóta szorgalmas építőivé váltak a szövetkezetnek. De nemcsak ez. Azóta a csoport, vagy, mint ahogyan a faluban elnevezték: ifjúsági brigád, még több fiút és leányt csoportosított maga köré. Most már 18 CSISZ-tag dolgozik a csoportban, akik a termelésben igen figyelemre méltó eredményeket értek el. Nem lenne helyes azonban, ha csupán egy oldalról kapott értesülés alapján dicsérnénk az ifjúsági brigád tagjainak munkáját. A szövetkezet elnöke is bizonyítja, hogy ezek a fiatalok rendkívüli kezdeményezésükkel jó névre tettek szert nemésak a faluban, dp a szomszédos községekben is. Igen ám, lássuk azonban, honnan erednek a dicséretek. Tavaly például a cukorrépa ápolását 17 hektáron végezték el, mégpedig a vetéstől kezdve a betakarításig. Madách Mária, Rumpli Mihály, Kardos Ilona és többi társuk nem sajnálták a fáradságot, háromszor kapálták meg kijelölt cukorrépaterületüket. Ennek a hatása aztán 370 mázsás átlagos terméshozamban nyilvánult meg. A szövetkezet többi parcelláján pedig 290 mázsa répa termett. A tavaszi munkák sikeres elvégzése után az ifjúsága brigád nem rakta ölbe kezeit. Sok volt a takarmány, melyet gyorsan be kellett takarítani, nehogy az esők miatt elértéktelenedjen. A csoport ebben az igyekezetben is a munka élére állt és nagy érdeme, hogy jő minőségű takarmányt sikerült a szövetkezetnek betakarítania. Ezenkívül a fiatalok 2332 m

s silótakarmánnyal gazdagították az EFSZ takarmányalapját. Folytathatnánk ugyan tovább is az ifjúsági brigád elért eredményeit, de úgy véljük, hasznosabb dolog, ha ez idei munkájukról és szorgalmukról beszélünk. Az idei tavaszon 15 hektár cukorrépaterületet vettek gondozás alá. melyet ezekbfen a napokban kötelezettségvállalásként még egy hektárral megtoldottak. Bezdeg Terkától, a mezei csoport vezetőjétől tudtuk meg, hogy ezen a területen már kiegyelték a répát és hamarosan hozzálátnak a gondjaikra bízott 25 hektárnyi kukorica műveléséhez. A fiatalok tehát érdemes munkát végeznek a szövetkezetben és mind a határban, a kertészetben vagy az állattenyésztésben fellelhetők. Juhász Laci tehéngondozó, Antal László meg a takarmányelő'készitésnél szorgoskodik, Szegedi Anna és még többen viszont a kertészetben tevékenykednek. Bezdeg Tibor, aki nemrég még a brigádban dolgozott, traktorosnak csapott fel és így segíti társai munkáját és a szövetkezetet. Az imént elmondottak a fiatalok munkáját szemléltették csak, de ugyanolyan hévvel tudnak tanulni, szórakozni és mindemellett a falu közérdekeit célzó társadalmi munkáikból, miint a községszépítés, is kiveszik részüket. Fiatalok voltak azok, akik a helyi leadó oszlopait felállították, de megfogták ám a kavicsiháinyóvilla nyelét is, hogy az ideszállított zúzalékot szétterítsék aiz utcákon és szebbé tegyék környezetüket. Ebben a hatalmas igyekezetken érlelődött meg az a gondolat is, hogy a Nemzeti Front méltányolta a fiatalság törekvéseit és közülük az egyik köztiszteletnek örvendő társukat, Antal Lászlót a helyi nemzeti bizottságba jelölte. A választások előtti népszerűsítő gyűléseken, beszélgetéseken a lakosság örömmel fogadta a jelölést, mert Antal Lászlón keresztül látja és érzi, hogy a fiatalság termelő munkájával napról napra viszi előbbre a szövetkezetet, a falu ügyét. Ezért érdemli ki választói egyöntetű bizalmát. SZOMBATH AMBRUS OOOOOGOÖOOGQOOGXDOOOOOOO^ QQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQQ^QQQQQQQQQQQ^OQQQQQ^ A Vásárúti Helyi Nemzeti Bizottság elnökét kerestem fel. Amikor a falu fejlődéséről érdeklődtem, mosoly röppent Víni Béla arcára. — Hát, szép esztendőket hagytunk magunk mögött. A falu sokat fejlődött, megváltozott, és az emberek is másak. Mondom, ilyen emberekkel öröm dolqozni. Igen, ma az emberek valahogy másképpen dolgoznak, mert maguknak dolgoznak. Ma nemcsak a munka nehezét érzik, hanem munkájuk gyümölcsét is élvezik. S a becsületes munka gyümölcsöző. Vásárúton is. — Hogyan festett a falu 1950-ben, ha látta volna — mondta Oravec Rozália később, amikor érdeklődtem munkája iránt. Ugyanis most 8 helyettesíti a helyi nemzeti bizottság titkárát. Elmondta, hogy a falu 1950-ben villanyt kapott, sőt azóta már ki is bővítették a villanyhálózatot. Ebben az évben még egy utcába bekapcsolják a 'villanyt és a faluban örökre elfújják a petróleumlámpákat. A helyi hangszórót 1952-ben szerelték fel. 1954 óta a faluban áruház van, s nem kell már Dunaszerdahelyre, vagy Bratislavába járniok vásárolni, mint azelőtt. Megjavították az utcákat, s több ezer 'fát ültettek ki. Szívüayüknek tartják a falu szépítését. Jó munkát végez a pártszervezet s az eredmények mögött ott lehet látni a kommunistákat. Aktivizálták a tömegszervezeteket. Különösen a nőbizottság fejt ki dicséretes munkát. Tagjai mindenütt ott vannak, ahol a falu. érdekében cselekedni kell. — A múlt évben több mint 12 ezer brigádórát dolgoztunk le a falu szépítésénél — mondta szerényen Oravecné. — S kik dolgoznak a legjobban? — Mindenki. A múlt nyáron 300 asszony segített a szövetkezetnek. Oravecné, a nöbizottság elnöke, mint az eredmények mutatják, jól megszervezi a munkát. Érdeke a falu, a szövetkezet fejlődése, s mindent megtesz ennek érdekében. S ilyen asszonyok, emberek többen vannak a faluban. A becsületes munka eredményeként 1954. óta több mint félszáz új családi otthon épült a faluban. S ha valamivel lehet az emberek jólétét mérni, akkor ez a valóság lehet az első mérce. Szóval a vásárútiak nem henyélnek. A nemzeti bizottsági tagokkal karöltve dolgoznak, segítik őket munkájukban, mert látják, hogy amit elhatároznak azt meg is teszik, s mindig a falu érdekeit szolgálják. Nem hordanak szemellenzőt s meglátták azt is, hogy az a nagy mocsár nem ékesíti a falut. — Parkot létesítünk a mocsár helyén — büszkélkedett Oravecné. — Hatezer köbméter földet hordtunk oda. Sok munkánk volt vele, de megéri!... Látta a tűzoltószertárat? — Rövidesen azt is befejezzük ... Nos, sokminden megváltozott és sok minden változóban van Vásárúton. S ma az emberek arról is beszélgetnek, mi változik meg, mi az, amiért a következő években is becsületesen kell dolgozniok. Hogy mit vettek az akciótervbe? Oravecné elmondja: — Nagy szükségünk van kultúrházra. Már 1954-ben terveztük, hogy építünk, de nem voltak meg a reális feltételek. A következő években mindent megteszünk, hogy felépüljön a kultúrház. A járástól 50 ezer koronát kaptunk rá, a többit magunk biztosítjuk. Hogyan sikerül majd, az a lakosságtól is függ. Semmi kétség. A vásárútiak már eddig is megmutatták, hogyan kell és lehet szépíteni a falut. S miért ne mutatnák meg a jövőben is? Hisz nem csak a kultúrház, de a park befejezése, a gyermekjátszótér és az óvoda létesítése, a csatornázás és az utak javítása — mindez a falu érdekét, boldogabb jövőjét szolgálja. Oravecné a szövetkezetet is szívügyének tartja. Elmondta, milyen nehézségekkel küzdöttek a múltban, s bár még most is vannak hibák, a „gyerek már megtanult járni". — Jól meg kell szerveznünk a munkát. Ez a feladata a szövetkezetinek, a helyi nemzeti bizottságnak s a pártszervezetnek. Feladatuk, hogy megszilárdítsák a szövetkezetet s azután szebb eredményekkel dicsekedhetnek majd. Oravec Rozáliának nagy része van az eredményekben, s a következő három évben is nagy feladat hárul ráAmellett, hogy több funkciója van, a Nemzeti Front a kerületi nemzeti bizottságba is jelöli. Negyvenöt éves, munkáscsaládból származik. A múltban sok megpróbáltatáson ment keresztül. Férje a II. világháborúban elesett s gyűlöli a háborút, mint a többj hadiözvegy. Tudását, erejét a békés építés szolgálatába állítja. Az emberek szeretik, becsülik, mert a nép, a falu érdekeiért fáradozik. Bizalommal szavaznak rá. KEREKES ISTVÄN liiint ,,vjgécek" |emrég zajlott le a szövetkezeti tagok országos kongresszusa. Ezen a tárgyaláson — melynek eredménye nem csupán a mezőgazdaság, hanem az ország szempontjából is jelentős — a közös gazdálkodás eddig megtett útjának mérlegelésén kívül sok szó esett a jövőbeni teendőkről, a szövetkezetek előtt álló nagy feladatokról. Különösen a jutalmazás formáinak tökéletesítése, az elvégzett munkáért járó jutalmak pontosabb meghatározása képezték a vita jelentős részét. Miért kell erre a közös és az egyén szempontjából kölcsönös súlyú kérdésre újra és újra visszatérni, vetődik fel a kérdés? A Szövetkezeti mozgalom néhányéves tapasztalatai világos választ adnak erre. Már magában véve az a tény, hogy az emberek, a szövetkezeti tagok viszonya a munkához nem egyforma, arra késztet bennünket, hogy különbséget tegyünk ember és ember között. E különbség meghatározója a közös gazdálkodásban természetesen nem alapulhat a vezetőség szimpátiáján, vagy sógor-koma alaipon (mint ahogyan egyes szövetkezetekben elég helytelenül a munka értékeléséné! nem a teljesítményt veszik tekintetbe), hanem kell, hogy a végzett munka mennyisége és minősége legyen a mércéje egy bizonyos teljesítményért járó munkaegység mennyiségének. örvendetes, hogy ma már elenyésző az olyan szövetkezetek száma, amelyekben a lógósok, a henyélők szabad teret kapnak, s nyakló nélkül jegyezhetik maguknak a munkaegységet. A közösség, a tagság tudatára ébredt, hogy az efféléknek — ha nem fog rajtuk se a jő tanács, se a szép szó — nincs helyük a Nem lehet mindenki fejőgulyás 8 üj sző 1957. május 19. szövetkezetben. Ellenben sokhelyütt még vita tárgyát képezi, miért keresnek jóval többet a sertés-etetők, vagy a fejőgulyások, mint mondjuk a gyalogmunkások, a növénytermesztési csoportban dolgozók. zükséges tehát e tekintetben ^ egy igen fontos alaptételre rámutatni. Az egyén és a közösség szempontjából is az a jutalmazási mód - a helyes, ha az illető csoport dolgozói a hasznosság, illetve a hektárhozamak alapján kapják a jutalmat. Na már most, ha a fejőgulyás több tejet fej — mivel a tejhozam szerint részesül jutalmazásban —, a munkaegysége is több lesz, jutalma is növekszik. A növénytermelésben dolgozók, mondjuk a kapálásért ugyancsak meghatározott jutalmat kapnak a munka mennyisége és minősége szerint a helyi viszonyok figyelembevételével. Eddig ez így helyes és jó. De most jön az, ami legtöbbször a nézeteltérések okozója. A fejőgulyás túlteljesíti a tervet, s ezért a havi kimutatás alapján — a taggyűlés döntése szerint — pótjutalmat, illetve prémiumot kap, viszont a gyalogmunkás csupán a végzett munka mennyiségéért kapja meg a hónap végén a jutalmat, hiszen előre nem tudhatják, magasabbak lesznek-e a hektárhozamok a tervezettnél. A gyalogmunkások csupán ősszel, a kukorica betakarítása után részesülnek a prémiumban, ha túlteljesítették a tervet. Vizsgáljuk hát meg, mennyiben jár jobban a fejőgulyás, s mennyiben „károsodik" a gyalogmunkás a szövetkezetben. Ha csupán így mereven, egyéb tényezők tekintetbevétele nélkül taglalnánk a helyzetet, s ha csak az egyén és nem a közösség szemszögéből vizsgálnánk a dolgokat, talán igazuk lenne a gyalogmunkásoknak. De nem azért szövetkezet a szövetkezet, hogy csupán az egyén érdekét képviselje. Ezek szerint így kell felállítani a kérdést: mennyiben járult hozzá a szövetkezeti tag a közös vagyon gyarapításához? Márpedig annak a fejőgulyásnak, aki évente sok száz literrel fej többet, mint ahogyan a terv meghatározza, jóval kisebb százalékban növekszik munkaegységei száma, vagyis arányosan kevesebbet kap a közösből és többet nyújt a köznek, hiszen a felvásárlási áron értékesített tejért szép összeget kap a szövetkezet. És így van ez a sertésetetővel is. A többtermelésért ugyan nagyobb lesz a jutalma, ellenben jelentős összeggel gyarapítja a közös vagyont, nagyobb lesz a szövetkezet jövedelme. Ha pedig a tiszta bevétel nagyobb a tervezettnél, a zárszámadáskor minden lehetőség megvan arra, hogy emeljék a munkaegységek t tékét, mint ahogy a múlt évben nem egy szövetkezetben az esztendőre meghatározott munkaegységek 18 koronás értékét a zárszámadáskor 20 koronára emelhették. Az ilyen esetben pedig nem csupán a fejőgiulyás kap mondjuk 2 koronával többet a munkaegységeire, hanem a gyalogmunkás is, habár a szó szoros értelmében nem vett részt a munkában, amit a fejőgulyás végez. iJDersze, erre azt mondhatnák azok, akik a növénytermelésben dolgoznak, hogy: „ha mi túlteljesítjük a termelési tervet, mi Is hozzájárulunk a közös gyarapításához, s ezzel is növekedett a munkaegységek értéke". Ez helyes. A terv túlteljesítéséért vagy pénzben, vagy természetben megkapják a prémiumot, s ha az eladott termésért kapott pénzösszeg döntő mértékben befolyásolja a jövedelmet, a munkaegységek értéke is növekszik. S így ugyancsak többet kaphat a munkaegységeire nemcsak a gyalogmunkás (habár a terv túlteljesítéséért már prémiumot kapott), hanem az állattenyésztésben dolgozó is, aki pedig kimondottan nem vett részt a növénytermelés munkáiban. (Kivételt képeznek az olyan EFSZ-ek, amelyekben kevés munkaerő lévén, a sürgős munkák idején az állattenyésztésben dolgozók is segítenek a gyalogmunkásoknak.) Ebből láthatjuk, hogy helyes és igazságos az a jutalmazási módszer, ha az egyén olyan mértékben részesül a közösen termelt javakból, amilyen mértékben munkájával hozzájárult a közös jövedelem megteremtéséhez. Ebben az esetben is, ha a fejőgulyás nyújt többet s munkája révén nagyobb összeg fut be a kaszszába, úgy joggal többet is vSrhat 2 közösből. Ugyanez vonatkozik a gyalogmunkásra is. Természetesen a közösség ereje csakis úgy mutatkozhat meg, ha kölcsönös a megértés. Nem fejlődhet helyes úton az a szövetkezet, amelyben először is, másodszor is meg harmadszor is csak én és tizedrendü a többi, a közös érdek, ecsülni és értékelni kell a fejőgulyások, a sertésetetők dolgát, persze nem lehet alábecsülni sem a kocsisok, sem a gyalogmunkások munkáját. Elvégre egy szövetkezetben — s ezt minden felnőtt ember megérti — nem lehet mindenki fejőgulyás, vagy sertésetető. MÉRY FERENC Diplomás mérnökök és segédmunkások 1934 elején a prágai Vodičková utcán kóboroltam. Feltűnt nekem egy cégtábla a következő felírással: „Egyesület a munkanélküli értelmiség támogatására". Érdekelt a dolog és felmentem az V. emeletre, mert nagyon aggasztott egyik barátom sorsa, aki a legnagyobb erőlködések ellenére sem tudott rendesen elhelyezkedni. — Mi az egyesület célja és programja? — kérdeztem a tisztviselőnőtől. — A legutolsó nagy akciónk az, hogy elküldjük Beneš köztársaság: elnök arcképét jómódú egyéneknek. Egy kép ára 2 korona 50 fillér. Felkérjük a címzetteket, hogy a képért legkevesebb 2,50 koronát fizessenek be. de aki teheti, adjon többet. A befolyt összegekből naponta 150—200 személy részére főzünk ebédet és vacsorát, ami a munkanélküli értelmiségiek között kerül szétosztásra. Egyesületünk 2296 munkanélküli értelmiségit tart nyilván, köztük 294 főiskolai, 1297 középiskolai képzettséggel. Nem kevesebb, mint 91 építészmérnököt, 14 vegyészt, 83 gépészmérnököt, 14 mezőgazdasági mérnököt, 74 kereskedelmi mérnököt, 1253 hivatalnokot tartunk nyilván. Csak olyanoknak küldjük levelünket,, akikről tudjuk, hogy jó anyagi helyzetben vannak és nem utasítják viszsza kérésünket. A levélben az éhező doktorok, mérnökök, építészek és főiskolai képzettséggel bíró hivatalnokok kérték szerencsésebb helyzetben levő kollégáikat, hogy legalább két ebéddel gondoljanak munkanélküli kartásaik megsegítésére. A gazdasági válság az értelmiséget rendkívül nagymértékben sújtotta. Évente néhány ezer diplomás hagyta el az egyetemeket és főiskolákat, de elhelyezkedési lehetőséget ennek a számnak a fele sem talált. Az állástalan diplomások nagy része ruházatában lerongyolódott, s egészségében is leromlott. Egyik barátom a reáliskola elvégeztekor már hét *ve készült a mérnöki pályára. Apjának főnöke sötét színben ecsetelte e pálya jövőjét és igyekezett őt erről lebeszélni, de persze hasztalan, mert ő a szíve szerint választotta pályáját. A főiskolán a gépészeti és elektrotechnikai szakra iratkozott be. A rektor is lebeszélte, hogy nincs szükség ilyen sokoldalúságra, hisz úgyis nagyon nehéz lesz mérnökként elhelyezkednie. így is volt. Kőhegyi László mérnöknek gépész- és elektromérnök! oklevéllel a zsebében ezeket az okleveleket sokáig nem volt alkalma bemutatnia, mert nem volt szükség ilyen mérnökökre. Egy technikai céghez került mint utazó. Fogait összeszorítva járt ügynökösködni a gyárakban. Elképzelhető, mit jelentett ez a lemondás arról a pályáról, melyre ifjú elánnal készült hoszszú évekig. És hányan voltak hasonló helyzetben! Bratislavában Iritz, tehetséges gépészmérnök mint üveges kereste kenyerét. Scheiner Sándor vegyészmérnök a Reggel napilap apróhirdetési osztályán körmölt, Komáromi gépészmérnök egy kőbányában vállalt munkát, Polgár mérnök szinten „műszaki cikkeikben utazott". Ha a Jjrftói, prágai és egyéb műegyetemek 'büszkeségei diplomájukkal megkapták az AEG, Brown Bowery vagy Siemens, vagy valamelyik autócégnek képviseletét, vagy rádióüzletben kaptak elárusító állást, az felért egy főnyereménnyel. Volt Bratislavában egy jogász, aki harisnyákat árult. Sokan kivándoroltak. Egy másik mérnök, aki húsz évvel ezelőtt törhetetlen termoszüvegeket árusított, ma a legnagyobb csehországi vizierömü építését vezeti. Egyik mai neves, államdíjas tudományos kutatónk mint adminisztratív hivatalnok kezdte pályafutását. De ne gondoljuk, hogy csupán nálunk volt így, a külföldön ugyanaz volt ^ helyzet. Mit csinálnak ma e technikusok, mérnökök, akik túlélték a «érzivatart? Hogy csak egy példát említsünk, Kőhegyi László mérnök ma a kábelek és szigetelőanyagok kutatóintézetében a kábelek tartósságának és korróziójának vizsgálatánál és értékelésénél végez hasznos munkát. Módszerét már külföldön — Lengyelországban és Indiában — is ismerik. A választásokon azzal a meggyőződéssel lép a szavazó urna elé, hogy a Nemzeti Front jelöltjeire adja le szavazatát, mert csupán a szocialista társadalom építésében látja népünk további haladásának kezességét. Ma a volt „munkanélküli és deklasszált mérnökök" szakmájukban dolgoznak és buzgalommal veszik ki részüket az_ új és szebb társadalom építéséből. Üj, szocialista társadalomnak kellett jönnie, hogy az egykori vigasztalan kép megváltozzék. GREK IMRE.