Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-01 / 120. szám, szerda

\ &. 1^1 ájus elseje volt..." ; Megbocsássanak, hogy még én is ezzel a mi költői szépségű, de már túlságosan elkoptatott frázisunkkal kezdem! Dehát ezúttal igazán nem megy másképpen! Minden esztendő május elseje körül ezerszer, tízezerszer hangzanak el Csehországban Máchának ezek a szavai, de az idén — és itt engedjék meg, hogy ismét egy nagyon ismert, agyonkoptatott frázist használjak — szeretném, ha annyi forintom volna, ahányszor éppen ebben az évben elmondták nálunk Mácha szavait, gyakran szinte csak önkéntelenül — mintha álomban, csöndesen suttgnák. Igen: az 1890-ik év május elseje volt! S aki felnőtt, gondolkodó ember átélte ezt az ünnepet, élete fogytáig soha el nem felejti! Érdekes volna egy cseh nyelven írt, igazi költészet sugárzó, valóban „emberi" gondolatokkal telt misztériumot olvasni, amelvben az év legfőbb ünnepnapjai vetélkednének egymással, vívnának szócsatát, hogy LEONYID MARTINOV: Háború után Rekedt lemez danája, A rádió riaszt, Szobád vak ablakára A hold sem önt vigaszt, Elolvasatlan könyvek Kevélyen hallgatók, Almot elűző könnyek, — Mit rejtenek e szók, Csak akkor értjük ésszel, Ha harsog a motor Fültépő dübörgéssel És ének, zene szól, Zizegve tárul könyved, Mit el nem olvastál, Lágy leplén a függönynek Bujkál a holdsugár És elmúltán az éjnek A hajnal integet. Erre emeltek — értsd meg! — a bűnösök kezet! Fordította: Tóth Tibor melyikük emelkedik ki a többi közül, melyikük a legelső. Előlépne példának okáért az újév napja. De nem az az üres, idegenből átplántált, nehéz és zavarosfejű, süketen és ellenszenvesen szertartásos, hazugsággal és tolakodó önzéssel telt újév! Hanem a cseh újév napja, amely att él mindmáig falvainkban. Mikor a házban áhítatos csönd uralkodik. Mikor minden olyan tiszta, még tegnap kitakarítottak, beszereztek mindent, mára csak a legszükségesebb, halaszthatatlan munka maradt. Mikor az egyik ember a másikhoz csak félhangosan, vigyázva szól, óvakodva, nehogy felizgassa, megharagítsa valamivel. Mikor templomba indulva az emberek legszebb ruháikat öltik fel, odaérve buzgón imádkoznak és az új munkanap reggelén mindenki boldog, megelégedett! Vagy karácsony estéjének napja lépett elő, másutt vásári zajjal teli, költséges lakomák, kölcsönös, meglepő ajándékozások napja, — falvainkban csak a mi szegényes életünk képe, de az otthon boldogságától bearanyozva. Mikor a hétköznap megszokott sürgése-forgása után leszáll a csöndes este, az emberek, hogy zajt ne csapjanak, lábujjhegyen gyűlnek össze a szobába, körülülik az asztalt, megelégedetten eszik a gombalevest, a zsíros gombócokat, a lepényt, a leforrázott aszalt gyümölcsöt — majd még közelebb ülnek egymáshoz s különös históriákat mesélgetnek rég múlt időkről, messzi földekről, arról, hogy hogyan született meg az Üdvözítő, a szent éj hogy borult hirtelen nappali fénybe, az angyalok énekeltek, hogyan indultak a szegények Betlehem felé, hogyan hódoltak a Megváltónak elsőkként, ugyancsak elsőkként ismerve fel, hogy az emberi egyenlőség jelenti az emberek megváltását — s mikor végül mind az elbeszélők, mind a hallgatók féje felett mintha fény derengene, a megváltás fénye, felállnak, keresztet vetnek, hogy együtt induljanak az éjféli misére, az új reggel felé! V

agy az énekszótól, muzsikától hangos 'húshagyóI890. 1W MIÄMIIUI írta: JA , NERUDA kedd jelentkezne. Mikor minden szemben vígság csillog, a lábak táncra állnak, a szív megdobban, a száj ujjongó kiáltásba tör ki! S versenyre kelne vele a huncut, ugratásokkal és tréfával teli fodros-bodros április elseje. És végül május elseje lépne elő. Gyönge, tavaszi zölddel koszorúzva. Fényes hajában illatos gyöngyvirág. Ajkán pacsirták dala. Vágyakkal teli szemében a szerelem szikrája. Költők ezrei énekelték már meg. Az emberi szívek milliárdjait dobogtatta meg forróan, boldogan. S mégis, aligha tudna vilami bizonyosat, megfoghatót mondani, ami a versenyt az ő javára döntené el. Az ő hatáskörébe tartozik ugyan a szépség és a szerelem határtalan birodalma, de rejtve, csöndben működik, sűrű erdők magányában, a feslő bimbóban, a feldobogó szívekben. Nem szereti a zajt. a lármát. Nem a hangos társaságokat, a tömegek mulatságait, két szempár gyöngéd tekintetében, két ajak édes suttogásában él. Nyilvánvalóan ezért — bár alighanem véletlenül — az emberiség nehézkés, igazi történelme mindeddig alig foglalkozott május elsejével. Azaz csak a közelmúltig! 1851. május elsejéig, mikor megnyílt az első világkiállítás, mely összefogott minden nemzetet. S alig negyven év múltán itt volt 1890. május elseje. Akik megértük, az emberiség történelmének legemlékezetesebb napját értük meg! Nehéz, biztos léptekkel sorakoztak fel 1890. május elsején a munkásság légiói, csatlakozva az emberiség táborához, hogy ezentúl mindörökre együtt harcolunk a magasztos emberi célokért, együ.tt jogainkban, együtt küzdelmeinkben és együtt a győzelemben. Hatalmas, ellenállhatatlan erő volt ez, akárcsak a tenger áradása, Aki látta, megértette, mit ADY ENDRE: CSILLAGOK CSILLAGA Sohse hul le a vörös csillag: Nap, Hold, Vénusz lehullott régen S ő dölyföl a keleti égen. Sohse vörös a hulló csillag: Rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt, Szeszélye az égi világnak. Hulló csillag, hullj, hullj, rogyásig, Ezer eséssel, ezer jajjal: Egy csillagból is jöhet hajnal. Vörös csillag, ragyogj és trónolj, Mióta ember néz az égre, Vörös csillag volt a reménye. jelent az „elemi erő"! Még átvitt, lelki erkölcsi értelemben is! K

ülönös nap! Csodálatos hangulat! Félelem? Nem! Ez szóba sem jöhetett! Valami bizonytalannak, teljességgel ismeretlennek, soha nem látottnak előérzete rezgett át az idegeimen. Igazán nem volt kellemes érzés. Csak két esetre — bár ezek különben semmiképpen sem hasonlatosak a harmadikhoz — emlékszem egész életemben, amikor ilyesforma érzéseim voltak, a „bizonytalanságnak, az ismeretlennek az előérzete". Első ízben 1848-ban, Prága bombázásakor, a bombavető mozsarak lövedékeinek becsapódásai közötti szünetekben. Másodszor 1866-ban, mikor a poroszok Prágához közeledtek. Különös nap! Olyan csöndes, nehéz, „ünnepi." A prágai utcának egészen más képe van, mint máskor. Sehol egy kihívó ficsúros sapka. Egyetlenegy hintót, még csak fiákért sem látni. Nem látni urakat. Nem látni hölgyeket. Csak akinek halászthatatlan dolga van, vaqy afféléket mint mi, akiket a szegény munkás tévedéséből „úrnak" néz, de akiről az igazi úr rögtön tudja, hogy „munkás". Hírtelen meglódult a tömeg a Lőportorony felöl: a munkások a karlini gyűlésről a prágai táborba indultak. Készakarva szembefordultam az áramlattal. Vörös jelvények, vörös nyakkendők — cikázó villámként röppentek át hírtelen az agyamon a kommün képei, az anarhisták vörös zászlói! Először láttam az embereken a világot, átfogó szocialista mozgalom vörös színét: megremegtem. Csodálatos, csodálatos, a vallásszabadság harcosainak feje felett lebegett. Ma a teljes polgári szabadság harcosai menetelnek alatta! A tömeg szakadatlanul özönlik, de úgyszólván semmi zaj nem hallik. A munkások szinte hangtalanul járnak, mintha estefelé munkából térnének haza, csöndesen, szófukaron, megmutatva igazi arcukat — amely ma különösképpen igazi és elszánt. Nézz csak körül! Itt az „elemi erő" az arcokon! De nincs ok a félelemre. Érzed, hogy az erőt a mértéktartó gondolat igazgatja. S egyszerre — csodálatosképpen — megérted az idei „május elsejét", meglátod, hogy megváltozott az egész társadalmi és politikai helyzet, de nemcsak mára! lyl a tömeg végtelen áradat* * ban özönlik, siet a Vadászszigetre, a táborba. Eltárgyalgatnak majd ott vagy egykét órácskát. Elsősorban napi munkaidejüknek megrövidítéséről. Tekintettel arra, hogy az Üristen, .akinek mind a két keze telisded-teli van számukra munkával, aligha segít rajtuk. Node azért Isten segítsen benneteket! De az utcán a tábor ellenére . is tovább folyik az áramlás. • Egész nap, egész este. Sőt, óráról órára mindig több a nép. Tagadhatatlanul becsületesen ünnepelnek! Munkások, jobboldalukon asszonyaikkal. Arcukon jóindulatú mosoly, szemükben az öröm szikrája. És velük és köztük egész Prága, békésen, örömteljesen. Különöí — nagyon különös nap! Valóban, mintha maga a természet is meghajolt volna az új törvény előtt! Reggel még fojtó, szürke köd, nehéz- levegó — s egyszerre előbukkant a nap, minden fénybe, aranyba borult, boldog lett. — 1890. május elseje volt! (A szerző Régi Prága, régi Pest címii művéből. Fordig totta: BABOS László szorosra zárták kagylóikat. Kino jobboldalt egy magas kőhalmot pillantott meg, amelyet teljesen ellepték a gyöngykagylók. Fiatalok, fejletlenek és értéktelenek voltak. Kino odalendült a kőhalomhoz és akkor az egyik kiszögellés mögött egy magányosan álló öreg, hatalmas gyöngykagylót vett észre. Kissé nyitva volt, védelmet nyújtott számára a kőpárkány. Az ajkakhoz hasonló börredök közt valami megcsillant, áttetsző fénnyel ragyogott, aztán a ragyogás hirtelen kihunyt: a kagyló összecsukódott. Kino szive pörölyként kalapált, fülében hatalmas akkordokkal zúgott a melódia a gyöngyszemről, amire egyszer majd rábukkan. Biztos mozdulattal tépte le a kőpárkányról és erősen melléhez szorította. Egy pillanat múlva fekete haja ott ragyogott a szikrázó napon. Keze átnyúlt a peremen és a gyöngykagylót a csónak fenekére dobta. Juana a csónak jobb oldalára nehezedve tartotta az egyensúlyt, míg Kino szeme ragyogott, de uralkodott magán, felhúzva a búvárkövet, és beemelte a kosarat. Juana megérezte Kino izgalmát, de elfordította tekintetét. Semmit sem szabad nagyon óhajtani, mert a túlzott vágyakozás sokszor előzi a szerencsét. Vágyni valamire, nagyon vágyni és állhatatosan, nem szabad, mert az istenek nem szeretik, ha az ember valamit erősen akar. Juana elakadt lélegzettel figyelte, amint férje kinyitotta rövid, éles kését. Kino elgondolkozva nézte a kagylót: talán hagyja utoljára? Aztán kivett a kosarából egy kisebb gyöngykagylót, átvágta az összekötő izmokat, megtapogatta a bőrredőket és visszadobta a tengerbe. És akkor, mintha csak most látná először a hatalmas gyöngykagylót, leguggolt, kezébe vette, forgatta, vizsgálgatta minden oldaláról. A börredök fényesen ragyogtak, színűket változtatták: hol feketének, hol barnának tűntek. Kino tétovázott; a csillogást egy véletlenül odakerült gyöngyszilánk is okozhatta, de az is lehet, hogy csak képzelete űzött csalóka játékot vele. Az öböl bizonytalan világában mindig több volt az ábránd, mint a valóság. Juana nem tudta levenni szemét Kínáról. Ő már nem bírta tovább és tenyere lágyan megérintette Kojotito sállal letakart fejét. . — Nyisd fel — mondotta alig hallhatóan. Kino gyakorlott mozdulattal dugja ben újra felcsendült a titokzatos dal, kését a kagyló két héja közé. Érezte, a gyöngyszemről, amire

/ egyszer majd hogyan feszülnek meg a puha test rábukkannak. A dal zenéje kristályizmai. A kés nyelét lefelé nyomta, úgy tiszta volt, apró gyöngyszemként perdolgozott vele, mint egy emelőkarral; gett, tele ragyogással és ünnepi diaa kagyló két héját összekötő izmok dallal. Szeme a drágagyöngyöt nézte, megpattantak és a felső a tengerbe behatolt annak belsejébe és egyszerrepült. Az ajkakhoz harmló puha test csak látta, hogy a gyöngyszem mélyén húzódott, majd teljesen elernyedt, életrekelnek az ő csodálatos álmai. LeKino felnyitotta a börredőt — és ott fejtette róla a haldokló puha testet, csillogott, ragyogott előtte egy óriási o. tenyerére fektette és ragyogó szemgyöngyszem, amely a színeket öss.s- m

e' nézte a tökéletes formáját. Juana gyűjtötte, megtisztította és ezüstös feléje fordult, de nem vette le tekintetét a gyöngyszemről, amely ott szikrázott Kino tenyerén, azon a kézen, amelyet felsebzett a doktor kapujának vasgyűrűje, és amelyen a sebeket szürkén lepte be a lerakodott tengeri só. Juana önkéntelenül Kojotito mellé húzódott, aki csendesen aludt apja takaróján. Levette róla a borogatást és a vállához hajolt. — Kino! — kiáltott fel átható hangon és felegyenesedett. Kino elfordította szemét a drágagyöngy ről és Kojo- . tito vállára nézett. A daganat lelohadt, Kojotito kicsi teste legyőzte a mérget. Kino ujjai abroncsként szorultak a drágagyöngyre és nem tudott többé uralkodni magán. Fejét hátravetette és felüvöltött. Szemei kidagadtak, torkából rekedt ordítás tört elő, teste görcsösen vonaglott. fénnyel sugározta vissza. Nagy volt, A távolban dolgozó gyöngyhalászok j mint egy tengeri sirály tojása —, a ijedten kapták fel a fejüket, majd világ legnagyobb igazgyöngye volt. ^SJ^en ^MottTfČ íl \ Juana elakadt lélegzettel nézte és j

uan

a f

eié. alig hallhatóan felnyögött. Kino fülé- (Fordította: Vincze Ferenc) Május elseje NEW YORKBAN (Jósé Clementc Orosec rajza) Amikor önök itt Csehszlovákiában május 1-én az utcákon menetelnek, ezt felvonulásnak nevezik. Nálunk New Yorkban ez tüntetés. E két elnevezés kellőképpen kifejezi a munka ünnepének különbözőségét önöknél és nálunk. Hogyan is folyt le nálunk az 1951 május elseje. Akkoriban a Daily Worker című lap bízott meg engem, hogy riportot írjak erről a májusi tüntetésről és így alkalmam nyílt arra, hogy az utcákon megfigyelhessem mi, hogyan folyt le. És bizony sok minden történt. Eleinte minden rendben folyt. A felvonulók sorakozója a ruha- és szőrmeipar negyedében volt, a jobbára zsidószármazású, továbbá olasz és néger munkások harcos szakszervezeti hagyománnyal rendelkeznek. r Amikor a sorok megindultak, több olyan utcán haladtunk át, ahol a lakosság többé-kevésbé rokonszenvezett velünk. Amint azonban túlhaladtunk a 34. utcán, a helyzet romlott. A 8. Avenue, amerre haladtunk, lebujokkal van tele, amelyekben különféle gyanús elemek tartózkodnak. Ezek most az utcára tódultak — egyesek teljesen részegen — hogy „elintézzék a vörösöket". Egyes garázdálkodók tojásokat kezdtek dobálni. Több ezer tojást készítettek elő erre a célra. Nem volt a menetben senki, akit el ne találtak volna. Megfigyeltem, egy hirtelenszőke tipikus bártáncosnőt, amint táskájába nyúlva egymás után dobálta a tojásokat a felvonulókra. Az egyik tojással eltalált egy menetelő négert, amire nő társai gúnyos nevetésre fakadtak. Amíg a néger emelt fővel tovább haladt a menetben, a nézők egyike ezzel a kérdéssel fordult a mellette álló rendőrhöz: /.Rendőr úr, mondja csak, én nem tartozom a vörösökhöz, de azért mégis csak szeretném tudni, miért nem tartóztatja le ezt a nőt, kiszen láíta, hogy tojást dobott a menetelőkre ?" A rendőr csak mosolygott az orra alatt. „Hát hiszen nem tartóztathatom le ezt a kedves aszszonykát, csak azért, mert táskájában toiást tart!" A néző azonban kitartó volt. „De ő a tojásokat dobálta!" A rendőr fenyegetőleg lépett fel. „Mondja csak — azt akarja, hogy közrendháborításért letartóztassam?" Nem, a néző nem akarta magát letartóztatni'. Gyorsan eltűnt. A tojásdobálás nem maradt abba. Mások a tojásnál veszedelmesebb fegyverekhez nyúltak. A lapos tetőkről benzinnel töltött üvegek kezdtek hullani. Sok felvonuló részben az ütéstől, részben az üvegcserepektől megsérült. Dobáltak követ és tintásüveget is. A rend éber őrei azonban sehol sem avatkoztak be. A garázdálkodók között serdülő gyerkőcök is voltak. A múlt tapasztalatai alapján tudjuk, hogy vezetőiket a papok küldték ide. A rendbontók ellenére nagyszerű volt a felvonulók fegyelme. Méltóságteljesen konkoly arccal haladtak, mintha észre sem vették volna a sértéseket és támadásokat. Amikor a meMt befordult az Union Square-térre, amely a felvonulás célja volt, a menetelők még magasabbra emelték zászlóikat. A legmagasabb lobogón látható volt a felirat: „Vessetek véget a koreai háborúnak!" Akkor ezt vörös propagandának minősítették, mintegy 18 hónappal később ez a felhívás lett az Egyesült Államokban a legnépszerűbb jelszó, amelynek figyelembevétele jelentősen elősegítette, hogy Eisenhowert újra elnökké választották. GEORGE LOHR /