Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-14 / 104. szám, vasárnap

\lRÜDALOMROL

:KÖNWEKRÜl^ Ismerjük meg szép hazánkat Szentgyörgy hajdan és most Ľudo Ondrejov: A pálosdombi medve 72 oldal. Tollra j zz?l. Ara kötve 8.45 Kčs. Serdülő Ifjúság számára 10— 14 évig. Csokor elbeszélés, melyeknek tárgyát a szerző gyermekkori élményeiből és szülőföldje munkás népének életkörülményeiből vette. Az tró varázslatos tolla nyomán megelevenedik előttünk a hegyes-dombos táj az ott élő emberek mindennapi munkájuk közben, a hegyekben legelésző gulya, az erdő vadjai stb. S mindez olyan szép, zamatos népi nyelven, malv a legnagyobb ezjovák klasszikusok stílusát juttatja az olvasó eszébe. Tamási Áron: Ábel Amerikában 288 oldal. Tollrajzokkal. Ara kötve 15.— Kčs. Regény 14 éven felülieknek. A jólismert regénytrilógia utolsó kötetében a két világháború közötti Amsrika társadalmi viszonyai között mutatja be hősét az író. Július Fučík: Vádlók és vádlottak 308 oldal. Ára kötve 14.05 Kčs. Riportok. Július Fučík müveinek VII. kötete, amely most az olvasó kezébe kerül. Fučík 1929-től 1934-ig megjelent riportjait tartalmazza. Kerek fgy esztendő 492 oldal sok tollrajzzal, 4 színes melléklet. Ára kötve 30 Kčs. E népszerű évkönyv idei kötete számos elbeszélést és költeményt tartalmaz klasszikusoktól és élő íróktól egyaránt. Különösen gazdag művelődéstörténeti anyag teszi érdekessé és értékessé a kötetet, amelyet grafikus művészek színe-java illusztrált. Vietor Hugó: NyomoriTtak I.- II. 1684 oldal. Ara kötve 60.70 Kčs. Hugó születésének 150. évfordulóján, 1952-ben egy neves francia kritikus hosszan bizonygatta, hogy „A nyomorultak" a legnagyobb, semmi máshoz nem hasonlítható regénye a világirodalomnak. Bár 8 nézetet nem valljuk, el kell ismernünk, hogy „A nyomorultak" olyan regény, amelyről nevetségesség nélkül el lehet mondani ezt a véleményt. Legnagyobb erénye a szeretet és az emberi együttérzés, amely e kötetek során egyetlen egyszer sem sekélyesedik hazug frázissá, hanem átmelegíti a mű minden sorát. Együttérzés a társadalom kitaszítottjaival, a szenvedő gyermekekkel. „A nyomorultak" sikere nem divatsiker volt: a világ minden művelt nyelvére lefordítva ma is milliók és milliók olvassák. S ô rn ú p j a i e s ô kiö k (SZERZŐI EST EMLÉKÉRE) Amikor a szekfűcsokrokkal ragyogva elénk álltatok, egyszerre szememben éreztem a szirmukról a harmatot; \ köszönni, szóin! kellett volna, de a hangom cserben hagyott... — mit is mondjon, aki váratlan, kedves ajándékot kapott! A kabátom szélét babráltam meglepődötten, félszegen, s a szekfükről az emberekre csapott át nyugtalan szemem. A mosolyban megszéplilt arcok hogy' ragyogtak, mily' kedvesen! — s már két csokor: szekfűk és arcok csokrai jutottak nekem ... Azóta, míg éltem folyója vidékről-vidékre sodor, gyakran felgyúl emlékeimben a két somorjai csokor. S oktatnak: jól vigyázz a szóra, és legyen vallomás a sor: a mlndenségnek vagy adósa s nekünk, nekünk is tartozol! PETRIK JÖZSEF Qte mmqaJ&ni íéqip Mikor még kutattalak, Bennem a nyugtalanság nem nyugalmat kerestem, élteti, ami szép, jó. a néma élet árvíz, Fúid hát a parazsamat, mely összecsap felettem. nekem a szélcsend béklyó. Rángass, mint förgeteg-kar, — álljak, csudákat zengve! Kínozz meg, úgy emelj föl, légy olaj a tüzemre. VERFS JÁNOS. A mintegy őt- f ezer lelket szám- f láló Szentgyörgy ' hajdan ősi szabad királyi város ( • vott. A Kiskárpátokkal szegélyezett vidéknek egészséges volta történetileg nevezetes, mert egykorú oklevelekben és több történetíró 7öUegS* %.cd- Pete

r Jilemnický egykori lakóháza, amely juk, hogy a 16. ^

ele<nl

e9 ™zeum. században a pestisjárvány és a hatalmas lllésházy ettenzéaz 1831-ik évi kolerajárvány sén, de végre mégis sikerült alkalmávd a város teljes mentes és Szentgyörgy városa az 1683. maradt e kórtol. Vagy talán esztendőben szabad királyi váa jó bornak köszönheti ezt, rost rangot nyert, amiért a ami itt terem? Legalábbis város évenként 400 akó jó a borivók ezt állítják. Az bi- bort volt köteles a királynak zonyos, hogy a lakosok leg- adni. nagyobb része a múltban is, a A jobbágykor szomorú éveit jelenben is bortermelésből él. idézi fel a látogatóban a hirSzőlőiket említi már 1291-ben hedt deres és bilincsek. V. István adománylevele. A következő vitrin ugyanMegérkezésem után első utam csak szomorú emlékeket juta HNB-hoz vezetett. Ennek tat eszünkbe a török időkből, épületében van elhelyezve a Ott láthatjuk a budai török község múzeuma és levéltára, helytartó leiratát Szentgyörgy Anyacját dr. Pavelek György városi tanácsához, amelyben tanár állította össze igen nagy arról értesíti magyar nyelven fáradsággal, gonddal és kellő őket, hogy az elhurcolt prediszakértelemmel. A község le- kotort nem tudja szabadon bovéltára a 15. századtól fogva csátani váltságdíj ellenében, őriz leveleket, iratokat. A 16. mert már nincsen az élők soszázadbeli iratok nagy része a rában. A másik féltve őrzött török pusztítások és a Rá- Írásos emléke a múzeumnak kóczi forradalom és legfőkép- az a levél, amit török fogságpen az 1728. évi nagy tűzvész bál írtak a város tanácsának, alkalmával pusztult el. Ugyanis a törökök a város A levéltári anyag megtekin- leigázása után 101 családot tése után a múzeum került hurcoltak el magukkal. Hásorra. A nagy szobát megtöltő rom özvegy könyörög kiszabaanyag nem sok, de annál ér- dításáért. Névszerint: Raffay t ékesebb. Érdeklődéssel bon- Dorottya 80 tallér, Kruzsok gésztük azokat az okmányokat, Anna 60 tallér, Michal Anna írásbeli anyagot, amelyek azt 50 tallér váltságdíj megküldébizonyítiák, hogy a 16. szá- sét kéri. A levél Belgrádból zadban az lllésházy grófok Íródott. A pénzt nem volt kiföldesurasága súlyos teherként tői igényelni (talán nem volnehezedett a szentgyörgyiek- tak hozzátartozók) és így a re. Ebben az időben több íz- szegény foglyok hiába várták ben tettek lépéseket aziránt, kiszabadításukat, hogy földesuruktól megsza- Egy másik vitrinben láthatbóduljanak. Végre sikerült ne- juk a város hóhérpallosát. A kik a királynál kieszközölni, rajta levő évszám, 1581 készthogy a 140 000 tallérnyi zálog- tésének évét jelöli. Eredetileg ; összeg kifizetésével megvált- Pozsony város hóhérpallosa ! hasst-k magukat. Ez az igye- volt, majd amikor Szentgyörgy kezet majdnem dugába dőlt pallosjogot hyert, került ide. Az újabbkoH idők emlékei közül említésre méltó az a diploma, amit akkor adtak ki, amikor a város polgárai kbté valakit felvettek. Érdekessége ennek az oklevélnek abban rejlik, hogy az ország első lóvasútjának a képét viseli. A történelmi hűség kedvéért meg kell említenem azt, hogy az akkori idők első lóvasútja Pozsony—Nagyszombat közQtt létesült és enmk első állomása Szentgyörgy volt. , A mai Szentgyörgy legújabbkori nevezetessége a Peter lilemnický Múzeum. Utamat kísérőmmel együtt erre veszszük. A nyugati városkapun keresztül haladva nem meszszs feltűnik a manzardos villa. Megilletődve lépünk be Jilemnickíi

í egykori otthonába, a mai múzeumba. . A három földszinti szobában az író életéből készült felvételek, kéziratai és nyomtatásban megjelent müvei láthatók. Legjelentősebb írásai közé tartozik a Cukor. Többi jelentős műve: Töretlen föld. Iránytű, Garammenti krónika, Dübörög a föld stb. Regényeit számos nyelvre lefordították. lilemnický nevét viseli a helybeli nyolcéves, tizermégytanerős iskola. Ez a név nem csupán sallang, hanem egyúttal kötelességeket is ró e név hordozójának nevelő-karára. Arra kötelezi a tanerőket, hogy lilemnický szellemében neveljék a reájuk bízott fiatalságot. , A község lakósainak anyagi helyzetéről elmondhatom, hogy az igen kedvező képet mutat. Nagy építkezések folynak. A házak gombamódra nőnek. Számszerint hetven családi ház van jelenleg épülőben. A sötétség hosszú árnyai vetődnek a földre. Az állomáson túl, a súri rezerváciô erdejéből madárhangokat hoz a szellő és a közeli nádas suhogása mellett elmerengek a a látottak felett, amikor bedübörög a mai kor szuszogóprüszkölő acélparipája. Jólesik ráeszmélni, hogy nem a lovasút korában élek. Vörösmarthy Géza tudomány: ez határozza meg, hogy a a tanuló melyik osztályban, heti hány órában milyen tantárgyakat tanuljon. Tudomány, mely lépést tart a fejlődő korral és a társadalmi szükségletékkel: így került be legújabban tantárgyaink közé az általános műveltséget nyújtó iskolák legmodernebb tantárgya, a múhely-gyakorlatok órája, és így kezd néhány esztendei mellőzöttség után kellő helyre kerülni a világ legősibb tantárgya, a latin nyelv. A két látszólagos ellenpólus, a műhely-gyakorlatok, e modern technikai tantárgy, és a klasszikus latin nyelv, egy rég letűnt világbirodalom holt nyelve között szoros pedagógiai öszszefüggés van. Az iskola műhelyében a tanuló nem mesterséget tanul: ez nem tartozik az általános műveltséget nyújtó iskolák feladatkörébe. Az iskola műhelyében a tanuló megismerkedik a termelés és gyártás alapjaival. A vas, a deszka, a gyalu, az esztergapad, s az anyagokból a gépek és szerszámok által készült tárgyak, többé már nem puszta fogalmak előtte, hanem létező valóságok, melyeknek létrejöttét látta, megfigyelte, előállításuk folyamatában segédkezett. A latin nyelv tanulásakor a tanuló naponta használt szavak eddig rejtett, belső lényegébe pillant be, megtalálja bennük modern kultúránk ős nyomait, megismeri a nyelvek logikai szerkeze tét, és ami talán a legfontosabb: élő nyelvek szókincsének hatalmas rétegéről hámozza le a leplet, ezáltal öszszeköttetést, kapcsolatot teremtve szó és szó, nyelv és nyelv között. (A pár huzamba vont két tantárgy között mégis lényeges különbség van: a műhely-gyakorlatok tapasztalatai minden foglalkozási ágban nélkülözhetetlenek viszont vannak foglalkozási ágak, amelyekben a latin nyelv nyugodtan nélkülözhető. Ezért nem kötelező tantárgy a latin.) A tantárgybeosztás tehát lényegében hasznossági elveken alapszik, mind nemzetgazdasági, mind kulturális szempontok terén, — az iskolán innen, iskolán túl: nem okolható mulasztásokért és nem marasztalható el hiányokban. A tananyag és a tanmenet a tantárgybeosztás után igazodik. Mégis ez az a terület, amely örökké relatív, sőt homlokegyenest ellenkező értékű fo galom marad a-tanuló és a tanító e tárgyról vallott különböző felfogása miatt. A tanító mindig kevesli a tantárgyára jutó heti óraszámot, a tanuló mindig sokallja. A nehézségeket még fokozza, hogy a tananyag előre megadott és megszabott, tömör egység, melyet a tanmenet módszeres részekre bont: tanításra, illetve megtanulásra szán. A tanító kötelessége, hogy ezt a munkát elvégezze, illetve elvégeztesse a tanulókkal. A tanító és a tanuló érdekei azonban ezen a ponton nem azonosak: érdeklődési körük nem azonos, s a tanító tantárgya keretein belül csak részben követheti a tanulók érdeklődési körének irányát. A legnehezebb tanítói munka: felkelteni a tanulók érdeklődését. Még nehezebb: megragadni és megragadtatni az anyag lényegét. Gondoljuk csak el, hogy a holt nyelveken kívül megállapodott, befejezett tantárgy nem létezik. Vegytanból irodalomtörténetig, történelemtől matematikáig minden tantárgy állandóan bővül, fejlődik. Ha tehát a tananyag nem lenne rugalmas, ha mereven őrizné mindazt, ami évszázadok során felgyülemlett benne, rossz elképzelni, mit kellene összetanulnia úgy ezerezerötszáz év múlva a kisdiáknak. (Még akkor is, ha addigra — bár be teljesülne — feltalálnák az önműködő, gépesített tanulást). A tananyagnak ezért rendkívül rugalmasnak kell lennie; állandóan felül kell vizsgálnia önmagát, selejteznie és törülnie kell. így kerülheti el a tanuló túlterheltségét és megmaradhat a fennálló szükségletek korlátai között. De még így sem fér belé közvetlenül sok minden, ami pe dig szoros összefüggésben áll a neveléssel és oktatással, s aminek pedig sem tantárgya, sem tananyaga, sem tanmenete nincs. Mert nevelés és oktatás elképzelhetetlen jellemnevelés esztétikai nevelés és anélkül az elmaradhatatlan nevelési kellék nélkül, amit általában jó modornak neveznek. (Ennek a megjelölésnek az osztálytársadalmak légköre bizonyos kétes mellékízt adott — ez esetben azonban nem a zsúrfiús jómodorról van szó hanem szószerint a tisztességtudó jó modorról, arról, amit ifjúságunk — ha a legutóbbi évek hoztak is már javulást — még mindig sajnálatosan nélkülöz). • Ezek a feladatok tehát — a szülőn kívül — elsősorban a tanítóra, és nagy részben a tankönyvre hárulnak. A tankönyv. Tankönyvből tanítani nem lehet. Éppen úgy, mint ahogyan az előadásnak is az élő szó varázsával kell hatnia, a tanításnak is elevennek, lebilincselőnek kell lennie, s a magyarázatot nem pótolhatja a lecke-felolvasás. A tankönyvekre mégis nagy szükség van, hiszen a tanulóknak aránylag csak csekély százalékuk képes a puszta magyarázat után felfogni, megemészteni és begyakorolni a leckét, — nagy többség a tankönyv segítségével tanul. A tankönyvnek tehát elsősorban a tanulókhoz kell szólnia, nem a tanítóhoz. Itt mutatkozik a tankönyvek első nagy fogyatékossága. Tankönyveinket még a közelmúltban is, nem a tanulók, nem gyermekek, hanem felnőttek számára írták: hogy a bírálók ne találjanak bennük kifogásolni valót, hogy száz és egy szempont figyelembevétele után elfogadják és kinyomtatásra alkalmasnak ítéljék. Természetesen ez ls szükséges: szükségesek a bírálók és szükségesek a szempontok. Csak az a baj, hogy a bírálók rendszerint megintcsak a felnőtt szemével olvassák az elbírálás végett elébük tett könyvet, és a szempontok közül kifelejtődík a legfontosabb: az, hogy a tankönyv legmellőzhetetlenebb feladata: örömet szerezni a gyereknek. Tankönyveink sajnálatosan mellőzik az esztétikai nevelés követelményeit. Tudálékosak és szárazak, lexikális adathalmazokat zsúfolnak magukba, sivárak, művészietlenek. A jó tankönyvnek olyannak kell lennie, hogy felkeltse a tanulóban az olvasás szükségérzetét. Hogy a tanuló ne érezze nyűgnek, tartalmatlannak, értelmet lennek. Hogy olvasható legyen, akár a szépirodalmi művek. Közismert tény, hogy tanulóink nagy átlaga félelés közben küzd a nyelvi kifejezésmód formáival: nem tud folyamatosan, szabatosan előadni, beszélni. Emiatt olykor még tapasztalhatóan meglévő tárgyi tudását sem tudja hasznosítani: ezek azok az ese tek, amelyekben a tanító kétséget ki záróan megállapítja, hogy a tanuló felfogta az anyagot, tanult, de tudásáról nem képes saját fogalmazásában számot adni. A tankönyveknek elsősorban azt a célt kell szolgálniuk, hogy kifejlesszék ezekben a tanulókban a stílus-készséget, a beszélni tudás, az előadás művészetét. De hogyan, ha tankönyv maga is hemzseg a stilisztikai hibáktól, ha figyelmen kívül hagyja a nyelvkultúra legelemibb követelményeit is, ha világos, megfogható egységek helyett szétfolyó, ködös, za varos fejtegetésekbe, a nagyképűségig biblikus, dogmatikus meghatározásokba süllyed ? Az is közismert tény, hogy középiskolás ifjúságunk nem olvas. Nem érzi az olvasás szellemi szükségletét, gyönyörét, nem ismeri az olvasás szenvedélyét. Az irodalom szeretete: az élet szeretete. A mi középiskolásaink nem olvasnak. Ezért is a tankönyveket, de legelsősorban az irodalmi olvasókönyveket, az irodalomtörténeteket terheli a legsúlyosabb felelősség. Az irodalmi olvasókönyvnek olyannak kell lennie, hogy amikor a tanuló szeptember elsején kézhez kapja, többé már le se tegye, amíg végig nem olvasta. Hiszen irodalmat ad! Nemzeti kultúránk legnagyobbjainak hangját hallatja! Irodalmunk leglebilincselőbb, legértékesebb alkotásait mutatja be, azokból ad ízelítőt! (Igaz: a tankönyvírónak egyik legsorsvertebb képessége, hogy még a legérdekfeszítőbb alkotásokból is pontosan azt a részletet pécézze ki, amely a legszárazabb, legelvontabb, legtávolabb áll a tanuló érdeklődési körétől. Eredmény: a tanuló a szemelvényen keresztül elfordul az írótól, elfordul az irodalomtól, elfordul az olvasástól.) Ilyen körülmények között a tankönyv nem tekinthető annak, aminek lennie kellene: tanítási segédeszköznek. A tanító munkáját nem könnyíti, nem irányítja, a tanulónak nem nyújt segítséget, sőt, hátráltatja a tanulásban, mert arra készteti, hogy agyának logikai, elemző, részletező munkáját teljesen kikapcsolva, oldalszámra magoljon be fejezeteket, amelyeket nem ért, amelyeknek jelentésével és jelentőségével nincs tisztában, s amelyekből, és ez a legnagyobb baj: semmi gyakorlati vagy esztétikai haszna sincs. A tankönyvírók szeretnek arra hivatkozni, hogy a tankönyvek nem is annyira a tanulók, mint inkább a tanítók számára készülnek, vezérfonalul. Ugyan miért? Az olyan tanító, aki tankönyv nélkül nem képes tanítani, illetve csak tankönyvből képes tanítani, nem érdemli meg a tanító nevet. A tankönyv — nem lehet elégszer ismételni — a tanulóé. Ezért helytelen az is, hogy a legtöbb tankönyv nem csatol a tárgyalt egységek után vázlatot, nem összegezi az átvett anyag lényegét, vagy ha igen, akkor ezt ismét oly módon cselekszi, amiből megint csak a tanítónak, a „bennfenteesnek" van némi haszna, a szegény kirekesztett, a tanuló értelmetlenül silabizálgatja a zárójelek közé szorított apró, vagy dőlt betűket, aztán előbb-utóbb feladja a harcot: többé már beléjük sem néz. Vannak már jó tankönyveink is. Vannak. De ha összegezésre kerül a sor, a véleményalkotás irányát mindig az átlagot jelentő többség szabja meg. Az átlag pedig — bűn lenne látni és színt nem valiami: ilyen. ra. A nevelés és tanítás bonyolult folyamatában kétségkívül a tanító személye a legdöntőbb tényező. Barlanglakó őskorunk óta él a közlési vágy az emberben, él a megismerési vágy a gyermekben. Bölcselkedő és rabszolgatartó ó-korunk óta a peidagógosz, a gyermek-vezető és gyermeknevelő rabszolga volt ennek az ellentétes irányú, és mégis egy pontba összefutó tevékenységnek a legfontosabb szereplője. A pedagógus, a tanítói A tanító, öt terheli a legnagyobb felelősség. Mint a munkást, ha selejtet gyárt. Rengeteg hiba van benne. A tanulók nem értik meg a magyarázatait. Általában: a gyermek ritkán érti meg a felnőttek magyarázatait, a felnőttek azonban sohasem értik meg jól, ami,t a gyermekek magyaráznak. A gyermek természetszerűen ismeretlen dolgok és világok után szomjazik, a gyermek Verneért rajong és Mark Twainért, olthatatlan szerelemmel csüng Erdőn és Folyón, boldog, ha mágnesvasra tesz 6zert, szappanbuborékokat fújhat, vagy sárkányt eregethet. Aztán elbukik földrajzból, természetrajzból, vegytanból — egyszóval mindabból, amit szeret Sőt, a tetejébe még irodalomból is, s ezek után ő, akinek első és legkedvesebb játéka a képeskönyv, a Könyv volt, megszűnik törődni az irodalommal. A gyermek természetéhez tartozik, hogy az Ismeretlent legendák romantikus ködével vegye körül: a tanító feladata, hogy mikor a tudomány bonckésével hajlik az Ismeretlen fölé, a legendák romantikája helyett megteremtse a tudás éppoly vonzó romantikáját. A kezdeti pontul vett hiba azonban tovább bonyolódik: a tanulók nem értik meg a tanító magyarázatait, ezért a tanító nem szereti a tanulókat. Ez az általánosság azonban szerencsére olyan ritka, mint a rossz tanító. (Itt nem a tanítók erőszakos védelméről van szó, hanem egyszerű statisztikáról: emeljünk ki bármely foglalkozási ágból ÜJ s

zo 1957. április 14. 7