Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-03 / 93. szám, szerda

Az ipar és az építészet irányításának és szervezésének további tökéletesítéséről már több mint 1 millió 600 ezerrel rendelkeznünk. Főiskoláink a szovjet kormány évei alatt több mint 3 millió 500 ezer szakembert képeztek ki, ebből kb. egymillió mérnököt. Jelentékenyen megnövekedett a tudományos dolgozók száma. Míg 1913-ban a tudományos intézetekben és főiskolákon valamivel több mint tízezer tudományos dolgozó működött, ma 240 ezer ilyen dolgozó van. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a szakképzett káderek mily óriási hadseregével rendelkezik országunk. A jelenlegi gyakorlat azonban a termelés sok tehetséges szervezőjét, mérnököket és technikusokat megakadályozza abban, hogy közvetlenül részt vegyenek a termelésben és ehelyett az igazgatási apparátusban foglalkoztatja őket. Az utóbbi években nagyszabású intézkedések történtek a szervezési struktúra fogyatékosságainak kiküszöbölésére és az igazgatási apparátus felesleges létszámának megszüntetésére. Az utolsó három évben az adminisztratív, begyűjtési és egyéb nem produktív dolgozók létszámát összesen több mint 900 ezer személlyel csökkentettük és e dolgozók jelentős része a termelésbe ment át. A gazdaságok irányító apparátusa azonban még mindig túlságosan nehézkes. Az ipar és az építészet irányításának átszervezése lehetővé teszi az apparátus jelentékeny csökkentését és egyszerűsítését, a szakképzett káderek kihasználásában levő hiányosságok megszüntetését, az igazgatási apparátusból felszabaduló emberek és a közszolgáltatási apparátusból felszabaduló emberek áthelyezését a vállalatokba és építkezésekre, oda, ahol közvetlenül folyik az anyagi értékek kialakítása. O Az ipari és építészeti minisztériumok jelenlegi struktúrája bonyolult, sok benne az alárendelt fokozat. A minisztériumok és a resZortosztályok, amelyek központilag irányítják országunk egész területén a vállalatokat, elkerülhetetlenül körülveszik magukat számos párhuzamosan működő szervezettel — különféle eladási és ellátási irodákkal, trösztökkel stb. A minisztériumokban sok a főigazgatóság, szakosztály, ügyosztály és egyéb strukturális alakulat. Azok a területi főigazgatóságok, amelyek a szibériai, közép-ázsiai, távolkeleti és más messzefekvő területek vállalatait irányítják, rendszerint Moszkvában székelnek. A minisztériumok nehézkes strukturája arra vezet, hogy a vállalatok kérdéseit nagy távolságból oldják meg és e kérdéseknek számos fokozatot és instanciát kell bejárniok. A reszortok szerinti szétforgácsolás, valamint a minisztériumok és főigazgatóságok távolsága a vállalatoktól és építésektől, azt okozza, hogy a minisztériumok dolgozóinak sok időt kell fordítaniok a reszortosztályok közötti levelezésre, utasítások és parancsok, kimutatások és memorandumok összeállítására és szétküldésére, ami az üzemek, gyárak és építkezések gyakorlati szervezési munkájának rovására megy. A minisztériumokból zúduló óriási papíráradat a vállalatokban sok dolgozót megfoszt a konkrét tevékenység lehetőségétől. A központba a munkahelyről beidéznek számos szakembert, akik így elszakadnak a termelésben folyó élő munkától és hónapokon át a minisztériumokon ülnek. Mindezek a fogyatékosságok kedvezőtlenül hatnak a vállalatok és építkezések terveinek gyakorlati kidolgozására és megvalósítására, a meglevő termelési kapacitások elégtelen kihasználását eredményezik, és a kiutalt eszközök a beruházási felépítésben számos objektumra forgácsolódnak szét. 9

Az ipar és az építészet ágazat • szerint való irányításának strukturája kedvezőtlen hatást gyakorol a vállalatok és az építkezések anyagi és műszaki ellátásának megszervezésére is. Minden egyes minisztériumnak és reszortosztálynak nagy bevásárlási és eladási apparátusa van. Az ellátási szervezetek hálózata nehézkes és költséges. Az ipari központokban rendszerint párhuzamosan működik különféle minisztériumok és reszortosztályok számos ellátási és eladási szervezete. Leningrádban pl. 123 ellátási szervezet, a charkovi területen 74, a novo-szibirszki területen 76 ellátási szervezet működik. A minisztériumok gyakran több párhuzamosan működő ellátási irodát és hivatalt létesítenek ugyanabban a városban. Például a Szovjetunió Építészeti Minisztériuma Moszkvában 15 ellátási szervezetet, Leningrádban kilenc, Minszkben hét, Novo-Szibirszkben pedig hat ilyen szervezetet tartott fenn. Annak ellenére, hogy számos ellátási szervezet működik, a nyersanyagokat és anyagokat a vállalatoknak és építkezéseknek gyakran késedelmesen szállítják és nem egyszer hiányosan. Ez megnehezíti a vállalatok és építkezések tevékenységét, megzavarja a munkák ütemét, gyakran a munkások és gépek leállását, jelentékeny anyagi értékeknek egyes vállalatokban való felgyülemlését és megrekedését, viszont ugyanezen anyagoknak más vállalatokban hiányát okozzák. A minisztériumok, amelyek területeiig el vannak szakítva a vállalatoktól, nem ismerik kellőképpen vállalataik szükségleteit és gyakran nem lépnek idejében közbe annak érdekében, hogy kielégítsék a vállalatok és építkezések szükségleteit. 1 rt Az ország népgazdasága to• vábbfejlesztésének érdekében az SZKP KB februári plenáris ülés« szükségesnek tartotta áttérni a gaífc dasági építés irányításának olyan for* máira, amelyek jobban egybekapcsolják a helyszínen történő konkrét és operatív irányítást a központi szervezés elvérteR

:'szigorú betartásával országos viszonylatban. Az ipar én az építészet irányításának ilyen átí tervezése biztosítja a demokratikus centralizmus és a tervszerűség lenini elveinek további megszilárdítását a népgazdaság irányításában. — V. I. Lenin nem egyszer hangsúlyozta, hogy a szocialista országépítést ugyan a központosított szovjet állam és a kommunista párt irányítja, de emellett teljesen be kell kapcsolni a gazdasági kérdések megoldásába a helyi szerveket. „Az a tény, hogy egyes helyeken nincs egybehangolva a különféle reszortok munkája, az egyik fő hiányosság, ami akadályozza a gazdasági építést" — írta V. I. Lenin. „Ennek a kérdésnek rendkívüli figyelmet kell szentelni... Lent, közelebb a munkások és parasztok tömegeihez ezek a fogyatékosságok szembetűnőbbek és éppen ezért, a helyi szerveknek, — tapasztalatcsere után — kell kidolgozniuk e fogyatékosságok elleni sikeres harc módszereit." (Lenin Művei 32. kötet.) III. Az ipar és az építészet irányító szervei a köztársaságokban, a kerületekben és a területeken (Folytatás a 3. oldalról.) 2

A háború utáni években, ami• kor iparunk és egész népgazdaságunk még magasabb színvonalra emelkedett, amikor új minőségi változások állnak be a termelés fejlődésében, különös erővel nyilvánul meg az az irányzat, hogy új meg új ipari és építészeti ágazatokat létesítsünk, megnyilvánul az egyre behatóbb szakosítás irányzata és új minisztériumok, valamint olyan reszortügyosztályok létesítése, amelyek egyes ágazatokra vannak specializálva. Ez öszszefügg az új technika növekedésével, a műszaki haladás feladataival, az új tudományos ismeretekkel, amelyek nagy minőségi változásokat okoznak a korszerű ipari termelés szervezetében. Ma a Szovjetunióban több mint kétszázezer állami iparvállalat és több mint százezer építkezés van, amelyek nagy országunk legkülönfélébb területein működnek. Ebben a helyzetben nehéz konkrétan és rugalmasan irányítani egy minisztériumból vagy reszortosztályból a vállalatok és építkezések óriási mennyiségét. A termelés jelenlegi terjedelmének nem felelnek meg az ipar és az építészet jelenlegi irányítási formái a népgazdaság fejlődése konkrét és rugalmas irányítása növekvő követelményeinek és korlátozzák a szocialista gazdasági rendszer nyújtotta tartalékok teljes kihasználásának lehetőségeit. A népgazdaság továbbfejlesztésének érdekei megkövetelik, hogy tökéletesebbé váljanak az irányítás szervezési formái az ipar és építészet valamenynyi szakaszán. Ezért szükségessé válik, hogy eltérjünk az ipar irányításának egyes elavult szervezési formáitól, szükségessé válik, hogy ne forgácsoljuk szét továbbra is a műszaki, gazdasági és adminisztratív irányítást, hanem áttérjünk a népgazdaság irányításának rugalmasabb formáira, amelyek teljesen tiszteletben tartják a terület, kerület vagy köztársaság sajátosságait. Az ipar és az építészet irányítása beható átszervezésének kérdése ma nem azért merül fel, mintha valamilyen hibákat tárnánk fel a népgazdaság fejlesztési tervének teljesítésében. A Szovjetunió ipara biztosan haladt O J SZÖ 1957. április 3. értéke egy hektár teljesítményre átszámítva csaknem felével csökken. Igv tehát minden százezer kerekestraktor, amelyeket lánctalpas traktorok helyett gyártunk, a népgazdaságnak hengerelt fémanyagban 56 ezer tonna megtakarítást, szürke öntvényben 68 ezer tonna, acélöntvényben 92,500 tonna és színes fémekben csaknem négyezer tonna megtakarítást jelent. Az önköltségek csökkentésével elért megtakarítás összesen 160 millió rubelt tesz ki. Ebből az ősségből évi. 400 ezer gumiabroncsot termelő üzemet építhetünk és ez a mennyiség százezer traktor számára elegendő. Annak ellenére, hogy a lánctalpas traktorok kerekes-tarktorokkal való helyettesítése mérhetetlenül előnyös a népgazdaságra, ezt a kérdést a minisztériumok közötti reszortellentétek miatt nem oldották meg idejében. Ilyen példákat, amikor fontos népgazdasági kérdések elsüllyednek a reszortellentétekben, az ipar és az építészet más ágazataiban is láthatunk. 4

A reszortok létesítése ugyan• azon gazdasági igazgatási területen levő különféle iparágazatok vállalatai között fennálló normális termelési kapcsolatok gyengülésére sőt gyakran megsértésére is vezet. A szűkkeblű reszortszerűség hibájából távolról sem használják ki teljesen azokat a lehetőségeket, amelyek a gazdasági kérdések rugalmas megoldására a helyszínen nyílnak, nem használják ki a lehetőségeket a rendelkezésükre álló anyagi, munkaerőés pénzügyi források célszerű elosztására és konkrét intézkedések megtételére a terv teljesítésében mutatkozó fogyatékosságok gyors kiküszöbölése érdekében. A szorosan vett reszortok befolyása következtében az egyes minisztériumok nem használják ki ésszerűen a termelési kapacitások egy részét számos vállalatban. így pl. Leningrádban mintegy 360 ezer tonna vas- és acélöntvényt termelnek évente, amiből csak 250 ezer tonnát használnak fel a leningrádi vállalatok, a fennmaradó mennyiséget pedig kiszállítják. Ezzel egyidejűleg Leningrádba behoznak 40 ezer tonna nagy vas- és acélöntvényt. Ebben az esetben tekintettel a meglevő termelési kapacitásokra, szigorúan korlátozni kell az új öntödék építését. Azonban a kizárólag reszortszerű irányzatok hatására, az építkezést nem végzik racionálisan. így pl. annak ellenére, hogy Leningrádban működik a „Lensztankolit"-üzem, amelynek évi kapacitása mintegy 30 ezer tonna vasöntvény, a Szverdlov-szerszámgépüzemben egy másik öntődét építenek, amelynek kapacitása évi ötezer tonna öntvény és üzemben van egy harmadik öntöde, amelynek kapacitása négyezer tonna. Mindez így folyik annak ellenére, hogy ezek az üzemek közel feküsznek egymáshoz és a „LensztankO'lit"-üzem évente több mint nyolcezer tonna ilyen öntvényt szállít ki. Ez a gyakorlat az államnak nagy anyagi károkat okoz. Az ilyen hiányosságok, melyek másutt is szép számban előfordulnak, azért következnek be, mert az új műhelyek és üzemek termelési és építési terveit az egyes minisztériumok helyi dolgozók részvétele nélkül dolgozzák ki, tekintet nélkül arra, mi folyik a többi minisztériumokban, tekintet nélkül az egyes területek sajátosságaira. 5

A népgazdaságban nagy kárt • okoz az építkezési szervezeteknek számos minisztériumra és reszortosztályra való jelenlegi felosztása. Ennek következtében ugyanabban a városban vagy körzetben, mindegyik építészeti szervezet saját termelési alapot épít, azt körülveszi nagy menynyiségű segédvállalattal és gazdasággal, saját automobilközlekedést létesít, anyagraktárokat, úgyhogy az építészeti támaszporitok építésének költségei jelentékenyen megnövekednek, hatékonyságuk pedig csökken. Ez az elosztás okozza továbbá, hogy egy körzetben vagy városban számos szervezet végez építkezési munkát, így pl. a cseljabinszki körzetben 182 építkezési és szerelési szervezet végez építkezési munkákat és ezek a szervezetek 25 minisztériumhoz és reszortosztályhoz tartoznak: a szverdlovszki területen 30 minisztérium és reszortosztály 203 építészeti és szerelési szervezete épít s gyakran ugyanabban a járásban, sőt ugyanazon az utcán dolgoznak. Ez oly messzire ment, hogy pl. a szverdlovszki Kuzbasz utca nyolc lakóházának építkezésével hét különböző minisztérium és reszortosztály építészeti szervezeteit bízták meg. Belgorod területi központban nyolc minisztérium és reszortosztály hat építészeti és hét szakosított szervezete működik, amelyek összesen kilencven millió rubel értékű építkezési munkát végeznek. Ez a gyakorlat szétforgácsolja az iparvállalatok és lakóházak építésére folyósított összegeket, meghosszabbítja az építkezések határidejét, jelentékenyen megdrágítja az építkezési munkákat, kevéssé használják ki az építkezési gépeket és a közlekedést, növekszik az igazgatási és gazdasági személyzetre fordított költség. Minderre végül drágán ráfizet az állam. Amint az egyesült építészeti szervezetek munkatapasztalatai mutatják Moszkvában, Leningrádban és számos más városban, az ilyen egyesített építészeti szervezetek, amelyeket területi szempont szerint irányítanak, lehetővé teszik az említett fogyatékosságok kiküszöbölését és az építészet minőségi mutatószámainak lényeges megjavítását. 6

Az ipar és az építészet irányl• tásának jelenlegi formái mellett az egyes minisztériumok számos esetben igyekeznek a maguk számára mindent elkészíteni tekintet nélkül a pénz- és anyagfogyasztásra, tekintet nélkül arra, hogy ezáltal lehetetlenné teszik a termelési területek és berendezések teljes kihasználását és ennek következtében a rakományokat ideoda szállítgatják, felesleges távolságra és egyáltalán nem ésszerűen. Például a gépiparban a vállalatok szakosításának és együttműködésének elégtelen fejlettsége miatt az öntvények, a kovácsolt és sajtolt anyagok termelése sok minisztérium és reszortosztály nagyszámú kis vállalatára forgácsolódik ezét. A vas- és acélöntvényt termelő speciális üzemek részaránya még mindig nagyon csekély. A termelési együttműködés túlnyomórészt az egyes reszortokon belül folyik és a különféle minisztériumok vállalatainak együttműködése nagyon gyengén fejlődik, aminek következtében elégtelen a termelési kapacitások kihasználása. Így pl. a Szovjetunió építészeti és közúti gépipari minisztériumához tartozó kijevi Krasznyij ekszkavátor-üzemben újjáépítették és kibővítették az öntődét és most ez az üzem öntvényeket szállít e minisztérium taskenti, leningrádi, szverdlovszkiji, kujbisevi, kurszki, izsevi vállalatainak, sőt tyumeni és kurgani vállalatainak is. Ezzel egyidejűleg más minisztériumok ugyanezen városokból jelentős mennyiségű öntvényeket szállítanak az ország más területeire. Az öntvényeket tehát több mint 3500 km-es távolságra szállítják. A kijevi Krasznyij ekszkavátor-üzem vasöntvényei szállításának költséfle Tyumenbe az öntvények termelési költségeinek több mint 20 százalékát teszi ki. Nagyobb gazdaságossággal fedezhető volna a gépipari és közúti gépipari üzemek .szükséglete azon öntvényekkel, amelyeket más minisztériumok vállalatai helyben készítenek és így nem volna szükség az ide-oda szállítgatásra. Azonban a minisztériumok szűk reszortérdekei lehetetlenné teszik e kérdés helyes, az állam érdekében való megoldását. A nem ésszerű teherszállítások nagy károkat okoznak a népgazdaságnak. "T Az egyik legfontosabb ok, ami * • szükségessé teszi az ipar és az építészet irányításának átszervezését, továbbá abban rejlik, hogy helyesebben kell felhasználni a szakembereket és jobban be kell kapcsolni az ipar és az építkezések irányításába a helyi kádereket. Amikor a párt és a kormány alaposan megszervezte a szakemberek előkészítését valamennyi népgazdasági ágazat számára, különös figyelmet szentelt a mérnök és technikus-káderek nevelésének. Míg 1928-ban 98 ezer mérnökünk és technikusunk volt, ma •J A népgazdaság további fellen• • dítésének feladataival összhangban a népgazdaság jelenlegi fejlődési szakaszában az ipar és az építészet operatív irányításának súlypontját a vállalatokhoz és építkezésekhez közelebb fekvő városokba kell áthelyezni. Ezért valószínűleg szükséges lesz az irányítás előző szervezési formáiról. a reszor.tminisztériumokról és reszortosztályokról áttérni az irányítás új formáira a területi elv alapján. Az ilyen irányítás egyik formája lehet például a népgazdasági tanács (szovnarchoz). Az ilyen átszervezés előnyére válik a demokratikus centralizmus lenini elveinek. A demokratikus centralizmus feltételezi a tömegek és a helyi szervek alkotó kezdeményezésének sokoldalú fejlesztését a központ irányító szerepe mellett. Ismeretes, mily óriási jelentőséget tulajdonított V. I. Lenin a gazdasági építés új irányító szerveinek — a legfelső népgazdasági tanácsnak és a helyi népgazdasági tanácsoknak. „A legfelső népgazdasági tanácsra jutott most az egyik legnehezebb és az egyik leghálásabb feladat" — mondotta V. I. Lenin 1918-ban. „Nem kétséges, hogy minél jobban növekednek az Októberi Forradalom vívmányai, minél behatóbbá válik ez a fordulat, amelyet az Októberi Forradalom kezdett meg, minél szilárdabb alapokra helyeződnek a szocialista forradalom vívmányai és minél jobban megszilárdul a szocialista rendszer, annál nagyobb és igényesebb lesz a népgazdasági tanácsok feladata. Az összes állami intézmények közül csupán ezek a tanácsok hivatottak megőrizni szilárd helyüket. Ez a helyük annál szilárdabb lesz, minél közelebb jutunk a szocialista rendszer bevezetéséhez, minél kisebb adminisztratív apparátusra lesz szükségünk, mely tulajdonképpen az igazgatást vezeti. Amikor véglegesen megtörtük a kizsákmányolók ellenállását, amikor a dolgozók megtanulják a szocialista termelés szervezését — akkor ennek az igazgatási apparátusnak a szó saját, közvetlen, szó szerinti értelmében vett régi állami apparátusnak az elhalás a sorsa, ezzel szemben a legfelsőbb népgazdasági tanács típusú apparátus növekedni, fejlődni és erősödni fog, mert magába foglalja a szervezett társadalom valamennyi legfontosabb ténykedéseit." (Lenin Müvei 27. kötet). Ma, amikor hatalmas anyagi és technikai alapunk van, amikor a magas szakképzettségű szakemberek számos kádere nőtt fel, akik a vállalatokat és építkezéseket irányítják, amikor sokszorosan megnövekedett a munkásosztály és mérhetetlenül emelkedett kulturális és műszaki színvonala, kialakultak a kedvező előfeltételei annak, hogy a népgazdaságot területi alapelv alapján irányítsuk. Az irányításnak ez a formája nagy jogokat ruház a szovjet-, párt-, gazdasági és szakszervezeti szervezetekre a köztársaságokban, kerületekben és területeken, növeli a gazdaság fejlődéséért viselt felelősségüket, lehetővé teszi, hogy a dolgozók széles tömegeit még jobban bekapcsoljuk a gazdasági országépítés irányításába. Ha célszerűnek mutatkozik annak a javaslatnak elfogadása, amely szerint megalakítjuk az ipar és az építészet területi irányításának szerveit népgazdasági tanácsok képében a köztársaságokban, kerületekben és területeken, akkor feleslegessé vélik, hogy tovább fennálljanak az ipari és építészeti igazgatók, szövetségi és köztársasági minisztériumok. Tekintettel azokra a feltételekre, amelyek ma a Szovjetunió népgazdaságának fejlődésében fennállanak, tekintettel arra, hogy helyi szakképzett kádereink vannak és hogy megnövekedett az ipari termelés terjedelme, az ipar és az építészet irányításának legcélszerűbb struktúrájává a gazdasági-közigazgatási területeken a népgazdasági tanácsok válhatnak. A népgazdasági tanácsokat rendsze(Folvtatás az 5 oldaloni. és halad előre, amint ezt meggyőzően bizonyítják a népgazdasági tervek teljesítéséről szóló adatok. Az irányítás szervezési formáinak megváltoztatása elsősorban azért szükséges, hogy még nagyobb tere nyíljék az ország termelőerői ' fejlődésének, hogy még teljesebben kihasználjuk óriási tartalékainkat, hogy még szélesebb mértékben kibontakozzék a dolgozó tömegek aktivitása és alkotó kezdeményezése, és hogy biztosítva legyen a népgazdaság és a szovjet nép jólétének további emelkedése. Az ipar és az építészet irányítása átszervezésére irányuló intézkedések továbbá elősegítik számos fogyatékosság kiküszöbölését, amelyek az ipar és az építészet jelenlegi irányítási formáiban felmerülnek. 3

Az ipar és az építészet irányí• tásának nagy fogyatékosságai azok az akadályok, amelyeket a reszortosztályok képeznek. Ezek az osztályok gyakran fékezik a népgazdaság fejlesztése fontos kérdéseinek megoldását. Számos tény tanúskodik arról, hogy a szűkkeblű reszortszerűség, amihez egyes vezető gazdasági dolgozók ragaszkodnak, nagy károkat okoz az államnak. Hosszasan visszatartja számos halaszthatatlan népgazdasági feladat megoldását. Vegyünk pl. egy olyan fontos kérdést, mint a traktorgyártás. A mezőgazdasági szervek és a gépipar dolgozói jól tudják, hogy a kerekestraktorok számos munkánál sokkal előnyösebbek mint a lánctalpas traktorok. Egyes gép- és traktorállomások tapasztalatai, valamint külföldi mezőgazdasági tapasztalatok is azt mutatják, hogy célszerű, ha az egész traktorállománynak mintegy 10 százaléka lánctalpas traktorból áll, kilencven százaléka pedig kerekestraktorokból. Hogy elérjük a kerekes- és a lánctalpas traktoroknak ezt az arányát, 1957-ben a lánctalpas traktorok termelését több tízezerrel csökkenteni kellett és helyettük ugyanilyen menynyiségű kerekes-traktort qyirtani. Érnek az intézkedésnek ugyanolyan erős motornál — 55 lóerős motornál — a következő előnyei vannak: Az egy traktorra eső fémszükséglet 2,2 tonnával csökken, a traktorok súlya egy lőerőre átszámítva egyharmadával csökken, harminc százalékkal keve- | sebb színes fémre van szükség, és a termeléshez szükséges munka csaknem felével válik kevesebbé, ami lehetővé teszi, a traktorgyártás növelését ugyanolyan termelési felületek részére. A traktortermelés önköltségei mintegy 20 százalékkal csökkennek, a javítások és a technikai karbantartás