Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-21 / 111. szám, vasárnap

^IRODALOMRÓL- KÖNYVEKRŐL^* Móricz Zsigmond Harmatos rózsa — galamb papné 224 oldal. Ara tagok számára 14,25 Kčs. .Az MKBK 28. tagilletmény könyve. Móricz Zsigmond írói alkotásának első korszakából való e két regény. A „Harmatos rózsa" szerelmének és házasságának regénye. Éppen a szerelemnek, a tiszta és őszinte, forró szerelemnek a megjelenítése teszi időállóvá ezt a művet. „A galamb papné" két ember társadalmi különbsége által kiváltott feszültségek, vívódások ábrázolása, — az a motívup-T, amely már a „Harmatos rózsa "-ban is megjelenik és Móricz írásaiban szinte minden szerelmi, házassági történetnek az alapja. A galamb papné, az egykori „aranykulcsos méltóságos kisaszony" azonban minden vívódása ellenére tudja, hogy bele fog törni az új világba s egy egyszeri, elszalasztott kaland után férje karján visszatér a papi traktáknak és a papnék pletykáinak szűk körébe, amelyet gyűlöl, de amely véglegesen az ő világa is. Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese 516 oldal. Sok tollrajzzal, 6 színes illusztrációval. Ara kötve 25.— Kčs. Ifjúság számára 8—14 évig. Illyés Gyula nagysikerű magyar népmeseválogatásának átdolgozott, új illusztrációkkal díszített kiadása. Az ifjúsági könyvkiadás néhány kérdése (Gondolatok J. Verne: Utazás a holdba című műve kapcsán) JULES VERNE: Utazás a holdba című könyvét lapozgatom, amely nemrégen jelent meg könyvpiacunkon. Gyermekkoromban olvastam és még most is él bennem sorainak varázsa, most is izgalommal tölt el, ha egyes részeit magamban felidézem. Ma már Verne álmának megvalósulása határán állunk, egy-két év sem telik el, s műbolygók rugaszkodnak el ősi glóbuszunktól távoli csillagok rejtelmes világának irányában. Nincs messze'az az idő, amikor az ember új „terra incognitákat" — ismeretlen területeket látogat meg és lehull a fátyol évmilliók fantáziát fodrozó sok-sok rejtelméről. Az Utazás a holdba több nemzedék fiatalságának egyik kedvenc olvasmánya volt éppúgy, mint a reálisan álmodó Verne számos más, gyermekképzeletet bizsergető és kielégítő műve. S itt meg kell állnunk egy pillanatra. örömmel fogadjuk az ilyen és ehhez hasonló ifjúsági irodalmat. Annál nagyobb örömmel, mert az elmúlt évek során e téren is elkövettünk néA szürkeség megbolydult kéve, vérem most dalra falánk, duhajként rikkant az égre vérpiros reggeli láng. Tavasz lesz — csipkefa rezgi — most jön a kék hegyen át, holnapra idelebbenti kibontott aranyhaját. Röppen az álom a szemből, frisseség víg buzogánya robajjal beledörömböl a fényektől csengő világba. Fordul a tárkocsi öble, — ki éhes lassú lapátra? zsírosan csordul a földre a szénfolyam Niagarája. Cammog a fékező autó, mint csiga, ha nehéz a háza, a célban a pincér a bíró, a kendőjét eléje rázza. Kulcs zizeg redőny-lakatban, lánytenyér melege rajta, ereszről bojtocska pattan, rigóbegy színét csillantja. Nem kell most sör se, meg bor se, cincog a szív-hegedű, megjön a hangja, csak érje selymesen tiszta derű. Enyészet, iparkodj innen, a fürge szél bokádba mar'. Részegen józan itt minden s ragyogni, élni akar. Veres János. hány hibát. A serdülő gyermek lelkének, képzeletcsapongásának és romantika utáni vágyáriak meg nem értéséből származhat az, hogy elhanyagoltuk a fantáziaszomjat nemcsak kielégítő, hanem helyes irányba is terelő ifjúsági irodalom-keresletnek megfelelő kiadását. Ezerszer helyes volt, hogy a felszabadulás után nálunk ütött a ponyva, a filléres regények, a sárga füzetekben koncentrált méreg lélekharangja. Ezerszer helyes volt, hogy a cowboyok, a gengszterek, indiánölők „hőstetteit" ecsetelő, művészi szempontból teljesen értéktelen álirodalom nálunk a szemétdombra került és így nem mételyezhette ifjúságunk lelkét, De hiány volt az, hogy a régi és rossz „ideálok" helyébe nem mindig tudtunk új, igaz, követésre buzdító eszményt állítani a fiatalok elé. Valótlant állítana az amellett kardoskodó, hogy a felszabadulás után fiataljaink kezébe nem kerültek a nemes emberi vonásokat formáló, a szocialista erkölcsre nevelő könyvek. Az igazság csupán az, hogy kevés volt és még ma sem elég az ilyen irodalom. Eltekintve ettől a hiánytól, sajnos, tény az is, hogy ebben az ifjúsági irodalomban ritka volt az olyan mű, amely a fantáziaszomj kielégítése irányában hatott volna. Letagadhatatlan, az ilyen irodalom megszületéséhez idő kell, hosszú évtizedek. És éppen ennek tudatában kellett volna bátrabban hozzányúlni az ifjúsági irodalom örökbecsű értékeihez. AZ 1945 ELŐTTI IDŐKBEN az volt a helyzet, hogy az ifjúság zöme, miután átment a ponyvaolvasás időszakán, főleg Vernét és Coopert, May Károlyt és Conan Doylet, meg különféle útirajzokat vett a kezébe. A felszabadulás utáni években nagyrészt eltűnt a ponyva és a Courts Mahlerféle limonédé-„irodalom", de sajnos, elvétve bukkanhatott az ember értékes ifjúsági kalandregényre is. Kitöltetlen űr maradt és ez feltétlenül kihatott a serdülők szellemi fejlődésére. A fiatalok egy részénél az alapjában véve egészséges, de kielégítetlen fantáziaszomj helytelen irányban hatott. A múltból „átmentett" ponyvák egyes körökben kézről kézre jártak a teljes elrongyolódásíg és a felcsigázott kalandvágy, ha nem fékezte meg a család és az iskola nevelőmunkája, nem egy esetben törvénnyel állította szembe a fiatalembert. Bíróságaink anyagából számos példát hozhatnánk fel ennek bizonyítására. Sok mindennel tartozunk még a könyvkiadás terén ifjúságunknak, örvendetes, hogy már hosszabb ideje megkezdtük a törlesztést. Egy könyvüzletünk kirakatsora előtt álltam meg a napokban és dobogó szívvel tapasztaltam, hogy az egyik kirakatban csupa gyermek- és ifjúsági könyv van, s van köztük nem egy kalandregény, útirajz is. Persze a Szlovákiai Szép

2 irodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztősége korlátozott címterve mellett csak nehézségekkel elégítheti ki e téren a kívánalmakat. A cikkünkben felvetett fontos probléma megértéséről tanúskodik azonban az, hogy a kiadványok között mind több helyet foglalnak el az ifjúsági irodalom termékei. Szükség van erre, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Szabó Béla nagy sikerű ifjúsági regénye, a „Marci a csodakapus" első kiadása rövid idő alatt elfogyott és már tervbe vették hazai magyar ifjúsági irodalmunk ezen „első fecskéje" második kiadásának megjelentetését. Az eddigi eredmények arra kötelezik könyvkiadónkat, hogy az adott lehetőségek keretében a jövőben e téren még érdemdúsabb munkát végezzen. A tervbe aránylag kevés címet lehet beiktatni. A helyes megoldás útja tehát csak egy lehet: törődni kell az egyes müvek gondos (kiválogatásával, Hiszen például nem „rehabilitálhatjuk" May Károlyt (bár talán szigorú válogatás alapján egy-két műve mégis megjelenhetne), aki legtöbb regényéban ugyan igen megkapóan és érdekesen, de a történelmet meghamisítva elevenítette fel előttünk az amerikai indián őslakók sorsát. Van azonban az ifjúsági irodalomnak számos más nagyja, akiket újra be kell mutatnunk fiataljainknak. A MÁSIK MEGOLDÁSRA váró feladat pedig az, hogy átvegyük a jelenkori szocialista irodalomból mindazt, ami érték, ami segít a nevelés, az emberformálás áldozatos munkájában. Ifjúságunk éppúgy, mint minden eddigi nemzedék ifjúsága, ideálra, eszményképre vágyik. Az igaz ember, a rosszal bátran szembeszálló kommunista ember, annak példamutató erkölcsi arculata váljék gyermekeink eszményképévé. Mily sokat tehetnek e téren oly művek, mint amilyen A. Fagyejev Ifjú gárdája, B. Polevoj Egy igaz embere, stb. Az új ember nevelésében nagy és felelősségteljes munka vár tehát elsősorban az írókra, és köztük a mi hazai magyar íróinkra is. Ez a néhány gondolat vetődött fel bennem, miközben Verne könyvét lapozgattam. Bennem élt már régebberi és kikívánkozott annak láttán, hogy az ifjúsági könyvkiadás terén is ráléptünk a helyes útra és hibáinkat nagy hűhó nélkül, de bátran felszámoljuk. Fiataljaink az értékes ifjúsági regényeket olvasva zavartalanul szállhatnak a képzelet szárnyain. S jómagam most potyautasként a gyerekekkei tartok: elolvasom újra ezt a felejthetetlen Verne-könyvet... Gály Iván ooqoqoqoooooooggxs^^ 3000000000000000000;©0©0000000000000000000000000000000000000000e00000 S

zerkesztőségünkben az a szokás, illetve a munkarend, hogy a levelezőrovat a beérkező levelekről mindennap egy rövid tájékoztatást ad a szerkesztőség egyes tagjainak a levelek tartalmáról, mondanivalójáról. Hacsak tömören, egykét szóval is, de jellemzik, hogy miről szól a levél, miről írnak az emberek. Ilyen tömör-röviden számolt be a minapi tájékoztató is az egyik levélről. így: „Labanc'Béla, Slovenské Nové Mesto — panasz: nem kap autóutalványt." Megnézem és elolvasom a levelet. Alig néhány sor a levél is, meg folytatásként hozzá egy rövid cédula, nehézkes kézzel, szaggatott betűkkel írva. Arról ír, hogy mint a rendelkezések is előírják, a múlt év végén és ez év elején összesen 26 ezer koronát befizetett a bankba, majd annak rendje-módja szerint beadta igénylését és Spartak-autóra, azonban a kiutalással valami baj van: az autóvásárlási utalványt még mind a mai napig nem kapta meg. S a levélíró Labanc Béla arra kéri a szerkesztőséget, nézzen utána, vizsgálja ki, miért késik az autó kiutalása. Közben aztán saját magáról is ír néhány szót. Hogy azt mondja: 1950 óta szövetkezeti tag, négy hektár földdel, állatokkal és gazdasági felszereléssel lépett be a szövetkezetbe, azóta mindig a szövetkezetben dolgozik és ugyancsak azóta mindig spórolta a pénzét, hogy autót vehessen. Autót, mert mint írja „nekem még sohasem volt autóm". így és ennyi az egész ügy és hát persze szerkesztőségünk majd írni fog a megfelelő helyre és felvilágosítást kér, hol és miért akadt el Labanc Béla autó-kiutalása. Ezzel most már JHik, twíímife ési mini Lettünk Megjegyzések egy panasz margójára 8 üj szö 1957. április 21. akár le is zárhatnám a mondanivalóm és legfeljebb egyes olvasóinknak szereznénk egy kis bosszúságot, mondván, hogy „mit kell azt megírni, hogy Labanc Béla, Slovenské Nové Mesto-i lakos, szövetkezeti tag autót akar venni és hogy a kiutalással valami baj van. Mással is megtörténik ez és azért nem kerekedik belőle újságcikk." A

m ha igaza is van azoknak, akik így vélekednek, mégis amellett vagyok, hogy lehet és kell is bővebben írni erről a panaszos levélről, az autókiutalás körül támadt nehézségekről és bonyodalmakról, sőt nemcsak cikket, de kötetekremenő regényt is megérdemelne ez a téma. Mert mi a megragadó, a figyelemreméltó az egészben? Maga a puszta tény, — a panasz. Panasz: miért nem kapok, miért nem vehetek autót? Szinte felháborodás: lehetséges ez, hát rendes dolog ez, igazság ez? Panaszos levél: segítsetek rendbehozni azt az autóvásárlási ügyet, mert komoly, nagyon komoly gond ez a nyakamon, szinte se éjjelem, se nappalom miatta, s hogy úgy mondjam, szinte reménytelennek, hiábavalónak látom ezt az egész életet, ha nem vehetem meg, ha nem kapom meg azt az autót. „Nekem még sohasem volt autóm."! Űgy és éppoly hangsúllyal, mint amikor a gyerek mondta: nekem még sohasem volt új cipőm. Vagy az élete javán már, túljutott felnőtt: nekem még sohasem volt olyan állásom, hogy rendesen megélhettem volna belőle. Sohasem volt ez, sohasem volt az, se kenyerem, se rendes lakásom, se tisztességes ruhám és egyáltalában sohasem volt még emberhez méltó tisztességes életem. Itt, ezen a ponton válik ez a levél, Labanc Béla panasza jelképes tünetté, dokumentummá, társadalmi viszonyok meghatározójává és egy társadalmi rend ékes bizonyítékává. Ám egyáltalán nem azért válik ezzé, mert nálunk olyan hej de jól megy mindenkinek, mintha már nálunk annyira fenékig tejfel volna az élet, hogy az embereknek más panaszkodnivalőjuk sincs, mint csupán az, hogy vajon kapnak-e autóvásárlásra kiutalást vagy sem. Ilyet állítani több mint illúzió és ábránd — egyszerűen hazugság volna és ilyen hazugsággal nem tennénk jő szolgálatot ügyünknek. De éppen maga a puszta tény, a panasztevés, hát nem éppen azt dokumentálja-e, hogy ha valóságunkról beszélünk, semmi szükség nincs az illúzióra meg a szépítgetésre? Mert hiszen ha csak mint szórványos jelenséghez is, de míg eljutottunk e panasztevésig, sok minden maradt mögöttünk és éppen ez a sok minden a lényeg. Labanc Béla panasza a maga szórványosságában is éppen e sok minden, a valóságunk hitelesítője. Levelének e kitétele: „Nekem még sohasem volt autóm" örökre eltemetett múlttá teszi sok ezer, százezer és millió „nekem még sohasem volt"-ot, a sohasem volt új cipőmet, a sohasem volt állandó munkámat, a sohasem volt tisztességes megélhetésemet. Olvasónk panasza — levele szerint ítélve — egy négyhektáros, örökké a munkájából élő, az élet mindennapos gondjaival küszködő ember autóvásárlási panasza, mázsányi súlyos kriptafödő egy megdöntött, egy letűnt világra, az összes azelőtti „nekem még sohasem volť'-okra. K

i tudná számbavenni, összegezni, szemléltetően dokumentálni, mi minden történt, mi minden lett, míg eljutottunk a szemrehányó panaszig: nekem még sohasem volt autóm. Fel sem tűnik, oly magától értetődő és természetes mindaz, ami van, — az, magától értetődő és természetes, mert van. Mostanában, hogy a választásokra készülünk, az újságok, meg aztán a kerületi, járási és helyi szervek adatokat, tényeket közölnek, illetve ismertetnek, amelyek legtöbb esetben számok erről meg arról s amelyekre az emberek legtöbbje az első pillanatra csak bólint, hogy hát igen, szép dolog ez, nagy haladást tettünk meg, de a lényegére, valóságos jelentőségére csak akkor döbben rá, hogyha csak egy résnyire is, de félrehúzza a múltra ráhengerített kriptafedőt és ekkor szembetalálja magát a valamikori oly sok „nekem még sohasem volt"-tal. Ha visszanézel a múltba, ha szembenézel a valamikori „nekem még sohasem voltokkal" — amelyekből neked is és az emberek döntő többségének oly bőven kijutott —, akkor megelevenednek és életté, kézzel fogható tényékké válnak a szürke számok, a tények és az adatok. Mosógépekké válik az egyik számadat, ezernyi meg tízezernyi mosógéppé. S mit mond, miről beszél ez a sok ezernyi mosógép? Tán olyan nagy csoda a mosógép egy családnál ? Ha úgy vesszük, csoda, — attól függ, kinél van, kinek van mosógépje? Mert a mosógép, — amelyet ma éppúgy megtalálsz a munkás lakásában, mint oly sok falusi ember otthonában — csupán azt jelenti, hogy mosógép? Gondolj csak József Attila versére: Kis lábaskában hazahozta kegyeimeséktói vacsoráját, lefeküdtünk s eltűnődtem, hogy ők egész fazékkal esznek ... Anyám volt, apró, korán meghalt, mert a mosónők korán halnak, a cipeléstől reszket lábuk és fejük a vasalástól... S mert hegyvidéknek ott a szennyes! Idegnyugtató felhőjáték a gőz s levegőváltozásul a mosónőnek ott a padlás.., Lám, mit mond, mire emlékeztet egy mosógép, a közönséges kis mosógép, amelyből annyit találsz munkások otthonában és éppen azokéban, akik valamikor gyerekfejjel 'azon tűnődtek, hogy a kegyeimesék „ ... egész fazékkal esznek". Hát nem arra emlékeztet-e, nem azt bizonyítja-e, hogy szédületesen nagy utat tettünk meg attól az időtől, amikor a mosónő „Kis lábaská'ban hazahozta — kegyelmeséktől a vacsoráját" addig, hogy a mosógép létezése egy proletárcsaládban oly természetes, magától értetődő és egyáltalán fel nem tűnő holmi. D

e éppúgy s épp ily gondolatébresztőén elidőzhetnénk anynyi sok, ezernyi más dolognál, amelyek ugyan önmagukban véve, kiszakítva a körülményekből megszokott és hétköznapi do-looknak tűnnek, ám ha mint útjelző, kilométerjelző köveket nézzük, akkor sok mindent mondanak, sok mindent jelképeznek és bizonyítanak. S legfőképpen arról beszélnek: mik voltunk és mivé lettünk. Bátky László.