Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-06 / 65. szám, szerda

Csehszlovákia népgazdaságának nagyobbfokű hatékonyságáért Jaromír Dolanský elvtárs beszámolója a CSKP KB 1957. február 27. és 28-i ülésén {Folytatás a 5. oldalról.5 elemzése alapján a mezőgazdasági és gépipari ágazat dolgozóinak jó együttműködésével a mezőgazdasági gépek termelésében 30 százalékos anyagmeg- 1 takarítás érhető el. Hogy milyen nagy a. szerepe az anyagalap struktúrájának a készítmények súlyában, az legjobban az 500/200 állványos forgattyús sajtó példájából látható. A mi acélöntvényből készített konstrukciónk teljes 32 százalékkal nehezebb, mint a Német Demokratikus Köztársaságban lemezből forrasztott konstrukció. Az acél- és színesfém fogyasztás csökkentésében lényegesen nagyobb mértékben kell figyelmet szentelni a plasztikus anyagok és az alumínium célszerű felhasználásának. A készítmények nagy súlyával együttjár a készítmények magas munkaigénylése Is. így pl. a grafikai gépek munkaigénylése a Német Szövetségi Köztársaságban 25 százalékkal alacsonyabb, mint nálunk. A gépiparban lassan vezetik be a termelés gépesítését, úgyhogy a készítményeknél magas a kézzel végzett munkák részaránya. Elrettentő példa a 0,5 köbméter űrtartalmú kanalas kotrógép gyártása, ahol a gépi munkák aránya a kézi munkához a Szovjetunióban 7:3, míg nálunk kb. 1:1. A mi készítményünk munkaigényessége a szovjet készítménnyel szemben csaknem háromszoros. A technológia alacsony színvonala, a gépipari termelés ütemességének hiánya, a tudomány és a technika elégtelen felhasználása és terjesztése az üzemekben, a kevéssé progresszív normalizálás további okozói a növekvő munkaigényességnek, a magas termelési költségeknek a gépiparban. Emellett nemcsak a gépipari termelés költségeinek túllépéséből nem vonják le a következtetéseket, hanem a költségeket sem követik kellő figyelemmel és nem elemzik rendszeresen. Pedig a gépipari készítmények ára fontos tényező a beruházási eszközökkel való gazdálkodás és a külkereskedelem célszerű és helyes irányítása szempontjából. Nem elégedhetünk meg azonban a jövőben a gépipari termékek hosszú szállítási határidőivel és az új készítményeknek a termelésbe való késedelmes bevezetésével sem. A szerszámgépek, a gépesített segédeszközök kapacitásainak lassú fejlesztése magát a gépipart károsítja meg, az automatizáló eszközök és a műszertechnika termelésének lassú fejlesztése pedig megkárosítja a technika fejlesztését és a termelés hatékonyságának növelését gazdaságunk valamennyi ágazatában. Mindezen gazdasági és technikai hiányosságoknak okai főleg az irányító munka alacsony színvonalában rejlenek. Maga a meg nem felelő szervezesi alap, amely több mint 300 központilag irányított nem komplex vállalatból áll, amelyeknek nincsenek tervező, eladási és szerelési szervezetei, közvetlen előidézik az indokolatlan kooperációs kapcsolatok elburjánzását, a központosítás fokozódását a vállalatokon belüli szervekben és ez elkerül1 hetetlenül a kezdeményezés gyengítésére vezet. Ezért elsősorban az irányítási színvonal megfelelő emelése feltételeinek megteremtésére kell figyelmet fordítani. A mezőgazdasági termelés probSémái Amikor a népgazdaság hatékonyabb fejlesztésének útjairól beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mezőgazdasági termelést. A mezőgazdasági termelésben ugyanis nem kevésbé fontos dolgokról van szó, mint az iparban. Ez még fontosabb számunkra két okból: elsősorban már maga az a feladat, hogy 1960-ig elérjük a mezőgazdasági termelés 30 százalékkal való emelését, magasfokú igényességénél fogva megköveteli, hogy a leghatékonyabb utat válasszuk megvalósításához. Ez annál inkább fontos, mert tavaly távolról sem tudtuk kihasználni az egyébként kedvező lehetőségeket és csökkent a feladatok teljesítésének üteme. A másik fő ok az, hogy a pártunk országos konferenciája által kitűzött feladatot, — vagyis azt, hogy 1960-ig elérjük, hogy a mezőgazdaságban a szocialista szektor döntő túlsúlyba kerüljön a földeken és a mezőgazdasági termelésben, — csak akkor biztosíthatjuk, ha biztosítani tudjuk a közös berendezések megfelelő méretű felépítését és a gépesített eszközök szállítását a növekvő szövetkezeti nagytermelés számára és ha biztosítani tudjuk azt, hogy az EFSZek a közös gazdálkodás kezdetétől fogva növeljék a növényi és állattenyésztési termelés intenzitását. A mezőgazdasági szocialista nagytermelést kizárólag a szocialista állam hatékony támogatásával lehet felépíteni, mert a mezőgazdaság nem képes saját erejével néhány rövid év alatt megvalósítani azt a nagy ugrást a kistermelési viszonyokból a nagytermelésbe, amit a mezőgazdaság szövetkezeti alapokra való helyezése megkövetel. Annál inkább törődni kell azzal, hogy azok az óriási eszközök, amelyeket az állam a nemzeti jövedelemből a szocialista nagytermelés felépítésére fordít, maximális eredményt hozzanak. Azon eszközök nagyfokú hatékonysággal való alkalmazása, amelyeket a társadalom a mezőgazdaságra fordít és általában a mezőgazdasági termelés magas hatékonyságú fejlesztése tehát egyrészt a mezőgazdasági termelés növelésének nagy feladataiból, másrészt a szövetkezeti átépítés nagy feladataiból származik. Emellett az eredmények annál jobbak lesznek, minél nagyobb sikert érünk el a mezőgazdaság szövetkezeti átépítésében, minél jobb feltételeket teremtünk a mezőgazdaság szocialista termelési viszonyainak bővítésével és szilárdításával a mezőgazdasági termelés magast okúan hatékony vezetésére, a beruházásokra és a fő alapok felhasználására. Az EFSZ-ek további kibővítése és megszilárdítása a mezőgazdasági termelés magas munkatermelékenységének, a növényi és állattenyésztési termelés intenzitása tartós növelésének egyedüli útja. Az EFSZ-ek további fejlesztése és szilárdítása alavető politikai feladatunk a második ötéves tervben a szocializmus végső győzelmének szempontjából. Természetesen e beszámolónak nem feladata, hogy foglalkozzék a mezőgazdaság szocialista szektora további terjesztésével kapcsolatos kérdésekkel és problémákkal. Ennek ellenére szükségesnek tartottam mindjárt az elején hangsúlyozni, hogy ennek az alapvető feladatnak sikeres megoldása nélkül nem beszélhetünk a mezőgazdasági termelés hatékonyságának tartós és jelentékeny növeléséről sem. Az első természetes követelmény, hogy a mezőgazdasági termelést a leghatékonyabban fejlesszük a rendelkezésünkre álló egész mezőgazdasági földterületen. Az utóbbi idők egyes tényei és a szántóföldek idei tervének szétírásában szerzett legújabb tapasztalatok azt mutatják, hogy számos helyen erős irányzatok mutatkoznak arra, hogy lebecsüljék mezőgazdasági termelésünk ezen egyik legalapvetőbb kérdése megoldásának jelentőségét. Sokszor beszéltek már arról, hogy nálunk egy lakosra csak mintegy 35 ár szántóföld esik, és ezért legsajátabb érdekünkben a lehető legbelterjesebben kell megművejpünk minden egyes ár földterületet; nem engedhetjük meg, hogy parlagon heverjenek az azelőtt megművelt földek hektárjainak tízezrei. Ezért szükségesnek tartom a politikai iroda megbízásából kijelenteni, hogy az eddig megművelt egész földterületen végzett mezőgazdasági termelés intenzitásának fokozása mellett a szántóföldek tervezett területe elérésének kérdését minden vitán felül álló kérdésnek tekintjük. A mezőgazdasági termelés fejlesztésére fordított eszközök hatékonysága azonban mindeddig alacsony. Ez azután megnyilvánul a mezőgazdasági munkák termelékenységének alacsony színvonalában, a mezőgazdasági termelés intenzitásának mutatóiban, valamint e mutatók megjavításának lassú ütemében. Különösen megfontolandó e téren az állami gazdaságok kérdése, amelyek mint a szocialista mezőgazdasági tulajdon legmagasabb formái a legkedvezőbb feltételekkel rendelkeznek a termelés leghatékonyabb fejlesztésére, a gépesítés, a korszerű agrotechnikai és zootechnikai ismeretek maximális felhasználására, a termelés és a munkaszervezés legjobb módszereinek bevezetésére. Az állami gazdaságok termelési és pénzügyi eredményei azonban arról tanúskodnak, hogy mindezeket az előnyöket nem használják ki elsősorban a gazdaságok irányításában, szervezésében és pénzellátásában való komoly fogyatékosságok miatt. A munkatermelékenység abszolút színvonalát a mezőgazdaságban természetesen lényegesen befolyásolja az, hogy mezőgazdaságunkban még mindig túlsúlyban van a kistermelés. Mégis meg kell mondani, hogy azok az óriási eszközök, amelyeket az állam az elmúlt' négy évben a mezőgazdasági termelésbe fektetett és annak fejlesztésére fordított, nem hozták meg az ennek megfelelő eredményeket és hogy ezek az eredmények jobbak lehettek volna, ha a befektetett eszközöket jobban felhasználták volna. Ezt meg kell állapítani azon kétségtelen sikerek ellenére is, amelyeket a mezőgazdasági termelés fejlesztésében főleg az utoisó két év folyamán elértünk. A mezőgazdasági termelés hatékony fejlesztésének legalapvetőbb követelménye és feltétele, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztése egész irányának, a mezőgazdasági termelés egész összetételének megállapításánál maximális mértékben szem előtt tartsuk az egyes területek helyi, természeti és gazdasági feltételeit. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy az egyes területeken olyan terményeket kell termelni és az állattenyésztési termelés olyan ágazatait kell fejleszteni, amelyek maximális hozamokat, maximális termelést biztosítanak minimális társadalmi munka ráfordítása mellett. Ez természetesen semmiképpen sem új feladat. Pártunk országos konferenciája mezőgazdasági termelésünk növelésének azokból a nagy tartalékaiból indulva ki, amelyek éppen abban rejlenek, hogy a mezőgazdasági termelés öszszetételét következetesebben kell az egyes terülfetek feltételei szerint módosítani, legközelebbi feladatként azt tűzte ki, hogy a helyi és hegyaljai területeken a mezőgazdasági termelést elsősorbari á szarvasmarhatenyésztésre kell irányítani és e probléma feldolgozásával a Mezőgazdasági Tudományos Akadémiát bízta meg. Az erre vonatkozó anyagot már kidolgozták. Most arról van sző, hogy ezt az anyagot gyorsan megtárgyalják és megkezdjék megvalósítását. Ez lesz tulajdonképpen az első tényleges nagy beavatkozás a mezőgazdasági termelés egész összetételébe, amelyet tudatosan valósítunk meg. Ezzel természetesen még nem ér véget egész munkánk. A jövőben is sokáig és ésszerűen befolyásolnunk kell a mezőgazdasági termelés egész összetételét. Nem kell konkrét példákat felsorolni ezen alapvető irányvonal helyességének alátámasztására. Talán csak annyit kell megjegyezni, hogy a mezőgazdasági termelés öszszetételének befolyásolása ebből a szempontból nagy jelentőségű annak elérésére is, hogy egyetlen hektár föld se heverjen parlagon. Azzal a követelménnyel, hogy az egyes területeken elsősorban azokat a mezőgazdasági ágazatokat fejleszszék, amelyeknek ott a legkedvezőbb feltételei vannak, szorosan összefügg a másik követelmény, amelyet az utóbbi időben — sajnos, mezőgazdaságunk és egész népgazdaságunk nagy kárára — szem elől tévesztettünk. Ugyanis arról van szó, hogy egyre szélesebb mértékben csupán azokat a nemesített gabona, takarmány, ipari növényfajtákat kell termelni, amelyek a legnagyobb hasznosságot adják és arra, hogv fokozódjék a legnagyobb hasznot adó tenyészállatok nevelése. Sajnos, ez a követelmény nálunk nem megától értetődő, jóllehet a mezőgazdasági termelés fokozásának leggyorsabb, legtermészetesebb, legolcsóbb útja. Mindig magas színvonalon állottunk a vetőmagtermelésben és a tenyészállatok terén. Sőt tíz évvel ezelőtt, a kétéves terv idején arról beszéltünk, hogy a vetőmagtermelésnek és a tenyészállatok tenyésztésének fejlesztése lesz egész mezőgazdaságunk fejlesztésének egyik fő irányvonala, ami kedvezően megnyilvánul kivitelünkben is. Mezőgazdasági igazgatásunk szervei és az állami traktorállomások szélesen szerteágazó agrotechnikai hálózata távolról sem szentel e kérdésnek olyan figyelmet, amilyent az megérdemelne. Tekintettel e probléma óriási népgazdasági fontosságára, alapjaiban kell megváltoztatni mindazok állásfoglalását, akik a mezőgazdasági termelést irányítják vagy befolyásolják, mégpedig arra a feladatra, hogy a legnemesebb növényfajtákat és a legnemesebb állatfajokat kell termeszteni, kitenyészteni és tömeges méretekben bevezetni. Felül kell vizsgálni a munkák egész szervezését, irányítását és e szakaszon nagy mértékben mozgósító feladatokat kell meghatározni. Az a véleményünk, hogy már idén nagyon pozitív eredményeket érhetnénk el, ha a járási nemzeti bizottságok, az állami gazdaságok, az állami traktorállomások feladatává tennénk, hogy agronómusaik vizsgálják meg az EFSZ-ek és az állami gazdaságok, valamint az egyénileg gazdálkodó parasztok tavaszi vetésére szánt vetőmagvak és palánták minőségét és szervezzék meg a szükséges cserét olyan módon, hogy tavasszal a legjobb vetőmagvak és palánták vetését, illetve ültetését biztosítsuk, amelyekkel az adott helyzetben rendelkezünk. A mezőgazdasági termelésben a legprogresszífabb szerepet a technikának, a gépesítésnek kell játszania. Ezt a szerepét annál sikeresebben tölti be, minél tágabb teret nyitunk érvényesüléséhez a kistermelésből a nagytermelésbe való áttérésnél. A kistermelés technikailag nagyon elégtelenül vah felszerelve. Azonban a jelentékeny mennyiségű technika ellenére a szocialista szektorban sincs megfelelő színvonalon a munkák technikai ellátása és termelékenysége. Miben rejlenek ennek okai? Már magában a mezőgazdasági gépek rendszerében, amely komoly hiányosságokat és fogyatékosságokat mutat és amelynek egész összetételét olyan módon, hogy megfeleljen mezőgazdaságunk feltételeinek és az agrotechnikai követelményeknek, már évek óta nem vagyunk képesek kielégítően kidolgozni. Még rosszabb azonban az, hogy nem tartjuk be a mezőgazdaság részére szállított gépeknek azt az összetételét sem, amely megfelelne mezőgazdaságunk kétségtelen szükségleteinek. Ahelyett, hogy a mezőgazdaságnak elsősorban olyan gépeket és szerszámokat szállítanánk, amelyekben hiány van és ahelyett, hogy új gépeket és mechanizmusokat szerkesztenénk és gyártanánk, amelyek bevezetése hatékonyabbá tenné a termelést és rövid időn belül lényegesen emelné a munka termelékenységét, azt mondhatjuk, hogy a helyzet épp az ellenkező. A mezőgazdaságnak szállított gépek nem igazodnak elsősorban a mezőgazdaság szükségleteihez, hanem elsősorban a termelt gépek bevezetett választékaihoz, amelyek — mondjuk meg egész nyíltan — gyakran rossz minőségűek, nagyon gyakran elromlanak és sok területen a nehéz talajon egyáltalán nem alkalmazhatók. Egyenesen fel kell tenni a kérdést: vajon ez felelősségteljes kommunista viszony anyagi forrásaink felhasználásához? Vajon ez-e mezőgazdasági termelésünk, a mezőgazdasági munkák kultúrája növelésének, a munkások és parasztok szövetsége politikai megszilárdításának útja? Aligha adhatunk erre pozitív választ. Úgy látszik, hogy a mezőgazdaság számára tervezett gépesített eszközök termelésének biztosítása és elosztása kérdéseiben az illetékes dolgozók nyilvánvalóan mindenféle szempont szerint igazodnak, csak a gazdaságosság és hatékonyság szempontja szerint nem. Nem lehet továbbá elhanyagolni más olyan berendezések szállítását, amelyeket a szövetkezeti tagok már évek óta kérnek, amilyenek pl. a kultivációs gépek, a kapás- és ipari növények betakarítására szolgáló szállítási eszközök, rakodógépek, az istállótrágya szórására szolgáló gépek, stb. Nagy tartalékok rejlenek a gépesített eszközök elégtelen kihasználásában, főleg a gép- és traktorállomásokon. Ez összefügg a GTÁ-k munkaszervezésével és az egységes földművesszövetkezetekkel fennálló termelési kapcsolataik hibáival. Ügy véljük, célszerű lesz ezzel kapcsolatban mérlegelni az EFSZ-ek olyan gépesített eszközökkel való felszerelésének célszerűségét, amelyekre mindennapi munkájukban szükség van, főleg a takarmány, általában az állattenyésztési gazdálkodás terén. A mezőgazdaság gépesítésére az állam évente óriási összegeket szán, tekintettel arra, hogy ennek óriási jelentősége van a mezőgazdasági termelés növelésének és a mezőgazdasági nagytermelés szocialista formái győzelmének szempontjából. A tapasztalatok azt mutatják, hogy e gépesített eszközöket nagyon elégtelenül használják ki. E helyzet megjavítására szükség van a politikai irodának és a köztársaság kormányának haladéktalan és szigorú intézkedéseire. Az állam nagy, évről évre növekvő összegeket fordít d mezőgazdasági beruházási építkezésekre. Az utóbbi években azonban rendszeresen emelkednek a kapacitási egységre eső anyagi és pénzügyi költségek. Ugyancsak helytelen dolog, hogy jóllehet az építkezési beruházások terjedelme folytonosan növekszik, egyre kevesebb kapacitást helyeznek üzembe. így pl. 1956-ban az állami gazdaságokban 5378 szarvasmarha számára építettek istállókat, míg 1952-ben 17122 szarvasmarha számára készültek istállók 11 százalékkal alacsonyabb beruházás mellett. Természetesen azt akarjuk, hogy mezőgazdasági épületeink szilárdak és jól felszereltek legyenek és a bennük érvényesített gépesítés a leghaladóbb legyen, tegye lehetővé a leghaladóbb technológiát és munkamegszervezést. Ellenezzük azonban a beruházási eszközökkel való pazarlást, az építkezések gazdaságtalanságát és semmi esetre sem nyugodhatunk bele abba, hogy például a típusos tehénistállókban a munkatermelékenység mutatói a hiányos gépi felszerelés következtében mélyen a fejlett állattenyésztéssel rendelkező országok átlaga alatt állanak. Az a nézetünk, jogunk van a felelős tényezőktől megkövetelni, hogy típusos építkezéseink megfeleljenek a mezőgazdasági technika és gépesítés legújabb vívmányainak, a termelési technológia és munkaszervezés legújabb vívmányainak. Ez nem olyan igényes feladat, hogy ne követelhetnénk meg teljesítését. Eddig azonban sajnos olyan a helyzet, hogy a Földművelésügyi Minisztérium mindeddig nem volt képes határozott állást foglalni az általa kiadott valamelyik típus mellett, a kiadott típusok tökéletlenek és ezért a szövetkezeti tagok gyakran nem hajlandók e típusok szerint építkezni. Ha már a beruházási eszközökről beszélünk, meg kell emlékeznünk a mezőgazdasági talajjavító munkálatokról is és általában a földjeink termőképességével összefüggő kérdésekről, mint pl. a talaj humusztartalmának növeléséről, az istálló és műtrágyák alkalmazásáról, stb. Főleg a mezőgazdasági talajjavító munkáknak szentelünk teljesen elégtelen figyelmet, jóllehet olyan beruházásról van szó, amely az összes mezőgazdasági beruházások közül a leghatékonyabb. Egész nagy földkomplexumok termőképességének növelése érdekében a talajjavítás kérdéseinek az eddiginél nagyobb figyelmet és az eddiginél több anyagi eszközt kell szentelni. A mezőgazdasági termelés hatékonyabb fejlesztésének, a mezőgazdasági munkák termelékenysége növelésének nagy tartalékai rejlenek az állami gazdaságok és az EFSZ-ek termelése és munkája megszervezésében. A termelés és a munka szervezési kérdéseinek kidolgozására, a termelés technológiájára ezekben a mezőgazdasági nagyüzemekben távolról sem fordltunk annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelnének. Az iparban a szocializmus magas fokon összpontosított, hosszúéves hagyományos termelési és munkaszervezési tapasztalatokkal rendelkező nagytermelést vett át. A mezőgazdaságban azonban a nagytermelést még csak most vezettük be. Formáját ismerjük: ezek az állami gazdaságok és az EFSZ-ek. Azonban a termelés és a munkák belső szervezésének kérdéseit az egységes földművesszövetkezetekben tekintettel arra, hogy teljesen új dolog, amelyet tulajdonképpen a semmiből teremtettünk és amit még csak most kell kidolgoznunk, megbocsáthatatlanul elhanyagoljuk. Természetesen nem akarjuk és nem is fogjuk az EFSZeknek előírni, hogy így és így kell kötelezően megszervezniök a nagytermelést és a munkát. Azonban mégis kötelesek vagyunk felhasználni az ipar óriási tapasztalatait, azt, hogy a munka hogyan van az iparban felosztva és megszervezve, ahhoz, hogy a földműveseknek megmutassuk, hogyan kell a nagytermelés előnyeit konkrétan felhasználni arra, hogy a munka egyre termelékenyebb legyen, egyre jobban legyen megszervezve, kulturáltabb, a gyárakban végzett munkához hasonlóbb legyen. Ebbe a munkába bele kell fogniok közgazdászainknak, szervezőinknek, gyakorlati dolgozóinknak. Még egész hosszú sor probléma van, amelyek a mezőgazdasági termelés fejlesztésének hatékonyságával függnek össze, számos tartalék van, amelyeknek kihasználása meghozná a mezőgazdasági termelés lényegesen gyorsabb növekedését. Mindezekre nem térhetünk ki. Megkíséreltem csak azokra a kérdésekre rámutatni, amelyek nézetünk szerint a legkomolyabbak és amelyeknek megoldása a legnagyobb eredményt hozza. A beruházási építkezés magasabbfokú hatékonyságáért Habár a növekvő anyagszükségletek és azok fedezése közötti összhangot elsősorban az eddigi termelési kapacitások jobb kihasználásával kell biztosítani, a beruházási építkezés dönti el, hogy ez az összhang hogyan lesz biztosítva a következő években. A beruházási építésre fordított eszközök egész terjedelme megfelel a népgazdaság lehetőségeinek és végeredményben biztosítja a bővített szocialista újratermelés szükséges ütemét. Azonban a rendkívül drága beruházási építkezés amellett, hogy nagy összegeket kell fordítani a nyersanyagforrások, elsősorban a tüzelőanyag és néhány más alapvető anyagforrás fejlesztésére, nem teszi lehetővé a népgazdaság többi ágazatai, elsősorban a (Folytatás a 6. oldalon.) OJ SZO »1957. március 6.