Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-06 / 65. szám, szerda

Jaromír Dolanský elvtárs beszámolója a CSKP KB 1957. február 27. és 28-i ülésén (Folytatás a 3. oldalról.)' teleniil haladó technikával lássuk el, lehetővé teszi a szükséges tapasztala­tok legszélesebb körű kicserélését mindazon fékező erők, korlátozások és elértéktelenedések nélkül, ame­lyeknek a technikai és tudományos haladás, valamint a technikai és tu­dományos találmányok főleg a mono­polkapitalizmusban ki vannak téve. Nagyobb mértékben használhatjuk ki a szocialista társadalmi rendszernek ezeket az előnyeit, mert nagymérték­ben rendelkezésünkre állanak más ob­jektív feltételek is, amelyektől a szo­cializmus előnyei felhasználásának foka függ: a termelőerők magas szín­vonala és a fejlett, széleskörűen ki­terjedt szocialista termelési viszonyok a városokban és a fejlődő szocialista viszonyok a falvakon; mindez objektív lehetőséget ad nekünk a szocializmus előnyeinek teljesebb felhasználására a termelőerők fejlesztésében. Arról van tehát szó, hogy a terme­lőerők fejlesztésének ezeket az objek­tív lehetőségeit, amelyeket a szocia­lista rendszer alakít ki, teljesen va­' lóra váltsuk, jobban és hatékonyabban használjuk ki az eddiginél. Mindnyájan közvetlenül mindennapi gyakorlati munkánkból tudjuk, mennyi tartalék rejlik a termelési berende­zések kihasználásában, a tüzelőanyag és energia, a nyersanyagok és egyéb, anyagok felhasználásában, az anyagi, műszaki ellátás megszervezésében, mennyivel növelhetnénk és olcsóbbá tehetnénk a termelést, ha ezeket a rejtett és nyílt tartalékokat nagyobb mértékben tudnánk felhasználni; mennyi tartalék rejlik mezőgazda­ságunkban a földek kihasználásában, mezőgazdasági termelésünk belterjes­ségének növelésében, a gépesített esz­közök felhasználásában, amelyeket mezőgazdaságunknak adunk, a terme­lés célszerű elosztásában, az éghaj­lati és a talajviszonyok alapján meg­határozott termelésben, stb. és milyen lehetőségek nyílnak előttünk, ha fel tudjuk őket használni; mennyi anyagot és pénzt pazarlunk el feleslegesen nem gazdaságos és drága beruházási építkezésekre, pedig a beruházási építkezés nagyobbfokú hatékonyságának elérésével meggyor­síthatnánk a termelőerők fejlesztését és jobban kielégíthetnénk a lakosság szükségleteit, pl. a lakás- és iskola­építésben; mennyivel jobban kihasználhatnánk országunk természeti és gazdasági fel­tételeit, ha megfontoltabban osztanánk el a termelőerőket; mennyire növelhetnénk a dolgozók részvételét az anyagi termelésben, amely az új értékek alkotásának egye­düli forrása, ha célszerűbben szervez­nénk meg és irányítanánk e terme­lést és gazdaságosabban biztosítanánk a nem termelési terület szükségleteit; mennyi üzemzavart és veszteséget előznénk meg a termelésben és az egész népgazdaságban, ha megfelelő tartalékokat alakítanánk és készlete­ket létesítenénk főleg a hiányzó nyers­anyagokban és anyagokban, sőt terme­lési kapacitásokban és olyan ágaza­tok teljesítményeiben, amelyek gazda­ságunknak érzékeny, sőt létfontosságú idegszálai — mint pl. az energetika. Népgazdaságunk nagyobb fokú haté­konyságáért vívott harcunknak lénye­ge és értelme a tartalékok sokoldalú feltárásában és leghatékonyabb fel­használásában áll népgazdaságunk va­lamennyi szakaszán, a vállalatokban, az állami és gazdasági kulcsszervek irá­nyító tevékenységében, a termelésben és a nem termelési területen, orszá­gunkon belül és a szocialista világ­rendszer többi országaival való gaz­dasági együttműködés keretében. E harcunk eredményeinek vissza kell tükröződniök a társadalmi munka ter­melékenységének emelkedésében, a társadalmi termelés, a nemzeti jöve­delem maximálisan hatékony megte­remtésében és a nemzeti jövedelem maximálisan hatékony elosztásában. Hogy a kívánt eredményeket elér­jük, szUkséges: Elsősorban — mégpedig haladék­talanul — sokkal erélyesebben harcol­ni mindennapi munkánk összes fogya­tékosságai ellen, amelyek egészükben mérhetetlen lehetőségeket, CartaléKo­kat és forrásokat tartalmaznak; külö­nös eréllyel kell harcolni a munka termelékenységének növeléséért, az önköltségek csökkentéséért, a gazda­ságosságért, a terv összes minőségi mutatóinak teljesítéséért. Különösen a munka társadalmi ter­melékenységének növelésére kell tö­rekedni és arra hogv a legnagyobb hatékonysággal, célszerűséggel le­gyen kihasználva az egész tár­4 0 J SZO 1957, március 6, sadalmi munka, az élő és holt munka egész népgazdaságunk viszony­latában. Ugyanis nemcsak a kifejtett emberi munka hatékonyságáról van szó, hanem a múltbeli „holt" munka megtakarításéról és hatékonyságáról is, a nyersanyagokban, gépekben, energiában, stb. megtestesült munka megtakarításáról és hatékonyságáról. A munkatermelékenység növelésének döntő eszköze az új technika, elsősor­ban a villamosítás, a gépesítés, az au­tomatizálás és a chemizálás beveze­tésével és felhasználásával. A technika nagyobbfokú felhaszná­lását a népgazdaságban nem szabad azonban úgy értelmezni, mint ahogy eddig gyakran tették, vagyis nem csupán új gépi beruházások igénylé­séről. hanem elsősorban az eddigi tech­nika kihasználásáról van szó. A tech­nika bevezetését és kihasználását nem lehet rövid lejáratú kampánynak tar­tani; amely segítséget nyújt a jelen­legi nehézségek megoldásában, hanem a munkatermelékenység tartós növe­lése alapvető feltételének kell tekin­teni. Teljes figyelmet kell azonban szen­telni a többi tényezőknek is, amelyek jelentős mértékben befolyásolják a munka termelékenységének növekedé­sét. Meg kell javítani a munka meg­szervezését, jobban kell kihasználni a munkaidőt, csökkenteni a munkából való távolmaradásokat. A munkatermelékenység színvonalá­nak szempontjából messzemenő jelen­tőségű a holt munkák megtakarítása, ami kifejezésre jut a termelési anyag­költségek csökkentésében, a műszaki­gazdasági normák megszilárdításában, a termékek minőségének és tartóssá­gának növelésében, a selejt folytonos csökkentésével, az"alapvető és forgal­mi alapok magasabbfokú kihasználásá­val. » Arról van szó, hogy a gépek és a berendezések elégtelen gondozása és karbantartása következtében ne csök­kenjen üzemképességük, hanem ma­ximális kihasználásukkal értékük a lehető leggyorsabban amortizálódjék. A rendelkezésünkre álló tartalékok kimeríthetetlenek. A munkatermelé­kenység növeléséért vívott harc a je­lenlegi helyzetben is valamennyi dol­gozó legfőbb feladata marad. alá kell vetni népgazdaságunk fő prob­lémáit, amelyeknek fokozatos — hosszú tartamú — megoldása is segít­ségünkre van abban, hogy a döntő szakaszokon megteremtsük további források felhasználásának feltételeit, és ezáltal lényegesen magasabb szín­vonalra emeljük a gazdaság hatékony­ságát. 3. Gazdaságunk irányítása színvona­lának emelésével biztosítanunk kell, hogy a szocialista társadalmi rendszer előnyeit teljesen kihasználjuk a ter­melőerők fejlődésének támogatására, hogy gazdasági tevékenységünk össz­hangban álljon a szocializmus gazda­sági törvényeivel és hogy a törvénye­ket helyesen alkalmazzák. Az óriási tartalékok, amelyeknek termelőerőink további hatalmas fej­lesztésére való felhasználása teljesen lehetőségünkben áll, reális perspektí­váját adják nemcsak összes jelenlegi nehézségeink leküzdésének, hanem céljaink teljes megvalósításának is. Nézzük meg közelebbről, hogyan kell e feladatokat biztosítani népgazdasá­gunk döntő ágazataiban. Az ipari termelés problémái Iparunk vezető helyzete a népgaz­daságban és döntő része a társadalmi termelés és a nemzeti jövedelem ki­alakításában azt okozza, hogy az ipari termelés színvonala jelentős mérték­ben kihat az egész népgazdaság szín­vonalára mind a fejlődés ütemének, mind arányainak és struktúrájának szempontjából. A jelenlegi helyzet szempontjából első helyre kell helyezni a szén kér­dését. A szénfejtésnek az utóbbi évek­ben való gyors növekedése ellenére és azon jelentős emelkedés ellenére, amelyre az idei terv is számít (a szénfejtés 1957-ben 4,6 millió tonná­val növekedik, ebből a kőszénfejtés 1 millió tonnával, a barnaszén és lignit 3,6 millió tonnával) a szén az ipari ter­melés és az egész népgazdaság fejlő­dését akadályozó tényezővé válik nem­csak ebben az évben, hanem nyilván­valóan a jövő években is. A szénhiány kedvezőtlen hatással van az összes többi ágazatok eredményeire, mert csökkenti kapacitásuk kihasználásának fokát és veszteségeket okoz. Ezért a maximális szénfejtés biz­tosítását, mégpedig közvetlenül és azonnal való biztosítását és a szén­ipar leggyorsabb fokú fejlesztését a jövő években is alapvető fontosságú dolognak tartjuk, első helyre állítjuk és ezt mindenáron biztosítanunk kell, tekintet nélkül azokra a nehézségekre és igényekre, amelyek ebből népgaz­daságunkra származnak. Eddig azonban a szénfejtés terve teljesítésének eredményei ez év ja­nuárjában nem felelnek meg ennek a követelménynek. A tervezett fejtést csak rendkívüli vasárnapi műszakokkal érték el és nem teljesítették a szén­fejtés terven felüli faladatát. A jelenlegi időben nem kisebb erő­feszítést kell tenni egész népgazda­ságunkban a tüzelőanyagok gazdasá­gossága színvonalának jelentékeny fokozására, a maximális tüzelőanyag­megtakarítás elérésére, a kevésbé ér­tékes tüzelőanyagfajták és más ener­giaforrások hasznosítására. E téren igényes feladatokat tűztünk magunk elé már az idei tervben is és e fel­adatokat nagy erőfeszítéssel minden téren biztosítani kell. Abból indulunk ki azonban, hogy a szénmegtakarítás feladatai teljesíthetők és még távolról sem merítik ki összes lehetőségeinket, ha ezt a dolgozók saját ügyükké te­szik, amint ebben példával jártak elől az ostravai villanyművek technikusai és munkásai, akik határozott módon növelték a kevésbé értékes tüzelő­anyagok fogyasztását, mégpedig 42 százalékról 64 százalékra és ezáltal jó minőségű feketeszenet takarítottak meg. Az energia- és szénfogyasztás gyors emelkedése és az a szükségesség, hogy minden áron a jövőre nézve is biztosítani kell a tüzelőanyag és energetikai alap tartalékait és a nép­gazdaság alapvető szükségleteinek az alapvető energiaforrások leghatéko­nyabb felhasználása alapján való fe­dezését, megköveteli, hogy megold­juk országunk energetikai mérlege struktúrájának problémáját. A világfejlődéssel összehasonlítva, amely a nemes energiaforrások — a gáz, kőolaj és villany felhasználására irányul —, a mi energetikai mérle­günk még mindig 95 százalékban a szénre támaszkodik. Jóllehet nálunk a földgáz felhasználását, illetve a vízienergiának felhasználását termé­szeti feltételek korlátozzák, ezeket a lehetőségeket mindeddig nem merít­hettük ki kellőképpen és emellett állandóan szem előtt kell tartani, hogy az új energiaforrás — az atom­energia ipari felhasználásának új, széles távlatai nyílnak előttünk, amire rendkívül kedvező feltételeink vannak. E kérdés másik szempontja a szén gazdaságos felhasználása mind a kő­szén, mind pedig a barnaszén terén, mert a szénnek a koksz- és a gáz­termelésben, valamint a folyékony tüzelőanyagok termelésében való technológiai alkalmazása kivételével a szén túlnyomó részét tüzelésre használjuk fel. Nem tekintve már a kazánokkal való gazdálkodás nem ki­elégítő állapotát, a szén energetikai felhasználásának nem gazdaságos vol­tát kifejezi az is, hogy pl. a mozdo­nyokban való elégetésnél a szén ki­használási foka legfeljebb 10 száza­lék, a villanyművekben 20 százalék körül mozog és a legkorszerűbb be­rendezéseknél sem haladja meg ná­lunk a 29 százalékot. Ezzel szemben a szén felhasználá­sának jelentősen kedvező feltételeit érhetjük el a karbonizálással és a gázosítással (benzin, koksz és más vegyi termékek és gázok termelése), ahol a szén kalorikus felhasználása a 75—85 százalék között mozog, s ezenfelül csökkennek a szállításra fordított költségek is és megjavul a környezet higiéniája. Ilyen módon azonban nálunk a kő­szénforrásoknak csak 39 százalékát dolgozzuk fel és az összes barna­szénforrásoknak csak mintegy 8 szá­zalékát. Az energetikai mérleg struktúrája problémáinak megoldására és ezzel kapcsolatban a tüzelő és energetikai ipar fejlesztése optimális irányzatai­nak meghatározására, valamint olyan intézkedésekre, amelyek a különféle energiafajták és formák leghatéko­nyabb felhasználását biztosítják a fő fogyasztónál, nagy súlyt helyezünk mint hosszú tartamra §zőló tervezé­sünk egyik alapvető feladatára. A problémák másik komplexumát képezik a kohászati anyagok hatéko­nyabb felhasználásának kérdései. Ezeknek az anyagoknak a gépiparban való felhasználása nagyon alacsony és az anyagfogyasztás magas. A gép­iparnak juttatott egész anyagmeny­nyiségből több mint 27 százalék tér vissza a kohászati termelésbe hulla­dék formájában. Az anyag alacsony­fokú felhasználását jellemzi a formá­ba öntött acél kihasználása is, ebből látható a kohászatban való rossz ki­használás is; a gyakorlatban az egész acélnak 45 százaléka visszatér a ko­hókba újból való felhasználásra. Az ezen állapotot előidéző okok közül a legfőbb az, hogy a termelés növekedése elmarad a fogyasztás nö­vekedésének üteme mögött, valamint a kohászati termelés meg nem felelő struktúrája, és végül elégtelen minő­sége. A kohászati termelés meg nem felelő struktúrája, főleg a lemez rész­aránya, nem teszi lehetővé strukturá­lis változtatások megvalósítását a gépiparban sem. sem pedig a meg­munkálás haladó technológiájára való áttérést és a konstrukciók súlyának csökkentését. A kohászati termelés struktúrájá­nak minőségbeli hiányosságai közé tartozik elsősorban az, hogy kisebb arányban gyártják azokat a konst­rukciós acélfajtákat, amelyek mangán és kova, esetleg más elemek hozzá­adásával lehetővé teszik egyes gépi berendezések súlyának lényeges csök­kentését. Ezeknek az acélfajtáknak a közlekedésben való alkalmazása pl. az NSZK-ban lehetővé tette, hogy a 60 tonnás vasúti teherkocsik súlyát 36 tonnáról 22 tonnára csökkentsék. A gépipari technológusok és a konstruktőrök eddigi hiányos együtt­működése a kohászati technológusok­kal és a kutató dolgozókkal azt okoz­ta, hogy nem biztosították a kohászati és gépipari technológia összefüggését, jóllehet ebben mérhetetlen tartalékok rejlenek, amelyek lehetővé teszik a fogyasztás csökkentését a gépipar számos termelési szakaszán. Távlati szempontból tehát arról van szó, hogy a termelés ütemét össz­hangba kell hozni a fogyasztás üte­mével, és a kohászati termelés vá­lasztékának összetételét úgy kell megváltoztatni, hogy lehetővé tegyen strukturális változtatásokat a gép­iparban, amelyek a leghatékonyabb összetételre vezetnének népgazdasá­gunk összes szükségleteinek szem­pontjából. Annál is inkább előtérbe kerül egyes közvetlen feladatok megoldása, amelyek e nehéz helyzetben előse­gítik a gyenge pontok leküzdését. Sokkal nagyobb mértékben harcolni kell az eddigi anyagok minőségének megjavításáért, főleg hevített álla­potban történő megmunkálással és egyéb berendezésekkel az acél minő­ségének javítására kell törekedni, fő­leg az értékek megszabott kereté­ben. Harmadik komoly problémává vá­lik a vegyiipar elmaradása, amely nem felel meg a többi ágazatok szükség­leteinek. Biztosítani kell a vegyiipar részarányát a népgazdaságban és színvonalát fel kell emelni a fejlett iparú államok szintjére és így biz­tosítani a többi iparágak chemizálá­sának feltételeit. Jellegzetes példa a plasztikus anya­gok termelésének helyzete. A plasz­tikus anyagok termelése a jelenlegi időben világszerte rohamosan fejlő­dik mennyiségben, sokféleségben és a népgazdaság összes többi ágazatára gyakorolt befolyásban. A plasztikus anyagok nagyjelentőségűek például mint kiváló minőségű és tartós tex­tilfonalak a külső védőburkolatokban, nagyfontosságúak mint gépipari anya­gok, mint külső burkok és mint fo­gyasztási árucikkek. Könnyű feldolgo­zásuk a préselési technika útján magas termelékenységű módszerrel, va­lamint mechanikai tulajdonságaik le­hetővé teszik egyszerű konstrukciók szerkesztését és nagyon produktív termelést a klasszikus kohászati anya­gok alkalmazása helyett. A plasztikus anyagok mennyisége és választéka nálunk korlátozott termelésük lassú realizálása miatt. A vegyiipar hatékonyságának lé­nyeges növelése szempontjából két jelenség jellemző: a) a saját és az átvett kutatási eredmények lassú előrehaladása és realizálása, b) a beruházási építkezés állandó késedelmessége és költségességének növekedése. Erre hatással vannak a gépipari szállítmányok határidői és minősége is. A jobb, kölcsönös együttműködés mindkét ágazatának hasznára válna. Az említett fő strukturális, terme­lési, tüzelőanyag, nyersanyag és ener­getikai problémák megoldása nemcsak az ipari termelés hatékonyságának tartós növelésére vezető út, de egy­ben a nyersanyagalap és a feldolgozó ágazatok közötti aránytalanságok tar­tós, gazdaságilag előnyös kiküszöbö­lésének útja is. A népgazdaság hatékonyságának növeléséért vívott harcban rendkívül jelentős szerep hárul a gépiparra, egyrészt tekintettel az ipari terme­lés egész terjedelmében való nagy részére, másrészt azért, mert techni­kai színvonalával és az elkészített berendezések és gépek minőségével lényegesen kiveszi részét az egész népgazdaság hatékonyságának növe­léséből. Ezenkívül a gépipari terme­lés, amelynek készítményei kivite­2. Mélyreható tudományos elemzés lünk lényeges részét képezik', jelentős hatással van külkereskedelmünk ered­ményeire. Ezáltal a gépipar gazdaságunk kulcságazatává vált és' készítményei­nek, valamint technológiájának arány­lag bonyolult összetételénél fogva a leo~agasabb igényeket támasztja az irányítással és a szervezéssel szem­ben. Annak a ténynek, hogy a gépipar rohamos fejlődésével 1949-től sike­resen meg tudott oldani számos olyan feladatot, amelyek gazdaságunk fel­építéséhez szükségesek, nem szabad figyelmünket eltéríteni attól, hogy a nehézgépipari termékek terén több éven át nem teljesítették a nyerster­melés és az árutermelés tervét és állandóan a legkomolyabb hiányossá­gok mutatkoznak a szállításokban. Nem szabad továbbá megfeledkez­nünk arról, hogy csupán az 1956-os évben a gépipar éppen a beruházási kulcsszállítmányokban gazdaságunk­nak többi mint 500 millió koronával maradt adós és nem teljesíti a költ­ségek és az akkumuláció tervét, va­lamint nem szabad szem elől tévesz­tenünk azt, hogy a legutóbbi évben lényegesen megsértették a bérfegyel­met, stb. A gépiparban nagy az anyag­fogyasztás és magasak a gépipari készítmények árai. A gépipari válla­latok panaszkodnak termelési prog­ramjaik csekély stabilitására, meg­rendelőik pedig nehezményezik a gépipari kapacitások lassú alkalmaz­kodását a fogyasztáshoz. Mivel gépiparunk szorosan össze­függ gazdaságunk összes többi ága­zataival, ezek a hiányosságok mind közvetlenül, vagy közvetve kihatnak munkájukra és viszont a többi ága­zatok hiányosságai kihatnak a gép­ipar munkájára. A szükségletek késedelmes feltün­tetése, a beruházási irányelvek ho­mályossága, a meg nem felelő mi­nőség, választék és anyagszállítási határidő okozzák többek között eze­ket a hibákat. Az elért eredményekre lényeges hatása van magának a gépipari ter­melés struktúrájának is. Tekintettel a népgazdaságunkban való szerepére, gépiparunknak termé­szetesen abból kell kiindulnia, hogy a lehető legjobban biztosítsa terme­lésével a beruházási felépítés és a műszaki fejlődés alapvető szükségle­teit, hogy az adott lehetőségek ke­retében eleget tegyen á szocialista országok szükségleteinek is, hogy biz­tosítsa belső piacunkat és az ország védelmének szükségleteit és hogy ké­szítményeink kivitelével, amelyek egész kivitelünknek jelentős részét képezik, biztosítani tudja a megfelelő behozatalt is. Ezt a feladatot azon­ban nem szabad szorosan véve úgy magyarázni, hogy gépiparunknak kell szolgáltatnia mindazokat a készítmé­nyeket, amelyek szükségesek gazdasá­gunknak. Ez az eljárás hibás dönté­sek forrása és ellenkezik a termelési programok szakosításának és stabili­zálásának követelményével. A gépipari termelés struktúrájának kialakításában tekintetbe kell venni olyan alapvető mutatókat is, mint az anyag struktúrája, eredete és a költ­ségekben való része, a bérek részará­nya a költségekben, az optimális ter­melési sorozatok nagysága, a termelés megindításával kapcsolatos költségek, a meglévő kapacitások kihasználása, stb. E kérdések egymástól elszigetelt megoldása meghaladja egy ország erejét s emellett bennük nagyrészt a szocialista tábor legtöbb országának közös problémájáról van szó. A meg­oldás egyedüli lehetséges és szüksé­ges útja a szocialista tábor összes or­szágai együttműködésének további el­mélyítése. Ezért fokozott érdekünk a szocialista országokkal való gazdasági együttműködés fejlesztése a gépipar­ban is, amely előtt küldöttségünknek a Szovjetunióban nemrégen folytatott tárgyalásai újabb széles lehetőségeket nyitnak. Világos, hogy a struktúrában eszkö­zölt változtatásokat nem lehet egy­szerre megvalósítani teljes mértékben és azonnal. Olyan folyamatról van szó, amelynek biztosítására előre meg kell teremteni a káderbeli, az anyagi és szervezési feltételeket, ha azt akarjuk, hogy gazdaságosan járjunk el. Mivel a hengerelt anyagokkal és kohászati termékekkel való ellátás gép­iparunknak még mindig súlyos prob­lémája, továbbra is elsősorban a gép­ipari készítmények súlyát kell lénye­gesen csökkenteni. Ha a gépipar szük­ségleteihez alkalmazkodik a kohászati anyag struktúrája, különféle szaka­szokon 10—20 százalékos megtakarí­tásokat érhetnek el, de vannak olyan gépek, sőt egész szakaszok, ahol az anyagok súlyának megtakarítása több mint 30 százalékot érhet el. A mező­gazdasági gépek Kutató Intézetének (Folytatás az 5. oldalon.) \

Next

/
Thumbnails
Contents