Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-24 / 83. szám, vasárnap

Á csehszlovák kormányküldöttség Hancsouban Hancsou (ČTK) — A csehszlovák kormányküldöttség március 22­én délután Viliam Široký miniszterelnök vezetésével megtekintette a világhírű selyemszövésű képek és brokátok gyárát. A csehszlovák kormányküldöttséget Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államta­nácsának elnöke, Huan Csin, az első gépipari minisztérium minisz­tere és Sa Ven-han, Csekian tartomány népi bizottságának elnöke kísérte. A küldöttség tagjai nagy figyelem­mel tekintették meg a gyár valameny­nyi műhelyét és részletesen megis­merkedtek a termelési folyamattal. A küldöttség tagjait és Csou En-laj elnököt a munkások lelkesen üdvö­zölték. Az üzem képviselője a kül­döttségnek emléktárgyakat adott át. Ezek között volt Antonín Zápotocký köztársasági elnök nagy selyemhim­zésű képe. A gyárszemle után a küldöttség megtekintette a Csinta folyón átveze­tő hatalmas kétemeletes hidat. Ez­után a 13 emeletes Liu-Ho Pagodá­hoz mentek, amelyet 900 évvel ez­előtt a Tang dinasztia korában építettek. Majd a csehszlovák kor­mányküldöttség felkereste a Futó ť'gris nevű forrást. A küldöttség tag­jai megízlelték e forrás vizével készi­WWKtHWWW WMtHM II ti HMMMMWWW tett teát, amit Kínában a legjobb teának tartanak. Csou En-laj, a Kínai Népköztársa­ság Államtanácsának elnöke március 22-én Hancsouban ünnepi ebédet adott a csehszlovák kormányküldött­ség tiszteletére. Vu Szien, Hancsou város népi bizottságának elnöke ugyanaznap a küldöttség tiszteletére ünnepi vacsorát rendezett, amelyen részt vett Csou En-laj, a "Kínai Nép­köztársaság Államtanácsának elnöke is. A vacsora résztvevői ezután meg­jelentek a Saosin opera hancsoui együttesének előadásán. Az előadás után Viliam Široký miniszterelnök a művészeket virággal ajándékozta meg. Londoni tudósításunk Az angol munkások és munkaadók legnagyobb csatája előtt A csehszlovák kormányküldöttség Sanghajba érkezett A „Meiserschmidt A. G." lökhajtásos bombaveiőket gyárt München — A nyugatnémet fegyver­gyárak a bonni kormánnyal történt megállapodás szerint megkezdték a Wehrmacht gyors felfegyverzését. Dr. Barbarino, a bajor pénzügyminiszté­rium megbízottja közölte, hogy a közismert „Messerschmidt A. G." re­pülőgyár Münchenben és Augsburgban megkezdi a lökhajtásos bombavetők sorozatgyártását a nyugatnémet légi­erők számára. (ČTK) Sanghaj (ČTK) — A Viliam Široký miniszterelnök vezette csehszlovák kormányküldöttség március 23-án reggel Hancsouból, Csekian tartomány fővárosából két napi tartózkodás után repülőgépen Sanghajba távozott. A küldöttségtől a repülőtéren Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnöke és más politi­kai tényezők vettek búcsút. A cseh­szlovák kormányküldöttséget útján Huan Csin, a Kínai Népköztársaság gépipari minisztériumának minisztere kíséri. Mintegy félórás út után a cseh­szlovák kormányküldöttség a hétmil­liós Sanghaj kikötő- és ipari város repülőterén szállt le. Az ünnepélye­sen feldíszített repülőtéren a kül­döttség üdvözlésére megjelent a sanghaji lakosság többezres tömege zászlókkal és virágcsokrokkal. A küldöttséget zenével, tapssal és lelkes üdvkiáltásokkal fogadták. A küldöttség valamennyi tagja virá­got kapott a sanghaji pioníroktól. A repülőtéren megjelent Ján Fierlin­ger sanghaji csehszlovák konzul, a sanghaji népi bizottság alelnökei, Kí­na Kommunista Pártja sanghaji bi­zottságának titkára, több állam kon­zuláris képviselői és a Sanghajban dolgozó csehszlovákok. A magyar küldöttség Leningrádban Moszkva (ČTK) — Kádár János, a magyar forradalmi munkás-paraszt­kormány miniszterelnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának elnöke, Dobi István, a Magyar Népköztársaság elnöki taná­csának elnöke és a magyar küldöttség többi tagja március 22-én a késő esti órákban Moszkvából Leningrádba uta­zott. Moszkvában a Leningrádi pálya­udvarra a vendégeket elkísérte L. M. Kaganovics, a Szovjetunió Miniszter- j zett. tanácsa elnökének első helyettese, A. A. Gromiko, külügyminiszter és más szovjet vezető államférfiak. Leningrád (ČTK) — A magyar kor­mány- és pártküldöttség Kádár János­nak, a magyar forradalmi munkás­parasztkormány miniszterelnökének, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága elnökének vezetésé­vel március 23-án Leningrádba érke­Nem Franciaország, hanem a gyarmatosítás ellen vagyunk Tunisz (ČTK) — A Nemzeti Felsza­badítás algériai frontja március 22-én Tunisz fővárosában sajtóértekezletet rendezett, amelyen Dobagin, a Nem­zeti Felszabadítás algériai frontjának képviselője kijelentette, hogy Algéria és Franciaország között még lehet­ségesek a baráti kapcsolatok, ameny­nyiben Franciaország azonnal elismeri Algéria függetlenségét és tárgyaláso­kat kezd vele a kölcsönös szuvereni­tás tiszteletbentartásának alapján. „Nem Franciaország, hanem a gyar­matosítás ellen harcolunk" — hang­súlyozta a Nemzeti Felszabadítás al­gériai frontjának képviselője. Az Eisenhower és Macmillan találkozó második napja Hamilton (ČTK) — Az USA és Nagy­Britannia államférfiai bermudai érte­kezletének második napja Dulles és Lloyd külügyminiszterek tanácskozá­sával kezdődött, akikhez később Eisen­hower elnök és Macmillan miniszter­elnök csatlakozott. A március 22-i tanácskozásokról hivatalosan semmit sem közöltek, azonban jól értesült körök úgy vélik, hogy a brit és ame rikai államférfiak Németország kérdé­séről, a NATO-ról és ezzel kapcsolatban Nagy-Britannia azon törekvéseiről tárgyaltak, hogy korlátozza katonai kötelezettségeit az európai kontinen­sen. Tárgyaltak az európai közös piac­ról és a szocialista országokhoz való kapcsolatokról. Hagerti, a Fehér Ház sajtótitkára a tanácskozások után ki­jelentette, az USA elhatározta, hogy csatlakozik a Bagdadi Tömb katonai bizottságához. A Bagdadi Tömb, amint ismeretes, azon arab országok ellen irányul, amelyek a gyarmatosító hatalmaktól való függetlenségre törekednek. A bermudai értekezletre utólag sür gősen meghívták Washingtonból Quar les légügyi minisztert, Murphy alál­lamtitkárt, Robertsont, a nemzetvédel mi miniszter helyettesét és Strausst, az atomenergia amerikai bizott ságának elnökét, akik március . 22-én külön tanácskozást folytattak Eisen­howerrel. A megfigyelők nézete szerint az amerikai tanácsadók érkezése any­nyit jelent, hogy Nagy-Britannia szor­galmazza az amerikai atomfegyverek és irányítható lövedékek szállítására vonatkozó kérvények megtárgyalását Az amerikai lapok tudósítói ezzel kapcsolatban utalnak az USA és Nagy­Britannia nézeteinek különbségére a Bermuda-szigeteken megvitatott kér­déseket illetőleg. A New York Herald Tribúne tudósítója elsősorban a kö­zép-keleti kérdésekben felmerült el­lentétekre mutat rá. munkások és munkaadók legna­gyobb csatája, amelyet Nagy­Britannia több mint 30 év óta megélt, most csaknem elkerülhetetlen. Mint­egy 270 ezer hajógyári munkás sztráj­kol már egy hete és szombaton egy­millió gépipari alkalmazott, csatlakozott hozzájuk. Londonban 370 000 vasutas vezetői tárgyalnak az államosított vas­utak megbízottaival a munkabérek emeléséről. Ha ezek a tanácskozások eredménytelenek maradnak, a vasuta­sok szintén sztrájkba lépnek. Hatszázötvenezer bányász követel béremelést és habár tárgyalásaik nem jutottak még a kritikus stádiumba, ki­jelentették, készek erélyes intézkedé­seket foganatosítani, hogy elérjék azt, amire törekednek. Az egymillió sztrájkoló gépipari munkás csak az előhad. A hajógyári és gépgyári munkások szakszervezeti szövetségei, amelyek a sztrájkokat szervezik, további munkásokat szólíta­nak fel sztrájkra, úgyhogy április 6-án mintegy 2V2 millió ipari munkás fog sztrájkolni, ha a munkaadók nem tel­jesítik a munkabérük 10 százalékos emelésére irányuló követelésüket. A gépipari munkások akciójukat „hó ­golyónak", vagy pedig „partizán­sztrájknak" nevezik. E hatalmas harc­ban a mostani sztrájk új formát je­lent. habár ezt a taktikát — a mun­kások csoportjainak egymás utáni sztrájkba lépését — már egy-két évvel ezelőtt sikerrel alkalmazták a villany­erőművek dolgozói is. Itt nemcsak a gépipari, hajógyári munkások, vasutasok és munkaadóik erőpróbájáról van szó. Nagy összecsa­pás készül a brit munkásosztály és az uralkodó osztály között. A szakszer­vezeti vezetők világosan kijelentették, tudatában vannak ennek a ténynek. Hasonlóképpen nyilatkoztak az ország legnagyobb vállalkozói és a kormány Adenauer: Nyygat-Németország atomfegyvereket fog gyártani Bonn (ČTK) — Adenauer kancellár rendes kéthetenkénti sajtóértekezletén kijelentette, hogy Nyugat-Németor­szág atomfegyvereket fog gyártani és a nyugatnémet hadsereget atomfegy­verekkel szerelik fel. Arra a kérdésre, tud-e a Nyugateurópai Unió államainak közös atomfegyvergyártási terveiről, Adenauer igenlő választ adott. Arra a kérdésre, megkezdődtek-e a szakértők tanácskozásai az atomfegyverek közös francia-német gyártásáról, kitérő vá­laszt adott. A további kérdésre, hogy az Északatlanti Tömb hadseregeinek — tehát az új nyugatnémet Wehr­machtnak is — lesz-e közös felsze­relése, Adenauer igennel válaszolt. E kérdéseket Adenauernek a Nyugat­európai Unió képviselőinek londoni ta­nácskozásával és ezen tanácskozások­nak a NATO tanácsában való folyta­tásával kapcsolatban tették fel. A NATO programján szerepel a nyu­gat-németországi, francia és brit egy­ségek létszámának csökkentése is, amelyet az Északatlanti Tömb hadse­regének átszervezésével és az úgyne­vezett konvencionális fegyverekről, az atomfegyverekre való áttéréssel indo­kolnak. Németország egyesítésének kérdésé­ben Adenauer megismételte azon ál­lítását, hogy Németország egyesítése nem egyedül a németek, hanem a négy nagyhatalom ügye. Egyúttal azonban kijelentette, hogy a bonni kormány nem tett le'arról a szándékáról, hogy ezt a kérdést az ENSZ elé terjessze. Ezzel csupán megerősítette azt, hogy nincs ínyére még a Németország egye­sítéséről szóló közvetlen tárgyalás, és hogy meg akarja téveszteni a nyugat­német közvéleményt. Az ENSZ alkot­mánya ugyanis kifejezetten megálla­pítja, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete nem foglalkozhat ezzel a kérdéssel. A Nyugat-Németország és a Szov­jetunió kormányai közötti közvetlen tanácskozások lehetőségéről az újság írók kérdéseire adott válasz további bizonyítéka annak, hogy Adenauer ezt a közvetlen tanácskozást nem kívánja és továbbra is törekedni fog, hogy ki térjen előle. Azt állította, hogy a két ország közötti kapcsolatok terén olyan súlyos problémák vannak, amelyek fá­rasztó tárgyalásokat igényelnek. Bui ganyin marsall üzenetét illetőleg, ame lyet Bonnban január 20-án kézbesí tettek, Adenauer nem volt hajlandó nyilatkozni annak tartalmáról és azt mondotta az újságíróknak, hogy a leg közelebbi napokban nyilvánosságra hozzák az üzenet szövegét. egyes kevésbé diszkreditált tagjai is. A kormány azzal indította el a har­cot, hogy a létfenntartáshoz szükséges cikkek árát emelte és azzal, hogy igyekszik a munkanélküliek számát emelni, ami — mint reméli —, meg­gyengíti a szakszervezeti mozgalom helyzetét a tárgyalások idején. A SZAKSZERVEZETEK HARCI KÉSZSÉGE CSAPÁS A KORMÁNY REMÉNYEIRE A munkaadók és a kormány olyan időben voltak kénytelenek felvenni a harcot, amely egyáltalán nem előnyös számukra. A szakszervezetek erősek, harciasak és pénzügyileg is jól meg­alapozottak. Kijelentették, hogy a vég­ső győzelemig fognak küzdeni és ezt mindenki hiszi, még a munkaadók is. Nem a munkások azok, akik meg­gyengültek, hanem a kormány. Mac­Leod munkaügyi miniszter urat meg­lepte és zavarba ejtette az a hatá­rozottság, amellyel a munkások vála­szoltak a munkaadók csavarhúzó politikájára. MacLeod megrettent a hosszú és elszánt küzdelemtől, amely katasztrofális következményekkel jár­hat a brit gazdasági életre. A kormány nem számíthat arra, hogy a munkások elfogadják a magasabb árakat anélkül, hogy magasabb munkabéreket követel­nének. A kormánypolitika fényűzést jelenthet a munkaadókra, fegyvert a kormány számára, azonban nehéz meg­élhetést a munkásoknak. A hajógyári munkások sztrájkja gyorsan befejeződhet, a gépipari mun­kások sztrájkja esetleg nem ölt na­gyobb méreteket. Azonban, ha a sztrájk véget ér, ez nem a munkaügyi minisz­ter erőfeszítésének, lesz következmé­nye, hanem annak, hogy a brit szak­szervezetek elszánt küzdelmükben győzelmet arattak. Philip Bolsover Amit a közös piacból megmutatnak. ... és amit mindenkinek látnia kell/ A. A. GROMÍKO, a Szovjetunió kül­ügyminisztere ebédet adott G. Mir­dalnak, az ENSZ európai gazdasági bizottsága ügyvezető titkárának tisz­teletére. (ČTK) U WIN MAUG, a Burmai Szövetség elnöke és U Nu miniszterelnök elfo­gadták Jozef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnö­kének meghívását Lengyelország meg­látogatására. A látogatás időpontját még nem állapították meg. (ČTK) A CSENDES-ÓCEÁN felett lezuhant egy C-97 típusú amerikai katonai sze­mélyszállító repülőgép, amely- útban volt a Haway-szigetekről Tokióba. A repülőgép 60 személyt szállított. A hatalmas viharbán szerencsétlenül járt repülőgép roncsait eddig nem sikerült megtalálni. (ČTK) THAJFÖLD királya Pibul Songgram marsallt miniszterelnökké nevezte ki. Songgram elnöke a Seri Manangasila Pártnak, amely az idei februári par­lamenti választásokon többségre tett szert. (ČTK) U NU burmai miniszterelnök, aki baráti látogatásra Kunminba, Junan dél-kínai tartományba érkezett, kije­lentette, hogy látogatásának célja a Burma és a Kínai Népköztársaság kö­zött fennálló barátság megszilárdítá­sa. (ČTK) LINCOLN WHITE, az USA külügy­minisztériumának képviselője kijelen­tette, hogy Washingtonban és Tel­Avivban megkezdődtek az USA és Izrael kormánya között a gazdasági tanácskozások. (ČTK) A LENGYEL SZEJM március 22-i ülésén jóváhagyta a plenáris ülésszak napirendjét. (ČTK) A FINN PARLAMENT 112 szava­zattal 36 ellenében bizalmat szava­zott a kormánynak. A bizalmi kér­dést Fagerholm miniszterelnök a gazdasági stabilizáció kormányprog­ramjával kapcsolatban vetette fel, amellyel a kormány a belső gazda­sági nehézségek ellen küzd. (ČTK) THEODOR HEUSS, a Német Szö­vetségi Köztársaság elnöke aláírta a szövetségi parlamenti választásokra vo­natkozó rendeletet. A választásokat 1957. szeptember 15-én tartják meg. (ČTK) KAMIL SAMUN, Libanon elnöke március 23-án háromnapi hivatalos látogatásra repülőgépen Szaúd-Ará­biába érkezett (CTK) GUY MOLLET francia miniszterel­nök és Christian Pineau, külügymi­niszter munkatársaik kíséretében szombaton hivatalos látogatásra Bel­giumba utaztak. (ČTK) NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN mint­egy 30 százalékkal emelték a tudo­mányos könyvek, tankönyvek és szép­irodalmi művek -át. (ČTK) A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI Alsó­Szászországban az ifjúság 1956-ban több mint 150 ezer bűncselekményt követett el. A 18—21 évesek 14,2 százalékkal, a 14—18 évesek 17.3 szá­zalékkal több bűncselekményt követ­tek el tavaly, mint az előző évben. (ČTK) INDIA északkeleti részén hatalmas rádiokatív érc lelőhelyre bukkantak. (ČTK) Lengyel kormányküldöttség Kambodzsában és az NDK-ban Pňom Penh (ČTK) — A lengyel kormányküldöttség Jozef Cyrankie­wicz-cel. a Minisztertanács elnökének vezetésével Pnom Penhbe, Kambodzsa fővárosába érkezett baráti látogatásra. A lengyel küldöttséget a' repülőtéren Szan Yon, Kambodzsa miniszterelnöke és a kormány tagjai fogadták. Az államfők beszédeikben hangsú­lyozták, hogy a két ország nemzetei között fennálló barátság a kölcsönös közeledés politikájának eredménye és bizonyítja a különböző politikai rend­szerű országok közötti kölcsönös megértés lehetőségét és hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhítéséhez. A Lengyel Sajtóiroda tudósítása sze­rint Szuramarit, Kambodzsa királya fogadást rendezett a lengyel kor­mányküldöttség tiszteletére. Berlin (ČTK) — F. Wanijolek, bá­nyaipar- és energetikai miniszter ve­zetésével Berlinbe érkezett a lengyel kormányküldöttség, amely tárgyalá­sokat fog folytatni a Német Demok­ratikus Köztársaság kormányával, a lengyel barnaszénipar korszerű fel­szereléséről. Még tart a kormányválság Pakisztánban Karacsi (ČTK) — A pakisztáni kor­mány március 22-i ülésén foglalko­zott azzal a válsággal, amely Nyugat­Pakisztánban keletkezett, ahol az el­nök saját kezébe vette a kormány­hatalmat. Daultana. a Muzulmán Liga képviselője március 22-én kijelentet­te, hogy a Muzulmán Liga ragaszko­dik ahhoz, hogy Nyugat-Pakisztánban új kormányt alakítsanak. A pakisztáni helyzet egyúttal az­által is kiéleződött, hogy N. Bhaszani, a kelet-pakisztáni Muzulmán Liga el­nöke lemondott tisztségéről. Pakisztán központi kormánya a legközelebbi na­pokban megtárgyalja Pakisztá-n mind­két részének politikai helyzetét. OJ SZO O 1957. március 24.

Next

/
Thumbnails
Contents