Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)
1957-03-24 / 83. szám, vasárnap
A szövetkezetek fejlesztésével a mezőgazdasági termelés lényeges növeléséért Michal Bakuľa mező- és erdőgazdasági miniszter beszéde az EFSZ-ek III. kongresszusán Bakuľa miniszter beszéde bevezető részében rámutatott az EFSZ-ek jelenlegi III. kongresszusának nagy jelentőségére, hiszen több mint nyolcezer szövetkezetünk nevében vesznek rajta részt a küldöttek. Kiemelte a kongresszus célját: széles alapokon, közösen kell megbeszélni, hogyan építsünk ki fejlett ipari országunkban magas termelékenységű szocialista mezőgazdaságot. A múlt év gazdag volt . jelentős nemzetközi eseményekben, amelyeket nagy figyelemmel követett dolgozó népünk. Ebben az időszakban egységes földművesszövetkezeteink kemény próbát álltak ki. Valamennyi szövetkezeti tagunk becsületére válik, hogy a külső és belső ellenségek fokozott uszító kampánya ellenére szövetkezeteink a leghatározottabban szembeszálltak a dühödt ellenséges propagandával és tovább szilárdították és fejlesztették szövetkezeteiket. Sok új szövetkezet alakult és sok meglevő szövetkezet bővítette tagalapját. Az Egyiptom elleni agresszorok veresége és a magyarországi ellenforradalom kudarcáról való megemlékezés után Michal Bakuľa elvtárs a két rendszer — a szocialista és a tőkés rendszer békés egymás mellett élésének eszméjével és a szocialista államoknak a proletár internacionalizmuson, az elvtársi együttműködésen és kölcsönös segítségen alapuló kapcsolataival foglalkozott. Minden feltételünk megvan a kitűzött feladatok teljesítésére Az EFSZ-ek II. országos kongreszszusa óta eltelt két év alatt a népgazdaság fejlesztésében jelentős sikereket értünk el. A múlt évben az ipari termelés 9,5 százalékkal emelkedett, vagyis 2,7-szer magasabb volt, mint 1937-ben. A mezőgazdasági termelés tavaly 3,4 százalékkal növekedett és meghaladta a háború előtti színvonalat. Előzetes számítások szerint a mezőgazdasági termelés színvonala tavaly átlagosan 6 százalékkal volt magasabb, mint az 1934—1938-as háború előtti évek átlaga. És ami számunkra a legörömtelibb '— hangsúlyozta Bakuľa elvtárs — sikeres eredményeket értünk el a szövetkezetek létesítésében. Bakuľa elvtárs beszéde további részében felsorolta azokat a sikereket, amelyeket a szövetkezetek legutóbbi kongresszusa óta elértünk és amelyek még szorosabban egybetömörítették népünket a CSKP és a Nemzeti Front kormánya köré, majd így folytatta: köztársaságunk legjelentősebb belpolitikai eseménye a CSKP országos konferenciája volt, amely kitűzte a történelmi feladatot — a legközelebbi években fel kell építeni a szocializmus alapjait hazánkban és egyúttal ebben az időszakban el kell érni azt, hogy a szocialista szektor teljes túlsúlyba kerüljön a mezőgazdaságban. E feladatokból kiindulva — folytatta Bakuľa elvtárs — hívta egybe kormányunk az EFSZ-ek mai III. országos kongresszusát, amelynek az a feladata, hogy megtárgyalja a mezőgazdasági termelés fő feladatait az ötéves tervben mind a mezőgazdasági termelés növelésének, mind pedig a falvak szövetkezeti mozgalma további fejlesztésének feladatait, valamint szövetkezeteink gazdasági, szervezési és politikai megszilárdításának egyes kérdéseit. A kongresszus előtti időszakban a kongresszusi anyag megtárgyalása falvainkon a szövetkezeti tagok, a parasztok és a nemzeti bizottságok magas fokú tevékenységének jegyében folyt le. Ez a tény kifejezi a falvak többségének közvetlen érdekét a kongresszus sikeres tárgyalásában és azt a törekvését, hogy hozzájáruljanak a második ötéves terv összes felt adatainak teljesítéséhez. Ezt bizonyítja főleg az az örvendetes tény, hogy az egységes földmüvesszövetkezeteknek III. országos kongresszusa összehívásáról hozott kormányhatározat közzététele óta köztársaságunkban 329 új egységes földművesszövetkezet alakult. A mezőgazdaságunk előtt álló feladatok, amelyekről ma tárgyalni fogunk, nem csekélyek. Teljesítésükhöz azonban minden döntő előfeltétel megvan: Először: A szocialista rendszer, amely lehetővé teszi a termelőerők gyors fejlődését és így a termelés növekedésének gyorsuló ütemét is. Ebben rejlik rendszerünk nagy előnye a A 0 J S Z 0 1957. március 24. kapitalizmussal szemben. Általánosan ismert tény, hogy a Szovjetunió és a többi népi demokratikus országok termelésüket valamennyi ágazatban sokkal gyorsabban növelik, mint a kapitalista országok. A Szovjetunió tapasztalatai megerősítik azt a meggyőződésünket, hogy ez teljes mértékben érvényes a mezőgazdasági termelésre is. Másodszor: A Szovjetunió vezette nagy szocialista tábor összes.országaival folytatott hatékony együttműködésünkre teljes mértékben támaszkodhatunk. A szocialista tábor országainak együttműködése és kölcsönös segítsége lehetővé teszi a célszerű munkamegosztást, az egyes országok szükségleteinek kölcsönös kiegészítését és a széleskörű tudományos és műszaki tapasztalatcserét. Ez természetesen nagyon fontos tényező, ami kedvezően befolyásolja országunk egész gazdaságának fejlődését, így tehát a mezőgazdasági termelés gyors növelésének lehetőségeit is. Harmadszor: Mezőgazdaságunk az állam nagy és jelentős segítségére támaszkodhatik. A második ötéves terv irányelvei meghatározzák a fokozott műtrágyajuttatást, biztosítják a gépek és gépesített eszközök szállítását, és ezáltal a mezőgazdasági munkák gépesítésének növekedését. Emellett még nagyobb mértékben használhatjuk fel mezőgazdasági tudományunkat, amelynek a kutatóintézetek, kísérleti állomások, szakiskolák széleskörű hálózata áll rendelkezésére. Ezeket a tudományos ismereteket érvényesíthetjük és érvényesítenünk kell termelésünk gyakorlati munkájában. Nem kisebb segítséget nyújt az állam a beruházási építkezés szakaszán mind a technikai, mind az anyagi segítség terén, vagy pedig beruházási hitel formájában. Mindezek a nagy források, amelyeket az állam mezőgazdaságunk rendelkezésére bocsát, a munkásosztály nagy hozzájárulását jelentik a mezőgazdasági termelés fejlődéséhez. Ebben a segítségben megnyilvánul a munkások és parasztok egyre szilárduló szövetségének gazdasági jelentősége. Negyedszer: Tapasztalt, képzett, s olyan parasztjaink vannak, akiknek érzékük van a mezőgazdasági termelés haladó formái és módszerei iránt. Tehát parasztjaink magas kulturális színvonala is lehetővé teszi számunkra, hogy reálisan nagy feladatokat tűzzünk ki a 'mezőgazdasági termelés növelésében. Ha most még hatékonyabban használjuk fel mindezeket a nagy forrásokat és az összes tartalékokat, a második ötéves terv feladatait nemcsak teljesítjük, hanem túl is szárnyaljuk. Mi vár ránk a növényi termelés szakaszán ? A második ötéves tervben a kenyérgabona termelését 22 százalékkal, a magvastakarmányokét 40 százalékkal, az olajos magvakét 24 százalékkal, a burgonyáét 32 százalékkal, a komlóét 21 százalékkal és a cukorrépáét 11 százalékkal kell növelnünk. E céljainkat elsősorban a hektárhozamok növelésével, továbbá, főleg a határmenti vidékeken, a szántóföldek területének kiterjesztésével kell elérnünk, emellett meg kell teremtenünk tartós megművelésük kedvező előfeltételeit. Nagy tartalékok rejlenek a csekély termékenységű rétek és legelők felszántásában és a vízgazdasági intézkedésekben. Milyen intézkedésekkel értük el a hektárhozamok növelését? Elsősorban a helyi feltételek között bevált, gazdaságilag előnyös haladó agrotechnikai módszerek és munkafolyamatok széleskörű érvényesítése útján. A haladó agrotechnika érvényesítésében csak akkor érhetünk el sikert, ha egyben betartjuk az összes alapvető agrotechnikai intézkedéseket, amilyenek pl. a föld idejében való és jóminőségben végzett előkészítése, az agrotechnikai határidőkön belül elvégzett vetés és növénygondozás, az istállótrágyák teljes és helyes felhasználása és a kártevők, valamint a gyomok ellen vívott rendszeres harc. Mit sem segítenének nekünk a mezőgazdasági tudomány és kutatás ismeretei, ha elhanyagolják a jó gazdálkodás alapvető elveit, amelyeket parasztjaink sokéves tapasztalatai igazolnak. A hektárhozamok tervezett növelését lehetővé teszi továbbá a fokozott műtrágyaszállítás. A nitrogén- és kálitartalmú műtrágyák szállítása 1960ban 46 százalékkal, a foszforos műtrágyáké pedig 42 százalékkal növekszik az 1955-ös évvel szemben. Fontos feladat lesz, hogy nagyobb mértékben alkalmazzuk a nemesített vetőmagvakat, amelyek megfelelnek a helyi termelési viszonyoknak. A nemesített vetőmagvak alkalmazása a mezőgazdasági termelés hatékonysága növelésének egyik útja, amint erre a CSKP Központi Bizottságának ez évi februári ülése is figyelmeztetett. A növényi termelés tervezett terjedelmének elérését szolgálja továbbá egyes termények vetésterületének kiterjesztése is. A gabonafélék vetésterülete 10,6 százalékkal növekszik, emellett megteremtjük az előfeltételeket a kukorica vetésterületének kiterjesztésére is. Ha teljesítjük e feladatokat, növénytermelésünk a második ötéves terv végén sokkal magasabb színvonalon fog állani, mint a háború előtti években és lényegesen megközelíti a legfejlettebb államok növénytermelésének színvonalát. A növénytermelés legfontosabb feladatai közé tartozik a cukorrépa, a komló, a vetőmag, főleg a lóhere és a takarmánykapások vetőmagjának termelése, valamint a megfelelő takarmányalap biztosítása. A cukorrépa egyik legjelentősebb terményünk. A cukorrépa vetésterületét 7,2 százalékkal kell növelnünk. Feltétlenül teljesítenünk kell a cukorrépa termelésében és beadásában előttünk álló feladatokat, amelyek az idén nagyobbak, mint tavaly voltak, ezért ez képezi az összes EFSZ-ek, az állami gazdaságok, és az egyénileg gazdálkodó parasztok egyik fő feladatát. Amit a cukorrépáról mondottunk, teljes mértékben érvényes a komlótermelés biztosítására ás. A bőséges termés egyik legfontosabb előfeltétele a megfelelő menynyiségű, jó minőségű vetőmag biztosítása. Egységes földművesszövetkezeteink a II. és III. kongresszus közötti időszakban továbbhaladtak a vetőmag saját magszaporító parcellákon való termelésének lényeges megjavításában, tovább javult a vetőmagvak gondozása és elraktározása a jövő vetés számára. A gabonaféléknél 1956-ban csaknem 10 százalékkal, a burgonyánál 20 százalékkal voltak nagyobbak a magszaporító területek mint 1955-ben. Egyre több azon egységes földművesszövetkezetek száma, melyek saját vetőmagot használnak. Számos EFSZ-ekben a rossz termés esetére évente kiegészítik a vetőmagbiztosító alapokat. Ezzel azonban nem elégedhetünk meg, mert az elért sikert csak kezdetnek tekinthetjük ahhoz, hogy saját vetőmagtermelésünk az eddiginél sokkal magasabb színvonalra emelkedjék. Most főleg az ültetőburgonya és a lóheremag termelésének lényeges megjavításáról van szó, amelyeknek a magszaporító területeken történő termelése elmarad a gabonafélék vetőrftagtermelésének színvonala mögött. Még egy feladatot kell megemlítenem — mondotta Bakuľa elvtárs — amelynek teljesítését nagyon sürgősnek tartjuk. Ez megfelelő mennyiségű lóheremag termelése. Az a véleményem, hogy az egységes földművesszövetkezetek lebecsülik a lóheremagvak termelésének jelentőségét. Az elegendő mennyiségű lóherevetőmag, főleg a vörös lóheremag, a lucerna- és a fehérlóheremag azonban a növényi és állattenyésztési termelés fejlesztésének alapvető feltétele. Parasztjaink a múltban elegendő vetőmagot tudtak termelni mind a hazai szükségletre, mind pedig kiviteli célokra is. Megvannak a feltételeink, amelyek teljesen biztosítják sok vetőmag termelését. Egyebeken kívül emeltük a takarmányok begyűjtési és felvásárlási, valamint viszonteladási árait. Mindent meg kell tehát tennünk annak érdekében, hogy helyreállítsuk a hazai lóheretermelés régi hagyományait. Lényegesen növelnünk keli az állattenyésztési termelést és annak hasznosságát Az állattenyésztési termelésben az elmúlt évek során jó eredményeket értünk el. 1956-ban az állattenyésztési termelés az 1955-ös évvel szemben 9,8 százalékkal emelkedett. Ezek , a sikerek megnyilvánultak a tej, hús és más állattenyésztési termék beadásának növekedésében. Jelentős feladatok várnak ránk a második ötéves tervben. A vágómarha termelésének 30 százalékkal, a vágósertés termelésének 35 százalékkal, a tejtermelésnek 46 százalékkal és a tojásénak 21 százalékkal kell emelkednie, emellett e növekedést legnagyobb részben a gazdasági állatok hasznosságának növelésével kell elérnünk. A szarvasmarháknál és teheneknél az állományok növelésével is. Arról, hogy az állattenyésztési termelés intenzitásának hogyan kell növekednie, a következő adatok tanúskodnak. Míg 1956-ban egy hektáron 97 kg vágósertést, 360 tojást és 40 kg szarvasmarhát termeltünk, 1960-ban el kell érnünk, hogy minden hektár szántóföldön 110 kg vágósertést, 470 tojást és minden hektár mezőgazdasági földön 50 kg vágómarhát termeljünk. Az évi tejhozamnak az 1955. évi 1686 literről 1960-ban 2230 literre kell emelkednie minden egyes közös istállóban elhelyezett tehéntől. A szövetkezetek már ma is az állatok nagyobbfokú hasznosságát érik el általában, mint az egyénileg gazdálkodó parasztok. Emellett nem leplezzük azt a tényt, hogy az állattenyésztési termelésben, főleg a szarvasmarhatenyészt'és szakaszán jelentős kihasználatlan tartalékaink vannak. Számos EFSZ-ben — sőt egész kerületekben is — a szövetkezetek közös. tenyészetében levő szarvasmarha-állományok nagyon alacsonyak, főleg a Karlovy Vary-i és Ústí nad Labem-i kerületekben, valamint a Banská Bystrica-i és a nyitrai kerületben. Ezek a hibák abból származnak, hogy az állattenyésztést itt még mindig lebecsülik. Hogy teljesítsük a második ötéves terv feladatait, a szarvasmarhaállományt 1960-ig 10 százalékkal, a tehenek számát 5 százalékkal kell növelni. Az EFSZ-ek fokozódó fejlődésével kapcsolatban ez a feladat elsősorban az EFSZ-ekre hárul, mégpedig főleg azokban a kerületekben, ahol a 100 hektár mezőgazdasági föld utáni állományok nem kielégítők. A szövetkezetek saját érdeke, hogy a szarvasmarha- és főleg a tehénállomány lényegesen növekedjék. Az alacsony állományok és az elégtelen istállótrágya-termelés kedvezőtlen hatással van a földek termőképességére és így a hektárhozamokra is. Ez viszont az elégtelen takarmányalapban, az állatok alacsony fokú hasznosságában és az állattenyésztés elégtelen rentabilitásában nyilvánul meg. Kedvezőtlen a helyzet a tehénállományok terén. Már két éve nem bírjuk feltölteni a hiányzó állományt, sőt, a legutóbbi négy év alatt a tehenek száma 6,4 százalékkal csökkent. A törzsállományoknak, főként a tehenek törzsállományának kiegészítése az EFSZ-ek egyik legnehezebb feladata lesz. Ha 1960-ig az EFSZ-ek tehénállományait a mai 100 hektár utáni 19,4 darabról 23-ra akarjuk növelni, ahogy ezt a második ötéves terv irányelvei feladatunkká teszi, akkor elkerülhetetlenül szükséges, hogy már most hatékony intézkedéseket tegyünk az állattenyésztés terén. A tehénállományok rendszeres kiegészítése és az elegendő mennyiségű s jó minőségű hízóállat biztosításának alapvető feltétele, hogy megjavítsuk a növendékállatok nevelését, ami mezőgazdasági termelésünknek, nevezetesen egységes földművesszövetkezeteinknek leggyengébb pontja. Ezt részben a jó minőségű takarmányok hiánya okozza, fő oka azonban abban rejlik, hogy nem gondozzák megfelelően a növendékállatokat és ennek következtében helyenként nagyarányú a fiatal állatok elhullása. A megfelelő és szilárd takarmányalap az állattenyésztési termelés gyors és tartós fejlesztésének alapvető feltétele. Az EFSZ-ek egész mezőgazdasági földterületének átlagosan 12 százalékát teszik ki a legelők, 1956-ban azonban egy hektárról csak 36,9 mázsa szénát gyűjtöttek be, az 1952— 1955-ös évek átlagát véve pedig hektáronként csak 30 mázsát. A rétek hozamának növelésére példát ad a České Budejovice-i járásban levő roudnoi EFSZ, amely 1956-ban 104 hektárnyi legelőről hektáronként 60 mázsa szénát takarított be. Azonban ennél még magasabb hozamok is elérhetők, amint erről több EFSZ példája tanúskodik. Ezek az eredmények azonban nem érhetők el maguktól, hanem a réti növényekről való rendszeres gondoskodás következményei. Ahho*, hogy jó eredményeket és hozamokat érjenek el az összes EFSZ-ek — éspedig nemcsak a versenyterületeken, hanem az összes legelőkön, — rendbe kell hozni a talajjavító berendezéseket, a vízlevezető csatornákat és fokozottan gondoskodni kell a rétek és legelők gondozásáról és meszezéséről. Egy kevéssé sem túlzok, ha azt mondom, hogy a talajjavítási beruházások az egész mezőgazdaság leghatékonyabb és legrentábilisabb beruházásai. A talajjavításra fordított költségek a termés növekedésében már néhány évi munkával megtérülnek. Emellett meg kell jegyeznünk, hogy földjeink jelentékeny részén, főleg a réteken csupán egyszerű vízlcvezetőcsatornákkal való lecsapolásra van szükség, amit ma a gép- és traktorállomások segítségével gyorsan elvégezhetünk. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy sok szövetkezeti funkcionárius jobban tenné, ha azt a sok energiát, amellyel az államtól takarmányt követel, inkább a rétek és legelők gondozására és a szövetkezet saját takarmányalapjára fordítaná, mert ezzel a szövetkezet gazdálkodása nagyobb eredményeket érne el. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy ez nemcsak a szálastakarmányokra vonatkozik, hanem a magtakarmányokra is. A takarmányalap megjavításának lehetőségeit azonban nemcsak a takarmányfélék területének szüntelen bővítésében kell keresnünk a szántóföldeken, amelyekből úgyis kevés van. Ez más fontos piaci növények termelésének csökkentésére vezetne és ezzel csökkenne a szövetkezet jövedelme is. A szövetkezeti tagoknak gondoskodniok kell az évelő takarmányok megjavításáról, be kell vezetniük a hasznos és jó minőségű zöldtakarmányféléket, szénát és silót, pl. silókukoricát. Az egyedüli helyes út az, ha a takarmányféléknek szentelt földek minden hektárjáról a lehető legnagyobb mennyiségű takarmány tápanyagot nyerjük. A mezőgazdasági termelés tervezésének jelenlegi módszere lehetővé teszi, hogy az egységes földművesszövetkezetek takarmányalapjukat az állattenyésztési termelés fejlesztéséneik szükségleteivel teljes összhangban szervezzék meg. Ez az út lehetővé teszi mezőgazdaságunk fő feladatának teljesítését is: az egy hektár mezőgazdasági földön termelt állattenyésztési termékek mennyiségének szüntelen növelését az önköltségek egyidejű csökkentésével. , A termelés szakosítását egybe kell hangolni a terv követelményeivel A termelés fokozásának jelentékeny lehetőségei abban rejlenek, ha az egyes vidékeken a termelést helyesen irányítjuk és az egyes mezőgazdasági üzemek termelését helyesen szakosítjuk. A termelés helyes irányítása alatt olyan termelési ágazatok bevezetését, olyan növények és fajták termelését, olyan gazdasági állatfajták tenyésztését kell értenünk, amelyeknek az adott termelési körzetben a legjobb természeti és gazdasági előfeltételei vannak. Arról van szó, hogy a mezőgazdasági termelés egész irányának és összetételének meghatározása az egyes körzetekben összhangban álljon e vidékek természeti és gazdasági feltételeivel és hogy ennek alapján elérjük a mezőgazdasági termelés lehető legnagyobbfokú belterjességét a legalacsonyabb termelési költségek mellett. Nem elegendő azonban csupán a termelés helyes irányítására törekedni az egyes körzetekben. Hisz egy járás kereteiben is nagy eltérések mutatkoznak az egyes községek termelési feltételei között. Ezeket a különbségeket szem előtt kell tartani, fel kell őket használni és a termelés szakosítását úgy kell irányítani, hogy összhangban álljon a helyi viszonyokkal és az állami terv követelményeivel. Hangsúlyozni kell, hogy a célszerű szakosítás a nagyüzemi gazdálkodásban elkerülhetetien. De a termelés szakosításának — amelynek bevezetését most készítjük elő —, semmi köze sincs a termelés egyoldalú beállításához, vagy túlnyomórészt egy növényfajtának termeléséhez, mint ahogyan az a tőkés mezőgazdaságban szokásos. Ellenkezőleg, a szocialista mezőgazdaságban a szakosítás abból áll, hogy a mezőgazdasági üzem azon fő ágazatok fejlesztésére összpontosítja figyelmét, amelyeknek az illető gazdaságban a legjobb előfeltételei vannak és amelyeknek fejlesztése az állami terv szükségeletei szempontjából kívánatos. Már régebben sürgőssé vált a mezőgazdasági termelés helyes irányának megoldása a hegyi és hegyaljai vidékeken, hogy ezáltal a hegyi és hegyaljai feltételek között gazdálkodó egységes földművesszövetkezetek jobb eredményeket érjenek el. (Folytatás az 5. oldalon.)